37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Bejárati csarnok - Tanizawa Daisuke hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 18. 22:43 | Link

Rachel
tanévkezdés

Újabb év kezdődik számomra is, immáron végzősen. Nem tudom mit várjak ettől az évtől, eddig is rengeteg minden történt velem itt, köztük jobb és rosszabb dolgok. Az előbbiből több volt, de azért a büntetéseket sem úsztuk meg Szofival. Most, hogy itt vannak a felügyelők meg kéne húznunk magunkat, de ez a mi esetünkben lehetetlen, mondhatni forr a vérünk, hogy takarodó után szökjünk ki. Már kisgyerekként is ilyenek voltunk, édesapám sokat fegyelmezett bennünket, jobban mondva próbált volna, de édesanyám mindig lenyugtatta. Sokszor magunkkal vittük a húgomat is, aki szintén tele volt karcolásokkal, sebesülésekkel. Annyira felnőttünk, hogy jobban vigyázzunk magunkra, de ezt leszámítva ugyanolyan elevenek vagyunk, mint anno.
Sorával sétálok a bejárat felé, hogy hivatalosan is megkezdhessük az évünket, bár ő csak másodikosként. A szünetet most otthon töltöttük, legközelebb karácsonykor látjuk újra a szüleinket, addig a nagyiékhoz megyünk a szünetek alkalmával. Évekkel ezelőtt volt a kérésük, hogy költözzünk hozzájuk az iskola idejére, és járjunk ide, aminek hála több időt tölthetünk velük és még egy nyelvet megtanulhatunk. A húgom megpillantotta az egyik barátnőjét, vagy kijét, a táskáját a kezembe nyomta és szalad a lány felé, nekem pedig odakiáltotta, hogy vigyem fel a szobájába. Nem tiltakoztam ellene, a testvéremről van szó, aki így nem nekem ecseteli milyen jó volt az új film, amiben Masataka Kubota játszott és milyen helyes meg észveszejtő volt benne. Nem értem a nőket, hogy tudnak ennyit áradozni egy színészről, akit személyesen még nem is ismernek, csak a filmvásznon látták. A női logika egy érthetetlen dolog. Miközben baktatok fel a kastélyban egy két ismerőst megpillantok, akiknek elmormogok egy sziát.
Szál megtekintése

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 18. 23:25 | Link

Rachel
tanévkezdés

Utamat nem tudom folytatni, ugyanis az egyik fiatalabb lány megállít, méghozzá egy számomra furcsa mondattal. Felvont szemöldökkel pillantok oldalra a lányra. Ötödévesként, hogy kaphatnék én mentort, mikor azok az újaknak segítenek.
-Szerintem összekeversz valakivel, vagy elírtak valamit - bár a nevem tényleg Dai, lehet, másik ugyanilyen nevű rácot keres. Európában és Amerikában gyakran keverik össze az ázsiaiakat, akkor is, ha külön országból jöttek a személyek. A másik eshetőség, hogy adminisztrációs hiba történt, és a vezetőség elszúrt valamit, aminek most én fogom meginni a levét. Újra be kell járnom az egész kastélyt egy olyan lánnyal, akit eddig csak látásból ismerek? Ez kizárt, akkor inkább visszautazok a nagyiékhoz és egy héttel meghosszabbítom a szünetem. Félreértés ne essék, nem a csajszival van bajom, inkább a tudattal, hogy nem mehetek el kajálni, miközben a szemeim kiesnek a helyükről, mert a konyhába tilos lenne bemennünk. - Meg kell, hallgassam, amit egyszer már elmondtak, vagy letudhatjuk a dolgot azzal, ha azt mondod elmondtad és mind a ketten mehetünk a dolgunkra? - érdeklődöm. Tényleg semmi kedvem hozzá, ennyit nem beszéltek hozzám életemben, mint amennyi most rám vár. Esetleg a lány jó pontot szerezhet nálam, ha rögtön a kajáldába megyünk, ahol csinálhatok magamnak egy hatalmas szendvicset. Teli hassal és szomjat oltva szívesebben hallgatom meg a kötelező formulákat. Talán hívhatom a szőke háztársamat, aki éppen a szőke eridonossal lóg, és akkor elhülyéskedhetjük az egészet, ezzel jobbá téve a saját és Rachel napját is. Biztos nem lenne ellenére, főleg, ha ismeri a lányokat.
- Meddig tartana a körbevezetés, vagy micsoda? - érdeklődöm, hogy azért ne legyek teljesen bunkó. Ha elkezdek vele az lenni, meglehet, ő is ugyanolyan lesz velem és az egyikőnknek sem lenne jó, egymás idegeire mennénk. Ezt biztos ő sem akarja.

Szál megtekintése

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 20. 19:46 | Link



Szóval tényleg összekevertek valakivel, és a csaj nem hiszi el, hogy engem már egyszer körbevezettek. Talán nem jó a szeme, hiszen egyértelműen idősebb vagyok nála, centikkel fölé magasodom, de inkább nem vitatkozom vele. A nőkkel nem jó vitatkozni, ellenük soha nem lehet nyerni. Ahogy most ezt az egészet sem úszhatom meg. Tarkót vakarva, elhúzom a számat és pillantok a lányra.
- Legalább legyen holnap, most fáradt vagyok és mennék aludni - ásítok egyet, ezzel is jelezve, hogy nem hazudok. Az utazás lefárasztott, és nem csak a vonatútra gondolok, hanem a repülőre is. Egész nap ülni a fenekeden és nem csinálni semmit, jobban kifáraszt, mint hinnétek.
Közben választ kapok a kérdésemre, miszerint most is ugyanolyan sokáig fog tartani ez az egész, mint anno. Nem hiszem el, hogy nem lehet hagyni, kibontakozni az újakat. Néhányszor eltévednének, azzal nem lenne gond, majd, ha kérik, utána kapnak mentorokat. Szerintem ez tök jó ötlet, bár ott fent biztos nem pártolnák a nézeteimet.
- Mi lenne, ha egy vasárnap délután lenne az egész. Te is ráérsz, én is, és nem leszek fáradt - ajánlom fel a lánynak, hátha ez így megfelel neki. Ha elfogadja, akkor majd megpróbálom kihúzni magam valahogy, hátha sikerül, de talán nem leszek vele bunkó, elutasító, és vele töltöm a délutánomat. Ha jobban megismerem, esetleg barátok, vagy valami olyasmik is lehetnénk.
- Nem veled van a baj, inkább az időponttal - válaszolom őszintén. Tényleg nincs vele bajom, inkább az egész emberiség nincs az ínyemre, de rá személy szerint nem haragszom. Nem is lenne miért, aranyos lány, ahogy eddig megismertem, csak túlpörgi a dolgokat, ahogy a legtöbb nőnemű a közelemben. Minden második ember ilyen, akit ismerek, nem lenne szükségem még egyre. Közben elindulok a kastélyba, remélve, hogy követ engem és így lebeszélhetjük a részleteket.

Szál megtekintése

Bejárati csarnok - Tanizawa Daisuke hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint