Igen, szép esténk van! Fehér ing, vörös nyakkendővel, fekete testhez álló nadrággal, és mind lenből. Hófehér tincsek lebbennek, ahogy a bejárati ajtó bezáródik Neko mögött, fülében talán egyetlen igaz barátjától kapott ajándék csilingel. Szereti ezt a csecsét. Teljesen igényeire van szabva, és csilingelése olyan halk, akár egy szélcsengőé...
Gondolatainak most parancsol megállj-t, és megrázva a fejét kissé sóhajt. Erre nem gondolunk. A kastély minden fala olyan, mintha nem is képek, de háromdimenziós fülek lógnának rajta. Már az ő idejében is elég pletykások voltak a festmények. Na de sebaj!
Megborzong a hidegtől, elég huzatos elvégre itt, és egy bögre forró csokit kap elő szinte a zsebéből - tudományosan bebizonyította magának, hogy az minden bajt megold! Fázol? Szomorú vagy? Unatkozol? Boldog vagy? Vársz valakit? Nos, ezekre mind-mind jó a forró csoki. Persze, lehet, hogy más-más ízesítéssel, de azért még mindig a mennyei manna!
Szórakozottan kortyolgat a bögréből, míg várakozik. Úgy volt, hogy levélben küldött értesítőt arról, hogy ma érkezik, de hát a fene jobban tudja, mikor jön a "fogadóbizottság". Amúgy is, elég szabadelvű mind a két fél, elfelejtődik, vagy elkóborol, vagy elkerülik egymást... Semmmmmi gond. A kastély elég nagy, hogy szórakoztató legyen megkeresni a másikat, nem? Könnyedén dudorászik egy sort, kiélvezve a csarnok akusztikáját, majd beletúr a tincseibe. Hát, még hajlandó várni mondjuk egy tíz percet, ha addig nem jön erre senki, akkor lehet hogy odébbáll, mert amikor az ember magában kezd el unalmában beszélni - ki hinné el, hogy a másik csilingelés a csarnokban Ego-hoz tartozik? - az sokak szerint ijesztő, és menekülésre készteti őket. Csokibajszát lenyalintja, majd igen lassú léptekkel indul neki a lépcsőknek, minden másodpercet húzva. Talán mert várakozással telik, ezért tűnik igen hosszúnak egy perc is.

Igen, szép esténk van! Fehér ing, vörös nyakkendővel, fekete testhez álló nadrággal, és mind lenből. Hófehér tincsek lebbennek, ahogy a bejárati ajtó bezáródik Neko mögött, fülében talán egyetlen igaz barátjától kapott ajándék csilingel. Szereti ezt a csecsét. Teljesen igényeire van szabva, és csilingelése olyan halk, akár egy szélcsengőé...
Gondolatainak most parancsol megállj-t, és megrázva a fejét kissé sóhajt. Erre nem gondolunk. A kastély minden fala olyan, mintha nem is képek, de háromdimenziós fülek lógnának rajta. Már az ő idejében is elég pletykások voltak a festmények. Na de sebaj!
Megborzong a hidegtől, elég huzatos elvégre itt, és egy bögre forró csokit kap elő szinte a zsebéből - tudományosan bebizonyította magának, hogy az minden bajt megold! Fázol? Szomorú vagy? Unatkozol? Boldog vagy? Vársz valakit? Nos, ezekre mind-mind jó a forró csoki. Persze, lehet, hogy más-más ízesítéssel, de azért még mindig a mennyei manna!
Szórakozottan kortyolgat a bögréből, míg várakozik. Úgy volt, hogy levélben küldött értesítőt arról, hogy ma érkezik, de hát a fene jobban tudja, mikor jön a "fogadóbizottság". Amúgy is, elég szabadelvű mind a két fél, elfelejtődik, vagy elkóborol, vagy elkerülik egymást... Semmmmmi gond. A kastély elég nagy, hogy szórakoztató legyen megkeresni a másikat, nem? Könnyedén dudorászik egy sort, kiélvezve a csarnok akusztikáját, majd beletúr a tincseibe. Hát, még hajlandó várni mondjuk egy tíz percet, ha addig nem jön erre senki, akkor lehet hogy odébbáll, mert amikor az ember magában kezd el unalmában beszélni - ki hinné el, hogy a másik csilingelés a csarnokban Ego-hoz tartozik? - az sokak szerint ijesztő, és menekülésre készteti őket. Csokibajszát lenyalintja, majd igen lassú léptekkel indul neki a lépcsőknek, minden másodpercet húzva. Talán mert várakozással telik, ezért tűnik igen hosszúnak egy perc is.

Hoshi Neko Silver

A lány, aki épp erre járt


Rach egyedül kóválygott a kastély falai között, nem szeretett volna sokáig csatangolni, mert egy órahosszát sétálgatott már egy kis feszültséglevezetés gyanánt, ugyanis a vizsgaidőszak eléggé megviselte. Sokat tanult, hogy áthidalja az összes megmérettetést lehetőleg jó jegyek kíséretében, nehogy szülei megszólják, de tudattágításba befektetett energiának nagy ára volt, mert totálisan kiszipolyozta az agyát a sok magolás, készülés. Már ezer éve nem érezte ennyire fáradtnak magát a lány, de mindenképp szeretett volna évfolyamot lépni, és tisztában volt vele, hogy a családjának is meg kell felelnie, és igencsak össze kell szednie magát, ha nem akar nagy letolást kapni otthonról.
A Rellonos nem igazán figyelt a külvilágra és a körülötte zajló eseményekre, teljesen belefeledkezett az őt érintő dolgok átgondolásába, azt pedig csak remélte, hogy nem téved el közben a kastélyban, hiszen olyan területeket is megjárt már, ahol előtte még sosem tartózkodott. A nagy elmélázásból hirtelen visszatérve a bejárati csarnoknál találta magát, nem is értette, hogyan került ide, hiszen nem is erre akart jönni, bár igazából teljesen mindegy volt, hogy merre vezet az útja, mert kizárólag a saját gondolataival volt elfoglalva.
A helyiségben megpillantott egy különös alakot, aki nagy lazán iszogatott valamit, úgy tűnt, mintha várna valakire, bár nem tűnt valami magabiztosnak, azt se zárta ki a lány, hogy esetleg eltévedt, vagy életében még sosem járt erre. Eléggé elegánsan festett a fiú, Rachel pedig odasétált hozzá, mert kíváncsi volt, ki lehet az illető, megenni pedig csak nem fogja, bár meg tudná védeni magát, hiszen mégis csak egy Rellonos.
- Helló! Eltévedtél, vagy vársz valakire? -szólította meg érdeklődően az idegent, amikor odaért hozzá, majd keresztbe tett karokkal megállt előtte és várta a választ, ha egyáltalán kap, mert lehet, hogy a másik szó nélkül elsétál mellette, ki tudja? Az emberek érdekesek és sokszor kiszámíthatatlanok.

[A hölgy, aki megmentett... ]

Az előcsarnokban való üldögélésnek sok előnye van. Tényleg. Sok ember elmegy akárki mellett anélkül, hogy két pillantást szánnának az illetőre, kivéve ha nem akarnak tőle valamit. Mert hiába. Az emberek napi átlagos beszélgetéseiben az olyan szavak, melyeket másokhoz intéznek, alig 20 százalékban tartalmaznak olyan információt, ami nélkül kevesebbet tudnánk a másikról. Persze, fontos, hogy lekéste a vonatot, vagy hogy a kedvenc kávéját drágították... De tényleg ez a legfontosabb? És ha később kiderül, hogy pszichopata? Szóval igen... Neko elmélázva lötyögtette meg a maradék csokiját a bögre alján, tűnődve, hogy vajon most édeset vagy inkább fehéret szeretne-e inni. Szerencsére a nagyon sorsdöntő kérdéstől egy hang mentette meg.
Kissé kábán pislantott egyet felfelé levendulaszín szemeivel, majd miután nyugtázta, hogy neki szóltak, az ismerős féloldalas vigyor kúszott a szájára. A legtöbb ember csak simán kisfiúsan kópésnak, vagy sármosnak találják. Akik ismerik őt, tudják, hogy még van idő visszavonulót fújni.
-Szia! Nem és talán. - áll fel, majd elkapva a hölgy kacsóját egy alig csókot hint rá, mint egy gáláns lovag - Hoshi Neko Silver, drága. - majd a jelvényre pillantva hozzáteszi. - Bizony, még a Rellonos pincékben se tévednék el soha. Annak idején igen sokáig koptattam itt a padokat, de aztán... Kinőttem belőle. Csak nem vizsgákról? - oldalra billenő fej, majd egy furcsa hessentő kézmozdulat, hogy aztán egy igazán édesen illatozó, pillecukros forró csokit nyújtson a lány felé. - Akkor egészségedre, és persze gratulálok. Már csak a Rellonos büszkeség miatt is tudom, hogy sikerültek a vizsgák.
Aztán kicsit befogja, na nem azért, hogy a másik levegőhöz jusson, vagy legyen ideje feldolgozni a sok szót, amit Neko volt szíves rázúdítani a gyanútlan jótevőjére. Inkább csak azért, hogy saját magának is levarázsolhasson egy kis forró csokit. Éljen a felnőtt kor, meg a pálca nélküli varázslatok ideje! Régen mennyit bohóckodott, mikor a csokitól ragacsos mancsához ragadt a pálca! Egyszer véletlenül pacalos forró csokit csinált zavarában emiatt... Megesik az ilyen.
-Oh, és persze, bemutatom Ego-t. A macskám.
Ezzel maga mellé int, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy most nem nézik teljesen hülyének, vagy olyannak, aki épp a muszájkabátos embereket várja a mentőből, hogy visszavigyék a gyógykeze... szóval a kórházba, hanem tényként elhiszik, hogy ott tényleg egy macsa van. Hát de ez van. Szegény Ego sok mindenen keresztül esett az itt töltött évek alatt, talán job is, ha a gazdája csak olykor sejti, merre jár.

Hoshi Neko Silver

A titokzatos idegen

A lány nagyon meglepődött ezen a hagyományos és udvarias üdvözlési formán, kicsit meg is illetődött, amikor a fiú elkapta kezét, hogy csókot hintsen rá és gáláns lovagként viselkedhessen, bár meglepődése főként abból fakadt, hogy nem igen találkozott még az iskolában ehhez hasonló magatartáshoz, általában a fiatalok csak intenek egymásnak, ritka a fizikai érintkezés köztük, bár az érzelmesebb fajtáknál gyakrabban előfordul egy-egy oldalra puszi vagy ölelés üdvözlésként.
- Örvendek! -válaszolta a fiúnak egy mosoly kíséretében, majd bemutatkozott ő is:
- Rachel Octavia Amber vagyok, elsős, Rellonos, bár már nem sokáig mert nagy valószínűséggel szintet évfolyamot lépek, mivel a vizsgák nagy része sikerült, igaz sokat tanultam rá, de megérte. Ezek szerint ide jártál te is? -érdeklődött a Rellonos, hiszen az illető tisztán és érthetően kifejtette, hogy jól ismeri az iskolát, mivel itt tanult. A lány tudta, hogy ez egy idióta kérdés volt részéről, hiszen ha egyszer már elmondta a srác, hogy ide járt, akkor miért kérdezi meg még egyszer....ez olyan, mintha a húgától megkérdezné, hogy tanul -e, amikor éppen azt csinálja...miért kérdez rá az ember arra, amivel amúgy is tisztában van?
- Köszi, az italt, ez az egyik kedvencem.
A zöldike örült a finom, forró italnak, jó ízűen kortyolgatta, majd hozzátette:
- Jó neked, hogy már nem kell pálca a varázsláshoz, még hosszú út áll előttem, mire odáig eljutok, de remélhetőleg belejövök majd ebbe is.
A lány szeme kikerekedett és csodálkozva nézett, hogy hol lehet a macska, mert semmit sem látott, hiába nézett körül gyorsan a srác körül...olvasott róla, hogy vannak olyan típusú emberek, akik kitalálnak maguknak egy képzeletbeli barátot, ami lehet személy, vagy állat is, lehet, hogy ő is pont ebben a szindrómában szenved...nem mert rákérdezni, hogy hol van a cicus, csak vigyorgott, mint a vadalma, bár tudatában volt annak, hogy első reakciója kapcsán a fiú már kikövetkeztethette, hogy kicsit furcsállja a helyzetet.
- Nekem egy siklóm van, de egyébként imádom a macskákat! -tette gyorsan hozzá, mert nem akarta, hogy a titokzatos idegen azt higgye, hogy dilinyósnak gondolja, mert szó sem volt erről, csak nem tudta hova rakni ezt az egészet, és ki tudja mit élt már át a srác élete során, hogy egy képzeletbeli barátra szorul...hacsak nincs arra más magyarázat, hogy a cicusnak hűlt helye van. Lehet, hogy mire kimondta a nevét gyorsan elillant valamerre, mert a macskák gyorsak, aztán még nem kapcsolt a fiú, hogy nincs már mellette.

[Rachel Octavia Amber]

Lám, úgy tűnik a falak közül Nekoval együtt az udvarias lovagiasság is elment. Sebaj, legalább itt az ideje, hogy a kastélylakók mindenféle plátói érzelmet tapasztaljanak meg! Olyan szép a romantika, miért ne lehetne a húrjain játszani? Bár belegondolva, Neko kinőtt már a mindenféle szappanopera játékokból, ahol mindenki a másikéba szerelmes... Szerencsére.
A válaszra csupán bólogat, hiszen előre sejtette. A csarnokban lévő pontverseny állását elnézve az jutott eszébe, hogy annak idején még a Navinések voltak igen előre törőben, aztán eljött Neko ideje is, amikor a lustulás meg lógás helyett ő is pontszerzésbe fogott... Hát igen. Más idők járnak már.
- Bizony. Annak sok éve. - legyint, mintha semmiség lenne. - Most igazából nem is tudom, meddig maradok. Remélem, elég ideig, hogy mindeni megjegyezze a nevem. - vigyorogva kacsint, mintha egy nárcisztikus seggfej lenne, majd elkuncogja magát. - Na jó, nem. Mert a végén a pszichológus nem bírná a napot, mégha 48 órából is lenne. - most aztán végképp felnevet. - Bizony. Nagy szívtipró voltam, fanklubbal, saját rádióval, meg titkos belépővel a Rellonos körökbe. Azt hiszem visszagondolva nagy fejfájás lehettem a tanárok körében.
A forró csokis megjegyzésre nem szól. Ez természetes. A csoki finom, serkenti a boldogsághormonokat. Szóval nem is kérdés, hogy a csokit csak szeretni lehet. Aki nem szereti... Nos az nem lehet jó ember. Kivéve, ha valami egészségügyi oka van. Olyan nincs, hogy a csokit nem szereti valaki!
-Hát bizony, sok fura kísérletbe került, míg a pálcám félretéve mertem varázsolni. Tudtad, hogy a tisztító meg a lángra lobbantó varázslat egészen hasonlít? Hát én nem tudtam. - gyászos arca sok fura történetre emlékeztet, másoknak nevetséges, de hát a haja megpörkölődött akkor, és egy hónapig nem mert sapka nélkül mászkálni, szóval neki nem éppen...
A macskás megjegyzésre még mindig ugyan azt a reakciót kapja. Arca kisimul, lila szemei felcsillannak, és hátravetett fejjel nevet, na nem a lányon, hanem azon, hogy ez a reakció mindennapos, és hogy nem sértődött meg. Sajnos a bolondos ámokfutóból gyárilag kihagyták a sértődés lehetőségét is. Talán jobb is így.
- Na várjál csak... - azzal lehajolva a lábánál megfog valamit, és felemelve a lány felé nyújtja, mégha a kezében bögre is van, másikkal tud tapogatni. - Egy fekete hosszúszőrű cukiság volt... De ugye az ember egója egy idő után úgy megnő, hogy... hát nagyon.
Hogy a kezében tartott macska tényleg ott volt - és mivel két keze közt jó nagy rés van, látszik, hogy a macska a toronyszobából való kiköltözés után is csak csokidiétán élt - hal csilingelés jelezte. kicsit billegett Neko keze, nem egy könnyű dolog, ha a saját Ego-dat emelgeted, főleg ha az elég nagy és jobban szeret a saját mancsán állni. És persze annak az oka, hogy simogatni lehet, az csak az, hogy meg lehet győződni, nem annyira őrült, mint tűnik. De hogy miért átlátszó szegény... Hát az egy másik történet.
- Nyugodtan simogasd meg, nem harap, minden oltása megvan, és amúgy is ártamatlan. Még az egereket sem hajlandó megfogni... - húzza el a száját. - Viszont a kígyóra mindenképpen kíváncsi vagyok! - jelenti meg mint egy hadvezér a támadást. - Szóval legközelebb mindenképpen hozd el, hogy megnézhessem! Kígyómániás vagyok, csak ahonnan jöttem, anyám egyértelműen kijelentette, hogy soha de soha, semmi kígyó. - komikusan lebiggyeszti a szája szélét, és drámai sóhaj következik. -Úgyhogy ha már sajátom nem lehet, legalább a tiédban ugye szabad gyönyörködni?

Hoshi Neko Silver

Az érdekes beszélgetőpartner

A lány megtudta, hogy a fiú még itt lesz egy ideig, nagyon kíváncsi volt rá, hogy miért jött vissza az intézménybe ilyen sok idő elteltével, úgyhogy köntörfalazás nélkül kerek-perec rákérdezett:
- Mi szél hozott ide? Valami célja csak van annak, hogy újra itt vagy.
Hallgatta, ahogyan a srác mesél néhány régi emlékéről, például arról, hogy nagy népszerűségnek örvendett az iskola falai között, és kiderült róla az is, hogy odavoltak érte a lányok meg vissza. Ezen nem csodálkozott a lányka, hiszen teljesen rendben volt a kinézete és érdekes személyiség volt, nem az a szokványos valaki, amit nagy pozitívumként könyvelt el magában.
- Ezek szerint főleg szép emlékeid vannak erről a helyről és az emberekről, hát szerintem elég közvetlen vagy, így gyerekjáték lesz barátokat, ismerősöket szerezni. Ismersz esetleg valakit innen a régi időkből? -a lányt érdekelte, hogy tartózkodik -e olyan személy az intézményben, akit a fiú ismerhet, nem mintha bármi hasznát vette volna ennek az információnak, egyszerűen csak kíváncsi volt.
- Nem tudtam, hogy hasonít ez a két varázslat, hiszen teljesen más a nevük és a jelentésük is, miért kérdezed? -Rach látta, hogy a fiú elég komor lett hirtelen, úgyhogy sejtette, hogy valami balul sült el akkoriban és ennek persze ő is részese volt, de nem ismerte a részleteket, azt gondolta, hogyha beszélgetőpartnere úgy gondolja, akkor beavatja ebbe a témába, ha nem akkor pedig semmit sem veszít, tiszteletben tartja a döntését.
A srác hirtelen lehajolt és belemarkolt a levegőbe, majd feléje nyújtotta a "semmit", ezt Rachel nem tudta mire vélni, de amikor meghallott egy halk csilingelést szabad kezével megérintette a dolgot és levegő helyett selymes, szőrös állatkához ért a kacsója.
- Ó, ez tényleg egy macska! -sikított fel, hiszen teljesen másra számított és hatalmas kő esett le a szívéről, hogy újdonsült ismerőse nem egy eszelős őrült volt.
- Hogyhogy átlátszó? És miért Ego a neve? -simogatta tovább lelkesen, majd hirtelen lerakta maga mellé a forró csokit a földre és megkérdezte a sráctól, hogy ölbe veheti -e.
- Nem is tudtam, hogy szereted a kígyókat, mondjuk ez hülye feltételezés volt, hiszen most találkoztunk először. Persze, nagyon szívesen megmutatom, amikor ráérsz! Időnként szoktam sétáltatni is, azaz a nyakamba veszem, vagy kézben szállítom a kastély falai között, hogy ő is "világot láthasson". -a zöldike örült, hogy a fiú ilyen lelkes lett a kígyó hallatán, hiszen nem sokan voltak oda érte, legalább valaki tudja értékelni a természet lényét, amely ugyan nem volt veszélyes, de sokan undorodtak tőle, viszont a lány csupán a szépséget és nemességet látta benne.

[Rachel Octavia Amber]

-Hát, keresgélek, de amint tudom, merre keresgéljek, majd rájövök... - zagyva beszéde mit sem változott az évek során. Kitérési művészet, ha az embereket össze tudod zavarni, és tovább fenntartani mégis a beszélgetést. - És peersze, emlékeim főleg szépek vannak! A rengeteg forró csoki télen-nyáron, könnyek, táncok, bálok, ajándékok... Húú, a régi szép idők... - elhallgat, majd fejet ráz. - Ettől most tök öregnek érzem magam. Nem? Mintha a matuzsálem lennék... - színpadias ajakbiggyedés, egy síró bohócot láthatnak, hölgyeim és uraim... Aki bírja, az ne nevessen! - És hogy van-e még itt ismerős.. Hááát... Még csak első napja vagyok itt, és elvileg várnia kellett volna itt valakinek... De hát én sem arról vagyok híres, hogy mindig ott vagyok, ahol mondom. - vigyor. - Szóval remélem, hogy lesz pár ismerős arc, mert ha nem, akkor tényleg tök öregnek fogom érezni magam.
Nos igen. A varázslatok. Neko igen drámaian körbenéz, mintha valami nagy titkot mondana el.. Lássuk be, aki külön hordja a saját Ego-ját, annak lehet ez tényleg annak számít, nem? Egy 'kis' hívság nem árt...
-Leöntöttek a folyosón forró csokival... És én meg lazán menőzni akartam, hogy legyintéssel letisztítom magam. Hát, imponáltam a hölgynek, csak nem a csillogóan tiszta szerkóval, hanem... Kokszos mivoltommal... Akciófilmbe illően hiányos öltözékben...
A végén már ő is beleröhög a mondókába, de hát el lehet képzelni az idillikus pillanatot, amikor a csábítás... valami másba fordul át. Na jó, lehet nem idilli, de hogy igencsak maradandó élmény, az biztos.
-Naná hogy macska, méghozzá a leglustább fajtából. Egy balesetből kifolyólag lett szegény ilyen, legalább nem látni, mennyire dagi a drága. És ego... Hát, mert a  saját egóm nem fért el bennem, hát belé is került egy kicsi. Egészen a tenyérbeférős kora óta. - kacsint. - Nyugodtan simizd, élvezni fogja. A fennséges mivolta lényegében megköveteli, hogy imádják. - nézi szórakozottan, ahogy a lány le is telepszik Ego-val az ölében, így Neko is melléül, miután mindkettőjük alá egy plédet varázsol. - Akkor legközelebb feltétlen sétáljunk össze ha nálad a drága! Hogy hívják? Mennyi idős? Mióta van meg?
Záporoznak a kérdések, de hát Neko az állatkertben is a pillangóház után a hüllőházba futott. Senki se mondta, hogy értelmet kell benne keresni. Elég, ha jól érzed magad vele, nem?

Hoshi Neko Silver


- Te jó ég! Hát mit vagy kit keresgélsz ennyire? -tette fel kérdését csodálkozva Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy mi a srác célja az intézményben. Valamit nagyon titkolhat ha már rébuszokban beszél, de úgy gondolta, hogy nem firtatja tovább a dolgot, mert valószínűleg nem fogja az orrára kötni valódi szándékát.
A lány elcsodálkozott azon, hogy a srác ennyire idősnek gondolja magát, hiszen nem nézett ki vénembernek, de azzal is tisztában volt, hogy sokan nem tudnak szembenézni igazi korukkal és a valóságnál öregebbnek látják magukat még akkor is, amikor a kívülállók a koruknál fiatalabbnak nézik őket, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy fiatalabbnak néznek ki mint amennyi a valódi életkoruk. Rach nem tudta behatárolni, hogy a srác most túloz -e vagy csak nem tudja elfogadni az igazi életévét.
A Rellonos érettebb volt lelkileg, mint társai, szülei mindig nagy felelősségre nevelték, nagy volt rajta a nyomás, már csak a húga miatt is, de nem bánta, hogy nem olyan komolytalan mint az korosztályában lévő társai, igazából ez sok helyzetben előnyére is vált.
- Egyébként a bátyám is nagy népszerűségnek örvend a lányok körében. -tette hozzá vigyorogva, amikor a macskát simogatta az ölében, alatta meleg pléd volt már a fiúnak köszönhetően, így nem a hideg kőre kellett leülnie. Ami tény az tény, a srác valóban figyelmes volt, legalább volt még olyan ember a földön, akiből nem veszett még ki az udvariasság és ezt nagyon díjazta.
A cicus mocorgott egy kicsit az ölében, majd kényelmesen elhelyezkedett és mozdulatlan maradt, amiből Rachel arra következtetett, hogy elszundikált.
- Mi jót szoktál csinálni szabadidődben? -érdeklődött Rach, hiszen ha már összefutottak, úgy volt vele, hogy nem árt közelebbről megismerni a srácot.
A fiú kissé a bátyjára emlékeztette, hiszen ő is vagány volt és jóképű, gondolatban már el is képzelte, hogy milyen jó barátok lennének, de aztán visszazökkent a valóságba, nem akart sokáig elgondolkodni, hiszen úgy nevelték, hogy mindig figyeljen oda a másikra.
A srác hiányos öltözékes sztoriján a zöldike nagyokat kuncogott, mivel nagyon mókás volt ez a történet, amelyet beszélgetőpartnere elmesélt.
- Hát ez valóban vicces sztori!
A lány reagált a fiú kérdésére a kígyójával kapcsolatban:
- Nagini a neve, persze szólok, ha sétálgatok vele, de hogy talállak meg? Dobjalak meg egy bagollyal? -érdeklődött Rach, miközben Ego az ölében szundikált nyugodtan és békésen, ami egy igazi vérbeli macska szokása.

[A kígyólány - Hebi no on'nanoko]


Elegánsan elereszti a füle mellett a kérdést. Nem válaszol rá, mert azzal saját magáról is többet kéne mesélni, és hát.. Az most nem. Oda lenne a titokzatossága! Így csak elmosolyodik, és törökülésbe csapja hosszú lábait.
-Hát igen. Nem nagy titok egyébként. Nem csak jóképűeknek áll a világ, mert a legtöbb aki azt hiszi, ez elég, sajnos orraesik. Kell valami plusz. Bennem megvan. - ezzel vigyorogva megemelgeti a szemöldökét, mintegy önfényezésképpen. - Persze, neked se lehet okod a panaszra. Gondolom, nálad is sorban állnak, azért a kígyó. - neveti el magát. - De nem tudom, hogy hízelgő-e, hogy hasonlítok valakire. Látnom kéne ahhoz, hogy eldöntsem.
Szórakozottan pödörgeti hosszú fehér tincseit, majd kicsit megpöcköli a fülében lévő csengős ékszert.
-Mi jót? Hát... Utóbbi éveimet a művészet különböző ágainak szenteltem. Értsd úgy, hogy zenéltem, valami avantgárdnak mondható festményeket pacsmagoltam, meg szobrászkodtam. Közben pedig az itt tanultakat is hasznosítottam. Márpedig itt amire lehetett, arra beiratkoztam. ahhoz képest, hogy mennyit lógtam, csoda, hogy bármi is megragadt. - kuncog fel. - Lássuk csak.. Olvasok, táncolok, meg... Hát képzeld el, hogy mivel ütötték el idejüket a gazdag nagyurak az Austen könyvekben. Hát ilyesmit. És te? Hogyhogy Rellon? Rokon is suliba jár?
Egyből pár kérdést szegény Rachel felé dob, de hát nem tehet róla, képtelen a fejébe verni, hogy vannak emberek, akik nem beszélnek annyit, mint ő. És az elmúlt pár év után kicsit jól esik a friss társaság, a más nézőpont, és az új ismerettség. Elgondolkozva billenti oldalra a fejét.
-Megeggyezünk, hogy melyik nap kéne sétálgatnod, megmondod, merre szoktál, és véletlen majd én is arra járok. - vigyor csillan, fehér-fog villantós - Megfelel? Nem vagyok nagy bagolypárti, a legutóbbi baglyom is dezertált, és más gazdához állt. - fancsalít. - Ego is csak a csokim miatt marad velem. - von vállat.

Hoshi Neko Silver

Mr. Rejtély

A fiú elegánsan hallgatott a nemrég feltett kérdésére...valahogy ezen nem csodálkozott a lány, hiszen idáig sem mesélt bővebben a témáról, tehát volt takargatni valója, de nem erőszakoskodott, tudta, hogy az emberek nem szeretnek belemenni olyan dolgokba, amik már az intim szférájukban helyezkednek el, hiszen legmélyebb titkaikba nem engednek semmilyen belátást nyerni.
- Ó, Mr. Ego megszólalt! -harsant fel Rach, mikor meghallotta a srác válaszát. Az nem kétség, hogy a fiú nem szenved önbizalomhiányban, sőt, nagyon is erős jellem, azta!!!
- Nos, abban hasonlítasz a bátyámra, hogy nagy egója van, valamint sorban állnak nála a lányok, szóval egy rossz szava sem lehet. Abban igazad van, hogy kevés a szépség, ha nincs mögötte tartalom. -válaszolta neki Rach, majd szomorúan belegondolt, hogy mennyi lányt megszívatott már Nathan, aki senkit sem vett komolyan, szinte mindenkit a játékszerének tekintett. Persze ezt a negatív tulajdonságát már nem hasonlította a sráchoz, hiszen nem volt vele tisztában, hogy hogyan kezelte a nőket, van aki megbecsüli őket és az igazit keresi, van aki pedig csak játszadozik velük. A bátyja még nem érett meg komoly kapcsolatra, de nem adta fel a reményt, hogy később benő majd a feje lágya.
- Művészet...én a fotográfiát szeretem, abból is a fekete-fehér képeket, melyek minden körítés nélkül visszaadják puritán módon a valóságot, valamint a jól elkapott pillanatokat, hiszen úgy készül az igazi értékkel rendelkező kép. Diane Arbus az egyik kedvenc fotográfusom. -folytatta a lány, de elharapta mondanivalóját, hiszen ez általában senkit sem érdekel, max. az igazi művészeket, úgyhogy inkább elhallgatott és nem folytatta lelkesítő beszédét a fotográfiával kapcsolatban.
A festés és a szobrászat messze állt tőle, mert nem volt valami jó kézügyessége, de ennek ellenére megpróbálkozott a rajzolás csiszolásával, több-kevesebb sikerrel. A zenéhez a zongorázás kötötte, hiszen azon a hangszeren játszott, de énekelni már nem tudott, mert egyszerűen nem volt jó hangja. Az olvasás és a tánc már közelebb állt hozzá, hiszen szívesen művelte mindkettőt szabad perceiben.
- Miért a Rellon? Nos, ide osztottak be! Egyébként is szeretem ezt a házat aranyvérűként és szeretnék majd egy sárkányos tetoválást is később, egy nonfiguratívat. -válaszolta Rachel komoly és elszánt tekintettel, majd folytatta mondandóját:
- Nem jár ide semmilyen rokonom egyébként. -felelte, mert nem tudta elképzelni, hogy miért kéne ahhoz rokon, hogy bekerüljön a Rellon házba...mindeközben a cicus még mindig békésen durmolt az ölében.

[Hüllőlány]

A lány felikáltására Neko csak felnevet. Tény. Őt sose lehetett túlzott szerénységgel vádolni. Ő volt az, aki minden letört helyzetben nyújtotta a biztos vigaszt, kijelentésével, hogy ő mindent megcsinál... Persze, minden csak a jó szervezés kérdése, nem? Szóval megszervezte, hogy valaki gyűjtse össze az információkat a dologról, más képeket hozzá, harmadik pennát szerezzen, a követező összegezze a gondolatokat... És lényegében fogalma sem volt a dolgok javáról, meg se mozdult az ügy érdekében... ezért is lett Főhajrá, nem? Bárkit rábíztat bármire. Ez is egy képesség, most mondjátok hogy nem!
- Hmm... Akkor elfogadom a hasonlóságot. Ő is ide jár? Bár, mondtad, hogy senki sem jár a rokonságból ebbe az iskolába.
Hümmög egy sort, majd szinte a zsebéből előhúz egy újabb bögre gőzölgő csokit. Az egyik kedvence. Fehér csokiba spirál alakban belga fekete keverve. Látványilag is elég étvágygerjesztő. Némileg visszagondolva az ő idejében is voltak lányok. Persze legtöbb lehetett volna a Nagy Ő is. Előtte. Most már senki sem érhet fel arra a szintre, ami a Lelki társ megtalálásához méltó. Itt legalábbis biztos nem lesz meg az illető. Elnyom egy mosolyt a bögrébe kortyolva, majd felszisszen, ahogy leégeti a nyelvét. Ironikus, hogy több évnyi csokifogyasztás után is képes még rá.
-Hűű, látom tényleg érdekel a téma. Lám, a fotózás sajnos csak annyira mozgatott addig, hogy a képeken le legyek rajta, jobb szeretek a kattintó végén állni. Túl tökéletes vagyok, hogy képre kerüljek akárhol. Elmosódna, vagy valami hiba lenne benne, épp pislogok, ilyesmi. Na nem.
Elutasítóan legyint, majd nagyon sóhajt, mintha ez a világ legnagyobb és -megoldhatatlanabb problémája lenne.
- Oh, igen, sokan hiszik, hogy az aranyvérűek igazi fészke az alagsor. De én mondom neked, mint aranyvérű az aranyvérűnek - cinkos kacsintás - A fenti, toronyi levegő se semmi. - ezzel egy újabb megfejthető titkot tár fel a múltból. De hát tablókat nézegetve ez se nehéz feladat. - Sárkányos tetkó! Hú, nekem is van pár... - int a nyakán lévő kelta csomó felé. - Van még egy pár, de bocsáss meg nekem, hogy most nem mutatom meg, mert még a végén közszemérem sértés miatt lecsuknak. - drámai ijedtség körvonalazódik arcán, ajkai elkerekednek, tenyere a szája előtt...
-Ó, csak gondoltam, hátha jár ide rokon. Néha egy házba kerülnek. Bár az én időmben egy híres ikerpár a Rellon-Eridon különhálóba került. Érdekes volt nézni őket... - csücsörítve gondol vissza rájuk, tűnődve, vajon túlélték-e saját tinikorukat..

Hoshi Neko Silver

- Nem, nem ide jár...külföldi iskolában tanul jelenleg. Igazából sajnálom, mert nekem is jó lett volna, ha van egy ismerős arc, avagy biztos támasz az iskolán belül, de úgy néz ki egyedül kell megbirkóznom a rám váró feladatokkal és nehézségekkel. -válaszolta Rachel komor arccal, mivel nagyon hiányzott neki a családja és sajnálta, hogy a bátyja messze van tőle, mert nagyon jól kijöttek, főleg csínytevés terén, de be kellett érnie azzal, hogy a szünetekben látják egymást...már amikor sikerül...mert a karácsony nagyon nem úgy sült el, ahogyan szeretette volna, de hála barátnőjének átvészelte azt az időszakot is.
Rach látta, hogy a fiú egy igazi forró csoki fan, bár nem bánta, mivel ő is szerette ezt az italt, egyrészt finom volt, másrészt a hidegben nagyon jól esett neki.
- Hát igen, a bátyám hasonló hozzád, de nagy nőcsábász is egyben, nem tudom, hogy mikor fogja megtalálni az igazit, de idáig nem sikerült neki, mert akkor lehorgonyozott volna mellette. Talán túl nagyok az elvárásai, pedig tökéletes ember nem létezik és mindkét félnek idővel össze kell csiszolódnia, ha pedig nem bírják elviselni egymás hibáit, vagy nem keresnek megoldást egy problémára, hanem rögtön szakítanak, akkor az a kapcsolat annyit is ért. -magyarázta Rachel, nem mintha ebben valami nagy tapasztalata lett volna, csak megvolt mindenről a véleménye, amelyet nem félt másokkal megosztani.
- Ó, túl tökéletes vagy? Azta, hát elég nagy önbizalmad van!
~ Fogadjunk, hogy idáig nem került még padlóra és ő jött ki győztesen mindenből, minden esetre elég nagy mellénye van, hát nem is tudom, hogy ez igazából előny, vagy hátrány...nehéz kérdés. Mondjuk én sem szenvedek ebben csorbát, de ő még rajtam is túltesz. ~
- Hogy hívnak egyébként? -érdeklődött a lány, hiszen már jó ideje beszélgettek, de még mindig nem tudta a nevét, viszont az ölében alvó macskáét már kente-vágta, Ego.
A lány figyelmesen hallgatta a fiú beszédét a Rellonról, a kedvenc tartózkodási helye a szobáján kívül a klubhelyiség volt, de elraktározta agyában amit a srác mondott, hogy érdemes a tornyot is meglátogatni.
- Wow, milyen tetkóid vannak? Elég persze, ha megmondod, nem is vártam el, hogy megmutasd őket! -pironkodott a lány, majd belegondolt, hogy remélhetőleg hamarosan neki is meglesz a hőn áhított tetoválása.
Az ikerpár hallatán egy kis irigység fogta el, mert legalább ők egy iskolába jártak és meg tudták beszélni a gondjaikat, nem úgy mint ő, aki egyedül érkezett ide egy szál magában, de azért annak örült, hogy legalább pár barátot szerzett magának.

[A lány aki ha túl sokat kérdez...]

-Oh, értem. Nos, de ilyenkor nyílik igazán alkalma az embernek olyan barátokat szerezni, akik egy életen át kitartanak melletted. Csak lásd meg, ki az igaz barát, és ki csak csupán akar tőled valamit. - most, hogy valami igen korhoz méltó bölcsességet osztott meg, felhörpinti a teljes csokiját, hogy szomorúan nézhessen az üres bögre fenekére. - És a kapcsolatokról meg csak annyit, hogy nem feltétlen horgonyozol le mellette elsőre. Neked kell tenned érte. Ne keresd, várd. Amikor eljött az ideje, és megértél rá, hogy a másik méltó partnere légy mindenben, akkor el fog jönni. Addig fejlődj, légy önmagad, és csak menj előre. A többi már nem a te dolgod.
Húúú, ma Neko igazán hasít. Már hogy ilyen mélyenszántó gondolatok jönnek ki a fejéből, ahonnan általában a hülyeség a baromsággal karöltve táncol kifelé. De hát könnyen beszél az, aki tényleg megélt már egyet s mást. Mert ahhoz, hogy igazi álarcod legyen, hogy tényleg az légy mások szemében, ami lenni akarsz, nem az, aminek ők látnak... Nos, ahhoz nem csak színészi képesség kell. Azon bárki átlát. De előbbi kijelentései után megereszt egy mély sóhajt, tudálékos fejjel, kicsit tompítva a szavak komolyságát, majd a tökéletes jelzőnél eljátssza az elpirulósdit.
-Hát persze, hogy az vagyok. Vannak dolgok, amiket csak én tudtam megcsinálni a kastély falai között! - mereszti a szemét. - A nekem kiosztott feladatot egy egész csoporttal elvégeztetni nem kis dolog, méghozzá úgy, hogy ők ugráltak érte, hogy megcsinálják, én meg nem ígértem érte semmit!
Tessék, adj egy ilyen feladatot egy Rellonosnak, és hagyd, hogy rágódjon rajta. Hátha megkérdezi, hogy csináltad, és akkor csak kihúzva magad rávágod, hogy tökéletes vagy.
-Ohh, bocsi. Annyira furcsa, hogy be kell itt mutatkozni. Mintha hazamennél, és nem ismernének meg. - billenti oldalra a fejét, majd szórakozottan megnyüstöli Egot a lány ölében. - De tény, hogy nem ismerhet mindenki a világon, hiszen ahhoz legalább valami halott embernek kell lenned, aki tényleg nagy tömegpusztítást végzett vagy a kultúrában, vagy a világon. Nem?
Töpreng elfelé, majd nagyot sóhajt. Nem biztos, hogy ilyenné szeretne válni. És ha már a tetkókról van szó...
-Nos, minden tetoválásnak értelme, története és persze rejtett jelentése is van. Van pillangóm, csillagom, egy Telperion meg egy Lothlorien fa... - zavartan legyint - Öhm, családi cucc... hmm... Van egy aprócska kígyóm, pár pecsét, meg néhány kelta csomó... Tervezek egy mandalát, de félek, hogy már ígyis kicsit sok ez... - oldalra billenti a fejét, majd hirtelen lecsapja a bögrét, és nyakkendőt lazítva gombolkozni kezd. - Ezt végülis megmutizom.
A kulcscsontján egy kacifántos vonalakból álló csillag van, aprócska, szinte pöttynyi, de közelről megnézve elég díszes, finom kidolgozású és igen egyedi darab.
-Ez volt az egyik legelsők között. És a tiéd merre lesz?

Hoshi Neko Silver

Mr. Who

- Igen, tudom, ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki az aki valóban melletted áll és ki az aki cserbenhagy. Csak jóval egyszerűbb lett volna, ha már van itt egy ismerős arc, vagy nem egyedül jövök ide, de el kell fogadnom ezt a helyzetet, mást nem tehetek. Tudod, megszoksz, vagy megszöksz? De hova mehetnék? -folytatta elmélkedését a lány, a partneres kérdést nem firtatta, hiszen elmondta véleményét ezzel kapcsolatban és meghallgatta azt is, amit a srác javasolt, valójában nem mondott hülyeséget, látszott rajta, hogy megtapasztalt már egyet, s mást az életben.
- Nagyon érdekelne, hogy mi volt az, amit csak te voltál képes megcsinálni? -érdeklődött izgatottan Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy miről beszélt a fiú, de biztosan tud mesélni arról, hogy mit művelt anno...legalábbis egy sztorit a sok közül.A csoportnál egyértelműen a srác rajongótáborára asszociált, bár nem értette, hogy mivel tudta őket meggyőzni arról, hogy bármiféle ellenszolgáltatás nélkül cselekedjenek a fiú kénye kedve szerint.
- Nos, akkor legalább a becenevedet áruld el, hiszen mindenkit szólítanak valahogy...avagy mindnekit a nevén neveznek. Én Rachel vagyok, vagy Rach, ahogy tetszik. -mondta a fiúnak, hiszen ő már bemutatkozott neki, úgyhogy remélte, hogy legalább a nickname-jét elárulja.
Kicsit furcsállta a viselkedését, mely egyáltalán nem volt megszokott, de mindig is kedvelte az érdekes embereket és sajnos nem volt túl sok olyan személy, akiről elmondhatta azt, hogy valóban nem mindennapi, úgyhogy igazán értékelte ezeket az embereket, köztük most a fiút is, hiszen nem látta előre, hogy mit fog lépni az illető és egyébként is kedvelte a kiszámíthatatlanságot, mert kiragadta az unalmas hétköznapokból.
A fiú megmutatta neki a tetkóját, ezek szerint azért nem zárkózott el attól a dologtól, hogy mégis felfedi legalább az egyik testékszerét, amelyet a lány alaposan megszemlélt:
- Wow, nagyon klassz! -felelte lelkesen a lány, amikor szemügyre vette az említett tetoválást, majd belegondolt, hogy aki már varratott magára tetkót, az utána általában még többet szeretett volna csináltatni, gyakran pedig már csak a helyhiány gátolta meg az illetőt ebben. Szó ami szó, a tetoválást valóban igazi művészetnek vélte, azaz valódi önkifejezésnek, ezért is szeretett volna magára varratni egy sárkányt, mely számára a szabadságot, a hatalmat, a védelmet szimbolizálta, mely magában a megtestesült ősi erőben összpontosult. Persze még sok más jelentése is volt számára, de nem szerette volna magának taglalni, hiszen tisztában volt vele, saját magának pedig minek is magyarázná meg ezt a dolgot, amikor amúgy is tisztában van vele.
- A jobb lábamra a vádlim környékére szeretném tetetni, nonfiguratívra gondoltam, mégpedig feketére, nem színesre.

[...akkor választ kap. Előbb vagy utóbb. ]

-Ohóó!! NEm nem nem! Kislány, figyelj rám.
Ujjainak hátuljával ér csupán hozzá a lányhoz. Nem rohanja le se a személyes terét, sem az intim szféráját. Csupán egy kis osztatlan figyelmet kér két macskás mozdulat között. Ritka pillanatok egyike, hogy igen komolyan néz, de amolyan jóságos nagybácsi féle komolysággal, semmint a 'most tetteidért fizetsz' komolysággal.
-Rellonos vagy. Aranyvérű. Aki nem látja benned az igazi értéket, azt dobd el úgy, mint egy koszos rongyot. Soha ne nézz vissza. Légy erős, húzd fel a boxkesztyűt. - finoman elmosolyodik, biztatóan. - Egy sárkány sose szökik meg. Szokjanak meg mások, vagy szökjenek meg. Oroszlánkirály kettő megvan, igaz? A mese. Amikor Simba énekel a lányának az elején. A szövegére igenis figyelj oda, ha legközelebb szembejön. Sárkány vagy. Nem gyík. Ezt sose felejtsd el!
Finoman kacsint rá, majd végigcirógatja a lány karját, hogy utána visszatérhessen a csokijához, és arcára is visszaolvadjon az álar... szóval a vigyor, a gondtalan lazaság. A kérdésnél viszont csücsörítve gondolkozik el.
-Hátööö... Megtalálni a macskámat. - von vállat. - és persze egy fanklubbot kiérdemelni. Az enyém volt a legelső, legnagyobb és legeredetibb. Természetesen. - villant egy széles vigyort.
Kicsit még kuncorászik, talán eszébe jutott, hogy alakult, hogy csatlakoztak a tagok, vagy hogy kik tagadták a tagságukat is... De hát hiába. egy mester szeme mindent észrevesz. Természetesen.
-Ó, bocsánat. Szenilis lettem. Hoshi Neko Silver vagyok. - képzeletbeli kalapot emel. - Avagy Neko. Mester. Főhajrá. Meg egyéb. Igazából annak szólítasz, aminek szeretnél. Én is annak foglak szólítani, ami úgy érzem, hogy hozzád illik. Ez eleinte még alakulhat, de aztán... Megállapodik.
Hát igen. Neko meg a híres... nem létező névmemóriája! Annak idején nem azért volt mindenkinek nagy becenévadogatós ideje, mert olyan cuki. Egyszerűen csak kihagyott az agya akkor is.
A tetkóra kapott reakciótól dagad a mája meg a mellkasát dülleszti, mintha legalábbis ő rajzolta volna. Riell készítette, régi LÖB-je, és titkos tagja  a klubbjának. Igen kielégítő az imádat a lány felől. Ez oknál fogva most akár húzhatna zöld szerkót sé lemasírozhatna az alagsorba a sárkányok közé.
-Hmm... Nem mintha az én formás kis lábam lenne, de nem lesz nagy? Vagy vékony vonalakkal gondoltad? Mert egy ilyen szép lábat el lehet egy rossz tetkóval rontani. Viszooont... Hallottál már mozgó tetoválásokról?
Ujját felemelve kis türelemre inti a csajt, majd most tényleg körbenéz, és miután sehol senki, az ingét kissé felhúzza, - nem mellesleg így kis feszes, izmos has bukkan fel, hófehér bőr, és egy... Egy pillangó. Csípője tájékán van, időnként meglebbenti a szárnyát, vagy pár centivel arrébb rebben.
-Lehet a mozgását is korlátozni. Csak elég macera, meg kicsit tovább tart az elkészítése, mint a rendesé. És persze ez mágikusan eltüntethető. Legalább három átoktörő féle kell hozzá, de... Ja, ha megunom, leszedethetném.
Miközben beszél, a pillangó kicsit megpihen. Kivehető, hogy akár a csillag, ez is inkább áll kis kacifántos vonalakból, semmint határozott körvonalakból.  Kanyar itt, spirál ott... Kidolgozott, esőerdei pillangó, persze lekicsinyítve. Egy méteres szárnyfesztávú pillangó sajnos nem nagyon férne rá. Max hosszában.

Hoshi Neko Silver

A fiú, aki már nem anonym

Amikor a srác kifejezte, hogy valami komolyat szeretne közölni vele és olyan arcot is vágott hozzá, a lány abbahagyta a cicus simogatását és teljes figyelmét a fiúnak szentelte. Ahogy hallgatta szinte folyamatosan bólogatott, hiszen bölcs tanácsokkal látta el, a sárkányos lelkesítő beszéd pedig igencsak felspilázta, szomorú tekintete elszánttá vált és még egy kis mosolyt is megejtett beszélgetőpartnere felé.
~ Milyen igaza van, erős jellem vagyok, ezt tudom magamról, de vannak időszakok, amikor mély depresszióba zuhanok, de nem szabad feladnom! Furcsa, olyan, mintha részben a lelkembe látna, ez elég bizarr! ~
- Teljes mértékben egyetértek veled, erősnek kell maradnom minden helyzetben, csak tudod akkor elég nehéz, amikor úgy érzed, hogy minden összejött és legszívesebben kiszaladnál a világból. Kevés embernek nyílok meg igazán, mert volt pár negatív élményem a bizalomvisszaélés kapcsán. -válaszolta a Rellonos, hiszen úgy érezte, hogy sok veszítenivalója nincs, ha közli ezt a tényt a sráccal, ettől ugyanis még nem válik sebezhetővé.
Az Oroszlánkirály 2-őt nem látta, úgyhogy nemlegesen csóválta a fejét, amikor a fiú megemlítette neki, igazából azt sem tudta, hogy miről van szó, ugyanis nem volt televízió a házukban, erről pedig lemaradt.
Amikor Neko a karjához ért, majdnem felpattant helyéről, kissé megborzongott és a földet bámulta, ahová elsüllyedne, ugyanis nem szokott hozzá a fizikai kontaktusokhoz, max testvéreit ölelgette plusz azokat, akiket már nagyon közel érzett magához, ha egy idegen hozzáért, akkor mindig totál zavarba jött, bár ez nem igazán volt jellemző.
Nem tudta, hogy a srác észrevette -e a reakcióját, tekintete most a földről az átlátszó macskára váltott át, majd elkezdte megint nyunyurgatni.
Örült neki, hogy a fiú megtörte végül a csendet és bemutatkozott, a mester megnevezésen nagyot kacagott, majd gyorsan abbahagyta a vihorászást, mert nem akarta megbántani azt, akit valóban érdekelt, hogy mit gondol és mi van vele, legalábbis látszólag. Igazából nem izgatta, hogy Neko-t valóban érdekli, hogy mi a hasfájása, de a szavaiból kivette, hogy valószínűleg tényleg figyel rá a srác, mert különben nem mondott volna neki ilyen releváns információkat.
Kíváncsivá tette, hogy hogyan fogja szólítani majd újdonsült ismerőse, de nem kérdezősködött, mert mint mondta, ehhez idő kell, hogy kitaláljon neki egy olyan becenevet, ami ráillik.
- Nem szeretnék nagy tetoválást, csak amolyan közepes méretűt, a végén a nonfiguratív sárkány átkulcsolja a bokámat, úgy képzeltem el az egészet. -jelentette ki határozottan, majd folytatta mondandóját:
- Igen, hallottam róluk, azok is tetszenek egyébként.
Rachel meglepődött, hogy Neko hirtelenjében felhúzta az ingjét, így meglátta izmos hasát, amiből arra következtetett, hogy a srác valószínűleg szeret sportolni és nem az a kajafaló típus. A következő pillanatban meglátta a gyönyörű pillangót is, tátott szájjal bámulta, hogy milyen jól kidolgozott a tetkója és milyen kecses a mozgása.
- Ejha! Wonderful! Az azért előny, ha el tudod később tüntetni, bár szerintem nem lesz erre szükség, mert megunhatatlan! -jelentette ki elismerően, miközben a tetoválást bámulta, hát igazán szépen kidolgozott munka volt, akárki csinálta neki az tény.

[Csodálómnak]

Úgy tűnik lassan eléri Neko minden szava a célját. Talán nem is véletlen, hogy akire vár, még nem bukkant fel... Hiszen Neko ebben a véletlen marhaságban sose hitt. És ez így van jól. Ha a lány jellemét nem is lehet fejleszteni vagy nem lehet erősebbé tenni egy beszélgetés alatt... Azért arra még rá lehet mutatni ami egyértelmű. Az embereknek szokása az ilyest elfelejteni, így nem árt, ha néha egy idegen emlékeztet rá, hogy ki vagy és honnan jöttél.
-Maradj erős. Ne mindig, abba fogsz beleroppanni. Minden információt más-már társaságnak mondj el. Vannak sulis barátaid? Nekik csak a párkapcsolati kínjaid. Van levelezőtársad két országgal arrébb? Mehetnek oda csak a családi gondok. Érted? ha nem ismerik egymást, senki sem fogja összerakni igazán, hogy ki vagy te. Így megbízhatsz bennük, és mégsem igazán... - majd kacsint. - Rellonos oldalamat hallottad. És igen, mindenkinek vannak csalódással kapcsolatban nem túl vidám történetei... -oldalra billenti a fejét. - De hát ettől leszünk azok, akik, nem? Tudnál olyan lenni, mint a csalódás előtt? Nyitott, vagy bármilyen másmilyen? Na ugye.
Micsoda tragédia! a lány nem ismeri a világ legjobb meséjét. A fejcsóvára csak összeráncolja a szemölcsökét, majd némi dudorászás jön, aki figyel, rájöhet, hogy a megfelelő sort keresi a dalban, majd felnézve fejét billegtetve énekelgetni kezd - helyenként még tercelve is kissé a saját hangjára. A dal igen ritmusos, és igencsak kifejezi azt, amit hivatott.
-Szóval ja. Lehet hogy még nem értél az út végére, de el fogsz... - dünnyögi kissé, amikor véget ér a danonászás. Aztán persze úgy tesz, mint aki nem veszi észre, hogy a lány az érintésétől kissé megijed. Hát persze. Neko el tudja dönteni, hogy ki az, aki vágyik az érintésre, és ki az, aki elzárkózik előle, azért is csak pihekönnyedén ért hozzá, de lám... Úgy tűnik a Siklós csaj nem barátkozott meg még itt mindennel. Érthető, és nem is fogja ezért birizgálni. Így csak úgy tesz, mintha nem venné észre, mert épp a forró csokis bögréjét lötyögteti, hogy újra melegítse a tartalmát. Beledugja a nyelvét, hogy ellenőrizze a hőmérsékletet, majd hümmögve kavar a tetejére egy kis karamellt. Elégedetten hümmög fel, majd ajkát nyalogatva néz a lányra a tetkó felől.
-Iiigen, úgy már el tudom képzelni. - bólogat, mintha legalábbis az ő lábáról lenne szó. - majd a csodálatra újabb düllesztés jön. - Naná, hogy csodás, csibém! Hiszen rajtam van!
Bögrés kezét befeszíti, mint valami gyúrós emberke, aki a konditeremben gyúr napi szinten. Persze ő egy szálkás típus, így vicces, hogy így erőlködik. Neko meg a komolyság... Mintha sose lett volna egy mondatban a szó a nevével.

Hoshi Neko Silver

Neko, a bölcs  

- Otthon van sok barátnőm, nekik megnyílhatok, hiszen sosem csalatkoztam bennük és az érzés kölcsönös, ismerjük már egymást jó ideje. A suliban csak pár barátom van, de azok is nagyon megbízhatóak és nem éltek vissza a bizalmammal, szóval őket kincsként tartom számon. Akit nem ismerek, azzal óvatos vagyok, párkapcsolatom pedig még nem volt, szóval az nem téma. Volt viszont régen egy jó barátnőm, akivel általánosba együtt jártunk és remekül kijöttünk, majd később elköltözött egy várossal arrébb a családjával, így sem lakott tőlem messze, aztán megszakadt a kapcsolat. Tulajdonképpen meguntam, hogy után szinte én kerestem csak mindig és azóta nem is hallottam felőle. Furcsa, hogy az embereket csak az tartja össze, ha egy helyen laknak, vagy egy intézménybe járnak, utána pedig lusták ahhoz, hogy tovább ápolják a kapcsolatot, ha másmerre viszi őket az élet...olyankor elfelejtik, hogy valaki mindig ott volt nekik, aki segített és meghallgatta őket. Na mindegy, ez van, what the fu...k megint sokat beszéltem. -fejezte be mondandóját Rachel, mert nem gondolta, hogy így kibukik belőle minden és szégyellte is magát, hogy a fiúra zúdította ezt a rossz emléket, de hát egyszerűen nem volt mit tenni, már kijött belőle a panaszáradat.
- Bocs, sokat dumáltam, majd visszafogom magam. -jelentette ki szomorkás arccal, talán könnyebb volt neki az önsajnálatba temetkezni, de ez oltári nagy bukás volt számára, hogy akiről azt hitte milyen jó barátok, pont az távolodott el tőle indokolatlanul.
- Alapjában véve nyitott típus vagyok és pont olyan vagyok alapjáratban, mint a csalódás előtt, de azért óvatosabban viszonyulok elsőre az emberekhez, talán ez lesz a vesztem, de én már csak ilyen vagyok. -válaszolta Rach, majd magához húzta a cicust és arcát a pofijának nyomta:
- Jaj de édes kis szőrmók!
Ezután visszahelyezte az ölébe, szerencsére nyugodt volt az állatka, valószínűleg jól érezte magát a lányka ölében, hiszen sok figyelmet kapott tőle.
A lány élvezettel hallgatta a fiú dalát, egész jó hangja volt, valóban érvényre juttatta az igazi mondanivalót, ami kevés dalról volt elmondható, mert manapság sok megírt szöveg vagy sablonos vagy semmitmondó volt.
- Igen, úgy érzem, hogy nem értem még az utam végére, de egyszer biztosan el fogok, viszont van még rá időm és tudom, hogy sok mindent meg kell még tapasztalnom az életben. -fejtette ki véleményét, amelyet komolyan is gondolt, hiszen még fiatal, előtte áll az egész élet jó esetben...
Kicsit irigyelte Neko-t, hogy ekkora önbizalommal rendelkezik, bár ő is elégedett volt magával, azért annyira nem volt erős és egészséges lelkületű az élet különböző területein mint a srác. Legalábbis ő ezt mutatta magáról a világnak, aztán ki tudja, hogy mi az igazság?

[Aki megszólal]

Figyelmesen hallgatja a lányt, ahogy beszél. Úgy tűnik, sikerült elérni, hogy kicsit megnyíljon, legalábbis ha ne nagyon, csak egy picikét. Minden feszegetés nélkül lám az osztrigát kicsit kinyittatta, méghozzá nem alig ért hozzá. Szája sarkába egy kis mosoly költözik, amolyan hálás, boldog, hogy igen, még nem vesztette el a képességét, hogy az emberek joggal higgyék, hogy benne megbízhatnak.
-Nos, ha van ilyen ember, annak örülök. Megérdemled. Jó lány vagy. - nyújt egy meleg bögre forró csokit a lány felé, az előző már biztos kihűlt. - És teljesen nyugodtan. Nem tudom, meddig leszek itt, de ha gondolod... A faluban van egy kis vityillóm. Ha arra járnál, akkor nézz be, ha kedved van kicsit panaszkodni, vagy csokit inni. Ne habozz. - kacsint rá.
Azzal nézi, ahogy a lány a macskát gyöntölgeti, aki, hangok híjján, halk dorombolást kivéve, végre úgy érezheti, hogy a neki kijáró imádat ideje végre elérkezett. Lehet hogy a kezdetektől fogva el volt rontva. Neki Kellett volna a fanklub, nem?
-Hát, azt jó hallani, hogy a csalódások nem változtattak rajtad. Maradj mindig ilyennek. És akkor leszel tökéletes. Még egy kicsit az arrogáns magabiztosságodon faragsz.. Mondjuk minden kedden a házamban egy kis gyorstalpaló belőle? A nagy Neko Mestertől tanulhatsz egyenesen önbizalmi tortú... izé... kúrát. Na?
Szemtelen vigyora a helyén, mozdulásra készen, ha a lány poénra veszi, és esetleg megcsapkodná játékosan. Elvégre a női nem titokzatos, az ember sose tudhatja, hogy mikor értik a viccet, és mikor veszik az adást, hogy ez tényleg egy ajánlat volt... Akár barátságra is.
- Hohó, egészen biztosan. Addig összetöröd még pár férfi szívét, lesz pár dráma az életedben, - sorolja az ujjain számolva. - És persze ne felejtsük el a családi Helyzeteket, nagy H-val! Na azok komolyabbak mint a vakbélgyulladás, és keményebbek, mint éjszaka amikor a sötétben belerúgsz valamibe. - fintorodik el. - Nem egy nagy családból jövök, de hát no... Van tapasztalat. Vagy nem?
Érdekes pletykákra éhesen néz fel a lányra, hátha esetleg máshol teljesen más koncepció alapján működnek a dolgok. Hát, megesik az ilyesmi.

Hoshi Neko Silver

I think this is the beginning of a beautiful friendship


A zöldikét jobb kedvre derítette, hogy a srácnak meg sem kottyant hirtelen bőbeszédűsége, annak pedig kifejezetten örült, hogy jónak gondolta, bónuszként pedig egy finom forró csokit is kapott tőle, amit vígan elvett és kortyolgatott, mert az előző már kihűlt mialatt kibeszélte magából a gondjait.
- Köszönöm a csokit. Kedves tőled, hogy jónak gondolsz, szerintem nincs kifejezetten jó és rossz ember, ez a két tulajdonság mindenkiben megvan és végül azzá válik az egyén, amelyik átveszi benne a domináns szerepet. -válaszolta Rach, miközben az italát kortyolgatta, miközben Neko elmesélte neki, hogy van itt lakik a faluban és bármikor benézhet hozzá, ha úgy tartja kedve.
- De jó! Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel!-felelte vidáman, majd tovább babusgatta a cicust, miközben tekintetét a fiúra emelte. A macskának puha szőre volt, kellemes volt hozzáérni, bár a lány alapból kedvelte a négylábúak ezen fajtáját, szóval öröm volt nyunyurgatni.
- Hm, arrogáns magabiztosság? -nézett szúrósan a fiúra, majd átváltott őrült, pajkos tekintetűre és szabad kezével játékosan megpaskolta beszélgetőpartnere vállát, közben nagyokat kuncogott. Ego biztosan nem tudta mire vélni a dolgot, de neki amúgy is csak az volt a dolga, hogy kényelmesen elhelyezkedjen Rachel ölében és simogattassa magát nagy bőszen.
- Igen, tudom, hogy lenne mit csiszolni rajta. Tudod mit, Mester? Elfogadom az ajánlatot, kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni belőlem! -mondta nagy elszántsággal Neko-nak jókedvűen. A Rellonos örült, hogy a fiú szeretne még találkozni vele, mert úgy érezte, hogy neki nyugodtan megnyílhat és talán még egy erős bizalmon alapuló barátság is kialakulhat köztük, aminek még jobban örült volna, mert kevés igaz barátja volt az intézményben és környékén.
A téma ezután a családra terelődött, a családi helyzetre pedig együttérzően bólogatott:
- Ó, a családi Helyzet mindenek előtt! Nálunk a szüleim nagyon ügyelnek erre, tudod aranyvérűség, jó hírnév, helyes viselkedés, kapcsolatok folyamatos ápolása, bájolgás, válassz olyan szakmát, ami nem hoz majd szégyent a családra, mindig légy tökéletes! A húgommal nehéz nekik, igazi tűzről pattant rosszaság, de nem adják fel, a bátyámat úgy ismerik, mint példaértékű aranyvérűt, de a hátuk mögött sokszor nagyon nem az. Én pedig követem a példáját, szóval nem tudok mindig úgy viselkedni, ahogyan azt elvárnák tőlem, de persze erről nem tudnak, így nem fáj nekik. Veled mi a helyzet? -érdeklődött Rach, közben arra gondolt, hogy a költözés sem volt egyszerű számára és még azt is elvárnák tőle, hogy folyton a kénye-kedvük szerint viselkedjen, na ez már neki is túl sok volt.

[Taníványomnak]

Úgy tűnik, ha az ember talál egy Nekot, elhiszi első találkozás után, hogy benne meg lehet bízni. Ez persze neki is jól esik, valahogy a régi nosztalgikus érzések feltörnek benne, és kicsit... Igen, kicsit úgy érzi, hogy érdemes élni még az emberek között is. Kicsit szocializálódni. Elmosolyodva nézi a fiatal hölgyeményt, ahogy iszogatva a csokit a macskáját nyüstöli, és közben szinte... szinte kivirul. Ki tudja. Egyszer talán a megfelelő emberre talál rá, és akkor... Szép dolog ilyesmire gondolni.
-Rendben! De készülj fel, hogy amint elmondod, milyen is szeretnél lenni, kemény leckéid lesznek. Ha megfelel az én módszerem persze. - kicsit komolyabban pillant a másikra. - Tudod... ha szólsz, akármikor megállhatunk vele, vagy szünetet tarthatunk. Néha nem könnyű dolog. - kortyol bele a csokijába.
És lám, megvillan az első szikra, amiből majd ő tábortüzet fog ám csiholni. Igen, ez is egy módja az önbizalom fitogtatásának. Neko nem jár nagy mellénnyel a kastélyban, és hangoztatja (sokat) hogy ő a király. Természetes auraként veszi őt körbe a magabiztosság, akár a ruha, vagy a bőre. Ettől lesz igazán hiteles a történet. De jó látni a fiatalság tavaszát.
-Szóval akármikor is van kedved, várlak a házikómban. Csak ne számíts sokra a háztól. Olyan lesz, mint én.
Mondják, hogy amilyen az ember szobája, olyan az ember maga belül is. Hát... Aki azt hiszi, hogy az első találka után megismert Neko fogja várni a házban is... Márvány, vagy arany, vagy csicsa meg elegáns modern divat... Az bizony keményen pofára fog esni, de ezt nem köti senki orrára. Egyébként is higgyenek, amit akarnak. A családi kérdésre zavartan pislog, mint aki nem is tudja, hogy írja le a helyzetet pár mondatban.
-Hát... Nevelőszülök. Elkényeztetett tesó, aki engem is az ujja köré csavart. - nevet fel zavartan a hajába túrva. - És... Hát, jó tudni, hogy úgy nőttem fel, hogy minden családi elvárásnak megfeleltem, mégis tudtam a saját utamat járni. A szülők nem azért várják el tőlünk, hogy a legjobbak legyünk, vagy a legleg-ek. Hanem azt akarják csak tudni, hogy ha nem lesznek, akkor sem fogunk éhen halni. És ez a lényeg, nem? Gondolj bele. Nincs szülő, aki mást követelne meg a gyerekétől. Lényegében minden család így kódol minket. Csak a csomagolás vagy a szavak mások.
Von vállat, majd egy hörpintésre kiissza a csokiját. Hát, szomorú, de ez elfogyott.

Hoshi Neko Silver

Neko Mester

- Azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma. -válaszolta mosolyogva a lány, amikor Neko tájékoztatta a kemény tanulási módszereiről. Tisztában volt vele, hogy csak úgy lehet fejlődni és bármit is elérni, ha azt komolyan veszik és mindig valamiféle áldozatot kell hozni, hogy ne azzá váljunk, akik tegnap voltunk, tehát ez az előre haladás sikerének a kulcsa.
- Rendben, már nagyon várom, hogy elkezdjük az első leckét! Tulajdonképpen magát a jellememet szeretném fejleszteni és kicsit finomítani is egyben. Mindegy, hogy milyen a házad, nem az számít, tőlem akár egy szanatóriumban is tanulhatunk, a lecke a lényeg. -válaszolta Rach, de azért elgondolkodott, hogy vajon milyen stílusa lehet a fiúnak, a ruháiból ítélve az eleganciára és a kifinomultságra tippelt, úgy vélte, hogy otthona is ezt tükrözi, szemei előtt egy se túl modernen, se túl régiesen berendezett házikó lebegett, mely elsősorban az ott lakó kényelmét szolgálta és igazi otthonos hangulatot árasztott magából.
~ Na majd meglátjuk, hogy milyen az otthonod! ~ -mosolygott magában a lány, közben a fiúra nézett és arra gondolt, hogy hátha megtalálta azt a személyt, aki ki tudja hozni belőle a legjobbat. Minden ember hatással volt rá, akikkel találkozott, de igazán csak a legközelebbi barátai voltak képesek a pozitív vagy a negatív oldalára átbillenteni, de külön leckéket személyiségének fejlődésére még nem kapott soha senkitől, kivéve a szüleit és a bátyját, de az már más történet.
A Rellonos már majdnem megitta forró csokiját, amikor újból a családi téma került terítékre.
- Érdekes lehetett a szitu a tesóddal...nekem is jót akarnak a szüleim, ezt jól tudom, csak nem igazán hagyják, hogy a saját utamat járjam a sok elvárás miatt. -felelte Rach, majd sóhajtott egy nagyot és folytatta mondandóját:
- Nem tudnék folyton megfelelni ezeknek a követelményeknek, fárasztó az egész egyrészt, másrészt unalmas mindig mintagyereknek lenni a családban és a lázadó énem is a személyiségem része, ha ezt megtagadnám magamtól, az már nem is én lennék.
Rachel visszagondolt, hogy mennyi mindent tanult a szüleitől, amiért hálás volt nekik, szerető családi körben nőtt fel, csak az a sok irreális elvárás le lenne és hagyhatnák, hogy saját maga is érvényesülhessen az életben.

[Tanuló Sárkányomnak]

Neko elégedetten bólint a válaszra. Nem is várt kevesebbet a tanítványától. Néha elég szigorú tud lenni, de csak ha tuja, hogy meglesz a nevelés eredménye. Hát, meglátjuk, hogy sikerül-e majd összecsiszolódniuk olyan szinten is. És majd ha sikerült, akkor a'ballagásra' kis bulit is lehet a házában csapni.
-Rendben. Akkor ezzel megegyeztünk. Ha eljössz hozzám, addigra fejben egészen pontosan tisztázd le, hogy mit is szeretnél elérni. Miben erősödni, mit elhagyni. És akkor kidolgozzuk a részleteket.
Kacsint rá, majd meglepetten pislant, ahogy Ego kényelmesen átmászik az ő ölébe, megbökdösve a kezét. Hát bizony, a biológiai órát nem szabad nála figyelmen kívül hagyni, mert egy nyűgös macska rosszabb, mint ezer hangya a cipődben.
-Hát, a tesóm most lesz öt éves, de éles az esze, és igen könnyen akárkit az ujja köré csavar. Nekem csak jó, mert így végre őt tutujgatja a család, és engem kicsit elfelejtenek. - vigyorodik el.
Tény, hogy a húga egy igen eleven és rossz kis törpe, mint valami motolla, eleven és manipulatív. Tipikus Rellonos. Az már másik kérdés, hogy a két Navinés szülő, meg az Eridonos bátyó mellett ez hogy sikerült... De az talán inkább egy másik lapra tartozik.
-Oh, majd az órákon adok neked tippeket, hogy lehet megfelelni mindennek. - kacsint a lányra biztatóan. - Hidd el nekem, hogy minden szülő kompromisszumra kész. Kivétel nélkül. Mesélsz majd egy kicsit, és én meg tanácsot adok. A legjobb a tanácsos dologban, hogy elég ha meghallgatod, de nem kell csinálni utána kötelezően semmit. Mindenre találunk megoldást. Amire meg nem, azt megfújjuk kicsit.
Cinkosan hunyorít a lányra, hogy majd később részletesen elmagyarázza a pontos részleteket. De egyenlőre a halkan miákoló szőrmókra kell tekintettel lennie.
-Nos, nekem lassan mennem kell. Mivel akit vártam, ennyi idő után sem jön, majd megtalál, ha akar. De örülök, hogy nincsenek véletlenek. Így tudtam veled találkozni, és már alig várom, hogy a következő alkalommal találkozzunk. Most megyek, és megetetem az Ego-mat, mielőtt még kifejezi nemtetszését.
Felállva kezet nyújt a lánynak, hogy segítsen neki felállni, míg úgy tűnik elég megszokott mozdulattal, akár valami táskát, a macskáját a másik kezével a hóna alá csapja.

Hoshi Neko Silver

Tanítómnak


- Rendben, úgy lesz, mire odamegyek tudni fogom, hogy mely tulajdonságaimat szeretném erősíteni és melyeket szeretném elhagyni. -felelte határozottan a lány, miközben észlelete, hogy a cicus elhagyja kényelmes alvóhelyét, azaz továbbáll és immár gazdája körül legyeskedik. Sajnálta, hogy már elment a macsek, bár elég sokat dögönyözte, még szívesen folytatta volna ezt a kellemes tevékenységet, bár egyszer minden véget ér.
- Biztos nagyon cuki a tesód, az tuti, hogy erős jellem lesz, ha már most így viselkedik.
Rach szülei jelenleg a legkisebb lányukkal voltak főként elfoglalva, hiszen sok odafigyelést igényelt és még keményen nevelni kellett a jellemét, de nem adták fel, kemény fából faragták az egész családot. Arra még mindig nem kapott választ, hogy időnként hová tünedezik el a bátyja, de nem is akarta magát ezzel idegesíteni, hiszen innen úgysem tudott volna semmit sem tenni az ügy érdekében, és az sem biztos, hogy megnyílt volna neki a bátyja és elmesélte volna neki a dolgot, pedig azért elég sokmindent megbeszéltek egymással.
- Ó, a tippek valóban nagyon jól fognak jönni! -felelte a fiúnak, kíváncsi volt, hogy vajon milyen ötletei vannak arra az esetre, hogy hogyan kell megfelelni egy makulátlan családnak úgy, hogy közben ne adja fel az egyéniségét az ember.
Túl sokat nem mesélt a családjáról a srácnak, de egyelőre nem is hozta fel ezt, mert úgy volt vele, hogy majd úgyis megvitatják ezt a témát mélyebben Neko házában.
- Sajnálom, hogy nem jött el végül, akire vártál. Annak viszont örülök, hogy megismertelek és élni fogok a lehetőséggel. -válaszolta röviden Rach, majd miután a fiú felsegítette helyéről és magához vette Ego-t is, elköszöntek egymástól és ki-ki ment a maga útjára.

Köszönöm a játékot!