37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Harsogó portrék folyosója - Thorsten Löwenherz hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Thorsten Löwenherz
Gyógyító, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


DokThor bácsi
offline
RPG hsz: 142
Összes hsz: 143
Írta: 2022. december 13. 19:44 | Link


valahogy így


Kezdetnek a betegszobát kellene megtalálnia. Már kapott egy fél könyvre való papírt, amit át kell olvasnia, némelyiket aztán meg kitölteni, néhányat pedig aláírni. Bár belepillantott már a kezében tartott papírköteg tartalmába, úgy döntött hamar, még egy emelettel korábban, hogy majd a betegszobán is ráér ezzel foglalkozni. Mivel magyarul csupán pár szót sikerült megtanulnia az elmúlt egy évben, amelyet csak úgy mellékesen Székesfehérváron töltött - és az a pár szó egyébként sem feltétlenül iskolabarát -, már viseli is a hivatalból kapott fordítógyűrűt. Hogy is mondták? Nyugati szárny, második emelet, ő pedig még az elsőn van. Bár nem mondható, hogy pontosan tudja, merre is megy, egészen magabiztosan lépked a folyosón, végtére is mi rossz történet? Legfeljebb valaki majd útba igazítja, ha mégsem sikerül odatalálnia, ami viszont majdhogynem teljességgel kizárt. Abban biztos, hogy a nyugati toronyban van, és amint feljut a második emeletre is, gyerekjáték lesz. Mégiscsak a betegszobát keresi, aligha lesz túlságosan elrejtve. Meglepetten, mi több, megrökönyödve tapasztalja aztán, amint befordul egy újabb folyosóra, hogy itt minden és mindenki mintha túlharsogni igyekezne másokat. Szemöldökét összeráncolva pillant körbe, megtorpanva egy pillanatra, amíg latolgatja, hogy biztosan erre akar-e menni. Van vajon másik útvonal? Egy ilyen ódon kastélyban bizonyára akad, neki azonban fogalma sincs, merre lehet, hiszen ez az első ténylegesen itt töltött napja, az állásinterjú alkalmából tett látogatásakor pedig nem a kerülőútvonalak bemutatása volt a cél. Lemondóan szusszan egyet és elindul előre. Ha nem lenne ilyen hangzavar, talán még beszélgetni is kedve lenne, ez a rengeteg párhuzamos beszélgetés azonban most nem igazán van kedvére. Csupán a mehetnéke lesz intenzívebb tőle.
Szál megtekintése

Thorsten Löwenherz
Gyógyító, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


DokThor bácsi
offline
RPG hsz: 142
Összes hsz: 143
Írta: 2022. december 20. 21:30 | Link



Kifejezetten zavarja ez a zsibongás, ezért mielőbb szeretne túljutni ezen a fecsegő és vitázó festményekkel teli útszakaszon. Kicsit sietősebbre is veszi a tempót, közben pedig időnként a falakon található portrékra pillant, időnként pedig a lába elé. Nem is hallja, hogy bárki közeledne, ebben a zajban gyakorlatilag esélye sincs meghallani, így váratlanul éri, hogy valaki szó szerint beleszalad, miközben éppen egy rusnya boszorkány portréjára pillantva húzza el a száját. A lábán szerencsére biztosan áll, aligha tudná ledönteni róla egy olyan törékeny teremtés, mint aki belé ütközött. A legnagyobb probléma talán az, hogy a meglepetéstől elfeledkezik a kezében lévő papírkötegről, ahogy a nő után kap, nehogy összetörje itt magát, és a fél folyosót elborítja így a munkaszerződése és minden hozzá tartozó további hivatalos dokumentum. Első dolga ennek ellenére, hogy rámosolyog a nőre, akihez még biztosan nem volt szerencséje, azonban láthatóan nem a vasorrú bába.
- Elnézését kérem - szólal meg, ezzel tulajdonképpen magára is vállalva kimondatlanul is a felelősséget az iménti ütközésért. Kicsit furán érzi magát, mivel ebben most a fordítógyűrű is szolgálatára van, de habár hallott ezekről a varázstárgyakról korábban is, sosem használta őket, és nem tudja, mennyire bízhat meg bennük.
- Jól van? Minden rendben? - kérdezi meg őszinte érdeklődéssel, majd csak ezután kotorja elő a pálcáját, hogy összeszedje a szétszóródott papírokat egy kupacba újra. Majd sorba rendezi őket a betegszobán, jelen pillanatban az is elég, ha nem töltik meg az egész folyosót.
- Hadd kárpótoljam valamivel a figyelmetlenségemért. Tea? Kávé? Randevú? - érdeklődik, sokkal fontosabb kérdéseket téve fel, mint azt, hogy jó irányba tart-e, ha a betegszobára szeretne eljutni. - Thorsten vagyok, Thorsten Löwenherz - mutatkozik be, és hagyja, hogy a név - mint ahogy általában - elérje a megszokott hatást. Mégiscsak egy nem hétköznapi név, kinek a sport világából, kinek az aranyvérű körökből.
Szál megtekintése

Thorsten Löwenherz
Gyógyító, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


DokThor bácsi
offline
RPG hsz: 142
Összes hsz: 143
Írta: 2022. december 24. 23:28 | Link



Némileg meglepetten veszi tudomásul, hogy a hölgy, aki éppen szó szerint beleszaladt, már majdhogynem undok próbál lenni. Fejét kissé oldalra döntve méri végig, és nem kér újra elnézést, hiszen már megtette. Arról nem is beszélve, hogy a folyosón lenne még hely mellette elmenni, mert termete ellenére nem igazán állja el egészen az utat.
- Áh, azt csak a pályán szoktam, itt még igazán hagytam helyet mindenki másnak is - válaszolja egy elnéző mosoly kíséretében, szabad kezével mutatva is, hogy igazán nem sajátított ki minden teret a folyosón. A papírjait gyorsan sikerül is összegyűjteni, aztán majd foglalkozik velük úgyis a betegszobán. Most egyébként is érdekesebb számára a nő, akiből csak úgy árad a gőg. Nahát, csak nem egy makrancos hölgy, Shakespeare után szabadon? Nem az első, akit az útjába vetett a sors vagy éppen a véletlen. Továbbra is sármos mosoly kíséretében mutatkozik be, ha már úgyis felajánlotta, hogy valamivel akár kárpótolhatná is a figyelmetlenségért, amit már majdhogynem lovagiasan vállalt magára.  
- Milyen értelemben semmi? - kérdezi meg szemöldökét kérdőn megemelve. Azt is nehezére esik kissé elhinni, hogy valakinek semmit nem mond a neve.
- Kérvényt kellene benyújtanom a családfámat és minden végzettségemet mellékelve? Megoldhatom, de addig is, legalább a nevét igazán elárulhatná, kedves... - próbálkozik azért kiszedni a nőből, hogy tulajdonképpen kihez is van szerencséje. Ha mégsem, beéri magának a Katalinnal, úgy tűnik, tényleg egy makrancos nőszemélybe botlott, aki ha nem is mindig ilyen, ma biztosan bal lábbal kelt. Azt inkább nem is véleményezi, hogy jó neki. Valóban az, nem panaszkodhat, ám ezt egyelőre megtartja magának.
Szál megtekintése

Thorsten Löwenherz
Gyógyító, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


DokThor bácsi
offline
RPG hsz: 142
Összes hsz: 143
Írta: 2022. december 25. 19:48 | Link



Meglepődik a válaszon, hiszen ugyanúgy szétnézhetett volna a nő is, mint ő, és egyikük sem tette. Ő még csak nem is rohant olyan sebbel-lobbal, mint a makrancos hölgy itt, aki valami oknál fogva egészen hevesen pörlekedik vele egyébként is. A fordítógyűrűnek köszönhetően ugyan érti, de mégiscsak némileg nehezen követi, pontosan mi is a gondja vele látványosan kelletlen társaságának. Passzió? Nahát. Elneveti magát. Mi másért is tenné? Ezt a fél világ tudja róla, hogy az égvilágon semmi gondja nem szokott azzal lenni, ha hasra esnek előtte már a neve hallatán. Sőt. Mégiscsak egy Löwenherz, határozottan ehhez szokott. Máguskörökben ez jelenteni szokott valamit. A muglik között pedig a sportnak hála akadt nem is olyan kis rajongói tábora, szóval úgy érzi, az egóját fényezni fölösleges, ő mindössze csak nagylelkűen időt szán bárkire, akit érdekel a társasága. Méregeti még kicsit a hölgyet, közben gyakorlatilag el is feledkezve arról, hogy a kérdésre válaszoljon. Hüvelyk és mutatóujját álla alá illesztve dörzsöli meg a reggel óta frissen serkent borostáját.
- Áh, szóval derítsem ki magam? - kérdezi meg. Kihívás elfogadva, előbb vagy utóbb megoldja, ha éppen el nem felejti. Attól függ, mennyi munkát adnak neki a kviddicsjátékosok vagy éppen bárki más, aki valamilyen sportot űz ebben az iskolában és igényt tartana a szakmai tudására.
- A bűbájolásom? Ugyan, kedves, ne ítélkezzen elhamarkodottan. Még igazán nem látta, mire vagyok képes a pálcámmal - válaszolja a nőre kacsintva, ajkain magabiztos vigyorral. Választ azonban már nem kap, mert a nő elviharzik mellette.
- Viszlát - kiáltja utána, majd útnak indul ismét, hogy mielőbb kijusson erről a folyosóról.
Szál megtekintése

Harsogó portrék folyosója - Thorsten Löwenherz hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint