Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.
|
|
|
Kőváry Fruzsina Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2012. október 19. 22:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=4533#post4533][b]Kőváry Fruzsina - 2012.10.19. 22:37[/b][/url] Lenna - büntess : DD Fruzsi valahogy mindig is jobban szerette a kastélyt este, amikor csöndes volt, vagy legalábbis a a diákok többsége aludt. Akik pedig ilyenkor voltak aktívak, vagy jó arcok voltak, vagy prefektusok, esetleg alvajárók. Bár Fruzsi nyilvánvalóan az első kategóriába tartozott, nem kifejezetten következetes szabályszegőként volt öltözve. Egész pontosan fekete pizsama alsó, meg egy méregzöld trikó volt rajta, amire felkapott egy kinyúlt melegítő felsőt, a lábain pedig puha papucs díszelgett. Bárki is futott volna vele össze, nem mondta volna meg, hogy ő itt most vandalizmusra készül. Pedig nagyon is arra készült. Csodával határos módon a harsogó portrék folyosója így este már nem is harsogott annyira, a legtöbb festmény aludt, vagy úgy tett, mint aki alszik. Azért ez sem minden este történt meg, mert a legtöbbször a szívesen bosszantották egymást a porté alakok még éjnek évadján is. Most azonban minden meg volt szervezve, hála Fruzsi "kapcsolatainak". Már ha nevezhetjük így azt, hogy a rellonos egész jól lebratyizott pár csibész festménnyel, akik elrendezték neki a mai estét. Azaz nem szítottak ellentétet a az öregasszonyok képei között, abban reményben, hogy Fruzsinak hála reggel majd röhöghetnek egy jót. És hogy Fruzsinak mi volt ebből a haszna, miért csinálta az egészet? A válasz egyszerű: poénból. Ebben a tanévben még csak ki sem szökött a kastélyból - igaz alig egy hónapja kezdődött a suli, de nála ez akkor is rekordnak számított. Tehát a lehető legjobb álcában, pálcával, meg olcsón beszerzett iszapbombával, ami felrobbanás után szép sárpöttyöket hagy mindenfelé,és amelyek vízzel érintkezve szaporodnak, közelítette meg Fruzs a folyosót. - Na mi is a pontos terv, Főnökasszony? - suttogta az egyik beavatott festmény kíváncsian, amikor Fruzsi feltűnt a színen. A lány visszasuttogta neki, hogy ne kíváncsiskodjon, mert ő is kap belőle, majd nekilátott elhelyezni a bombákat.
|
|
|
|
Eric M. Chabot INAKTÍV
offline RPG hsz: 100 Összes hsz: 594
|
Írta: 2013. február 13. 21:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=62617#post62617][b]Eric M. Chabot - 2013.02.13. 21:20[/b][/url] Aileen
A sok rózsaszín szívecskétől meg Valentin-napi dologtól menekülve a lehető legtávolabbi pontot kerestem. Legalábbis a Nagyteremtől akartam messze kerülni, egyelőre. Annyi szerelmespár csorgatja egymásra a nyálát, hogy az már nekem sok. Igaz, este én is ott leszek Lotte-val, de az merőben más. Bőven elég lesz akkor valamilyen mérgezést kapni az ott uralkodó színtől. Még fel kell rá készítenem magam. Utam a Harsogó porték folyosójára vezetett, aminek annyira nem örültem. Nem itt akartam kikötni. A sok kép mind ugyanarról beszélt. Témájuk a Valentin-nap volt. Kínomban megráztam a fejem, és elnevettem magam. Hogy én milyen szerencsés vagyok. Sok tekintetet magamon éreztem, ami felnézve be is igazolódott. Néhány festmény pont engem nézett. Bár ez nem nehéz, tekintettel arra, hogy én vagyok az egyetlen, aki ilyenkor erre jár. A suli több tagja a Nagyteremben van, vagy valahol máshol. A folyosó túlvége felé néztem. Egy lány állt ott, erre felé sétált. Szinte azonnal felismertem, hogy Aileen az. Ezzel egy időben felcsillant a szemem, arcomon pedig egy hatalmas vigyor terült el. Gondolkodás nélkül gyorsítottam lépteimen, míg végül odaértem a lányhoz. - Szia Aileen! -Vigyorogtam még mindig, aztán felemeltem -egyik kezemmel a hátánál, másikkal a térdhajlatánál fogva- és fordultam vele egyet. Utána leraktam a földre. - Hogy vagy ma? -Kérdeztem, még mindig vigyorogva. Féloldalas mosoly volt, amivel az összes lányt el tudom bódítani. Legalábbis az eddigi tapasztalat alapján. Ekkor egy pillanatra magamhoz tértem, hogy nekem barátnőm van, mégis mit csinálok, de aztán újra valamilyen különös dolog miatt csak Aileen körül járt az agyam.
|
|
|
|
Eric M. Chabot INAKTÍV
offline RPG hsz: 100 Összes hsz: 594
|
Írta: 2013. február 13. 22:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=62692#post62692][b]Eric M. Chabot - 2013.02.13. 22:21[/b][/url] Aileen
Hirtelen vidám reakciómnak a lány nem annyira örült. Összehúzott szemeit látva csak még inkább biztosabb lettem abba, amit csinálok, bár igaz, fogalmam sincs, hogy éppen mit művelek. Arcára valami különös ült ki, amit eddig még nem láttam rajta. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, amíg nem felelt a kérdésemre. - Ohh, az nem jó Kicsi Lány. -Mosolyogtam, de már kicsit szomorúbban. Következő mondatán először meglepődtem. Mire reagálni tudtam volna a lány hátat fordított, és elindult valahova. Még jobban meglepődtem. Arcomról eltűnt a mosoly, és valami más érzés kerített hatalmába, amiről nem pontosan tudnám megmondani, hogy mi az. Másodpercek alatt kapcsoltam; gyorsan a lány után futottam. Megfogtam a kezét, aztán a lehető legszebben néztem rá. - Mi a baj Kicsi lány? Aileen? Mondj el bármit nekem, ohh Kicsi lány! -A mondatom vége felé bevetettem a kiskutyaszemeket. Az előző próbálkozásom se jött be, ezért volt egy olyan érzésem, hogy most is hasonlóan fog reagálni. Ezzel a gondolattal nem törődve továbbra is így néztem rá, bár a nagy szemek csak kis ideig tartottak, utána a sima "aranyosan mosolygok és kedvesen nézek" dolgot választottam. A kezét közben elengedtem, de továbbra is készenlétbe tartottam, hogy ha ismét el akar menni, elkaphassam. Kicsit arrébb léptem, mert zavart, hogy az út közepén állok, így a falnak nekidőlve figyeltem a lányt. Közben feltűrtem a zakóm ujját. Már a bulira felöltözve indultam el -bár ez nem egy olyan nagy kiöltözés, zakó&farmer&póló kombináció- de éreztem, hogy nem ebbe kellett volna jönnöm. Meleg volt, és az is biztos, hogy a Nagyteremben is meleg lesz. Újra a lányra néztem.
|
|
|
|
Ermelinda Hamprey Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. február 16. 14:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=63910#post63910][b]Ermelinda Hamprey - 2013.02.16. 14:26[/b][/url] AbigélEbéd után úgy gondoltam elindulok a könyveimmel a kezemben egy kis sétára a tanulószoba felé.Öltözékem ugyan úgy maradt.Nem szerettem volna átöltözni,minek ilyenkor.~Nem is értem azokat akik gyors felkapnak egy másik ruhát,kifestik magukat meg minden,pedig csak tanulni akarnak.~Gondolataimat az órám csipogása zavarta meg.Beállítottam hogy a megfelelő időben induljak el.Lassan elindultam,csak az volt a baj hogy fogalmam se volt merre menjek.Ismerem a kastélyt,de nem tudtam merre van a tanulószoba.Mivel teljesen eltévedtem meg akartam kérdezni egy diákot hogy útbaigazítson,csak hogy egy olyan kietlen folyósora értem,ahol csak képek lógtak a falon.Ahogy mentem előre hallottam saját lépteim hangját.Nagyon féltem,kint világos volt de itt ezen a folyóson nem.Teljes sötétség.Ijesztő volt,és én pedig utálom az ijesztő helyeket.Nagyon.Visszafordulni se volt értelme,de előre menni sem.Nem tudtam mit kezdjek magammal.Hirtelen hangokra lettem figyelmes,persze azonnal odafordultam a hang irányában.Ahogy,megfordultam jött a másik hang a másik irányból és így ment nagyon sokáig.Már nagyon féltem hogy mi fog itt történni velem.Hirtelen nagy nevetés hallatszott.Na ekkor már tényleg rosszul voltam.Nem tudtam mit kezdeni magammal.Amikor vége lett a nevetésnek,rájöttem hogy a Harsogó porték folyosója közepén állok.Persze megnyugodtam egy részben hogy senki sem akarja a frászt hozni rám,de még mindig úgy tűnt hogy sosem fogok kiérni ebből az őrületből. Viszont megint hallottam egy hangot.Lépés hangokat.Mivel én nem sétáltam és tudtom szerint a képek sem mozognak,ezért nagyon berezeltem.~Most aztán tényleg meghalok~gondoltam magamban.~Hogy lehet hogy mindig velem történnek ilyen dolgok?~kérdeztem saját magamtól.Azonnal hátrálni kezdtem,hátha így is eltudok menekülni attól ami rám vár.Nem tudtam mit kezdeni.Nagyon féltem,de most már tényleg.~Gyorsabban,gyorsabban~biztattam magamat.Nem sikerült.Meg sem próbáltam nyugtatgatni magam,ilyen helyzetben úgy sem tudnék lenyugodni.Könyveimet szorosan fogtam,mintha megtudnának védeni.Tudtam hogy nem fognak,de reménykedtem benne.A hangok egyre élesebbek lettek.Még jobban hátra felé mentem. -Ne szórakozz velem,akárki is vagy!-kiáltok a messzeségbe.A hangom visszhangzott.Rémisztő. -Menj innen!Hagyj békén!-kiáltottam megint.Ahogy kimondtam ezeket a szavakat a könyveim kicsúsztak kezeim közül,nagy zajt csapva.Nem is kell mondanom azonnal hátra ugrottam,de úgy hogy a földön landoltam a fenekemen.Ahogy leértem azonnal éreztem a fájdalmat.Már csak kúszni volt erőm.Nem ment semmi több. http://www.polyvore.com/ermelinda/set?id=72531563
|
|
|
|
Ermelinda Hamprey Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. február 16. 16:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=63929#post63929][b]Ermelinda Hamprey - 2013.02.16. 16:17[/b][/url] AbigélMiközben a földön szenvedtem a hang egyre közeledett.Most már tényleg féltem.Amikor már nagyon közel volt egy kezet láttam ami felém nyúlt.Ebben a pillanatban behunytam a szemem.~Most van végem~gondoltam.Viszont mikor egy ideje nem fogta meg senki sem a nyakamat,kinyitottam a szemem.Egy lány volt,a kezét nyújtotta hogy felsegítsen. -Köszönöm.-nyújtottam a kezemet a segítségére.Annyira megnyugodtam hogy nem fog bántani senki.Leporoltam a nadrágom,és elkezdtem felszedni a könyveimet.Szinte sokkos állapotban voltam még mindig,de reméltem hogy kedves a lány és megnyugtat,de azért elhiszem ha ő is egy kicsit megijedt.Hiszen ordítoztam. -Bocsánat,ha megijesztettelek.-mondtam neki mosolyogva,félre téve a történteket. -Te hogy kerültél ide?-kérdeztem tőle,hiszen biztos ő is eléggé megijedhetett. -Egyébként Ermelinda vagyok.-mutatkoztam be röviden,de máris folytattam. -Levitás,elsős.-mosolyogtam. -Te mióta ékesíted az iskolát?-kérdeztem újra őt.Egy kicsit csendben maradtam,hogy tudjon ő is beszélni.Ilyen helyzetekben sokat beszélek,amit nem értek.Biztos ki kell öntenem az érzéseimet valamilyen formában.Most éppen ezt a formát hoztam.Remélem nem ijesztettem meg még ezzel is.
|
|
|
|
Noel Rainsworth INAKTÍV
cheap freakshow offline RPG hsz: 128 Összes hsz: 1258
|
Írta: 2013. március 28. 22:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=91735#post91735][b]Noel Rainsworth - 2013.03.28. 22:21[/b][/url] Ophelia - az agyahagyott népgyűlés után Még egyszer utoljára a levegőbe hajítja Bia pálcáját, majd zsebre vágja az eszközt, sajátjával együtt. Nem erőlködik, hogy léptei zaját legalább minimálisan mérsékelje, úgyhogy a környék összes festménye morogva szitkozódik, ahogy elhalad mellettük, no nem mintha különösebben zavartatná magát emiatt. Ismerős hangot hall a háta mögött, s megfordul, hogy bevárja Opheliát. Neki semmi baja nincs a lánnyal, nem akar tőle elmenekülni, miért is tenné? Őt mélységesen hidegen hagyták az ex-navinés szavai, talán egy kicsit irritálták, de még haragudni sem haragudott - nincs hát oka arra, hogy ne forduljon meg és nézzen kíváncsian a lány szemébe, arcán féloldalas vigyorral. Le merné fogadni, hogy a tanerő, aki az előbb egrecíroztatta a bandát - és egyébként leginkább csak saját magát égetve mindenki előtt, amiatt, ahogy a helyzetet kezelte -, most szép hosszú levélben közli Alexával prefektusai inkompetenciáját, de nem zavarta túlzottan. Ahogy szinte semmihez, ehhez a poszthoz sem kötődik, ahogy az iskolához, vagy az itteni emberekhez sem. Jól szórakozik, de semmi több. A kérdő tekintetre Ophelia válaszol, nem is akárhogy - Noel le merte volna fogadni, hogy újdonsült háztársa valószínűleg inkább megfullad a büszkeségben, minthogy bocsánatot kérjen, amit egyébként ő maga nem is igényelt, csak a lány volt képtelen hozzászólni az elmúlt időszakban, Noel pedig hagyta. Talán tényleg ennyire szeretne elindulni a változás útján, és ez az első lépés, mindenesetre azért...a gyakorlatlan, na. - Gyűrűt ne adjak a kezedbe? - kérdezi vigyorogva, majd megvonja a vállát. Az ilyen és ehhez hasonló szavak egyszerűen leperegnek róla, és bár nem utasítja vissza a lányt, érezteti vele, hogy neki nem jelent most sem többet, sem kevesebbet, mint két hete. Nem ismerik egymást, és bár Noel bírja Ophot, barátnak még korántsem nevezné, és noha szívesen lóg vele, egyelőre semmiféle lojalitást nem érez felé. - Itt vagyok, ha szükséged van valamire, de ugyanolyan formában, mint eddig, azt pedig te döntöd el, ezzel mit akarsz kezdeni. Nem fogok nagy dolgokat ígérgetni - jelenti ki, hogy Oph tudja, hányadán állnak. Semmi kedve olyasmivel hitegetni a lányt, amit nincs szándékában megtartani, és nem fog kimondani valamit csak azért, mert jobb színben tüntetné fel. Az, hogy mindez mire elég Ophelia számára, már nem az ő dolga. Nem erőlködik mások helyett, többet nem.
|
|
|
|
Ashley Valerie Stanwood INAKTÍV
Nagykislány offline RPG hsz: 269 Összes hsz: 1736
|
Írta: 2013. július 28. 17:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=155648#post155648][b]Ashley Valerie Stanwood - 2013.07.28. 17:25[/b][/url] [Kornél] Szinte az első útja, visszatérve újra, ide vezeti, habár most nem volt olyan sokáig távol, mégis annak érzi. A kezelések nagyon sokat kivettek a kicsiből, de töretlen lelkesedéssel, és vidámsággal, tudásszomjjal tért vissza a falak közé, most pedig úgy döntött, elindul, és meglátogatja a kedvenc portréit. Nem is lenne igazán eridonos, ha nem ezen a folyosószakaszon laknának. Persze azért otthon ez elég kényes téma, a tesói folyton piszkálják érte, hogy eridonos, de csak akkor, ha anyu nem hallja, hiszen ő is az volt, sőt, a házvezetője is volt a főnixeknek. Az apja azonban rellonos volt, így nincsenek meg benne azok az előítéletek, amik oly sok diákra jellemzőek, s hogy ettől naiv lenne? Minden bizonnyal. De azért szereti a sárkányokat, még ha nem is ismer közülük sok mindenkit. Végre megérkezik egy zsúfolt, öreg nőkkel teli képhez, akik egymást túlharsogva pletykálnak épp a kastélyban történtekről. Csak int nekik, nem akarja megzavarni a néniket, akikről megtanulta, hogy nem hívhatja őket néninek, mert az rossz nekik, szóval általában igyekszik elkerülni a megszólításukat, ami így igen kellemetlen. Leveszi a talárját, úgy látja, ezen a folyosórészen nincsenek most prefektusok, és ráül az anyagra a szemközti fal tövében, állát kis tenyereibe támasztja, amik a térdén nyugszanak, és úgy hallgatja, miről maradt le nagy, kíváncsi szemekkel figyelve a vidám társaságot.
|
|
|
|
Ophelia LaFonde Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. szeptember 2. 00:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=170164#post170164][b]Ophelia LaFonde - 2013.09.02. 00:09[/b][/url] Milan Blaise Felagund- Takarodó van- csendül fel a hangom, jegesebben a kelleténél, ahogy elérem a bagázst, akik még most is itt tanyáznak, holott elmúlt takarodó. - Kaptok két percet, hogy összekaparjátok magatokat, és visszalejtsetek a házatokba, különben egyenként fogom felnyalatni veletek a padlót- momentán nem érdekel, hogy látszólag idősebbek nálam, nem mellesleg rellonos is van köztük, a hangom ellentmondást nem tűrő, a tekintetem is képes lenne megfagyasztani bennük a vért. Igen, határozottan nincs jó kedvem, viszont jelvényem van, amit az a srác is észrevesz, aki már szólásra nyitná a száját. Csupán felvont szemöldökkel meredek rá, kíváncsi vagyok, be mer-e szólni. Ha nem lennem rajtam ez, tuti sőt talán örülhetnék, ha pusztán szavakkal megúszom, na nem mintha könnyen adnám magam. Elégedetten mosolyodok el, ahogy látom, lenyelve a békát, hallgatnak az eszükre. Jelenleg másra sem vágyom, csak az ágyamra, idejét se tudom, mikor aludtam ki magam rendesen, annyi minden lefoglal. Fáradt sóhaj közepette túrok a hajamba, hisz ez a kép igencsak plátóinak tűnik. Fogalmam sincs, mit szívhattam, mikor rábólintottam a prefiségre, az tuti, hogy nem a házam iránti feltétel nélküli hűség vezérelt, mert azon kívül, hogy otthonosabbnak érzem, és az ott lakókkal hamarabb közös nevezőre jutok, mint a pónilakban dekkolókkal, nem igazán foglalkoztat semmi, ami azt érintené. Mindenesetre, panaszra nincs okom, kellően lefoglal ahhoz, hogy ne agyaljak, sőt, egyáltalán ne csináljak semmit, azon kívül, amit muszáj. Jelenleg nem tudom, merre haladok. Még mindig lefelé a lejtőn, vagy megtaláltam az utat, amivel elkerülhetem azt, amivé soha nem szeretnék válni? Ezek így marha jó kérdések, csak pech, hogy nem tudom rájuk a választ. Azért gáz, ha Ophelia LaFonde-ból lenne vizsga, most kegyetlenül meghúznának. Lassan lépkedek, gondosan ügyelve arra, ne hunyjak szemet a szabályszegők felett. Ez a része tetszik, most rajtam a sor, hogy terrorizáljam diáktársaim, és csak reménykedek abban, hogy tudom olyan jól csinálni, mint Lyra és Noel. Nem kell engem félteni, ha tekintélyt akarok, el tudom érni, a Gregoryval közös jellemvonásaim még megvannak, csak érthető okok miatt, nem fogom kamatoztatni őket. Inkább nyelek be pár Crutiatust, minthogy olyanná váljak, amilyen ő. - Hello, hát te?- csapódok egy srác mellé, akiről csak azért tudom, hogy háztársam, mert láttam párszor a klubhelyiségünkben. Mivel reményeim szerint, már mindenkit elküldtem, akinek nem kellene itt tartózkodni, nyugodtan lazíthatok kicsit... már ha képes vagyok egyáltalán olyasmire.
|
|
|
|
Axel S. Sjölander Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. október 21. 16:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=187546#post187546][b]Axel S. Sjölander - 2013.10.21. 16:22[/b][/url] Fräulein Rohr
A konyhába indult, de valahogy itt kötött ki. A vicc az egészben az, hogy fogalma sincs, hogyan. Talán csak túlságosan elgondolkodott és nem jó helyen fordult volna be? Meglehet. Végül is ő csak tette egyik lábát a másik után szépen a folyosó padlójára. Nemrégiben már nem a legkellemesebb módon kitapasztalta, hogy teniszcipőben rohanáshoz nem a legmegfelelőbb ez a talaj, ugyanis egy félresikerült megállási kísérlet eredményeként beleszaladt egy angyal öklébe és napokig gyönyörű a kék és zöld különböző árnyalataiban pompázott az orra meg a homloka a szeme között. Mostanra már ennek a találkozásnak csak az emlékeiben van nyoma, de egy újabbat elkerülne, így sétál. Pontosabban sétálna, ha nem zökkentené ki eddigi gondolatmenetéből az az éktelen ricsaj, ami megcsapja a fülét. Körbenéz meglepetten, majd behunyja a szemét, kinyitja, de nincs itt semmi változás. Ennyire mélyen aludna? Mert hogy ez nem a konyha, az biztos. Vagy lecsapták volna? Esetleg tudtán kívül beszívott? Ha ez utóbbi ilyen állapotot eredményez, akkor a továbbiakban biztos, hogy messzire elkerüli még a gondolatát is annak, hogy valaha is kipróbáljon bármilyen hallucinációt okozó füstölni valót. - Eltévedtél, hős lovag? Ha Csipkerózsikát keresnéd, ő nincs itt, de én se bánnám, ha visszahoznál a... hjaj... - ezzel látszólag ájultan omlik vissza karszékébe egy termetes dáma, szempillái alól reménykedve ki-kipislogva, hogy hátha meghallgatásra találnak szavai. Pechjére, nem különösebben, csak egy kérdő nézést érdemel ki, mert Axel épp azt se érti, hogy került ide, nem azt, hogy mit csacsog a parókás hölgyemény magas, szinte fülsértő hangján ebben az egyébként is nagy hangzavarban. - Elnézést, én csak a konyhába indultam.- szólal meg, de még ő maga is alig hallja a hangját. Több se kell viszont a nőszemélynek, a kérdőn felhúzott szemöldök nem nyerhette meg a tetszését, felpattan és máris visítva mutogat a fiúra. - El akart csábítani a szemtelenje. Hallják? Megbámult... - sápítozik, mire a szemközti kötögető nagymama megáll a szemek szaporításával, szemüvege fölött csúnyán pillant a sivalkodó festmény-hősnőre. - Hallgass már el, Cristine. Mindenki ismeri az erkölcseidet, nem kell itt műsort rendezni. Különben is, félrecsúszott a parókád. Na ez egy ideig lefoglalja, amilyen hiú. Lionel, maga meg hallgattassa már el azt a kutyát, mert a végén még meg találom mérgezni. - kiabál át a szomszéd képhez is, ha már abbahagyta a kötést egy pillanatra, ahol éppen kutya nyüszít. És ez még csak egy töredéke az egésznek, ami itt zajlik. Egy pillanatig még a száját is tátva felejti ez a meglepődött szőke herceg-alapanyag a körülötte zajló történésektől, de egyre zavaróbb lesz a zaj. Fülére szorítja a kezét és elkezd kihátrálni a folyosóról. Biztos van a dolognak vicces oldala is, ha kijut innen, csak megleli, de pillanatnyilag egy füldugó kellene, vagy valami hasonló, mert ez a káosz itt már sok a jóból hirtelen.
|
|
|
|
Ombozi Noel INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus offline RPG hsz: 782 Összes hsz: 6313
|
Írta: 2013. november 16. 19:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=200649#post200649][b]Ombozi Noel - 2013.11.16. 19:42[/b][/url] Prefektus kisasszony Esti órák
A tenni akarás vágya csillapíthatatlanul fokozódik a fiú bensőjében, aki a körletében fel- s alá mászkálva igyekszik lenyugtatni magát. Valami egészen újra vágyik, valami frenetikus élményre, ami az egekbe dobja adrenalinszintjét. Miután percekig köröz a szobában, úgy dönt magára kapja bőrdzsekijét, és felmegy a kastély földszintjére, hogy megfenyegesse az egyik utálatos festményt. Pálcáját zsebre sem teszi, jobb kezében tartja mozdulat készen, hogyha kell azonnal használni tudja. Nincs nála más, a bicska ládája mélyén pihen, így kizárt, hogy azzal tépje fel a rémült festmények vásznát. A folyosók kihaltak, hétvégén a diákok általában kimozdulnak, este pedig már vagy visszaérnek ilyenkorra, vagy még odakint, esetleg lent a faluban csatangolnak. Így szinte teljesen egyedül lehet a sötétedő, homályos folyosórengetegben. Csípős idő járja át a falakat, Noel lehelete itt-ott megmutatja magát, és ha világos volna, látszódnának elszíneződött körmei is. Gyors léptekkel halad, a harsogókat akarja, ha tehetné egyszerre gyújtaná fel az összeset, és boldog vigyorral nézné, ahogy visítozva porrá égnek. Nem érti, hogyan tudnak egyes diákok csevegni velük, megkérdezni hogy vannak, hogy telt a napjuk, mit gondolnak egy-egy személyről. Vannak, akik magánéletüket is elsírják egy kedvenc megfestett alakjuknak, az pedig tanácsokkal látja el a fecsegő diákot. A rellonost rázza a hideg még a gondolatától is annak, hogy bármit is megosszon egy vászonalakkal. Mégis, hogy telhet egy tintapacának a napja? A portrék hangos kiabálását messziről hallja, mire gyorsít tempóján, szinte már-már fut, és ha van is diák körülötte, az izgalomtól azt észre sem veszi. Az iskola legnépesebb festett része egy pillanatra sem halkul Noel megjelenésére, akinek némi undor ül ki sápadt arcára, és hunyorítania kell az érthetetlen ordibálások közepette. - Komolyan, mint a zsibvásár... - mondja hangosan, a folyosó közepére sétálva, és onnan figyelve a festményrengeteget. - Mit csináljak veletek, hm? Égessek, színezzek, locsoljak? Ötletek, hölgyeim és uraim? Szívesen meghallgatom a személyes kívánságokat is! Nem tudja, hogy hallják-e őt, de az biztos, hogy nem jön visszajelzés egyik keretből sem, így az egyik közeleső, nagyalakú festménylakóhoz odasétál, és pálcáját a képhez emelve, fejét oldalra biccenti. - Mit szeretnél, mit csináljak veled? - kérdezi halkan az öregasszonytól, aki egy egyszerűnek megfestett farmon ül, és mintha tejet iszogatna éppen. - Wasser!
|
|
|
|
Podmaniczky Ádám INAKTÍV
PodiÁdi | Team Eridon <3 offline RPG hsz: 184 Összes hsz: 1519
|
Írta: 2014. január 28. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=230629#post230629][b]Podmaniczky Ádám - 2014.01.28. 21:28[/b][/url] Édespofa Meg kell tennem. Nincs más megoldás, nincs több lehetőség. Érzem, ahogy az erek megfeszülnek a bőröm alatt, ahogy minden néma lélegzetvétellel a szívem ki akar ugrani. A torkomban dobog, a lüktetése szinte földöntúli. Pusztítani akar. Ha távozik belőlem, el is éri a célját. Nem engedhetem. Nekem kell az erősebbnek lennem. Felül kell kerekednem, hiszen feladatom van. A küldetés közepén, a lemenő napfény megcsillan a fegyveremen. A pálcám a szobámban maradt. Nincs most rá szükségem. Itt és most, más, mugli eszközökhöz kell folyamodnom. Egy villanás, egy elsuhanó fekete árny, egy lobbanó fekete hajzuhatag. Ő az. Tudom, hogy ő az, hiszen a vérem most hevesebben ver. Be kell cserkésznem őt. El kell kapnom, le kell számolnunk egymással. Mikor már szöszmötölő léptei elhalnak, nem is értem, hogy lehet valakinek ilyen kicsi lába, mint neki, finoman feljebb csúszok, szigorúan a fal mellett, és mint gondos vadász, indulok az áldozatom után. Nem láthat meg. Ez most itt az én időm, revansot kell vennem rajta. A múltkor elgyengültem a rám szórt átok miatt, most a visszavágón kikötöttem, hogy nem lehet nálunk pálca. Nagyon ajánlom, hogy tényleg be is tartsa. Ma kiemelkedően szép vagyok. Már majdnem a folyosó végén járok, amikor egy áruló kerül az utamba. Erniszna Péter tehetséges, ám igen együgyü volt életében. Sok mindent feltalált azzal, hogy elszúrta a legalapvetőbb bájitalokat is. 107 éves korában halt meg, amikor jól készítette el egy mérget és a narancslevébe öntötte ízfokozónak. Ironikus nem? Mindegy, most nem az életútja a legfontosabb, hanem az, hogy nem tud csendben maradni. Amint meglát, kezemben a fegyveremmel, azonnal elkezd vinnyogni, hogy „gyilkos, gyilkos van a folyosón!” Hát az eszem megáll. Anélkül, hogy egy kicsit is gondolkoznék, ösztönösen célzok, és lövöm ki rá a puskám ragacsos tartalmát, de ez nem segít, hiszen átmászik egy másik keretbe, és folytatja az óbégatást. Idióta! Feladom a rejtőzködést, nyíltan támadok, nem érdekel már semmi. Terepmintás ruhámban, fekete, barna és zöld szemfestékkel – Andine meg fog ölni – kidekorált képemmel rohanok a lány felé, aki az előbb elsuhant néhány méterre tőlem, és amint meglátom a hátát, már tüzelek is, remélve, hogy megfordul, így nem csak a háta közepét találom el a ragacsos, édes nyalánksággal töltött vízi pisztolyommal. Közben igyekszem bemenekülni egy páncél biztonságos holtterébe, nehogy egyből válaszolni tudjon rá.
|
|
|
|
Keiko Sama INAKTÍV
Micike by: Noel; Pikaszisza offline RPG hsz: 520 Összes hsz: 24908
|
Írta: 2014. április 5. 20:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=267008#post267008][b]Keiko Sama - 2014.04.05. 20:05[/b][/url] Cukikór - TündérmókusMa néhány ember nem teljesen normális. Persze teljesen jó értelemben, mert ez a cukiság egész imponáló számomra. Na nem mintha nem lennék így is elég cuki meg aranyos,de azért na. Nem tudom, hogy mitől lett néhány ember ilyen, csak azt vettem észre, hogy egy páran a folyosókon néha már-már undorítóan cukik. És egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mitől. Eszembe jutott már az, hogy valami tudatmódosító szert kaptak, és attól lettek ilyenek, meg az is, hogy valami varázslat alatt állnak. De emellett még arra is gondoltam, hogy esetleg Ruru kísérletezett valami újabb sütivel, amibe tett valamit. Attól is lehet ilyen az ember. Biztos ez a titkos szándéka, mert tudat alatt olyan gonoszságon töri a fejét a levitás lány, hogy mindenkit ilyen cukivá tesz. Hát persze, én mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel a lánnyal, de hogy ez? Elindultam, hogy keressek egy olyan személyt, aki ilyen cukikórban szenved, viszont még mindig nem látok senkit. Direkt bújnak el előlem? Mert nagyon úgy tűnik. Már a fél kastélyt végigjártam, de valahogy mindig elkerülöm őket. Most itt vagyok a Harsogó portréknál, akik nem hazudtolják meg magukat, ismét be nem áll a szájuk. - E-elnézést! - Szólok oda két egymással vitatkozó képhez, viszont mintha meg sem hallanának. - Hé! - mondom most már kicsit hangosabban, mire végre felfigyelnek rám. - Na végre. Nem láttak errefelé olyan diákot akik már szinte undorítóan cukin viselkednek? - Kérdem, mire ők egy fintorral az arcukon néznek rám. - Hogy mi? Ja... igen. Arra ment egy lány - válaszolt bosszúsan az idősebb, és intett a folyosó vége felé, majd ismét elkezdtek veszekedni, én pedig némán elindulok arra, amerre mutatta.
|
|
|
|
Weöres Ioana Médea Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. május 12. 15:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=291913#post291913][b]Weöres Ioana Médea - 2014.05.12. 15:57[/b][/url] Schlett E. Lilla - ruha - A konyha meg én egy lapon nem volt jó ötlet. Nagyon nem volt jó ötlet. Eddig is tudtam, hogy béna vagyok mindenféle gyakorlatban, de otthon sose engedtek a közelébe, úgyhogy most kiderítettem végre egymagamban nagyon okosan, hogy milyen igazuk volt. Apa egyre inkább tévedhetetlennek tűnik a szememben. Csak egy egyszerű zöldséglevest akartam volna összehozni, de ezek után, tuti, hogy a manók kiutálnak, és legközelebb, ha meglátnak errefelé, be sem engednek. Ráadásul a kedvenc Pink Floyd-os felsőmnek is annyi. Úgy nézek ki, mint akit utolért az apokalipszis, de még át is hajtott rajta, mert minek megállni. Ha fejembe esett volna egy lábos, akkor gond egy szál se lenne, de így kimenni emberek közé... hajaj, a nem létező önbizalmamnak is annyi lett hirtelen, amikor végignéztem nemrégiben magamon, és rájöttem, hogy a konyhából nekem még ki kell tenni a lábam és visszakecmeregni a szobámba, mielőtt szalonképessé varázsolhatom magam, mert a figyelemzavarom netovábbja, hogy a pálcámat is ott hagytam az ágyamon. Minek nekem ilyen mágikus erővel rendelkező fadarab, ha van a két kezem, és talán csak nem teszem tönkre az egész helyet. Botorság volt elhinni. A konyha is úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna. A hajamból a zöldségdarabokat már sikerült kiszedegetni, remélem, hogy egy sem maradt ott, vagy megöl a szégyen, a ruhámon viszont ott éktelenkedik néhány gyönyörű zöld paca, mert a levesből valami felismerhetetlen állagú zöld katyvasz lett, ami még böfögött is ráadásnak éppen a kedvenc pólón hagyva nyomokat. Azt hiszem, túl sok lett benne a borsó, és még szét is főztem, vagy valami ilyesmi. A jobb kezemen a mutatóujjamról szerencsére csak a körmöt sikerült lenyiszálni nagy igyekezetemben, az ujjbegyemet nem annyira, hogy nélküle maradjak, hamarabb visítottam fel ugyanis, hogy ez már nem a répa, mert ha az lenne, nem fájna olyan veszettül. Kész katasztrófa vagyok, konyhai antitalentum. Ráadásul ez nem is elég, de még a zene se megy, se a sport, se a rajz, és hogy jobb legyen, a varázslatok egy részét is el tudom szúrni, mert miért ne. Legszívesebben elsüllyednék ebben a percben, még akkor is, ha ez most nem jut apu tudomására. Sűrű bocsánatkérések közepette hagytam el pár perce a konyhát, hogy óvatosan araszolgassak most vissza a szobám felé, az árnyékba húzódva, hátha nem botlok bele senkibe, bár a fehér felső rejtőzködéshez sem a legelőnyösebb választás volt, aztán, amikor úgy tűnik, hogy ismerős hangokat hallok a sarkon túlról, beiszkolok az első folyosóra, hátamat a falnak vetve még a levegőt is visszatartom. Csak észre ne vegyenek. Ne most. Lehunyom a szemem is, bár attól nem leszek láthatatlan sajna, majd pár percnyi várakozás után kilesek, sehol senki, de a hang még nem halt el, sőt, mintha hangosabb lenne. Ó, merthogy a hátam mögül jön a folyosóról. Uramatyám, hová keveredtem. Sári most tuti kihúzná magát, mert neki van önbizalma, de én még mindig elsüllyednék. Megdörzsölöm zavartan az arcom, mert nagyon ég, beletúrok a hajamba, ha még maradt volna zöldségdarab, hátha megtalálom, aztán félszegen mosolyogva megpróbálok innen kihátrálni. Kínosabbnál kínosabb szituációkba keverem ma magam. Fel se kellett volna kelni.
|
|
|
|
Willa Jones Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. július 14. 22:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=336658#post336658][b]Willa Jones - 2014.07.14. 22:01[/b][/url] Bíborka~Hihetetlen~ morgolódtam magamban. Még csak most kerültem az iskolába, de már legalább huszadszorra sikerült eltévednem. Idegesen fordultam körbe, fogalmam sem volt hol vagyok. Mérges voltam magamra, sosem tudtam jól tájékozódni. Behunytam a szemem próbáltam gondolkozni, elindultam visszafelé, azonban fogalmam sem volt melyik lépcsőn jöttem le. Túlságosan lekötött a kíváncsiságom hogy mi hova vezet, vajon melyik ajtó mögött mi rejtőzik, melyik lépcsőn hova lehet jutni. Beletúrtam a hajamba. Végül visszaindultam a folyosóra mielőtt még jobban eltévednék. Reméltem hogy más is arra téved, így kérhetek egy kis útbaigazítást. De hiába reménykedtem senki nem mászkált arra. Nekidőltem a falnak. ~Képtelenség hogy mások eligazodnak itt~ lassan lecsúsztam a földre. Elő vettem a varázspálcámat, de mivel még nem igazán tudtam használni csak forgattam a kezemben.
|
|
|
|
Rozsos Annamária INAKTÍV
Mindenki Glenn Cullenje offline RPG hsz: 485 Összes hsz: 767
|
Írta: 2015. február 27. 19:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=468210#post468210][b]Rozsos Annamária - 2015.02.27. 19:19[/b][/url] Szombat Anna Ez a folyosó zseniális. Erre minden alkalommal rá kell jönnie, mikor erre keveredik. Ilyen hangzavarra a legtöbben csak vágynak. Nagyterem lakomakor a kanálcsörgéssel, beszélgetéssel és csámcsogással? Ugyan már. Évnyitó ünnepély előtt és után, szülőkkel és kisgyerekekkel karöltve, rég nem látott ismerősöknek odakiáltva, széktologatással? Labdába se rúg. Kviddicsmeccsnél lelátón góldobáskor? Alakul. Az egyetlen dolog, ami megközelíthette ezt a zajszintet, ami itt fogadja, az a négy tíz éven aluli unokahúga volt, akik egyszerre visítottak, nevettek, vonyítva sírtak, panaszkodtak, ettek, futkároztak és műsírtak, összesen és egyenként. Az a rokoni látogatás az a mai napig kísérti. Délután van, jön a könyvtárból, de nem ment ott semmire, és hogy hasznosan még véletlenül se töltse az idejét a nap további részében sem, erre jött feltöltődni. Már ha a pihenést az operaénekesnői pályázó álmodozó szoprán festmények, részeg férfiakat ábrázoló festmények, kisbabákat ábrázoló festmények, iskoláslányokat ábrázoló festmények és főleg az általuk kiadott hangok között el lehet képzelni, plusz egymásnak is üzengetnek, nem suttogva. De hát kinek mi.
|
|
|
|
Lolita Sole INAKTÍV
Hegedűművésznő offline RPG hsz: 21 Összes hsz: 51
|
Írta: 2015. július 23. 12:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=499290#post499290][b]Lolita Sole - 2015.07.23. 12:55[/b][/url] BalázsMióta visszaértünk a nyaralásból, folyamatosan eltévedek a kastélyban. Eddig egyedül a konyhát sikerült úgy megtalálnom, hogy azt is kerestem. Bár a konyhában történtek miatt még mindig fáj egy kicsit a fejem... Átlépek egy magasabb küszöböt. Annyira jó lenne, ha tudnám hol vagyok! Anyám küldött ma egy baglyot, amiben közölte, hogy reméli, kiismerem már magam itt. Szerinte nem levitáshoz méltó, hogy ennyire nem tudok tájékozódni. Nem mintha tudná, milyenek a levitások, ő egy spanyol mágusiskolába járt. De természetesen ő volt a legokosabb, a legszebb, a legnépszerűbb et cetera. Talán ezért is nem tudják a munkatársai, hogy van egy lánya. Jobbra fordulok. Hirtelen egy vita hangjait hallom. Egy rikácsoló, fülsértő hang és egy halk, kissé magas.Egyik sem tartozhat diákhoz. Végül beleszól egy mély is. Vajon kik lehetnek? Lehet, hogy nem kéne belefolynom, de győz a kíváncsiságom. Gyorsabban lépkedek a hangok felé. Pár másodperccel később egy üres folyosón találom magam, de a hangok mintha mellettem lennének. Megőrültem volna? Körbenézek. Senki sehol. Felpillantok, és csak akkor veszem észre a festményeket. Tele van velük a folyosó. Megpillantom a veszekedőket is. Egy idős, méltóságteljes hölgy,egy fiatalabb kalapos lány és egy középkorú, bajszos férfi. Amikor észreveszik, hogy őket figyelem, elhallgatnak. Erre már a többi portré is felém pislog. Úgy néz ki, a vita túl érdekes volt ahhoz, hogy ilyen hirtelen vége szakadjon. Majd a bajszos megvonja a vállát, és újra beszélgetni kezd mindenki. Viszont a kalapos és az idős hölgy még mindig merednek rám. Becsukom a szemem, mert már zavar a zaj. Ennél a csend is jobb volt.
|
|
|
|
Ombozi Sára INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára offline RPG hsz: 229 Összes hsz: 678
|
Írta: 2015. augusztus 18. 20:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=506724#post506724][b]Ombozi Sára - 2015.08.18. 20:10[/b][/url] Ethan #foreveryoung #girlsjustwannahavefun #csingiling Az egyetlen dolog, amit mostanában nagyon biztosan tud, hogy nem elégedett az életével. De még mennyire, hogy nem, semmivel. Furcsán érzi magát az iskolában, a testvéreivel, a kapcsolatában, a saját bőrében. Úgy érzi nem tart sehova, holott mindig is elérte, amit akart. De amikor nem tudja, mit akar, akkor kezdődnek a problémák. Szóval mostanában próbálja elterelni a figyelmét, valami mást csinálni, tulajdonképpen nem válogatós pótcselekvések terén. Most éppen azt az időszakot próbálja újraélni, amelyiket a legjobban szerette életében. Amikor idekerült, gondtalanul, új lappal indult, kötöttségek és plusz felelősség nélkül. És minden olyan habkönnyű volt. Szóval úgy döntött, előveszi a tiniőrültségeit. Túlságosan felnőtt, ez is ijesztő számára, márpedig ő soha nem is akart. Ideje ismét Csingilinggé változnia, a kis tündérré, aki mókát és szórakozást hoz mások életébe. De azért ügyel arra, hogy a saját hírnevén semmi csorba ne essen. A nagyon rég nem használt, vállig érő, csillogó fekete parókáját veszi fel. Erős sminkkel változtatja el arcát, hogy ne legyen olyan könnyen felismerhető. Na jó, aki jól ismeri és sokat látta, azt nem tudja úgysem átverni, még a bolyhos, kapucnis pulcsijában sem. Némileg szürreális látványt nyújt, ahogy a Harsogó portrék folyosójának témájává válik. Ha a kinézete nem lenne elég, éppen egy rózsaszín kecskét próbálna húzni maga után. A csillámmal alaposan teleszórt állatnak azonban más tervei vannak, Sára pedig a kecses mozdulatok helyett inkább nekirugaszkodik, testsúlyát is próbálja bevetni, hogy úgy ráncigálja szegény kecskét. - Gyere... gyere már! - kéri tőle egyre kétségbeesettebben, újra és újra, lassan pedig düh bukkan fel hangjában. Kilátástalan helyzetében még cicceg is az állatnak, hátha úgy kevésbé akarja makacsul lerágni az egyik függönyt. Még hasznos tulajdonsága is lesz ez az állatnak, ha végre eljuttatja a helyére, Lasch irodájába. Biztos benne, hogy a drága tanár úr imádni fogja új kedvencét. Főleg, ha ilyen falánk és a dolgozatok közelébe engedi. Javítás megoldva!
|
WE'RE THE OMBOZIS Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
|
|
|
Havasi Bence Milán INAKTÍV
#padlófűtés | ELMEszökevény offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 2827
|
Írta: 2016. január 24. 00:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=565759#post565759][b]Havasi Bence Milán - 2016.01.24. 00:53[/b][/url] Csermely A Karácsony több szempontból is emlékezetes maradt most a számára. Egyrészt talán életében először törődtek vele ezen a napon és még ajándékot is kapott. Hihetetlen érzés volt, hogy ilyen egyáltalán lehetséges, hisz eddig ő a saját bőrén ezt a kedvességet és családi szeretetet nem tapasztalta és él benne a gyanú, hogy soha nem is fogja. Bár ki tudja, hogy mi lesz, ha Nina tényleg örökbe fogadja. De ezen még nem gondolkodik előre feleslegesen, bármikor alakulhat másképp... Viszont most a másik ok miatt van itt. Mégpedig a rohama marcangoló emléke. Van, hogy elkapja a mellkast összeszorító pánik, hogy ez bármikor megismétlődhet, sőt, rosszabb is lehet. Hogy egyszer majd abban az állapotban marad, a saját elméje pusztító káoszában. Ilyenkor még inkább, még görcsösebben próbál kapaszkodni a gondolataiba, minden apró kis foszlányra. Viszont ez a hely képes elnyomni ezt a késztetést. A folyosón uralkodó hangorgia képes túlszárnyalni a fejében nyüzsgő dolgokat, mielőtt megint elvesztené az irányítást. Az egyik ablakpárkányon ül és csak bámul kifelé a hóesésbe. Megnyugtatja a monotonitása és furcsa diszharmóniát kelt ez benne a ricsajjal, ami a folyosón uralkodik. Talán ezért nem is nagyon járnak erre, mert a zsibongásba belefájdul az ember feje is hamar. Viszont egy idő után mintha változna a hangulat a a festmények között. Izgatottabb és kíváncsibb, tucatnyi kérdés hagyja el egyszerre a szájukat. Mégpedig egy ember miatt van az újonnan jött felfordulás. Lassan néz az említett irányába, aki hasonló tempóban közeledik felé. Megakad rajta a tekintete és már érti, hogy miért foglalkoztatja annyira a képlakókat is. - Ne törődj velük. - A mondat gondolkodás nélkül buggyan ki a száján, mikor a lány a közelébe ér. Nem is érti, mi ütött belé, hisz semmi köze a másikhoz. Nem az ő dolga.
|
|
|
|
Kevin Schönfeld INAKTÍV
Invincible offline RPG hsz: 65 Összes hsz: 253
|
Írta: 2016. március 8. 16:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=571869#post571869][b]Kevin Schönfeld - 2016.03.08. 16:54[/b][/url] Shayleen.Ez a nap is úgy telt az ifjú Schönfeld számára, mint a többi. Semmit téve kóválygott az iskola falai közt, kereste a társaságot, amire már egy ideje vágyott. Gwen valahol kint kóborolt, így otthon felesleges volt maradnia. Ezért döntött amellett, hogy az iskolában fogja a levegőt rontani, mert hát miért is ne? Ahogy a folyosókon bóklászott, felidézte azokat a momentumokat, amik itt érték őt, gólyaként. Superman jele úgy villódzott a pólóján, mintha ő maga lett volna az említett szuperhős, bár testalkata valamint külleme elég erősen eltért attól az izomhegytől. Kivételesen most nem nyomkodta a mugli játékának elkopott gombjait, helyette a farzsebében pihent. Talán már meg is ölte volna a szörnyet? Vagy megunta azt, a századik végigjátszás után? Ő maga sem tudta, igazából most kivételesen nem is volt kedve azt nyomkodni. Ahogy zakatolt az agya, néhány fontosabb emlékképet látott maga előtt, végül beugrott Ő. Tarkójára font kezekkel megállt egy portré előtt, de nem a festményen lévő hölgyeményt figyelte, helyette gondolkodott s elmerengett. Talán nem is volt annyira feledékeny, mint milyennek hitte magát.
|
Leghelyesebb főnixsrác - 2017
|
|
|
Rachel Octavia Amber INAKTÍV
Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja offline RPG hsz: 243 Összes hsz: 747
|
Írta: 2016. április 16. 20:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=587382#post587382][b]Rachel Octavia Amber - 2016.04.16. 20:57[/b][/url] Choi Min JongEltelt már jó néhány hónap, amikor a Rellonos újdonsült ismerősével jókat mókázott az átmeneti szállásukon, avagy kidekorálták a mosdót a másik iskolában. Akkor Choi megígérte Rachel-nek, hogy megrajzolja neki a lábára a kívánt sárkányos tetoválását és azt is megemlítette, hogy nagy valószínűséggel a Bagolykő Mágustanoda diákja lesz. A hírek szerint ez sikerült is neki, ráadásul a Levitások prefektusa lett, szóval nagyon tudhatott valamit, ha már most ilyen nagyszerű sikereket ért el az elején. A lány bagolyban üzent neki, hogy találkozzanak a Harsogó portrék folyosóján, hogy egyeztessenek a tetoválással kapcsolatban, mivel az előző helyen már nem sikerült nekik egyeztetni. ~ Remélem, hogy eljön a megbeszélt helyre. Jó lenne, valami őrültséget is csinálni vele, mert a mosdó dekorálást is élveztem! Igaz ijesztően indult az egész, révén, hogy az elején nem szólalt meg, csak magával ragadt, de aztán később kiderült, hogy jó fej srác! ~ -gondolta magában Rach, miközben várt a fiúra a folyosón. Fekete nadrágot, fekete cipőt, világoskék blúzt viselt, haját pedig kiengedve hagyta. - Ó, Matilda! Miért kísértesz még? Miért nem hagysz már magamra?! Mondtam már neked, hogy nem akarlak többé látni! Hagyj végre békén!- Jaj, Bence! Hogy mondhatsz nekem ilyet? Hisz tudod jól, hogy nélkülem sehol sem tartanál! Nekem köszönhetsz mindent! Ugye nem felejtetted el az egyezségünket? Egyébként is, minket már az egész élet összeköt, úgyse szabadulhatsz tőlem! Rachel ezt a felemelő párbeszédet hallgathatta, amíg türelmesen várt a fiúra, nem szeretett volna belefolyni a társalgásba, hiszen nem az ő dolga volt, hogy mit beszél egymással a kedves páros, másrészt nem is érdekelte annyira, hogy belefolyjon a dolgaikba, inkább arra koncentrált, hogy kibírja addig visszadumálás nélkül, amíg megérkezik Choi.
|
|
|
|
Rothman Anton Iskolaigazgató, Auror
offline RPG hsz: 285 Összes hsz: 561
|
Írta: 2016. június 25. 21:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=604914#post604914][b]Rothman Anton - 2016.06.25. 21:35[/b][/url] Rozsos Annamária és a folyosói falon függők - Mégis, miért tenne ilyet bárki is? Mégis miért? - veszik bele lélekszakadt sopánkodásaim sora a térben fellelhető, még számtalan zajba. Hiszen hiába a késő délután, ez a festmény népség csak mértékkel csendesedik bármikor. Nekem viszont ez most pont kapóra jön, hiszen nem az én jajveszékelésemtől zeng minden. Bár jól tudjuk, engem az se nagyon érdekelne. - Egyáltalán ki talál ki ilyet? - áramlanak tovább fintorgó, grimaszokkal teli, magamból egyre jobban kikelt kérdéseim, miközben cowboyszerű járásommal haladok a márványlapokon, és rágódom valamin. Mármint nem az, hogy agyalok, hanem tényleg rágódom valamin. Kezemben egy kis doboz, amiből újabb és újabb cukorkát veszek elő, a számba nyomva, és folytatom utam, valamint szörnyülködésemet. - Miért kell, hogy ez történjen? - csapok át egyre drámaibba. Nagyjából már csak az hiányzik, hogy térdre rogyva rázzam az öklömet a mennyezet felé. Egy-egy mellettem elhaladó diák furcsállva mér végig, azonban odáig már nem merészkednek, hogy megkérdezzék, mégis mi bajom van. Igazából tökéletesen beleillek ebbe a harsogó, diliházszerű környezetbe. Szerintem némelyikük azt hiszi, hogy valamelyik képből pottyantam ki és azért bolyongok itt, mert nem jutok haza a festményembe.
|
|
|
|
Allan Colton Fisher INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa offline RPG hsz: 307 Összes hsz: 621
|
Írta: 2016. november 24. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=642012#post642012][b]Allan Colton Fisher - 2016.11.24. 20:46[/b][/url] Ethan R. Saint-VenantA péntek estéim sosem unalmasak, mert ha valami okból véletlen nem is lenne programom, csinálok magamnak. Ilyen egyszerű. Így hát ezen a péntek estén is kénytelen leszek kimozdulni az ágyamból, amin egész nap hemperegtem gyakorlatilag. Lassan nem ártana dolgoznom valami kiállításanyagon, mert szép és jó, hogy meztelen pasikat rajzolok, de asszem' a legtöbb embert ez nem érdekli. Hát, nem tudják, mit hagynak ki. Persze, nyilván inspiráció nélkül az ember lóf***hoz nem kezd, ilyenkor indulok el sétálgatni az üres folyosókra, vagy le a faluba (bár ebből mindig csak a fent említett témában születnek képek, szomorú). Úgyhogy nagy nehezen ráveszem magam, hogy megmozduljak, innentől már könnyebb amúgy - a szokásos festőszett megy a hátizsákba, aztán indulás, és majd lesz valami. Többnyire csak rovom a folyosókat, nézegetem a nulla művészeti értékkel bíró portrékat (mert igen, utálom a portrékat, semmi izgalmas nincs bennük), és lustán kifújom a füstöt. Jaj, nem lenne szabad dohányoznom. De kár. Az egyik alsóbb folyosón járok éppen, amikor észreveszem, hogy az egyik portré engem bámul. Mármint, szabályosan - egy rendkívül ízléstelenül megfestett, vörös hajú nő csak meredten néz engem, úgyhogy megállok, és visszabámulok. - He? - kérdezem illedelmesen, mire a nő csak arrogánsan lesüti a szemét. - Te vagy a festő gyerek - mondja, én meg felvonom a szemöldököm. - Ja. Amióta ezen a folyosón akcióztam Adriannal, pár festmény tisztábban van vele, hogy tudok rajzolni, bár mondjuk úgy, nem mindegyik örül neki. Valamiért ezek az idióták potenciális veszélyforrást látnak bennem, csak tudnám, miért. Aztán a nő magyarázni kezd, én meg lesz*rom, és indulnék is tovább, de ez az idióta követ. Úgyhogy fogom magam, és visszamegyek az eredeti hátteréhez. - Ez a szerencsenapod, banya - közlöm hanyagul, s mire pislogna, valami csoda folytán sikerül bezárnom a keretébe. - Ma megújulsz, tuti örülsz majd neki. Azzal előásom az ecsetem, s hamarosan már viszem is fel az új színt. Elegem van az igénytelen képekből. Amúgy is festeni indultam, nem?
|
|
|
|
Lepsényi Zalán INAKTÍV
offline RPG hsz: 213 Összes hsz: 1788
|
Írta: 2016. december 21. 21:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=649879#post649879][b]Lepsényi Zalán - 2016.12.21. 21:32[/b][/url] Caught in a lie Take me out of his hell | Tags: Brothers | I'm like a... | After sunsetValamivel szebbek már a sebeim azóta, hogy Gwen lefertőtlenítette őket. Jó ötlet volt elmennem hozzá, nem csak testileg tudtam megnyugodni, hanem lelkiekben is. Találkoztam közben Daival is, valamint megbeszéltem anyámmal a dolgot. Most úgy néz ki, minden rendben leszámítva egy nem éppen aprócska problémát. Ricsivel továbbra sem találkoztam a verekedésünk óta. Kérte, hogy mondjam el neki az igazat és én nem akartam eleget tenni a kérésének ott és akkor, mert éreztem, hogy nem lesz jó vége. És lám, valóban. Sírhatnékom volt, bőgni tudtam volna, akár egy kisgyerek mikor kiejtettem számon azt a pár sorsdöntő szót. Nem akartam megtenni, nagyon féltem, hogy ellök majd ezek után magától és bár megölelt, nem volt valami biztató. Tudom, hogy a reakciójából nem vonhatok le következtetést, mert az a sokk, ami őt érte akkor tényleg nem volt kicsi, ám mégis csak igen gyorsan lerázott, menekült tőlem. Megértem, legszívesebben én is menekülnék magamtól. Hosszasan néztem utána, amíg el nem tűnt a tanteremből. Mihelyst kilépett az ajtón, én összeroskadtam. Mozdulni sem bírtam a földön fekve, sírni kezdem és eltelt akkor jó sok perc is, mire végre fel tudtam támaszkodni, egyedül. Mivel senki sem nyújtott nekem kezet, vagyis nem volt mellettem se Ricsi, se Dai akkor még, Vero pedig még szerencse, hogy nem látott engem annyira összetörve. Az volt a völgy legalja, akkor éreztem magam a legelesettebbnek és legjobban magára hagyottnak, noha csak az érzelmek túltengése az oka. Nem tudom, hogy képes vagyok-e ezek után ismét bemenni abba a tanterembe, igaz muszáj lesz, mert van ott órám, de az biztos, hogy sosem fogok már figyelni rendesen. Addig nem tudok teljesen megnyugodni, amíg nem beszélek újra Ricsivel, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit gondol, mit érez és hogy hogyan érzi magát a verekedés után. Aggódok érte és a kapcsolatunkért is, nem szeretném elveszíteni, azt akarom, hogy ő ugyanannyira a testvérem legyen és a vérkülönbségünk ismerete ne jelentsen változást. Félek, annyira mérges rám, hogy beszélni sem szeretne velem, feltételezhetőleg ez a magyarázata annak, hogy nem keresett fel, bár otthon voltam, talán üzent neki anya, ha már én nem mertem ráírni. Semmivel sem vagyok különb Dainál, de abban bízhatok, hogy pont azért, mert én is meg tudtam bocsátani a rellonosnak, majd Ricsi is képes lesz engedni a szívének. Egy biztos, ha lehetőségem lesz rá, én nem szeretném elhalasztani azt és megpróbálok beszélni vele a verekedésről. Nem vagyok nyugodt, vele ténylegesen is rosszban lenni olyan, mintha hiányozna a másik felem, a támaszpontom, így egyedül csak bolyongok a világban inogó lábakon. Már elmúlt takarodó idő, a Levitában lenne a helyem, de bezárkóztam a könyvtár egyik zugába és úgy tettem, mintha tanulni. Manapság sokszor leplezem a depressziómat így, pedig elég szánalmas. Most szerencsére elaludtam a könyveken és csak akkor hagytam el a könyvtárat, amikor felébresztett az egyik ott dolgozó, hogy már nem azért, de most már legyek szíves megemelni a seggem és kitakarodni onnét a szobámba. Nem vészes az idő, de azért félnem kéne a prefektusoktól. Hát nem ironikus? Én is azt voltam egyszer, noha lehet pont emiatt nem tudnak elrettenteni annak a rangnak a hordozói. Alig élek, nemrég ébredtem és még nagyon kómás vagyok. Elindulok egy lépcsőn felfelé és azzal biztatom magam, hogy már nincs sok lépés hátra, ugyanis legszívesebben a lépcsőn ülve aludnék el, tovább. Zombiként ballagok felfelé, csakhogy léptek zajára figyelek fel. Megállok és abba az irányba nézek, amerről hallom az egyébként elég halk zörgést. Az egyik folyosóról látom befordulni a sötétségben egy személyt egy másik folyosóra. Látom, hogy nem vesz észre, fel sem fogja, hogy a lépcsőn van valaki, oly lendületesen megy a feje után, pont mint... mint a bátyám. Rádöbbenek, hogy valószínűleg ő járőrözik, a szívverésem pedig erre úgy felgyorsul, hogy már nem is emlékszem arra, hogy az imént még hulla fáradt voltam. Testem megremeg és minden porcikám azt súgja, lépjek, csak ne előre, hanem háta lefelé. Nyelek egyet, ajkamba harapok és próbálom megakadályozni, hogy szemeim könnyessé váljanak a keserű érzéstől, hogy talán már nem szeret testvéreként a hozzám eddig legközelebb álló személy. Ezek után megint olyasvalamit cselekszek, amit nem gondoltam át eléggé és legutóbb ebből nagy baj lett. Mégis, még nem késő megtenni, megindulok, lelépegetek a lépcsőfokokon és rohanni kezdek egy prefektus után takarodó idő után. De kit érdekel? A testvérem, ő a teljes testvérem, legyen bármi is az igazság, nem érdekel, leszarom magasról. Tőlem semmi sem veheti el Ricsit! Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki sírva anyja után szalad a sötétben, ám legyen, elfogadom a hasonlatot és magamra vállalom, hogy egy taknyos kiskölyök vagyok. Ha ez kell ahhoz, hogy ne veszítsem el... Tulajdonképpen azt sem tudom, mit akarok csinálni vele és mit lesz ha újra látjuk egymást. Nem gondolkodok ilyeneken, csak szaladok és utol akarom érni őt. Már az említett folyosó végén tart, be is kanyarodik a következőre, mikor utolértem. A folyosóforduló után mögé érek és most le kéne álljak, nyugodtan meg kéne beszélnünk a történteket, de túlságosan is kétségbe vagyok esve, futva megölelem őt hátulról, karjaim hasánál vetülnek keresztbe, arcomat a vállába temetem. Ő az, ez már biztos, érzem az illatát, mely nagyon hasonlít az enyémhez. A lendülettől mindketten lépünk egyet előre, de az öleléstől ő már hozzám van láncolva, nem engedem el, olyan erősen szorítom, hogy meg se forduljon a fejében, hogy szabadulnia kéne. Őt érezve eltörik a mécses és nem tudom visszafojtani könnyeimet, de már nem is érdekel ez. Miért kéne azt mutatnom, hogy erős vagyok és minden rendben, mikor rohadtul nem így van és ezt mindketten tudjuk? A vállánál könnyes lesz a pólója és az erős levegővételeimből hallhatja, hogy bizony sírok. - Kérlek, Ricsi... - próbálok megszólalni, de elcsuklik a hangom. Mire akarom megkérni? Nem tudom pontosan, ez csupán egy segélykiáltás. Talán csak kérem, hogy ne hagyjon magamra, hogy szeressen és hogy ne taszítson el magától az utóbbi verekedés után. Sírásom felerősödik és már hallható a folyosó nagy csendjében. Négy éve ez a viselkedés még elképzelhetetlen lett volna, de megváltoztam, ez már biztos. Talán jó, talán rossz irányba, az is lehet, hogy felnőttem, bár ki tudja, tán csak gyerekesebb lettem. Egy idő után már halkulok és kezdek megnyugodni. Ismét csend lapul a folyosón és ahogy már ismerem az itteni pletyis festményeket, hamar híre fog menni a mostani kis akciónknak, mire én csak a középső ujjamat tudom mutatni. - Ne haragudj, tudom, hogy egy barom vagyok - mondom suttogva és viszonylag gyorsan majdnem egyenesen a fülébe, mert ugyebár ott támasztom az állam a vállán hátul. Kisírtam magam, egyenesen a fülébe zokogtam, ám immáron már van elég erőm elengedni a bátyámat és esélyt adni neki arra, hogy megforduljon és rám nézzem.
|
|
|
|
Weiler Dante Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 213 Összes hsz: 844
|
Írta: 2017. augusztus 2. 15:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=693646#post693646][b]Weiler Dante - 2017.08.02. 15:20[/b][/url] Allan Colton Fisher- este -Alighogy a napokban hallotta Fisher nevét, pont vele osztották be mára járőrözni. Innen indulnak, a folyosóról kezdve úgy tudják bejárni a szintet, hogy aztán ne kelljen kerülőúton lépcsőt keresni. Úgy is Warrentől érkezik vissza, fel kellett venni a jegyzőkönyvbe a bálon történteket, aztán majd a minisztérium dönt felőle, hogy mi lesz a végén. Emiatt mondjuk kétli, hogy kivennék az iskolából, elvégre mégsem ő kezdeményezett. Legalább nem volt olyan iszonyú unalmas, mint ahogyan elképzelte, hogy lesz. Körülötte mindenki arról beszélgetett korábban, hogy ezek az események olyan unalmasak, sosem történik semmi, csak esznek, beszélgetnek, táncolnak meg valami kis szerelmi dráma néha lezajlik négyszemközt. Kitörölheti mások magánéletével, ha attól ő még halálra unja magát. Utólag belegondolva már nem is annyira dühös Endrére, csak ott, úgy abban a szituációban öntötte el teljesen az agyát a szar. Általában így van ez - annyi kötődést nem érez az emberekhez, hogy tényleg, mélyről jövően gyűlöljön valakit, de amikor ott egy konkrét helyzet, rögtön felmegy a vérnyomása. Puszta szeszélyből. Derekával egy ablakpárkánynak támaszkodik, egyik könyökével rajta támaszkodik, magas, nyúlánk alkata miatt tartása enyhén görnyedt. Egy mágikusan megbűvölt, vászonyszütyőbe pöcköli a hamut. Valamelyik nap találta az antikvitásban, olyan szemtelenül olcsó volt ahhoz képest, hogy milyen praktikus, rögtön megvette. Egy nem túl bonyolult, de okos varázslat miatt ahelyett, hogy az anyaga miatt lángra kapna, elnyeli a hamut. Ha valaki kirázná, nem találna benne semmit; attól sem kell félnie, hogy a zsebében kiborul.
|
|
|
|
Vicsek Liza INAKTÍV
offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 48
|
Írta: 2018. december 24. 18:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=743606#post743606][b]Vicsek Liza - 2018.12.24. 18:48[/b][/url] _______°11°_______ Oh, Manuel!Már hetek óta járt a Bagolykőbe Liza, mégis minden nap egyre több és több ámulatbaejtő dolgot tapasztalt ahelyett, hogy logikus módon ezek száma csökkent volna. Annyira lélegzetelállító volt minden számára, hogy még a száraz magolnivaló is izgalmas volt, nem csak azok a tanórák, melyeken gyakorlati tudást szerzett ahhoz, hogy egyszer majd elmondhassa magáról, hogy boszorkány. Ezúttal is épp az egyik pálcasuhingatós óráról jött, lelkesen ugrálva, vissza-visszasuhanva évfolyam- és háztársához, akivel egymás mellett ültek és akitől igyekezett ellesni, hogy is kell ezt csinálni. Neki persze továbbra is csak szikrák záporoztak pálcája végéből, de legalább most már változatos színösszeállításban, és nem is gyújtotta fel a jegyzeteit vele. - Nem lehet ugye gyári hibás a pálcám? Egyáltalán gyárban készül? A bácsi, akitől vettem, eléggé úgy nézett ki, mint aki maga faragta, szinte oda se akarta nekem adni, miután kettő felrobbant a kezemben. Persze hadart, be nem állt a szája, és gondolatban máris egész máshol járt, az öt perccel ezelőtti órai munkája, melyet a minősíthetetlen jelzővel lehetett volna illetni, már rég kiment a fejéből, csüggedségét, amiért béna, és nem jön össze neki a legegyszerűbb varázslat sem, most az kötötte le, hogy körülötte milyen elképesztő duruzsolás megy a festett képmások között. - Szerinted ők bejöhetnek órát látogatni? Vagy már unnnák? Én lehet már herótot kapnék tőle, ha ezerszer láttam volna. Áh nem, mégse! - nevette el magát, mert annyira lenyűgőző volt az egész varázslósdi, hogy egyelőre kizártnak tartotta, hogy valaha megunná. Még akkor is, ha neki soha össze se jön egy bűbáj.
|
|
|
|
Thomas Middleton KARANTÉN
cinnamon roll offline RPG hsz: 800 Összes hsz: 3957
|
Írta: 2019. július 28. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=765384#post765384][b]Thomas Middleton - 2019.07.28. 18:36[/b][/url] LAURA hétköznap kora délután | a folyosó elején | x
Valami egészen különös leng most körbe. Nem egyszerűen vidám vagyok és nem is a szokásos értelemben vetten kicsattanó. Jellemez valamiféle határozottság, a földön két lábbal állás. A fejem is mintha feljebb szegve tartanám. Nem arrogánsan, nem önimádóan és aki nem ismer annyira, talán észre sem vesz változást. Viszont, aki igen, annak bizony feltűnik, hogy van velem valami. Mondhatjuk: erőt sugárzok. Eddigi önmagamhoz képest biztosan. Ezzel a céltudatos habitussal lépek a hangos folyórészre is, pedig egyébként nem tartok kifejezetten sehová. Csak járkálok a kastélyban egyelőre. Vége a mai utolsó órámnak, egy jó kis Bájitaltannak és még nem feltétlen döntöttem el, hazamenjek-e egyből vagy maradjak kicsit. Nem sejtem, hogy az élet hamarosan megoldja magát. Önfeledt barangolásom közben ugyanis meglátom valahol a folyosó közepe tájékán a barátnőmet. Igen, ez a szőke hajzuhatag, ez a járás, ez az alkat nem tartozhat máshoz. Egyből elszélesedik egy vigyor az arcomon. - Lau! - szólok utána, gyorsítva lépteimen. Talárom lebeg utánam. - Laura! - emelek hangomon, hiszen ráébredek, a portréktól képtelenség bármit hallani itt. Nem csoda, hogy még ez a második próbálkozásom sem jár sikerrel. - LAURA! - üvöltöm mostmár, kezemet a szám mellé tartva, mintha ez segítene a dolgon. Egy Sonorus megoldhatna mindent, viszont az csak most fogjuk venni majd. - La... - kezdem a sokadik kísérletet a szólongatásra, ám mostmár annyira kiáltva, hogy a torkom nem bírja és a közepén köhögni kezdek, ami olyan viccesen jön ki, hogy nevetésbe fullad. Nem bírok tovább menni tőle, lehunyt szemmel, felhúzott vállakkal röhögök a folyosó közepén. Kezemet hasam tájára nyomom, mert már most érzem, hogy fájni kezd a rekeszizmom. Tudjátok, vannak ezek a pillanatok, amikor történik veled valami és egyszerre látod magad kívülről, hogy ez hogyan festhettet egy külső szemlélőnek és hát sokszor igazán szórakoztatóan. Most is ez van. Mást nem nevetnék ki ezért, ha meglátom, hogy annyira üvölt, hogy köhögőrohama lesz, viszont magamon igazán viccesnek találom. Jót derülök és nem bírom abbahagyni, pedig szeretném utolérni a lányt. Páran elsétálnak mellettem, a zajongó festmények miatt fintorogva, és amikor meglátnak engem, furcsállva összenéznek, hogy ezt meg mi lelte. Amikor elkapok egy-egy ilyen pillantást, csak mosolyogva megrázom a fejem vagy legyintek, hogy jól vagyok. Közben próbálom rendezni magam. Egyelőre nem nagyon megy.
|
|
|
|
Ombozi Boróka INAKTÍV
#Alcedo atthis offline RPG hsz: 161 Összes hsz: 447
|
Írta: 2020. március 14. 10:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=798332#post798332][b]Ombozi Boróka - 2020.03.14. 10:21[/b][/url] Tegnap végre az utolsó vizsgát is letudtam, így a magamnak emelt határidő is véget ért. Merlin rőt szakállára mondom, ennyire még egy hímnek sem sikerült felhúznia, mint ahogy ezt ő tette! Esküszöm, fogalmam sem volt, hogy képes vagyok ilyen nagyszabású türelmet és nyugalmat produkálni, mint azt az elmúlt hónapok alatt tettem. Komolyan... mi a fene van ezzel a férfival!? Sok mindent lejátszottam már fejben. Biztos meleg. Kasztrálták. Impotens... de egyik sem állja meg a helyét a pletykákkal! És minden pletykának van valóságtartalma... Eddig bírtam. A tanári felé csörtetek és már az se érdekel, ha az egész kastély szeme láttára rendezek jelenetet... - Payne! Állj meg ott, ahol vagy! - Visszhangot vet a hangom a folyosón, ahogy megtorpanok egy pillanatra a sarkon. Pár diák felém fordul, van, aki megbotránkozva néz rám, hogy hogy veszem én a bátorságot, hogy így beszélek a félisten proffal. Hát pont hidegen hagy az összes! - Kérlek, világosíts fel... mi bajod van neked?! - Felé lépkedve teszem fel az ominózus kérdést, mutatóujjammal a fejemhez mutatok, hogy bizony az említett díszpéldánynál ott vannak a problémák. Más kérdezhetné, hogy mivan, ha velem van a probléma? Biztos kétszer körbenevetném... Hisz, hahó! Én egy Ombozi vagyok! Nekem nem szoktak nemet mondani!
|
|
|
|
Zippzhar Márk Stefan INAKTÍV
Iskolaelső 2019 tavasz-nyár offline RPG hsz: 227 Összes hsz: 1491
|
Írta: 2020. május 15. 18:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=808558#post808558][b]Zippzhar Márk Stefan - 2020.05.15. 18:51[/b][/url] Karola Hosszú volt a mai nap. Legszívesebben csak eldőlnék az ágyon és aludnék, de ma járőröznöm kell. Az egyetlen jó a dologban, hogy Karolával tehetem. Jó lesz újra látni, és valahol jó is, hogy van ilyen közös felelősségünk, mert őszintén nehéz összeegyeztetni most a dolgokat az életemben. Mintha az élet ki akarna velem tolni, pont az utolsó évemre hozták be a tárgyak felét, amik tényleg érdekesek. Nekem meg ugye muszáj volt felvenni mindent, mert fogalmam sincs, hogy mihez kezdek majd jövőre, vagy utána, és hátha most jön majd a merlini megvilágosodás, meg a heuráka, hogy mi is érdekel, úgy igazán. Mert eddig sajnos nem nagyon jöttem rá, és ennek meg van a böjtje. Most már engem is kezd frusztrálni a dolog, de hát ez van. Szóval ha fáradtan is, de vidáman sietek végig pár folyosón, míg elérek a megbeszélt helyre, ahol most a járőrt kezdjük majd Karolával. A talárom útközben kigombolom, kezd kényelmetlenné válni, a jelvényem is leveszem róla és inkább a pulóveremre tűzöm, hogy azért ha "kell" meglegyen. Míg várok a lányra, le is veszem a talárt és a táskámba süllyesztem. Utóbbit ellátom egy bűbájjal is, hogy több hely legyen benne, meg hogy könnyebb legyen, mert amennyi könyvet manapság magammal cipelek, tarthatnék a gerincferdüléstől, de mindegy is. Leülök az egyik portré alá, és hallgatom, hogy mit kiabálnak a portrék. Ez utóbbi persze nem túl sikeres, mert egybe folyik a sok-sok hang és csak a fejem fájdul meg a hangzavarban. - Francba... Karola... hol vagy? - Fakadok ki és közben fel is állok, s fel-alá kezdek mászkálni, hátha a mozgástól csillapodik a fejemben lüktető fájdalom. Aztán ahogy fordulok végre feltűnik a lány a folyosó másik felén. Egy kisebb sóhaj után mosolyra húzom a számat, aztán sietve megindulok felé. - Végre! - adok hangot az örömömnek, hogy láthatom, és ha végre mellé érek, akkor magamhoz is húzom őt egy apró csók erejéig. - Szia Gyönyörű! - köszönök neki végül, aztán ha hagyja megfogom a kezét, hogy elindulhassunk a járőrözésre.
|
|
|
|
Mórocz Áser Móric INAKTÍV
*gihi* Rozoga Tömlő Vadász offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 77
|
Írta: 2021. január 13. 19:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=824492#post824492][b]Mórocz Áser Móric - 2021.01.13. 19:54[/b][/url] Hátát úgy húzza a zsák, mintha köveket cipelne reggel óta, pedig az egész fene nagy szenvedésnek csupán egy oka van - elaludta a vállát. Nem mondom, kész káoszban ébredt reggel amikor úgy tudta orrbacsapni magát jobbjával, hogy csak orra fájt, de karja mintha nem is hozzá tartozna, az i-re a pontot azonban az tette fel, amikor kíváncsiságból jól megharapta a kisujját, és... nem érzett semmit. Azonnal riadóztatta Móricot, hogy baj van, valaki levágta a karját az éjszaka és rosszul ragasztotta vissza, de szerencsére pár perccel később már érezte az alkarjába szúrkált rotringhegyeket, úgyhogy lassan leesett mindkettejüknek - csak elaludta azt, nincs itt szó bűntényről. Aztán a nyújtózkodás volt a non plus ultra, elég volt egy rossz mozdulat, és olyan görcs állt a vállába, azt hitte menten összerogy, mint valami prémium focistanövendék. Azóta túlesett egy okklultizmus dolgozaton, ami alatt természetesen végig krokodilkönnyekkel fenyegető sziszegéssel pislogott Ambrózy bára, ugyan szánja már meg a nyomorék kölköt; minekután azonban erre nem került sor, valahogy összepuskázott magának egy elfogadhatót. Hé, ha a nagy szenvedés után is K-t ír, az azért feltűnő lett volna! - Te Móric - torpan meg mindennek a közepén, majd mint akit kézrátételes gyógyítással megáldott maga a Dalai Pápa, táskáját félredobva kis terpeszben áll meg a folyosó közepén. Az útban. Minek köszönhetően nekimennek, úgyhogy szabadkozik egy sort, majd picit oldalrébb áll meg ismét, hogy kikerülhető legyen. - Azt olvastam, az ikreknek van ilyen különleges izéjük, hogy ha fáj valamilyük, az a másiknak is fáj. - Igazolni látszik az elmélet, hiszen Móric is nagyot szisszent mindig vele együttérzően. - Szóval ha én most meghúzom a hajam...Tudjátok, van az a tipikus nézés, amitől megszólal a vadnyugati zene, megpördülnek a cowboy-pisztolyok és nyihognak a pacik a díszletben. Na. Egy pillanatra minden megfagy, majd egy nagy levegő kíséretében markolja magát fürtjein, hogy aztán egy hangos kiáltással adja mindenki tudtára - ez bizony kegyetlenmód fáj. - NA, UGYE NEKED IS FÁÁÁÁÁÁJ?!
|
|
|
|
Borbély A. Leila INAKTÍV
offline RPG hsz: 197 Összes hsz: 253
|
Írta: 2021. április 30. 00:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=830646#post830646][b]Borbély A. Leila - 2021.04.30. 00:35[/b][/url] Ádám Fight Club (1999) A változatosság kedvéért teljesen józan voltam. Igaz, nagyon nehezen tartottam távol magam a kedvenc kis tasakomtól, de lassan a készlet is elfogyott a hónapra, meg a kedvem is jobb volt, mint általában. Arról nem is beszélve, hogy Ádámot vártam, hogy a beígért filmezést végre tető alá hozzuk. Azt beszéltük, hogy az utolsó óránk után a folyosón bevárjuk egymást, és együtt foglaljuk be a levitás mozitermet - akkor is, ha valakik épp bent romantikáznának, mert rohadtul leszartam. Arra viszont nem számítottam, hogy esetlegesen felfigyelnek rám az emberek. Pontosabban egy bizonyos. Milán. A férfi azonnal a falhoz passzírozott, és a fülembe kezdett suttogni. Valószínűleg le akart smárolni, csakhogy elfordítottam a fejem. - Most nem, Milán. Egy másik délután talán. Dolgom van - válaszoltam neki, de a szemébe nem mertem felnézni. Talán túlságosan ismerős volt a helyzet. A beszorítottság érzése. Lehunytam a szemem, ahogy újabb szavakat suttogott, és kezével a mutatni kezdett. Először csak a karomat simította végig, majd mikor azt elkaptam, a derekamnál fogva rántott közelebb. A mellkasán megtámaszkodtam a tenyeremmel, hogy el tudjam tolni. - Értsd meg, hogy most nem - mondtam egy fokkal határozottabban, és fészkelődni kezdtem masszív, izmos karjai között. Csak nem tágított. Ajkai utat törtem a nyakamhoz, és csókokkal kezdte behinteni. A folyosón elhaladó emberekre néztem, segélykérően próbáltam találni legalább egy valakit, aki akár csak visszanéz rám, de mindenki inkább a plafont nézte vagy a földet. Egyedül voltam, ahogy mindig. Bassza meg.
|
|
|
|