Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

Olyan más, rettentően furcsa, annyira idegen az új hely számára. Valahogy pár nap alatt csak megrémült a sok furcsán beszélő embertől, mintsem beleszeretett a helybe. Pedig ő maga választotta, ég tetszett is neki a nyüzsgő környezet, most azonban bármennyire sok itt a külföldi diák, iszonyatos egyedüllét fogta el. Se barát, se egy ismerős, se senki. Mindenki jobban járt volna, ha csereprogram helyett elmegy bálnahátvakarónak, vagy krokodilfogmosónak, esetleg hivatásos távolbanézőnek.
Nem feltétlenül az a feladós típus, mégis megfordult már a fejében az évnyitó közeledtével, biztosan jól döntöttek-e a bizottságnál, hogy ő lett az egyik kiválasztott, aki cserediákoskodhat két tanévet, ráadásul magát is meg-megkérdőjelezte abban, hogy miért is a magyar iskola mellett határozta el magát. Nem volt a helynek rossz híre, a szüleivel pedig már leharcolta a dolgot, hiszen számukra sokkal nevesebb iskola lett volna az álom lányuk számára. Túl élhető, csak idő kérdése... ugye?
Elég csendes és nem valami nyitott hozzáállással bandukolt a folyosón maga mellett társával, Ace-szel a huskyval. Egész fiatal egy eb még, nagyon játékos, de legalább annyira szeleburdi is. Azonban jobban aggódik azon, hogy vélhetően eltévedt a kastély rengetegében, mert fogalma sincs hol van és merre menjen. Érzékeli, ahogy nevetve megy el pár nála -gondolja ő- idősebb diák figyelmen kívül hagyva őt. Hát, senki sem kezdhet úgy, hogy egyből szeretik, mint a korábbi iskolájában. Tudja, hogy mindennek oka van, most is így van ez, ha el is tévedt. Lehajtott fejjel megy a kutyus után, aki szaglászva koccan a fejével minden útjába kerülő dolognak, így érkezik egy páncélhoz is, amit addig-addig piszkál, még az borulni nem kezd. Cornelia reflexből kapkod előre, hogy el ne boruljon a robusztus, de nem sikerül megakadályozza. Ez igazán szép volt, mindkettejüktől. Komolyan, díjnyertes bemutatkozás az iskola... valamelyik részén, mert erről még mindig nincs nagy fogalma, hol is van. Egy alkarrész marad a kezében a kapkodásból, azonban a többi része egyenesen borulni kezd az útirányba, ahol még fel se mérte áll-e valaki vagy sem, az eb után kap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471787#post471787][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 01:40[/b][/url]

Olyan más, rettentően furcsa, annyira idegen az új hely számára. Valahogy pár nap alatt csak megrémült a sok furcsán beszélő embertől, mintsem beleszeretett a helybe. Pedig ő maga választotta, ég tetszett is neki a nyüzsgő környezet, most azonban bármennyire sok itt a külföldi diák, iszonyatos egyedüllét fogta el. Se barát, se egy ismerős, se senki. Mindenki jobban járt volna, ha csereprogram helyett elmegy bálnahátvakarónak, vagy krokodilfogmosónak, esetleg hivatásos távolbanézőnek.
Nem feltétlenül az a feladós típus, mégis megfordult már a fejében az évnyitó közeledtével, biztosan jól döntöttek-e a bizottságnál, hogy ő lett az egyik kiválasztott, aki cserediákoskodhat két tanévet, ráadásul magát is meg-megkérdőjelezte abban, hogy miért is a magyar iskola mellett határozta el magát. Nem volt a helynek rossz híre, a szüleivel pedig már leharcolta a dolgot, hiszen számukra sokkal nevesebb iskola lett volna az álom lányuk számára. Túl élhető, csak idő kérdése... ugye?
Elég csendes és nem valami nyitott hozzáállással bandukolt a folyosón maga mellett társával, Ace-szel a huskyval. Egész fiatal egy eb még, nagyon játékos, de legalább annyira szeleburdi is. Azonban jobban aggódik azon, hogy vélhetően eltévedt a kastély rengetegében, mert fogalma sincs hol van és merre menjen. Érzékeli, ahogy nevetve megy el pár nála -gondolja ő- idősebb diák figyelmen kívül hagyva őt. Hát, senki sem kezdhet úgy, hogy egyből szeretik, mint a korábbi iskolájában. Tudja, hogy mindennek oka van, most is így van ez, ha el is tévedt. Lehajtott fejjel megy a kutyus után, aki szaglászva koccan a fejével minden útjába kerülő dolognak, így érkezik egy páncélhoz is, amit addig-addig piszkál, még az borulni nem kezd. Cornelia reflexből kapkod előre, hogy el ne boruljon a robusztus, de nem sikerül megakadályozza. Ez igazán szép volt, mindkettejüktől. Komolyan, díjnyertes bemutatkozás az iskola... valamelyik részén, mert erről még mindig nincs nagy fogalma, hol is van. Egy alkarrész marad a kezében a kapkodásból, azonban a többi része egyenesen borulni kezd az útirányba, ahol még fel se mérte áll-e valaki vagy sem, az eb után kap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471788#post471788][b]Jeremy Claythorn - 2015.03.07. 01:41[/b][/url]

Cory

Utálja a tavaszt.
Jogos lenne a kérdés, mit nem utál rellonosunk, erre lehetne mondani a magányt, a lépcsőről leesős pillanatokat, és az az őszt. Egy hónappal ezelőtt talán még Zephyrinet is ide sorolta volna, de a február tizenharmadikai legdurvább, és egyben utolsó veszekedésük után nem Párizs, nem a napfény illatú bőrének emléke jutott eszébe, hanem az, hogy... Mindegy.
Míg gondolataival viaskodott, Jeremy vonásai sziklaszilárdak maradtak. Az igazán szemfülesek láthatták, hogy állkapcsa megfeszül, de csak ennyit engedett meg.
Egyik karja oldaltáskája pántján nyugszik, melyben kettő füzetet és pár könyvet tartott, másik teste mellett lógott. Nyugodt, kimért léptekkel tört utat magának a diákokkal, kiabálással és vadul cikázó papírrepülőkkel teli folyosón. Az egyik mágikus papírdarab túl közel ért hozzá, így terelő reflexeinek köszönhetően elkapta, félkézzel összegyűrte, majd a falhoz dobta.
- Gátolja a közlekedést, nem szabad. - mondta unott, érzéketlen hanggal egy navinés gólyának. Valami rángásszerű mosolyt csikart ki magából, amikor a fiú majdnem elsírta magát, majd folytatta útját.
A Zsivaj fokozatosan elhalt, ő pedig lehajolt egy gyűrött bájitaltan puskáért, hogy szemügyre vehesse. Ujjaival kisimította a vonalazott pergamenről letépett sarkot. Egy vöröses folt elmaszatolta a felét, de halovány, elégedett mosoly ült ki arcára, mikor felismerte a receptet.
Ennél sokkal elegánsabb, kreatívabb módja is van a csalásnak, ő már csak tudja. Keze ökölbe szorul, a sárgás-vöröses lap ropogott egy kicsit, szálai megtörtek, majd egy íves dobás után a kukában landolt.
Lucával is leveleztek, nem is akárhogy!
Luca. Nem tudta hová tenni, mit gondol, és mit érez a lányról. Meggyőződése volt, hogy az érzelmi manipulálással kavarta meg így, hogy ilyen őrült ötletei támadjanak. Megfenyegetni egy levitást, hogy elvarázsolt origamikkal üzenhessen? Na, ez stílus.
Észre sem vette, de társasága volt, kettő.. Az egyik négy lábú volt, minden gond okozója. Legalább is ekkor ezt gondolta.
A csörrenésre kapta fel a fejét, de már késő volt. Az állványról rádőlő páncél pár centivel lehetett magasabb nála, elvesztette egyensúlyát, majd elterült. A nyaka mellett hangosan koppant sisakjának hegyes része.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, majd felkészült, hogy leszidja az okozóját, mikor a képébe ugrott egy huskykölyök.
Próbált védekezni, de nem ment. Megvárta, amíg a gazdi levette róla, mert ha egyszer ő hozzányúl, a folyosó másik végén végzi szegény állat.
A segítő (ártó?) kezek felé fordult, majd meglátta a lányt.
Barna szem, barna haj, olyan ártatlan tekintet, amilyet nem mindig lát az ember. Egy pillanatra haragudni sem tudott, csak vigyorgott, ahogyan a lány egyik kezében a páncél karját fogja, a másikkal pedig kutyáját próbálta visszafogni az újabb ugrándozásokról Jeremyn.
Majd visszatért az eredeti személyisége.
- Gratulálok. - kissé gúnyosan, akaratlanul, de igen erős brit akcentussal intézte a mondatot huligán felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471789#post471789][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 01:44[/b][/url]

- Ace ne!
Kapkodás, ijedtség és rémület. Nagyon nem jó dolgok történnek a szeme előtt a megérkezésének hibájából. A kutyája által megborított páncél, mint egy nagy paplan takarja be a srácot, aki elterül tőle, de szerencsére nem lesz nagyobb baja. Ő pedig mint egy rakás szerencsétlenség guggol le egyik kezében a páncéldarabbal, másikkal meg a kutyát húzva maga felé, ne tegyen több kárt.
Fejével áldozata felé fordul, egy pillanatra talán a tekintetük is találkozik de a sajátját el is kapja onnan és szomorúan tekint a kutya meg a föld felé. Morcosnak és mogorvának tűnik neki, de ismerősnek is valahonnan. Mintha már találkoztak volna valahol, vagy látta volna, annyira... Amikor hozzászólnak kiesik a gondolataiból, nem értve semmit emeli fel újra a fejét és kezd el hevesen angolul magyarázni.
- Nagyon sajnálom, nem akartam. Elveszem a kutyát. Bocsánat. Fáj valamid, valahol?
Néz rajta végig, sőt egy pillanatra a páncélkéztől megszabadult kezével még felé is nyúl, de megtorpanva visszahúzza. Pedig már az oldalát megérintette. Nem tapogatunk idegeneket, juj, főleg nem így, meg fiúkat. Ez bőven kimerítené a mivel ne ismerkedjünk fogalmát. Csak nem mozdulva térdel le, kutyusát az ölébe húzva és várja, hogy most mit fog tenni a srác, aki egyébként az akcentusból ítélve akár meg is érthette már amit mondott és válaszolhat is neki, ha csak itt nem hagyja. Látszik a kétségbeesés és az elveszettség a hugrás lányon, de úgy tűnik valaki kőszívének ez mit sem jelent.
Közben ismét rátör az ismeretlen ismerős érzése, fogalma sincs miért. Tekintetével az arcát fürkészi, majd mint derült égből a villámcsapás, mondja ki az első gondolatait.
- Claythorn. Terelő.
Nem rémül meg ettől jobban, el sem húzódik, inkább egész halkan, tényként közli a dolgot, miközben a kutyát magához szorítva öleli meg és így néz vissza a másikra, hogy vajon elmozdulnak-e, vagy tényleg nagy bajt csinált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471790#post471790][b]Jeremy Claythorn - 2015.03.07. 01:47[/b][/url]

- Ace… - Jeremy hátába belenyilallt a fájdalom, így miután oldalra lökte magáról A súlyos páncélt, csak félig felkönyökölt, és úgy maradt. Nem akarta bevallani a lánynak, ő bizony itt ragadt.
Hogy nézne ki, hogy egy kis pöttöm lány húzza fel őt? Na, azt nem.
Rettentően jól szórakozott a lányon, ahogy szégyenlősen elkapta a tekintetét előle. Pedig Jeremy imádta, amikor valaki a szemeit bámulja, szinte le lehet olvasni „Milyen kék szeme!” Legalább is ő mindig ezt értelmezte belőle. A kis véreb gazdija olyan lány hatását keltette, aki álomvilágban élt, a szülei kinéztek már neki párt, és mindig eltávolították a közeléből a bajos fiúkat.
A bajos fiúk kategóriába Jeremy is sokszor beletartozott, legalább is a Roxforban annak tartották. Emlékezett még, amikor a Hugrabug házvezetője megkereste, és alaposan leszidta, hogy mennyire megsiratta az egyik diáklányát. Az nem az ő hibája volt, a csaj nem volt elég érdekes.
Szándékosan bámulta a lányt, amolyan csibészes mosollyal, amit olyan gyakran használt anno. Kedvenc szórakozása volt, hogy mennyi idő alatt pirul el a lány, miután észreveszi, hogy őt nézi.
Elvette a kutyát Jeremyről, majd angolul szólalt meg. Nagyon ismerős volt, de Jeremynek mindig is problémája volt a nevekkel
- Nem gond… Ami azt illeti, - nem igazán akarta a lány szemébe mondani, hogy egy rendkívül érzékeny ponton találta el a páncél térdrésze, és legszívesebben csak összegörnyedne, és hintázna, amíg el nem múlik a fájdalom – nem, nem igazán fáj.
Kicsikart magából egy, Jer-féle fogvillantós mosolyt és sikerült lepleznie a hangján, hogy hangja meglehetősen vékonyabb akart lenni. Mindezt angolul mondta, hogy a lány megértse. Akkor látta a felismerés szikráját, azokban az őzike szemekben. Kissé meglepődött, amikor meghallotta a vezetéknevét és a posztját, mivel ez két dolgot jelenthetett. Az egyik ház kémkedik utána, vagy egy Roxfortossal van dolga. Az utóbbira szavazott, és elkezdett kutatni az emlékeiben egy fiatalabb lány után, aki nem mardekáros, és valamiért ismerte.
Szeme elkerekedett, kissé pimasz, szemrehányó pillantást vetett a lánya.
- A navinés, aki felpofozott a meccs után, mi? – épp indult volna a tusolóba, amikor a lány ráállt a gyakorlólabdákat tartó dobozra, és amilyen gyorsan csak tudott, véghez vitte amit akart. – Cor… Cory… Cornelia? Hajtó. – nevet a lányra, majd bal kezével végigsimítja arcát, szinte megfájdult az emléktől a nyoma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471793#post471793][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 01:52[/b][/url]

Ráemeli tekintetét, ahogy megismétli nem éppen kellemes és boldog hangon kutyája nevét, nem is érti pontosan miért, de az biztos, hogy az ölelésében lihegő négylábút nem engedi bosszúra szomjas csúnya nagyfiúk karmai közé. Bár az eb még fogékony az új emberekre és nem morogná meg, fordítva ebben nem biztos annyira így első ránézésre. Vannak kedves fiúk, meg aranyosak. Na ők nem így néznek az emberre.
- Ace. Talán baj?
Bár megerősítést nem kap, el tudja képzelni, hogy nem úgy érzi magát, mintha felhőkön pihengetne, sőt, ez egészen valószínű . Hálát adhat mindennek, hogy tényleg nem egy ájult fiú mellett kell térdeljen és azon gondolkodnia megölte-e szerencsétlent a bénaságával. Szürkésbarna szemeivel azonban a kezdeti rémülethez képest megint rá mert nézni, de inkább csak még jobban zavarba jött attól, amilyen reakciókat kapott, semmint megnyugodott volna, hogy rendben lesz minden. Még a hangszínből se ezt tapasztalta, de ha nem kell segítség, hát nem fogja erőltetni.
- Igyekszem nem csinálni ilyet többet senkivel.
Ha eddig nem tűnt volna fel a kiprovokált zavara, hát a hangja megremegéséből biztosan ki fog, bár tagadhatatlan szép az a mosoly, amit felé villantanak, de inkább azzal foglalkozik, hogy Ace-t letéve, aki szépen lefeküdt így mellé, elkezdi a kisebb darabokat a páncél volt helye felé pakolni, hogy a másik volt roxfortos is fel tudjon kelni, meg más se essen persze hasra. Nem titkolt célja, hogy így nem kell annyiszor ránéznie sem. Kínos egy momentum ez, nem normális csak úgy dolgokat borogatni emberekre random módon.
- Navinés? - Ismétli meg kicsit hitetlenkedve, a processzor még dolgozik a dolgon, de összerakja, hogy igen, ez az új háza és a fiú a Hugrabugos otthonára gondolhat. – Hugrabug. Csak átmenetileg Navine.
Közli félvállról a dolgot, ahogy rápillant két darabka elpakolása közben, aztán közelebb csúszik, hogy segítsen neki letolni a lábairól a további súlyos alkatrészeket. Igazából ezúttal kicsit rajta is ragadnak a tekintetei, sőt, még el is mosolyodik, bár nyilván az első mondatok óta egy érett piros almára hasonlít az arca, de már annyira nem takargatja zavarát.
- Igen, igazán jó újra látni, itt is terrorban tartod az embereket?
Igen, picit talán próbált beszólni kisebb-nagyobb sikerrel, de ebben nem olyan jó, ő túl kedves és aranyos ahhoz, hogy ezeket véresen komolyan gondolja. A látványos arcsimításra megforgatja a szemeit, aztán ahogy a páncél lábát arrébb tolja véletlenül biztos benne, hogy egy hangyányit meg fogja ütni a térdét, de közben bájosan elmosolyodik felé, majd megint csak elkapja tőle a tekintetét. Nem illik kinevetni a másikat, kedves Jeremy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471794#post471794][b]Jeremy Claythorn - 2015.03.07. 01:57[/b][/url]

- Nem. – kicsit meghökkent Cornelia felháborodott kérdésén, nem gondolta volna, hogy ennyire védi a kiskutyája lelki világát. A fiú szemében plusz pont volt a fajta választása, a huskykat még ő is elfogadhatónak találta. – Egész jó kis név. - Óvatosan, bal kezét Ace felé tolta a hűvös kőpadlón. Megállította a kis krapek orra előtt, hogy megszagolhassa. Pár centi választotta el a lány kezétől, és fel sem kellett néznie, hogy lássa, teljesen elvörösödik Cory. Hiába, mindent valamilyen okból tett, érdekelte is, hogy a kutya mit gondol róla. Közben Ace elkezdte nyalogatni az ujjait, amit pár másodpercig mosolyogva figyelt, majd végigsimított kobakján, és visszahúzta teljes karját.
- Jó lenne, ha nem tennéd, ez itt nem divat. – a lehető legönfeledtebb nevetést préselte ki magából. Ő igazán mindent megtett, csak hogy magát szórakoztassa Cory reakcióinak láttán.
Lazára vette a formát, kezeit tarkóján átkulcsolta, és úgy bámulta a plafont. A tavaszi időjárásnak köszönhetően sárgás napfény szűrődött be a festett üvegablakokon. Behunyta szemét, mélyeket lélegzett. Csak néha nyitotta fel egyik szemét, hogy kikukucskáljon. Jól sejtette, a lány többször is ránéz. „Ugyan már, ki állna ellen Jeremynek?” Gondolta. Egy egoista szabványmosoly ült ki arcára.
- Tudom, csak szoknod kell a házak nevét. – meglehetősen különös hangzása volt a házaknak, ezt ő is így gondolja, de igen komoly problémái voltak, amikor nem jutott eszébe, melyik ház a legjobb, mikor egy csapat kiabáló csörtető rellonos megállította az aznapi kviddicsgyőzelem után.
Teljes siker, hölgyekurak, paradicsomvörös lett a lányka, és már nem tudja másra fogni, ez biztos. Jeremy a mellette elterült fekete fehér szőrcsomót felemelte, és a mellkasára rakta. Figyelte, ahogy szuszog, kíváncsi szemei csillognak. Persze ő ebből csak annyit fogott fel, hogy a Coryhoz vezető ajtó kulcsa ez a kis dög.
A vigyor grimaszba rándult, amikor az alapból is sérült térdét megüti Cornelia.
- Ugh…. Nem, visszavonultam, csak hébe-hóba töröm össze az embereket, csak kihasználom őket, tudod, mint az az osztálytársad. Hogy hívták? Rebecca? – biztos volt benne, hogy valami r betűvel, de hogy mi volt, azt nem tudta. – Okos lány volt, jó házidolgozatokat írt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471796#post471796][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 02:03[/b][/url]

Jó kis név hát, ezt Cory is pontosan jól tudja, de ettől még pillanatig sem lett nyugodtabb és nem érezte úgy, hogy akár ő, akár a kutyája teljesen rendben lenne a fiú gondolataiban. Lehet, rosszul gondolja, de jó megfigyelőként azért ezeket még ő is kiszúrja, ha mélyebbre nem is tud jutni. Figyeli, még mosolyog is, ahogy a kutya szaglássza, majd pedig nyalogatni kezdi a másik kezét, oda akart nyúlni, hogy elhúzza, hátha harapna az eb, de kicsit lefagyott a lányka így hagyta a dolgot. Lassan dolgozza fel a szerver az információkat, no.
- Nem? Majd csinálok belőle azt. Kérsz esetleg még egyet? Ma akciós, tudod… Egyet fizetsz, kettőt kapsz.
Karba font kézzel tekint rá, majd a kutyára, de inkább azon dolgozik, hogy elkerüljön innen minden és mehessen a dolgára mindenki, kezdi úgy érezni, hogy elég volt neki mára ennyi negativitás, meg amúgy is, ha szerencséje van nem kell többet lássa, és a jelenlegi vörös feje sem tér vissza jó hosszú ideig többet. Egyébként nyilván nem bonyolult őt zavarba hozni, azonban a megszokottnál is jobban és gyorsabban sikerült ez, ami nagyon-nagyon zavarja.
- Bután hangzanak, meg az évfolyamok is. Az emberek meg… egy szót sem értek abból, amit beszélnek hozzám.
Panaszdélutánunk itt zárul nagyjából, hiszen nem tervez nagy lelkizésbe fogni, egyébként se tartozik Jeremyre a maga kis szerencsétlensége, meg az se mi van vele, meg úgy semmi. Otthon se áll le beszélgetni hozzá hasonlóakkal. Jó messzire kerüli, és igyekszik arra koncentrálni, amire kell neki. A nagy igyekezetéből csak az zökkenti ki, mikor szeme sarkából látja mit művel a kutyával a fiú. akkor leülve sarkaira kérdően tekint rá, hogy ez most mire jó?
- Pff… ilyen embereket beengednek ide? Gonosz vagy és rossz.
Azzal eltolta az utolsó darabot is, amit elbírt a sarokba, majd kezeire támaszkodva felállt és összeütve tenyereit leporolta magát is. Odaballagott a rellonoshoz, majd a mellkasához hajolt, közben ránézve még mindig kicsit zavarban és leemelte a kutyáját, közben bárhogy igyekezett nem tudta elkerülni, hogy ne kelljen hozzáérnie, ahogy kezét a kutyus hasa alá csúsztatta. Gyors mozdulattal emelte magához, aztán felegyenesedve nézett le rá, az ebet meg úgy ölelve magához, saját tulajdona ként, mintha tényleg féltené tőle. Bár a kutya láthatóan nem ellenezte az előbbit.
- Biztos ne segítsek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471797#post471797][b]Jeremy Claythorn - 2015.03.07. 02:04[/b][/url]

- Kihagynám. – képzeletbeli csókot dobva köszönte meg az ajánlatot, mi szerint újra ráborítja a páncélt. Könyöke, térde még mindig sajgott, de úgy érezte, képes lenne talpraállni.
Lábujjait megmozgatta cipőjében, miközben a következő lépésen gondolkozott. Keze, mellyel könyökölt, dobolt maga mellett, mindig is csinált valami ilyesmit, ha gondolkozott. Hol a pennával kopog a padon, hogy egy ujjal, vagy mindegyikkel ütögeti az asztallapot. Innen látszik, hogy valami nagyon leköti.
Fél perccel később már mellkasán piheg a pöttöm husky, világoskék szemeivel félősen Jeremyébe nézve. Egy apró mosolyra készteti a gondolat, hogy megegyezik a szín. A fülei között összeborzolta a szőrét, amire ez játékos vakkantást kapott, majd mikor a fiú elhúzta kezét, utánakapott, hogy ne hagyja abba. Úgy tűnik, megnyerte a kutyát, most jön a lány. Olyan ez, mint a 101 kiskutyában, csak rellonosunknak ebre sincs szüksége a hódításhoz. És macskára sincs. Ezt megtanulta.
Cornelia végzett a pakolgatással Jernek viszont nem volt lelkiismeret furdalása attól, hogy hagyta dolgozni a hölgyet. Két okból. Az ő kedvence lökte fel a páncélt, ő dolga. Másodrészt, le kellett hajolnia a darabokért, amit ez a dög rendkívül élvezett. Félreértések elkerülése végett, a dög megszólítás most nem a négylábú nyálgépnek szólt.
- Ilyen embereket? – elégedett vigyorral nézett végig magán, majd Cornelia szeméhez intézte a választ. – Valóban beengedtek, nem vagyok rossz, csak élelmes. Itt én prefektus vagyok, tudod. Szóval mondhatnám, vannak nálam sokkal rosszabbak is. – egy fogcsattintás, és egy szemöldökrándulás talán elég volt ahhoz, hogy nevetésre bírja végre a navinést. Egy kicsit piroska és a farkas érzést keltett az előbbi állkapocsteszt, és Cory paradicsomvörös arca.
Érezte a lányon, hogy fél hozzáérni. Mivel egyre kellemetlenebb helyzetbe akarta hozni, aljas tervet eszelt ki ellene.
- Valóban, lehet el kéne egy kis segítség. – nyújtotta ki karját Cory felé, majd biztosan megragadta, és miután felállt, még közelebb húzta magát hozzá. Pár másodpercig úgy maradt, lenézett a kutyára és a gazdájára, majd hátrált, és felszedte a táskáját. – Még találkozunk. – sokat sejtető mosollyal fordított hátat neki, majd elsétált. Fejében még egy utolsó mondatot intézett a lányhoz.
Kedvelni fogsz engem, Cornelia. És én egy ideig hagyom, hogy azt tettesd, ez nincs így már most.