Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471787#post471787][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 01:40[/b][/url]

Olyan más, rettentően furcsa, annyira idegen az új hely számára. Valahogy pár nap alatt csak megrémült a sok furcsán beszélő embertől, mintsem beleszeretett a helybe. Pedig ő maga választotta, ég tetszett is neki a nyüzsgő környezet, most azonban bármennyire sok itt a külföldi diák, iszonyatos egyedüllét fogta el. Se barát, se egy ismerős, se senki. Mindenki jobban járt volna, ha csereprogram helyett elmegy bálnahátvakarónak, vagy krokodilfogmosónak, esetleg hivatásos távolbanézőnek.
Nem feltétlenül az a feladós típus, mégis megfordult már a fejében az évnyitó közeledtével, biztosan jól döntöttek-e a bizottságnál, hogy ő lett az egyik kiválasztott, aki cserediákoskodhat két tanévet, ráadásul magát is meg-megkérdőjelezte abban, hogy miért is a magyar iskola mellett határozta el magát. Nem volt a helynek rossz híre, a szüleivel pedig már leharcolta a dolgot, hiszen számukra sokkal nevesebb iskola lett volna az álom lányuk számára. Túl élhető, csak idő kérdése... ugye?
Elég csendes és nem valami nyitott hozzáállással bandukolt a folyosón maga mellett társával, Ace-szel a huskyval. Egész fiatal egy eb még, nagyon játékos, de legalább annyira szeleburdi is. Azonban jobban aggódik azon, hogy vélhetően eltévedt a kastély rengetegében, mert fogalma sincs hol van és merre menjen. Érzékeli, ahogy nevetve megy el pár nála -gondolja ő- idősebb diák figyelmen kívül hagyva őt. Hát, senki sem kezdhet úgy, hogy egyből szeretik, mint a korábbi iskolájában. Tudja, hogy mindennek oka van, most is így van ez, ha el is tévedt. Lehajtott fejjel megy a kutyus után, aki szaglászva koccan a fejével minden útjába kerülő dolognak, így érkezik egy páncélhoz is, amit addig-addig piszkál, még az borulni nem kezd. Cornelia reflexből kapkod előre, hogy el ne boruljon a robusztus, de nem sikerül megakadályozza. Ez igazán szép volt, mindkettejüktől. Komolyan, díjnyertes bemutatkozás az iskola... valamelyik részén, mert erről még mindig nincs nagy fogalma, hol is van. Egy alkarrész marad a kezében a kapkodásból, azonban a többi része egyenesen borulni kezd az útirányba, ahol még fel se mérte áll-e valaki vagy sem, az eb után kap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471789#post471789][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 01:44[/b][/url]

- Ace ne!
Kapkodás, ijedtség és rémület. Nagyon nem jó dolgok történnek a szeme előtt a megérkezésének hibájából. A kutyája által megborított páncél, mint egy nagy paplan takarja be a srácot, aki elterül tőle, de szerencsére nem lesz nagyobb baja. Ő pedig mint egy rakás szerencsétlenség guggol le egyik kezében a páncéldarabbal, másikkal meg a kutyát húzva maga felé, ne tegyen több kárt.
Fejével áldozata felé fordul, egy pillanatra talán a tekintetük is találkozik de a sajátját el is kapja onnan és szomorúan tekint a kutya meg a föld felé. Morcosnak és mogorvának tűnik neki, de ismerősnek is valahonnan. Mintha már találkoztak volna valahol, vagy látta volna, annyira... Amikor hozzászólnak kiesik a gondolataiból, nem értve semmit emeli fel újra a fejét és kezd el hevesen angolul magyarázni.
- Nagyon sajnálom, nem akartam. Elveszem a kutyát. Bocsánat. Fáj valamid, valahol?
Néz rajta végig, sőt egy pillanatra a páncélkéztől megszabadult kezével még felé is nyúl, de megtorpanva visszahúzza. Pedig már az oldalát megérintette. Nem tapogatunk idegeneket, juj, főleg nem így, meg fiúkat. Ez bőven kimerítené a mivel ne ismerkedjünk fogalmát. Csak nem mozdulva térdel le, kutyusát az ölébe húzva és várja, hogy most mit fog tenni a srác, aki egyébként az akcentusból ítélve akár meg is érthette már amit mondott és válaszolhat is neki, ha csak itt nem hagyja. Látszik a kétségbeesés és az elveszettség a hugrás lányon, de úgy tűnik valaki kőszívének ez mit sem jelent.
Közben ismét rátör az ismeretlen ismerős érzése, fogalma sincs miért. Tekintetével az arcát fürkészi, majd mint derült égből a villámcsapás, mondja ki az első gondolatait.
- Claythorn. Terelő.
Nem rémül meg ettől jobban, el sem húzódik, inkább egész halkan, tényként közli a dolgot, miközben a kutyát magához szorítva öleli meg és így néz vissza a másikra, hogy vajon elmozdulnak-e, vagy tényleg nagy bajt csinált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471793#post471793][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 01:52[/b][/url]

Ráemeli tekintetét, ahogy megismétli nem éppen kellemes és boldog hangon kutyája nevét, nem is érti pontosan miért, de az biztos, hogy az ölelésében lihegő négylábút nem engedi bosszúra szomjas csúnya nagyfiúk karmai közé. Bár az eb még fogékony az új emberekre és nem morogná meg, fordítva ebben nem biztos annyira így első ránézésre. Vannak kedves fiúk, meg aranyosak. Na ők nem így néznek az emberre.
- Ace. Talán baj?
Bár megerősítést nem kap, el tudja képzelni, hogy nem úgy érzi magát, mintha felhőkön pihengetne, sőt, ez egészen valószínű . Hálát adhat mindennek, hogy tényleg nem egy ájult fiú mellett kell térdeljen és azon gondolkodnia megölte-e szerencsétlent a bénaságával. Szürkésbarna szemeivel azonban a kezdeti rémülethez képest megint rá mert nézni, de inkább csak még jobban zavarba jött attól, amilyen reakciókat kapott, semmint megnyugodott volna, hogy rendben lesz minden. Még a hangszínből se ezt tapasztalta, de ha nem kell segítség, hát nem fogja erőltetni.
- Igyekszem nem csinálni ilyet többet senkivel.
Ha eddig nem tűnt volna fel a kiprovokált zavara, hát a hangja megremegéséből biztosan ki fog, bár tagadhatatlan szép az a mosoly, amit felé villantanak, de inkább azzal foglalkozik, hogy Ace-t letéve, aki szépen lefeküdt így mellé, elkezdi a kisebb darabokat a páncél volt helye felé pakolni, hogy a másik volt roxfortos is fel tudjon kelni, meg más se essen persze hasra. Nem titkolt célja, hogy így nem kell annyiszor ránéznie sem. Kínos egy momentum ez, nem normális csak úgy dolgokat borogatni emberekre random módon.
- Navinés? - Ismétli meg kicsit hitetlenkedve, a processzor még dolgozik a dolgon, de összerakja, hogy igen, ez az új háza és a fiú a Hugrabugos otthonára gondolhat. – Hugrabug. Csak átmenetileg Navine.
Közli félvállról a dolgot, ahogy rápillant két darabka elpakolása közben, aztán közelebb csúszik, hogy segítsen neki letolni a lábairól a további súlyos alkatrészeket. Igazából ezúttal kicsit rajta is ragadnak a tekintetei, sőt, még el is mosolyodik, bár nyilván az első mondatok óta egy érett piros almára hasonlít az arca, de már annyira nem takargatja zavarát.
- Igen, igazán jó újra látni, itt is terrorban tartod az embereket?
Igen, picit talán próbált beszólni kisebb-nagyobb sikerrel, de ebben nem olyan jó, ő túl kedves és aranyos ahhoz, hogy ezeket véresen komolyan gondolja. A látványos arcsimításra megforgatja a szemeit, aztán ahogy a páncél lábát arrébb tolja véletlenül biztos benne, hogy egy hangyányit meg fogja ütni a térdét, de közben bájosan elmosolyodik felé, majd megint csak elkapja tőle a tekintetét. Nem illik kinevetni a másikat, kedves Jeremy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=471796#post471796][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 02:03[/b][/url]

Jó kis név hát, ezt Cory is pontosan jól tudja, de ettől még pillanatig sem lett nyugodtabb és nem érezte úgy, hogy akár ő, akár a kutyája teljesen rendben lenne a fiú gondolataiban. Lehet, rosszul gondolja, de jó megfigyelőként azért ezeket még ő is kiszúrja, ha mélyebbre nem is tud jutni. Figyeli, még mosolyog is, ahogy a kutya szaglássza, majd pedig nyalogatni kezdi a másik kezét, oda akart nyúlni, hogy elhúzza, hátha harapna az eb, de kicsit lefagyott a lányka így hagyta a dolgot. Lassan dolgozza fel a szerver az információkat, no.
- Nem? Majd csinálok belőle azt. Kérsz esetleg még egyet? Ma akciós, tudod… Egyet fizetsz, kettőt kapsz.
Karba font kézzel tekint rá, majd a kutyára, de inkább azon dolgozik, hogy elkerüljön innen minden és mehessen a dolgára mindenki, kezdi úgy érezni, hogy elég volt neki mára ennyi negativitás, meg amúgy is, ha szerencséje van nem kell többet lássa, és a jelenlegi vörös feje sem tér vissza jó hosszú ideig többet. Egyébként nyilván nem bonyolult őt zavarba hozni, azonban a megszokottnál is jobban és gyorsabban sikerült ez, ami nagyon-nagyon zavarja.
- Bután hangzanak, meg az évfolyamok is. Az emberek meg… egy szót sem értek abból, amit beszélnek hozzám.
Panaszdélutánunk itt zárul nagyjából, hiszen nem tervez nagy lelkizésbe fogni, egyébként se tartozik Jeremyre a maga kis szerencsétlensége, meg az se mi van vele, meg úgy semmi. Otthon se áll le beszélgetni hozzá hasonlóakkal. Jó messzire kerüli, és igyekszik arra koncentrálni, amire kell neki. A nagy igyekezetéből csak az zökkenti ki, mikor szeme sarkából látja mit művel a kutyával a fiú. akkor leülve sarkaira kérdően tekint rá, hogy ez most mire jó?
- Pff… ilyen embereket beengednek ide? Gonosz vagy és rossz.
Azzal eltolta az utolsó darabot is, amit elbírt a sarokba, majd kezeire támaszkodva felállt és összeütve tenyereit leporolta magát is. Odaballagott a rellonoshoz, majd a mellkasához hajolt, közben ránézve még mindig kicsit zavarban és leemelte a kutyáját, közben bárhogy igyekezett nem tudta elkerülni, hogy ne kelljen hozzáérnie, ahogy kezét a kutyus hasa alá csúsztatta. Gyors mozdulattal emelte magához, aztán felegyenesedve nézett le rá, az ebet meg úgy ölelve magához, saját tulajdona ként, mintha tényleg féltené tőle. Bár a kutya láthatóan nem ellenezte az előbbit.
- Biztos ne segítsek?