Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=795312#post795312][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.02.22. 19:51[/b][/url]

Felvonom szemöldököm. Kicsit túl konkrét nekem ez a kérdés. Zavart érzek az erőben, nem látszik rajta, hogy viccelne. Ha viccelne is miért viccelne ennyire részletekbe menően. Arcomon nem ül ki a gyanakvás. Inkább értetlenség, hogy miért beszél badarságokat a lány.
- Mit akarna egy diák mások aktáival? Ha esti mese kell, mert nem tudsz aludni olvas Egri csillagokat - rázom meg a fejem mélyet sóhajtva. - A meleg tejnél is biztosabb altatóbomba.
Valószínűleg a túlmagyarázás miatt ilyen a regény, vagy csak az ízlések mások, a kor pedig már változott azóta jócskán. Akárhogy is van, azt egészen biztosra ki merem állítani, hogy diák ezt a művet élvezni nem tudja. Kivéve néhány mazohista Levitást.
- A kiadó gyermeknevelde is lett? - döbbenek meg, pláne, hogy a műbalhék tényleg komoly pénzeket is hozhatnának a konyhára. Persze ha Angyalkám édesem üt először, akkor meg sokat bukhatnak, ez olyan lutri, amit úgy tűnik nem kockáztatnak meg.
- Oh igen, jó is, hogy mondod. Nem kellene rá tanulnod? Már az ajtón kopogtat a rengeteg üres lap, amiből akár titkokat is kihozhat, ha ügyesen írja meg - ez magamnak is figyelmeztetés, a vizsgaidőszak nem csak a diákok számára jelent változást. Házvezetőként jobban oda kell majd figyelnem rájuk, nem akarom, hogy bárki túlterhelje magát. Illetve a meglepetések is kiosztásra kellene, hogy kerüljenek lassan, nem hoznak szerencsét, ha nincs a diákok tulajdonában.
- Van még kérdés?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=798276#post798276][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.13. 21:01[/b][/url]

- Igen, végül is a legtöbb dolgot megcsinálni egy pálcasuhintással borzalmasan nagy teher - bólintok vigyorogva - bár az tény, hogy hiába tud az ember nyusziból poharat eszkábálni, azért kávéval megtölteni a semmiből nehézkesen lehet csak- ismerem el. Hiszen a semmiből nem lehet mindent teremteni, kivéve, ha az ember illúziómágus. Igaz, a tény ott is fennáll, de annyi engedmény van, hogy legalább a másik azt hiheti, hogy mi olyan fenegyerekek vagyunk, hogy tudunk a semmiből olyan jó kávét csinálni, amihez csak egy kiöregedett, harminc év tapasztalatos barista.
- Iskola terén, ne haragudj, állíts le ha sok, csak a kíváncsiságom már kóros, varázssuliba végeztél? Elméletet tanultál csak? - nem tudom megállni, hogy ne feszegessem a témát. Szeretek információkat gyűjteni. A könyvekből pedig, pedig isten lássa lelkem, nagyon szeretem őket, nem mindig lehet ugyanolyan benyomást kapni,mint élő kontakt útján.
Másrészt erre is vonatkozik a szadomazo alapszabály. Ha piros lámpát mond én megállok. Általában.
- Valóban? Voltál már diliházban? Felüdülő lehet úgy kimondani egy mondatot, hogy nincs súlya - mélázok el, majd legyintek. Ne is vegyen komolyan. Elvégre egészen más kép van az én és az ő fejében, ha elmegyógyintézetről beszélünk. Amerika és Európa nem csak abban különbözik, hogy az egyik E a másik A betűvel kezdődik.
- Ha szeretnél varázsolni, tárgyat felemelni csak szólj. Megkapod a pálcám és csinálhatsz úgy, az illúziómágiámnak köszönhetően pedig működni is fog -Nem egészen vagyok benne biztos, hogy ez bunkó vagy kedves gesztus. Nem tudom mennyire vágyik rá. Talán a szíve csak még jobban összefacsarodna. De ha szórakozni akar egy jót, arra az esetre tényleg segítő kezet tudok nyújtani. Akárhogy is, a kávé felajánlás betalál.
- Tudom, hogy nem illik, sajnálom amiért illetlen vagyok, de idd már meg -  leteszem elé az asztalra, közben bólogatok biztató arccal. Mintha csak azt mondanám, hogy de hidd el, jó dolog, tedd meg haver, nem vagy részeg, tudsz vezetni.
- Jólvan Pudwig - biccentek, boldogan. A fajtanevet kicsit oroszos akcentussal teljesen félreejtem, de néha én is belefáradhatok a sok helyes szóba amit a fordítóm kikorrigál nekem.
A kérdésen sokáig gondolkodok. Hümmögök.
- Azt hiszem az eddigi legnagyobb benyomást Tolsztoj váltotta ki belőlem az Ivan Iljics halála című könyvel. Íróm igazából nincs, vagy inkább túl sok. Műfaj pedig a filozófiai könyvek illetve a krimik, neked? Úgy minden amit kérdeztél? - kérdezek vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=798310#post798310][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.13. 22:49[/b][/url]

Az, hogy a diliház szótól ennyire kinyílik kis kávéfanatikus barátom szeme, annak tudom be, hogy neki ez kellemetlen. Vannak Magyarországon sztereotípiák ezzel kapcsolatban, betudom ennek és megyek is tovább.
A felajánlásom nem hozza lázba abban a formában. Erre félig számítottam, így annyira nem lep meg. Az viszont igen,hogy tengerpartot szeretne helyette. Felvonom a szemöldököm. Pedig az elérhető cél. Jó, az itteni fizetésekkel kicsit kuporgatni kell, de már Horvátországba is lehet látni homokot meg pálmafákat.
- Na várj, majd akkor jönnek a kéréseim, ha gyerekeket kell elcsitítani, vagy esetleg egy okoskodót leállítani - mosolyodom el. Vannak érdekes gyerkőcök, akikhez ugyan van türelmem általában, de ha valaki felajánlja, hogy viszi helyetted a krumpliszsákot, miért vennéd a válladra?
- Bizony - értek vele egyet az orosz irodalomról. Nagyon régóta nem élek Oroszországban, sőt, ezer éve a határait sem léptem át. Azelőtt is kedveltem az orosz írókat, de utána még nagyobb értéke lett számomra,hogy hazai terméket olvasok.
- Az érdekes könyv volt. Komolyan? Egyszer megnézhetem? De csak szemmel, nem érnék hozzá, esküszöm - ezek a régi könyvek izgalmasak. Az illatukkal, a -jó ezt nem fogom összefogdosni-, de a tapintásukkal, meg csak úgy a puszta jelenlétükkel mítikus hatást keltenek bennem amitől jó értelemben libabőrös leszek.  
- Ja igen a tengerpart, na jól van - a férfi felé koncentrálok. Mély levegőt veszek és belekezdek.
Szép, lassú az átmenet. A valóság hullámozni kezd, halványulni aztán egészen eltűnni. Helyét átveszi a nap. Ez az első, ami fényességével kisüti az ember retináját. Magasan áll, talán dél körül is meglehet. Igaz nincs az a hülye, aki ilyenkor napozik, de az itt lényegtelen. A melegét is átadom. A férfi úgy érzi bőrét simogatják a fénynyalábok, legyen bármennyire is beöltözve. Azután megjelenik a tenger. Előbb a hang, ahogy a homokot súrolja, majd a ringó víz, a hófehér habbal. Figyelek rá, hogy ritmusa legyen, mikor húzódzkodik vissza, s mikor nyúl ki a partra, egy oda felépített homokvárat fenyegetve.
Lehet, hogy Min Jong ül, a lába mégis úgy érzi belesüpped a homokba. Lábai akármennyire is cipősek a könyvtárba, itt csupaszok mint a legcsupaszabb tengerimalac. Ujjai közé a finom szemcsék bekúsznak. Érzi a bizsergést.
Végül ott a két, egymás felé hajló pálmafa. Árnyékot ad a nap ellen. Távolban a horizont körül néhány apróbb sziget, rajta szintén fák, talán azoknak integetnek, az enyhe szellőben, ami csak annyira elég, hogy felborzolja a kedélyeket. Kecsegtetve a hűvösséggel a kánikula ellen. De az ígéret puszta légből kapott hazugság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=800345#post800345][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.23. 23:23[/b][/url]

- Oh de király, ezt a varázslatot nekem is használnom kellene. A legjobb könyveimet már rongyosra téptem a sok forgatás végett - nevetek zavartan. Hiába, az ember amit szeret azt gyakran olvassa. A harmadik után pedig már az oldalakat is tudja. Onnantól meg már akkor is kinyitja, hacsak egy mondatot akar előidézni belőle ami olyan szépen csengett anno.
Ahogy kéri, hamar előrukkolok neki egy pofás kis látképpel. Pont olyan, mint amit Malibun lehet látni, mert ez az. A saját akkori emlékeim. Kivéve a szigetek. Azok saját szülemények, csak a hatás kedvéért. Addig tartom fenn, ameddig Min Jong kéri. Nem okoz problémát. Talán ha fél óráig akarná nézegetni, akkor már igen. Mert az terheli az agyat rendesen. Viszont ilyen hosszú időre nincs gond. Még akár a vízbe is mehet egyet pacsálni.
Meglepődök az arcán, mikor felém néz. Azonnal elengedem az illúziót, újra a könyvtárban vagyunk.
- Minden rendben? - kérdezek rá, hangom együtt érző. Enyhe bűntudat hasít belém. Talán mégsem kellett volna. Lehet valami olyat mutattam amit nem lett volna szabad. Lehet a két sziget emlékeztette az exe melleire vagy olyan illatot érzett, amit egy másnaposság után már hányással tud tolerálni?
- Nézd én nem akartam fájdalmat okozni ha mármivel... tudod megbántottalak bocsánat - próbálom gyors leszögezni, hogy tényleg nem rosszmájúság volt az előbbi látomás. Zavartan hajamba túrok, kicsit totyogok, nem tudom menjek e közelebb vagy maradjak ahol vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801418#post801418][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.29. 00:03[/b][/url]

Igen! Várj, majd hozok mindjárt egy jegyzetfüzetet is, hogy leírjam. Nehéz beismerni, de öregszem és az agyam se a régi - magyarázom mélyet sóhajtva. Kicsit rosszul tűröm amúgy ezt az egészet, valahogy egyszerre érzem magam öregnek és fiatalnak. Az öregség talán csak azért van, mert már nincs mellettem a nejem. Lehet ha itt lenne az elsősökkel hógolyóznék az udvaron a legtűzőbb hőségben.
Az illúzióm után azonban teljesen másmilyen irányba sodródik el a beszélgetés. Látom az arcán, hogy gond van. Akkor is látom, ha nem lennék jó az arcokban való olvasásban, annyira egyértelmű érzelem ül rajta.
Ahogy hallgatom a részleteket úgy vonom össze szemöldököm. Nem gondoltam volna, hogy ennyire, tragikus múlttal rendelkezik. Hiszen annyira szeleburdinak és naivnak tűnt. Nem szólok semmit, csak megértően a vállára teszem a kezemet, és megveregetem.
- És milyen az élet Damfírként? - a másik részét nem akarom firtatni, de erre talán nyitottabb. Azonban ha úgy látom, hogy mégsem, hamar véget fogok vetni a beszélgetésnek. Nem akarok kierőszakolni senkiből semmit sem. A kávéra biccentek és elkiáltom magam, az egyik házimanó nevét rivallva. Jó azért nem ennyire drámaian, s mikor bekocog aprócska lábacskáin kérek tőle egy adag kávét. Mást nem. Bár kísértésbe esem, hogy valami süteményt is rendeljek, úgy érzem az nem lenne fair. A végén tényleg mázsás malacként fogok kullogni a szék alattam pedig összedől, mintha csak piszkafából állt volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801813#post801813][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.30. 22:10[/b][/url]

Ugyanolyan átlagos nap, mint a többi. A diákok jönnek mennek, tanulgatnak, olvasgatnak.Mindenki teszi a maga dolgát, egyedül egy valami nem változik. A csend állandó. Kellemesen rátelepszik a helyiségre, ellepi a polcokat, bebújik az ember ruhái alá. Elégedetten nézek végig territóriumomon. Aztán felkapom bögrém, a baileys és a kávé tökéletes harmóniájából egy kortyot magamba hörpintve. Csajos cucc, tudom jól. Nem csíp, nem üt ki, még csak nem is hánytat meg. Valószínűleg durvább titokként kezelem, mint, hogy Darya a lányom, mert még tőle is vállalhatatlanabb.
Aztán habár a csend marad, a nyugalom az ablakon ugrik ki, fejest ugrova a mélybe. Az ajtó előtt ugyanis ott van Bercel, teljes valójában hülyét téve magából mindenki szeme láttára. Egy megszeppent elsős meglepetten pillog, a benn lévők nem különben, aztán ahogy várható volt röhögőhullám seper végig az egész könyvtáron. Mint egy kisebb hurrikán. Rájuk szólhattam volna, de nem tettem, addig lapozgattam a könyvem, míg oda nem ballagott hozzám a legényke.
- Köszönöm, hogy úgy döntöttél magadat égeted le - rosszallással a hangomban lapozok egyet. Pár perc néma csend következik, ha a másik úgy nem dönt, hogy ezt megtöri. Akárhogy is végül leteszem a könyvet, figyelmem teljesen neki áldozom.
- Jól van, akkor azt mondja neked büntetés kell...mit is...mit is...- körbenézek hümmögve, aztán megakad a szemem egy borítékon - ez jó is lesz.Tessék, fogd. Vidd el az asszonynak  - nyomom a kezébe a fehér levelet. Rajta kicsit ciriles betűkkel Edit teljes neve áll, semmi más.
- Mielőtt félreértés születne belőle, ő Dana, ő pedig Edith - Bercelre koncentrálok, illúziót vonva köré. A két lány megjelenik egy-egy pillanatra tőle jobb és baloldalt. Mosolyognak, mocorognak, aztán semmivé lesznek.
- Napnyugtáig legyél itt a válasszal -azzal ha nincs több kérdése útjára engedem. Ha van, azt pedig úgyis megválaszolom neki, le se lehetne vakarni nélküle.
Akárhogy is, mikor végeztünk közömbösen visszaemelem ölembe a könyvet, megvárom, míg elindul az ajtó felé, akkor szólok csak utána.
- Ja, még csak annyi, hogy ha nem érsz vissza a válasszal napnyugtáig, egy egész hétre az egyik házimanó feladatait fogod ellátni. Csókoltatom Editkét - azzal visszasüppedek könyvem kalandos világába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=801919#post801919][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.03.31. 16:58[/b][/url]

Miután megrendelem az italt a manócskától újra Min Jongra tudok koncentrálni. Nem válaszol túl hosszan. Talán nem kéne firtatni, talán be kéne fognom a pofámat és nem nyúzni szerencsétlen, kávéfüggő barátomat.
- És mi a jó a dologban? - nyilván nem tudom megállni. A szavak már kinn is voltak, mielőtt elkaphattam volna őket. Közben a manó is megérkezik. Fürge jószág, úgyhogy meg is köszönöm neki külön, hogy ennyire gyors volt, azután engedem is dolgára, biztos van még mit csinálnia.
- Cheers! - vigyorodok és koccintok társammal. A kezembe hirtelen jelenik meg egy bögre kávé. Nekem már igazi nem igen kell, mert nem szeretném, ha bepörögne tőle a szívem. Elég egy, aztán majd délután jöhet a következő. Amint lerakom az illúzió szertefoszlik, újra bögrementes emberré válok.
- Oh apropó a varázslat! - kapok észbe. Előkotrok egy jegyzetfüzetet aztán egy tollat és ránézek a másikra.
- Oké, diktálhatod! - biccentek. Nagyon elkel ez a varázslat, sőt bármilyen más könyves varázslat, hiszen egy könyvtárat kell elvezessek. Igaz vannak itt még társaim, mint mondjuk Min Jong, de nem mindig vagyunk többen műszakban, így jobb ha mindent tudok én is, amivel egy gyönyörű, idő illatú könyvecskét meg lehet menteni a végítélettől.
- Talán ki is kellene próbálni, az elmélet sosem egyelő a gyakorlattal - vetem fel és körbenézek, hogy melyik könyv lenne rá érdemes. Valószínűleg mindegyik valamilyen szinten, de most csak egy kell. Ki legyen a kiválasztott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=813167#post813167][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.07.11. 22:34[/b][/url]

Choi szeret csevegni, ezért tudom, hogy édes lányom keddenként jár be a könyvtárba, amikor én egész nap távol vagyok. Néhány hónapja még kiváló ötletnek találtam volna, hiszen ez tökéletes stratégia arra, hogy még véletlenül se kerüljünk egy helyiségbe. De a levelek felnyitották a szemem. Azok, amiket Tánya bontatott fel velem, mert nem volt jobb dolga, mint az öreget pesztrálni. Nyilván, ilyenek a nők.
MJ belement, hogy műszakot cseréljünk. Egyszeri alkalomról volt szó, úgy voltam vele, hogy a mostani próba lesz az első és az utolsó. Ha kosarat kapok akkor ennyi. Elfogadom a vereséget.
Ahogy belépek intek Barkóczynak, ő már indulásra kész, tehát pillanatok választanak csak el attól, hogy egyeduralkodóvá váljak a könyvtáron belül. A lányom sincs túl messze, ugyan nekem háttal ül, de azért annyira nem vagyok szerencsétlen, hogy ebből a szögből ne jöjjek rá, hogy ő az. Mégsem megyek egyenesen hozzá. Kicsit megállok. A pultnak dőlök, kezem a papírt markolja, ami érkezésem óta nálam van.
Néha azt kívánom bárcsak Odett lenne a lányom. Vele nem kell semmi hasonló kínosság, ő jön és körbeugrál, én pedig ésszerű keretek között próbálom olyan útra terelni, hogy egy nap ne csak híres legyen de boldog is. Bár lehet, ha ő lenne a lányom, nem lenne ilyen a kapcsolat kettőnk között, tény, hogy ez a titulus nálam inkább hátránnyal indít mintsem előnnyel. Mély levegőt veszek, aztán megindulok az asztal felé.
Néhány nagyobb lépés és már ott is vagyok, hogy le tudjam tenni az könyv mellé, amit olvas egy fényképet. Egy fényképet az anyjáról. Nagyjából annyi idős itt a nő, mint most Darya. Talán picit fiatalabb, de nagyon hasonlítanak. Ha nem lenne a cirkuszi ruha meg a fekete-fehér kivitelezés, talán azt lehetne mondani, hogy ő az.
- Mesélhetek róla, ha szeretnéd... - kezdem zavartan. Nem ülök le, sőt fel vagyok készülve az elküldésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=814353#post814353][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.07.26. 15:34[/b][/url]

Látom arcán az értetlenséget. Tudom, megértem. Én sem tudnám hová tenni ellenkező helyzetben. Tányára gondolok. Aztán Katyara. Most már tényleg ideje, hogy szembe szálljak a félelmeimmel, a legnagyobb pedig ez a bogárszemű kölyök. Arrébb csúszik a székkel, talán azt akarja, hogy maradjak.
- Ez a kép egy fellépés után készült anyádról - kezdtem bele, megfogva a fotót.
- Nagyon boldognak tűnik, pedig nagyon hosszú nap állt mögötte. Tél volt, de rohadt hideg tél. Azoknak a napoknak az egyike, amikor még az orosz ember se akar lemenni a kocsmába inni. Valószínűleg ezért sem sikerült túl sok jegyet eladni az esti előadásra. Az a pletyka járta, hogy el is marad, mert nincs értelme megtartani. Anyád viszont hallani sem akart arról, mert aznap mutattuk be az első közös előadásunkat, amibe csak mi ketten szerepeltünk. Hónapok óta gyakoroltunk, hogy tökéletes legyen. Ezért fogta és bement a legközelebbi városba, ami három vagy négy kilométerre volt. A hóvihar kellős közepén. Nem egészen tudom mit csinált, de az összes jegyet eladta és elhozatta magát egy vendég házaspárral visszafelé.
Én nem voltam ott, néhány nappal azelőtt elutaztam, hogy leérettségizzek, nyolc körül érkeztem csak meg este, tehát én is úgy hallottam, mit csinált. Gondolhatod mennyire haragudtam rá, hogy ilyen veszélyes dolgot művelt, de ő csak nevetett, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy fennakadjunk valamin, ami "veszélyesnek" van titulálva -  megrázva a fejem.
- Anyád volt a világ leg...legvadabb nőszemélye. Ha azt hitted eddig, hogy én voltam kettőnk közül a kemény, nos, anyádra ütöttél nem rám, amikor fogtad magad és eljöttél a gyáva papához. - fejezem be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=814560#post814560][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.07.27. 23:08[/b][/url]

Nem állít le és nem is vág közbe. A kezdet nehéz, de ahogy lassan egyre tovább megyek magam is belemerülök az emlékbe. Annyira régóta eltemettem magamban mindent ami Katya. Hűséges voltam hozzá. Beszéltem hozzá, de nem akartam emlékezni a vele töltött időkre. Most átszakadt a gát. Talán azt se venném észre, ha mellettem a lány sírógörcsöt kapna vagy elmenne. Nem is meséltem a végére, hanem újra átéltem és közben narráltam a történéseket.
Csak mikor befejezem nézek rá. Csillog a szemem,úgyhogy túl sokáig nem időzök rajta, nem akarom, hogy tudja.
- Nos - tartok egy kis szünetet. Tekintetem a plafont figyeli. Ott egy folt. Hogy a fenébe sikerült nekik felkenniük az oda? Mélyet sóhajtok.
- Szóval amikor összeszólalkoztunk a Naviba, éjjel felbontottam azokat a leveleket amiket a nagyanyád küldött rólad Tánya biztatására. Csak néhányba néztem bele, de a hatás ugyanaz volt - lelkiismeretfurdalás. De ezt nem mondom ki, valószínűleg úgyis rájön ha néma marad a szó.
- Tudtam, hogy előbb vagy utóbb beszélnem kell veled. Rendezni azt a kapcsolatot ami jelenleg nincs közöttünk - rápillantok szomorúan, önkéntelenül Katya fényképét babrálva. Olyan nagyon nehéz ez az egész.
- Végül a legnagyobb lökést akaratlanul is Odett tette. Nem tudom milyen pletykák szállnak fel a kastély falai között. Azzal ugyanis tisztában vagyok, hogy elég rossznyelvű ez az iskola. A lényeg az, hogy régóta érik valami kettőnk között, ami akkor bontakozott ki, amikor eltűnt és én a karjaimban cipelve hoztam vissza, miután egy egész délelőttöt bolyongtam az erdőben üvöltözve a nevét - még a gondolat is rossz, hogy ez megtörtént vele. Nem tudom mihez kezdtem volna ha akkor nem lelem meg.
- Ahogy ott feküdt a karjaim között, te jutottál róla eszembe. Szegény lány, se apja, se anyja, mindenki átokként fogja fel a létezését.Pont mint nálad. Elveszett és hiába próbál erős lenni, kell, hogy legyen valaki aki biztatja és támogatja az úton. Ahogy téged is. Kedvelem Odettet. Már-már lányomként, de te fontosabb vagy számomra. Nem akarom, hogy egy vadidegen negyvenéves fószer cipeljen haza amikor kábult vagy és félmeztelen! Vigyázni akarok rád - az utolsó szavak valahogy szokatlanul erősnek és élesnek tűntek. Azonban igazak voltak. Darya előbb vagy utóbb találna magának egy apapótlékot ahogy Odett is tette. Odettnek szerencséje volt, de Darya akár rosszul is kijöhet a dologból. Annyi borzalmas ember van a világon.
- Hogy vannak? - kérdezek rá. Sok emléket idéz a cirkusz bennem. Régen kellemesnek neveztem volna, de Katya halála után csak keserű az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=814695#post814695][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.07.29. 12:32[/b][/url]

Nem egészen vagyok tisztában azzal amit az előbb mondtam. Annyira hevesen daráltam le, hogy nem egészen vagyok tudatába minden egyes szavamnak amit zavaromba elhebegtem. Ahogy vége csend áll be közénk. Nem felel. Talán még fel kell dolgoznia az információkat. Aztán sírni kezd. Megdöbbenve hőkölök hátra. Nem tudom mire számítottam. Odáig nem gondoltam át, hogy mi lesz a reakciója. Vagy az enyém ha sírni kezd. Öleljem meg? Veregessem meg a vállát. Fussak el? Annyi de annyi rossz válasz van amik közül ha megmoccanok biztos az egyiket bejátszanám. Ezért csak ülök. Várok, hátha abbahagyja, vagy kommunikálva jelzi, hogy melyik vigasztaló opció lenne számára a legalkalmasabb.
Végül a cirkusz felé tereli a beszélgetést. Arra, hogy régi barátom vodkára vár elmosolyodom.
- Az volt a cirkusz rémálma, amikor mi ketten leültünk vodkázni. A két legtöbbet bíró férfi. Mindig sok kellett ahhoz, hogy hatni kezdjen, aztán szedhettek össze minket az erdőben. Valamiért részegen mindig nyulat akartunk fogni, mert Ivan elhitte, hogy puszta kézzel el tud egyet kapni - bolond félnótás volt mindig is. Ezért találtunk egymásra annyira hamar és tartott olyan sokáig a barátságunk. De Katya halálát ez a kapcsolat sem bírta ki, ugyanúgy félbetört mind minden Oroszországi szál.
A következő kérés meglep. Arcomon teljes páni félelem uralkodik el.
- A cirkuszba? - kérdezek rá. - Én nem tudom...visszamenni...én...nem hiszem...hogy ez jó ötlet lenne... - hebegek-habogok értelmes mondatnak még a közelében sem vagyok feltehetőleg.
- Még nem...nem állok készen visszamnni - próbálom kicsit értelmesebben kinyögni a dolgokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=815069#post815069][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2020.08.03. 23:03[/b][/url]

Felnevetek halkan mikor velem együtt mondja ki a sztori csattanóját.
- Úgy tűnik nem tudok neked újat mondani - rázom meg a fejem mosolyogva. Talán ez így is van rendjén, ki tudja még mi mindent hallott rólam és az anyjáról, meg a cirkuszi életünkről.
A következő kérdése meglep és jó alaposan meg is rémiszt. Én nem vagyok ilyesmire felkészülve, ebben teljes egészében biztos vagyok. Túl sok fájdalmas emlék zúdulna egyszerre a nyakamba.
Szerencsére Darya sem ezt akarja. Ahogy elkezd magyarázkodni megvilágosodom, aztán jön is a zavart vöröslés, hogy mekkora hülye voltam amiért teljesen mást feltételeztem, mint a valóság. Nyilván nem menne haza Oroszhonba most. Tök random, év közben.
- Igen, elég sok dolgom van, mióta házvezető lettem - bólintok mélyet sóhajtva. De azért verjenek meg, imádom amit csinálok, pláne Tánya mellett. Sikerült egymásra találnunk valahogy, igaz az eleje nem volt túl fényes kapcsolatunknak, mostanra viszont már teljesen jól tudunk együtt dolgozni.
- Viszont szerintem nincs annyi, hogy ne tudnék elmenni megnézni téged - elvégre bőven spóroltam rá időt azzal, hogy tizennyolc évig egy fellépését sem láttam. Annyiba, hogy mostantól néhányra elmegyek nem fogok belehalni. Sőt, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy Dashenka mennyire ütött ránk. Bár ha táncos lett és cirkuszos...valószínűleg eléggé.
- Most... most már igazán mennem kell, itt hagyom a képet, nézegesd csak. Majd, majd üljünk le valamikor egy teára vagy valami - állok fel, letéve az asztalra a képet. Nekem van másik, több is, igaz azért valamikor majd szertném visszakapni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=837834#post837834][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.10.08. 00:00[/b][/url]

Az idő esőre állt. Zihálva lassított, az órákig tartó erőltetett menetet habár elméje nem fogta fel, teste kimerült benne. Egy ébenfa lombaji alatt járt, onnan tekintett fel. Villám szántotta végig az eget, egy pillanatra fehérre varázsolva a körülötte lappangó szürkeséget. Elhúzta száját. Így már hallotta, hogy mennyire néma a táj. Nem szólt se madár, se vad, az erdő összes lakója mintha eltűnt volna. Tudta, hogy azok is érezték, amit ő, sőt, már rég cselekedtek, míg a férfi csak állt néhány szágópálma között zavartan. De hisz ilyen az ember, nem igaz? Kinevetné bármelyik állat, ha még a fán ülne, s talán nevet is, mert látja, csak rejtekéből kémlelve. Elvörösödött arca, felkiáltott dühödten.
- Hallgass! - a földről egy tenyérnyi széles követ nyalábolt,mit nyomban  egy közeli tíkfa törzsének hajított. Rajta senki sem mulathatott. Néhány pillanatig lihegve várt valamit. Ő sem tudta mit. Aztán, hogy nem jött, dühödten felkiáltott. Hangja már-már állatias üvöltésbe fordult, arca beletorzult a hangba néhány pillanat erejéig. Odaát megrezzent néhány bokor, felreppent pár madár. Hát mégis volt közönsége. Talán tényleg rajta derültek idáig.
- Hitvány álnok nép, hogy enne meg titeket valami, valami egészen nagy és rémes - átkozódott. Feje felett megdörrent az ég, aztán újra csend telepedett köré. Dühe sem volt már meg, helyét kétségbeesés vette át. Elméje szép lassan megbomlott. Az őrület határát súrolta lassacskán. Heves hangulatingadozása épp ennek volt előfutára.
- Tommy kölyök, hát mégsem jössz el értem, igaz? - halkan motyogta orra elé. Tudta ő is, hogy sorsa megpecsételődött. A hajó százhatvankét napja elsüllyedt, a lakatlan szigeten két nappal kevesebb ideje volt jelen. Nem bírta tovább, nem tűrhette többé, hogy ne szóljon senkihez, vagy éljen emberként. Meg fog halni, futott át agyán. Hamarosan feldobja a talpát itt, a semmi közepén. A felesége új férjet talál, fiai elfelejtik majd apjuk arcát. Hát ez lesz az ő sorsa? Éhen dögleni egy nyomorult szigeten?
Megrezzent az avar. A férfi felocsúdott letargikus gondolataiból, s körbekémlelt, de hiába fordult volna, elkésett. A vállába éles nyilallás hasított. Testét egy ember nagyságú dárda szegezte a földhöz. Nyöszörögve, hanyatt feküdt. Fel se fogta egészen. Sok láb zaját hallotta. Közeledtek felé. Szíve vadul kalapált, képén értetlenség ült. Mégsem volt lakatlan a sziget? Tévedett? Érezte a talajon a talpak csapódását a földbe, aztán valaki fölé hajolt és...


Nevemre összeráncolt homlokkal feltekintek. Az első pár másodpercben össze kell raknom, mégis hol vagyok? Milyen nap van? Ki is vagyok én? A könyvtár nyugodtsága, a kihűlt kávé illata. Hát persze. Most azonban ráncolt homlokkal nézek az ismeretlenre, aki megzavart. Míg bemutatkozik hamar könyvjelzőt helyezek a könyvbe és leteszem magam mellé. Megvár, csak győzzem én is kivárni. Végigmérem, szóval tanár. Nocsak, hiszen még majdhogynem gyermek. Látszik arcán, akkor is ha benőtte már a szőr. Elmosolyodom, felállok és kezet nyújtok neki. Ha elfogadja erősen megszorítom, ahogy egy orosztól illik.
- Üdvözlöm, remélem örömét fogja lelni az itteni években - aztán kitekintek mögé, hogy az említett könyveket is szemügyre vegyem.
- Úgy látom szorgalomból nincs hiány, nem sok tanár járkál erre, a saját órai könyveit sózva az emberre - És ami azt illeti nem is keveset hozott, hanem több ládányi motyót. De hisz ez máris izgalmas kezd lenni.
- Nem lesz probléma kerítek neki gyorsan helyet. Kap majd egy szép saját polcot is, vagy inkább négyet - próbálom megsaccolni.