Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

A legcsekélyebb feltűnés nélkül érkező férfi egy ideje már a kastélyban volt. Odalent tartózkodott, az alagsor legmélyebb zugában, ahová néhány nappal azelőtt szállították le minden felszerelését, bútorát és szükséges tartozékát, hogy ő maga átlépte volna az iskola kapuját. Külön kéréssel is élt. Szerette volna, ha senki sem nyúl gondosan előkészített csomagjaihoz, így azok egy kupacban, érintetlenül várták, hogy egy hűvös éjjel végül ő maga is megérkezzen, és nekilásson kvártélya berendezéséhez. Az egyik sarokból a másikba tologatott súlyos bútorok kellemetlen hangja napokig visszhangzott az alagsori folyosókon, de ő nyughatatlan dolgozott, pakolt, szokta új otthonát. Még enni sem jött elő. Az ételt meghatározott időbeosztás szerint kérette szobája elé, ugyanis privát területére a belépést nem csak emberek, de szolgálatot teljesítő manók számára is megtiltotta.
Nyurga alakja kora este tűnt fel a könyvtárba vezető folyosón, mögötte egymásra nehezedő régi ládák siklottak. Könyvei felbecsülhetetlen, avatatlan szem számára irreális eszmei értéket képviseltek, éppen ezért a lehető legbiztosabb kezekbe szerette volna őket adni, mielőtt diákjai úgyis darabjaikra szedik mind. Nem áltatta magát feleslegesen, hiszen ismerte a fiatalok élethez, leginkább a kötelezettségeikhez való általános hozzáállását, még ha a hanyagság és a feladat alóli kibújás rá soha nem is volt jellemző.
- Üdv! - köszönt fényes mosollyal, mikor belépett, és tekintete pillanatok alatt bejárta a kivilágított, egyébként üresnek tűnő helyiséget. Nyomában hű ládáival az egyetlen foglalt asztalhoz sétált, és megpillantva a könyvek, pennák és papírfecnik mellett aranyló névtáblát, széles mosollyal fordult az asztal túloldalán ülőhöz. - Mr. Kazanov, jó estét! - szólította meg a nála jóval tapasztaltabbnak látszó férfit, és jobbját udvariasan felé nyújtva folytatta. - A nevem John Harris, és ígérem, nem tartom fel sokáig. Az idei tanévben engem ért a megtiszteltetés, hogy vámpírológiát tanítsak az iskola mázlistáinak, és volna itt néhány könyv, amit ha minden igaz, keresni fognak.
Előbb vagy utóbb, ugyebár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=837509#post837509][b]John Harris - 2021.09.30. 16:14[/b][/url]

A legcsekélyebb feltűnés nélkül érkező férfi egy ideje már a kastélyban volt. Odalent tartózkodott, az alagsor legmélyebb zugában, ahová néhány nappal azelőtt szállították le minden felszerelését, bútorát és szükséges tartozékát, hogy ő maga átlépte volna az iskola kapuját. Külön kéréssel is élt. Szerette volna, ha senki sem nyúl gondosan előkészített csomagjaihoz, így azok egy kupacban, érintetlenül várták, hogy egy hűvös éjjel végül ő maga is megérkezzen, és nekilásson kvártélya berendezéséhez. Az egyik sarokból a másikba tologatott súlyos bútorok kellemetlen hangja napokig visszhangzott az alagsori folyosókon, de ő nyughatatlan dolgozott, pakolt, szokta új otthonát. Még enni sem jött elő. Az ételt meghatározott időbeosztás szerint kérette szobája elé, ugyanis privát területére a belépést nem csak emberek, de szolgálatot teljesítő manók számára is megtiltotta.
Nyurga alakja kora este tűnt fel a könyvtárba vezető folyosón, mögötte egymásra nehezedő régi ládák siklottak. Könyvei felbecsülhetetlen, avatatlan szem számára irreális eszmei értéket képviseltek, éppen ezért a lehető legbiztosabb kezekbe szerette volna őket adni, mielőtt diákjai úgyis darabjaikra szedik mind. Nem áltatta magát feleslegesen, hiszen ismerte a fiatalok élethez, leginkább a kötelezettségeikhez való általános hozzáállását, még ha a hanyagság és a feladat alóli kibújás rá soha nem is volt jellemző.
- Üdv! - köszönt fényes mosollyal, mikor belépett, és tekintete pillanatok alatt bejárta a kivilágított, egyébként üresnek tűnő helyiséget. Nyomában hű ládáival az egyetlen foglalt asztalhoz sétált, és megpillantva a könyvek, pennák és papírfecnik mellett aranyló névtáblát, széles mosollyal fordult az asztal túloldalán ülőhöz. - Mr. Kazanov, jó estét! - szólította meg a nála jóval tapasztaltabbnak látszó férfit, és jobbját udvariasan felé nyújtva folytatta. - A nevem John Harris, és ígérem, nem tartom fel sokáig. Az idei tanévben engem ért a megtiszteltetés, hogy vámpírológiát tanítsak az iskola mázlistáinak, és volna itt néhány könyv, amit ha minden igaz, keresni fognak.
Előbb vagy utóbb, ugyebár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=837834#post837834][b]Mikhail Sergejevics Kazanov - 2021.10.08. 00:00[/b][/url]

Az idő esőre állt. Zihálva lassított, az órákig tartó erőltetett menetet habár elméje nem fogta fel, teste kimerült benne. Egy ébenfa lombaji alatt járt, onnan tekintett fel. Villám szántotta végig az eget, egy pillanatra fehérre varázsolva a körülötte lappangó szürkeséget. Elhúzta száját. Így már hallotta, hogy mennyire néma a táj. Nem szólt se madár, se vad, az erdő összes lakója mintha eltűnt volna. Tudta, hogy azok is érezték, amit ő, sőt, már rég cselekedtek, míg a férfi csak állt néhány szágópálma között zavartan. De hisz ilyen az ember, nem igaz? Kinevetné bármelyik állat, ha még a fán ülne, s talán nevet is, mert látja, csak rejtekéből kémlelve. Elvörösödött arca, felkiáltott dühödten.
- Hallgass! - a földről egy tenyérnyi széles követ nyalábolt,mit nyomban  egy közeli tíkfa törzsének hajított. Rajta senki sem mulathatott. Néhány pillanatig lihegve várt valamit. Ő sem tudta mit. Aztán, hogy nem jött, dühödten felkiáltott. Hangja már-már állatias üvöltésbe fordult, arca beletorzult a hangba néhány pillanat erejéig. Odaát megrezzent néhány bokor, felreppent pár madár. Hát mégis volt közönsége. Talán tényleg rajta derültek idáig.
- Hitvány álnok nép, hogy enne meg titeket valami, valami egészen nagy és rémes - átkozódott. Feje felett megdörrent az ég, aztán újra csend telepedett köré. Dühe sem volt már meg, helyét kétségbeesés vette át. Elméje szép lassan megbomlott. Az őrület határát súrolta lassacskán. Heves hangulatingadozása épp ennek volt előfutára.
- Tommy kölyök, hát mégsem jössz el értem, igaz? - halkan motyogta orra elé. Tudta ő is, hogy sorsa megpecsételődött. A hajó százhatvankét napja elsüllyedt, a lakatlan szigeten két nappal kevesebb ideje volt jelen. Nem bírta tovább, nem tűrhette többé, hogy ne szóljon senkihez, vagy éljen emberként. Meg fog halni, futott át agyán. Hamarosan feldobja a talpát itt, a semmi közepén. A felesége új férjet talál, fiai elfelejtik majd apjuk arcát. Hát ez lesz az ő sorsa? Éhen dögleni egy nyomorult szigeten?
Megrezzent az avar. A férfi felocsúdott letargikus gondolataiból, s körbekémlelt, de hiába fordult volna, elkésett. A vállába éles nyilallás hasított. Testét egy ember nagyságú dárda szegezte a földhöz. Nyöszörögve, hanyatt feküdt. Fel se fogta egészen. Sok láb zaját hallotta. Közeledtek felé. Szíve vadul kalapált, képén értetlenség ült. Mégsem volt lakatlan a sziget? Tévedett? Érezte a talajon a talpak csapódását a földbe, aztán valaki fölé hajolt és...


Nevemre összeráncolt homlokkal feltekintek. Az első pár másodpercben össze kell raknom, mégis hol vagyok? Milyen nap van? Ki is vagyok én? A könyvtár nyugodtsága, a kihűlt kávé illata. Hát persze. Most azonban ráncolt homlokkal nézek az ismeretlenre, aki megzavart. Míg bemutatkozik hamar könyvjelzőt helyezek a könyvbe és leteszem magam mellé. Megvár, csak győzzem én is kivárni. Végigmérem, szóval tanár. Nocsak, hiszen még majdhogynem gyermek. Látszik arcán, akkor is ha benőtte már a szőr. Elmosolyodom, felállok és kezet nyújtok neki. Ha elfogadja erősen megszorítom, ahogy egy orosztól illik.
- Üdvözlöm, remélem örömét fogja lelni az itteni években - aztán kitekintek mögé, hogy az említett könyveket is szemügyre vegyem.
- Úgy látom szorgalomból nincs hiány, nem sok tanár járkál erre, a saját órai könyveit sózva az emberre - És ami azt illeti nem is keveset hozott, hanem több ládányi motyót. De hisz ez máris izgalmas kezd lenni.
- Nem lesz probléma kerítek neki gyorsan helyet. Kap majd egy szép saját polcot is, vagy inkább négyet - próbálom megsaccolni.