37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. július 29. 23:56 | Link

Martin Romberg

Azt azért nem mondhatnám, hogy minden kétségem egy-kettőre szertefoszlott volna a visszaköltözésünk által, de azért dobott egyet a hangulatomon. Megváltás volt a hűvös kastély a hosszas kényszernyaralás után, pláne így a vizsgák előtt, amikor már jó stréber lévén épp bepánikoltam volna tőle, hogy nem fogok tudni rá felkészülni. Mert ki az, akinek van kedve, energiája, motivációja nekiállni abban a dög melegben tanulni, he? Az eltökéltség nem elég, higgy nekem.
Így nem is olyan meglepő, hogy szinte azonnal meg is rohamoztam a jól ismert, csendes, könyvillatú, totál biztonságot nyújtó könyvtárat. Már azoknak persze, akik ismernek, és láttak az őrület határa felé sodródni. Jó, ez így erős túlzás, csak kezdtem egy kicsit rosszul érezni magam felkészületlenségem miatt.
Egy nagy halom könyvet lebegtetve magam előtt kerülgetem a kupaccal együtt a folyosón elhaladó diákokat, jó vaskos köteteket cipelek, bár még a felén sem rágtam át magam, muszáj kiegészíteni a tudástárat valamivel. Egyelőre a legkevésbé sem hiányzik, hogy az észak magyar időjáráshoz viszonyítva kellőképp fülledt melegbe kimerészkedjek, jobb híján pedig… maradt ez, mint elfoglaltság. És tényleg nyakamon a záróvizsga, szóval tökre érthető, hogy bármerre is megyek, tutira van nálam valamilyen szakkönyv. Bár Lilla nem feltétlenül csattan ki a boldogságtól, amikor elvesztem a beszélgetés fonalát, és magamban már átkokat és bűbájokat sorolok kényszeresen…
A könyvtárban honoló csendhez képest hangos puffanással landol az asztalon a kis csomagom, majd lehuppanok melléjük egy székre, és pakolászok egy sort, mire előkotrok minden szükséges cókmókot. Csak miután már kényelmesen elterpeszkedtem, veszem észre az asztal másik végében, a szemközti oldalon ülő fiút. Majdnem leesek a székről.
- Kicsi a világ! – döbbenek le. – Mint a régi szép időkben, hah? – vigyorodom el végül, de totál lefagytam. Pedig hallottam már a nevét, már azzal kapcsolatban, hogy ide jár, nem is kéne ennyire meglepődnöm.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 621
Írta: 2015. július 30. 00:16 | Link

Várkonyi Arnold


Nehéz megítélnem, hogy egy itteni vizsgaidőszak mit is jelenthet majd számomra. Ha az időpontra gondolok, amely napról napra közelebb kerül hozzám, semleges érzések kerítenek hatalmukba. Egyszerűen nem tudtam még eldönteni, hogy mennyire kell tartanom ettől az egésztől. A kastélyban már hetekkel előtte mást se lehet hallani, mint parázó nyámnyilákat. Ha pedig egy kis magányra vágyna az ember, akkor tessék, minden csendes zugot befoglaltak maguknak a könyvekkel és kávékészlettel körbevackolt stréberek. Ez lesz az első komolyabb megmérettetésem ebben az intézményben, de már egyáltalán nem tartok tőle, hiszen azt tanulom, amit szeretek és érdekel. Nem úgy vagyok, mint évekkel ezelőtt, hogy azon is át kellett vergődnöm - sikeresen persze - amire marhára nem lett szükségem a későbbiekben. Ahogy leszűrtem, a tanári kar sem olyan szigorú, már amelyik része engem tanít. Még egy kicsit lobbizok majd náluk, hogy véletlenül se érjenek meglepetések, aztán szerintem rendben leszek.
Egyetlen egy dologtól tartok, amire a visszaköltözés csak rátesz egy lapáttal. Hogy minden valamirevaló nebuló megrohamozza Tilda néni könyvtárát, elhappolva előlem a jó kis könyveket, amikből kényelmesen készülhetnék a ténylegesen nehéznek mondható vizsgákra. Ezt pedig nagyon nem akarnám. Attól most tekintsünk el, hogy egyébként elég sokat kölcsönzök innen, de könyörgöm, én legalább ki is nyitom azokat a nyavalyás lexikonokat!
Úgy számolva, hogy nem nagyon vehetek ki több könyvet - ha mégis, akkor ahhoz már túl nagy pofa kellene, nekem pedig nem érdekem összeszűrni a levet a könyvtárosunkkal - muszáj voltam becsüccsenni oda. Olyan időpontban akartam menni, amikor még szinte alig voltak benn, és ez azt hiszem nagyjából sikerült is.
Leemeltem pár szükséges művet, hozzá pedig a jegyzeteket is összekészítettem, hogy elmondhassam: igazán precíz diák voltam, odatettem magam, már csak le kellett volna fényképeztetnem magamat valakivel, hogy tanulói szorgalmamat bizonyíthassam. Aztán ez a gondolat eltűnt az éterben, ahogy egy csendes helyiségtől szokatlanul, de hangokat hallottam. Először reakció nélkül olvastam tovább a könyv sorait, mondván, biztosan nem nekem szóltak. Aztán úrrá lett rajtam a kíváncsiság, felpillantottam, és...
- Hö - kerekedtek ki szemeim, és néhány másodpercnyi habozás után, ami nekem felért volna egy órával is, de ráeszméltem, hogy kivel is hozott össze az ég. Tökkelütött kisgyermek módjára pattantam fel a helyemről hogy Arnoldhoz siethessek, és hirtelen azt sem tudtam, hogy a karjaiba ugorjak-e egy ölelésért, vagy csak tisztelettudóan biccentsek neki egyet.
Hasonló energetikával egy szempillantás alatt átcuccoltam mellé, ügyelve arra, hogy ne keveredjünk össze, aztán automatikusan a Herzbergben megszokott németre átváltva kezdtem faggatni.
- Mit keresel te itt? Majdnem infarktust kaptam amikor megláttalak, teljesen megleptél, pedig általában mindenre fel vagyok készülve. Na, mesélj csak...
Igyekeztem a lehető leghalkabban beszélni, hogy senki ne zavarjunk, de még mindig a történtek hatása alatt voltam.
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. augusztus 9. 13:42 | Link

Martin Romberg

A nagy zajongás közepette grimaszolva tekintek körbe, kicsit összehúzva magam, már előzetesen tartva attól, hogy mindjárt megjelenik mögöttem a könyvtáros néni – akit nem is tudom, miért nénizek, hisz’ nem lehet sokkal idősebb nálam –, hogy leteremtsen a rendbontásért. Egyetlen pillanat alatt szertefoszlik minden aggodalmam, sőt, szinte el is felejtem, mitől is tartottam annyira az imént, amikor meglátom az ismerős szőkés fürtöket és a szinte fekete szempárt, amint igyekszik a közvetlen közelében történő csendháborítás ellenére is koncentrálni.
Az pedig, hogy kis híján lezakózom a székről, egy cseppet sem túlzás – újabb csikorgás és nyikorgás, amit hallhatunk, erre azonban már érkezik egy ingerült pisszenés a szomszédos asztalnál magányosan tanulni próbáló hölgyeménytől.
Bocsánatot kérni is elfelejtek az inzultus miatt, annyira meglepődöm és pulzusom az egekbe szökik a nagy örömködésben. Ha a viszontlátás nem a könyvtár kellős közepén történik, most minden bizonnyal egy oktávval magasabb hangon és hosszas időre megszégyenítve magam, dobnám el minden férfiúi büszkeségem, és az izgatottságtól sipákolva vetném Martin nyakába magam. És ha az alapvető problémától eltekintünk, már csak a magasságom és velejáró kilóim miatt sem feltétlenül lenne ilyesmire vetemednem. Talán így jártunk mindketten a lehető legjobban – köszi sors, de tényleg!
Szóval, félretéve a „mi lett volna, ha” részt: igyekeztem visszafogni magam, és a székről felpattanva nem fellökni azt, mindemellett pedig nem kiadni semmiféle hangot izgatottságomban. Martin habozása láttán képtelen vagyok tovább tartani a bárgyú-döbbent arckifejezést; elvigyorodom és egy talán némileg gerincropogtató ölelésben részesítem a srácot.
- Merlinre, jó újra látni, Martin! – közlöm, miután letelepszünk egymás mellé. Aha, asszem a naaagy tanulási terveknek annyi. – Hogy én mit keresek itt? Nem rémlik, hogy láttalak volna Madagaszkáron, mikor iratkoztál be? – németül is körülbelül akkoriban beszélhettem utoljára, amikor végeztem a Herzbergben és utoljára láttam a fiút. Ah, az öcsém lehetne!
- Tudod, gondolkodtam az aurorképzésben… erről még talán beszéltünk is anno. Jó ég, milyen rég volt már! A gyökereim pedig ehhez a kis országhoz kötnek, a suliról pedig csak jót hallottam, így adott volt a dolog. Ha minden jól megy, idén végzek – magamhoz képest rövidre veszem a mesélést, kizárólag azért, mert sokkal jobban érdekel az, hogy Romberg mi a frászt keres itt. – És te? Milyen szak, és hogyhogy itt és miért nem tudtam én erről hamarabb?
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. augusztus 9. 13:43
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 621
Írta: 2015. augusztus 13. 00:17 | Link

Várkonyi Arnold


Olyan ölelésben részesültem, ami felért volna egy luxuskategóriás masszással. Éreztem, hogy minden izmom megfeszül Arnold erős karjai hatására, aztán már csak a csontjaim próbáltak egy darabban tartani. Nem vagyok egy izmos alkat, de ezt az erőt senki se bírta volna túl sokáig tűrni. De tegyük félre a teóriákat, ő itt a volt iskolatársam! És talán még több is volt, hiszen sok évig szívtuk mi együtt a hegyi levegőt, ahol nemcsak közeli baráttá, hanem már-már testvérpótló alakká avanzsált a szememben. Sose mondtam meg neki, mert a végén még félreértett volna. Csak az imént döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott. Valaki, akivel közös múltunk van. Ez hihetetlen... És eddig teljesen megfeledkeztem róla, pedig igazán utánanézhettem volna a diákoknak, csak vagy időm vagy lelkierőm nem volt rá. Lefoglalt ez a sok sz*r, ami az iskolaváltást meg a beilleszkedést jelenti éppenséggel, és persze leutaztunk Madagaszkárra is, szóval lassan már egy töknek éreztem a helyét a fejemben agy helyett. De vége, és ez a régi barátom felbukkanásából is látszik.
- Pedig nem késlekedtem túl sokat, leszámítva a nyelvtökéletesítésre fordított időt. Magam sem tudom, de még a sziget előtt, szóval minden esély meglett volna arra, hogy összetalálkozzunk - próbáltam suttogni, de az izgatottságtól némely szavak a rekedtes, normál hangmagasságukban érhették Arnold fülét. Székemmel közelebb húzódva ezt a szintet is igyekeztem lejjebb tolni, de feltehetőleg a német motyogás nem lesz annyira irritáló a könyvtár népe szemében.
Sok feladat várt előttem, többek között a régmúltban történt beszélgetéseink felelevenítése. Talán neki se megy olyan könnyen, hiszen azóta eltelt már elég sok minden, teli zavaros és élménydús periódusokkal. Mindezek ellenére nagyjából rémlett, hogy miben gondolkodott, csak az nem hogy az a csevej már ilyen rég zajlott. Kissé kiguvadt szemekkel realizáltam ennek tényét.
- Idén végzel?! Le a kalappal. Hogy bírtad? Én csak most kezdem ugye, de eléggé motivált vagyok - ezzel át is tértem saját magamra - Régészkedem, meg mindenféle ereklyéket tanulok felkutatni. Aztán főleg a szüleim nyomására szerintem még folytatom a tanulmányaimat, de ez már egy másik történet. Most csak élvezem az otthontól való távollétet, aztán majd lesz valami. Egyébként az aurorképzés itt hogyan is működik? Tudtommal még nem leszel teljesen az, de lehet félrebeszélek. Mindegy, annyira jó hogy itt vagy, most a vizsgákon kívül majd csak ez fog járni a fejemben - vigyorodtam el.
Sok kérdésem lehetett volna még, de nem terveztem egyszerre letámadni vele. Meg persze ő is feltehet majd, aztán csak szépen sorjában fog haladni ez a beszélgetés.

Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. szeptember 19. 23:42 | Link

Martin Romberg
-még... valamikor ezer éve-

Hatalmas, csillogó kiskutyaszemeket meresztek rég nem látott barátomra, úgy legeltetem rajta a pillantásom, mintha bármelyik momentumban csak úgy, huss! Eltűnhetne. Mint ahogy egyszer csak ide ette a fene, pont a Bagolykő könyvtárába. Pont abban az évben, amikor végzek. Neeeem, nem kezdjük a negatívval! Szóval, khm… Egy kicsit talán zavarba ejtő is lehet, amit éppenséggel leművelek, de Martin ismer, és annyit elárulhatok, hogy évekkel ezelőtt sem voltam sokkal normálisabb. Legfeljebb egy kicsit meglepődik, nem tegnap volt, amikor ezt legutóbb ilyen közelről, életnagyságban is tapasztalhatta.
Egy kis történelmi gyorstalpaló, avagy mit érdemes tudni kettőnk barátságáról: ah, ez a cukorpofa gyerek ezzel az örökké kíváncsi tekintettel itten, a fogadott öcsém! Bár ezt ő még nem tudja. Egy suliba jártunk Svájcban, és én voltam a… hogy is hívják ezt itt? Mentor? Örökbefogadó? Ja, igazából önkéntes pártfogója, amiből később izgalmas és nagyon szép emlékekkel teli, már-már testvéri ragaszkodás alakult ki köztünk. Mondjuk ki: szeretem ezt a kis szöszkét! És ez most egy cseppet sem volt b***s, áh, dehogy.
És most itt van, értitek ti ezt?! A logikus gondolatmenetet végigjáratva fejben, miszerint ez a kastély televan mindenféle nemzetiségű, és nagyon vegyes iskolákból szalajtott diákokkal, ennek egyáltalán nem kéne döbbenetes infónak lennie.
- A nyelvtanulással szívesen segítek, ha problémába ütközöl. Azt pedig, hogy korábban nem sikerült összefutnunk, minden bizonnyal kedves Murphy barátunk intézte így – vonok vállat. Igazából nem számít, mivel most itt vagyunk. Olyan sok mindenről nem maradtunk le. És a magyar oktatást pedig rém egyszerű okból ajánlom fel, ami egyértelműbb nem is lehetne – mert az anyanyelvem. Amíg túl nem lendülünk a sztorizgatás részen, meg azon, hogy még mindig csak egy kicsi választ el a hiperventillálástól, talán képesek is leszünk a tárgyra térni. Már amennyiben szüksége lesz rá, nem tudhatom, hogy áll a dologgal.
- Ereklyekutatás, ah! Izgalmas és veszélyes pálya – hm, mintha ismerős lenne a téma. – Ja, hát… ha sikerül időben végeznem ezzel a halommal itt. Nem vészes amúgy, tutira élvezni fogod! Jól mondod, ha a mesterképzéssel megvagyok, jöhet egy kétéves egyetemi képzés Tatán, és csak aztán lesz belőlem hivatalosan is auror. Ne is mondd, annyi mindent szeretnék mondani, meg kérdezni, hogy… nem is tudom, mivel kezdjem. De leugorhatnánk majd a faluba egyik este inni valamit, csak kényelmesebb lenne, mint a könyvtár kellős közepén suttogni – szélesedik a vigyorom. Ez így kimondva annyira nagyon… jellemző. Úgy értem, a helyzet. Még véletlenül sem tudtunk volna valami átlagos szituban leművelni ezt a viszontlátási akciót.
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2015. szeptember 19. 23:48
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 621
Írta: 2015. október 3. 21:29 | Link

Várkonyi Arnold


Nem csalódtam benne. Tényleg csodálatos érzés volt viszontlátni. Úgy voltam vele, hogy ott helyben nyugodtan elérzékenyülhettem ettől. A könyvsorok között úgyse venné észre egyetlen diák sem. Arnold egy olyan valaki, aki szintén nagyon jól ismer. Aki tudja, hogy milyen vagyok valójában. Ő egy kivétel. Mennyi régi emlékünk van... És milyen gyorsan telnek az évek előttünk! Hihetetlen. Sajnos pont végzős... Kíváncsi vagyok, hogy hol fog végül dolgozni az iskola után. Minden bizonnyal kap egy jó ajánlatot külföldön, van benne annyi kalandvágy. De ha mégsem, és esetleg helyi gyerek marad, akkor se lesz még tőlem annyira messze egy jó darabig. Nem szeretném újból megszakítani vele a kapcsolatot. Bagoly vagy élőszó formájában, de beszélni fogunk! Hiszen a "bátyám".
- Erre hallottam is egy magyar mondást: Jobb később, mint soha! - nagyon profinak éreztem magam, hogy már magyar közmondásokkal dobálózom. Ebből arra is következtethet, hogy azért annyira csehül mégsem állok az itteni nyelvvel, de az akcentusos kiejtési nehézségek érezhetőek voltak. Büszkén pirultam el, majd folytattam - Eddig nagyon jól boldogultam. Veled inkább szórakoznék, mint tanulnék, de összeköthetjük a jövőben majd a kettőt. Csak adja az ég, hogy ne legyünk elfoglaltak a következő évtől.
Ez egy tök jó ötlet volt a részemről... Arnolddal remek párost alkotunk, és vele mindig is nagyon jól el tudtam beszélgetni, bármit is csináltunk éppen együtt. De nem fényezem tovább, mert már lassan olyan fényes lesz tőle, hogy napszemüveget kell vegyek a vakító csillogás ellen.
- Tudok magamra vigyázni - jegyeztem meg egy szerény mosoly keretében - Benne vagyok! Valami új program jól jönne. Te biztos több helyet ismersz a környéken nálam, szóval inkább rád bíznám magam. Már nem is tudnék tovább itt olvasni, túlságosan felfokoztad az érdeklődésemet. Ugye semmilyen sokkoló hírre nem kell számítanom tőled? Mindenki él, virul, jól van, teljes a boldogság?
Nem gondoltam komolyan, hogy durva élménybeszámolóval lepne meg, szóval inkább csak humorizáltam. Közben egyéb helyeken gondolkodtam. Átmenjünk valahová, esetleg mégse?


Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. október 5. 22:48 | Link

Martin Romberg

Jót vigyorgok a német akcentuson, a keményen megnyomott mássalhangzókon. Bár jómagam is törekszem a legjobbra és hiába beszélek folyamatosan, majdnem anyanyelvi szinten több nyelven is, kétségtelenül kihallható szavaimban a magyarokra oly jellemző kiejtésmód. Ezért is inkább csak elismerően bólintok egyet, tudom jól, hogy kis országunk szavajárása és pláne nyelvtanának nehézsége magasan veri legtöbb európai társunkét. A szórakozás említésére pedig csak mindent-tudón somolygok, mint aki azonnal el is kezdte ördögi tervének szövögetését, melyik kocsmában fognak részegedni a legközelebbi alkalommal. Ja, gondolom nem meglepő, ha most azt mondom, pontosan ez is történt. Bár egyikünk sem az ocsmány módon sárgaföldig magát leivó típus, azért csak élvezetesebb valami laza itóka mellett kibeszélni mi minden történt velünk, mióta nem láttuk egymást.
 - Teljesen igazad van, egy csomó időnk van még bepótolni az elmaradásunkat – nem elég, de valóban semmivel sem vagyunk elkésve. – Nézd, ha valamire akar az ember időt fordítani, hát meg is teszi, így vagy úgy – vonok vállat mosolyogva. Nincs miért aggódnunk, ha az ország másik felében is leszek, ott vannak a levelek, illetve… hát, bőven van okom visszajárni, amikor csak időm engedi, hát még ezek után!
Olyan hihetetlen ez az egész! Napját sem tudom már, mikor láttam utoljára – bár ha megerőltetném azt a nagy buksimat, biztosan kitalálnám –, és mégis úgy beszélgetünk most itt, olyan zavartalanul, mintha csak a minap hagytuk volna abba legutóbb.
- Egy percig sem kételkedtem benne – szabadkozom hangosan egy ártatlan mosoly kíséretében. – Mit szólnál a hétvégéhez? Addig kitalálok valami… nem mindennapit. Igen, én is azt mondom, hogy menjünk valamerre, mondjuk, a társalgóba. Közel van, nem zavarunk senkit és nem kell visszafognunk magunkat – és meg sem várva a válaszát, már pakolódni is kezdek. Ha a helyszínválasztás Martinnak nem tetszik, útközben variálhatunk még rajta. Közben fülig érő vigyorral válaszolok a kérdésére, a többnyire részletekbe menő mesedélutánt viszont már csak a folyosón kezdem el, ügyelve arra, hogy a fiú is szóhoz jusson. – Ó, persze, minden a legnagyobb rendben. Mi több!
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet