33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Harmadikos diák


lány a csöndben
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 63
Írta: 2021. augusztus 4. 13:14 | Link

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Mindig is rossz alvó volt. Az édesanyja szerint már kisbabának is. Hiába fekszik le korán, éber marad, egészen sokáig. Szobatársai már alszanak, általában mind, mire őt elnyomja az álom. De még akkor is, egészen éberen alszik, a legkisebb zajra is felriad. Reggel pedig korán kel, még mindenki előtt. Vissza sem tud aludni, zavarj a fény. Általában lemegy hát reggelizni. Még örül is, ha korán a Nagyterembe ér, hiszen a tinédzserek nagyobb része addig alszik amíg csak lehet. Az étkező hát csöndes a kori órákban, Ramóna pedig sokkal kevésbé feszült, ha nem zajban és tömegben kell reggeliznie.
A Nagyterem egészen kihalt, bár az iskola fele már így is az asztalok körül lebzsel. A falak visszaverik a hangokat, a nevetést, és az evőeszközök csörömpölését. Egészen kezd már hozzászokni, testtartásán azonban észrevehető, hogy feszélyezi a hely. Háttal a teremnek ül, hiszen a Navine asztala a legutolsó. Most a tanári asztal felé helyezkedett el, mert az oktatók még szintén nem érkeztek meg, csak egy-egy ücsörög közülük, álmosan, a rellonosok fele. Egészen csönd van hát Ramóna fele, háztársai sem a leghangosabbak a teremben, és nem is ülnek közel hozzá.
Rami görnyedt háttal ücsörög hát az asztalnál, előtte egy teli tál, kukoricapehellyel és tejjel töltve. Épp kanalát keresi, amit valahova elpakolt, mikor rendezkedett. Másét sosem jutna eszébe elvenni, hiszen akkor másnak nem lenne, az pedig sokkal aljasabb dolog, sokkal rosszabb végkimenetel, mintha neki kéne kiinnia a reggelit a felgömb alakú tálkából. Előfordult már, otthon, amikor nem volt tiszta kanál, ő pedig még nem érte fel a mosogatót rendesen. Itt sokkal kínosabb lenne azonban a jelenet, ezt még ő is érzi, így mindenképpen meg akarja találni azt az evőeszközt. A zsömléket tartalmazó kosarat húzza arrébb, a mögött leli meg végül a kanalat. Megtörölgeti kicsit kezével, leszedi a ráragadt morzsákat, és már teszi is a tejbe, ahogy korgó gyomra kívánja tőle.
Hozzászólásai ebben a témában
Augustine René Meurice
Diák Levita (H), Ötödikes diák


Au | the Bully
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 62
Írta: 2021. augusztus 10. 15:35 | Link

A   V ö r ö s

Egyre otthonosabban érzi magát a Bagolykőben, ahogyan abban is biztos, híre szélsebesen terjed. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki féli, inkább arról van szó, hogy megismerik és nem igazán kötnek bele, mert hát miért is tennék? A legtöbbeknek, aki nem úgy néz rá, ahogy elképzeli, rögvest nekimegy, s bár fizikai erőszakra még nem került sor, táncoltak már egyetlen, utolsó idegszálon. Ma reggel még morcosabb, mint eddig bármikor, hiszen az este Keserűnél kötött ki, akinek feltett szándéka megjavítani.
Mintha bármi elromlott volna bennem.
Egy almát felkapva indul körbe, hogy üdvözölje a 'jó arcokat' és tegyen néhány gonosz megjegyzést a kevésbé menőkre. Mert ebben a korban, ilyen erőviszonyok között még fel kell mérned, hova hugyozhatsz és hova nem. Mielőtt más homokozójába piszkít, meg kell bizonyosodnia afelől, hogy nem veszthet-e túl sokat a játékon. Aztán tekintete megakad egy, a tanári asztalok felé magányosan ücsörgő lányon. Először úgy gondolja, túlságosan kiesik abból a körből, amiben még garázdálkodna, de miért is ne szélesíthetné a látókörét? Látja a lehetőséget, hogy a lány úgysem fog visszakozni, sem ellenállni. Izolálódik, elhatárolódik, így segítséget nem kér és nem is kaphat, ergo tökéletes alanya annak, hogy megmutassa erejét. A gyengébbet bántani a legkönnyebb, s ami a bully-k ismérve, hogy nem velük egy súlycsoportot választanak, most is remekül látszódik.
Komótos léptekkel közeledik, de úgy tesz, mintha nem a vörös felé tartana. Tudniillik a tanári asztal vészesen közel van, s még ha az oktatók nagy többsége nem is reggelizik most kényelmesen ücsörgve, az a néhány még okozhat gondot. Ahogy a navinés mögé ér, 'véletlenül' - na arra a véletlenre én is befizetnék - leejti telefonját, amikor pedig lehajol érte, szánt szándékkal, erőteljesen meglöki a lányt. Annyira talán nem nagy a lökés, hogy konkrét sérülést szenvedjen, azonban az alatta lévő pad megremeg az asztallal együtt, ahhoz talán elég, hogy belefulladjon a kukoricapelyhébe.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Harmadikos diák


lány a csöndben
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 63
Írta: 2021. augusztus 16. 22:44 | Link

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Kellemetlen dolog kijelenteni, hogy Ramóna hozzászokott már, hogy bántják. Pedig sajnos így van. Mindig is kicsi volt, vörös, szeplős és régebben még dadogott is egy ideig. Rengeteg dolog van a lánnyal kapcsolatban, amin osztály- és iskolatársai könnyűszerrel fogást találhatnak. A legerősebb dolog azonban, ami áldozati sorba hajtja Ramit, hogy süt róla, ő bizony nem fog sikítani, nem fog árulkodni. Maga sem tudja, miért nem teszi. Nem képes megvédeni magát, és ez rengeteg feszültséget okozott már neki. Sosem értette, miért nem veszi észre, mikor valaki rossz szándékkal közeledik hozzá, esetleg untatja, vagy nem kívánja a társaságát. Mikor pedig egyre többen kiabáltak az arcába, húzták meg a haját az ilyenekért, belátta, jobb nem is próbálkozni. Inkább bezárkózott hát, nem is próbálja mások társaságát keresni, megvan ő egyedül is.
Fél az emberektől, és néha találkozik olyanokkal, akiktől sokkal jobban fél, mint az átlagtól. Akik már bántották egyszer, esetleg furcsán néznek ki, mint Teddy. Szerencsére a navinések között kevesebb eséllyel fordulnak elő olyan élénk diákok, mint az eridonos srác, és olyanok is, akik élvezetből bántanak másokat. A Nagyteremben azonban mindenki ott van, bárki tehet a védtelen lánnyal bármit. És sajnos van, aki ezt kis is használja.
Ramóna a paddal együtt rezzen meg, s közben sikerül megütnie a szájpadlását a kanalával. A kanálból kifolyik a tej, le a lány állán, egyenesen az ingére. Nincs ideje azonban azzal foglalkozni, mert a lökéstől előre is esik. Vörös tincsei megrázkódnak, ahogy feje előre billen. Nem tudja jól megtartani a nyakát, talán az ijedség teszi, arca egyenesen az előtte pihenő tálba esik. A pelyhek az asztalra hullanak, a tej kifröccsen, a reggeli egy része pedig Ramóna arcán, ruháján és hajában landol. Sokkos állapotban néz támadója felé, bár még nem biztos benne, hogy direkt lökték meg. Arcán tisztán látható a zavarodottság és az ijedtség, ahogy kékjei a levitásra rebbennek.
Hozzászólásai ebben a témában
Augustine René Meurice
Diák Levita (H), Ötödikes diák


Au | the Bully
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 62
Írta: 2021. augusztus 17. 11:33 | Link

A   V ö r ö s

Bárcsak Augustine az az ember lenne, aki véletlenül megy neki másoknak, majd elnézést kérve segít nekik! Ám a valóság ennél ridegebb, gonoszabb és kegyetlenebb, talán még a fiúnál is, ugyanis amikor meglöki, már pontosan jól tudja, hogy így vagy úgy, de katasztrófát idéz majd elő. Arra azért gondosan ügyelt, hogy perifériájában végignézhesse ami a navinéssel történik. Be kell vallania, még ő sem gondolta, hogy ennyire zseniálisan sikerül majd terve, pláne, hogy miközben a reggelije eláztatja a lányt, még van olyan naiv, hogy kérdéssel a szemében forduljon a levitás felé. Vajon szándékos volt vagy véletlen? Vajon bántani fogja vagy segít? Egy idealizált világban bizonyára az utóbbi történne, azonban a francia felegyenesedve végre teljesen áldozata felé fordulhat, a siralmas látványt pedig nem tudja megállni nevetés nélkül.
Először csak szélesen elvigyorodik, majd feltör belőle egy rosszindulatú, jóízű kacagás, elvégre kimondottan mulatságosnak találja a kukoricapelyhekkel keretezett őzike szemeket és természetesen vörös tincseket. Az a helyzet, hogy Ramóna az iskola sztárja is lehetne, ha összeszedné magát és bomolhatnának érte a srácok, azonban ezzel a beszürküléssel és saját maga alárendelésével teljesen megfordítja a kockát.
Eközben a nagyteremben ülők feléjük fordulnak és szép lassan megindul hullámokban a nevetés. Természetesen akad olyan is, akinek szemében együttérzés vagy néma szánalom csillan, de a legtöbben inkább csak jól szórakoznak. És kérdem én: vajh csak az bűnös-e, aki a bűnt elköveti vagy azok is, akik szótlanul tűrik, s elfordítják a fejüket? Hol húzódik a határ az ártatlanság és tettestársi mivolt között? - Elég szerencsétlenül nézel ki, bár... - lesújtó pillantással méri végig a lányt, mielőtt a mondatot befejezné. - ... ezen a szetten talán csak javít a reggelid. Különben is, kukoricapehely? Hány éves vagy, nyolc? - hogy Augustine mit érez egészen pontosan? Nehéz lenne megmondani. Talán biztonságot. E percben mindenki jófejnek, menőnek találja, netán fél tőle és nem keresi benne a miérteket. Ez a lényeg, csak ez számít.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Harmadikos diák


lány a csöndben
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 63
Írta: 2021. augusztus 20. 14:32 | Link

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Nem túlzás azt állítani, hogy Ramóna naiv. Az utolsó pillanatig hiszi, hinni akarja, hogy véletlenül lökték meg. De sajnos nem ez az igazság. Ez pedig ő is belátja, ahogy tejben áztatott arcával Augustine felé fordul, a másik pedig nevetni kezd. A levitás nevetése éles késként hasít Ramóna lelkébe, még egy sebet vájva a sok korábbi közé. Nem tudja megszokni, hogy nevetnek rajta, minden alkalommal ugyanúgy fáj, ugyanúgy töri szét belülről, mint az előzők. Ha nem jobban. Sírni már nem sír azonban, megtanulta, hogy az csak ront a helyzeten. Csendesen tűri a nevetést. Fejét lehajtja, ahogy a Nagyterem többsége is csatlakozik Augustine-hez. A mozdulattól hajából kihullik egy szem kukoricapehely, rá farmerére, ami a lecsöpögő tejtől már pöttyös lett. Alsó ajkába harap, úgy tűri, viseli el a harsány nevetést, ami visszhangzik a Nagyteremben. Fáj, de tenni nem tud ellene, csak várja, hogy elhaljon a dolog.
De bár elhalna, bár csak ennyi volna az egész! A levitás azonban több szórakozásra vágyik talán, vagy egyértelművé tenni, hogy igenis bántani akarta a lányt - folytatja a dolgot. Hangja egyszerre tűnik ismeretlennek és nagyon ismerősnek Ramóna számára. Mondatai pontosan úgy csengenek, mint azok a mondatok, amelyek volt osztálytársa száját hagyták el egykor, túl nagy rendszerességgel. Azért felemeli kicsit a fejét, meggyötört tekintettel néz fel a srácra. Kékjeiben félelem csücsül, hiába tudja, hogy az csak még inkább beletaszítja az áldozat szerepébe. A fiú megjegyzését követően méri végig egyszerű ruháját, a farmert és inget, amit reggel magára kapott. Sosem törődött azzal, mi van rajta, mi az aktuális divat. Csak felveszi amiben jól és kényelmesen érzi magát. Úgyszintén az étellel.
- Én... én... szeretem - nyögi ki válaszképpen, bár tudja, hogy a másikat ez nem fogja érdekelni.
Egy szalvétát ragad meg, letörli az arcát, jobbjával meg egy darab kukoricát halász ki vörös tincsei közül. Tekintete egyszer Augustine-re zizzen, aztán egy másik srácra, aki nagyon jól szórakozik a helyzeten. Sikítani akarna, sikítaná, hogy hagyják békén, de nem jön ki hang a torkán. Ujjai hajába siklanak, ezzel elérve, hogy még több pehely hulljon ki tincsei közül. Nagyot nyel, szippant egyet, úgy néz fel aztán ismét a levitásra.
Hozzászólásai ebben a témában
Augustine René Meurice
Diák Levita (H), Ötödikes diák


Au | the Bully
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 62
Írta: 2021. szeptember 21. 19:10 | Link

A   V ö r ö s

Talán ha tudná, mit okoz mindazzal, amit tesz, visszafogná magát és nem tenné, amit tesz. Mégsem így történik, nevetése nem akar szűnni, s mikor a nagyterem különböző zugai csatlakoznak hozzá, akkor érkezik el a pillanat, mikor a megaláztatás megkezdődhet. Ó, mert bizony a lány szándékos meglökése pusztán a gyenge kezdet volt, semmi ahhoz képest, ami mindezek után rá vár. Becsmérlő szavak, kegyetlenül villanó zöldesbarna szemek, mindaz, ami Ramóna legsötétebb álmaiban üldözheti a lányt, ki a világból.
- Hát persze, mi mást várhattam volna. Gondolom ezeket az ócska göncöket is… szereted – ahogy kihangsúlyozza az utolsó szót, meghűl az ember ereiben a vér. Lesajnálóan méri végig ismét a navinést, hisz rengeteg megjegyzést tehetne még a megjelenésére. Elnyűtt, kinyúlt felső; kopott, régi farmer, épp csak a szentlélek tarthatja egyben az anyagot, mindez kombinálva egy agyontaposott cipővel. Nem segít sokat, hogy smink nélkül, természetesen bongyor, vörös hajjal kell szembenéznie az egész világgal, ami jelen helyzetben nem áll másból, csak Augustine-ból és kegyetlen szavaiból.
Figyeli, ahogy esetlenül a hajába túr, ezzel még jobban összekenve magát, s újabb kukoricapehely darabokat hullajtva szét. Undorodva mozdul ajka, mégis valami különös érzés fogja el, mikor tekintete találkozik áldozatának elesett, tehetetlen lélektükreivel. Most kell mondania valamit, gondolja, mégsem jönnek ki hangok a torkán. Pontosan tudja, mi ül most azokban az íriszekben, s milyen fájdalom rejtőzik mögöttük, hiszen ha másképp is, de átélte. Ugyanígy nézett édesanyja után akkor, mikor a nő megragadta ikre kezét és magával vitte, míg a fiút egyedül hagyta rigorózus apjával. Ám ahogy akkor anyját hidegen hagyta néma esdeklése, hirtelen a levitás szíve is kővé dermed. Az élet nem egy mesefilm, a gonoszokból nem lesznek jó emberek, a dolgok nem fordulnak jóra. Mindenki azt kapja, ami jár, s ha Rami nem képes kiharcolni magának, hogy békén hagyják, hát megtanulja a rögösebb úton.
- Sírni is fogsz? – gúnyosan csendül hangja, de úgy, hogy csak a lány hallja, más ne. – Jaj, a gonosz Augustine nekem jött és olyan jelentéktelen, mocskos senki lettem, amilyen mindig is voltam – affektálva mondja ki a szavakat, erősen túljátszva a dolgot, amitől csak még bántóbbá, még groteszkebbé válik az egész jelenet. A távolban még mindig nem érthetik kristálytisztán szavait, ám gyanakodhatnak, hogy nem épp kedvesen vigasztalja a lányt. – Szaladj a kukákhoz, talán még nem vitték el őket és találsz valami rongyot, amit felvehetsz ezek helyett, de jobb, ha sietsz. Mindjárt kezdődik az első óra – ridegen zárja mondandóját, ám nem mozdul. Mintha tényleg arra várna, hogy a lány felpattanjon és szaladni kezdjen, rohanjon. Ha nem is a kukák felé, de el. Meneküljön csak.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Harmadikos diák


lány a csöndben
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 63
Írta: 2021. október 9. 22:28 | Link

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Talán ha Ramóna meg tudná fogalmazni, mit okoznak benne a másik szavai, erősebben vissza tudna vágni. Vagy talán valami más kéne ahhoz, hogy ki tudjon állni magáért? Külső segítség talán? Az biztos, hogy sosem tudta megvédeni magát, hogy mindig csak tűrte, ha bántották. Mégis, bárhányszor megteszik, bárhányszor kezdik piszkálni, ő nem tud kiállni magáért, nem tudja figyelmen kívül hagyni azt. Fel kell figyelnie rá, ki kell tennie magát a megaláztatásnak, kiejtenie az első szavakat, amik eszébe jutnak. Bizony, így bukik ki a száján az is, hogy szereti a kukoricapelyhet.
Tagjai mintha zsibbadni kezdenének, ahogy Augustine végig méri őt. Ha akarna se tudna elfutni, bár Merlin tudja miért nem. Ahogy azt is csak minden idők legnagyobb varázslója tudhatja, hogy miért nem akar elfutni. Csak áll ott megfagyva. Tekintete egy pillanatra találkozik kínzójáéval, de mintha az égetné, azonnal el is kapja kékjeit, és cipőjét kezdi bámulni. Azok sokkal kevésbé ijesztőek, mint a felsőbbéves levitás. A másik szavaira picit mégis megemeli fejét, de éppen csak annyira, hogy az lássa, Ramóna megrázza a fejét. Nem szokott sírni. Bármennyit bántják, ő nem sír. Talán hét éves kora óta nem bőgött, főleg mások előtt nem. Első osztályban sokat sírt, mikor az anyja otthagyta, de hamar megtanulta, hogy ez egy olyan dolog, ami miatt osztálytársai piszkálni fogják. Egy ideig csak a mosdóba sírt, azóta viszont sehol. Még otthon sem. Az viszont különös feszültséget kelt a mellkasában, hogy a levitás most már csak hozzá beszél. Már nem mások előtt akar az erősebb lenni, egyszerűen csak Ramónát akarja bántani. Minden egyes szavával.
- N... nem... mm! - Azt nem tudhatja senki, talán még ő maga sem, hogy a sírás vagy a "mocskos senki" jelző miatt ellenkezik-e. Azt viszont Augustine tisztán hallhatja, mennyire nem tud mit kezdeni a helyzettel, mennyire dadog. Hallani viszont csak ő hallhatja, mert a lány tekintete még mindig a földre szegeződik, és rettenetesen hallkan beszél.
Szaladna ő, valami azonban visszatartja, mintha a földhöz ragasztották volna cipője talpát. Helyette két karját fontja össze maga előtt, mintha átölelné vékony törzsét. Úgy néz ki, mint aki fázik. Aki jobban figyeli azonban, láthatja, mennyire fél és mennyire ideges. Fejét oldalasan emeli meg kicsit, szeme sarkából felnéz Augustine-re. Ennek köszönhetően a fiú akár - a eléggé megnézi a lányt - észre is veheti a vékony vércsíkot, mely Ramóna ajkából kezdett kicsordulni. A navinésnek sikerül olyan erősen szájába mélyesztenie fogait, hogy megsebezte ajkát. Ő maga még meg sem érzi a vér ízét, csak agyát próbálja visszakapcsolna, merthogy teljesen leblokkolt, mindenestül.
Hozzászólásai ebben a témában
Augustine René Meurice
Diák Levita (H), Ötödikes diák


Au | the Bully
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 62
Írta: 2021. november 1. 20:46 | Link

A   V ö r ö s

Vérszagra gyűl az éji vad. Természetesen Augustine-t nemhogy visszafogja a szeme láttára lezajló teljes összeomlás, épp ellenkezőleg, mohón táplálja éhségét. Látja szavai alatt megroppanni a navinést, aki ugyan mindent megtesz, hogy a sírás messzire elkerülje, az arcára van írva a döbbenet, a fájdalom, a megalázottság és a félelem. A félelem attól, ami ezután következik, mert bár abban biztos lehet, hogy a fiú egyetlen ujjal sem ér majd hozzá – s nem csupán azért, mert tanárok is vannak a terem végében -, egy embert sokkal könnyebb szavakkal megsemmisíteni. Míg a felszakadt bőr heggé szelídül, a törött csont összeforr, addig a lélek és szív sebei lassan gyógyulnak, s örökre izzó sebhelyként maradnak meg, melyet életünk végéig cipelünk. A levitásnak sem a pofonok fájnak, még csak nem is a folyamatos kiabálások, hisz a hangos szó nem ér már el hozzá. Az apja szeméből áradó megvetés, anyja hiánya és teljes érdektelensége irányába: ez az, ami végül gennyedzve ellepte bensőjét. Nem teszi boldoggá az, hogy Ramónát így látja, még csak kéjes elégedettséget sem érez. Biztonságban van. Amíg ő bánt, őt nem bántják, amíg félik, addig neki nincs oka félni.
- Nem hallottam jól, mit is mondtál? – egy hangyányival közelebb hajol, olyan ártatlanul, mintha nem az előbb alázta volna porig a vöröst. Szeplői szinte eltűnnek pirospozsgás, szégyentől égő arcán, a szemében csillogó sebezhetőség pedig húsbavágó. Mégsem áll le, egyszerűen nem képes rá, azt sem tudja, akarja-e, hogy szabadon engedje a másikat. Egy hang valahol mélyen legbelül azt súgja, hagyja végre békén, hiszen nem ártott semmit, ugyanolyan elesett, mint ő, ez a hang azonban az évek során olyan halkká csendesett, hogy Augustine nem hallhatja meg.
- Azt mondtam, hogy menj kukázni. Vagy netán én nem beszélek elég érthetően? – fogai közül sziszegi a szavakat, szemei fenyegetően villannak. – Esetleg szeretnéd, hogy segítsek? Lehet ezt is – látható, hogy ebből a segítségből nincs ember a földön, aki szívesen kérne. Inkább menekülne előle. Bármennyire is leblokkolt, bármekkora is a sokk, a lánynak muszáj megmozdulnia, mielőtt a levitás úgy dönt, finomnak tűnő nyers erővel indítja útnak. Nem fogja bántani, nem üti meg, nem marad majd fehér bőrén az ujjlenyomat. Sokkal rosszabb lesz az a megaláztatás, ami akkor következik majd, amikor a fiú kivezeti a teremből, majd egy könnyed varázslat segítségével beledobja egy kukába. Mert ez utóbbit viszont biztos lehet benne, hogy megteszi.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Diák Navine (H), Harmadikos diák


lány a csöndben
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 63
Írta: 2021. december 25. 00:25 | Link

"Elég egy kis gonoszság,
és ember az embernek pokla lesz.
 És elég egy kis szánalom,
némi nagylelkűség, és az ember a másikban
találja meg a paradicsomot"

   Augustine

Ismerős érzések ezek számára. A félelem, a megalázottság. Ám hiába van már gyakorlata, hiába élt át hasonló helyzeteket rendszeresen általános iskolásként, nem tanulta meg kezelni ezeket. Pont úgy fagy le most, ahogy egy évvel ezelőtt akkor, mikor Sólymos Tibi alázta meg az egész 8. c előtt. Pont úgy dadog, pont úgy süti le a szemét mint akkor. A különbség csak annyi, hogy azóta eltelt egy év, róla pedig kiderült, hogy boszorkány. Ennek ellenére eszébe sem jut, hogy lapul a zsebében egy varázspálca, mellyel - ha nagyon akarná és lenne hozzá elég tudása - még komoly sérüléseket is okozhatna a fiúnak. De nem, Raminak valóban nem jut eszébe elővenni a pálcáját. Talán bátorsága sem lenne használni.
Fejét lassan emeli fel, féloldalasan a fiú kérdésére. Csak megrázza vörös fürtjeit, szemei sarkában már gyűlnek a könnyek. Nem is hiszi, hogy ez majd meghatja a fiút. Védekezni ugyan nem tanult meg, de az ártó szándékú diákok természetét jól kiismerte. Nem fogja ezt meghatni semmi sem, talán egy tanár közbelépése sem akadályozná meg, hogy folytassa, amit tesz. Talán leállna most, de később visszatérne a dologra. De hiába pillant a navinés a tanárok felé, ők semmit sem vesznek észre a jelenetből. Legtöbbjük bágyadtan fogyasztja a reggelijét, újságot vagy könyvet lapozgat, és eszébe sem jut, hogy a Nagyterem nyüzsgése most nem az általános csevegések eredménye, hanem valami másé. A csöppke remény is elúszott tehát, hogy segítséget kapjon bárkitől, akár csak a jelen helyzetből kihúzva őt. Diáktársaira hiába néz, hiszen az a néhány, aki nem nevet, szánakozva néz ugyan, de többet nem mer tenni.
Augustine pedig folytatja a cukkolását, már agresszív modorban. Ramóna összerezzen szavaira, ha lehet még jobban összehúzza magát. Feje ismét előre bukik, és nem bírja magát tovább tartani, arcán elindul egy könnycsepp. Komolyan megijeszti a fiú fenyegetése. Előfordult már, hogy osztálytársai lefogták, gúnyos dolgokat firkáltak kezére, odakötözték egy fához, esetleg egy szekrénybe zárták be. A tanárok pedig hiába kérdezték utána, "Ki volt?", ő nem tudta elárulni. Az emlékek gyorsan rohamozzák meg agyát, légzése szaggatottá válik, mellkasa összeszorul. Menekülj vagy véged! utasítja valami belül. Rami pedig úgy dönt, engedelmeskedik. Ösztönös mozdulattal kapja fel a padról táskáját, és sprintel kifelé a Nagyteremből. Futás közben szabad kezével dörzsöl egyet az arcán, elmorzsolva könnyeit. Nem néz vissza, hogy a fiú követi-e, csak nagyon reméli, hogy nem. Fejében visszhangzik iskolatársai nevetése, bár azt már nem tudja, hogy a jelenben, vagy emlékeiben csupán. A szobája felé fut, meg sem áll odáig, hogy aztán becsapja maga mögött az ajtót, és az ágyára ledobva magát kitörjön belőle a sírás.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet