Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=835340#post835340][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.08.04. 13:14[/b][/url]

Mindig is rossz alvó volt. Az édesanyja szerint már kisbabának is. Hiába fekszik le korán, éber marad, egészen sokáig. Szobatársai már alszanak, általában mind, mire őt elnyomja az álom. De még akkor is, egészen éberen alszik, a legkisebb zajra is felriad. Reggel pedig korán kel, még mindenki előtt. Vissza sem tud aludni, zavarj a fény. Általában lemegy hát reggelizni. Még örül is, ha korán a Nagyterembe ér, hiszen a tinédzserek nagyobb része addig alszik amíg csak lehet. Az étkező hát csöndes a kori órákban, Ramóna pedig sokkal kevésbé feszült, ha nem zajban és tömegben kell reggeliznie.
A Nagyterem egészen kihalt, bár az iskola fele már így is az asztalok körül lebzsel. A falak visszaverik a hangokat, a nevetést, és az evőeszközök csörömpölését. Egészen kezd már hozzászokni, testtartásán azonban észrevehető, hogy feszélyezi a hely. Háttal a teremnek ül, hiszen a Navine asztala a legutolsó. Most a tanári asztal felé helyezkedett el, mert az oktatók még szintén nem érkeztek meg, csak egy-egy ücsörög közülük, álmosan, a rellonosok fele. Egészen csönd van hát Ramóna fele, háztársai sem a leghangosabbak a teremben, és nem is ülnek közel hozzá.
Rami görnyedt háttal ücsörög hát az asztalnál, előtte egy teli tál, kukoricapehellyel és tejjel töltve. Épp kanalát keresi, amit valahova elpakolt, mikor rendezkedett. Másét sosem jutna eszébe elvenni, hiszen akkor másnak nem lenne, az pedig sokkal aljasabb dolog, sokkal rosszabb végkimenetel, mintha neki kéne kiinnia a reggelit a felgömb alakú tálkából. Előfordult már, otthon, amikor nem volt tiszta kanál, ő pedig még nem érte fel a mosogatót rendesen. Itt sokkal kínosabb lenne azonban a jelenet, ezt még ő is érzi, így mindenképpen meg akarja találni azt az evőeszközt. A zsömléket tartalmazó kosarat húzza arrébb, a mögött leli meg végül a kanalat. Megtörölgeti kicsit kezével, leszedi a ráragadt morzsákat, és már teszi is a tejbe, ahogy korgó gyomra kívánja tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=835816#post835816][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.08.16. 22:44[/b][/url]

Kellemetlen dolog kijelenteni, hogy Ramóna hozzászokott már, hogy bántják. Pedig sajnos így van. Mindig is kicsi volt, vörös, szeplős és régebben még dadogott is egy ideig. Rengeteg dolog van a lánnyal kapcsolatban, amin osztály- és iskolatársai könnyűszerrel fogást találhatnak. A legerősebb dolog azonban, ami áldozati sorba hajtja Ramit, hogy süt róla, ő bizony nem fog sikítani, nem fog árulkodni. Maga sem tudja, miért nem teszi. Nem képes megvédeni magát, és ez rengeteg feszültséget okozott már neki. Sosem értette, miért nem veszi észre, mikor valaki rossz szándékkal közeledik hozzá, esetleg untatja, vagy nem kívánja a társaságát. Mikor pedig egyre többen kiabáltak az arcába, húzták meg a haját az ilyenekért, belátta, jobb nem is próbálkozni. Inkább bezárkózott hát, nem is próbálja mások társaságát keresni, megvan ő egyedül is.
Fél az emberektől, és néha találkozik olyanokkal, akiktől sokkal jobban fél, mint az átlagtól. Akik már bántották egyszer, esetleg furcsán néznek ki, mint Teddy. Szerencsére a navinések között kevesebb eséllyel fordulnak elő olyan élénk diákok, mint az eridonos srác, és olyanok is, akik élvezetből bántanak másokat. A Nagyteremben azonban mindenki ott van, bárki tehet a védtelen lánnyal bármit. És sajnos van, aki ezt kis is használja.
Ramóna a paddal együtt rezzen meg, s közben sikerül megütnie a szájpadlását a kanalával. A kanálból kifolyik a tej, le a lány állán, egyenesen az ingére. Nincs ideje azonban azzal foglalkozni, mert a lökéstől előre is esik. Vörös tincsei megrázkódnak, ahogy feje előre billen. Nem tudja jól megtartani a nyakát, talán az ijedség teszi, arca egyenesen az előtte pihenő tálba esik. A pelyhek az asztalra hullanak, a tej kifröccsen, a reggeli egy része pedig Ramóna arcán, ruháján és hajában landol. Sokkos állapotban néz támadója felé, bár még nem biztos benne, hogy direkt lökték meg. Arcán tisztán látható a zavarodottság és az ijedtség, ahogy kékjei a levitásra rebbennek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=835969#post835969][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.08.20. 14:32[/b][/url]

Nem túlzás azt állítani, hogy Ramóna naiv. Az utolsó pillanatig hiszi, hinni akarja, hogy véletlenül lökték meg. De sajnos nem ez az igazság. Ez pedig ő is belátja, ahogy tejben áztatott arcával Augustine felé fordul, a másik pedig nevetni kezd. A levitás nevetése éles késként hasít Ramóna lelkébe, még egy sebet vájva a sok korábbi közé. Nem tudja megszokni, hogy nevetnek rajta, minden alkalommal ugyanúgy fáj, ugyanúgy töri szét belülről, mint az előzők. Ha nem jobban. Sírni már nem sír azonban, megtanulta, hogy az csak ront a helyzeten. Csendesen tűri a nevetést. Fejét lehajtja, ahogy a Nagyterem többsége is csatlakozik Augustine-hez. A mozdulattól hajából kihullik egy szem kukoricapehely, rá farmerére, ami a lecsöpögő tejtől már pöttyös lett. Alsó ajkába harap, úgy tűri, viseli el a harsány nevetést, ami visszhangzik a Nagyteremben. Fáj, de tenni nem tud ellene, csak várja, hogy elhaljon a dolog.
De bár elhalna, bár csak ennyi volna az egész! A levitás azonban több szórakozásra vágyik talán, vagy egyértelművé tenni, hogy igenis bántani akarta a lányt - folytatja a dolgot. Hangja egyszerre tűnik ismeretlennek és nagyon ismerősnek Ramóna számára. Mondatai pontosan úgy csengenek, mint azok a mondatok, amelyek volt osztálytársa száját hagyták el egykor, túl nagy rendszerességgel. Azért felemeli kicsit a fejét, meggyötört tekintettel néz fel a srácra. Kékjeiben félelem csücsül, hiába tudja, hogy az csak még inkább beletaszítja az áldozat szerepébe. A fiú megjegyzését követően méri végig egyszerű ruháját, a farmert és inget, amit reggel magára kapott. Sosem törődött azzal, mi van rajta, mi az aktuális divat. Csak felveszi amiben jól és kényelmesen érzi magát. Úgyszintén az étellel.
- Én... én... szeretem - nyögi ki válaszképpen, bár tudja, hogy a másikat ez nem fogja érdekelni.
Egy szalvétát ragad meg, letörli az arcát, jobbjával meg egy darab kukoricát halász ki vörös tincsei közül. Tekintete egyszer Augustine-re zizzen, aztán egy másik srácra, aki nagyon jól szórakozik a helyzeten. Sikítani akarna, sikítaná, hogy hagyják békén, de nem jön ki hang a torkán. Ujjai hajába siklanak, ezzel elérve, hogy még több pehely hulljon ki tincsei közül. Nagyot nyel, szippant egyet, úgy néz fel aztán ismét a levitásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=837911#post837911][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.10.09. 22:28[/b][/url]

Talán ha Ramóna meg tudná fogalmazni, mit okoznak benne a másik szavai, erősebben vissza tudna vágni. Vagy talán valami más kéne ahhoz, hogy ki tudjon állni magáért? Külső segítség talán? Az biztos, hogy sosem tudta megvédeni magát, hogy mindig csak tűrte, ha bántották. Mégis, bárhányszor megteszik, bárhányszor kezdik piszkálni, ő nem tud kiállni magáért, nem tudja figyelmen kívül hagyni azt. Fel kell figyelnie rá, ki kell tennie magát a megaláztatásnak, kiejtenie az első szavakat, amik eszébe jutnak. Bizony, így bukik ki a száján az is, hogy szereti a kukoricapelyhet.
Tagjai mintha zsibbadni kezdenének, ahogy Augustine végig méri őt. Ha akarna se tudna elfutni, bár Merlin tudja miért nem. Ahogy azt is csak minden idők legnagyobb varázslója tudhatja, hogy miért nem akar elfutni. Csak áll ott megfagyva. Tekintete egy pillanatra találkozik kínzójáéval, de mintha az égetné, azonnal el is kapja kékjeit, és cipőjét kezdi bámulni. Azok sokkal kevésbé ijesztőek, mint a felsőbbéves levitás. A másik szavaira picit mégis megemeli fejét, de éppen csak annyira, hogy az lássa, Ramóna megrázza a fejét. Nem szokott sírni. Bármennyit bántják, ő nem sír. Talán hét éves kora óta nem bőgött, főleg mások előtt nem. Első osztályban sokat sírt, mikor az anyja otthagyta, de hamar megtanulta, hogy ez egy olyan dolog, ami miatt osztálytársai piszkálni fogják. Egy ideig csak a mosdóba sírt, azóta viszont sehol. Még otthon sem. Az viszont különös feszültséget kelt a mellkasában, hogy a levitás most már csak hozzá beszél. Már nem mások előtt akar az erősebb lenni, egyszerűen csak Ramónát akarja bántani. Minden egyes szavával.
- N... nem... mm! - Azt nem tudhatja senki, talán még ő maga sem, hogy a sírás vagy a "mocskos senki" jelző miatt ellenkezik-e. Azt viszont Augustine tisztán hallhatja, mennyire nem tud mit kezdeni a helyzettel, mennyire dadog. Hallani viszont csak ő hallhatja, mert a lány tekintete még mindig a földre szegeződik, és rettenetesen hallkan beszél.
Szaladna ő, valami azonban visszatartja, mintha a földhöz ragasztották volna cipője talpát. Helyette két karját fontja össze maga előtt, mintha átölelné vékony törzsét. Úgy néz ki, mint aki fázik. Aki jobban figyeli azonban, láthatja, mennyire fél és mennyire ideges. Fejét oldalasan emeli meg kicsit, szeme sarkából felnéz Augustine-re. Ennek köszönhetően a fiú akár - a eléggé megnézi a lányt - észre is veheti a vékony vércsíkot, mely Ramóna ajkából kezdett kicsordulni. A navinésnek sikerül olyan erősen szájába mélyesztenie fogait, hogy megsebezte ajkát. Ő maga még meg sem érzi a vér ízét, csak agyát próbálja visszakapcsolna, merthogy teljesen leblokkolt, mindenestül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=840763#post840763][b]Máltai Ramóna Emese - 2021.12.25. 00:25[/b][/url]

Ismerős érzések ezek számára. A félelem, a megalázottság. Ám hiába van már gyakorlata, hiába élt át hasonló helyzeteket rendszeresen általános iskolásként, nem tanulta meg kezelni ezeket. Pont úgy fagy le most, ahogy egy évvel ezelőtt akkor, mikor Sólymos Tibi alázta meg az egész 8. c előtt. Pont úgy dadog, pont úgy süti le a szemét mint akkor. A különbség csak annyi, hogy azóta eltelt egy év, róla pedig kiderült, hogy boszorkány. Ennek ellenére eszébe sem jut, hogy lapul a zsebében egy varázspálca, mellyel - ha nagyon akarná és lenne hozzá elég tudása - még komoly sérüléseket is okozhatna a fiúnak. De nem, Raminak valóban nem jut eszébe elővenni a pálcáját. Talán bátorsága sem lenne használni.
Fejét lassan emeli fel, féloldalasan a fiú kérdésére. Csak megrázza vörös fürtjeit, szemei sarkában már gyűlnek a könnyek. Nem is hiszi, hogy ez majd meghatja a fiút. Védekezni ugyan nem tanult meg, de az ártó szándékú diákok természetét jól kiismerte. Nem fogja ezt meghatni semmi sem, talán egy tanár közbelépése sem akadályozná meg, hogy folytassa, amit tesz. Talán leállna most, de később visszatérne a dologra. De hiába pillant a navinés a tanárok felé, ők semmit sem vesznek észre a jelenetből. Legtöbbjük bágyadtan fogyasztja a reggelijét, újságot vagy könyvet lapozgat, és eszébe sem jut, hogy a Nagyterem nyüzsgése most nem az általános csevegések eredménye, hanem valami másé. A csöppke remény is elúszott tehát, hogy segítséget kapjon bárkitől, akár csak a jelen helyzetből kihúzva őt. Diáktársaira hiába néz, hiszen az a néhány, aki nem nevet, szánakozva néz ugyan, de többet nem mer tenni.
Augustine pedig folytatja a cukkolását, már agresszív modorban. Ramóna összerezzen szavaira, ha lehet még jobban összehúzza magát. Feje ismét előre bukik, és nem bírja magát tovább tartani, arcán elindul egy könnycsepp. Komolyan megijeszti a fiú fenyegetése. Előfordult már, hogy osztálytársai lefogták, gúnyos dolgokat firkáltak kezére, odakötözték egy fához, esetleg egy szekrénybe zárták be. A tanárok pedig hiába kérdezték utána, "Ki volt?", ő nem tudta elárulni. Az emlékek gyorsan rohamozzák meg agyát, légzése szaggatottá válik, mellkasa összeszorul. Menekülj vagy véged! utasítja valami belül. Rami pedig úgy dönt, engedelmeskedik. Ösztönös mozdulattal kapja fel a padról táskáját, és sprintel kifelé a Nagyteremből. Futás közben szabad kezével dörzsöl egyet az arcán, elmorzsolva könnyeit. Nem néz vissza, hogy a fiú követi-e, csak nagyon reméli, hogy nem. Fejében visszhangzik iskolatársai nevetése, bár azt már nem tudja, hogy a jelenben, vagy emlékeiben csupán. A szobája felé fut, meg sem áll odáig, hogy aztán becsapja maga mögött az ajtót, és az ágyára ledobva magát kitörjön belőle a sírás.