Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

A nagyterembe érkezvén azonnal kiszúrja a szőkét, de ahogy az elmúlt hónapokban mindig, úgy most is félrecsapja fejét, és a Rellon asztalának másik végébe ül le reggelizni. Megfordul fejében a gondolat, hogy talán ma is a manók konyháját kellett volna válassza, de aztán újra rápillant a Saint-Venant lányra, és úgy érzi, tökéletes döntés volt a földszinti forduló helyett az első emeletre lépcsőznie. Nem tudja szenved-e a másik, vagy csak az ő szívéből hasad le újabb darabka minden találkozásukkor, de őszintén reméli, hogy a lánynak is legalább olyan nehéz, mint neki. Ha pedig így van, és jelenléte Michelle-nek is nehézséget, gyomorrándulást és szapora szívdobogást okoz, akkor tiszta szívéből kívánja, hogy fájjon is, őrült-mocskosan rágja a háztársnő bensőjét, tépje szét szívét és lelkét, úgy, hogy neki érdemes legyen maradnia, és a manók társasága helyett a nagyteremben megreggeliznie ezentúl minden áldott nap. Az asztalon heverő újság felé nyúl, miközben elválasztja tekintetét a tőle srégen balra ülő szőkétől, majd széthajtja a frissen ropogó papírt, s olvasni kezdi a hatalmas főcímeket. Zöldjei járják a sorokat, gyorsan halad a hírek átfutásával, de több helyt is észreveszi, hogy valójában azt sem tudja, mit olvas. Csak úgy csinál, mint akinek életbevágóan fontos lenne mindenről ebben a szent pillanatban értesülnie, de gondolatai nem szabadulnak attól, hogy egy teremben van a sárkánylánnyal, egy levegőt szívnak, egy ételből esznek, talán még ugyanazokat a bosszús kívánságokat is mormolják magukban egymásnak szánva. Noel óvatosan lejjebb tolja az arca előtt szélesre tárt Reggeli Prófétát, és felette kinézve figyeli, vajon mit csinál a lány. Aztán lemondóan sóhajt egyet, jobbjával megmasszírozza orrnyergét, majd összehajtogatva az újságot, maga mellé teszi azt. Kakaóért, kalácsért és baracklekvárért nyúl, hogy többet egyszer se pillantva oldalra egye meg azt a pár falatot, amit tányérjára készített. Gyors mozdulatokkal kanalazza kalácsára a lekvárt, sietősen kapkodja a falatokat, és bár egész nap egyetlen órája van, az is csak késő délután lesz, úgy érzi már most késésben van. Nem tudja hova siet, talán csak a szőke jelenléte elől menekül, vagy az utolsó beszélgetésük emlékképétől, de abban tökéletesen biztos, hogy igyekeznie kell az evéssel. Még az is lehet, hogy kakaóját otthagyja, és majd útközben beugrik Bíborkához egy kávéra. Már éppen feláll, két ujja között az utolsó lekváros falatot tartva, mikor egy apró bagoly csapódik ragadó tányérjába, hogy csőréből fáradtan köpje ki a megsárgult levelet. Noel először csupán begörnyed, néhányszor megböködi a madarat, végül vissza is ereszkedik helyére, és kibontja a neki szánt borítékot.

Ombozi,

minden rendben, jól vagyok. Ne keress. - K.

Összeráncolt homlokkal olvassa el újra és újra azt az egyetlen sort, majd körbenéz az asztalnál, és miután sehol sem találja a hollófekete hajkoronát, muszáj bevallania önmagának, hogy nemcsak most, de napok óta nem látta már Kowait, pedig ő mindig itt költi el reggeli zöldségeit. Félrehúzott szájjal teszi a tányérjában fekvő bagoly mellé az eddig ujjai között tartott kalácsdarabot, majd a levelet az asztalra dobva mereng el a keresztes arcú lányon, és annak nem túl kedves édesanyján. Talán tényleg minden rendben van, és Kowai-nak haja szála sem görbül... de mi van, ha nem így lesz? Ha megint kék-lila foltokkal tér vissza a kastélyba? Noel nyugtalanul cuppant egyet ajkaival, aztán felállítja a még mindig kiterülve csipogó kis baglyot, pálcájával megtisztítja annak lekváros tollait, majd hümmögve visszacsúsztatja levelét annak borítékába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=339655#post339655][b]Ombozi Noel - 2014.07.19. 20:23[/b][/url]

A nagyterembe érkezvén azonnal kiszúrja a szőkét, de ahogy az elmúlt hónapokban mindig, úgy most is félrecsapja fejét, és a Rellon asztalának másik végébe ül le reggelizni. Megfordul fejében a gondolat, hogy talán ma is a manók konyháját kellett volna válassza, de aztán újra rápillant a Saint-Venant lányra, és úgy érzi, tökéletes döntés volt a földszinti forduló helyett az első emeletre lépcsőznie. Nem tudja szenved-e a másik, vagy csak az ő szívéből hasad le újabb darabka minden találkozásukkor, de őszintén reméli, hogy a lánynak is legalább olyan nehéz, mint neki. Ha pedig így van, és jelenléte Michelle-nek is nehézséget, gyomorrándulást és szapora szívdobogást okoz, akkor tiszta szívéből kívánja, hogy fájjon is, őrült-mocskosan rágja a háztársnő bensőjét, tépje szét szívét és lelkét, úgy, hogy neki érdemes legyen maradnia, és a manók társasága helyett a nagyteremben megreggeliznie ezentúl minden áldott nap. Az asztalon heverő újság felé nyúl, miközben elválasztja tekintetét a tőle srégen balra ülő szőkétől, majd széthajtja a frissen ropogó papírt, s olvasni kezdi a hatalmas főcímeket. Zöldjei járják a sorokat, gyorsan halad a hírek átfutásával, de több helyt is észreveszi, hogy valójában azt sem tudja, mit olvas. Csak úgy csinál, mint akinek életbevágóan fontos lenne mindenről ebben a szent pillanatban értesülnie, de gondolatai nem szabadulnak attól, hogy egy teremben van a sárkánylánnyal, egy levegőt szívnak, egy ételből esznek, talán még ugyanazokat a bosszús kívánságokat is mormolják magukban egymásnak szánva. Noel óvatosan lejjebb tolja az arca előtt szélesre tárt Reggeli Prófétát, és felette kinézve figyeli, vajon mit csinál a lány. Aztán lemondóan sóhajt egyet, jobbjával megmasszírozza orrnyergét, majd összehajtogatva az újságot, maga mellé teszi azt. Kakaóért, kalácsért és baracklekvárért nyúl, hogy többet egyszer se pillantva oldalra egye meg azt a pár falatot, amit tányérjára készített. Gyors mozdulatokkal kanalazza kalácsára a lekvárt, sietősen kapkodja a falatokat, és bár egész nap egyetlen órája van, az is csak késő délután lesz, úgy érzi már most késésben van. Nem tudja hova siet, talán csak a szőke jelenléte elől menekül, vagy az utolsó beszélgetésük emlékképétől, de abban tökéletesen biztos, hogy igyekeznie kell az evéssel. Még az is lehet, hogy kakaóját otthagyja, és majd útközben beugrik Bíborkához egy kávéra. Már éppen feláll, két ujja között az utolsó lekváros falatot tartva, mikor egy apró bagoly csapódik ragadó tányérjába, hogy csőréből fáradtan köpje ki a megsárgult levelet. Noel először csupán begörnyed, néhányszor megböködi a madarat, végül vissza is ereszkedik helyére, és kibontja a neki szánt borítékot.

Ombozi,

minden rendben, jól vagyok. Ne keress. - K.

Összeráncolt homlokkal olvassa el újra és újra azt az egyetlen sort, majd körbenéz az asztalnál, és miután sehol sem találja a hollófekete hajkoronát, muszáj bevallania önmagának, hogy nemcsak most, de napok óta nem látta már Kowait, pedig ő mindig itt költi el reggeli zöldségeit. Félrehúzott szájjal teszi a tányérjában fekvő bagoly mellé az eddig ujjai között tartott kalácsdarabot, majd a levelet az asztalra dobva mereng el a keresztes arcú lányon, és annak nem túl kedves édesanyján. Talán tényleg minden rendben van, és Kowai-nak haja szála sem görbül... de mi van, ha nem így lesz? Ha megint kék-lila foltokkal tér vissza a kastélyba? Noel nyugtalanul cuppant egyet ajkaival, aztán felállítja a még mindig kiterülve csipogó kis baglyot, pálcájával megtisztítja annak lekváros tollait, majd hümmögve visszacsúsztatja levelét annak borítékába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=339704#post339704][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.19. 21:18[/b][/url]

Korán reggel kelt fel, mint mindig és levánszorgott a nagyterembe, mint mindig. Nem volt különösebben éhes, ahogy az elmúlt hetekben sosem, így ismételten csak egy kávét ragadott magához. Fogyott pár kilót, de nem látványosan, éppen csak annyit, amennyivel vékonyabbnak tűnik. Hiába tagadná, a Noellel való utolsó találkozás borzasztóan megviselte. A szavak, amelyeket a fiúnak mondott, így utólag végiggondolva kegyetlenek voltak, ráadásul nem így akarta. Mondhatta volna, hogy érez valamit, hogy talán ha még vár rá egy kicsit a fiú, több is alakulhatna, de egyszerűbb volt elmenekülni a felismerés elől, mintsem szembenézni a „problémával”. Hogy mi volt a gond effektíve? Michelle gyűlölte kimutatni az érzéseit, gyengének érezte magát, kiszolgáltatottnak, attól tartott, hogy visszaélnek vele, pedig ha jobban meggondolná, rájöhetne, hogy mindezt ő tette Noellel. Visszaélt azzal, hogy mindig ott van neki, azokkal a gyengéd ölelésekkel és érintésekkel, az érzésekkel teli szavakkal. Megrugdosta háztársát, kést döfött belé és ezt még meg is forgatta benne. Mikor elváltak egymástól, a fiú olyan hűvös volt vele, hogy az ereiben megfagyott a vér, de nem maradt ereje tiltakozni, ráadásul értelmetlen is lett volna.
Most, a Rellon asztalánál csücsülve finoman iszogatja kávéját és mélázik, miközben gondolatainak tárgya belép és leül az asztalnál. A szőkeség odapillant, de nem szól egy szót sem. Tart tőle, hogy a másik még mindig haragszik rá, hogy megbocsájthatatlan dolgot művelt a legutóbb és ez épp elég indíték a hallgatásra. Olyan erősen szuggerálja a kávéját, hogy félő, vagy felrobban, vagy kiömlik, de elpárologni mindenképpen el fog. Azért a perifériás látásában pont benne van Noel, szóval nem rest rajta tartani szeme világát. Meglepetten tapasztalja, hogy a fiú felé pillantgat, az újságolvasás pedig a világ legócskább trükkje. Mikor a papírlapok takarásába burkolózik a másik sárkány, végre ráemeli jeges kék tekintetét. Ezek az íriszek nem tudnak melegséget árasztani, viszont tudnak úgy csillogni, mint a legszebb tenger. Most épp ez történik. Ekkor a papírköteg megmozdul, Michelle pedig elkapja tekintetét. Mint az ifjú szerelmesek, akik sosem beszéltek és félnek egymástól. Látja, ahogy felpattan Noel, de nem veszi rá a lélek, hogy ő maga is felálljon és odalépjen hozzá, pedig ez az utolsó lehetőségek egyike. Szerencsére egy bagoly épp időben repül be a képbe, így marad némi ideje erőt gyűjteni a helyváltoztatásra. A székre visszaroskadó fiú láttán elhatározásra jut. Most vagy soha.
A szőke fürtök meglebbennek, szemei magabiztosan világítanak, egyenesen a fiúra, léptei pedig célirányosan a vele szemben ülő székhez viszik, hogy aztán megérkezve letelepedjen a másikkal szemben. A siker nem garantált, sőt, szinte biztos bukás a dolog vége. De nem hagyhatja, még egy kis türelmet kell csak Noelből kicsikarni, hogy Michelle megtörjön, ami abból is látszik, hogy ezúttal a lány a kezdeményező fél. Ez már haladás! Megszólalni már egyáltalán nem olyan könnyű, mint megtenni az első lépéseket, de a prefektus igen erősen csikorgatja az agytekervényeit, mire kiötli a világ legbénább megszólalását. Legalább magabiztosan és büszkén beszél, nem remeg a hangja és szempillája sem rebben. Ilyen egy kemény csaj.
- Rég láttalak. Minden rendben veled? – majdnem kicsúszik a következő kijelentés a száján: „Mintha kerülnél mostanában.” De aztán csukva tartja ajkait és vár inkább a reakcióra, már ha van. Érthető lenne, ha a fiú felállna és faképnél hagyná, de a korábban látottakból ítélve ez lehetetlennek tűnik. Ahogy lopva rá-rápillantott Michelle-re és amilyen zavarban volt emiatt – lásd lekváros kalács -, kizárt, hogy kihagyja ezt az alkalmat. Így is neki egy null, hiszen még csak a kisujját sem kellett mozdítania azért, hogy szóba elegyedjenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=339788#post339788][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 09:51[/b][/url]

Michelle

Míg Kowai családi helyzetén elmélkedik, felidézve első közös sírásásukat, és a pillanatot, amikor meglátta a lány megzúzódott karját, észre sem veszi, hogy az eddig féltő figyelemmel követett Saint-Venant lány eltűnt addigi helyéről, és egyenesen a vele szemben levő széket célozta meg. Felpillant, s kitáguló pupillákkal néz farkasszemet a szőke fürtök tulajdonosával. Döbbent tekintetével a lány előző helyét keresi, de mindhiába, a szemben ülő alak nem délibáb. Visszafordítja arcát a megszólaló háztársnőre, belenéz kékjeibe, és abban a pillanatban fordul egyet gyomra. Nincs mit mondania, még az is lehetséges, hogy egyetlen hang sem lenne képes elhagyni kiszáradt torkát. A kérdésre egy ideig nem is felel, csak néz, zöldjeibe sűrítve a létező összes érzését. Fájdalmas haragot, sértettséget, gyűlöletet, keserédes zaklatottságot. Egyet nem láthat a sokatmondó zöldekben: megbocsátást. Arra ugyanis Noel szerint nem érdemes a lány, bármennyi oka is legyen az elmúlt év küzdelmeinek, az elutasításoknak, a búcsúzásnak szánt, de el nem csattanó csóknak.
- Van valakim - hazudja egy pillanatra megremegő hanggal, a csillogó kékségbe beszélve. Ajkai sértett csücsörítésben állnak, vállait csak úgy, minden ok nélkül rántja meg. Noha nem igaz amit mond, lehetne az is, és miután épp az elmúlt napokban döntötte el, hogy nincs miért tovább várnia, mert csodák valójában nincsenek, ő pedig a mese sárkánya és nem a jó tündérre várakozó herceg, az ismerkedés zavaros vizére evezett. A Michelle-l való beszélgetés nagy eséllyel akkor is így kezdődne, ha most tényleg járna valakivel, és nem mellesleg arra is fel kell készülnie, hogy a gyönyörű sárkánylánynak is kialakulhat kapcsolata a tengernyi udvarló akármelyikével. Lesüti szemeit, mintha csak öltözetét ellenőrizné, aztán újból a vele szemben ülőre néz, és elvigyorodva kezd mesélni a közelmúltról.
- Képzeld, felgyújtottam a keleti szárny festményeit - mondja lelkes hangon, elnevetve magát. - Betörtünk a Levitába Kowaival, a Rellon bajnoka játék címszója alatt, aztán felrobbantottam Gál Boti szobájának egy részét. Összeöntögettem pár bájitalát egy régi üstben. A robbanás levitte a fél szemöldököm, de Nelli másnap helyrehozta. Szerintem a füst, amit okoztam, mérgező volt, úgy marta a szemem, hogy vakon vánszorogtam ki a szobából.
Felcsillanó zöldekkel mesél, kezei mozgatásával itt-ott kisegítve szavait. Kedves emlékként él benne a lassan végéhez közeledő játék első- és második fordulója is, ám a büntetésekről már nem szívesen beszél.
- Egyik nap aztán kaptam egy levelet a minisztériumból - fűzi tovább a történetet, hangja a mese ezen részére színtelenné válik. - Még egy húzásom van, és megyek Balatonra pihenni. Kaptam egy fejmosást Merkovszky tanár úrtól, meg végig kellett sikálnom az átkozott festményeket a keletin a Levita új házvezető helyettesének felügyeletében.
Bosszankodva mesél Michelle-nek, akiről nem tudja, hogy hallott-e a történtekről, vagy most szembesül azzal, hogy Noel kissé elkanászodott, mióta utoljára találkoztak. Nem a lány miatt történnek meg vele ezek a dolgok, de azt az űrt, amit az első vitájuk óta érez, nem tudja mással kitölteni. Rongálnia és a határvonalak szemtelen tágítása kell ahhoz, hogy neki jobb legyen. A többi lány már nem elég, az üres locsogás, a fizika csöppet sem képes kielégíteni, betömni lyukas lelkét.
- A második fordulóban aztán egymásnak kellett feladatot adnunk, amit a faluban tudunk teljesíteni - magyarázza tovább nevetősen. - Kowai azt mondta, hogy ássak ki neki valami régi ékszert. A kis holló, na mindegy. Egyből arra gondoltam, hogy tökéletes feladatot kaptam. Még akkor éjszaka lesétáltam a temetőbe, és egy ócska, korhadó fából készült koporsót feltörtem. Szánalmas mugliként ástam, és lábbal tettem tönkre a fát. De találtam egy aranyból készült karperecet a medencecsont alatt, mely egy kígyót ábrázolt. Kowai odavolt érte, meg remélem a zsűri is... nagyon szeretnék bajnok lenni. Azzal talán...
Elharapja a mondat végét, nem fejezi be gondolatát, mert ha kimondaná, hogy: ...egésszé lehetnék, azzal mindent elrontana. Kisfiús vigyorra húzza ajkait, úgy nézi a szőkét.
- Mit gondolsz, minden rendben van velem? - kérdésére végül megkomolyodnak arcvonásai, hiszen fél attól, hogy az elmúlt hetek összefoglalása megijeszti a sárkánylányt, aki szó nélkül fog felpattanni helyéről, hogy örökre itt hagyja őt. Talán így kellene lennie. Eltűnni egymás életéből, kerülgetni a másikat a Rellon klubhelyiségben, elfordítani a fejüket, és mintha sohasem léteztek volna együtt, továbbmenni a göcsörtös úton.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340106#post340106][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.20. 18:02[/b][/url]

Minden bátorságára szüksége volt az első lépések megtételéhez, s mikor végre leült sokkoló információt kapott, szinte azonnal. Noel nem kímélte meg, bár legalább szaftos részletekkel nem traktálta, ugyanis Michelle valószínűleg előbb öli meg a fiút, meg azt a cafkát, akit összeszedett magának valami humbuk helyen. Jobban meggondolva, arról a szőkeség tudna, ha a fiúnak lenne valakije. Vagy talán ilyen jól sikerült eltitkolni mindenki elől szíve választottját? Neeeem, az lehetetlen, hogy is lehetne lehetséges, mikor neki Michelle-t KELL szeretnie. Hiszen a lány viszont szereti, csak még magának sem vallotta be! Miért ülne most itt és próbálkozna, hogyha nem akarna semmit sem? De ezt a fiú nem látja, szemellenzőt vett fel és akkor sem bocsájtana meg, ha leányzónk térden csúszva könyörögne egy újabb esélyért.
A következőkben elhangzott dolgokat csak távolról hallja meg. Érzékeli, látja, hogy háztársa beszél hozzá, de mintha a szavak értelmetlenek lennének, nem állnának össze a mondatok. Mintha valami idegen nyelven szólnának hozzá, amit képtelen megérteni, akár beszéli, akár nem. Egyszerűen bekapcsolt a blokk üzemmód. Miközben csak kapta az információkat, meglepődött, de valahol mégsem. Prefektusként értesül azért, hogy kivel mi a probléma, főleg akkor, ha az illető rellonos. Természetesen Noel legtöbb ügyletéről tudott és inkább szórakoztatta, mintsem megrémítette. Kérdése is csak alibi volt, hogy szóba elegyedjenek, ami sikerült. Csak nem így gondolta. A végén neki szegezett kérdésre hirtelen nem is tudja, mit feleljen. Csak ül és bámulja Noelt, hangok nem hagyják el ajkait, gondolatai minduntalan kavarognak. Aztán némi tétovázás után nagy nehezen elmosolyodik, amolyan kényszeredett cselekvés eredményeképp. Megcsóválja a fejét, majd kékjeit ráemeli a másikra, ezúttal azonban más csillogás van benne. A néma bosszúé és az elfojtott haragé.
- Hát persze, minden rendben van – ekkor már nem mosolyog, csak figyeli a sárkányfiút, hogy most mi legyen. A kettejük között beálló csend inkább kínos, mint baráti, ezt pedig a körülöttük ülők is mind megérzik, ugyanis egyre több szempár fordul feléjük. Nos, ha a suli nevörendingálompárja egymás torkának ugrik, az igazi látványosság, főleg, hogy nyilvánosan sosem tették még. Most sem heves vitáról volt szó, ez annál sokkal komolyabb volt. Mindkettejük ellentétes érzéseivel küzdöttek és persze egymással is. Ki adja meg magát előbb? Ki enged a bűnnek és a bocsánatnak?
- Ha már így kérdezted, velem is minden a legnagyobb rendben – kezd bele dallamosan, s ekkor már a többi háztól is egyre gyakrabban pillantgatnak feléjük. Michelle félmosolyra húzza száját és belekezd a saját élménybeszámolójába. Noel, kihívtad magad ellen a sorsot. – Én ebben a nagy nemváltásban Mihaellé változtam, olyan dolgokat tudtam meg, amiket álmomban sem képzeltem volna! Hihetetlen, hogy ezen felül Lin és Misi együtt van… Persze, legalább nekik összejött, nemde? – mímelt kacagással dobta hátra egyik tincsét. A hangulat a tetőfokára hágott, ahogy belekezdett a folytatásba. – A családunk szinte kitagadott minket, ami részünkről tök okés, csak hát… Nem épp optimális egy „gyerek” életében – az idézőjelek kirajzolódása a levegőben játékosan történik, miközben Michelle mimikája teljes mértékben igazodik ironikus, néhol szarkasztikus, vagy idegesítően vidám hangjához. – De tudod mit? Kit érdekel?! Igazából csak Misi számít és én – ekkor azonban elkomolyodott. Sokszor ütlegelte verbálisan ikrét, de egy dolgot nem tagadhatott le. Az életében mindig is ő volt számára az első és ő is marad. Csészéjét finoman forgatta kezei között, de nem ivott bele kávéjába. Viszont ezúttal egyenesen Noelre emelte íriszeit, melyek fagyosan és kegyetlenül jósolták meg a következő tőrdöfést.
- Szerencsére nekem sem kell magányosnak lennem. Benjivel kifejezetten jól megvagyunk. Hogy is mondtad? Jah igen, nekem is van valakim – rákacsintott, de tekintetét továbbra sem vette le a fiúról. Ez a dolog részben igaz volt. Ugyanis tényleg kapcsolatban volt Benjivel, csak épp nyitottban. Ami mind tudjuk, mit jelent. Ezt az aprócska infómorzást nem ejtette el Noel számára, hiszen ezzel bevallotta volna, hogy az egész csak egy komolytalan kaland. Ha szíve választottja így játszik vele, hát ő úgy fog. Egyszer mindent vissza kell fizetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340238#post340238][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 21:31[/b][/url]

Michelle

A lányt úgy tűnik egyáltalán nem hozza lázba a Rellon bajnoki játéka, a személyes tapasztalatok, és a részletes, igazán lelkes élménybeszámoló, melyet hosszú percekig hallhat. Nem úgy, mint a másodévest, aki a versennyel kel és fekszik, agytekervényei csak akörül forognak. A csillogás gyorsan kimúlik a jeges kék tekintetből, Noelnek elég csak megemlítenie, hogy jár valakivel, Michelle aurája azonnal megváltozik. Nem számított erre? Nem hitte volna, hogy túl lehet lépni rajta is? A fiú élénken figyeli a formás arcvonások meghűlését, és nem kerüli el kiéleződő, csak a másikra koncentráló hallását az sem, ahogyan a szőke kiejti: csak Misi számít és én. Noel ebben sohasem kételkedett, de most csak még biztosabbá válik fejében a gondolat, hogy a lány életébe egyelőre nem fér bele testvérén kívül más hímnemű. Csak ők vannak egymásnak, és tudván családi hátterük alakulását nem is baj ez. Megtanultak egymáson segíteni, egymásban hinni és érezni ikerpárjuk minden egyes rezdülését. A fiú halványan elmosolyodik, miközben figyeli Michelle hazug testbeszédét, de egy szót sem fűz hozzá. Olykor bólint, máskor ajkait húzza félre, de figyelmes zöldjeiben mindvégig a megértés, a másik féltése ül.
- Ebbe ne menjünk bele - feleli válaszképpen, amikor a lány elcsendesedik egy pillanatra. Nem érdekli, hogy Mihaelnek és a barátnőjének összejött-e avagy sem, nem érdekli az sem, hogy az ő történetük minden igyekezete ellenére sem kapott boldog befejezést. Elkomorodva néz maga elé, még arra sem figyel, hogy a nagyterem népe időközben elnémult, és a legtöbben már azt lesik, velük mi történik. Nem fog hangos vitába bonyolódni a Saint-Venant lánnyal, most, a majdnem kicsapása mellett nem teheti meg, hogy kósza pletykákat enged szárnyra kelni, és egyébként sincs kedve ismét bosszankodni a múlt miatt. Aztán Michelle hangjában megjelenik a bosszúszomj, zaftos hírét, miszerint Benjaminnal egy párt alkotnak, ízesen vezeti elő, remekül játszva a sziklaszilárd, független nőt, ki bárkin átlép, és akinek semmi sem fáj. Noel a hallottakra lassan emeli fel a fejét, némán fúrva zavart zöldjeit a lány gonoszkodó tekintetébe. Elhiszi neki amit mond, hiszen régebben még ő is ajánlgatta neki az idősebb ex-rellonost, de abban is biztos, hogy a szőkeség nem szerelmes, már csak az előző, testvéréhez köthető megnyilvánulása miatt is.
- Meg fog csalni - mondja színtelen hangon, már-már szomorú hanglejtéssel. - Talán még nem most, de ahogy gondolom, tovább fog állni. Átlép rajtad. És tudod, megeshet, hogy úgy fogsz miatta szenvedni, mint ahogy én szenvedtem te miattad. Azt pedig nem kívánom neked.
Hirtelen kiszáradó torka fájón nyilallni kezd, tagjai zsibbadásnak indulnak, tekintetéből kiveszik a gyűlölet és harag. Hát itt tartanak. Ebben a pillanatban valójában letelt a titkon Michelle-nek szánt várakozási idő, amit csak úgy, mindenfajta kérés vagy ki nem mondott érzések jelenléte miatt tartott fent a számára. Jobbjával felveszi a tányérja mellett fekvő érintetlen villát, és az asztal lapját kezdi vele karistolni. Jókedve észrevétlenül tűnik el, hirtelen azt sem tudja valójában éppen mit is érez. Most csak van, szótlanul, élettelenül, és bár nem találja magát a padlón, tudja, hogy a mai napot nem töltheti egyedül. Mindegy ki kerül útjába, hogy ismeri-e vagy sem, hogy volt-e vele vagy sem, csak legyen mellette, had felejtse el reggelizőpartnerét, és annak hozzáintézett, nyers szavait.
- Szeretnél még mondani valamit, mielőtt összehozunk a csárdában egy páros randit? - kérdezi flegmán a sárkánylány kékjeibe meredve, pillanatnyilag megállítva kezében az evőeszközt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340281#post340281][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.20. 22:20[/b][/url]

Üdítő cseverészésbe kezdenek, ennek hangulatát pedig már az első mondattal megalapozza a páros hím tagja. Nem is csoda, hogy válaszadásnál Michelle kifejezetten szarkasztikus és csak úgy dobálja a „jobbnál jobb” fejleményeket. Amikor Mihael és Lin párosához ér, azért elejt egy aranyos megjegyzést. Amire a reakció valahol várható volt. Látja Noel arcán, hogy azért még bántja őt a dolog. Próbálhatja leplezni, elásni, a lány felől hatszáz tonna iszapot is rádobhat a történtekre, nem fogja tudni elmosni. Örökéletű volt a kapcsolatuk kezdete és nem épp most tervezte lezárni azt. Meg amúgy is. Viszont arra a kijelentésre, hogy van valakije, méghozzá név szerint meghatározva, neki is sikerül némi csalódottságot, vagy épp fájdalmat átsuhanni látni partnere arcán. Nem mondhatná, hogy boldoggá tette ez a felismerés, de szerelemben és háborúban mindent szabad. Ez pedig a kettő egyszerre.
- Ha csak nem én fogom előbb megcsalni őt – kaján vigyor ül ki arcára és felnevet, de olyan ízesen, jókedvűen. Valójában, ha nem ismernénk, biztosan azt hinnénk, hogy teljesen és totálisan megőrült. Ezzel tulajdonképpen meg is adta háztársa gondolataira a választ. Benjivel egyáltalán nem komoly a kapcsolatuk abban az értelemben, ahogyan ő gondolta és magyarázta. Benji akkor sem állapodna meg, ha pisztolyt fognának a fejéhez. Két érdeklődési köre van: a nők és a sör. Jó ideig egyiket sem tervezi elveszíteni. Bohókás. That’s right. – Kedves, hogy aggódsz, de nagy lány vagyok már. Azért köszönöm – átnyúl az asztalon és puhán megérinti a fiú kezét, de vissza is húzza. Nem akarja hosszúra nyújtani a kontaktust, ki tudja, hogy a másik meddig tűrné. Ahogy a vele szemben ülő karistolja az asztalt talán megérzi, hogy túllőtt a célon, így hangtalanul belekortyol kávéjába és várja a következő mondandót, ami nem is olyan későn megérkezik. Kedves, ahogy megszokhattuk és direkt, ahogy megszokhattuk. Úgy tűnik új játékba kezdtek, ez pedig a tapossuk el egymást verbálisan legújabb szériája. Nah, ki tud nagyobbat mondani? Valószínűleg hősnőnk.
- De csak akkor, ha egymással – közli ellentmondást nem tűrően a szőkeség. Elég komoly ahhoz a hangja, hogy mindenki dermedtre fagyjon körülöttük. A Nagyterem nyüzsgése elhal és szinte visszafojtott lélegzettel várják, hogy Noel mit fog felelni, de mire a fiú végre megszólalhatna, Michelle le is inti. – Te is egy mással, meg én is egy mással. Szigorúan. Ahogy lefektetted az szabályokat – lassan bólint neki, kissé kínosan ejti ki a szavakat az utolsó mondatnál, ezzel jelezve, hogy Noel is kellőképp a szívébe taposott. Félmosollyal a száján ismét megcsóválja a fején. Nem érti, miért csinálják ezt. De kivételesen Noel kezdte, ez pedig igen megnyugtató fejlemény. Nos, tényleg kihívta maga ellen a sorsot. A szőkeség úgy dönt, hogy talán mára ennyi elég lett volna, így feláll és elindul, de pár lépés után megtorpan és visszafordítja fejét.
- Egy dologban baromi nagyot tévedtél Ombozi Noel – szájával kissé csücsörít, hogy elfedje mosolyra húzódó ajkait, így várva a jelzést, hogy elárulhatja a titkot. Ami nem is olyan nagy titok, de a fiú biztos kíváncsi rá. Ha nem, akkor is megtudja, ugyanis a játszma csak most kezdődik igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340334#post340334][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 23:01[/b][/url]

Michelle

Nem is érti miért hallgatja egyáltalán végig a szőkét, felfoghatatlan számára, hogy mit szeretett benne annyira, hogy miatta egy egész tanéven át kóválygott szerencsétlenül a kastély falai között. Megcsóválja fejét a sárkánylány őrült kacajára, s zöldjeiben értetlenség és türelmetlenség csillan, ahogy figyeli mikor árulja már el mondandója lényegét.
- Olykor a nagylányok is sírnak - köpi oda válasz gyanánt, ajkai peckesen állnak, hiszen egyáltalán nincs ínyére a stílus, amit a másik megenged magának, mikor ő normálisan, sőt, nem palástolt aggodalommal figyelmeztette őt: pórul is járhat a nagy kalandozásban. Kezét nyomban elrántja az érintéskor, ehhez a játékhoz ő nem adja a nevét, és bár már most nyakig benne van, a továbbiakban azon lesz, hogyan szállhatna ki belőle lehetőleg mindennemű fájdalom nélkül.
- Amúgy meg eszednél vagy?! - az adrenalin mellett hangszíne is gyors tempóban emelkedik meg, ahogy haragos tekintetével beszél Michelle-nek. - Ne itt teregesd ki a szennyest, ha nem tűnt volna fel, akkor elárulom neked, hogy rohadtul mindenki minket néz! Az meg, hogy miként rontod el az életed csak rád tartozik, hagyj ki belőle.
Kezében tartott villájára markol, úgy tesz, mintha nem látná a feléjük pislogó diákokat, mintha nem tudna az őket hallgató kíváncsi fülekről. A háztársnő azonban nem hagyja ennyiben, újabb fejezetet nyit háborújuk vaskos kötetében, szavaival elnyesve a fiú türelmének utolsó, vékony szálát is.
- Te építetted magad köré a Kínai nagy falat, legyél szíves erről nem elfeledkezni - morogja a cserfes szőkének, akivel valószínűleg soha az életben nem lesz egy nyugodt beszélgetése sem. Egyszerűen nem képes megérteni, miért nem tudnak megmaradni egymás társaságában úgy, hogy ne bántsák a másikat sem szavakkal, sem fizikálisan. Beteges amit művelnek, és a tendencia alapján ez egyre csak rosszabb lesz. Aztán a lány felpattan, elindul a nagyterem ajtaja felé, de még, hogy egy utolsót odaszúrjon a másodévesnek, visszafordul, és olyan kijelentést tesz, ami köddel borítja el az egyébként is lelki ingoványban járó Noel agyát. Eldobja villáját, ami csilingelő hangon csattan az asztal lapján, majd feláll, és a lányhoz lépve, megragadja annak karját. Közel hajol hozzá, de hangja erősségén nem csitít.
- Tévedtem, amikor beléd szerettem - ordítja a lány arcába, annak csuklóját mindkét kezével szorítva. - Te rontottál el mindent! Te vagy a hibás, nem pedig én. Azt hiszed okos vagy, meg mindenható, de egy sarlóval sem érsz többet nálam. Hibáztál, amikor nem mondtál semmit, de a szemed elárult, tudom, hogy érezted, amit én!
Nem törődik azzal, hogy a diáksereg nagyja ekkora már kifordult az asztaltól, és most éppen leplezetlenül bámulja jelenetüket. Hangját csak mondandója végére halkítja le, hogy utolsó szavait már biztosan csak a szőke hallhassa. Miután elnémul, hosszú másodpercekig néz a jeges kék szemekbe, hogy végül elengedje a szorítástól bizonyára kivörösödő csuklókat, és hátráljon pár lépést, esélyt adva Michelle-nek arra, hogy most minden szó nélkül kivonuljon a teremből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340359#post340359][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.20. 23:39[/b][/url]

A sírásra célzó megjegyzést nemes egyszerűséggel elengedi a füle mellett. Ez olyan célzás volt, amely kifejezetten övön alulira sikeredett. Ki hitte volna, hogy egymás gyengeségeivel fognak dobálózni egyszer csak. Aztán a hirtelen kitörésre meglepődötten kapja fel fejét, de arcvonásai hamar visszarendeződnek. Több kell ehhez annál, mint ráförmedni. Természetesen teljesen tisztában van azzal a ténnyel, hogy mindenki ebben a nyüves teremben őket figyeli, pletykára éhes fülekkel és/vagy szemekkel. De vajon izgatja? Nem, a legkevésbé sem. Kivételesen örül annak, hogy nagy port kavar, a látványosság és feltűnés mindig jót tesz egy kapcsolatnak, így mindenki számára egyértelműsíthető, hogy Noel az övé. Igen, tagadja, igen, kiabál, igen, leszidja, de és? A várt hatás elérve, hiszen a fiú csak egyetlen lényre koncentrál. Arra a nőre, akit a szíve mélyén őrülten szeret. Azzal, hogy nem hagyják őt hidegen a szőke szavai, bizonyítja érzéseit.
- Hallottátok, forduljatok el szépen, nem szeretjük a nyilvánosságot! – tettetett dorgálással integet a diákoknak, hogy most azonnal hagyják abba a fülelést. Valószínűleg a srácban égő indulatoknak nem tesz jót ez a mozdulatsor a megjegyzéssel, inkább csak olaj a tűzre. De a belső reakció ismételten ugyanaz: GET IT!
- Csípem a modorod, fejleszted? Vagy csak számomra egyértelmű, hogy én nyugalmi helyzetből vagyok akkora bunkó, mint te nekifutásból? – szinte töprengve teszi fel a kérdést, miközben ironikusan, finoman gesztikulálva fűzi hozzá korábbi mondandójához és a legkevésbé sem kedves stílushoz a véleményét. Aztán itt a következő helyzet. Ki szigetel el magától és kit? Igaz, ami igaz, Michelle az elején elég elutasító volt. Habár nem mindig. A Kínai Nagy Falas megjegyzésre elvigyorodik, majd csücsörített szájjal hajol előrébb, hogy még véletlenül se hagyjon válasz nélkül egyetlen megjegyzést sem. Kívülállóként nyilván oltári szórakoztató a vitájuk, de belül a prefekta majd felrobban. Minden csak látszat, a borító. Pedig ha bárki tudná, mit tenne most valójában… Az durvább lenne mint egy ötven karikás film. És ez teljesítmény.
- Azért egy boldog hetünk mégis csak volt. Meg kéne becsülnünk – mintha csak magának mondogatná, bólogat picit és újra felemeli fejét, hogy a zöld szempárba nézhessen. – Oh, egyébként nem tudom, hogy épp ki előtt vannak falak. Mert szerintem te játszol várépítőset jelen pillanatban – ez a kijelentés bár provokatív volt, a kék íriszek elárulták, hogy a lány tényleg így gondolja. Michelle azért jött, hogy beszéljenek, de a direkt kezdés a kapcsolatosdival… Elszállt az agya, nem is kérdés. Feláll székéről és elindul, de még egy utolsó megjegyzést elejt, ami végleg kivágja a biztosítékot. Tisztázzuk, ha akarta volna, kikerülhette volna a vasmarok szorítását, elkerülhette volna azt a durva közelséget, amit akkor kapott. De nem tette. Várta a pillanatot, mikor robban a bomba, így nagy erőfeszítésébe telt, hogy elnyelje az előtörni készülő mosolyt. Azért valahogy csak sikerült, tekintve, hogy épp az arcába üvöltöttek, nem is kedvesen. A szavak szíven szúrták, de a lélekjelenléte és a becsülete több volt ennél. Az elsuttogott mondat pedig mindent megmagyarázott. Ezúttal Michelle-ben gyulladt fel a harag lángja. Eleresztették, hogy hagyják távozni, de ő ehelyett közel lépett Noelhez és megragadta az ingét, hogy odahúzza magához.
- Ha annyira baromira tudtad, miért hagytál ott? Miért engedtél el? Ennyit ért a hihetetlen nagy szerelmed kedves Noel? Csak azért kérdem, mert ha szerinted Benji beletapos a szívembe, te mit művelsz? – szinte belesuttogja a szavakat Noel szájába, azok pedig láthatóan leszivárognak a fiú szívéig, hogy kifacsarják. – Légy boldog, ugyanazt éreztem, te pedig épp most cseszed el. Tapsvihart ezért ne várj – ellép tőle, hogy ott hagyja megsemmisülésében. Keresztbe font karral áll előtte, immáron egy lépés távolságban tőle és várta a következményeket. Üvöltés? Faképnél hagyás? Mindkettőre volt már példa. Így azonban, a közönség szeme láttára muszáj férfiként viselkednie. És úgy is fog. A kérdés csak az, miben fog megnyilvánulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=340458#post340458][b]Ombozi Noel - 2014.07.21. 10:50[/b][/url]

Michelle

Hogy ez a lány képes a legnyugodtabb percéből is lázas idegbajt kovácsolni, még akkor is, ha közben a fiatalember pontosan tudja most nem szabad hibáznia, mert egyetlen rossz lépés, és a tóparti nevelőintézetben találja magát. Feszült, bármelyik pillanatban robbanó nyugalomban ül a szőkével szemben, aki minden egyes szavával messzebb sodorja őt a biztonságos viselkedés partjától. Száját összeszorítja, orcáit felfújja, mint a jól lakott hörcsög, majd a lány többiekhez intézett színészi megnyilvánulásakor nevetésben tör ki, vele együtt fújva ki a bent tartott levegőt. Csóválja fejét, ahogy Michelle-t nézi, ebben a pillanatban kedvesnek látja, szerethetőnek, valódinak. Ez az állapot azonban, mint eddig mindig, tiszavirág életű, és a következő beszólás csak még tovább hergeli a rellonost.
- Nekem nem kell bunkónak lennem ahhoz, hogy számba vegyenek - feleli, hangjába erőltetve minden maradék nyugalmát. Itt nem kiabálhat, nem ránthat pálcát, főleg nem gyújtogathat, mert a pillanatnyi örömérzet után ezer éjjelen bánhatná meg tettét. Pedig elindul ereiben a forróság, dühe könnyen lángba kapna, ha hagyná. Eszébe jutnak Merkovszky szavai, az önkontroll fontosságáról előadott fejmosás, és a levél, amit az a kimondhatatlan nevű hölgy küldött neki az elemi mágikus ügyosztályról. Tenyereit combjaira szorítja, mint ahogy fogait is egymásnak passzírozza, nehogy olyat mondjon, amit maga sem gondol komolyan. De Michelle-t más fából faragták. Ő szívtelenül provokálja a másodévest, aki ezt mind tudja, mégis lépésről lépésre közeledik a boszorkány csapdájához.
- Cupidónak köszönhetem azt a boldog hetet, nem neked, mint ahogy azt már nem egyszer tudtomra adtad - fintorodik el gúnyosan, hangjában csalódottság, és harag keveréke cseng. Nem tudja, hogy ez az ő hibája volt-e, hogy ő nem volt elég a szőkének, nem felelt meg az elvárásainak, és bár élete legboldogabb hét napja volt az a székesfehérvári látogatás, soha nem bocsájtja meg ennek a lánynak, amit ott művelt. - Nem is tudod milyen lavinát indítottál te el azzal a húzásoddal!
Hangja erősödik, szemei összehúzódnak, jobbja elengedi combját, és az asztal szélébe kapaszkodik. Nem fog ennyi pletykaéhes fül előtt apja kínzási módszereiről csevegni, de amit utolsó otthon töltött hétvégéjén tapasztalt, annak egy részéről csak és kizárólag a sárkánylány tehet.
- Tessék? - kiált fel megrökönyödve a másik kijelentésére, tekintete elkerekedik, homloka ráncba szalad. - Tudtommal szakítottál velem több, mint egy évvel ezelőtt, úgyhogy csak tájékoztatásul közlöm veled, ahhoz se lenne közöd, ha magát a Burdzs Kalifát húznám magam köré!
Hevesen verő szíve áttörni készül mellkasán, a harag, idegesség és értetlenség csak fokozza ingerült kedélyállapotát. Az pedig, hogy Michelle éppen most próbálja faképnél hagyni, egyáltalán nem segít, csak ráadás, olaj a tűzre, amit már nem bír nyugodtan lereagálni. A villa még csilingel az asztalon, mikor ő már szorítja a vékony csuklókat, és állatiasan ordít a formás arcba. Noel úgy érzi, hogy még sokkal, de sokkal többel tartozik a lánynak, lelke nem könnyebbül meg némi hangoskodástól. Elméjét elönti a köd, legszívesebben felgyújtana maga körül mindent, az asztalokat, a nagytermet, Michelle-t. Önmagát, és a talajtól elrugaszkodó gondolatait hűtve hátrál, ezzel a szabad távozás lehetőségét kínálva fel a szőkének, aki ahelyett, hogy élne az egérúttal, még közelebb jön, és ingen ragadja a fiút.
- Hogy merészeled megkérdőjelezni az én szerelmemet?! - üvölt fel, és elfordítja fejét a lánytól. Azt hitte, hogy már nem tud fájdalmat okozni neki az előtte álló nőszemély, de be kell látnia, igazán nagyot tévedett. - Úgy csinálsz, mintha nem tudnád min mentem keresztül! Mindvégig tisztában voltál az érzéseimmel, de ha még egyszer megmersz hazudtolni, esküszöm elmegyek Krise kisasszonyhoz, hogy az összes emlékem rólad tépje ki a fejemből!
Megijed saját szavai súlyától, ennek következményeként rémülten néz a másik szemeibe. Most túl messzire ment a szőke, eltalálta a sárkány legfájóbb pontját, újfent átszúrta a még mindig vérző szívét. A legjobb védekezés pedig a támadás, ezt mindketten kiválóan tudják, és szívesen alkalmazzák is az egymás elleni harcban. Noel közelebb lép a keresztbe font karú lányhoz, és felforrósodott jobbjával minden óvatosság nélkül nyúl a prefektus álla alá, enyhén megszorítva annak nyakát.
- Gyűlöllek - suttogja zöldjeit le sem véve azokról a feledhetetlen kékekről, amelyek még most is bántani tudják őt. A lányt nyakánál fogva húzza közelebb magához, hogy mindenképpen pipiskednie kelljen, ő pedig megbiccentett fejjel várja ajkaik találkozását. Erőszakosan csókolja meg a szőkét, úgy tartva annak nyakát, hogy ha ellenkezni is akar, az biztos fájdalommal járjon számára. Mohón falja a régen érzett szájat, szabad kezével a puha hajban veszik el. Aztán arcával elhúzódik a lánytól, elengedi érintett tincseit, és csalódott hangon, leplezetlen őrülettel köszön el Michelle-től. - Légy boldog Benjaminnal!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=343373#post343373][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.25. 15:03[/b][/url]

Ahogy Noel elneveti magát, láthatóan a körülöttük lévők is oldódnak valamelyest, bár figyelmük középpontjában továbbra is a páros áll. Michelle nem vesztegeti idejét kellemes percekre, azonnal érkezik következő kedvesnek nem mondható megjegyzése, melyre a vele szemben lévő igen gorombán válaszol. A szőkeség megvonja vállát, majd hátradől, maga előtt keresztbe fonja karjait és úgy válaszol.
- Nekem sem kell, számomra ez választás kérdése. Te tudod a legjobban – összeszűkült szemmel méregeti a fiút, próbál kést döfni belé, a gyenge pontra hajt. Sosem fogják megemészteni ezt a szörnyűséges tanévet, amelynek okozója bár egyértelműsíthetően a lány, a vége felé a fiú is beleadta a saját részét. Bár mindenki azt hiszi, az ő harcukat a gyűlölet tüze fűti, ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Szilárd tény ugyan, hogy az utóbbi időben csak fájdalmat okoztak egymásnak, mindez annak volt betudható, hogy szeretetükkel, vagy inkább szerelmükkel nem tudtak és jelenleg sem tudnak mit kezdeni. Azok a sebek, amelyeket egymáson ejtettek, de főleg Michelle Noelen, túl nagyok és túl mélyek voltak. Ha bármit is akarnak még egymással kezdeni, ahhoz előbb el kell pusztítaniuk a másikat, hogy egy teljesen üres lapról indíthassanak. Olyasfajta megbocsájtásra kell lelniük, amit megadni csak egy igazán szerető szív képes.
- És akkor mi van? Csak azt ne mondd, hogy nem volt kielégítő – kaján mosolyra húzódik szája, kékjei belefúródnak a fiú zöldjeibe, egyértelműen előhívva onnan a régi, eltemetett emlékeket. Azt a bizonyos hetet, ami mindent elindított kettejük között és, ami még mindig kísérti őket álmatlan éjszakákon, vagy magányos nappalokon. A kötelék akkor kialakult és hiába próbálják elszakítani, megfosztani egymást ettől a valamitől, túl erős. Életük végéig bennük marad majd ez a viharos, kegyetlen játék, amelynek okozója a büszkeség és a félelem az érzésektől. A lavinás részre nem óhajtott reagálni, mert nem akart még mélyebbre ásni. Ezt nem itt és nem most kell megtenniük. Sok minden megengedhető a fehérnép előtt, de ennyire bizalmas dolgokat csak és kizárólag négyszemközt közölhetnek egymással. Ebben még Michelle is egyet kellett értsen a fiúval.
- Nem lenne hozzá közöm, de az orrom alá dörgölnéd, hogy fájjon nekem, igazam van? – előrehelyezett testhelyzetben, nyugodtan beszél az ingerült rellonossal. Kivár pár másodpercet, de reagálni nem engedi. – Hát persze, hogy igazam van – megint összehúzza szemeit, azonban már nem marad ülve, felkel és elindul, a visszatekintés viszont meghozza vesztét. A fiúhoz simulva, szájába csepegteti a méregként funkcionáló szavakat, odaleheli őket, ezzel pedig túllő a célon. Az üvöltés, ami elhangzik és ezzel végleg fagyos hangulatot teremt, Michelle szívébe kést állít. Hát tényleg így érez a fiú. Ha nem nagyközönség előtt lettek volna, a szőkeség szeméből könnyek csordultak volna, de így csak állt némán és várt. Néz Noelre azokkal a fájdalmas kékekkel, amelyekben már nem lakozik harag és bosszúvágy, csak a csalódottság. Pár másodpercre szüksége van összeszedni magát, de végül sikerül.
- Ha ettől boldogabb leszel, nyugodtan takaríts ki az életedből. Úgysem vagyok odavaló, ha jól emlékszem – szavai bár halkak, sértettek is egyben, s ezzel az éllel a hangjában óhajtja lezárni a veszekedésüket, melyet az iskola elé tártak. Bár gondolataiban elhatározza, ideje indulni, Noel megelőzi, ahogy odalép hozzá és különös kegyetlenséggel húzza őt magához. Ahogy megérzi az ajkakat övéin, kikapcsolják az agyát, csak a fiúra tud gondolni, minden tiltakozás és kétségbeesés helyét átveszi a vágy, így ugyanazzal a hevességgel visszacsókol. Mikor ízlelte így utoljára őt? Már nem is emlékszik. A búcsúcsókjuk halott volt és élettelen, de ez vad és szenvedélyes, amilyennek lennie kell. Michelle rég nem érzett így és ezt bánta. Bánta, hogy makacs volt, de most is tudja, hogy amint vége a pillanatnak, nekik is végük. Megérzi hajában a finom kezet, s így ő is szabadon engedi az érzéseit, ujjai vándorútra indulnak, átkulcsolják a rellonos derekát, majd lassan elindulnak felfelé a hátán, a hajában végződve. Egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat, de mikor érzi a végét, elereszti Noelt. Ellépnek egymástól, de itt nem lenne szabad véget érnie.
- Mi lenne, ha téged választanálak? – jelentőségteljesen pillant a fiúra, hangjában nem tükröződik semmilyen vicc, vagy hazugság. Ilyen őszinte talán még sosem volt a fiúhoz, most azonban létfontosságú a kérdés. Talán Noel azt mondja, nem érdekli, talán azt feleli, hogy szereti, talán szóra sem méltatja, de a szőkeség ettől függetlenül odalép hozzá és átöleli derekát, nem ereszti. Ha el is utasítják, nem hagyja magát, mert övé az utolsó szó. Az előbbiekből látható, hogy szereti őt a rellonos, hát lássuk, mi lesz ebből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=344619#post344619][b]Ombozi Noel - 2014.07.27. 15:21[/b][/url]

Michelle

Nagyot nyel, amikor a lány ajkait elhagyja a kielégítő szó. Akaratlanul is felrémlik előtte a szőke arca, fedetlen teste, édes hangjai, amint csak neki duruzsol. Úgy mosolyogni talán azóta sem volt alkalma látni, de akkori odaadását sem érezte. Képtelen viszonozni a másik elégedett vigyorát, hiszen számára ez tagadhatatlan fájdalommal jár. Akkoriban, még Székesfehérváron azt hitte, hogy ennek soha nem lesz vége. Annyiban igaza is lett, hogy nem tud majd elszakadni Michelle-től, s talán örök időkig hordoznia kell magában az agyába férkőző, minduntalan lelkét rágó démonokat. Akkoriban viszont abban bízott, hogy olyan szerelem lesz az övék, amit mások irigykedve figyelnek majd, hogy csodálattal nézik végig boldog csókjaikat a réten, vagy bambulnak bele az ő egymásba borulós nevetéseikbe. Szerelmük azonban a vigasztalhatatlan kategóriát erősíti, legalábbis Noel szívében biztosan. Akkoriban egészen máshogy látta magukat, egyszerűnek, végeláthatatlannak, boldognak. Nem kíván a lány szavaihoz fűzni semmit, félő ugyanis, hogy szűkölő torkán nem férne ki hang, vagy ha mégis, az bénult könnyekkel párosulna. Egyetlenegyszer sem sírt még lány miatt, könnyeivel utoljára édesapja találkozhatott, de azokat sem az érzések váltották ki, sokkal inkább az ajándékba kapott testi kín. Tekintetét felemeli az asztal lapjáról, engedi őket a lány kékjein megpihenni. Kifejezhetetlenül sajnálja, hogy idáig jutottak, hogy sárkányvérű büszkeségük olykor fontosabb volt, mint a másik. A metsző kékséget nézi, gondolatai kikúsznak elméjéből, hogy olyasfajta üresség lepje el, ami után könnyedén veszítheti el fejét, és olyat tehet, amit később még nagyon megbánna. Michelle szemtelenül provokálja, olybá tűnhet, hogy azt szereti, ha a férfiak állatként bánnak vele, agresszív-őrülten viselkednek, erőszakos mozdulataikkal mutatva meg neki, hogy pontosan miként is éreznek iránta. Noel nem a legtürelmesebb fajta ember, aki szótlanul tűri, hogy gyenge idegzetén csárdást járjanak, de úgy hiszi, ő valóban minden tőle telhetőt megtett a sárkánylány boldogságáért. Nem törődve mások véleményével volt a váll, ha bánat érte a szőkét, volt a barát, aki meghallgat, s lenyel bármit, volt a szerető fél, a támasz, és a világon akármi lett volna, csak Michelle közelében lehessen. Aztán meghozott egy döntést, amit most nem változtathat meg csak úgy, mert ha megteszi, saját magát hagyja cserben. Hosszú idő alatt felépített büszkeségét nem dobhatja oda egyetlen szép szóért. Nem jellemző rá a határozatlanság, a döntésképtelenség meg még annyira sem, de pillanatok alatt mindkettő beköltözik szívébe, hogy feszültséget, haragot és dühöt gerjesszenek benne. A jégszemek, a provokáló stílus pedig csak olaj a tűzre. A rellonos robban, és felpattanva helyéről a Saint-Venantért nyúl, hogy a lehető legkínzóbb fájdalom közepette ragadja őt meg. Nem hisz búcsúcsókban, sem romantikában, és nem hisz a kapcsolatok szükségességében sem, mellkasában reszkető szíve most mégis hevesen dübörögve kapkod a lány után.
- Akkor meg kellene bocsátanom neked - feleli a csók után megszólaló Michelle-nek némi szünetet követően. Hangja nyugodtan cseng, de odabent zavarossá válik az állóvíz. Eddig nem hitte, hogy a lány komolyan gondolná a vele való kapcsolatot, ezek után viszont felsejlik benne a viszonzottság kellemes érzete. - Elfelejteni mindazt, amit mondtál nekem, például az előbb is, hogy tegyem meg nyugodtan, eresszem el az összes emlékem rólad. Nem gondolhatod komolyan, hogy képes lennék rá. Te az lennél?
Amikor megérzi a derekára kulcsolódó vékony karok szorítását, megdermed, és körbepillantva a teremben, a rájuk szegeződő tekintetekben veszik el. Hát ilyen sem történt még soha. Michelle minden figyelő szempár ellenére vállalja érzései felett hozott döntését, és hiába, most nem teheti meg vele, hogy szégyent hoz rá a diáktársak előtt.
- Menjünk el holnap valahová, ahol kettesben lehetünk... - javasolja halkan a hozzásimuló gyönyörűségnek, ujjaival a lány állát tartva, szájával egészen megközelítve az övét. Már nincs benne kegyetlenség, az erőszak helyét gyengédség veszi át. Az előzőleg szorító kezek most simogatóak, különös óvatossággal érnek a vékony bőrhöz, nehogy fájdalmat okozzanak, vagy megsértsék azt. - ...de ha engem akarsz, Benjamint felejtsd el.
Zöldjei megkeményednek, suttogó hangjából kihallatszik a veszélyes komolyság. Michelle-nek tudnia kell, hogy most nem viccel, mert ha a választás alatt arra célzott, hogy csak és kizárólagosan mellette dönt, akkor abba nem fér bele más.
- Ha több vasat tartasz a tűzben - kezd bele bölcselkedő gondolatába, de a szőke hívogató ajkainak nem tud tovább ellenszegülni; szerelmes szívvel csókolja meg újra, hosszan merülve el a vágyban, s beteljesülésben. Végül cuppanó hanggal válnak el ajkaik, hogy Noel szigorú szemekkel folytathassa félbehagyott mondanivalóját. - könnyedén lángba kaphatsz.
Nem rest jelezni a lánynak, hogy ha csaláson kapná, akkor is végezne vele, ha aztán élete végéig börtönben rostokolna, akkor is, ha Mihael a pokolra küldené, akkor is, ha a végszóval önmagának okozná a legnagyobb fájdalmat. Ha Michelle megcsalja, mindkettejük életének vége. Kérdő tekintettel mélyed a kékekbe, karjaival ölelve a hozzásimuló testet. Ha ő most sutba vágja büszkeségét, akkor a sárkánylánynak is be kell adnia valamit a közösbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=347644#post347644][b]Michelle Angelique Saint-Venant - 2014.07.31. 20:48[/b][/url]

Még saját magát is meglepte ezzel az egésszel. Miért kérdezte meg, hogy lehetne-e valami köztük? A válasznak nemnek kéne lennie, de ehelyett más történik. Megbocsátás, feledés… Olyan dolgok, amikre Noel talán már nem képes. De ha megtenné mindezt érte, értük, akkor csak kell akadnia egy indoknak, amiért még mindig nem engedték el egymást. Végig csak fájdalmat adtak egymásnak, de főleg a lány. Minden áron el akarta magától taszítani Noelt, de ehelyett csak közelebb került. Szakmai ártalomnak is nevezhetnénk az elszigetelődést és a bizalmatlanságot, de letagadni mindent túl sok. Mich lehunyja szemét, míg gondolkozik. „Az lenne a legegyszerűbb.” Ezt válaszolná a kérdésre, de elnyomja az eszét és hagyja, hogy a szíve beszéljen.
- Nem gondolnám, hogy igen – elmosolyodik féloldalasan, de ez egyértelműsíti, hogy tényleg így gondolja. Nem, nem adná el senkinek azokat a perceket és órákat, a legkínzóbbakat sem, mert azok is ők. Megtapasztalták milyen együtt és egymás nélkül. Mindkettő valahol pokoli volt, de ha kaphatnának egy újabb esélyt, lehet másképp fognának hozzá. A randi hallatán elkomolyodik és bólint egyet. Nem mond semmi konkrétumot, hol és mikor, nem éppen a Nagyterem kellős közepén kéne ezeket az infókat egyeztetni. Még csak az kéne, hogy az ünnepélyes „új esélyek” találkozón jelen legyen a fél iskola. Akkor inkább egy akasztás, de már tényleg.
- Egy nyitott kapcsolatot felesleges elfelejteni – acélozott kékjei belefúródnak a zöldekbe. Nos, igen. Ha eddig Noel azt hitte, hogy egy életre szóló románcnak kell véget vetni, akkor bizony hatalmasat tévedett. Közösen döntöttek emellett, Benji azért, mert képtelen kötöttségben élni, Michelle pedig azért, mert azt hitte, Noellel vége és Benjamin amúgy is imponált neki. Be kell vallania, helyes srác, van egy kiállása és jó fej is, a maga rellonos módján, de… De ez kevés ide. Noel más, egészen más, vele a múltja, az emlékei, igazából túl sok minden köti össze. Mindezt elengedni egy játék kedvéért, egy komolytalan életfelfogás következményeképp? Ki van zárva, nem tenné meg. Hagyja, hogy újabb csókot leheljenek ajkára, nem tiltakozik, sőt.
Mikor fenyegetés érkezik a fiú részéről, Michelle finoman elmosolyodik, majd lenyúl övtáskájába, hogy onnan egy kést előhúzva Noel szívéhez szorítsa. Kékjei rávirulnak a rellonosra, élesen csillognak, majd végül megszólal.
- Ha nem szeretnéd, hogy újra szíven szúrjalak, te se csalj meg – szinte a fiú szájába suttogja a fenyegető szavakat, ám a penge érintésétől halálosan komollyá válik az egész. Eddig csak átvitt értelemben beszéltek tőrdöfésről, de ha a másik elemi mágiával akarja kordában tartani a Saint-Venant lányt, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy ő is mindent bevet, ami jelen esetben pálcája és csodálatos gyűjteménye. Ha egyszer Michelle komoly kapcsolatra adja a fejét, elvárja, hogy ugyanazt kapja vissza, így ha neki nincs kikukucskálás, a partnerének sincs. A kést elveszi a fiú szívétől és visszateszi a helyére, majd lehámozza magáról Noel kezeit, hátat fordít és elindul.
- Egyetlen dologban nagyot tévedtél, mikor legutóbb találkoztunk – megint hátrapillant, de ezúttal nem áll meg, hanem jó hangosan mondja el, amit már korábban akart, hogy utána végleg eltűnjön a közönség elől. – Mi még nem végeztünk egymással.