37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium
Trófeaterem - Gergelyfi László hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. augusztus 2. 13:27 | Link

Kati

A mai nap is megvolt, túlélte. Habár Zóra pedzegette, hogy hamarosan ki fogják venni a suliból idén valamikor - teljesen letargikus volt a lány -, nem hitt neki. Sokszor mondott már sok mindent Asztrea, azóta nem mindent vesz készpénznek nála. Arra gondolt, hogy mostanában egy csomó titkot megosztott vele a lány, volt olyan, hogy Panka sem tudott róla, legalábbis, amikor ő szóba hozta, a szőke úgy tett, mintha arról semmit sem tudna. Így inkább óvatosabb lett és nem osztott meg semmit egyik lánnyal sem, amit a másik mondott, amikor kettesben voltak. Egyre nehezebb volt számára, hogy ezeket szelektálni tudja, nem akart se rossz barát, se pedig rossz titoktartó lenni. Ebben ráadásul sosem volt jó, így volt rá esély, hogy kikotyog majd valamit hamarosan. Most is inkább elmenekült a csajoktól - rosszullétre hivatkozva a sok kaja miatt -, minthogy elszólja magát egy fiús témában, amiben éppen vitáztak a bestik. Az egyik kedvenc helyére igyekszik éppen, suhogó dísztalárjában, a trófeateremben. Ha nem is a Mennydörgők vitrinje, itt is tök király kviddicskupák vannak. Az egyik kedvence, amikor Szelniczky - ismeri névről és örül, hogy ő is ide járt - egy bombasztikus csavartgólt dob át a kupán, majd újra ismétli magát. Közben az őrző "esik-kel", a jelenet mindig mosolyt csal az arcára, főleg a srác ábrázata, ami meglepően részletes. Ha nem is rohan, lendületesen halad a terem felé. Hirtelen fordul be és megtorpan, ahogy látja, hogy más is van ott, teljesen lefagy. Ráadásul egy Rellonos, így még bajba is kerülhet akár, de talán a zöldek leányai nem akarják őt kicsinálni. Erre persze már látott ellenpéldát, de elég optimista és Eridonosként bátor is, így a megtorpanása sem tart túl sokáig. El is indul a lány felé -  szinte teljesen megfeledkezve az eredeti céljáról -, gyorsan meg akarja beszélni vele, hogy ez nem kihágás meg semmi. Talán paranoia a zöldekkel szemben? Ki tudja? De aztán, ahogy közeledik rájön, hogy a lány sírdogál, vagy sírdogált. Aj-jaj, ez még veszélyesebb lehet! Vesz egy mély levegőt és odalép, hogy a másik szemébe nézzen és kitaláljon valami jó okot arra, hogy ne legyen leátkozva.
- Szia! - pillant rá egy kedvesebb mosollyal és akkor ismeri fel a prefektus lányt. ~Basszus!~ - Valami baj van, Kata? - benyúl a zsebébe, egy tiszta, de összegyűrt zsebkendőt vesz elő automatikusan és a lány felé nyújtja. Kicsit meg is sajnálja őt, sosem néz ki jól, ha valaki sír. De talán nem lesz megbüntetve... vagy pont emiatt de! ~Merlin segíts!~
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. augusztus 29. 17:43 | Link

Kati

Az átlagnál nem vagyok jobb a pálcamágiában, így a felém reppenő varázst - amit ijedtemben nem is ismerek fel - egy fejmozdulattal próbálom elkerülni. Mivel nem érzek változást, így továbbra sem gondolok semmi rosszat. Biztosan megijesztettem, de ő célt tévesztett. Hátrasandítok, ott sem látom nyomát semminek, így lélekben vállat vonok. Azonban azt pontosan látom, hogy nincs jól a másodéves lány, aki ráadásul prefektus. Én mindig úgy gondoltam, hogy a Rellonosok még ahhoz is kemények, hogy ne mutassanak ki érzéseket más házbéliek előtt, de úgy tűnik, hogy megdől ez az amúgy sem szilárd lábakon álló elméletem. A zsebkendőt elveszi Kata és már látom, hogy rám fog ugrani, mert nagyon megbánthatta valaki, vagy valami. Emelem a kezem, hogy majd átkaroljam, de pár másodperc múlva le is engedem lassan, miközben a Nagyúr rokona szép lassan felhúzza a páncélját és leül. Közben próbálom kihámozni amit mond. - Bántott valami gólya? - csusszanok le mellé, hogy lássa, nem akarom magára hagyni. Annyira nem is ismerjük egymást, hiszen egy évvel idősebb, és annyira meg nem vagyok szabályáthágó, hogy sokat összefutottunk volna. De amúgy nincs vele bajom, és eléggé tele is ettem magam ahhoz, hogy ne nagyon akarjak mocorogni. Azaz, maradok, amíg lehet és hátha kiszedek belőle valamit, vagy akár segítek is rajta valahogy.
- De most miért sírsz? Tök jó fej csajszi vagy, meg... csinos is! Szerintem - ennél több érv egy 16 évestől valószínűleg egy lánynak nem kell, ha dicsérik. Majd elviszem őt az egyik ingyenjegyemmel! Na, ez lesz az aduászom, ha más nem jön be. Szerencsére elég edzett vagyok a lányokkal kapcsolatban, Zóra és Panka mellett olyanokat is megtudtam már, amit normális pasinak sosem kéne.
- Én meg fogok bolondulni idén amúgy. Remélem a rokonod nem talál ki most valami bolond feladatot, mint tavaly! Viszont ötös lettem nála, jókat írtam rólad - elmosolyodom, hátha ezzel javítani tudok a helyzeten. Meglátjuk.
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. szeptember 5. 09:35 | Link

Zsanna
szett

Még mindig nem tudom, hogy mivel vett rá erre Zsanna. Talán elkezdtek hiányozni a csajok - Zórát kivették, Panka meg nyaral a vizsgaidőszak kellős közepén? Nohiszen -, ami  már önmagában fura, hiszen állandóan szekálnak. Jó, ez nem igaz, de szeretnek rajtam szórakozni, ráadásul Gertit meg igyekszem kerülni is, a múltkori bénázás miatt. Meg amúgy is tanulni kéne, mert a bájitaltan továbbra sem az erősségem, de mindegy, inkább lógok az elsős szépségkirálynővel. Mondjuk ebből a szempontból nem volt nehéz rábeszélni, de maga az akció már vet fel kérdéseket. Tavaly már "ellopták" ezt, bár nem volt sokáig kérdés, hogy kinél lehet. Most meg nem tudom, hogy miért kell éppen bátornak lenni eridonosként, de csak nem hagyhatom Zsét cserben. Hát hogy nézne már ki, mikor meg amúgy tök jó fej, ha nem számítjuk a sznobizmust, a flegmaságot, a ... mindegy is, én sem vagyok a világ legnormálisabb sráca, minek ítélkezzek? Főleg, hogy a barátaim nagy része sem normális, úgyhogy illik a képbe Zsazsa is. Na, de hogy pont azt, pont most fújjuk meg? Csak ülök a szobámban és ilyeneken töprengek, közben a bájitaltan könyv szétnyitva hever, természetesen fejjel lefelé, nehogy véletlenül a betűk beugorjanak a fejembe. Kopogás, megjött ő hercegnője. Mikor már kinyitom dumálni kezd, ráadásul pont arról, ami számomra is elég para. Hirtelen az ajkára teszem a mutatóujjam, miközben behúzom magam mögött az ajtót. Szerencsére senki más nincs bent, lehet, hogy őt magát kellett volna behúznom a szobába, nem az ajtót.
- Baszki a folyosón vagyunk, halkabban - veszem el az ujjam rögtön, mert Zóráéktól megtanultam már, hogy a csajok ilyenkor bármi kínos mozdulatra képesek, és még fájhat is. Közben nézem az érméjét, hát... egy érme, fura dolgokkal. Nem vizsgálom meg tüzetesen, csak éppen vetek rá egy pillantást, mert aztán újra Zsanna szemeibe nézek, ahogy - ha eddig nem lett volna éppen elég para amit csinálunk - még tovább feszíti a határát a hülyeségnek, amire készülünk. Azért nem mondom, hogy nem izgat és izgalmas a dolog, de egyértelműen a csínytevések azon válfaja, amikor rohadt nagy a kockázat/siker arány, de ha a rosszabb jön be, akkor bizony falhoz leszünk állítva.
- Jó, bízzuk, de mit? Hogy sikerül-e? - nézek rá nagy szemekkel, majdelindulok a trófeaterem irányába. - Jössz? - közben is dobálhattja az érméjét, én meg már azon gondolkodom, hogy átváltozom inkább, más bőrébe bújva. - Te figyusz, van tanár, aki akkora, mint én és ismerjük? - nem vagyok éppen kicsi már, de most hirtelen üres a fejem eléggé, hogy ilyenek eszembe jussanak. A pálcám hűvösen simul a tokjában hozzám, nagyon remélem, hogy segítségünkre lesz.
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. szeptember 5. 10:24 | Link

Zsanna
szett

Érted, én itt majd beszarok, hogy hogyan temetnek el élve felakasztva, ő meg azt mondja, hogy milyen jó az ingem! Nooormális? Ezen a gondolatmeneten meg már túl vagyunk.
- Kösz, neked is jó a szetted. Nem is feltűnő! - ironizálok, mondjuk, ha nincs rajta talár, akkor kábé mindenben lehet, mert ugye a modellséggel kéz a kézben jár az, hogy mindig tökéletesen öltözködik. Most is, ahogy mindig elég egy pillantás, hogy megállapítsa bárki, hogy nem egy kezdő vasutas öltözködött fel, a reggeli munkába járáshoz. A bocsánatkérésre csak bólintok és hirtelen vörös is lesz az arcom, amit majdnem elég gyorsan vissza is állítok a képességemmel, de attól az égő érzés még marad. Francnak kell nekem lányokhoz érnem? Mindegy, de legalább már csendesebben lopunk! Háhá, de jó!
- Jó, akkor mi baj lehet? Egy büntimunka... - fújom ki látványosan a levegőt, de tudom, hogy úgyis megpróbáljuk. Bármekkora baromság, bármennyire is para, nem baj, mi vagyunk a Bátrak Karavánja. Csak ki ne essen a kocsink kereke út közben, néhány fentről már úgyis kiesett.
- Mi van? - hitetlenkedve nevetem el magam, de gyorsan visszaveszek a hangerőből. - Hát ezek egyre jobb tervek! - szorítom el az ajkaim, majd azért megnyugtatom. Ha már hülyeséget csinálunk, akkor legyen minél nagyobb, nem igaz? - De tudod mit? Legyen! Dobd! - innentől azért már más üzemmódba váltok. Nem is tudom, hogy melyiknek örülnék jobban a mágiának, vagy a törésnek. De figyelem a történést, és közben valamiféle álcán gondolkodom.
- Jaj, igaz. Bár nem szoktam ilyet csinálni. Abba mondjuk azt is írták, hogy mennyi csajom van, te is köztük vagy, jobb, ha tudod - gurgulázok fel az egész hülyeségen. Én csípem amúgy az Edictumot, mert tök jó sztorikat találnak ki. Jó, némelyik nem kellemes, amikor összesúgdolóznak mögöttem, de el tudom viselni, mivel elég ha én tudom, hogy mi igaz, meg mi nem.
- Jól van ám. Nem leszek az apád, még az kéne - kuncogok, mert tudom, hogy nem lennék jó apa. Jó nekem így gyereknek lenni, nem kell a sok hülyeség, mert tudom, hogy én miket mondok, és azt visszahallani nem okés. Hirtelen kapom fel a fejemet a vádakra.
- Dehogy ijedtem. Már rég beszartam! Mehetünk - vigyorgok egyet és végre elindulunk a végzetünk irányába.
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. szeptember 5. 11:29 | Link

Zsanna
szett

- Tudom - nyugszom le végül, hát ez van, de akkor is mellbevágott, hogy ez a ruhamizéria még annál is fontosabb, hogy elvigyük a kupát a helyéről. Mármint illegálisan.
- Úgy érzem, hogy te egy szikláról ugrálást is romantikusabbnak tartasz, mint egy pizzázást. Mondjuk lehet, hogy ezt én is - vonok végül vállat, bár tény, hogy ha együtt kellene undorító könyveket pakolni, legalább nem unnánk halálra magunkat. Csak bólogatok, ilyeneket már én is hallottam, hogy ha nem teszel semmit, akkor el leszel könyvelve bénának. Jó, hát nem mondom, egy két hülyéskedés belefér, nem tudom mit aggódok. Lehet, a közelébe sem jutunk, mert jelez valami néma riasztó. Úgyhogy fel is vetem neki inkább, hogy jól vigyázzon, ha már a csajom az Edi szerint.
- Túl nagy a nyomás, tudod? Kati is mindig ostromol, ahogy te - kuncogok, mert nagyjából annyira hajtanak rám mind a ketten, mint lovashintó az autópályára. A Kornélos megjegyzésnél pedig felhúzom az egyik szemöldököm. Egy az érdeklődési körük? Jahogy...
- Tényleg? Nem tudtam - elgondolkodom az egészen, még a jobb arcfelemet is megvakarom a bal kezemmel. Nem tudtam, hogy meleg, de hát nem is mutatott ilyesmit eddig, meg nem is szoktam mindenkitől megkérdezni ezt. Közben elszórakoztatjuk magunkat, hogy rossz apa lennénk mindkettőnk szerint is, aztán persze beszól megint Zsazsa. Ő egy bátor Eridonos, vagy flúgos... esetleg mindkettő. Nem is esetleg.
- Ja tényleg bűn, végül is megtettünk mindent, hogy miénk legyen - nem próbálok bűntudatot kelteni benne, csak az igazság az, hogy nem árasztottuk el szorgalmikkal a tanárokat. Valamelyikük ezt finoman meg is jegyezte, hogy esett volna el a saját lábában. - De ugye ez egy másik módszer, lássuk! - szélesen elvigyorodom, miközben megérkezünk a helyszínre. - Megyek én - mondom és elindulok a trófeateremben. Hát egy két lézengő diákon kívül nincs senki, szóval mondhatni szabad a terep. - Jöhetsz - lépek vissza egy pillanatra, majd a házkupa felé indulok. Látszólag egyetlen, sima üvegvitrinben van, ahogy elnézem, amikor megállok előtte. - Mit csináljunk, hogy a téblábolók elhúzzanak? - biccentek a két srác és a három lány felé, akik a teremben vannak még. - Végül is nem sietünk... vagy de? - nézek rá és tovább próbálom felderíteni a hely mágiáját. Nem nagyon fog menni így, hogy van közönség.
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. szeptember 13. 08:35 | Link

Zsanna és Gerti
szett

- Mindjárt gondoltam - vigyorodom el, ahogy a hercegnő is egyetért abban velem, hogy a szikláról ugrás vicces lehet. nem mintha bármikor is kipróbáltam volna, de mondjuk rá, hogy rajta van a bakancslistámon. Na, majd egyszer, amikor nem lesz más dolgom és nyár lesz.
- Ó, pedig néha már azt hittem, hogy hát odavagy értem - folytatom a poénkodást, ha már így belementünk. Nem vitás, hogy Zsanna simán a zsánerem, de szerintem minden jó szemmel rendelkező srácnál is így van. Ráadásul ismerem is eléggé ahhoz, hogy ne csak a külsejéről ítéljek, így bízvást mondhatom, hogy jó parti. Az biztos, hogy vele nem unalmasak a hétköznapok, mert például rávehet arra is, hogy lopjátok el a házkupát...
- Már miért tenném? De ha mégis eszembe jutott volna, akkor most már biztosan nem fogom szekálni - elhúzom a fejem ijedten, mintha félnék attól, hogy Zsé bántani akarna. Mindegy, amit mondtam igaz, nem volt ilyen gondolatom, hogy egy meleg srácot zaklatnom kellene, mert olyan, amilyen.
- Mi van? Egy Rellonossal tanultál? Wow - direkt csinálok úgy, mintha érdekelne, és meglepődnék, hogy egy pincelakóval tanulgatott. Bár tény, hogy mi ketten nem vagyunk a tanulás mintapéldányai, így végül is a "wow" ennek is szól. De mivel van jobb dolgunk is - en, inkább ne lenne, de már mindegy -, mint a tanulásról beszélni, ezért felvállalom a felderítés szerepét, és miután úgy ítélem meg, hogy minden rendben, be is hívom őt. - Kösz. Minden dicséreted megmelengeti a lelkem - forgatom m eg a szemeimet vigyorogva, majd megállunk az egyik vitrinnél. Természetesen itt sem tud Zsanna kibújni magából, máris ekézni kezd egy srácot. Odavezetem a szemeimet, hát... jó, én sem hordanék ilyet, de biztos régen más volt a menő, vagy nem tudom. Azonnal ugyanúgy kezd állni az én hajam is. - Én sem vagyok így menő? - kihúzom magam és kérdően nézek rá. Aztán végre kitisztul a terep és nekikezdhetünk az akciónak. Védelem - Eridonos tolvajok 1:0.
- Hát, nézzük meg, ha azt a széket - mutatok rá egy méretesebb fotelszerű darabra, mikor egy igen érdekes hang szólal meg mögöttünk. Meg is pördülök, egyértelműen már a hangról felismertem őt - oké, nekem ez könnyű - és arcomra meglepődéssel vegyes mosoly terül szét. Örülök, hogy ő jött, egyrészt háztárs, másrészt bájitaltárs, harmadrészt... jó fej, szóval be kell vonni.
- Te hogy törnéd be az üveget? - mutatok a házkupát védő vitrinre. - Kéne nekünk belőle valami, de eskü visszahozzuk. És ha bárki szólna, a te ötleted volt. Segíts, Gerti! - nyilván nem köpnék be senkit, de erről nem kell tudnia a hölgykoszorúnak. Úgyis a csurimurin már majdnem elnevettem magam, de valójában meg tökre tetszik a szó, bármit is jelentsen. Zsanosz, Gertosz, Alacosz a három csurimuri. Egy mindenkiért, mindenki a kupáért!
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. október 3. 14:52 | Link

Zsanna és Gerti
szett

- Haj már, ennyire komolynak nézel engem, hogy mindent komolyan mondok? - próbálom elvenni egy kicsit az előző mondat élét, de tényleg csak szórakoztam vele. Nem mondom, hogy nem jó csaj, meg nem kedvelem, de egyelőre nem érzem azt, hogy nekünk járni kéne. Áhh, még a fogalmazáshoz is béna vagyok ebben, szóval tényleg nem való nekem még egy barátnő, pláne nem olyan hercegnő, mint Zsazsa.
- Amúgy tudsz félelmetes lenni, ja! - vonok vállat, mert tényleg tud. Azért egy mérges Zsazsa nem éppen jó látvány és tudom, hogy ha nagyon akarna, tudna bántani, még ha nem is fizikailag. A lányok ravaszak, vigyázni kell velük, ha nincs jó kedvük. Vagy ha van. Miközben az évszázad rablására - ahahaha - készülünk, legalább jól elszórakozunk, amíg szabad nem lesz a terep. A hajam persze lefikázza, viszont annak meg örülök, hogy az eredeti legalább jobb. Én azt már Zsazsától dicséretnek veszem, még meg is mondom neki. Mikorra kitaláljuk, hogy hogyan törjük be az üveget, ha már az első akció félrement, megjelenik Gerti a legrosszabbkor. Kivéve, ha segít, akkor legjobbkor. A lányok pedig ismerkedni kezdenek... Én pedig kezdek rosszul lenni, mert mindkét csajt szeretem. Mármint, kedvelem, még mielőtt bárki félreértené, még én magam is.
- Nem is csajpotiság, oké?! Csurimuriság! - vágok vissza úgy, hogy a két szó jelentéséről csak halvány fogalmai vannak a mondatkörnyezetből. És amúgy is, ha már eljöttünk idáig - én vadmarha! -, akkor már legyen az a lúd kövér, mint egy miniszterelnök! Hát nehogy már Gerti ne segítsen?! Pont ő aki... aki nem is olyan marha, mint mi?! De akkor is, vannak bajtársi, háztársi kötelességek, és pont nem az, hogy letartóztat minket, mikor így is fullbénák vagyunk. Hát legyen már benne Eridon szelleme!
- Nem is vagyunk bajban és hagyjuk már! Nehogy már az áfonyáké legyen ez a szép serleg? Kapnak majd egy másolatot, vagy valamit cserébe. Meg figyeljél már - mondom Kedves prof hangján - segíteni kell a bajbajutott háztársaidon, ez bizony kötelező, mint a cipőfűzést megtanulni! - hagyom abba végre, mert hirtelen nem tűnik olyan jó ötletnek végigvinni a kastélyon az egész vitrint. - Amúgy meg mi lenne, ha csak simán ellöknénk, vagy felfordítanánk mágiával és leejtenénk a fejére? - morfondírozok, miközben nem jut más az eszembe azon kívül, hogy valaki ugorjon át az üvegen, azt meg most nem javasolnám.
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2023. október 11. 11:20 | Link

Kati

Nem pontosan értettem ki a szavakat a sírás mögül - azaz: egyáltalán nem érttettem, hogy mi lehet a pontos probléma -, de hamarosan rájöttem, mikor Kata összeszedte magát és kitisztítja légútjait, kiderül a dolog. Azaz, hogy ő nem magas, és kislányos(?) a kinézete, ezért gólyának nézték. Nos, ezt valahol meg tudom érteni, hogy nem király dolog, de amúgy én nem nézném ennyire kicsinek, mármint magasságilag igen, de amúgy... mindegy, nem nagyon kérdőjeleznék meg senki prefektust, hogy miért kapta meg a jelvényét. Főleg nem a Rellonban, de ők tudják... szerencsések, hogy Kata nem a vérmes prefik közül való, különben már másképpen gondolnának rá. A vigasztalási képességem nem éppen profi, ahogy a példa mindjárt is mutatja.
- Én nem úgy értettem, ahogy te gondolod - sóhajtok egyet, miközben ő mérgelődik még gondolom az előző kedvességemen. - Az hülyén hangzana, hogy jó nő vagy, na, mégiscsak az egyik barátom vagy, akiknek nem mondunk ilyeneket - hej, Laca te aztán ne kezdj el magyarázkodni. Már az államat vakarom, hogy hogyan is segítsek rajta, miközben ő valahogy Létaira fordítja a dühét, de legalább nem az eredeti problémán vetyeng tovább. Az a srác menőnek számít szerintem, habár tud ő igazi szemétláda is lenni, ahogy hallottam, jobb elkerülni, ha nem vagy lány. Vagy éppen akkor is? Az a hír járja, hogy elég sok fordult meg az ágyában, emiatt akár még hype-olni is lehetne, de inkább rohadjon meg! Mindegy, nem vagyok lány és nem is leszek előtte, hehe.
- Miért? Bepróbálkozott nálad is? - kérdezek akkor már rá, kíváncsian vizslatom a szemeit, hogy legalább elvezessem őt a témáról más vizekre. Tökre bírom Katit, szóval, ha már itt járok valamennyire kötelességemnek érzem, hogy kirántsam őt ebből az állapotból. Igazi lovag vagyok, még ha béna is.
- Mármint mi... ó - nézek magamra furán, és már az előző vakarászásnál is volt valami furcsa, ami a kezébe akadt. De most már látja a kackiás bajuszát és pár másodperc múlva hahotázásba tör ki és vadul röhögni kezd a saját tükörképén.
- Nagyon tehetséges boszorkány vagy - alig tudja értelmesen kiejteni a szavakat, talán nem is lehet érteni teljesen őket, ráadásul Kati is láthatja, ahogy felé fordulva látszik, hogy egyáltalán nem haragszik rá, sőt. Aztán gondol egyet és megpróbálja a veleszületett képességével eltűntetni a szőrt... sikerrel. A bajusz gondol egyet és az orra alatt visszahúzódik egy pontba, majd eltűnik. - Szerinted a szakáll hogy állna? - kérdezi vigyorogva, miközben kinöveszt egy teljes körszakállt magára és várja az ítéletet.
Szál megtekintése

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Trófeaterem - Gergelyfi László hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium