A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399380#post399380][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.06. 13:11[/b][/url]

Sokan vannak itt egyszerre a szünetben. Ő pedig egyre frusztráltabb. Nem azért, mert sokan vannak, elvan a tömegben bőven, csak beszélni akar a tőle nem messze ülő férfivel. Úgy csinál, mint aki éppen dolgozik, de közben nézi a távozó kollégáit. Lyukas órája van, be kéne mennie a rendelőbe, de ráér, ha a férfi is marad. Az elmúlt napok ugyanis igen gyatrán teltek. Nem akarja már ezt csinálni, egyszerűen elfáradt abba, hogy szomorú legyen, érzi, hogy a közérzete is egyre pocsékabb. Így mikor az a furcsa szerzet, Anton is távozik, és a férfi is feláll, hogy elinduljon, egy macska ügyességével, meg némi egy sarkon ugrálással vetődik a férfi elé, beverve a fejét és a könyökét is az ajtóba.  
- Hogy az a…
Hiába fáj, a saját bénaságán nevet, oké, ez az egész már az elején nevetséges volt, és azóta csak romlott a helyzet. Mégis valahogy ez egy jó kezdet ahhoz, hogy megoldják. Felemelve a kezét kéri, hogy álljon meg, addig, amíg kineveti magát. Oké, ez már hiányzott neki. Nagy levegőt vesz, amikor már kicsit megnyugszik és tud beszélni. Nagy levegőt vesz.
- Beszélnünk kell. Csak hallgass meg, és utána kiröhöghetsz, az se lep meg, csak had mondjam el. Kicsit önző lesz, mint a múltkori, de nem akarom, hogy sírás legyen a vége. Oké?
Reméli, hogy senki se jön be, nem akar még egy pofont az ajtótól. Majd előrenyújtva a kezét, komolyan, de mégis szeretettel néz a férfire.
- Békejobbot nyújtok. Tudom, hogy haragszol rám, hogy elszúrtam, hogy nem lett volna szabad, de megtörtént, ezen nem tudunk változtatni. Viszont sok minden ki is derült, ami azért jó nem?
Kicsit bizonytalanul néz a férfire, de ha már ilyen lehetőség adatott meg, hogy beszéljenek, azt nem fogja elszúrni azzal, hogy most elfut, sőt, nem is akar elfutni. Az ajtónak dőlve próbálja fenntartani a szemkontaktust, és ha valaki most benyit, akkor kevésbé fogja megütni az ajtóval.
- Nem azt mondom, hogy legyünk mostantól a legjobb barátok, de régen működött ez közöttünk, tudtunk normálisak lenni, jókat beszélgetni. Megpróbálhatnánk megint jóban lenni. Én szeretlek, mint embert, és félre tudok tenni mindent, amit a múltkor mondtam neked, ha cserébe észreveszel, és nem megy el az életkedved attól, ha hozzád szólok. Én nem akarok haragba lenni veled, vagy harcolni. Úristen, egy ajtó vert meg az előbb, hogy győzhetnék ellened? Csak azt szeretném, ha elviselnénk egymást, ha barátok lennénk, ha idővel normális lenne a viszonyunk. Gyerekesek vagyunk ezzel a haragszom ráddal. Szeretném, ha nem negatív érzésekkel tennénk tele a hétköznapjainkat, hanem egy kis örömmel. Ha valami jó történik, bátran meséljük el egymásnak, vagy ha mondjuk megölelni van kedvem, had öleljelek meg, mert éppen arra vágyom. Különben is, sokkal jobban áll mindkettőnknek, ha mosolygunk, nézd.
Zárásként pedig idétlenül elmosolyodik, remélve hogy ezzel végképp sikerül előcsalogatnia egy kis békülési szándékot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399404#post399404][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.06. 14:16[/b][/url]

A hosszú szünetből gyorsan kitalálja a fő problémát. Túl sokat beszélt. Nem lepődik meg, hiszen olyan izgatott, mint amilyen talán évek óta nem volt. Lassan engedi ki a levegőt, mire a férfi egyetlen mondattal kérdez.
- Nem. Mármint mindjárt. Nem akartam sokat beszélni, csak sok lett.
Pedig amikor először végiggondolta, nem volt ilyen vészesen sok, és most mégis, rengeteg lett visszagondolva, meg felpillantva az órára, ahol a becsapódása óta súlyos percek teltek el. Nem néz úgy ki, mint aki nem haragudna rá.
- A lényege, hogy szeretnék a barátod lenni. Nem csak annyi, hogy ne utáljuk egymást. Tudom, hogy nagy kérés, de akár megpróbálhatnánk.
Kicsit megáll, csak szépen lassan beszél, szünetet tartva, és tényleg a lényegre hivatkozva.
- Nem lehet mindent kitörölni, ami közöttünk volt, de lehetne enyhíteni. Elszúrtuk, elszúrtam, de szeretnék jóban lenni veled. Fontos vagy az életemben. Nem szeretem úgy kezdeni a napomat, hogy rosszba vagyunk. Nem csak Mina miatt, magunk miatt is.
Lesz egy lépés a férfi felé, de mielőtt bármi félreérthetőt tenne a táskája után nyúl csak, el a férfi mellett, hogy egy kis tégelyt vegyen ki belőle.
- Van egy seb a combomon, leöntöttem kávéval, de nem foglalkoztam vele. Rossz ötlet volt, azt hittem, majd elmúlik, azóta használom ezt.
A tégely tetejét levéve ken egy kicsit a férfi kezére, határozottan, mielőtt ellenállna, majd mosolyogva pillant fel rá.
- Mint a barátok. Jó lenne, ha ez működne, mert nagyon szeretlek téged.
Zavartan a füle mögé hajt egy tincset, majd a tégelyt visszazárva az asztalára teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399448#post399448][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.06. 15:21[/b][/url]

- Rendben.
Olyan nyugodtan mondja ki ezt az egyetlen szót, hogy az magát is meglepi, ám komolyan gondolja. Ennyire komolyan még nem gondolt semmit talán. Érződik a hangján, az arcán, hogy komolyan gondolja. Itt a nagy lehetőség, hogy ne marják egymást, naná, hogy vevő lesz a dologra, még ha a férfi ilyen durván is közölte ezt.
Valahol mélyen azonban rájön, hogy igaza van. Elvégre – bár jó oka volt rá – nem viselkedett a legnormálisabban. Lehetett volna ezt most is, akkor is jobban kezelni, és erre jó sok egyedül töltött idő adott megoldást, aminek kifejezetten örül.
- Tényleg az voltam. Meg önző is, határozottan, mintha nem lennék önmagam. Már rosszul érzem magam a bőrömben. Ha én sem érzem magam jól benne, akkor valószínűleg a környezetem is megszenvedi.
Teljesen normálisan beszél a férfihez, elvégre jogos, amit az előbb mondott. Jobb is ez így. Megkönnyebbülés. Szín tiszta megkönnyebbülés, ahogy most itt állnak, és elmondhatott biztosan mindent. Szeret megkönnyebbülni. Szóval akkor aranyszabály, a múltat nem emlegetjük, hogy lehessen a jövőben egy viszonylag harmonikus viszonyuk. Rendben. Ez tartható, végül is, most már minden a helyére került ott, le lehetett zárni, ami volt. Kell a tér az újnak.
- Egy csomó időt elvettem tőled. Bocsi, majd beszélünk, biztos még sok dolgod van.
Visszalépve az asztalához felvesz egy kupac papírt, majd arrébb téve a megfelelő mappát végre megtalálja.
- Óóó, és gratulálok kolléga, már a helyettességhez. Majd megihatnánk valamit ennek örömére.
Újabb mosoly, majd visszaülve felnyitja az aktát, és elkezd kipakolni belőle, egyetlen kis papírért.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=410525#post410525][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.26. 22:04[/b][/url]

Napok teltek el, nem sok, de nem is kevés, hogy megemésszen sok mindent. Aggódik, retteg, és keveset alszik, mert folyamatosan kattog az agya azon, hogy mi lesz most. Nem akarja azt, amit az orvosok mondanak. Nem akarja, hogy Mina összetörjön. Magáról nem is beszélve. Ebbe inkább bele se gondol, pedig napról napra romlanak az esélyek. Esélyek, melyek nem is nagyon voltak. Azóta nem ment vissza, nem tudott. Amikor Mina rátalált, a tekintetét kerülve vett valami borzalmasan pocsék kávét, amitől tényleg felpörgött a szíve. Mintha nem lenne semmi baj, úgy nyomta a lány kezébe a teát, amit ígért, vagy ami inkább ürügyként szolgált arra, hogy elrejtse a könnyeit az első mosdóig. Megint visszamenni nem lenne képes. Nem tudná elviselni, hogy megint Lénának szólítsák. Mazochista, hiszen reménykedik, folyton, minden csalódás ellenére, de neki is van egy pont, amin túl a fájdalom, amit a férfi okoz, elviselhetetlen.
Az előtte heverő papírra rávési a pontszámot, majd a már kijavítottak közé teszi, és újabbat húz maga elé.  Mina ugyan mesél, hiszen minden délután az apja mellett van, és néha órák helyett is. Érthető, hiszen szereti őt. Ő is mellette lenne, de nem érzi, hogy kellene, sőt, pont az ellenkezőjét tartja igaznak. Erősebben nyomja a tollat a pergamenlapra, ami lyukat üt belé. Fáradtan sóhajt egyet, kicsit behunyva a szemét, majd felkelve lesimítja a szoknyáját, és a tőle nem messze helyet foglaló Antonhoz lép.
- Még meg se köszöntem.
A férfi asztalának másik oldalához húz egy széket, bár nem kíván sokáig maradni, mégis lehelyezkedik rá. Kezeit összekulcsolva az ölébe helyezi, mint egy eminens diák, boldogtalan mosolyt villantva a másikra. Nem a férfi ellen szól, egyszerűen a hangulata ilyen.
- Köszönöm, hogy szóltál Dwayne-ről. Minának nagyon fontos az apja, igyekszik minden lehetőséget megragadni most is, hogy mellette legyen. Fiatal, de okos kislány, tudja, hogy mi a helyzet.
Nagyon sajnálja a lányát, hiszen pont a születésnapja előtt történt, amire annyit készült, amit annyira várt, és ami nem szólt másról, csak arról, hogy az apja mellett ült a kórházban, majd sétált, és végül lefeküdt aludni. Aznap nem kellett iskolába mennie, ami azzal járt, hogy a kislány egész nap a kórházi ágy mellett ült. Szerette volna, ha a kislány legalább egy napig kicsit boldogabb lesz, de sajnos nem így alakult.
- Köszönöm azt is, hogy mellette voltál, és segítettél rajta, amíg kórházba vitték, sokat jelent ez nekem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=416939#post416939][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.11.05. 20:28[/b][/url]

Hosszan és némán nézi a férfit, irigyli a lazaságát. Ő már egy ideje olyan, ha ül, mint aki karót nyelt, pedig régen, akkor minden annyival könnyebb volt. Bár mindig szép volt a tartása, elvégre az anyja adott az ilyesmire, mégis néha jó volt önfeledten görnyedni, ma meg már, néha a mosoly is nehezen megy.
- Ez igaz.
Nézi az ölébe ejtett kezeit. Nem is igazán tudja, hogy mit akar ebből az egészből kihozni. Talán egyszerűbb lett volna köszönőbaglyot küldeni, de ugyanakkor meg, az annyira személytelen, pedig egy légtérben vannak ilyenkor.
- Mégis, hálás vagyok. Nem tudom, hogy birkóztam volna meg a helyzettel, a gyermekem elkeseredettségével, ha az apja nem kap csak pár nappal is többet az élettől. Most már ismeri az érzést, fel tud készülni.
Magáról szándékosan nem ejt szót. Nem tudja elképzelni se, hogy mit tenne. Valószínűleg minden fronton Minát helyezné előre, vele foglalkozna. Talán végleg megkeseredne. Furcsa dolog ez a nagy szerelem téma. Van ennek valami hivatalos megnevezése is, csak sajnos jegyezte meg. Ebből is látszik, mennyire gyűlöli azt, hogy vélavér van benne, és azt is, hogy amióta elmondta a titkát Dwayne-nek tizenöt éve, azóta egyre többen tudják meg, bármennyire is titkolja ezt, a férfi tesz róla, hogy ezzel is fájdalmat okozzon neki. A lényege viszont, amit ő maga is észrevett, hogy amióta nincs együtt Dwayne-nel, azóta sokkal levertebb és szomorúbb, mégis, amikor a közelében van, kivirágzik, és érzi az erőt, ami belé áramlik, így valószínűleg, ha a férfi meghalna, akkor belőle is kiveszne ez a megmagyarázhatatlan és olykor váratlanul nagy intenzitású boldogság.
- A lényeg, hogy köszönöm, tényleg.
Mondana még mást is, de mivel az ajtó nyílik mögöttük, ezért csak zavartan feláll és elsiet. Más erről kettesben beszélgetni, és más úgy, hogy mások is vannak itt. Talán nem a legjobb helyzet. Felkap néhány iratkupacot, biccent a belépő kollégának, és villámgyorsan elhagyja a helyet, mintha tartana attól, hogy utána szólnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=459717#post459717][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.30. 19:39[/b][/url]

Várható volt, hogy az év vége során elérkezik az a pillanat, amikor megkapja levelet, hogy tanári értekezlet lesz. Az igazán mókás az volt, amikor a második levél is megjött, amit az iskolapszichológusnak küldtek. Ez vagy véletlen volt, vagy nyomatékosítani akarták, hogy legyen jelen, mert különben baj lesz. Mindenesetre írt néhány gondolatot, bár nem nagyon tudta, hogy mint pszichológus mit is mondhatna, hiszen ami abban a szobában elhangzik, azt ott is marad, elvégre a titoktartás kötelezi őt is. De persze megértette, hogy a program kötelező.
Vannak napok, amikor szinte sugárzik a boldogságtól, még ha nincs is minden rendben. Ez a mai is ilyen, sőt ma először áll úgy a ruhatára előtt, hogy nem akarja titkolni a terhességét, így nem a bő, csalóka mintájú vagy szabású ruhái után nyúl, hanem olyanokhoz, melyekbe még belefér. Hiszen a pocakja nem nőtt olyan nagyon, de már látszik, hogy valaki van odabenn, és lassan, de fejlődik. Jók ezek a jobb napok, ezekbe kapaszkodik, és igyekszik ezeket a gondolatokat megerősíteni és megtartani, hogy ne legyen az, ami az utolsó vizsgálat után.
Kiválasztva a megfelelő ruházatot, gyorsan elszalad zuhanyozni, majd összekészül és elindul az iskolába. Először a rendelőbe megy, hogy a kabátját, táskáját letegye, és kényelmesebb cipőt húzzon. Már nagyon unja a csizmás időszakot, reméli. hogy hamarosan véget ér, és hamarosan újra könnyebben lehet majd közlekedni.
Tollat, füzetet vesz magához, azt, amibe az ilyenek alkalmával jegyzetelni szokott. Indulás előtt még egyszer megnézi magát a tükörbe, végigsimít a pocakján, majd egy nagy levegőt véve kilép a folyosóra, hogy a gyülekező tanárokkal teli szoba felé vegye az irányt, majd belépve bájos mosollyal futtassa végig a tekintetét mindenkin. Nem is fáj annyira a dolog, mint elsőre sejtette, így aztán nyugodtan lépked a helyére Várkonyi kolléga környékére. Leülve a helyére felnyitja a könyvet, majd a tollal felírja a fontosabb adatokat, hogy vissza tudja nézni, miről is volt szó, ha valamit elfelejtene.