 A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik. Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...
|
|
|
Anton Napok teltek el, nem sok, de nem is kevés, hogy megemésszen sok mindent. Aggódik, retteg, és keveset alszik, mert folyamatosan kattog az agya azon, hogy mi lesz most. Nem akarja azt, amit az orvosok mondanak. Nem akarja, hogy Mina összetörjön. Magáról nem is beszélve. Ebbe inkább bele se gondol, pedig napról napra romlanak az esélyek. Esélyek, melyek nem is nagyon voltak. Azóta nem ment vissza, nem tudott. Amikor Mina rátalált, a tekintetét kerülve vett valami borzalmasan pocsék kávét, amitől tényleg felpörgött a szíve. Mintha nem lenne semmi baj, úgy nyomta a lány kezébe a teát, amit ígért, vagy ami inkább ürügyként szolgált arra, hogy elrejtse a könnyeit az első mosdóig. Megint visszamenni nem lenne képes. Nem tudná elviselni, hogy megint Lénának szólítsák. Mazochista, hiszen reménykedik, folyton, minden csalódás ellenére, de neki is van egy pont, amin túl a fájdalom, amit a férfi okoz, elviselhetetlen. Az előtte heverő papírra rávési a pontszámot, majd a már kijavítottak közé teszi, és újabbat húz maga elé. Mina ugyan mesél, hiszen minden délután az apja mellett van, és néha órák helyett is. Érthető, hiszen szereti őt. Ő is mellette lenne, de nem érzi, hogy kellene, sőt, pont az ellenkezőjét tartja igaznak. Erősebben nyomja a tollat a pergamenlapra, ami lyukat üt belé. Fáradtan sóhajt egyet, kicsit behunyva a szemét, majd felkelve lesimítja a szoknyáját, és a tőle nem messze helyet foglaló Antonhoz lép. - Még meg se köszöntem. A férfi asztalának másik oldalához húz egy széket, bár nem kíván sokáig maradni, mégis lehelyezkedik rá. Kezeit összekulcsolva az ölébe helyezi, mint egy eminens diák, boldogtalan mosolyt villantva a másikra. Nem a férfi ellen szól, egyszerűen a hangulata ilyen. - Köszönöm, hogy szóltál Dwayne-ről. Minának nagyon fontos az apja, igyekszik minden lehetőséget megragadni most is, hogy mellette legyen. Fiatal, de okos kislány, tudja, hogy mi a helyzet. Nagyon sajnálja a lányát, hiszen pont a születésnapja előtt történt, amire annyit készült, amit annyira várt, és ami nem szólt másról, csak arról, hogy az apja mellett ült a kórházban, majd sétált, és végül lefeküdt aludni. Aznap nem kellett iskolába mennie, ami azzal járt, hogy a kislány egész nap a kórházi ágy mellett ült. Szerette volna, ha a kislány legalább egy napig kicsit boldogabb lesz, de sajnos nem így alakult. - Köszönöm azt is, hogy mellette voltál, és segítettél rajta, amíg kórházba vitték, sokat jelent ez nekem.
|
|
|
Dr. Mácsai Zója INAKTÍV
 Félvéla pszichomókus | Mrs. DW offline RPG hsz: 519 Összes hsz: 1076
|
Írta: 2014. október 26. 22:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=410525#post410525][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.26. 22:04[/b][/url] Anton Napok teltek el, nem sok, de nem is kevés, hogy megemésszen sok mindent. Aggódik, retteg, és keveset alszik, mert folyamatosan kattog az agya azon, hogy mi lesz most. Nem akarja azt, amit az orvosok mondanak. Nem akarja, hogy Mina összetörjön. Magáról nem is beszélve. Ebbe inkább bele se gondol, pedig napról napra romlanak az esélyek. Esélyek, melyek nem is nagyon voltak. Azóta nem ment vissza, nem tudott. Amikor Mina rátalált, a tekintetét kerülve vett valami borzalmasan pocsék kávét, amitől tényleg felpörgött a szíve. Mintha nem lenne semmi baj, úgy nyomta a lány kezébe a teát, amit ígért, vagy ami inkább ürügyként szolgált arra, hogy elrejtse a könnyeit az első mosdóig. Megint visszamenni nem lenne képes. Nem tudná elviselni, hogy megint Lénának szólítsák. Mazochista, hiszen reménykedik, folyton, minden csalódás ellenére, de neki is van egy pont, amin túl a fájdalom, amit a férfi okoz, elviselhetetlen. Az előtte heverő papírra rávési a pontszámot, majd a már kijavítottak közé teszi, és újabbat húz maga elé. Mina ugyan mesél, hiszen minden délután az apja mellett van, és néha órák helyett is. Érthető, hiszen szereti őt. Ő is mellette lenne, de nem érzi, hogy kellene, sőt, pont az ellenkezőjét tartja igaznak. Erősebben nyomja a tollat a pergamenlapra, ami lyukat üt belé. Fáradtan sóhajt egyet, kicsit behunyva a szemét, majd felkelve lesimítja a szoknyáját, és a tőle nem messze helyet foglaló Antonhoz lép. - Még meg se köszöntem. A férfi asztalának másik oldalához húz egy széket, bár nem kíván sokáig maradni, mégis lehelyezkedik rá. Kezeit összekulcsolva az ölébe helyezi, mint egy eminens diák, boldogtalan mosolyt villantva a másikra. Nem a férfi ellen szól, egyszerűen a hangulata ilyen. - Köszönöm, hogy szóltál Dwayne-ről. Minának nagyon fontos az apja, igyekszik minden lehetőséget megragadni most is, hogy mellette legyen. Fiatal, de okos kislány, tudja, hogy mi a helyzet. Nagyon sajnálja a lányát, hiszen pont a születésnapja előtt történt, amire annyit készült, amit annyira várt, és ami nem szólt másról, csak arról, hogy az apja mellett ült a kórházban, majd sétált, és végül lefeküdt aludni. Aznap nem kellett iskolába mennie, ami azzal járt, hogy a kislány egész nap a kórházi ágy mellett ült. Szerette volna, ha a kislány legalább egy napig kicsit boldogabb lesz, de sajnos nem így alakult. - Köszönöm azt is, hogy mellette voltál, és segítettél rajta, amíg kórházba vitték, sokat jelent ez nekem.
|
|
|
|
Rothman Anton Iskolaigazgató, Auror

offline RPG hsz: 281 Összes hsz: 555
|
Írta: 2014. november 3. 15:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=415963#post415963][b]Rothman Anton - 2014.11.03. 15:30[/b][/url] Dr. Mácsai Zója Warren csodaszép és hálás exe Lábaim egymáson keresztbe dobva az asztalon, éppen egy újságot lapozgatok, kiemelt figyelmet szentelve a bűnügyi rovatnak. Érdekes, hogy pont arról a nassolós gyilkosról olvasok, akiről Dwaynenel beszéltünk a parancsnokságon, mikor a srác egyik pillanatról a másikra baromi rosszul lett. Olyannyira, hogy a halálán van az ispotályban. Felemelő, mondhatom. Krokodilkönnyel mérgezték meg. A kávéjában volt. Hát igen, ilyen a mi szakmánk... - Hm? - emelem meg szemöldökömet és pillantok fel a nőre az újságból, ahogy odalép és belekezd mondandójába. Csak becsukom és félredobom a lapot egy irathalomra, kezeimet a hasamon kulcsolva össze. Lábaim maradnak szépen az asztalon. Hallgatom a csinos kolleginát, ahogy kifejti hálája okát. - Ugyan, drága, ez természetes. - rázom meg hanyagul a fejem, holott pontosan tudom, hogy egyébként nem, koránt sem természetes. Nekem viszont az. Mások meg mit érdekelnének? - Tudod, ha nem erről a gazemberről lenne szó, akkor most csak együtt érzően pislognék Rád, meg esetleg kitartást kívánnék. Viszont Warrenről beszélünk, márpedig ugyebár csalánba nem üt a ménkű. Nem szabadulunk meg Tőle egy könnyen... - mosolyodom el, mélyen Mácsai szemébe nézve. Komolyan úgy gondolom valamiért, hogy aurortársam fel fog épülni. Meg nem mondom, miért van ez az érzésem. Alapjáraton, ha valaki ilyen súlyos állapotban az ispotályba kerül, egy sóhajjal tudomásul veszem, hogy utoljára láttam. Azonban ez a Warren gyerek tényleg nagyon szívós. Mint egy csótány.
|
|
|
|
Dr. Mácsai Zója INAKTÍV
 Félvéla pszichomókus | Mrs. DW offline RPG hsz: 519 Összes hsz: 1076
|
Írta: 2014. november 5. 20:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=416939#post416939][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.11.05. 20:28[/b][/url] Anton, a megmentő
Hosszan és némán nézi a férfit, irigyli a lazaságát. Ő már egy ideje olyan, ha ül, mint aki karót nyelt, pedig régen, akkor minden annyival könnyebb volt. Bár mindig szép volt a tartása, elvégre az anyja adott az ilyesmire, mégis néha jó volt önfeledten görnyedni, ma meg már, néha a mosoly is nehezen megy. - Ez igaz. Nézi az ölébe ejtett kezeit. Nem is igazán tudja, hogy mit akar ebből az egészből kihozni. Talán egyszerűbb lett volna köszönőbaglyot küldeni, de ugyanakkor meg, az annyira személytelen, pedig egy légtérben vannak ilyenkor. - Mégis, hálás vagyok. Nem tudom, hogy birkóztam volna meg a helyzettel, a gyermekem elkeseredettségével, ha az apja nem kap csak pár nappal is többet az élettől. Most már ismeri az érzést, fel tud készülni. Magáról szándékosan nem ejt szót. Nem tudja elképzelni se, hogy mit tenne. Valószínűleg minden fronton Minát helyezné előre, vele foglalkozna. Talán végleg megkeseredne. Furcsa dolog ez a nagy szerelem téma. Van ennek valami hivatalos megnevezése is, csak sajnos jegyezte meg. Ebből is látszik, mennyire gyűlöli azt, hogy vélavér van benne, és azt is, hogy amióta elmondta a titkát Dwayne-nek tizenöt éve, azóta egyre többen tudják meg, bármennyire is titkolja ezt, a férfi tesz róla, hogy ezzel is fájdalmat okozzon neki. A lényege viszont, amit ő maga is észrevett, hogy amióta nincs együtt Dwayne-nel, azóta sokkal levertebb és szomorúbb, mégis, amikor a közelében van, kivirágzik, és érzi az erőt, ami belé áramlik, így valószínűleg, ha a férfi meghalna, akkor belőle is kiveszne ez a megmagyarázhatatlan és olykor váratlanul nagy intenzitású boldogság. - A lényeg, hogy köszönöm, tényleg. Mondana még mást is, de mivel az ajtó nyílik mögöttük, ezért csak zavartan feláll és elsiet. Más erről kettesben beszélgetni, és más úgy, hogy mások is vannak itt. Talán nem a legjobb helyzet. Felkap néhány iratkupacot, biccent a belépő kollégának, és villámgyorsan elhagyja a helyet, mintha tartana attól, hogy utána szólnak.
//Köszönöm és sajnálom tényleg <3 //
|
|
|
|