A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

Sokan vannak itt egyszerre a szünetben. Ő pedig egyre frusztráltabb. Nem azért, mert sokan vannak, elvan a tömegben bőven, csak beszélni akar a tőle nem messze ülő férfivel. Úgy csinál, mint aki éppen dolgozik, de közben nézi a távozó kollégáit. Lyukas órája van, be kéne mennie a rendelőbe, de ráér, ha a férfi is marad. Az elmúlt napok ugyanis igen gyatrán teltek. Nem akarja már ezt csinálni, egyszerűen elfáradt abba, hogy szomorú legyen, érzi, hogy a közérzete is egyre pocsékabb. Így mikor az a furcsa szerzet, Anton is távozik, és a férfi is feláll, hogy elinduljon, egy macska ügyességével, meg némi egy sarkon ugrálással vetődik a férfi elé, beverve a fejét és a könyökét is az ajtóba.  
- Hogy az a…
Hiába fáj, a saját bénaságán nevet, oké, ez az egész már az elején nevetséges volt, és azóta csak romlott a helyzet. Mégis valahogy ez egy jó kezdet ahhoz, hogy megoldják. Felemelve a kezét kéri, hogy álljon meg, addig, amíg kineveti magát. Oké, ez már hiányzott neki. Nagy levegőt vesz, amikor már kicsit megnyugszik és tud beszélni. Nagy levegőt vesz.
- Beszélnünk kell. Csak hallgass meg, és utána kiröhöghetsz, az se lep meg, csak had mondjam el. Kicsit önző lesz, mint a múltkori, de nem akarom, hogy sírás legyen a vége. Oké?
Reméli, hogy senki se jön be, nem akar még egy pofont az ajtótól. Majd előrenyújtva a kezét, komolyan, de mégis szeretettel néz a férfire.
- Békejobbot nyújtok. Tudom, hogy haragszol rám, hogy elszúrtam, hogy nem lett volna szabad, de megtörtént, ezen nem tudunk változtatni. Viszont sok minden ki is derült, ami azért jó nem?
Kicsit bizonytalanul néz a férfire, de ha már ilyen lehetőség adatott meg, hogy beszéljenek, azt nem fogja elszúrni azzal, hogy most elfut, sőt, nem is akar elfutni. Az ajtónak dőlve próbálja fenntartani a szemkontaktust, és ha valaki most benyit, akkor kevésbé fogja megütni az ajtóval.
- Nem azt mondom, hogy legyünk mostantól a legjobb barátok, de régen működött ez közöttünk, tudtunk normálisak lenni, jókat beszélgetni. Megpróbálhatnánk megint jóban lenni. Én szeretlek, mint embert, és félre tudok tenni mindent, amit a múltkor mondtam neked, ha cserébe észreveszel, és nem megy el az életkedved attól, ha hozzád szólok. Én nem akarok haragba lenni veled, vagy harcolni. Úristen, egy ajtó vert meg az előbb, hogy győzhetnék ellened? Csak azt szeretném, ha elviselnénk egymást, ha barátok lennénk, ha idővel normális lenne a viszonyunk. Gyerekesek vagyunk ezzel a haragszom ráddal. Szeretném, ha nem negatív érzésekkel tennénk tele a hétköznapjainkat, hanem egy kis örömmel. Ha valami jó történik, bátran meséljük el egymásnak, vagy ha mondjuk megölelni van kedvem, had öleljelek meg, mert éppen arra vágyom. Különben is, sokkal jobban áll mindkettőnknek, ha mosolygunk, nézd.
Zárásként pedig idétlenül elmosolyodik, remélve hogy ezzel végképp sikerül előcsalogatnia egy kis békülési szándékot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399380#post399380][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.06. 13:11[/b][/url]

Sokan vannak itt egyszerre a szünetben. Ő pedig egyre frusztráltabb. Nem azért, mert sokan vannak, elvan a tömegben bőven, csak beszélni akar a tőle nem messze ülő férfivel. Úgy csinál, mint aki éppen dolgozik, de közben nézi a távozó kollégáit. Lyukas órája van, be kéne mennie a rendelőbe, de ráér, ha a férfi is marad. Az elmúlt napok ugyanis igen gyatrán teltek. Nem akarja már ezt csinálni, egyszerűen elfáradt abba, hogy szomorú legyen, érzi, hogy a közérzete is egyre pocsékabb. Így mikor az a furcsa szerzet, Anton is távozik, és a férfi is feláll, hogy elinduljon, egy macska ügyességével, meg némi egy sarkon ugrálással vetődik a férfi elé, beverve a fejét és a könyökét is az ajtóba.  
- Hogy az a…
Hiába fáj, a saját bénaságán nevet, oké, ez az egész már az elején nevetséges volt, és azóta csak romlott a helyzet. Mégis valahogy ez egy jó kezdet ahhoz, hogy megoldják. Felemelve a kezét kéri, hogy álljon meg, addig, amíg kineveti magát. Oké, ez már hiányzott neki. Nagy levegőt vesz, amikor már kicsit megnyugszik és tud beszélni. Nagy levegőt vesz.
- Beszélnünk kell. Csak hallgass meg, és utána kiröhöghetsz, az se lep meg, csak had mondjam el. Kicsit önző lesz, mint a múltkori, de nem akarom, hogy sírás legyen a vége. Oké?
Reméli, hogy senki se jön be, nem akar még egy pofont az ajtótól. Majd előrenyújtva a kezét, komolyan, de mégis szeretettel néz a férfire.
- Békejobbot nyújtok. Tudom, hogy haragszol rám, hogy elszúrtam, hogy nem lett volna szabad, de megtörtént, ezen nem tudunk változtatni. Viszont sok minden ki is derült, ami azért jó nem?
Kicsit bizonytalanul néz a férfire, de ha már ilyen lehetőség adatott meg, hogy beszéljenek, azt nem fogja elszúrni azzal, hogy most elfut, sőt, nem is akar elfutni. Az ajtónak dőlve próbálja fenntartani a szemkontaktust, és ha valaki most benyit, akkor kevésbé fogja megütni az ajtóval.
- Nem azt mondom, hogy legyünk mostantól a legjobb barátok, de régen működött ez közöttünk, tudtunk normálisak lenni, jókat beszélgetni. Megpróbálhatnánk megint jóban lenni. Én szeretlek, mint embert, és félre tudok tenni mindent, amit a múltkor mondtam neked, ha cserébe észreveszel, és nem megy el az életkedved attól, ha hozzád szólok. Én nem akarok haragba lenni veled, vagy harcolni. Úristen, egy ajtó vert meg az előbb, hogy győzhetnék ellened? Csak azt szeretném, ha elviselnénk egymást, ha barátok lennénk, ha idővel normális lenne a viszonyunk. Gyerekesek vagyunk ezzel a haragszom ráddal. Szeretném, ha nem negatív érzésekkel tennénk tele a hétköznapjainkat, hanem egy kis örömmel. Ha valami jó történik, bátran meséljük el egymásnak, vagy ha mondjuk megölelni van kedvem, had öleljelek meg, mert éppen arra vágyom. Különben is, sokkal jobban áll mindkettőnknek, ha mosolygunk, nézd.
Zárásként pedig idétlenül elmosolyodik, remélve hogy ezzel végképp sikerül előcsalogatnia egy kis békülési szándékot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399395#post399395][b]Dwayne Warren - 2014.10.06. 13:38[/b][/url]

Házvezető- helyettes. Amikor Mészáros kisasszony felkereste a lehetőséggel sehogy, egy szóval sem közölte, hogy a bizonyos poszt a stílusos kitűzőn és irodán kívül rémisztő mennyiségű papírmunkával is jár. Ha ezt tudta volna, lehet, hogy jobban átgondolja az életét, mielőtt egy vállrándítással igent mond az ezek szerint a vártnál nagyobb falatra.
Pedig ma még csak tanítania sem kellene, csak benn lenni és ügyelni arra a bizonyos, törékeny rendre. Erre mit csinál? Hálókörleti beosztást. Mert az, hogy melyik lány melyik szobában alszik, biztosan olyan, ami őt nagyon érdekli egy ilyen komor, őszi hétfőn.
Érzi, hogy valami a lábához ér. Egy hálás mordulással veszi el a gőzölgő kávét a házimanótól, aki egy elegánsnak szánt pukedli kíséretével válik köddé. Mégis vannak előnyei ennek az egész tanárságnak, vonja le a következtetést a papírokat rendezetlen kupacba söpörve a szabad kezével, majd a kávéval összefogva kel fül a számára kijelölt asztaltól. Négy asztala van a kastélyban szerteszét, erre a minap jött rá, amikor hirtelen kellett megkeresnie valamit, és mindegyik épp egyformán rendetlen.
Tényleg kellene már egy feleség, Vagy bejárónő. Vagy egy házimanó.
A padlót bámulja, amíg az ajtóhoz lépdel, a figyelmét a leköt a kávé illata. Épp eléggé ahhoz, hogy majdhogynem nekimenjen a nindzsaként előugró nőnek. Hirtelen torpan meg, a fehér kávéscsésze megbillen a kezében, az ital egy része pedig a csuklójára és a papírokra ömlik.
   -  Óóó f...
Szisszenve veszi át a csészét a másik, még meg nem égetett kezébe, a jobbját erőtlenül rázogatja, mint a sárba lépett macskafélék. A tekintetét a nőre emeli, kissé összébb húzza a szemét, a tekintetéből mindössze egy, ám annál világosabb kifejezés tükröződik:
Hát neked meg mi az isten bajod van ma?
Ám nem szól. Mert nem akar, mert nem tud mit és mert Zója, ha szeretné, akkor sem engedné neki két rövidke levegővétel között. Az utolsó csepp kávét is lerázza a kezéről, majd a csuklóját a nadrágja szárába törli, néha a nőre néz, néha egészen másfelé.
A fonalat azonban már a második mondat felénél teljesen elveszíti. A vártnál sokkal később áll be az áldott csönd. Ismét Zójára emeli kékesszürke szemeit, egyik kezében az átázott iratokkal, másikban a kávé maradékával, majd a szeme a felé nyújtózkodó idegen kézre fordul.
   -  Oké, nem utállak - néz ismét a szemébe színtelenül - mehetek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399404#post399404][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.06. 14:16[/b][/url]

A hosszú szünetből gyorsan kitalálja a fő problémát. Túl sokat beszélt. Nem lepődik meg, hiszen olyan izgatott, mint amilyen talán évek óta nem volt. Lassan engedi ki a levegőt, mire a férfi egyetlen mondattal kérdez.
- Nem. Mármint mindjárt. Nem akartam sokat beszélni, csak sok lett.
Pedig amikor először végiggondolta, nem volt ilyen vészesen sok, és most mégis, rengeteg lett visszagondolva, meg felpillantva az órára, ahol a becsapódása óta súlyos percek teltek el. Nem néz úgy ki, mint aki nem haragudna rá.
- A lényege, hogy szeretnék a barátod lenni. Nem csak annyi, hogy ne utáljuk egymást. Tudom, hogy nagy kérés, de akár megpróbálhatnánk.
Kicsit megáll, csak szépen lassan beszél, szünetet tartva, és tényleg a lényegre hivatkozva.
- Nem lehet mindent kitörölni, ami közöttünk volt, de lehetne enyhíteni. Elszúrtuk, elszúrtam, de szeretnék jóban lenni veled. Fontos vagy az életemben. Nem szeretem úgy kezdeni a napomat, hogy rosszba vagyunk. Nem csak Mina miatt, magunk miatt is.
Lesz egy lépés a férfi felé, de mielőtt bármi félreérthetőt tenne a táskája után nyúl csak, el a férfi mellett, hogy egy kis tégelyt vegyen ki belőle.
- Van egy seb a combomon, leöntöttem kávéval, de nem foglalkoztam vele. Rossz ötlet volt, azt hittem, majd elmúlik, azóta használom ezt.
A tégely tetejét levéve ken egy kicsit a férfi kezére, határozottan, mielőtt ellenállna, majd mosolyogva pillant fel rá.
- Mint a barátok. Jó lenne, ha ez működne, mert nagyon szeretlek téged.
Zavartan a füle mögé hajt egy tincset, majd a tégelyt visszazárva az asztalára teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399416#post399416][b]Dwayne Warren - 2014.10.06. 14:38[/b][/url]

Parányi ingerültséggel forgatja meg a szemét. Nem szereti, ha elállják előtte az ajtót, ezzel egyfajta csapdába szorítva őt. A testsúlyát átteszi a másik lábára, amíg a nő mély levegőt vesz és ismét hozzákezd a mondandójához, beleiszik a kávéjába. A tekintetét azonban már nem igazán veszi le róla.
   -  Barátok.
Csöndben elismétli a szót, mintha barátkozna a jelenségével, az arcán azonban apró fintor kúszik át. Ahogy a nő közelebb jön, nem mozdul, hagyja, hogy hozzáérjen a kezéhez majd őszinte megrökönyödésére egy gyógynövényszagú krémmel kenegesse be. Az ujjait megmozgatva először ökölbe szorítja a kezét, majd ismét kinyitja, érzi, ahogy a krém a bőrébe ivódva hűsíteni kezdi a felületes, alig fájdalmas égést. Katonadolog, mondta ezt az anyja régen, amikor kölyökkorában bömbölve állított haza egy-egy hasonló sérüléssel.
   -  Vannak barátaim.
Mormogja végül alig nyitva a száját, mennek nyomán a beszéde alig érthetővé és motyogóvá válik. Nehéz lenne megmondani, mi jár abban a fejben, ám szinte biztos, hogy megküzdött ezzel a néhány szóval. Az ajkába harap, először úgy tűnik, nem mond többet, megkerüli a nőt és elsétál - ám végül szólásra nyitja a száját, már sokkal magabiztosabban.
   -  A barátaim nem emlegetnek föl dolgokat, amiket, anyám, tizenöt évvel ezelőtt csináltam. Akadjunk már le a témáról, mert nem érdekel. A haverom akarsz lenni? Akkor legyél az. Ne pedig egy picsogó idióta, aki nem lát ki a könnyei mögül, ha szembejön a folyosón. Mert ne hidd, hogy nem látom. Ha ez menni fog, na akkor haverkodhatunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399448#post399448][b]Dr. Mácsai Zója - 2014.10.06. 15:21[/b][/url]

- Rendben.
Olyan nyugodtan mondja ki ezt az egyetlen szót, hogy az magát is meglepi, ám komolyan gondolja. Ennyire komolyan még nem gondolt semmit talán. Érződik a hangján, az arcán, hogy komolyan gondolja. Itt a nagy lehetőség, hogy ne marják egymást, naná, hogy vevő lesz a dologra, még ha a férfi ilyen durván is közölte ezt.
Valahol mélyen azonban rájön, hogy igaza van. Elvégre – bár jó oka volt rá – nem viselkedett a legnormálisabban. Lehetett volna ezt most is, akkor is jobban kezelni, és erre jó sok egyedül töltött idő adott megoldást, aminek kifejezetten örül.
- Tényleg az voltam. Meg önző is, határozottan, mintha nem lennék önmagam. Már rosszul érzem magam a bőrömben. Ha én sem érzem magam jól benne, akkor valószínűleg a környezetem is megszenvedi.
Teljesen normálisan beszél a férfihez, elvégre jogos, amit az előbb mondott. Jobb is ez így. Megkönnyebbülés. Szín tiszta megkönnyebbülés, ahogy most itt állnak, és elmondhatott biztosan mindent. Szeret megkönnyebbülni. Szóval akkor aranyszabály, a múltat nem emlegetjük, hogy lehessen a jövőben egy viszonylag harmonikus viszonyuk. Rendben. Ez tartható, végül is, most már minden a helyére került ott, le lehetett zárni, ami volt. Kell a tér az újnak.
- Egy csomó időt elvettem tőled. Bocsi, majd beszélünk, biztos még sok dolgod van.
Visszalépve az asztalához felvesz egy kupac papírt, majd arrébb téve a megfelelő mappát végre megtalálja.
- Óóó, és gratulálok kolléga, már a helyettességhez. Majd megihatnánk valamit ennek örömére.
Újabb mosoly, majd visszaülve felnyitja az aktát, és elkezd kipakolni belőle, egyetlen kis papírért.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=399537#post399537][b]Dwayne Warren - 2014.10.06. 17:30[/b][/url]

Csöndben és valahol mélyen teljesen megütközve hallgatja a nő mondandóját. Ez egészen... abszurd. Kávéfoltosan, immáron körömvirágként illatozva állnak egymással szemben, egykori barátnője a testével takargatva az ajtót előtte, mint egy furcsa, elfuserált akció- vagy felnőttfilmben. Ha valaha gondolkodott volna a béke esetleges pillanatán, ez a jelenet biztosan nem jutott volna eszébe.
Végül kurtán és félszegen bólint egyet.
   -  Hát oké.
Ennyi. Őt tekintve ebben a két odavetett szóban mégis minden benne van, amit jelenleg gondol vagy érez. A hosszú, kifejtő, cseles körmondatok nem az ő asztala, tőle soha, senki sem várhat bűnbánó monológot. Ha a nő így gondolja, ám legyen. A lelke legmélyén persze semmi realitását nem látja annak, hogy ők valaha jó barátok legyenek, bármennyire is nem akar beszélni róla, de igen, a közös múlt okán. Nehéz együtt sörözni valakivel, aki történetesen az elsőszülött gyermeked anyja.
Ettől függetlenül ki ő, hogy ne gyakoroljon kegyet most és adjon ennek egy parányi esélyt?
   -  Khm. Kösz - elkapja a tekintetét, mint mindig, ha bármiért gratulálnak neki - Neked is. Khm. Akkor én most asszem...
Az ajtó felé bök, a kávét ismét visszaveszi a papírokkal megrakott kezébe, hogy lenyomja a kilincset. Kissé félszegen indul el a folyosón az Eridon irányába, vissza- visszanéz a válla fölött, maga sem tudja, mire számít.
Ez igazán.... furcsa.