A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

Feldúltan járkál fel s alá a folyosón azon az aprócska szakaszon, mely a tanárit elválasztja az igazgatóitól. De hiszen tipikus hülye picsák voltak azok a lányok, naná, hogy nem állta meg szó nélkül! Talán reggel mégis csak Vivinek kellett volna ébrednie és nem Annának, aki jelenleg is egy szakadt farmerben és bőrdzsekiben rója a kilométereket. A feje borzalmasan hasogat, miközben a többiek kupaktanácsa egyre csak ingerli Őt.

- Anna, vissza kell adnod az irányítást, rendbe kell hoznunk, ami történt - Domenico-ra pillantok, aki atyáskodó hangsúllyal, nyilvánvalóan segítő szándékkal kívánja jobb belátásra téríteni ikremet. Óóó, bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bogi pityeregve kuporog az ölében és, bár erős, férfias kezei nyugtatólag cirógatják hosszú, barna tincseit, úgy tűnik, nem fog megnyugodni.
- Miért kell veszekedni? - ajka ismét lebiggyed és újabb sírás rázza meg a kis tanácsot, amelyben Anna megint csak nem foglal helyet. Rachel kivételesen némán ül, ő azóta duzzog, hogy reggel nem az övé lett az irányítás. Érdekes, észre sem vettem, mikor került előtérbe Ő, csak azt tudtam, hogy rossz helyen vagyok, hiszen vele ellentétben én itt ülök. Nem tudom, mit kéne most tennem, egyedül a könyörgésem marad és az akaraterőm. Mindig is utáltam konfrontálódni Annával, ő olyan más... Határozott, felvállalja magát és a véleményét, beleáll a legrázósabb helyzetekbe, legalábbis abból ítélve, ahogy alkalomadtán kinéz. Vissza kell szereznem, ami az enyém.
- Ideje, hogy cseréljünk.

- Az istenit Viviana! - a lány a fejéhez nyúl, miközben a falnak veti hátát. A plafon kezd elhomályosulni, ő pedig minden erejével küzd, hogy nála maradjon a gyeplő. Alexanderről beszéltek, arról, hogy milyen helyes srác, milyen csodálatos, csak nem hagyhatta annyiban! De ha elmondja a többieknek, hogy féltékenységi rohamot kapott, akkor odalesz minden, amit eddig tettek. Nem hibázhat ekkorát. Érzi, hogy a zajok tompulnak, szemeit erősen összeszorítja, de képtelen megragadni bármit, ami a felszínen tarthatná. Csak ne most vedd el a fényt, Viviana!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=813326#post813326][b]Viviana Burton - 2020.07.14. 19:01[/b][/url]

Feldúltan járkál fel s alá a folyosón azon az aprócska szakaszon, mely a tanárit elválasztja az igazgatóitól. De hiszen tipikus hülye picsák voltak azok a lányok, naná, hogy nem állta meg szó nélkül! Talán reggel mégis csak Vivinek kellett volna ébrednie és nem Annának, aki jelenleg is egy szakadt farmerben és bőrdzsekiben rója a kilométereket. A feje borzalmasan hasogat, miközben a többiek kupaktanácsa egyre csak ingerli Őt.

- Anna, vissza kell adnod az irányítást, rendbe kell hoznunk, ami történt - Domenico-ra pillantok, aki atyáskodó hangsúllyal, nyilvánvalóan segítő szándékkal kívánja jobb belátásra téríteni ikremet. Óóó, bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bogi pityeregve kuporog az ölében és, bár erős, férfias kezei nyugtatólag cirógatják hosszú, barna tincseit, úgy tűnik, nem fog megnyugodni.
- Miért kell veszekedni? - ajka ismét lebiggyed és újabb sírás rázza meg a kis tanácsot, amelyben Anna megint csak nem foglal helyet. Rachel kivételesen némán ül, ő azóta duzzog, hogy reggel nem az övé lett az irányítás. Érdekes, észre sem vettem, mikor került előtérbe Ő, csak azt tudtam, hogy rossz helyen vagyok, hiszen vele ellentétben én itt ülök. Nem tudom, mit kéne most tennem, egyedül a könyörgésem marad és az akaraterőm. Mindig is utáltam konfrontálódni Annával, ő olyan más... Határozott, felvállalja magát és a véleményét, beleáll a legrázósabb helyzetekbe, legalábbis abból ítélve, ahogy alkalomadtán kinéz. Vissza kell szereznem, ami az enyém.
- Ideje, hogy cseréljünk.

- Az istenit Viviana! - a lány a fejéhez nyúl, miközben a falnak veti hátát. A plafon kezd elhomályosulni, ő pedig minden erejével küzd, hogy nála maradjon a gyeplő. Alexanderről beszéltek, arról, hogy milyen helyes srác, milyen csodálatos, csak nem hagyhatta annyiban! De ha elmondja a többieknek, hogy féltékenységi rohamot kapott, akkor odalesz minden, amit eddig tettek. Nem hibázhat ekkorát. Érzi, hogy a zajok tompulnak, szemeit erősen összeszorítja, de képtelen megragadni bármit, ami a felszínen tarthatná. Csak ne most vedd el a fényt, Viviana!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=813329#post813329][b]Nadia Rosales - 2020.07.14. 19:27[/b][/url]

- Édesem, meg kell ígérned, hogy itt maradsz és nem mászkálsz el, nem nyúlsz hozzá semmihez, hanem szépen rajzolgatsz, amíg visszajövök, rendben? - a kislányom előtt guggolva, néhány kósza tincset simítottam félre az arcából, majd egy zsebkendővel próbáltam letörölni a maszatot szája sarkából. Pech, de ma sajnos nem sikerült az anyámra hagyni őt, mert kivételesen dolga akadt az egyik múzeum igazgatójával.  - Hát nem is tudom anya, hány sarlót kapok érte? - mutatóujjával az állát kezdte böködni, miközben úgy hunyorított felém, mintha bankár lenne, aki fejben máris számlálja a még nem létező vagyont. Egek, ez tényleg az én kislányom? Mégis, mikor lett ennyire kis zsivány, és miért próbált megzsarolni mostanában állandó jelleggel?
- Ugye ezt most nem képzelted komolyan drágaságom? Lehet, hogy a boltos néniket meg tudod szédíteni, de anyád nem most jött le a falvédőről. Maradjunk annyiban, hogy ha jól viselkedsz, akkor kapsz vacsorát, rendben? - ha valaki csupán ezt hallja, egész biztos, hogy rossz anyának titulált volna, aki éhezteti és kínozza a gyerekét, pedig nem voltam ilyen. Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy bántsam Őt, de néha muszáj voltam apró füllentésekre, hogy komolyan vegyen az én kis drágaságom. Sajnos muszáj voltam vele így beszélni, ha már máshogy nem tudtam hatni rá. Szerencsére úgy tűnt, hogy sikerült megriasztanom, mert ezt követően már nem alkudozott tovább, csak lebiggyesztett ajkakkal bólintott, ezzel is aláírva a képzelt szerződésünket arról, hogy ma nagyon is jól fog viselkedni.
- Jól van édesem, tudod hogy szeretlek. Légy jó! És sietek vissza! - adtam egy puszit a homlokára, majd a tanáriból kifelé jövet még az egyik kolleginát megkértem arra, hogy fél szemét azért tartsa az én csöppömön, s lehetőleg ne hagyja őt elvándorolni. Ezt követően hagytam csak magam mögött a tanárit, hogy meginduljak a könyvtár felé egy konzultációra, néhány lépést követően azonban megakadt a tekintetem egy fiatal hölgyön, aki mintha magában morgolódott volna. Furának tűnt, s láthatóan nem érezte jól magát, így nem tudtam elsétálni mellette csak úgy, szó nélkül.
- Halihó, minden rendben van? Segíthetek? - megállva mellette, finoman megérintettem a karját, tényleg nagyon rosszul festett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=813331#post813331][b]Viviana Burton - 2020.07.14. 19:44[/b][/url]

Minden egyre tompábbá vált, ahogy érezte, hamarosan itt a váltás ideje. Nem akart visszaülni a székre, nem akart megint eltűnni a semmiben, a felszínen akart maradni és élni a saját életét. Hogy ő hogy utálja ezt! Ha Viviana nem lenne ennyire szerencsétlen és semmitmondó, mulya liba, nem jutottak volna idáig és nem létezne. Egyikük sem. Sokkal boldogabb életet élhettek volna, hisz ki tudja, mikor születtek volna meg valóban a saját testükben?

Minden erőmet igyekszem bevetni, hogy kitúrjam onnan Annát, elvégre én vagyok az, aki megteremtette őket, jogom van irányítani. Képes vagyok rá. Felállva a székről lehunyom a szemem és erősen koncentrálok. Nem szabad, hogy ezúttal hagyjam futni, mert akármi is történt, most bajban van, szinte vibrál, érzem. Át kell adnia az irányítást, nem fog tudni sokáig elbírni ezzel. Nem fog tudni elbírni velem.

Nadia hangja valamiféle távoli, ismeretlen neszként hatol hallójárataiba, s épphogy érzékelhető rezgésként pattan vissza dobhártyájáról. Szemét kinyitva semmi sem tűnik kimondottan színesnek, s az arc, amivel szemben találja magát, még csak ismerősnek sem mondható. Érzékei nem az igaziak, mintha receptorai működésképtelenné váltak volna, nem reagálnak az érintésre, ahogyan agyába sem jut el ezáltal a tény: valaki megérintette. Alapesetben tiltakozna és ellökné a kezét, de most csak üres, szürkés tekintettel mered rá. Nem is igazán rá, mintha átnézne a nőn. Muszáj lehunynia szemét, jobb kezével homlokához nyúl, majd orrnyergét masszírozza meg, végül szemeit kezdi dörzsölni. Elveszíti az irányítást és még csak nem is tehet ellene semmit.
Ahogy lassan megszűnik a zúgás, a folyosó hangjai élesen hasítják ketté a valóságot. Noha még Anna íriszei pillantanak fel a tanerőre, ez valójában már Viviana. Kissé kábán csúszik le a földre, miközben légzésére koncentrál, majd vonásai lassan megváltoznak. A mélybarna szemek ugyan maradnak, láthatóan egészen más személyiséget rejtenek. Haja egyenessé válik, ajkai megduzzadnak, s magassága is szemmel láthatóan változik. Csupán ruhái maradnak ugyanazok, s ezek nem is fedik el különösebben átalakulását és idombeli változásait. Az eddig teltkarcsú alak most átlagos, vagy inkább vékonyka, így a szűk, feszülő darabok most szinte lötyögni látszanak rajta. Előhalássza pálcáját és int egyet, hogy magára igazítsa a megnyúlt anyagot, csak ezután pillant fel a nőre.
- Nadia tanárnő - még nincs teljesen itt, még nem biztos a dolgában, de már dereng számára valami. Igen, hisz ismeri Őt! Végre feltűnik neki, ahogy a finom ujjak kedvesen érintik karját, azonban fogalma sincs, mi történt percekkel ezelőtt. - Ugye nem mondtam Önnek semmi bántót? - szemei kissé kétségbeesetten találják meg övéit, tükröződik bennük az értetlenség és az óvatos kíváncsiság. Nem akar bocsánatot kérni Anna miatt, pedig lehet, muszáj lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=814786#post814786][b]Nadia Rosales - 2020.07.30. 20:09[/b][/url]

Nagyon megijesztett a lány, mert hiába szólongattam őt, nem válaszolt, csak meredten nézett előre, mintha engem nem is látna. Látszott rajta, hogy valami nagyon nincs rendben, s hogy talán fájdalmai lehetnek, mert hol a halántékát masszírozta, hol pedig az orrnyergét. Ha én hasonló dolgot tettem, az többnyire a fejfájás kezelésére szolgált, így csak arra tudtam tippelni, hogy talán ez lehet a gond, esetleg egy erősebb migrén. - Nem festesz túl jól, gyere, bekísérlek a tanáriba - hiába beszéltem hozzá, továbbra sem tűnt úgy, mint aki hallaná a szavaimat. Aggodalmasan fürkésztem a lány pillantását, miközben gyengéden szorítottam a karját, ám ekkor, mintha elájult volna, vagy elhagyta volna az erő, elkezdett csúszni a falmentén, én meg eldobva kezemből a könyveket, sietve kaptam a másik karja után, hogy megakadályozzam a földre zuhanását.
- Valaki segítsen! - kiabáltam aggódva, s azonnal visszafordultam a lány felé, ekkor viszont döbbenten láttam, amint a lány vonásai teljesen eltűnnek, s helyüket átveszi egy másik arc. Változik az orr, az ajkak, de még a testalkat is. Nagyon ledöbbentem, hisz az a lány, akit most láttam magam előtt, őt már ismertem, akihez odaléptem segíteni, őt viszont nem.
- Nahát - meglepettség ült ki az arcomra, mert nem sűrűn találkoztam alakváltoztatókkal, így ez egy külön élmény volt számomra, amellett, hogy még mindig aggódtam a diákért, s az továbbra sem tetszett, hogy csak így összecsuklott előttem.
- Hála az égnek Viviana! - szerencsére megszólalt, így máris megkönnyebbültem, s kedvesen mosolyogtam rá, azt pedig nem is említettem neki, hogy jól rám hozta a frászt. Egyelőre az volt a legfontosabb, hogy jól legyen, s összeszedje magát.
- Ne aggódj, semmi bántót nem mondtál. Igazából semmit sem mondtál, csak itt álltál és látszott rajtad, hogy nem vagy jól. Aztán meg összecsuklottál és...szóval nem tudtam, hogy képes vagy így változtatni a megjelenésed, mert az előbb egy teljesen más arcot láttam magam előtt - finoman utaltam rá, hogy láttam mi történt, közben két kézzel fogtam meg jobb karját, hogy felsegítsem őt a földről.
- Gyere, beülünk ide a tanáriba, kapsz egy pohár vizet. Egészen sápadtnak tűnsz, reggeliztél? - kérdően pillantottam rá, s ha követett, akkor betámogattam őt az irodába, ahol egy kolléga volt csak rajtunk kívül, s a kislányom. Mindketten a tanári távolabbi szegletében voltak, Nathalie rajzolt, a kolléganő pedig olvasgatott valamit, talán észre sem vették, hogy bementünk.
- Ide ülj csak - egy közelebbi széket odahúztam, majd sietve léptem egy kancsó vízért, s egy pohárért, azzal tértem vissza a lányhoz. - Tessék, ezt idd meg - nyújtottam felé a poharat, s továbbra is aggodalmasan fürkésztem őt. - El tudod mondani, hogy mi történt? Lehet, hogy jobb lenne, ha megvizsgálna a gyógyító. Szedsz valami gyógyszert?