A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=813326#post813326][b]Viviana Burton - 2020.07.14. 19:01[/b][/url]

Feldúltan járkál fel s alá a folyosón azon az aprócska szakaszon, mely a tanárit elválasztja az igazgatóitól. De hiszen tipikus hülye picsák voltak azok a lányok, naná, hogy nem állta meg szó nélkül! Talán reggel mégis csak Vivinek kellett volna ébrednie és nem Annának, aki jelenleg is egy szakadt farmerben és bőrdzsekiben rója a kilométereket. A feje borzalmasan hasogat, miközben a többiek kupaktanácsa egyre csak ingerli Őt.

- Anna, vissza kell adnod az irányítást, rendbe kell hoznunk, ami történt - Domenico-ra pillantok, aki atyáskodó hangsúllyal, nyilvánvalóan segítő szándékkal kívánja jobb belátásra téríteni ikremet. Óóó, bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bogi pityeregve kuporog az ölében és, bár erős, férfias kezei nyugtatólag cirógatják hosszú, barna tincseit, úgy tűnik, nem fog megnyugodni.
- Miért kell veszekedni? - ajka ismét lebiggyed és újabb sírás rázza meg a kis tanácsot, amelyben Anna megint csak nem foglal helyet. Rachel kivételesen némán ül, ő azóta duzzog, hogy reggel nem az övé lett az irányítás. Érdekes, észre sem vettem, mikor került előtérbe Ő, csak azt tudtam, hogy rossz helyen vagyok, hiszen vele ellentétben én itt ülök. Nem tudom, mit kéne most tennem, egyedül a könyörgésem marad és az akaraterőm. Mindig is utáltam konfrontálódni Annával, ő olyan más... Határozott, felvállalja magát és a véleményét, beleáll a legrázósabb helyzetekbe, legalábbis abból ítélve, ahogy alkalomadtán kinéz. Vissza kell szereznem, ami az enyém.
- Ideje, hogy cseréljünk.

- Az istenit Viviana! - a lány a fejéhez nyúl, miközben a falnak veti hátát. A plafon kezd elhomályosulni, ő pedig minden erejével küzd, hogy nála maradjon a gyeplő. Alexanderről beszéltek, arról, hogy milyen helyes srác, milyen csodálatos, csak nem hagyhatta annyiban! De ha elmondja a többieknek, hogy féltékenységi rohamot kapott, akkor odalesz minden, amit eddig tettek. Nem hibázhat ekkorát. Érzi, hogy a zajok tompulnak, szemeit erősen összeszorítja, de képtelen megragadni bármit, ami a felszínen tarthatná. Csak ne most vedd el a fényt, Viviana!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=813331#post813331][b]Viviana Burton - 2020.07.14. 19:44[/b][/url]

Minden egyre tompábbá vált, ahogy érezte, hamarosan itt a váltás ideje. Nem akart visszaülni a székre, nem akart megint eltűnni a semmiben, a felszínen akart maradni és élni a saját életét. Hogy ő hogy utálja ezt! Ha Viviana nem lenne ennyire szerencsétlen és semmitmondó, mulya liba, nem jutottak volna idáig és nem létezne. Egyikük sem. Sokkal boldogabb életet élhettek volna, hisz ki tudja, mikor születtek volna meg valóban a saját testükben?

Minden erőmet igyekszem bevetni, hogy kitúrjam onnan Annát, elvégre én vagyok az, aki megteremtette őket, jogom van irányítani. Képes vagyok rá. Felállva a székről lehunyom a szemem és erősen koncentrálok. Nem szabad, hogy ezúttal hagyjam futni, mert akármi is történt, most bajban van, szinte vibrál, érzem. Át kell adnia az irányítást, nem fog tudni sokáig elbírni ezzel. Nem fog tudni elbírni velem.

Nadia hangja valamiféle távoli, ismeretlen neszként hatol hallójárataiba, s épphogy érzékelhető rezgésként pattan vissza dobhártyájáról. Szemét kinyitva semmi sem tűnik kimondottan színesnek, s az arc, amivel szemben találja magát, még csak ismerősnek sem mondható. Érzékei nem az igaziak, mintha receptorai működésképtelenné váltak volna, nem reagálnak az érintésre, ahogyan agyába sem jut el ezáltal a tény: valaki megérintette. Alapesetben tiltakozna és ellökné a kezét, de most csak üres, szürkés tekintettel mered rá. Nem is igazán rá, mintha átnézne a nőn. Muszáj lehunynia szemét, jobb kezével homlokához nyúl, majd orrnyergét masszírozza meg, végül szemeit kezdi dörzsölni. Elveszíti az irányítást és még csak nem is tehet ellene semmit.
Ahogy lassan megszűnik a zúgás, a folyosó hangjai élesen hasítják ketté a valóságot. Noha még Anna íriszei pillantanak fel a tanerőre, ez valójában már Viviana. Kissé kábán csúszik le a földre, miközben légzésére koncentrál, majd vonásai lassan megváltoznak. A mélybarna szemek ugyan maradnak, láthatóan egészen más személyiséget rejtenek. Haja egyenessé válik, ajkai megduzzadnak, s magassága is szemmel láthatóan változik. Csupán ruhái maradnak ugyanazok, s ezek nem is fedik el különösebben átalakulását és idombeli változásait. Az eddig teltkarcsú alak most átlagos, vagy inkább vékonyka, így a szűk, feszülő darabok most szinte lötyögni látszanak rajta. Előhalássza pálcáját és int egyet, hogy magára igazítsa a megnyúlt anyagot, csak ezután pillant fel a nőre.
- Nadia tanárnő - még nincs teljesen itt, még nem biztos a dolgában, de már dereng számára valami. Igen, hisz ismeri Őt! Végre feltűnik neki, ahogy a finom ujjak kedvesen érintik karját, azonban fogalma sincs, mi történt percekkel ezelőtt. - Ugye nem mondtam Önnek semmi bántót? - szemei kissé kétségbeesetten találják meg övéit, tükröződik bennük az értetlenség és az óvatos kíváncsiság. Nem akar bocsánatot kérni Anna miatt, pedig lehet, muszáj lesz.