A Fő utcza frekventált részén, megújult belsővel nyitott ki újra Bogolyfalva egyetlen varázslény kiskereskedése. Be se lehet látni a kirakatán a különböző méretű és formájú ketrecektől, amiknek lakói szinte minden járókelőt megállásra kényszerítenek, amikor elhaladnak az utca ezen szakaszán. A figyelmetlen vásárlók belépéskor azonnal lefejelhetik az ajtócsengőként funkcionáló tündérmanókat, akik visítva lendülnének támadásba, ha az őket őrző kalitka nyitva lenne. Az üzlet egész területén kiváló szagmérséklő bűbájok működnek, emiatt orrfacsaró bűztől nem kell tartani, legfeljebb a különböző lények még különbözőbb rikoltozásaitól.

A plafonról ketrecek lógnak le, melyekben mindenféle lény él, főleg madárfélék, de néha denevéreket is felfedezni. A kirakatban gyönyörű baglyok ülnek, kuvik, macskabagoly, hóbagoly, uhu, kinek mi kell. A boltban szűkös folyosókon haladva kalandozhatnak az érdeklődők a leggyakoribb, közkedvelt varázslényektől egészen a ritkaságnak számító példányokig. Az iskola házirendje értelmében a diákoknak joguk van két kisebb termetű, veszélytelen háziállatot tartani, amit rengetegen ki is használnak. Az egyik oldalsó fal mentén hordókat helyeztek el, melyekben futóféreg vagy egyéb más bogarak vannak, esetleg egy-egy nagyobb bestia, de azok hordóinak teteje ráccsal van lefedve. A másik fal végig van polcozva, a polcokon ketrecekben állatok pihennek. Macskák, murmáncok, bólintérek, patkányok, zanzárdok, és egy-egy goromkát is lehet találni, de a teljesség igénye nélkül akad itt tüzesrák, krup, ramóra és nosztallang is. A ketrecek mellett akváriumok vannak a vízi lényeknek, úgymint kákalag, fenékjáró fuvacs és szikecs. Nagy terráriumokban pedig gyíkfélék és rovaroknak kaphatók.

A pult a bolt végén található, ahová már csak az antik, de még mindig hibátlanul működő pénztárgép megcsodálása miatt is érdemes elsétálni. Mögötte könyvespolc, tele megvásárolható szakkönyvekkel és folyóiratokkal. A pult mellett tápok és állatos kiegészítők kaptak helyet, illetve itt van ajtó a raktárhoz és a személyzeti helyiségekhez. Ugyanakkor a különféle színű golymók is itt várják új gazdáikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=166408#post166408][b]Juhász V. Máté - 2013.08.23. 17:31[/b][/url]

Nagyot szippantottam a levegőből, ahogy kinyitottam a szemeim. Gyorsan végigpörgettem magamban a Mátéval történt eseményeket - Borbála és a férfi, akinek megint elfelejtettem a nevét, küldték ki sétálni -, de igazából semmi jelentősen nem találtam. Hihetetlenül unalmasan él a kissrác. Tanul, szerénykedik, meg ilyenek, de egyáltalán nem élvezi az életet. Meg sem próbálja. Gondolatban megcsóváltam a fejem.
Szemöldököm szokás szerint összeszaladt, ahogy körülnéztem, és realizáltam, hogy hol is vagyok. Kisállatkereskedés. Jellemző Mátéra. Akar venni egy saját baglyot, hogy üzenjen a szüleinek. És... Mariannak...
Hét. Ennyi másodperc kellett, hogy lebeszéljem magam a tervről. Minek szerezzek örömet a kissrácnak? Vegyem meg neki a baglyot, aztán ébredjen öntudatára, kilépve a kereskedésből, hogy "jé, megúsztam az emberi érintkezést", és a végén még ott hálálkodna nekem, csakúgy, mint akkor, mikor közöltem vele, hogy én nem fogok tanulni a vizsgákra, tanuljon csak ő. Hálás volt. Pedig azt hittem, nem fog örülni neki.
Így hát csak néztem a kirakatban a baglyokat. Mindenféle alakú és méretű, huhogó madarak néztek velem farkasszemet, és inkább elfordultak fürkésző tekintetem elől. Szám szegletében mosoly bujkált. Még a madarak is érzik a belőlem áramló nem épp pozitív kisugárzást. Ennek örültem. Legalább senki sem fog a közelembe jönni.
Egyszerűen el is sétálhattam volna onnan, csak hogy Máténak végig kelljen küzdenie az utat újra, de inkább annyiban hagytam. Egy kicsit szerettem volna még a felszínen lenni, kiélvezni, aztán majd visszaadom Máténak. Vegyen csak baglyot ő, nekem nem kell. Ez ugyanolyan, mint a tanulás. Nem tud érdekelni hogy a Szaturnusz a hetes házban milyen fényszögben áll a Marssal. Máté azonban lelkesedik ezért is, meg az SVK-ért is. Én inkább csak SV-ként tanulnám.
Végül szemeim a többi állatra emeltem. Patkányok, békák. Ó, de megszívathatnám a srácot! Vennék neki pár békát, aztán otthon így ébredne öntudatára. Igaz, Zója leátkozná a fejem, és nincs kedvem semmi ilyesmihez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=166423#post166423][b]Juhász V. Máté - 2013.08.23. 18:29[/b][/url]

Végül aztán bementem az üzletbe, hogy bentről is nézegetni kezdjem a kis állatokat. Nem vonzottak túlságosan soha, szerintem semmi értelmük sincs - csak egy újabb dolog, amire figyelni kell -, de Máté ragaszkodna a baglyokhoz, ha tudnánk beszélni. Jó, tudunk beszélni, hiszen a tükröt mindig magánál hordja, így most nálam van. De semmi kedvem felkeresni.
Valaki megkopogtatta a vállam. Nem fordultam hátra a teljes törzsemmel, csupán a fejemet emeltem oda hanyagul, szemeimről pedig mindenkinek ez jutott volna eszébe: "ha a pillantásával ölni tudna"... Kérésére sötét mosoly ült ki az arcomra, orrnyergem pedig fitymálva felrántottam, hogy egy pillanat múlva már eredeti állapotában legyen. Még a bal vállamat is megvontam egy apró mozdulattal, ahogy hanyagul visszaszóltam.
- Honnan tudjam!? - hangomból sütött a rosszindulat és a tömör gyűlölet, amit minden mozgó ember iránt éreztem. Azt hiszem, minden normális ember azonnal otthagyott volna, hiszen ilyen szintű, ismeretlen ellenségeskedésnek csak kevesen voltak fültanúi. A boltban dolgozó pultos még mindig nem került elő. - Keresd meg, ha annyira érdekel.
Ezzel a mozdulattal visszafordultam, de igazából nem is nagyon tudtam, hogy mit keresek itt. Le kellene lécelnem innen, semmi okom nincs arra, hogy itt legyek... Azonban mielőtt megmozdultam volna, eszembe jutott valami. Máté meg akarja venni a baglyát. Ma. Minek akadályozzam én ebben?
Persze, valójában csak arra ment ki az egész, hogy a srác kellemetlen helyzetben legyen. Hiszen ő nem emlékszik arra, amiket én művelek, ergo azt sem fogja tudni, hogy a lány egyáltalán hozzám szólt. Szóval teljesen hülyének, őrültnek fogják nézni, ami valójában igaz is lehet. Eléggé pánikbeteg a srác.
Vártam, hátha a lány hozzám szól még, és egy kicsit súlyosbíthatom a helyzetet. Abból Máté semmiképpen sem fog tudni kimászni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=166831#post166831][b]Juhász V. Máté - 2013.08.24. 18:29[/b][/url]

Mikor odaállt elém, kicsit meglepődtem, hiszen az ember nem számítana ilyen reakcióra, de végső soron örültem neki. Szemöldököm enyhén felvontam, ahogy lenéztem rá. Elég alacsony volt hozzám képest, jóformán fölé tornyosultam. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg pálcát veszek elő, vagy ilyesmi - mármint, ugyan már. Még egy megszólalás, aztán jöhet is a kis srác. Majd meglátjuk, mit fog szólni ahhoz, hogy egy csaj vérig sértődötten néz a szemébe, ugyanis valószínűleg ez fog történni a következő megjegyzésem után.
- Szimpatikus, mi? Mondd csak, normális vagy? Bár, igaz, szőke hajad van; oké, nem szóltam. - kisebb mosoly jelent meg ajkaimon. - Jómodorom? Sosem volt, és nem is lesz, ne reménykedj benne, kislány.
Kicsit távolabb léptem tőle, sőt, el is fordultam, mintha csak a pult felé igyekeztem volna. Pillanatnyi tétlenségét kihasználva lehunytam a szemem. Erősen koncentráltam, ahogy megpróbáltam előtérbe engedni a másikat. Nagyon ritkán csináltam ilyet.
Hé, Máté! Csiga-biga, gyere ki... - szólítottam meg, bár kétlem, hogy hallotta volna. Az utolsó öntudatomban lévő pillanatban neszezést hallottam.

~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=166852#post166852][b]Juhász V. Máté - 2013.08.24. 19:42[/b][/url]

A hátam mögött egy magabiztos női hang csattant. Ijedten hátrapördültem, barna, hatalmasra nyílt szemeimet pedig rá szegeztem. Testtartásom kicsit meggörnyedt, óvatosságot és önbizalomhiányt árasztva magából. Kellett még pár másodperc, hogy felfogjam a lány szavainak értelmét. Keménykedés?
Viktor!! - jöttem rá a megfejtésre.
Most mit csináljak? Itt van ez a lány, és én nem akarok neki ártani, egyszerűen nem megy. Nem tudnám tovább játszani Viktor szerepét, még akkor sem, ha akarnám. De az igazsággal nem is állhatok elő neki! Szemlátomást semmit sem sejt! Nyeltem egyet. Mit csináljak? Mit tudok tenni? Valahogy muszáj lesz kiengesztelnem őt. Ugyanakkor... szívem kissé felgyorsult iramot diktált.
- Én... izé... bocsánat. - hangom halk volt, közel sem olyan hangos, mint ahogy Viktor szokott beszélni. Ő mindig úgy dörmög, én pedig úgy tudok néha cincogni, mintha valami kisegér lennék. Annyira levetkőzném ezt a szokást, ha tudnám! De sosem ment. - Nem akartalak... megbántani, vagy ilyesmi.
Ekkor már tudtam, hogy elvesztem. A lány azt fogja hinni, hogy a bolondját járatom vele, vagy ami még rosszabb, rájön arra, hogy valami itt igazán nem stimmel. Óvatos mozdulattal megtöröltem gyöngyöző homlokom. Miért csinálja ezt Viktor mindig?! Nem ártottam neki egy kicsit se! Megpróbáltam elképzelni, hogy Zója mit mondana erre, de egy épkézláb ötletem sem volt. Nagyon bántott az egész. Annyira igyekszem Viktor kedvében járni, hát miért nem hagy nekem sosem nyugtot?!
Ezt a problémát azon nyomban el kellett volna vetnem, hiszen ott állt előttem ez a lány, akit Viktor minden bizonnyal megbántott... azonban sajnos én ennél érzelmesebb típus vagyok. Ahogy azon tépődtem magamban, hogy miért csinálta ezt Viktor, összeakadt a tekintetem a lányéval, akinek eddig próbáltam nem a szemébe nézni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=167180#post167180][b]Juhász V. Máté - 2013.08.25. 19:30[/b][/url]

A fene vigye el! Viktor, miért kellett ezt csinálnod?! Hát ezt érdemlem én? Továbbviszem magunkat a vizsgákon, próbálok együttműködni, igyekszem tekintettel lenni rád, erre ezt kapom? A torkom összeszorult, ahogy arra gondoltam, Zója mit fog reagálni. Észbe kellett kapnom. Nem szabadott elsírnom magam, vagy ilyesmi. Itt volt előttem az a lány, és szemlátomást észrevette, hogy valami nincsen rendjén. Tényleg nem volt. Semmi sem volt rendjén.
Megkérdezte, hogy mi folyik itt, majd be is mutatkozott. Nagyot nyeltem, és bár megvolt bennem a szándék, hogy úrrá leszek az érzelmeimen, kicsordult a könnyem. Erre felnyögtem, és arcomat a pólóm ujjával töröltem meg. Nem szabad ezt csinálnom! De a könnyeim csak potyogtak, én pedig halkan zokogni kezdtem. Elég ijesztő látványt nyújthattam; az egyik pillanatban undorodó fintor feszíti szét az arcom, a másik pillanatban pedig sírni kezdek. Jesszusom. Mintha beteg lennék.
De hát az is vagyok.
Erre a gondolatra megállíthatatlanul feltört belőlem a zokogás. Beteg vagyok, egy lelki beteg! Nem is lenne szabad kiengedni engem emberek közé! Mindig mindenkit elijesztek az elmebeteg viselkedésemmel! Pedig a légynek se tudnék ártani, sosem tudtam, és nem is akartam, hiszen én szeretem az embereket, még ha kicsit félek is tőlük. De ők nem szeretnek! Félnek tőlem...!
Meggörnyedtem, és kezeimbe temettem az arcom. Nem szabad ennek az egésznek megtörténnie, nem szabad, hogy ez a lány, Sarah lássa, hogy baj van! De már késő. Már megtörtént. Nem lehet ezt visszacsinálni. Talán már pontosan tudja, hogy mi a helyzet, csak megerősítésre vár. Aztán, amint meghallja, elmegy, itt hagy, és elújságolja a kastélyban, hogy van a faluban egy közveszélyes őrült, egy diliházból szökött elmebeteg, aki egyszer sír, egyszer meg mindenkit a halálba kíván.
Egy kicsit még szipogtam, ahogy arra gondoltam; össze kell szednem magam. Nem sírhatok itt a végtelenségig. Biztosan megrémül szegény lány. Bár tény, hogy nálam biztosan nem ijedtebb.
Kitöröltem a cseppeket a szememből, és tekintetem a lányra emeltem. Most mondjam el, mi a helyzet? Muszáj. Sosem tudtam hazudni. Kellemetlen érzés volt, ahogy leesett, hogy most meg fogja tudni az igazságot. Kezeimmel bénán matatni kezdtem a pólóm varrását az aljánál. Izzadt a tenyerem.
- Én... szóval... - szipp, szipp - Akit az előbb láttál, ő... Viktor volt. Én pedig... engem Máténak hívnak, és... kérlek ne rémülj meg, mert nem vagyunk... nem vagyok veszélyes. - nyögtem szaggatottan.
Nagy levegőket vettem, kifúj-beszív, majd úgy döntöttem, kicsit jobban leírom a helyzetem a lánynak. Féltem, hogy ha nem mondom el, megrémül. Bár, azt hiszem, már így is eléggé kikészülhetett.
- Magántanuló vagyok... A faluban lakom, nevelőszülők vigyáznak rám... A pszichológusom, Zója - ő mondta, hogy jót tenne nekem... hogy jót tenne ha lennének körülöttem emberek... és... - itt azonban megakadtam, mert kigördült még egy csepp a szememből. Odanyúltam, és letöröltem, majd nem szólaltam meg. A padlót kezdtem fixírozni, mintha csak bűntudatom lenne. Igaz, valahol a lelkem mélyén ez volt a helyzet.