Tulajdonos: Woodarn Collenwen
Üzletvezető: ifj. Eckert Sándor (NJK)
Bolti kisegítő: Wouter Lodewijk Collenwen

Nyitva tartás:
H - Cs: 10:00 - 18:00
P-Sz: 10:00 - 20:00
V: 10:00 - 16:00

Lagger

Nem terveztem, hogy szert teszek bármilyen állatra is, tudniillik, azok nem maradnak meg a közelemben sokáig, leszámítva a férgeket, úgy tűnik, ők tényleg nagyon szívósak.  
Viszont, ha már lett egy kanárim, amit roppant eredeti néven - a kanári - hívok, úgy gondolom, nem kéne hagynom, hogy éhezzen, tulajdonképp már a macskákat se engedem a közelébe, sőt semmit, ami ártalmas lehet szegényre nézve. Nem, nem ragaszkodás, annak koránt sem nevezném, csupán, ha egyszer rávettem magam arra, hogy eltűrjem, valami megfogalmazhatatlan késztetést érzek aziránt, hogy gondoskodjak is róla. Jobb ember lennék ezáltal? Talán, de ez nem hat ki a környezetemre, ugyanúgy taszítok mindenkit, aki közelebb akar férkőzni hozzám, bár azt is hozzátenném, hogy már nem ugrok kényszeresen annak a torkának, aki a közelembe jön, de csak azért, mert rövid úton elfáradnék, és ugye a varázsigékkel nem bánok jól, így a magam érdekében kénytelen vagyok elviselni.
Ezzel meg az a gond, hogy egyre több alkalom van, amikor muszáj egyszerűen hátraarcot vágnom, és otthagynom az illetőt a búsba, mert... mert egyszerűen nem akarom, hogy lássák, ahogy az agyamra leszáll az a bizonyos vörös köd, mellesleg nekik se tenne jót.
Viszont ma, aránylag jól ébredtem, ami szinte csodaszámba vehető, plusz tényleg el kell mennem kaját venni, a kanárinak.
Lagger a múltkor említette, hogy szívesen mászkálna egyet a faluba, így, hogy megmutassam, nem vagyok akkora tapló, legalább is, vannak kivételes napok, mikor nem, elhívtam magammal, hátha neki is bejön ez a shoppingolós dolog.
Vicces, hogy pár hete még, mást neveztem vásárlásnak, de már annyira nem érdekel a divat, meg az összes velejáró nyüg, hogy szimplán elmenni egy kis boltba a pláza helyett is tökéletesen megteszi.
A bolt előtt várom, mivel kapva az alkalmon előbb kisurrantam, hogy kávéhoz is jussak, ugyanis a manókkal még mindig nem sikerült kibékülnöm... hmmm.. talán, ha egy kicsit jobban törném magam... á nem érnek azok annyit.

Lagger

Nem terveztem, hogy szert teszek bármilyen állatra is, tudniillik, azok nem maradnak meg a közelemben sokáig, leszámítva a férgeket, úgy tűnik, ők tényleg nagyon szívósak.  
Viszont, ha már lett egy kanárim, amit roppant eredeti néven - a kanári - hívok, úgy gondolom, nem kéne hagynom, hogy éhezzen, tulajdonképp már a macskákat se engedem a közelébe, sőt semmit, ami ártalmas lehet szegényre nézve. Nem, nem ragaszkodás, annak koránt sem nevezném, csupán, ha egyszer rávettem magam arra, hogy eltűrjem, valami megfogalmazhatatlan késztetést érzek aziránt, hogy gondoskodjak is róla. Jobb ember lennék ezáltal? Talán, de ez nem hat ki a környezetemre, ugyanúgy taszítok mindenkit, aki közelebb akar férkőzni hozzám, bár azt is hozzátenném, hogy már nem ugrok kényszeresen annak a torkának, aki a közelembe jön, de csak azért, mert rövid úton elfáradnék, és ugye a varázsigékkel nem bánok jól, így a magam érdekében kénytelen vagyok elviselni.
Ezzel meg az a gond, hogy egyre több alkalom van, amikor muszáj egyszerűen hátraarcot vágnom, és otthagynom az illetőt a búsba, mert... mert egyszerűen nem akarom, hogy lássák, ahogy az agyamra leszáll az a bizonyos vörös köd, mellesleg nekik se tenne jót.
Viszont ma, aránylag jól ébredtem, ami szinte csodaszámba vehető, plusz tényleg el kell mennem kaját venni, a kanárinak.
Lagger a múltkor említette, hogy szívesen mászkálna egyet a faluba, így, hogy megmutassam, nem vagyok akkora tapló, legalább is, vannak kivételes napok, mikor nem, elhívtam magammal, hátha neki is bejön ez a shoppingolós dolog.
Vicces, hogy pár hete még, mást neveztem vásárlásnak, de már annyira nem érdekel a divat, meg az összes velejáró nyüg, hogy szimplán elmenni egy kis boltba a pláza helyett is tökéletesen megteszi.
A bolt előtt várom, mivel kapva az alkalmon előbb kisurrantam, hogy kávéhoz is jussak, ugyanis a manókkal még mindig nem sikerült kibékülnöm... hmmm.. talán, ha egy kicsit jobban törném magam... á nem érnek azok annyit.

Ophelia

Szerintem jogosan éreztem magam megtisztelve, hogy Ophelia elhívott kaját venni a madarának. Nem nagyon ismertem a lányt, nem tudhatom biztosan, hogy olyan zárkózott-e mindig, mint gondolom. Viszont azt anélkül is meg tudtam állapítani, hogy előítéletesnek éreztem volna magamat, hogy nem az az ismerkedős fajta. Persze nem voltunk egymásnak idegenek, de barátnőknek sem tartottam magunkat. Jó érzés volt tudni, hogy van programom, hálás voltam Opheliának, hogy elhívott. Viszont akármennyire is mehetnékem volt, az ösztöneim arra buzdítottak, hogy késsek el. Elnéztem az órát pár perccel, és semerre sem találtam a kabátomat, de hála az égnek valahogy sikerült előszereznem Maia gitártokjából. Eléggé bosszantott ez a lehetetlen esemény, de azzal vigasztaltam magam, hogy ha már elkéstem, legalább lesz egy jó sztorim.
 Mivel nem gyakran jártam a faluban, az is eltelt egy kis időbe, mire eltaláltam a varázslények boltjához. Már messziről is felismertem Opheliát, de még nem voltam elég közel ahhoz, hogy le tudjam olvasni az arcáról, zavarja e a késés. Az órámra pillantottam, és megkönnyebbülten olvastam le róla, hogy csak öt percet késtem. Ez még egy kívülállónak is elfogadható menetidő, azt hiszem. Igyekeztem nem Ophelia arcába vigyorogni, amikor közelebb értem, a végén még valami hátsó szándék jelének fogta volna fel a dolgot.
 - Szia, bocs a késésért - mondtam némileg lihegve, és megeresztettem egy halvány mosolyt. Végigmértem a háztársamat. Nem látszott rosszkedvűnek, a kezében egy pohár kávéval. - Mi jó van veled?
Magamban leszűrtem a következtetést, hogy ez elég régimódiasan hangzott, de nem voltam túlságosan meglepve. Amióta a három testőrt olvastam, nem volt ritka, hogy kicsúszott a számon valami olyasmi, hogy 'az istenfáját', vagy 'az árgyélusát neki'. A mostani még úgy megfelelt a generációm elvárásainak.

Lagger

Nem igazán foglalkoztatott, hogy a háztársam késik, talán, mert fel se tűnt. Örültem, hogy kávéhoz jutok, zökkenőmentesen, így most ez foglalja le a gondolataim, nem az idő múlása.
Közben a kirakatokat bámulom, mert erről nem tudtam leszokni, és agyban összeszedem mindazt, amit megtudtam A Kanáriról. Igazából röhejesnek tartom, hogy egy apró madár képes ekkora fejfájást okozni, és most is megfogalmazódik bennem, hogy piszkosul rossz gazda leszek.
A Kanári mit sem sejtve, nyugodtan pihen a vállamon, nem csodálom, igazán hiperaktív tud lenni néha. Egy pillanatra elmosolyodok, ahogy nézem, hogy tekintget mindenfelé, de ez gyorsan el is múlik, mivel egy ismerős hangot hallok meg nem messze tőlem.
- Öhm... semmi, igazából fel se tűnt- vonok vállat óvatosan, hisz nem akarom, hogy szegény madár megijedjen, viszont ennek a gesztusnak is sikerült rendesen belém ivódnia.
- Kávé- emelem fel a poharam, mert tényleg szó szerint vettem a mi jó van veled kérdést- Ja és, Lilla, de csak Kanárinak hívom- mutatom be a sárga pufókot a vállamon.
- Mellesleg köszi, hogy eljöttél, ilyen téren teljesen tanácstalan vagyok, szóval bízom benne, te egy kicsit többet értesz ahhoz, milyen magvakat esznek ezek- húzom el a szám, mert valamiért nem vagyok biztos benne, hogy Laggert pont az ilyen dolgok foglalkoztatnák, de hát... csak összehozunk valamit.
- Na, bemegyünk?- teszem fel a költői kérdést, ahogy nyitom ki az ajtót. Magamban meg elkönyvelem, hogy Seren tuti megátkozott valamivel, mert én nem szoktam ilyen lenni, nem hogy ritkán... soha.

Ophelia

Jó volt, hogy nem izgatta a késésem, ez majdnem olyan volt számomra, mintha nem is késtem volna. Na persze ennek nem sok jelentősége van, de az ilyen kis apróságok teszik kellemessé a napomat. Csak akkor vettem észre a lány vállán terpeszkedő kanárit, amikor a szép szóval élve bemutatta nekem. Kicsit megmosolyogtatott, hogy Ophelia úgy hordja a sárga madarat a vállán, mint a mesebeli kalózok a papagájukat.
 - Hát, igazából azt hittem, te tudod, mit kellene beszerezni - mondtam egy eltúlzott tanácstalan arckifejezés mellett. Kicsit komikusnak találtam a helyzetet, de nem szóltam róla. - Ha rajtam múlna, kenyérmorzsával etetném szerencsétlent.
Sejtettem, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen a baglyom, Ferenc is kapott néha valami bagolyra szabott étket, de felesleges lett volna ezt tovább taglalnom. Ophelia odalépett az ajtóhoz, és elindult befelé.
 - Hm, persze - feleltem szórakozottan, és követtem Opheliát. Még sosem voltam bent, ha Ferencnek kellett valami, elküldtem a szüleimhez, vagy megkértem egy barátom, hogy ha már a faluban jár, hozzon nekem egy kis bagolycsemegét. A tapasztalatlanságom meg is látszott, ugyanis amint betettem magam után az ajtót, és léptem egyet, belerúgtam valamibe. Bosszús mordulás hallatszott, aminek hamar meg is találtam a forrását; egy kneazle ketrecét illettem meg a lábam nem kívánt érintésével.
 - Hupsz - mondtam, és nem bírtam megállni röhögés nélkül. - Ilyen sem volt még velem...
Halványan érzékeltem, hogy nem szép dolog kinevetni a mérges állatot, de valahogy nem tudtam megmoderálni magam.

Lagger

Igen, felettébb szerencsés helyzet, hogy a jellememből fakadóan nem sok minden van, ami izgat, így a lányt is megkíméltem attól, hogy tanúja lehessen egy Ophelia féle hisztirohamnak, már pedig, ha nem lennék ennyire pofátlanul érdektelen, biztos, a fejéhez vágnám, így elkönyvelhetjük, hogy az érdektelenség nem mindenen esetben bizonyul egy defektnek az alanyban.
Engem már nem is nagyon tud meglepni, hogy A Kanári - mert csak azért se fogom Lillának nevezni- a vállamon terpeszkedik, evidens, ha nem akar repülni, sétálni se fog mellettem.
- Azt tudom, hogy magvakat eszik. Amúgy nem vagyok az az állattartós típus, ő is csak azért van nálam, mert nem akartam, hogy Weaver prof. sólyma gyomrában végezze- osztom meg vele a csekélyke tudásom okát. - Lehet azt is megeszi, viszont nem nagyon szeretném kinyírni, megfogadtam, hogy valahogy elérem, hogy kibírjon mellettem egy hetet, ha ez bekövetkezik, talán beszerzek valami érdemileg használhatóbb állatot is- na, nem mintha Lillával lenne valami bajom, egész aranyos ő a maga módján, de ha már állattartásra vetemedek, akkor inkább bevállalok egy szívósabb példányt, azt viszont nem tudom, mi legyen. Jó, arról letettem, hogy skorpiót szerezzek be, nem hiszem, hogy itt kicsattannának az örömtől.
Be is nyitok az üzletbe, mondván, tök jó eltársalogni idekint, de szegény pára ettől még éhen halhat, ezt pedig szeretném elkerülni. Biccentek az eladónak, miközben egyre csak próbálom legyűrni a kényszert, hogy kicsússzanak olyan szavak a számom, mint például a "te szerencsétlen", vagy hasonló jelzők. Nem, nem az empátia teszi ezt velem, mert az nincs, csak belegondolva abba, én mit műveltem le az erdőben, nem érzem, hogy jogom lenne ilyesmit is másnak a fejéhez vágni, plusz... nem is lenne szép tőlem, tekintve, hogy bevállalt velem egy körutat.
- Hát, amíg a ketrecben van, nem hiszem, hogy bármi probléma lehet ebből, azért vigyázz, nem kéne háborús övezetté tenni ezt a helyet, gondolom a tulaj se lenne boldog tőle- hogy én mikor beszéltem utoljára ennyit, arról fogalmam sincs. Mindenesetre, bár nem mosolygok, nem is nevetek, sőt még csak halvány reakciót se mutatok afelől, hogy tényleg ennyire vicces lenne-e a helyzet, őszinte elismerésem magamnak, hogy meg bírom állni, hogy előtörjön a kellemetlenebbik énem. Oké, most már tiszta sor, hogy Seren benyeletett velem valamit.
Elindulok a magok felé, persze miután kifaggattam az eladót, melyiktől nem dobja fel a talpát az állatom.
- És neked van valamilyen állatod?- érdeklődök, mivel ciki lenne, ha az egész vásárlás úgy telne, hogy egy szót se szólok a másikhoz.
- Mellesleg, tanulással hogy állsz? Mindjárt vizsgák lesznek- el is húzom a szám, mert én elkönyveltem, nem fogok átmenni... tehetségtelen vagyok a pálcaforgatásban.

Ophelia

Gyorsan lecsillapítottam magam, hogy ne kapjak vihogógörcsöt. Tekintve, hogy Opheliának a szeme sem rebbent az akcióm után, elég kínos lett volna, ha elnevetgélek magamban. Lassan magunk mögött hagytuk a háborgó állatot.
 - Legközelebb kézigránáttal állítok be, akkor garantált lesz a hangulat - mondtam. Sejtettem, hogy Ophelia nem lesz elragadtatva a szellemes humoromtól, de elhatároztam, hogy azért is hozom a formámat. Csendesen követtem Opheliát az eladóhoz, aki lerántotta a leplet a kanárikaja kérdésről. Miután mindent megtudtunk, ami kellett, elindultunk a megfelelő polc felé. Pontosabban, a háztársam elindult, én meg jobb híján a nyomába eredtem. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, amikor kérdezősködni kezdett. Sejtettem, hogy inkább a kínos csend betöltése az oka, mint az, hogy meg akar ismerni, vagy valami, de pozitív jelként könyveltem el a dolgot.
 - Egy baglyom van, Ferenc - mondtam. - Liszt Ferencről kapta a nevét, de sajnos még nem adta jelét, hogy konyítana valamit a zenéhez.
Érzékeltem, hogy tudat alatt arra törekszem, hogy meg tudjam nevettetni Opheliát, még ha erre kevés is az esély. Volt egy olyan érzésem, hogy kicsit untatni fogom az elkövetkezendő időben.
 - Hát, nem igazán lovaltam bele magam - mondtam vállvonogatva. - Majd csak lesz valahogy. Persze kicsit frusztrál, de majd ráhajtok pár nap múlva. És te?
Az arckifejezéséből sejtettem a választ, de gondoltam, udvariatlanság lenne, ha nem kérdeznék vissza. Ezalatt fontolgattam, hogy ne vegyek-e valamit Ferencnek.

Lagger

Meredek a háztársamra, mint egy földönkívülire. Az még csak meg sem fogalmazódik bennem, hogy velem lehet a baj, vagy oda a cseppnyi humorérzékem is, már megszoktam, hogy én ilyen vagyok.
És mikor azt hiszi az ember, hogy a hülyeséget nem lehet tetézni, a személy bedob egy olyan mondatot, amivel már tényleg nem tud mit kezdeni. Eleinte, csak egy "ez fájt" tekintettel honorálom a megjegyezését, aztán körbekémlelek, vajon melyik állatnak tenne jót némi szabadság, de gyorsan elhessegetem a gondolatot, mivel bármennyire is csábító ötletnek tűnik Laggerre szabadítani egy dögöt, gondolom ez nem tenne jót a bimbódzó kapcsolatunknak.
- Ha lesz gránátod, szólj. Én is sok mindent tudnék kezdeni vele- hagyom inkább ennyiben, persze nem látok sok esélyt arra, hogy egy reggelen a háztársam gránáttal a kezében kopogtat az ajtómon,  és ha már itt tartunk, szerencsés sem lenne, mivel utálom, ha felkeltenek, így félő, rajta tesztelném. Arról nem is beszélve, hogy amúgy tök természetes dolog lenne, hogy a kastély diákjai gránáttal a kezükben mászkálnának. Bár, így a tanárok is talán elnézőbbek lennének, hacsak nem lenne a tulajdonukban valami ütősebb. Mindenesetre, én ezt nagyon tudnám díjazni, mert valahogy érzem a zsigereimben, hogy egy gránátot sokkal könnyebben megtanulnék kezelni, mint egy fadarabot. Igen, a fák szívósak, ha nem vágják ki őket, marha sokáig elvannak, plusz felettébb röhejes módon ki tudják csinálni az ember lányát.
Aztán megyek az eladóhoz, mert nem szeretném, ha a kanárim kimúlna a vállamon. Főként, mert még nem telt le az egy hét, bár amúgy se szeretném, nem vagyok én állatkínzó, leszámítva azt a pár embert, akit röhögve löknék ki a másodikról.
- Próbálkozz a Hip Hoppal, vagy a metállal, ha egyik nem jön be neki, a másik tuti. Ha a Hip Hop lesz a nyerő, akkor szimplán a lázadó korát éli, ha a metál, akkor egy meg nem értett, csonka családból származó valakiről lesz szó. A klasszikussal semmiképp nem érdemes vesződni, mert ha van ízlése az állatnak, akkor vagy simán bealszik, vagy tetszhalott lesz- rezzenéstelenül mondom ezt a szemébe, és erősen imádkozom azon, hogy megértse, ez amolyan poén akar lenni, mert tényleg esedékes lesz az a sárga lap, ami nem biztos, hogy sárga, viszont határozottan zöld utat jelent a sárga házba.
- Á, ami nem megy, azt ne erőltesd- vonom meg a vállam, mert valamiért marha biztos vagyok abban, hogy ő az én számból egy ilyen mondatot szeretne hallani, főleg lelkesítés címszó alatt.
- Tuti, meghúznak- eszem ágában sincs kételkedni ennek az igazában. Ha már egy ajtó kinyitása is komoly gondokat jelent, akkor ebből évismétlés lesz.
- Ami amúgy röhej, tekintve, hogy elméletileg tehetnék szint vizsgát, és ugorhatnék egy évet, mivel kicsit túlkorosan jöttem rá a varázsló mivoltomra. Viszont van egy sejtésem, hogy a szint vizsgához legalább egy szintet el kell érni, bár az elmélettel semmi gáz nincs, a gyakorlat a necces- válaszolok, miközben a magokat vizslatom, majd random mód lekapok pár csomaggal, majd a pulthoz is mennék, ha egy belső hang nem világítana rá, megint paraszt vagyok.
- Izé... te nem akarsz venni Ferencnek valamit? Mondjuk egy 2Pac CD-t? Bár azt nem hiszem, hogy itt kapnál, de hát.... ezen a helyen már semmin nem tudok meglepődni- sose fogom megérteni, én bajon miért erőltetem azt, ami nem megy. Oké, most feltett szándékom rácáfolni arra, hogy karót nyelt vagyok - pedig eszméletlenül az vagyok-, hmmm, lehet nem a poénokkal kellene kezdenem.

Ophelia

Amikor Ophelia felhozta a metált, először megdöbbentem. Valahogy nem gondoltam róla, hogy egyáltalán tudja, mi az. Persze, nem néztem hülyének, és ez a feltételezés utólag ostobának tűnt, de a lány elzárkózottságából arra következtettem, hogy nem érdekli a zene, se semmi. Persze hamar ráébredtem, hogy ebben semmi logika nincs. A második reakcióm a vigyorgás volt. Ha egy kicsit hozzám hasonlóan libás barátnőmmel lettem volna, lehet, hogy még magasabbra is hágott volna a jókedvem, de Ophelia jelenlétében én kínosan éreztem volna magam röhögcsélve, ha figyelembe vesszük azt, hogy ő ezt teljesen fapofával mondta végig.
 - Hát, ha rám üt, akkor inkább a metál felé húzza majd a szíve - mondtam jókedvűen. - Bár semmi oka hogy hozzám hasonlítson, nem vagyunk rokonok. Remélem...
Nem is igazán akartam belegondolni, milyen úton-módon lehetnék rokonságban egy bagollyal, elhessegettem a kósza gondolatfoszlányokat is, ami ehhez kapcsolódott. Az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy nem én vagyok az anyja, a többi rokonommal kapcsolatban viszont voltak kételyeim.
 - Ó, a gyakorlattal nekem is szoktak gondjaim lenni - mondtam, mintegy vigasztalásféleképp, bár sejtettem, hogy Ophelia nem arra vágyik, hogy én pátyolgassam. - ha az elméletet jól tudod, nem lehet akkora gáz. Azt hiszem.
Tisztában voltam vele, hogy ez nem volt túl meggyőző, de nem is a navinés meggyőzése volt a fő célom, csak terelni akartam a beszélgetést valamerre. A lány kiválasztotta a kanárikaját, annak a madárnak, akinek a jelenlétéről már kishíján elfeledkeztem. Felmerült bennem, hogy vajon Ferenc is ilyen csöndes lenne, ha a vállamon hurcolnám. Az megint egy másik dolog, hogy el sem bírom a vállamon.
 - Ööö... - hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Megrándult a szám széle, amikor arra gondoltam, mit reagálna a túlsúlyos baglyom, ha kényszeríteném arra, hogy 2Pacet hallgasson. - Nem hiszem, hogy sikere lenne nála, bár az ötlet nem rossz.
Vállvonogatva lekaptam a polcról valami olcsó madárkaját, gondoltam, ha Ferencnek nem tetszik, majd megeszem én. Biccentettem Opheliának, hogy indulhatunk a pénztárhoz, aztán én is elindultam, a zsebemben pénz után kotorászva.