Tulajdonos: Woodarn Collenwen
Üzletvezető: ifj. Eckert Sándor (NJK)
Bolti kisegítő: Wouter Lodewijk Collenwen

Nyitva tartás:
H - Cs: 10:00 - 18:00
P-Sz: 10:00 - 20:00
V: 10:00 - 16:00

Ophelia

Szerintem jogosan éreztem magam megtisztelve, hogy Ophelia elhívott kaját venni a madarának. Nem nagyon ismertem a lányt, nem tudhatom biztosan, hogy olyan zárkózott-e mindig, mint gondolom. Viszont azt anélkül is meg tudtam állapítani, hogy előítéletesnek éreztem volna magamat, hogy nem az az ismerkedős fajta. Persze nem voltunk egymásnak idegenek, de barátnőknek sem tartottam magunkat. Jó érzés volt tudni, hogy van programom, hálás voltam Opheliának, hogy elhívott. Viszont akármennyire is mehetnékem volt, az ösztöneim arra buzdítottak, hogy késsek el. Elnéztem az órát pár perccel, és semerre sem találtam a kabátomat, de hála az égnek valahogy sikerült előszereznem Maia gitártokjából. Eléggé bosszantott ez a lehetetlen esemény, de azzal vigasztaltam magam, hogy ha már elkéstem, legalább lesz egy jó sztorim.
 Mivel nem gyakran jártam a faluban, az is eltelt egy kis időbe, mire eltaláltam a varázslények boltjához. Már messziről is felismertem Opheliát, de még nem voltam elég közel ahhoz, hogy le tudjam olvasni az arcáról, zavarja e a késés. Az órámra pillantottam, és megkönnyebbülten olvastam le róla, hogy csak öt percet késtem. Ez még egy kívülállónak is elfogadható menetidő, azt hiszem. Igyekeztem nem Ophelia arcába vigyorogni, amikor közelebb értem, a végén még valami hátsó szándék jelének fogta volna fel a dolgot.
 - Szia, bocs a késésért - mondtam némileg lihegve, és megeresztettem egy halvány mosolyt. Végigmértem a háztársamat. Nem látszott rosszkedvűnek, a kezében egy pohár kávéval. - Mi jó van veled?
Magamban leszűrtem a következtetést, hogy ez elég régimódiasan hangzott, de nem voltam túlságosan meglepve. Amióta a három testőrt olvastam, nem volt ritka, hogy kicsúszott a számon valami olyasmi, hogy 'az istenfáját', vagy 'az árgyélusát neki'. A mostani még úgy megfelelt a generációm elvárásainak.

Ophelia

Jó volt, hogy nem izgatta a késésem, ez majdnem olyan volt számomra, mintha nem is késtem volna. Na persze ennek nem sok jelentősége van, de az ilyen kis apróságok teszik kellemessé a napomat. Csak akkor vettem észre a lány vállán terpeszkedő kanárit, amikor a szép szóval élve bemutatta nekem. Kicsit megmosolyogtatott, hogy Ophelia úgy hordja a sárga madarat a vállán, mint a mesebeli kalózok a papagájukat.
 - Hát, igazából azt hittem, te tudod, mit kellene beszerezni - mondtam egy eltúlzott tanácstalan arckifejezés mellett. Kicsit komikusnak találtam a helyzetet, de nem szóltam róla. - Ha rajtam múlna, kenyérmorzsával etetném szerencsétlent.
Sejtettem, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen a baglyom, Ferenc is kapott néha valami bagolyra szabott étket, de felesleges lett volna ezt tovább taglalnom. Ophelia odalépett az ajtóhoz, és elindult befelé.
 - Hm, persze - feleltem szórakozottan, és követtem Opheliát. Még sosem voltam bent, ha Ferencnek kellett valami, elküldtem a szüleimhez, vagy megkértem egy barátom, hogy ha már a faluban jár, hozzon nekem egy kis bagolycsemegét. A tapasztalatlanságom meg is látszott, ugyanis amint betettem magam után az ajtót, és léptem egyet, belerúgtam valamibe. Bosszús mordulás hallatszott, aminek hamar meg is találtam a forrását; egy kneazle ketrecét illettem meg a lábam nem kívánt érintésével.
 - Hupsz - mondtam, és nem bírtam megállni röhögés nélkül. - Ilyen sem volt még velem...
Halványan érzékeltem, hogy nem szép dolog kinevetni a mérges állatot, de valahogy nem tudtam megmoderálni magam.

Ophelia

Gyorsan lecsillapítottam magam, hogy ne kapjak vihogógörcsöt. Tekintve, hogy Opheliának a szeme sem rebbent az akcióm után, elég kínos lett volna, ha elnevetgélek magamban. Lassan magunk mögött hagytuk a háborgó állatot.
 - Legközelebb kézigránáttal állítok be, akkor garantált lesz a hangulat - mondtam. Sejtettem, hogy Ophelia nem lesz elragadtatva a szellemes humoromtól, de elhatároztam, hogy azért is hozom a formámat. Csendesen követtem Opheliát az eladóhoz, aki lerántotta a leplet a kanárikaja kérdésről. Miután mindent megtudtunk, ami kellett, elindultunk a megfelelő polc felé. Pontosabban, a háztársam elindult, én meg jobb híján a nyomába eredtem. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, amikor kérdezősködni kezdett. Sejtettem, hogy inkább a kínos csend betöltése az oka, mint az, hogy meg akar ismerni, vagy valami, de pozitív jelként könyveltem el a dolgot.
 - Egy baglyom van, Ferenc - mondtam. - Liszt Ferencről kapta a nevét, de sajnos még nem adta jelét, hogy konyítana valamit a zenéhez.
Érzékeltem, hogy tudat alatt arra törekszem, hogy meg tudjam nevettetni Opheliát, még ha erre kevés is az esély. Volt egy olyan érzésem, hogy kicsit untatni fogom az elkövetkezendő időben.
 - Hát, nem igazán lovaltam bele magam - mondtam vállvonogatva. - Majd csak lesz valahogy. Persze kicsit frusztrál, de majd ráhajtok pár nap múlva. És te?
Az arckifejezéséből sejtettem a választ, de gondoltam, udvariatlanság lenne, ha nem kérdeznék vissza. Ezalatt fontolgattam, hogy ne vegyek-e valamit Ferencnek.

Ophelia

Amikor Ophelia felhozta a metált, először megdöbbentem. Valahogy nem gondoltam róla, hogy egyáltalán tudja, mi az. Persze, nem néztem hülyének, és ez a feltételezés utólag ostobának tűnt, de a lány elzárkózottságából arra következtettem, hogy nem érdekli a zene, se semmi. Persze hamar ráébredtem, hogy ebben semmi logika nincs. A második reakcióm a vigyorgás volt. Ha egy kicsit hozzám hasonlóan libás barátnőmmel lettem volna, lehet, hogy még magasabbra is hágott volna a jókedvem, de Ophelia jelenlétében én kínosan éreztem volna magam röhögcsélve, ha figyelembe vesszük azt, hogy ő ezt teljesen fapofával mondta végig.
 - Hát, ha rám üt, akkor inkább a metál felé húzza majd a szíve - mondtam jókedvűen. - Bár semmi oka hogy hozzám hasonlítson, nem vagyunk rokonok. Remélem...
Nem is igazán akartam belegondolni, milyen úton-módon lehetnék rokonságban egy bagollyal, elhessegettem a kósza gondolatfoszlányokat is, ami ehhez kapcsolódott. Az egyetlen, amiben biztos voltam, hogy nem én vagyok az anyja, a többi rokonommal kapcsolatban viszont voltak kételyeim.
 - Ó, a gyakorlattal nekem is szoktak gondjaim lenni - mondtam, mintegy vigasztalásféleképp, bár sejtettem, hogy Ophelia nem arra vágyik, hogy én pátyolgassam. - ha az elméletet jól tudod, nem lehet akkora gáz. Azt hiszem.
Tisztában voltam vele, hogy ez nem volt túl meggyőző, de nem is a navinés meggyőzése volt a fő célom, csak terelni akartam a beszélgetést valamerre. A lány kiválasztotta a kanárikaját, annak a madárnak, akinek a jelenlétéről már kishíján elfeledkeztem. Felmerült bennem, hogy vajon Ferenc is ilyen csöndes lenne, ha a vállamon hurcolnám. Az megint egy másik dolog, hogy el sem bírom a vállamon.
 - Ööö... - hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Megrándult a szám széle, amikor arra gondoltam, mit reagálna a túlsúlyos baglyom, ha kényszeríteném arra, hogy 2Pacet hallgasson. - Nem hiszem, hogy sikere lenne nála, bár az ötlet nem rossz.
Vállvonogatva lekaptam a polcról valami olcsó madárkaját, gondoltam, ha Ferencnek nem tetszik, majd megeszem én. Biccentettem Opheliának, hogy indulhatunk a pénztárhoz, aztán én is elindultam, a zsebemben pénz után kotorászva.