A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

- Eltévedtem - teljesen ijedt tekintettel nézek Thomas bácsira, a kedves kalauz kezét szorongatva, aki megtalált és visszahozott hozzá. Aztán vissza is huppanok arra a kényelmetlen ülésre, amitől már fáj a hátam.
Az egész úgy indult, hogy kijelentettem, pisilni kell, de már elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül menjek el a helyre. Aztán csak odakerült az a kocsi, azzal a sok finom csokival, aminek a nyoma még biztos, hogy a pofimon van, mert mikor rájöttem, hogy nem tudom, hol vagyok, teljesen pánikba estem. Mert ez az egész vonat olyan nagyon nagy, és azt hittem, én már az életben nem fogom megtalálni a keresztapám, majdnem el is pityeredtem, de csak majdnem, mert nagy lány vagyok.
- Mikor érünk már oda? - ha unatkozok, és egyszerűen nem tudom mivel lekötni magam, akkor hamar nyűgössé válok ám, mint most is. Pedig már jó ideje megy ez a vonat, aztán meg akárhányszor kinézek, mindig ugyanazt látom.
- Az ablakok is el vannak varázsolva? - pislogok a férfire, majd átmászok a másik ülésre, és úgy fekszek, hogy az ölébe tudjam hajtani a buksim. Egy ideig még nézem a tájat, de aztán az álom legyőz, és el is nyom szépen....

- Végre már - ugrok egy nagyot, és a peronon kötök ki. Jó, nem volt ez olyan nagyon nagy, csak szerintem. Kinyújtóztatom magam, amennyire azt a hátizsákom engedi, mert abban van minden holmim. Apa csinálta nekem azzal a teres bűbájjal, így tényleg mindenem belefért, és nem is nehéz, mert van rajta egy olyan másik is.
- Kapok kalácsot? - mert hogy a pénzt, amit apa dugott a zsebembe, a csokikra költöttem... mindet. Az illatot viszont megérzem, a pocim meg korogni is kezd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=686003#post686003][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.17. 13:01[/b][/url]

- Eltévedtem - teljesen ijedt tekintettel nézek Thomas bácsira, a kedves kalauz kezét szorongatva, aki megtalált és visszahozott hozzá. Aztán vissza is huppanok arra a kényelmetlen ülésre, amitől már fáj a hátam.
Az egész úgy indult, hogy kijelentettem, pisilni kell, de már elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül menjek el a helyre. Aztán csak odakerült az a kocsi, azzal a sok finom csokival, aminek a nyoma még biztos, hogy a pofimon van, mert mikor rájöttem, hogy nem tudom, hol vagyok, teljesen pánikba estem. Mert ez az egész vonat olyan nagyon nagy, és azt hittem, én már az életben nem fogom megtalálni a keresztapám, majdnem el is pityeredtem, de csak majdnem, mert nagy lány vagyok.
- Mikor érünk már oda? - ha unatkozok, és egyszerűen nem tudom mivel lekötni magam, akkor hamar nyűgössé válok ám, mint most is. Pedig már jó ideje megy ez a vonat, aztán meg akárhányszor kinézek, mindig ugyanazt látom.
- Az ablakok is el vannak varázsolva? - pislogok a férfire, majd átmászok a másik ülésre, és úgy fekszek, hogy az ölébe tudjam hajtani a buksim. Egy ideig még nézem a tájat, de aztán az álom legyőz, és el is nyom szépen....

- Végre már - ugrok egy nagyot, és a peronon kötök ki. Jó, nem volt ez olyan nagyon nagy, csak szerintem. Kinyújtóztatom magam, amennyire azt a hátizsákom engedi, mert abban van minden holmim. Apa csinálta nekem azzal a teres bűbájjal, így tényleg mindenem belefért, és nem is nehéz, mert van rajta egy olyan másik is.
- Kapok kalácsot? - mert hogy a pénzt, amit apa dugott a zsebembe, a csokikra költöttem... mindet. Az illatot viszont megérzem, a pocim meg korogni is kezd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=686007#post686007][b]Thomas Alexander Everett - 2017.06.17. 13:35[/b][/url]

Ma történik meg. Hajnalban utaztam el érte, becsomagolt mindent, mire odaértem. Délben még a családjával étkezett, ám egy fél pillanatig sem gondolta meg magát, velem akar jönni, és itt akar lakni. Elég határozott és makacs a kisasszony, éppen olyan, mint az anyja. Kettőkor már a nyugatiban voltunk, a kis kezét fogva húztam magam után, nehogy lekéssük a negyed hármas vonatot Bogolyfalvára. Az utolsó métereken már felvettem, és nevetve siettünk. Tudtam én, hogy elég kivitelezhetetlen a dolog, és mégis sikerült. A nagy embertömeg ugyan okozott némi kihívást, de három perccel indulás előtt sikerült elfoglalnunk a helyünket. Itt utazunk hát békésen, amikor kijelenti, hogy ki kell mennie a mosdóba, de ő már nagy lány, meg tudja oldani. Én meg elmerülök a könyvembe, így fel se tűnik, hogy milyen sokáig van távol, csak amikor a kalauz megáll mellettem a csokis szájú szöszkével.
- Köszönöm.
Pillantok rá hálásan, majd mikor már csak ketten vagyunk, előhúzok egy nedves törlőkendőt, amit az anyja adott, és átnyújtom neki, hogy el tudja tüntetni a pofijáról a maszatokat. A könyvet letéve nézek ki az állomásra, ami mellett éppen elhaladunk. Tudom, hogy nem bír sokáig nyugton maradni, így egy gyorsjáratot választottam.
- Még negyven perc, körülbelül.
Felemelem a kezem, hogy kényelmesen letehessen a fejét, látom rajta, hogy azért a csoki, amit elfogyasztott, meg az ebéd, és a hosszú út kifárasztotta kicsit, hogy el fog szenderülni. Simogatni kezdem az ölemben elterülő szőke fürtöket.
- Amúgy nincsenek, de itt már nagyon egyforma a táj, én is az állomásokról tudom, hogy mikor jön már a miénk. Még négy mellett fogunk elmenni, és lesz egy nagy alagút is, amiben vagy három percig megyünk, olyan hosszú. Amikor az alagútból kijövünk, akkor kell összekészülni, mert onnan már csak két perc és beérünk.
És már alszik is. Az alagútnál maga kel fel, így kényelmesen össze tudunk pakolni a gyér világításnál. Leszállás - ugrás - után megfogom a kezét, és elindulok vele a kijárat felé.
- Egy kisebbet, esetleg. Franci azt mondta, hogy tök majd valamit annak örömére, hogy itt vagy, szerintem már készen van, innen meg öt perc az út hozzánk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=686111#post686111][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.18. 13:28[/b][/url]

Teljesen felkészültem arra, hogy otthagyom a családot, az utolsó napokban pedig már vártam is. Csak az út. Na, azt különösen nehezen viselem, mert nem történik semmi. Amikor apáékkal utazunk az más. Akkor Sebi nem hagy unatkozni, meg apa se, és úgy repül az idő, nem úgy mint most.
Bűnbánó tekintettel veszem el a kendőt, hogy aztán megtörölhessem az arcom, mert ezt nem szabadott volna. Viszont Thomas bácsi nem szúr le érte, így én is hamar túllendülök a problémán. És sikerül be is szundiznom. Persze hallom én, hogy keresztapu beszél hozzám, egyszerűen csak már nem jutnak el úgy a szavak hozzám, ahogy kellenének.
Így pedig az út gyorsabban is telik. Nem voltam annyira fáradt, így pont időben keltem fel magamtól, és készültem össze. Mielőtt még leszálltunk volna, visszanéztem a kényelmetlen ülésekre, csak hogy tényleg meggyőződjek róla nem hagytunk ott semmit. Erre anya tanított, és örülök, hogy sikerült rendesen belém nevelődnie.
- Akkor inkább nem kérek - szólalok meg némi hezitálás után, mert az én hasam hamar meg tud telni, és nem akarom megbántani az illetőt azzal, hogy egy falatot se eszek.
- De ez tök izgi... csak miattam főzött? Miért egyébként nem szoktatok enni? - én legalább is így értelmezem a dolgot, és akkor már meg is van a válasz arra, hogy keresztapa miért olyan sovány. Meg Ash. Biztos, mert pasik, anya mindig mondja, hogy pasik nem valók konyhába, pedig amikor nincs itthon, apa is főz nekünk.
- És tudja, hogy jövök? - ennek még jobban örülök, mert bevallom, azért kicsit ideges vagyok attól, hogy fognak engem itt fogadni, meg lehet, nem is akarták, hogy jöjjek, az annyira rossz lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=688953#post688953][b]Thomas Alexander Everett - 2017.07.08. 09:08[/b][/url]

Nem sokkal azután, hogy visszatér a maszatos pofis boszorkányalap, el is alszik az ölemben. Jobb is így, tudtam, hogy nehezen fogja viselni az utat, viszont nem állt szándékomban egy pillanatig sem már most elkezdeni a szigorításokat. Amíg alszik, simogatom a haját, és visszatérek a könyvem olvasásához. Nem sok időm szokott lenni arra, hogy elmerüljek az irodalom egy - egy gyöngyszemébe, így az ilyen alkalmakat mindig ki kell használnom.
- Jó reggelt!
Már éppen ott tartok, hogy felkeltem a kis szöszkét, amikor ő felkel magától. Jobb is ez így, mert olyan dolgokat még nem tudok vele kapcsolatban, hogy például rugdosni szokott-e, vagy mondjuk üt-e, ha akaratán kívül felkeltik. Ismerek ilyen embereket, szóval a feltételezés nem alaptalan és túldramatizált. Összekészülünk a leszálláshoz, pont időre, így a csomagokkal kiegyensúlyozva a kocsi előtér részében várjuk meg, hogy lelassítson, miután felbukkant a Bogolyfalva tábla. Megérkeztünk. A vonat megáll, mi pedig szépen leszállunk róla.
- Igen, de szoktunk amúgy is süteményt enni, csak nem biztos, hogy ma éppen sütött volna. Elég közel lakunk egymáshoz, és Valentinnel közösen örökbefogadtunk egy kislányt, akit szerintem kedvelni fogsz, Lilinek hívják. Ő is szeret énekelni például.
Kisétálva az állomásról is fogom a kezét, hiába békés hely ez még, ő még új itt, még szoknia kell ezt a helyet.
- Amúgy pont jókor jöttél, mert Ash felvételt nyert egy külföldi tanulmányi programba, ami azt jelenti, hogy két tanéven át távol lesz, így a szobája a tiéd. Azt mondta, hogy amit nem visz el, azt bedobozolja, elpakoljuk majd, így a szobát úgy alakíthatod majd, ahogy szeretnéd. Ha gondolod átfestjük, átrendezzük.
Ash egy hét múlva költözik, utána szabad a pálya a kislánynak. Addig nagy valószínűleg Francival lesz, úgyhogy már most sem aggódom azon, hogy hova tesszük. Ráfordulva a Macskabagolyra hamar elérjük a házat, így befordulva a járólapos útra, hamarosan már bent is vagyunk.