A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=686003#post686003][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.17. 13:01[/b][/url]

- Eltévedtem - teljesen ijedt tekintettel nézek Thomas bácsira, a kedves kalauz kezét szorongatva, aki megtalált és visszahozott hozzá. Aztán vissza is huppanok arra a kényelmetlen ülésre, amitől már fáj a hátam.
Az egész úgy indult, hogy kijelentettem, pisilni kell, de már elég nagy vagyok ahhoz, hogy egyedül menjek el a helyre. Aztán csak odakerült az a kocsi, azzal a sok finom csokival, aminek a nyoma még biztos, hogy a pofimon van, mert mikor rájöttem, hogy nem tudom, hol vagyok, teljesen pánikba estem. Mert ez az egész vonat olyan nagyon nagy, és azt hittem, én már az életben nem fogom megtalálni a keresztapám, majdnem el is pityeredtem, de csak majdnem, mert nagy lány vagyok.
- Mikor érünk már oda? - ha unatkozok, és egyszerűen nem tudom mivel lekötni magam, akkor hamar nyűgössé válok ám, mint most is. Pedig már jó ideje megy ez a vonat, aztán meg akárhányszor kinézek, mindig ugyanazt látom.
- Az ablakok is el vannak varázsolva? - pislogok a férfire, majd átmászok a másik ülésre, és úgy fekszek, hogy az ölébe tudjam hajtani a buksim. Egy ideig még nézem a tájat, de aztán az álom legyőz, és el is nyom szépen....

- Végre már - ugrok egy nagyot, és a peronon kötök ki. Jó, nem volt ez olyan nagyon nagy, csak szerintem. Kinyújtóztatom magam, amennyire azt a hátizsákom engedi, mert abban van minden holmim. Apa csinálta nekem azzal a teres bűbájjal, így tényleg mindenem belefért, és nem is nehéz, mert van rajta egy olyan másik is.
- Kapok kalácsot? - mert hogy a pénzt, amit apa dugott a zsebembe, a csokikra költöttem... mindet. Az illatot viszont megérzem, a pocim meg korogni is kezd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=686111#post686111][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.18. 13:28[/b][/url]

Teljesen felkészültem arra, hogy otthagyom a családot, az utolsó napokban pedig már vártam is. Csak az út. Na, azt különösen nehezen viselem, mert nem történik semmi. Amikor apáékkal utazunk az más. Akkor Sebi nem hagy unatkozni, meg apa se, és úgy repül az idő, nem úgy mint most.
Bűnbánó tekintettel veszem el a kendőt, hogy aztán megtörölhessem az arcom, mert ezt nem szabadott volna. Viszont Thomas bácsi nem szúr le érte, így én is hamar túllendülök a problémán. És sikerül be is szundiznom. Persze hallom én, hogy keresztapu beszél hozzám, egyszerűen csak már nem jutnak el úgy a szavak hozzám, ahogy kellenének.
Így pedig az út gyorsabban is telik. Nem voltam annyira fáradt, így pont időben keltem fel magamtól, és készültem össze. Mielőtt még leszálltunk volna, visszanéztem a kényelmetlen ülésekre, csak hogy tényleg meggyőződjek róla nem hagytunk ott semmit. Erre anya tanított, és örülök, hogy sikerült rendesen belém nevelődnie.
- Akkor inkább nem kérek - szólalok meg némi hezitálás után, mert az én hasam hamar meg tud telni, és nem akarom megbántani az illetőt azzal, hogy egy falatot se eszek.
- De ez tök izgi... csak miattam főzött? Miért egyébként nem szoktatok enni? - én legalább is így értelmezem a dolgot, és akkor már meg is van a válasz arra, hogy keresztapa miért olyan sovány. Meg Ash. Biztos, mert pasik, anya mindig mondja, hogy pasik nem valók konyhába, pedig amikor nincs itthon, apa is főz nekünk.
- És tudja, hogy jövök? - ennek még jobban örülök, mert bevallom, azért kicsit ideges vagyok attól, hogy fognak engem itt fogadni, meg lehet, nem is akarták, hogy jöjjek, az annyira rossz lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=783135#post783135][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.12.11. 19:53[/b][/url]

Sikerült. Azt hiszem, a dolgok ezen felét letudtam, már ami Pécset illeti, most térhetek vissza a másik felére szívni. Csodás, csodás ez az év. Hogy lehettem ekkora idióta, hogy ennyi mindent a nyakamba aggattam? Most már én is érzem magamon, hogy kezd ez nem jó irányba  terelődni, de nem én lennék, ha ezt ki is mutatnám bárkinek is. Nem akarom azt hallani, én megmondtam.
-  Anyud szeret? - lökök öcsémen egyet, mikor megint beszól. Túlontúl lelkesen ajánlgatta, hogy elkísér. Jó, én aláírom, hogy bizonyos részben az irántam érzett aggodalom késztette erre, de főleg a csajok.
- Nem jössz gyagyás? - értetlenül nézek rá. Hisz a vonat befutott, és már én is felszállásra készülődök, ahogy mindenki, leszámítva őt. Csak a fejem rázom, mikor ecseteli, hogy neki bizony még dolga van itt.
Aztán sietek, igyekszem minél több embert megelőzni, és az első hirtelen üresnek tűnő kabint elfoglalni. Feltépem az ajtót, majd az ülés felé pakolom is a cuccom, amit üresnek találok, csak aztán ülök le. Ekkor viszont elgörnyedek, az orrnyergem masszírozva engedek a fáradtságnak, s csak ekkor szembesülök azzal, nem vagyok egyedül.
- Ohh, bocsi - nézek a srácra, mást nem téve hozzá. Tök felesleges lenne már megkérdeznem, hogy foglalt-e, vagy nem gond-e, hogy velem kell osztoznia. Mind a ketten tudjuk, hogy én innen már nem kelek fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=783143#post783143][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.12.11. 20:35[/b][/url]

Azt már réges rég megtanultam, ha tömegközlekedni akarok, és a lehetőségekhez mérten kényelmesen, akkor agresszívnek kell lenni. Mert hogy itt bizony él a "taposol, vagy taposnak" szabály. És büszkén állíthatom, már egész jó vagyok benne. Már a jelzőktől se érzem kellemetlenül magam, amiket a mögöttem lévőktől kapok, pontosan azért, mert mögöttem vannak.
Szépen elfoglalom a helyem, még némi sajnálatnak tűnő valami is kicsúszik a számon, ami tőlem ritkaságszámba megy, és ezzel én le is tudnám a dolgot, ha... ha a szemben ülő valaki nem nyitná ki a száját.
Elsőkörben felvonom szépen ívelt szemöldököm, megbizonyosodva arról, hogy most a képembe vágja, vagy a levegőbe mondja, nekem címezve, mert ugye nem mindegy.
S mikor farkasszemet kényszerülök nézni vele, a létező szinte összes fáradtság ki megy belőlem. Komolyan Charlie, komolyan csak annyi kellett, hogy valaki beszóljon? Azt hittem, ezen már átugrottunk. Igen, én is azt hittem, nem csak a fejemben motoszkáló hang. De érzem az adrenalint, és már kismillió verzió lejátszódik a fejemben, amivel meghonorálhatnám ezeket a kedves szavakat.
Mégis... egy apró gúnyos mosolyt ejtek csak meg, olyat, amilyet már rég nem.
- Nyilván számítottál rá, hogy nem egyedül fogsz itt dekkolni egy bizonyos szakaszig, gondolom fel is készültél erre. És mégis csak ennyire futja? Hagynom kellett volna még gondolkodási időt, mert ez gyenge - fúúú Lili, most nagyon-nagyon büszke lennél rám, tudom. És milyen igaz, mennyivel jobb ez, mint visszaküldeni hirtelenjében oda, ahonnan jött.
- Tetszik a hajad - ja, szerintem már köszönni is felesleges, hisz a kontakt megköttetett, csak remélni merem, hogy nem vérszívással fog eltelni ez az idő.
- Charlotte... Bagolykő? - dőlök előrébb, hogy a kezem nyújthassam neki, mintegy békejobbként, és hát, rá kell kérdezni a nyilvánvalóra. Olyan nincs, hogy nem kérdezünk rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=784369#post784369][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.12.19. 09:39[/b][/url]

- Ezen a járaton? Hidd el, a remény egy hót felesleges dolog - plafonnak emelem a tekintetem. Nem akarok okoskodónak, vagy tudálékosnak tűnni, egyszerűen a tapasztalat mondattja ezt velem, amire talán majd ő is rá fog jönni.
Megvonom a vállam. Erre igazából nem lehet mit mondani, mert ahogy neki jól esik. Ki vagyok én, hogy meggátoljam az embert abban, hogy olyan legyen, amilyen?
- Kösz, sok munka eredménye.... mármint nem plasztika vagy ilyesmi, egyszerűen csak az arcomra meg a hajamra baromi kényes vagyok - mint kb az összes létező nő. Legalább is szerintem, de én tényleg túltolom néha az arcápolást, ezt még Franci sulykolta belém, és most már a napi rutin része lett. De hála égnek nekem nagyon ritkán van pattanásom meg hasonló.
- Honnan jössz? - szegezem neki a következő kérdést, ráncolva a homlokom, mert a neve furcsa, meg így végignézve rajta, az egész srác is.
- Ha nem tudnám, hogy kihaltak, vagy mi, azt hinném, indián vagy. Mármint tényleg tökre úgy nézel ki, mintha most jöttél volna valamelyik aluljáróbeli koncertről - még a fejem is oldalra döntöm, miután letudom a formaságot. Meg nem is megsérteni akarom, vagy ilyesmi, csak tényleg Pocahontas ugrott be róla.
- Háh, hála égnek az utolsó évem. Alig várom, hogy megszabaduljak tőle, ott az ember komolyan becsavarodik. Valószínűleg a bezártság, meg minden nap ugyanazok az emberek. Na, meg Felagund... fel ne vedd a bájitaltant, ha szeretnéd, hogy megmaradjon az egészséges önbizalmad - és hogy fair-e nagyapám ellen kampányolni? Perszehogy. Rászolgált az évek alatt.