31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Boglyas tér - Ombozi Noel hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Írta: 2014. január 18. 14:06 | Link

Axel

Akármilyen visszahúzódnak, és birkatürelműnek tűnik is Axel, a tűz az ő nyugodt tekintetében is képes lángra lobbanni, ha egy olyan fél ébreszti azt, mint Noel. Ő maga bosszúszomjas, és hamarosan az ellopott hegedűjét kereső háztársa is azzá válik.
- És sok más egyébre.
Egészíti ki a szőke szavait, és villant egy gyorsan suhanó mosolyt amúgy komor arcán. Figyeli társaságának szavait, miközben igyekszik jó hallgatóság lenni, aki minden helyzetben a legjobb megoldással tud előrukkolni, a legjobb segítséggel tud szolgálni.
- Nincs mit, örülök, hogy itt vagyok.
Feltartja jobb tenyerét, ezzel is jelezvén, hogy szívesen tölti szabadidejét Axellel, és nagyon reméli, hogy sikerrel járnak. Fordított helyzetben bizonyára üvöltözne, vagy sikoltó némaságban menne neki a szembejövőknek. Agresszív természetét nem tudja kitől örökölte, családja rendkívül szereti a nyugalmat, és mindenre megoldásnak gondolják a felek közötti beszélgetést. A nagy francokat. A pálca és az ököl a megoldás, és csak ezután jöhet a beszélgetés, leginkább arról, hogy a szerencsétlen delikvens milyen módon szeretne átgyalogolni a pokolba.
- Nem biztos, hogy a hegedűd idegesíti - kezd bele mondandójába, miután elnémul a másodéves fiú. Szavait egy halk sóhaj után folytatja. - Talán inkább te nem tetszel neki. Lehet, hogy mondtál neki valamit, ami nem tetszett neki, vagy nekimentél a folyosón a nagyterembe menet. Kíváncsi vagyok erre a srácra, általában jól kijövök az ilyen szemtelen alakokkal.
Nem biztos, hogy ezt Axel előtt kellett volna mondania, de ez az igazság, ha bárkivel barátságba került élete során, az mindig csíntalan, 'ellenzéki' figura volt, akivel aztán mások orra alatt törtek borsot, és annak szenvedésén, tehetetlenségén röhögtek. Azóta sokat változott, megtanulta tisztelni az embereket, de ha elhúzzák előtte a mézes madzagot, neki annyi, nincs olyan gaztett, olyan szeleburdi játék, aminek ellent tudna állni.
- Ez vért kívánna, de félő, hogy nem az övé folyna, hanem a miénk.
Halkan beszél, az idegességtől megfeszült másodéves talán nem is hallja szavait, ami egyáltalán nem baj, most úgyis csak semmiségeket oszt meg, amivel valós célja nincs.
A vonó végül előkerül, egy a borús ég alatt álló fa ágára kötötték fel, mire Noel kénytelen-kelletlen is elmosolyodik. Nem tud mit tenni, tetszik neki a gonosz fél stílusa. Megrázza fejét, és zsebéből előhúzza egyetlen szerelmét, a világ legfontosabb tárgyát.
- Diffindo - céloz a vonót tartó madzagra, baljával magát a vonót tartva. A madzag gyorsan, szakadó hangot hallatva engedi el Axel féltett kincsét, amit azonnal át is ad a fiúnak. - Mit ír? A tónál lesz?
Nem lenne meglepő, ha ma este úszniuk is kellene, ennek az ötletnek viszont egyáltalán nem örül. Nem a vízzel van a baja, nem is azzal, hogy lassan rájuk sötétedik. Sokkal inkább a tó mélyén alvó élőlényektől undorodik, még a hideg is kirázza.
- Hát jó, Angyalka nem viccel. Menjünk, ne késlekedjünk, így is korom sötétben fogunk visszaérni a Rellonba.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Írta: 2018. július 4. 16:08 | Link

Fanni
a felépülés után


Úgy vártam őt, mint az első randis kamaszsrác; az idegességtől minden sejtjében reszketve, száját harapdálva, kezében virággal, amit idétlenebbül nem is lehetne tartani.
Én akkor mégsem éreztem így, sőt, ahogy lepillantottam a két ujjam között lógó egyetlen szál vörös rózsára, arra gondoltam, hogy a világmindenség még csak most kezd összeállni. Vele és velem.
Elmosolyodtam, és bal vállammal az ólomsúlyú, régi óraoszlopnak támaszkodtam. Pontosan ott álltam, ahol hetekkel ezelőtt is, mikor szem- és fültanúja voltam a Levita torony robbanásának. Akkor is éppen rá rá vártam, de ahelyett, hogy egy átlagos délutánt töltöttünk volna együtt, valami egészen más történt. Az egész életem megváltozott. Hirtelen felbolydult és zsongni kezdett a létezés, és minden, érzések, értékek, sejtések és azok, amikről fogalmam sem volt, a másodperc töredéke alatt tört apró darabjaira, hogy abban a pillanatban, amikor végre ismét megláttam és épségben tudtam Őt, ahogy a karjaim közé szoríthattam, összeállt. Újra. Egész lettem ismét, felnőttként. Általa vagy érte, nem tudom, de az érzés, ami kikristályosodott a mellkasomban, és a perc, amikor minderre rádöbbentem... soha nem felejtem el. Míg élek, itt marad velem.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Írta: 2018. július 4. 17:04 | Link

Fanni
a felépülés után


A mosolyom Fanni minden egyes közeledő lépésével szélesebbé vált. Hosszasan figyeltem; a tekintetemet egy pillanatra sem választottam el tőle, mintha esetleg attól tartanék, hogy megint, bármikor, bármelyik pillanatban elveszíthetem.
Néha, munka közben, de már akkor is, mikor csak méterekre távolodtam tőle, hirtelen, a semmiből állt meg bennem az ütő, és a bordáim alá benyilallt a fájdalom. Ilyenkor semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőröm alá férkőző aggodalomra, hogy vajon mit csinál, jól van-e, és ha nem láttam a közelemben, már nyúltam is a naplómért, és bármit is csináltam, bárhol is voltam, azonnal írni kezdtem: Fanni? Minden rendben?
Mikor megállt előttem, én nagyot nyeltem, és fülig érő szájjal tettem meg a közöttünk húzódó utolsó lépésnyi távolságot. A rózsát szavak nélkül emeltem közénk, és úgy, fejjel lefelé nyújtottam át neki.
- Virágot a virágnak - mondtam teljesen komolyan, arról egyáltalán nem tudva, hogy a mai társadalom használja-e még vagy sem ezt a kifejezést, viszont abban biztos voltam, hogy apám szerint így illett. Épp a múlt héten oktatott ki ezzel kapcsolatban. - Életem, gyönyörűm, nyuszimuszim...
Minden egyes megszólítás halkabbá, ugyanakkor édesebbé vált, mintha nem is egy felnőtt nőhöz, hanem egy kisgyermekhez beszélnék. De nem tehettem róla, elég volt csak ránéznem, vagy a közelemben tudnom, a hangom és a mozdulataim is megváltoztak - és ennek még csak tudatában sem voltam.
Közel hajoltam hozzá, és az arcába vigyorogva érintettem orromat az övéhez. Imádtam a kis hideg, pisze orrocskájával játszani, nyomkodni, harapdálni, mikor mit váltott ki belőlem.
- Baj van - suttogtam végtelen komolysággal az ajkai közé, majd csókot nyomtam rájuk. - Adél már megint molesztál. Mindenáron fényképet akar arról, ahogy "tüzeskedek".
A szemeim mély fájdalmat tükröztek, úgy néztem Fannira, és mielőtt sóhajtva kiegyenesedtem volna, óvatosan megharaptam az orra hegyét.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. július 4. 17:07 Szál megtekintése

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Írta: 2018. július 4. 17:41 | Link

Fanni
a felépülés után


A nevetésétől másként dobbant a szívem. Elhallgattam egy pillanatra, még levegőt sem mertem venni, nehogy lemaradjak valami fontosról. Felragyogó arcát figyeltem, és egyszerűen csak lebegtem jókedvének csilingelő hangjaiban. Ezek a dolgok régen, évekkel ezelőtt semmilyennek, olyan silánynak tűntek, most viszont ez a néhány egyszerű, ingyenpillanat volt minden értékem.
- Mondom - húztam fel a fél szemöldököm, mintha bizonyítanom kellene előző szavaimat. - Valami öreg férfiról beszélt, akit ötéves korában egy falunapon látott, és aki szintén elemista volt, de mivel akkoriban még nem volt fényképezőgépe, nem tudta megörökíteni, és rajzolni azóta sem tanult meg... nem tudom, Fanni, de...
Hol a drágámra, hol a semmibe meredtem, miközben beszéltem, az viszont könnyen kiolvasható volt az arcomra költöző vonásokból, hogy a barátnője már azzal megrémiszt, ha váratlanul tesz egy lépést felém, vagy hozzám szól. Néha már az is elég volt, ha rám nézett.
- Szerinte kutyakötelességem lenne modellt állni, ha már Merlin választása épp rám esett, mikor sorban álltam pyromágiáért - visszafojtott hangon fűztem tovább szavaimat, miközben kézen fogtam a barnaságot, és andalgásra húztam a fő utcza felé. - Edictumot nem említett. Nem tudom, fogalmam sincs. Félelmetes. És ez a macskamánia... - bocsánatkérően pillantottam le rá, és már előre szégyelltem magam, amiért kimondani készültem, amit gondoltam, de az annyira kiakart törni, hogy kénytelen voltam engedni neki, különben megfulladtam volna. - Ez beteges. Komolyan.
Szál megtekintése

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Írta: 2018. július 5. 10:04 | Link

Fanni
a felépülés után


- Úgyis eléri, amit akar, mi? - kérdeztem vissza csak úgy költői módon, halkan felnevetve, és számhoz emeltem összefűzött ujjainkat, hogy apró puszikat nyomjak gyönyörűségem fakó bőrére. Noha nem akartam fényképet arról, amint tűz nyaláblik ki a testemből, hiszen ez számomra a mai napig túl intim volt ahhoz, hogy kendőzetlenül mutogassam, Fanni kedvéért ezernyi módon tettem volna meg. A kedvéért bárkinek, bárhol felfedtem volna ki vagyok. Újra meg újra.
Oldalvást pillantottam le rá, és míg zöldjeim az arcélébe vesztek, arra gondoltam, hogy az életem nem is lehetne szebb. Ő volt a mindenem, és ezt a szüleim is kezdték elhinni; néhány ajtócsapkodás és tányértörés után többé az sem volt téma az Ombozi kúriában, hogy az egyetlen fiuk össze akarja kötni az életét egy félvér, ki tudja kinek a lányával.
- Szóval... - vigyorogva kutattam a tekintetét, míg lefelé sétáltunk a macskaköves lejtőn, végig a házak között. - Tervezel az én öregasszonyom lenni?
Nem is volt kérdés, hogy én mit gondoltam erről, de hallani akartam ahogy kimondja: velem akar lenni még akkor is, amikor kevesebb foga lesz, mint lábujja, és az orra hegyéig sem fog ellátni szemüveg nélkül. Még talán szemüveggel sem.
- Szeretnél lefesteni? - torpantam meg, és egy mozdulattal fordítottam őt magam felé. A Nappal szemben alig láttam valamit, de annál szélesebben mosolyogtam. - Itt kezdjek vetkőzni, vagy jó lesz a szobádban is?
Még a nyelvem hegyét is kidugtam, de azt hiszem, valahol komolyan gondoltam, és ha azt mondja, azonnal gombolni kezdtem volna az ingemet. Kit érdekelnek az itt lakók, a nyugalmuk meg az olyan felesleges törvények, mint mondjuk a közszeméremsértés...
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. július 6. 07:23 Szál megtekintése

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Írta: 2018. július 26. 12:12 | Link

Fanni
a felépülés után


Fanni egyszerűnek tűnő megoldására szemeim látványosan elkerekedtek, és úgy, amolyan ha te mondod pillantással, sandán fordultam felé, hogy oldalra húzott, ugyanakkor huncut kis mosolyra álló szájjal ingassam meg a fejem.
- Életem - kezdtem mély sóhajjal, akárha a bogolyfalvi színház apró színpadán állnánk, és közben vetettem egy ábrándos pillantást kezemben pihenő kezére. - Nem tudom, hogy mit jelent neked pontosan az egyszerűen, de én már annyiszor és annyiféleképpen mondtam neki nemet, hogy kezdek kifogyni az ötletekből. Talán, ha elköltöznénk a világ végére... - tekintetemet visszavezettem az övébe; zöldjeimben megannyi kérdés keringett, de a legfontosabb, amit Fanni észrevehetett, az a lassan szertefoszló komoly szándék volt. Többször szóba került már közöttünk a költözés, az, hogy egy szép nap eljövök érte, és többé nem indulok el nélküle... végérvényesen ő lett az életem, szeretem, ugyanakkor Bogolyfalva már nem adhat nekem semmit. Mindent, ami itt történt velem, lezártam. Emlék volt már csak az összes itt eltöltött pillanat, az összes óra, az összes nevetés, az összes bűn. És én nem voltam az az ember, aki az emlékeiben élt. Egy alig észrevehető apró sóhaj után aztán szemöldökeimet összehúztam, és vigyorogva közelebb hajoltam hozzá, hogy egy múló percre újra érezhessem ajkai ízét, és bőrének borzongató illatát. A szemeim önkéntelenül csukódtak le, ajkaimat úgy, alig-alig érintve hozzá haladtam egyre feljebb a nyakán, és célomat elérve játékosan haraptam be azt az édes fülcimpáját, amit annyira imádtam. Egy kósza pillanattal később suttogni kezdtem. - ...attól tartok, hogy ez a csaj még egy kitörni készülő vulkán belsejébe is utánunk jönne.
Nevetve egyenesedtem vissza, míg hüvelykujjammal köröztem néhányat Fanni kézfején, jelezve neki, hogy induljunk. Amit mondtam, persze nem bántásból mondtam, hiszen egyébként kedveltem Adélt. Volt néhány mókás megjegyzése, és tetszett, hogy mert önmaga lenni, még akkor is, ha a külvilág megpróbálta más irányba terelgetni.
- Milyen vénember leszek? - nevettem fel kissé szarkasztikusan. Volt ugyanis egy-két kétségem afelől, hogy megélem az öregkort. - Nyolcvanévesen is a sárkányokhoz indulok majd, akkor is, mikor már semmi erőm nem lesz, és a tagjaim reszketve akarnak összecsuklani. Állandóan sárkányszagom lesz, róluk fogok beszélni, felgyújtok olykor ezt-azt, ha rosszak lesznek az unokáink, akkor megeshet, hogy őket... és mikor alszom, horkolás közben az orromból fekete füst imbolyog majd ki - mosolyogva vetettem egy félszeg pillantást Fannira. Tudni, látni akartam minden reakcióját, arcának összes rezdülő árnyalatát. - De azt hiszem... akkor is téged foglak szeretni. Nem is lehet másképp, hiszen mióta csak ismerlek, nem telik el úgy óra, hogy ne gondoljak rád, hogy ne érezzem azt az égető vágyat, ami újra meg újra arra késztet, hogy hozzád érjek, megöleljelek, és... többé nem létezik nélküled. Nagyon remélem, hogy én halok meg hamarabb, mert... ha te mész el előbb, attól tartok, hogy azzal, hogy az én világomnak vége, véget érne a földi élet is.
Nem tudnék megbirkózni Fanni elvesztésével. Biztos voltam benne, hogy az a düh és harag ami a sejtjeimet égetve feszítené, az a fájdalom és veszteség amit minden porcikámban éreznék nemcsak egyszerűen felemésztene, hanem... Úgy képzeltem, azon a napon még egyszer utoljára lángokban törnék ki, és a világgal együtt, az élettel közösen válnék semmivé. Egyszerűen elporladnék. Ezt nevezik szerelemnek?
- Margit néni jobban tenné, ha nem bámészkodna, mert még a végén szívrohamot talál kapni... - vigyorogtam le Fannira, miután eleget tettem kimondatlan kérésének, és közelebb lépve hozzá, hosszan megcsókoltam.
- Figyelj csak... van valami, amit már napok óta meg szeretnék kérdezni, csak tartok tőle, hogy túl korainak fogod gondolni - kezdtem bele, míg tovább sétáltunk a házak között. Szabad kezemmel egyre hosszabb tincseimbe túrtam, majd nagy levegőt véve, hirtelen kiböktem Bori eddig titokban tartott nagy napját és a tervemet - legalábbis egy részét. - A legkisebb húgom férjhez megy a nyáron, és szeretnélek magammal vinni az esküvőre. Azt akarom, hogy a szüleim megismerjenek téged, hogy ők is láthassák, milyen hihetetlenül gyönyörű vagy. Volna kedved eljönni velem?
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2018. július 26. 12:20 Szál megtekintése

Boglyas tér - Ombozi Noel hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér