A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Vannak emlékeim. Visszajöttek, sajnos mind. Jó lenne, ha lenne olyan, ami nem látogatott volna meg, de persze azok, az iszonyatos tettek az elsők között voltak. Amikor megláttam a lányom, beugrott az első, amikor a feleségem, a második. Levente korábban eljött hozzám, nem éreztem semmit, nem ismertem meg, azonban ahogy megmutatták a gyerekkori képét, elkerülhetetlenül lecsapott az az emlék is. Most láttam csak, hogy mennyire megváltozott. A vonásai, a tekintete. Főleg a tekintete. Sokkal másabb lett, mint amilyen gyerekként. Egy nyílt szemű, mosolygós kiskölyök, huncut tekintetével pillantott rám a képről. A mostani sötét ábrázat nem is hinné az ember, hogy ugyanazt a kiskölyköt rejti. Ez bánt a leginkább.
A bal lábam végül nem jött helyre teljesen, kaptam egy botot, melyre nehezedhetek lépés közben. Az első napokban mindig elfelejtettem, és nagyon hamar meglett a dolog böjtje, most már nincs olyan, hogy nélküle mozdulnék meg. Idő kérdése, azt mondják. Persze... idő. Sosem voltam az a túl türelmes típus, utálom, hogy ez ennyire megnehezíti az életem. Mintha sosem jönnék helyre teljesen, csak senki se akarna szólni, mert olyan nagy vagyok. Ogre. De hát Shrek is jó arc volt, nem értem, rólam miért feltételeznek mást.
- Szóval, hol is tartasz, egész pontosan?
Fordultam a vörös üstök felé, miközben a bot koppanása olykor indokolatlanul hangosan dörren a macskakövön. Ez az, Sárközi apuka közeledik, hallja meg a világ. Elhúzom a számat a gondolatra, hogy ebben a pillanatban valószínűleg mindenki felénk fordul, és makacsul egy olyan pontra szegezem a tekintetem, ahol nincs senki, nincs arc, melynek vonásait, ösztönösen elemeznem kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=701048#post701048][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.13. 21:57[/b][/url]

Vannak emlékeim. Visszajöttek, sajnos mind. Jó lenne, ha lenne olyan, ami nem látogatott volna meg, de persze azok, az iszonyatos tettek az elsők között voltak. Amikor megláttam a lányom, beugrott az első, amikor a feleségem, a második. Levente korábban eljött hozzám, nem éreztem semmit, nem ismertem meg, azonban ahogy megmutatták a gyerekkori képét, elkerülhetetlenül lecsapott az az emlék is. Most láttam csak, hogy mennyire megváltozott. A vonásai, a tekintete. Főleg a tekintete. Sokkal másabb lett, mint amilyen gyerekként. Egy nyílt szemű, mosolygós kiskölyök, huncut tekintetével pillantott rám a képről. A mostani sötét ábrázat nem is hinné az ember, hogy ugyanazt a kiskölyköt rejti. Ez bánt a leginkább.
A bal lábam végül nem jött helyre teljesen, kaptam egy botot, melyre nehezedhetek lépés közben. Az első napokban mindig elfelejtettem, és nagyon hamar meglett a dolog böjtje, most már nincs olyan, hogy nélküle mozdulnék meg. Idő kérdése, azt mondják. Persze... idő. Sosem voltam az a túl türelmes típus, utálom, hogy ez ennyire megnehezíti az életem. Mintha sosem jönnék helyre teljesen, csak senki se akarna szólni, mert olyan nagy vagyok. Ogre. De hát Shrek is jó arc volt, nem értem, rólam miért feltételeznek mást.
- Szóval, hol is tartasz, egész pontosan?
Fordultam a vörös üstök felé, miközben a bot koppanása olykor indokolatlanul hangosan dörren a macskakövön. Ez az, Sárközi apuka közeledik, hallja meg a világ. Elhúzom a számat a gondolatra, hogy ebben a pillanatban valószínűleg mindenki felénk fordul, és makacsul egy olyan pontra szegezem a tekintetem, ahol nincs senki, nincs arc, melynek vonásait, ösztönösen elemeznem kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=701060#post701060][b]Návay L. Viktor - 2017.09.13. 22:39[/b][/url]

Dorián

Már éppen ideje befejeznem a legilimencia tanulását is, mielőtt még távozom az iskolából. Kerestem is hozzá egy a képesség használatában és oktatásában egyaránt jártas aurort. Ugyan engem már nem tanított az akadémián, de az új generációknak már van szerencséje hozzá. Most itt kopog mellette a botjára támaszkodva. Ha minden igaz, nemrégiben balesetezett, de a részleteket nem ismerem, és nem is ezért vagyunk itt éppen, hogy erről beszélgessünk. Kérdésére válaszol először is megvakargatom a tarkóm.
- Hát... három évvel azután, ahol éppen kellene, és még mindig nem a végén - közlöm elgondolkodva. - Na jó, azért már majdnem a végén, csak egy időben eléggé sikerült elhanyagolni, szóval... de már nehéz észrevenni, ha legilimentálok valakit, és olyan száz méterről is megy. Hozzávetőlegesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=701061#post701061][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.13. 22:40[/b][/url]

Jelezve, hogy értem, amit mond, bólintok párat. Az arcomon nem sok minden tükröződik, nem azért mert ne éreznék semmit, éppen azért, mert érzek, a fájdalmat. Úgy tűnik a mágusok előszeretettel hódolnak a macskakőnek a jó kis beton helyett.
- Olyan ez, mint az udvarlás. Nem lehet elkapkodni, eljön mindennek a maga ideje.
Persze megértem, hogy bosszús, hiszen a három év, az három év, én néha három napon is képes vagyok bosszankodni.
- Azért kértem, hogy ma itt találkozzunk, mert elrejtettem a téren öt beépített embert. Ez az egyik legforgalmasabb időpont itt. Iskolások jönnek és mennek, szülők és dolgozók. Tudtad, hogy ilyenkor akár száz ember is képes megfordulni öt perc alatt? Hihetetlen. Az öt ember, amíg fel nem fedezed őket, hasonló témakörben gondolkozik. Virágokról. Öt különleges virág, öt hétköznapi ember. Különböző életszakasz, stílus, vegyes nemi és etnikai összetétel. Plusz három háziállatom is itt van ma, őket is meg kéne találni, mert a gyermekeim kinyírnak, ha elszöknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=701070#post701070][b]Návay L. Viktor - 2017.09.13. 23:17[/b][/url]

Öt virág. Öt különleges virág és öt hétköznapi ember. Remek párosítás, és időbe fog telni, mire megtalálom őket. Bólintok. Megértettem a feladatot, és neki is kezdek felmérni, merre lehetnek azok az emberek, akiket Dorián beszervezett. Harctéri aurorként amúgy sem lesz majd olyan kényelmes tantermi szituáció többet jó eséllyel, amelyben egyetlen ember emlékeit kell feltárnom valamilyen kérdésre választ keresve. Áh, inkább számítok hasonló szituációkra, hiszen az újdonsült oktatóm maga is a Varázskommandónak dolgozik és legilimentor. Ő már csak tudja, hogy megy ez. Végigpásztázom az embereket,
óvatosan pillantva bele agytekervényeik rejtekébe. Virágok.
- Vérboglár, szőke harmincas nő kékben két óránál - mondom az elsőt, amint megakadok egy virágnál, remélve, hogy ez nem csak valami véletlen, aztán folytatom is a feladat megoldását. - Ősz férfi francia buldoggal hat óránál, izlandi moharózsa. Merlinre, van ilyen? Ahogy látom, roppant színes... honnan... hol... hogy jött az ötlet, hogy ezek legyenek? - kérdezem, amint megvan a második is, csak hát három még mindig hátravan. A hajamba túrok és fordulok nézelődve, keresgélve tovább.
- Fúj már... ezt nem akartam tudni - dünnyögöm, amikor sikerül belefutnom valaki fantáziálásába a szőke nem éppen hercegről. Megrázom a fejem. - A harmadik a szemüveges kisiskolás a padon meg a nagymama vele, szivárványos gyöngyvirág és papagájvirág. Már csak az ötödik kell, vajon ő hol lapul... - morfondírozok hangosan. - Á, meg is van. A fa alatt a lány a könyvvel navinés egyenruhában. Éneklő korallvirág. Komolyan, hol sikerült ezeket a növényeket találni? Léteznek egyáltalán? - kérdezem Doriánra pillantva. Egyedül a vérboglárról hallottam eddig, arról is csak azért, mert anyának van egy cseréppel otthon.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=703283#post703283][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.09.21. 22:15[/b][/url]

Kényelmesen támaszkodom a botomra, igazából nem nagyon lenne már szükségem rá, vagyis de, de egész jól elboldogulok nélküle, leszámítva persze a fájdalmat, de ezt nem mesélem el a családomnak. Élvezem, hogy mind azt lesik, minden rendben van – e velem, most végre én vagyok a középpontban. Szegény kicsi Dorián. Gonosz kicsi Dorián.
- A nejem egyszer azt mondta, hogy hozzám jön, ha megszerzek neki öt különleges virágot. Ez az az öt. Persze nemet mondott, szokásához híven, akkor negyedszerre, de izgalmas kihívás volt. Amúgy ez egy óvatlan tett, ha így jársz el, kiadsz magadból valamit, de most nem félek.
Elvégre egy helyről szalasztottak minket, ráadásul a balesetem, és az ő „balesete” miatt most helyet cserélünk, ő lesz a csapatban az „idősebb” korosztály, míg én az Eridont irányítom majd azzal a bunkó Kedvessel.
- A nő, Boglárka, kommandóst akartak csinálni belőle, de ő inkább beépülni szeret. Metamorfmágus.
A férfire nem térek ki, az apám, aki kifejezetten kérte, hogy ez a virág legyen nála. Boglárkának kacsintok, így ő tovább is sétál, míg az apám és Balu békésen helyet foglalnak a nekik kijelölt padon. Megkértem, hogy ott várakozzanak.
- Mibe futottál bele?
Ahogy megkérdezem, már meg is van, oh, hát valóban elég gusztustalan. Nagyon remélem, hogy neki nincs köze az iskolához, amibe a lányom jár, bőven elég volt az a házvezető ficsúr, amelyik megbolondította a naiv kislányokat.
- Stimmel. Sétáljunk közelebb.
Először a nagymamát és a unkáját veszem célba, előbbinek egy szál rózsát, utóbbinak pedig egy tábla csokit fizetek. Ők laknak most az itteni házunkban. A nagymama sokat vigyáz a kislányra, mert a szülei szinte mindig dolgoznak.
- Lili!
Kiáltok oda a navinésnek, aki felpattanva odasiet hozzánk. Neki egy könyvet nyújtok át. Az én lányomat nem érdekli a Szépség és a Szörnyeteg kézzel rajzolt, ősrégi változata, míg a kislány odáig van érte. Megérdemli.
- Tényleg léteznek, nekem elhiheted.
Felelem neki, amikor a lányka már messze jár, és az idős úr felé vesszük az irányt.
- Mennyire érezted nehéznek a gyakorlatot?
Kérdezem, miközben a tálcámat elővéve elkezdem leszámolni a nálam lévő pénzt.
- Ne engedj neki hülyeségeket venni, komolyan ne. Nem érdemli meg. Akkor se, ha az unokád.
Már látom, hogy Lexi közeledik, de most elég húzós a kapcsolatunk, a változatosság kedvéért. Apám úgyis vesz neki valamit, de én legalább szóltam. Intek inkább Viktornak, hogy haladjunk tovább.
- Mire gondol a kutya?
Kérdezem váratlanul, mikor már vagy tíz lépést megtettünk. Nem állok meg,
 a távolságot növelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=703673#post703673][b]Návay L. Viktor - 2017.09.24. 03:17[/b][/url]

Dorián

- Á, értem - válaszolom bólogatva. Igazán különleges virágokat sikerült kiszúrnia a nőnek, mintha külön gonddal keresett volna olyanokat, amikről az emberek még csak nem is hallott. Ám nem az én dolgom megítélni, ki mit tervezett vagy nem tervezett, mi volt a szándéka, most csupán információt gyűjtök be, hogy megmutathassam, állok azon a szinten, hogy végre be is jegyeztethessem magam, csak egy utolsó bólintás kell rá valakitől, aki ért a legilimenciához. Érdeklődve hallgatom azért, miket is mesél a beszervezett emberekről.
- Metamorfmágusként ez érthető is. Nem mintha a kommandónál nem lenne előny, de beépülni különösen az. Oda engem fel sem vettek volna, mert túl feltűnő vagyok, és ha már előny, ha nehezen emlékeznek az emberre, akkor őt biztosan egyből fel is vették - felelem elnézve a nőt egy hosszú pillanatig. Így már bizonyára úgy sem látom. Ki tudja, milyen is az eredeti kinézete?
- Uhh, nem mesélném el... de látom, meglett - állapítom meg Dorián arcát látva. Az a szőke nem herceg, és már nem is annyira szőke, sokkal inkább szürke, és hát... eww, hogy tömören fejezzem ki magam. Nem is maga az elképzelés önmagában, hanem a részletek, amikbe belebotlottam. Egyszerűen csak fúj. Ezért nem mászkálok soha engedély nélkül senki agyában - na jó, azt az egy esetet kivéve -, mert egyszerűen nem akarnék ilyenekbe belefutni. Keresem is inkább a virágokat tovább, meg hallgatom Dorián megállapításait melléjük. Elnézem, ahogy ajándékot vesz a kislánynak meg a nagymamának, aztán könyvet ad oda a navinésnek, akinek még én is köszönök, mert ha nem is emlékszem a nevére, biztos vagyok benne, hogy láttam már.
- Hiányosak az ismereteim botanikából, azt hiszem - felelem aztán megvakargatva a tarkóm, majd egy laza mozdulattal megvonom a vállam.
- Nem volt nehéz. Vagyis na... egyszerű sem volt, hogy ennyi ember között megtaláljam ezt a pár információt, sok gondolatot kellett hirtelen átfutni, de úgy amúgy... az emberek jelentős részének minimális a védelme, vagy éppen nincs is - mesélem el, mit tapasztaltam ebben a rövid időszakban, ha már kérdezte. Teszünk egy kis kitérőt, amíg pénzt ad az idős úriembernek és valamit magyaráz vásárlásról, de nem értem és nem is az én dolgom. Elácsorgok mellette zsebre dugott kézzel addig is, épp nem fütyörészek csak, és annyira elmerülök a nézelődésben, hogy csak akkor észlelem, hogy már végzett, amikor hozzám szól.
- Hogy? Ááá, a kutya. - Kissé késve esik le a kérdés, de leesik az a fő, és máris foglalkozom a feladattal. Átnézem a kutya agyának tartalmát, ami végtére is nem túl megerőltető, az eb ugyanis túl sok mindenen nem töri a fejét.
- Éppen eleget evett, kicsit szomjas, de azért leginkább aludna most már. Gondolom, nem éppen egy különösen mozgékony jószág - kockáztatok meg egy következtetést, miközben a lábam elé nézve lépkedek. Gyanítom, hogy ha a kutyát sétáltató férfit ismeri, akkor a négylábúról is tud ezt-azt. Meg is nézhetném, de nem akarok az ő agyában is turkálni. Jó érzés, hogy már nem kell senkire sem ránéznem, de még nagyon a közelében sem lennem, hogy használjam a legilimenciát. Lehagytuk már rég a kutyát, így nem is feltűnő, mit csinálok. Mondjuk éppen ez frusztrál is benne, titkolózásnak érzem, de a munkában hasznos lesz, ha végre befejezem. Terepen nem állhatok le beszélgetni mindenkivel. Aurorként ez már nem így működik, főleg nem a kommandónál.
- Kérdezhetek valamit?    

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=704542#post704542][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.10.01. 09:56[/b][/url]

- Senki se tudja, hogy miként néz ki eredetileg.
Felelek egy kósza gondolatra. Nem azért nézek a fejébe, illetve nem is konkrétan bele nézek, csak figyelem a gondolatait, mert annyira nagyon benne akarnék lenni, hanem azért, hogy ne vesszenek el fél meglátások és mindenre tudjak reagálni a mai gyakorlattal kapcsolatban.
- Amúgy engem se. Túl magas vagyok, könnyű észrevenni.
Ami mondjuk sokszor nem kellemes, más részről viszont elég sokan elkerülnek inkább, így mentesülök a kínos beszélgetésektől. Öröm az ürömben, ahogy mondani szokták. Miközben haladunk, én is belebotlok abba, amibe a vörös srác, és meg kell vallanom, nem is tudom türtőztetni az arcom rándulásait.
- Vannak beteg emberek.
Azt hittem annál rosszabb nem nagyon jöhet, mint amikor a lányom közölte, hogy a tanárával, sőt, egy házvezetővel kavar. Egy olyan emberrel, aki aztán gondolkodás nélkül Alexandra legjobb barátnőjével kezdett el kavarni, aztán most meg ki tudja, hogy még kivel. És ez az ember „Életvitelt” tanít. Hát nagyon remélem, hogy nem ezt a fajtát közvetíti a diákjai felé, bár ahogy emelkedik a terhes diáklányok száma, nem vagyok benne biztos, hogy nem.
- Nekem sosem voltak jó ismereteim. Ezeket a gazokat is csak azért tudom, mert megkövetelték. A párválasztás sosem egyszerű, de legalább megérte.
Vonom meg a vállaimat, mintha nem számítana. Pedig számít, mindig. A mai napig de, most nem ezért vagyunk itt.
- Szerintem az oktatás hatalmas hiánya ez. A védekezést nem csak a pálcáddal kell megtanulnod. Az elmédet is le kell zárnod. Egy párbaj során nagyon könnyen le tudnak győzni, ha nincs minimális védelmed sem.
Nekem is gyenge a védelmem, le tudom zárni az elmém a kíváncsiskodók ellen, de egy igazán jó legilimentor könnyedén áthatolna a mostani állapotokon. Éppen ezért döntöttem el, hogy képzem magam, hogy a mostani gyengébb részt is megerősítem. Eddig lefoglalt a munka, és nem foglalkoztam vele, mert, hogy bármikor meghalhatok. Most már egészen sok szabadidővel rendelkezem ahhoz, hogy tökéletesítsem a tudásom.
- Gyors volt, és egész jó. Leszámítva azt.
Nem mondom ki, de mind a ketten tudjuk. Inkább elirányítom a családomat, mielőtt visszatérnék a másik félhez, nem engedve, hogy lemaradjon.
- Egy lusta, nyáladzó kiskirály. A fiam folyton elkényezteti. Meg mind elkényeztetjük.
A kérdésére, hogy kérdezhet-e, bólintok, és figyelmesen felé fordulok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=705182#post705182][b]Návay L. Viktor - 2017.10.08. 13:55[/b][/url]

Dorián

- Lehet, hogy már ő maga sem - dünnyögöm válaszul. Nem lennék azért metamorf. Van annyi hiúság bennem, hogy szeretem, ahogy kinézek, és ezen nem is változtatnék. Na jó, néha megfordul a fejemben, hogy a ferde állam talán lehetne kevésbé ferde, de úgy a végén még túl kevés hibám lenne, és az sem lenne az igazi. Bár kiskoromban a szeplőimet sem szerettem, ahogy azt sem, hogy néha répának neveztek, mert még a szempilláim is vörösek, mostanra azért már eljutottam oda, hogy jól van ez így. Tökéletes nekem még a nem tökéletes állam is, nemhogy a többi. Na de vissza a legilimenciához, hiszen azért vagyok most itt. Bólogatok a beteg embereket érintő megállapításra, majd megvonom a vállam.
- Valamikor szerettem egyébként a növénytant, de az még az iskolában volt. Még szerencse, hogy nem előfeltétel, hogy az ember auror lehessen, mert szinte mindent el is felejtettem - válaszolom. Ezekről a növényekről meg még csak nem is hallottam. Ha nem lett volna ott az egyes emberek fejében, hogy pontosan mire is gondolnak, megnevezve, legfeljebb leírni tudtam volna a képeket.
- Az biztos, de szerintem a legtöbb ember tényleg azt hiszi, hogy biztonságban van, amit a mugliktól még meg is értek, hiszen nem tudnak a legilimenciáról, csak elvétve, mint például az apám. Gondoltam, szólok neki, hogy ilyesmit tanulok - jegyzem meg megvakargatva a tarkómat. Lehet, hogy neki sok mindenről nem kellene tudnia, hiszen egyszerű mugli, de mégiscsak az apám, és már azelőtt is sok mindent tudott Bálinttól, aztán meg anyától, hogy én bármit is mondtam volna.
- De hogy a varázslók miért hiszik ezt, azt nem értem. Vannak az iskolában tanárok is, akiknek minimális védelme sincs. Még szerencse, hogy az akadémián auroroknak az okklu kötelező akkor is, ha a legilimencia csak választható - folytatom, majd belenézek a kutya elméjébe is, hogy megválaszoljam a kérdését.
- Én is a macskáimat, szóval megértem. Ezért is kedvencek - válaszolom, majd ha már bólint, akkor a kérdést is igyekszem érthetően összefoglalni. Szükségem van hozzá pár másodpercre, addig is ujjaimat összekulcsolva előre nyújtom a karjaimat kicsit, majd megszólalok.
- Szóval az érdekelne, hogy harctéri aurorként mennyire lehet ezt használni? Mekkora szükség van a legilimenciára odakint, vagy inkább csak jó, ha tudja használni az ember, de csak elvétve kerül olyan helyzet, hogy tényleg kelljen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=705712#post705712][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.10.15. 15:24[/b][/url]

- Elképzelhető. Mondjuk szerintem az egyik legizgalmasabb vele született képesség.
Nem mintha én annyira szeretnék az lenn, az igazság az, hogy én magam is szeretem azt, ahogy kinézek, akkor is, ha a testemen látszik, hogy nem egyszer lyukasztották már ki. Jól van ez így, és jól is lesz most már halálom napjáig. Meg aztán. belegondolva abba, amit Viktor mond, ki tudja, talán tényleg nem emlékszik már arra, hogy milyen is a valódi arca. Talán a személyiségét sem ismeri már. Azt hiszem mostanában túl sok pszichológussal volt dolgom.
- Örülök, hogy ilyesmik nem előfeltételek. Én jól tudtam varázsolni, erős voltam, és gyors. Nem kellett más. Ha mondjuk valami Mágiatörténeti izére kellett volna emlékeznem, akkor buktam volna a dolgot. Anno kihúztam Merlin életét, az egyetlen tételt, amit tudtam, és annyira hitelesen adtam elő, hogy azt hitték, mindent tudok. Nem is kérdeztek bele másba. Szerencsémre.
Már nem nagyon emlékszem a vizsgáimra, de a Merlin életéről költött a mai napig bennem van. És valljuk be, tényleg egész jól sikerült akkor. Persze nem érdekelt, mert már rég belépő volt az akadémiára, ez csak amolyan plusz elfoglaltságnak volt mondható.
- Vannak az iskolában olyan tanárok is, akiknek még csak minimális erkölcsük vagy végzettségük sincs. Vonom meg a vállam könnyedén. Ez persze nem feltétlenül Kriszpin hibája, de az elmúlt időszakban elég sok minden gázosnak mondható eset történt ott. Mindenféle keresett bűnözők, meg diákjaikkal hentergő házvezetők. Szerencsére most már legalább a házvezetés kikerül a kezeik közül, mér akkor is, ha a bajtársaim meg éppen ezt nyalták be. De majd csak zöldágra vergődik minden.
- Az mindenképpen jó, ha van. A harctéren nem feltétlenül a legszerencsésebb, ott az a jó, ha mindent ki tudsz zárni, de ha mondjuk nem vagy feltétlenül a tűzvonalban, akkor nagyon hasznos tud lenni. Az ellenfél egész stratégiáját megtudhatod, ha a megfelelő fejbe látsz. Illetve azt is, hogy mennyi esze van a másiknak. Sokan a kinézetük és a kegyetlenségük miatt vannak egy-egy erősebb jellemű vezető miatt, és nem az agyi képességeik miatt. Ha nem így volna, nem biztos, hogy mögöttük lennének.
Kacsintok egyet a vörösre, miközben elhagyjuk a teret, ám ezzel nem áll meg a beszélgetés, csak a táj változik.