A Czettner lányok fognak egyszer a sírba vinni az ezer százalék. Végre sikerült kihevernem az ugráló, bűzlő és rezgő tojások okozta traumát, melyet Majának köszönhetek, most itt állok a szökőkútban, csurom vizesen és az a helyzet, hogy azt sem tudom már miképpen kerültem ide. A fejem egy kissé sajog és mintha alkoholt böfögnék vissza, de esküszöm mindenre, hogy nem tudom mi van.
- Te Luca, ismételjük már át, mit is keresünk, mi itt? - megvakarom a buksimat, hátha valami bevillan, de az igazság az, hogy a megvilágosodást sokkal inkább tőle várom.

A Czettner lányok fognak egyszer a sírba vinni az ezer százalék. Végre sikerült kihevernem az ugráló, bűzlő és rezgő tojások okozta traumát, melyet Majának köszönhetek, most itt állok a szökőkútban, csurom vizesen és az a helyzet, hogy azt sem tudom már miképpen kerültem ide. A fejem egy kissé sajog és mintha alkoholt böfögnék vissza, de esküszöm mindenre, hogy nem tudom mi van.
- Te Luca, ismételjük már át, mit is keresünk, mi itt? - megvakarom a buksimat, hátha valami bevillan, de az igazság az, hogy a megvilágosodást sokkal inkább tőle várom.

Meleg van, sőt, nyár, innentől mindenkinek egyértelműnek kéne lenni, hogy hideg vízben ázva a legjobb átvészelni a hirtelen jött jó időt. Nem tökre egyértelmű? Mondjuk ha esne se zavarná Lucát a dolog. Még akkor sem, ha éppen kicsit forgott a gyomra. De ez úgyis elmúlik remélhetőleg, megint túlugrálta magát. Szörnyű egy némber. Inkább nagy loccsanással ült bele a szökőkút közepébe lefröcskölve a rellonost.
- Hűsölünk? Ha szeretnéd varázsolhatunk hullámokat, hogy nagyobb élmény legyen. - Természetesen mindezt hatalmas vigyorral közölte, ahogy a hajából kicsavargatta a vizet.
- Pár órával korábban még te is remek ötletnek tartottad ám! - Az mondjuk megeshet, hogy arra kicsit Luca rásegített az erejével, de cssst. Erről nem kell beszéljen senki.

- Persze hullámokat sőőőt hozzunk gumikacsát és matracot is - csillogó szemekkel adom elő mondandómat, holott ironikusan szerettem volna. Mi a fene ez, hát nem értem. A fröcskölésre csak morranok egyet, majd kissé visszakozva nézem őt, aztán nincs mit tenni, ha már itt vagyok, hát csináljam jól, vagy mi.
- Nem is értem, hogy történhetett ez meg, tuti itattál velem valamit - megrázom a buksimat, akkor érteném, ha az italozás eldurvult volna, de így.. Lassan lehuppanok mellé, miközben integetek egy csúnya szemekkel bámuló néninek.
- Már csak pálmafák meg koktélokat hordozó fiúcskák hiányoznak - egy kisebb mosollyal nézek rá, még én is meglepődöm azon, amiket mondok.

Valószínűleg reggel, mikor kimászott a kis sátrából, amit a pótapukája szobájában felvert, - mert ő rosszat álmodott az elmúlt napokban és muszáj volt biztonságba költöznie - még nem gondolta, hogy ide fog jutni. Igazából a rellonos lány felkapása és meghívása egy pohár valamire se volt tervben, de ugye ember tervez...
- Én olyan felfújható fotelt szeretnék, ha már megkérdezted. Meg egy labda se lenne rossz. Óóóó! - Azzal a vízben maga alatt matatva megtalálta a napszemüvegét, amit elhagyott út közben, egyből vissza is tette a fejére, majd a kút közepén magasodó résznek döntötte hátát, úgy feküdt el félig az ég felé bámulva.
- Én sütit szoktam csak ajánlgatni a narancslé mellé, fooogalmam sincs miről beszélsz. - De van, és rettenetesen rosszul hazudik a lány különben is, csak reméli, hogy nem firtatja. Bár ha igen, akkor is maximum eggyel több ember, aki be lett avatva, oda ne rohanjunk. Már nem szégyenli és nem is fél tőle, mit gondolnak, megedzették az egóját az évek meg a kviddics.
- Úúúú, egy magas, sötéthajút én is kérnék... Mármint... egy pálmafát, iigen, szigorúan fát.

Tény, hogy ma jól nézek ki. Kivételesen odafigyeltem mit veszek fel, a hajam is rendbe szedtem, és mostanában sikerült visszaszokni az edzéshez, ezért már a lábaim sem vaskosak, hanem régi fényükben ragyognak. Na, de hogy az eszembe jutott-e mikor elindultam reggel, hogy Luca fog "becserkészni"? Egyáltalán számoltam-e azzal, hogy nem egy fiú esik bele a csapdába? Na nem, egyáltalán nem.
- Szerinted, ha azok közül a szerencsétlenek közül befenyítek párat, akkor elkezdenek ugrálni nekünk? - néhány elsős felé mutogatok. Látásból volt már egyikükhöz szerencsém, sőt azt hiszem ő is cipekedett, amikor a lakásba költöztünk át. Ő rá már biztosan tudok hatni.
- Aha persze. Tudod mikor hittem utoljára a mesében? Soha - tudom én, hogy van mögötte valami, de nem fogom kérdezgetni. Ha akarja elmondja magától, én se szívesen tárulkozok ki bárkinek csak úgy.
- Ja persze, nekem is csak a pálmafa kellene - mosolyom vigyorrá válik. Azt hiszem a férfiak mintha azt szokták volna ilyenkor mondani, hogy hűséget fogadtam, nem vakságot. Ennyi várakozás után már nekem is kijár a nézelődés.
- És mit tervezel még? Mivel rontasz még meg?

Érdemben nem jutott Luca semerre, gondolataiban kacsákat úsztatott az iménti megjegyzés nyomán és ezen jót somolygott magában, egészen a felvetésig.
- Hogy mi? Hát őőő, én ilyet nem szoktam, te vagy a rellonos, gondolom értesz hozzá. Nekem maguktól szoktak jönni néha az ilyen kis...rajongók? Nem tudom minek hívjam őket, volt, aki azt se tudta mi az a kvaff, szóval ja...
Nem panasz, inkább döbbenet volt, amit nem leplezett a volt navinés, miközben odaszúrta ezt. Tök jól érezte magát a lengyeleknél általában, sőt, Arlenékkel is a backstageben, de sok fura dolgot látott, amit még ő se nagyon tudott hova tenni. Szóval el is engedte eleinte, aztán úgy rájött a személye iránti rajongásra, ami egyszerre izgi és ehh, menj innen kategória. Persze utóbbi esetén is mosolyogni kell, mert ha szeretik az embert, illik viszonozni ugye.
- Biztos betündérporozták a narancsleved, csúnya alakok vannak... ők pálmafának se valók.
A nagy lazulás közepette Hajna felé fordult, hát, ezt a kérdést se hallotta még... női szájból. Mondjuk ismeretlentől sem, de ezt megtartja magának csak huncut vigyorral megrázza a fejét.
- Ó, mindent a maga idejében... te mióta nem szórakoztál rendesen? Nem csodálom, hogy nehezen bírod az ismerőseim... - Igen, nehezére esne még mindig a család szó, de már szokja Maját is.

Az égre emelem a tekintetemet. Majdnem elhiszem, hogy a Czettner lányok ennyire ártatlanok, tényleg. Egész közel járok hozzá, de aztán valahogy mégis csak jön belőlem egy hatalmas nevetés az egész gondolattól.
- Határozottan, fenyegetve és szúrós szemekkel sok mindent el lehet érni.. Kár, hogy nem jöttem erre rá korábban - valószínű, ha nem lettem volna annyira magamba fordulva, akkor az összes alattam járó sárkánykát kihasználtam volna valamilyen formában. Mekkora szerencséjük volt. Az újabbak már rosszabbul jártak, mert kinyílt a szemem és elég meggyőzően tudom forgatni a szavakat, ha az kell a boldogulásomhoz.
- Jajj hagyjuk már, tudom hogy műveltél valamit és ha évek múlva is, de rájövök mi volt az - mutatóujjamat felemelem és hadonászok felé. Persze csak viccnek szánom, hiszen ez egyáltalán nem egy komoly téma.
- Nem tudom mikor volt utoljára - megvonom a vállaimat. Manapság a letargia, a düh és az aggódás keveredik bennem. - Az szórakozásnak számít, hogy Scarlettnek viccből vettem egy vibráló barátocskát a nehéz napjaira? - ha igen, akkor nem is volt olyan régen. Ha pedig nem, akkor elég szánalmas az életem, mert oké, hogy Máté elvitt moziba, ami maga volt a mámor. De szórakozni úgy igazán.. hááát, nem is tudom.

Bár a kijelentést komolyan gondolta, még a mesék iránti elhatárolódás miatt kapott Hajna tőle egy szúrós pillantást. A mesékben igenis szabad hinni, sőt, ami azt illeti, ha valaki jobban odafigyel, hamar rájön hogy nem tejszínhabos torta az egész. Mindegy is.
- Áh, mindent értek. Te, eddig hány embert hajtottál már ilyen csúnyán igába? - Ez egy nagyon érdekes kérdés, éppen ezért teszi fel Luca, komolyan kíváncsivá vált, de aztán csak nevetni kezdett, mai lassan kínos vigyorba fulladt és jól össze is húzta magát a vízben. Őőő, ugyan már, semmit nem csinált, pindurit se.
- Tudod mit tettem tavaly nyáron, vagy tavaly, vagy idén, mi? - A torkát köszörülgetve lubickolt a vízben a lábaival, miközben egy néni dorgálóan és rosszallóan kiabált be valamit, Luca csak integetett neki. Mintha ez Thomas bá' másik szomszédja lenne és reggel is látta volna, nem számít. Ő rendike volt. - Nem hallottál még rólam eleget ezek szerint... De igen, mondhatjuk, hogy egy kicsit én csináltam... valamit. De nyugi, csak egy kis lelki dopping, nem halsz bele és változol unikornissá. Pedig de csini lenne a sörényed!
Jó, nem bírta ki a végén annyira röhögött, hogy már a hasát kellett fognia. A legszebb, hogy képes lenne az erejével elérni azt, hogy Hajna belemenjen egy hajfestésbe. Bár miután elmúlik és nem tartják benne fenn tovább az érzést, nyilván mehetne Luca más bolygóra, ha jót akar.
- Hogy miii? Te nem vagy komplett, ez menő. De nem, asszem ez nem igazi... nem is vágsz rá, ennyire szar?

- Nem tudom. Párat biztos. Azok közül az egyik rendezte be a szobámat - most már megvan. Az a szerencsétlen nem tudott meglépni, mert a haverjai otthagyták, így rajta lett minden leverve. Mondanám, hogy sajnálom, de nem szeretek hazudni, még magamnak se, nem hogy másnak.
Érdeklődve pillogok felé. ami azt illeti hallottam pár dolgot, sőt Vince is mesélt már nekem, de nem különösebben szokta figyelmet fordítani mások dolgaira, csak ha ténylegesen érint.
- Hallottam már rólad, de lehet, hogy nem eleget - félszegen mosolygom felé. Szoktam ítélkezni, nem állíthatom, hogy nem. De szeretem a saját tapasztalataim alapján felépíteni a képet az emberekről, mert jobb, ha a magam hibáiból tanulok, nem pedig másokéból. - Jó, amíg nem leszek egyszarvú, meg csillámláma meg minden ilyen szarság, addig nem szedem le érte a fejed - azzal elvetné a sulykot az már biztos. Azonban jelenleg nem tudok rá igazán haragudni, nem értem, hogy miért nem, de így van.
- Kellett neki egy kis móka, hát én csak segítettem neki - megvonom a vállaimat. Jó fej és vicces is tudok lenni, ha arról van szó, nem vagyok ám mindig búvalb...... csak az esetek negyven százalékában. - Nem tudom. Igazából azt hiszem már megszoktam a folytonos aggodalmat és sötétséget, vagy mit - nehéz ezt megfogalmazni. - Máté elvitt moziba, csak nekünk kibérelt egyet és valahogy kiderítette az egyik kedvenc filmemet és az játszotta le. Az jó buli volt, de közben folyton azon agyaltam, hogy mennyi időt lehetünk még együtt. Szóval az sem az igazi szórakozás, nem?

Biztosan kellemetlen lehetett a befogott munkaerőnek, legalább annyira, mint a játékvezetőcskének lehetne a múltja, a jelene, vagy éppen a természete. Ő mondjuk mostanra már ha nem is vígan, de minden saját lépésével együtt él, így nem különösebben szokta zavarni, ha kérdezgetik, megerősítést kérnek egy-egy pletykához, vagy éppen elhordják. Hát ha így élt? Így se semmi, ahová mostanra elért a kitartásával és tehetségével, fentről mondják, hogy nagyot lehet esni, de csak annak, aki fél a padlótól. Aki már ismeri, annak meg mindegy. A volt navinés is így van ezzel.
- Köszi, nagyon csini fejem van, amit sokan sajnálnának, ha elvinnél. Más is próbált már trófeának tekinteni, de legalább a fejem nem vitte haza kitenni a nappaliba...
Elhúzta a szájacskáját, hogy aztán felüljön és a megszáradt, vízből kilógó részeit újra összevizezze. Nem zavartatta magát különösebben. A barlangfürdőt messzinek érezte, más lehetőség meg nincs a faluban, na, majd ha lesz aquapark, akkor talán azt választja inkább. De végül csak megrázta a fejét, nem lesz senkiből paci. Ma biztosan nem.
- Micsoda barátnő vagy, megütötte veled a főnyereményt - nevetgélt Lucus nagy vidáman. Igazából biztos vicces lehetett, azt esze ágában sincs elvitatni, de hogy nem az a szórakoztató kikapcsolódás, abban biztos. Mondjuk lehet ebben nem ő az ász tanácsot adni. Ugye a ló másik naagyon végletes oldalán állni is szar. Vagy csak a bűntudata akarta elhitetni vele, még nem tudja.
- Mátéééé? Na, neked pasid van? És milyen cukika valaki. Ide jár? - Jó, a saját magánéletével sincs tisztában, de másokéval nem szokott hadilábon állni, a hetekben esküvőn is járt például, juhu. - Túlstresszeled kicsit, nem? Mármint nem értek a kapcsolatokhoz, de nekem úgy tűnik...

Még, hogy én, mint barátnő. Hát ezt se sokszor hallom az emberek szájából. Kicsit muszáj ízlelgetnem a dolgot, mert eléggé fura összeegyeztetni a személyiségemmel. Pont van időm, míg Luca kifejti, hogy micsoda cukika Máté. Na hát, ha ő ezt hallanánk.. lehet gyanútlan áldozatokat kezdene el kínozni. Vagy legalábbis én így tudom elképzelni a szitut.
- Igazából tudod ez egy kicsit bonyolult - fájdalmasan felsóhajtok, s még mielőtt folytatnám, lefröcskölöm magamat egy kis vízzel, amolyan pót cselekvésként. - Ő katona Amerikában és ha véletlenül találkozunk, akkor sincs sok időnk együtt. Ja és a legtöbbször tuti összekapunk valamin és egy fél napunk azzal megy el, hogy béküljünk - van annak jó oldala is, de nem mindegy, hogy milyen áron jut az ember tudatába annak, hogy a másik milyen érzéseket táplál iránta. - Ő se egy érzelem bajnok, meg én se. Mindketten makacsok és önfejűek vagyunk. Szerintem egyszer addig fog egy fajulni, hogy megöljük egymást - komolyan beszélek. Bár már nem félek Mátétól, de ez például akkor, mikor elrepült mellettem a kés, nem volt így. Valamelyikünk meg fogja ölni a másikat, csak az a kérdés, hogy ki lesz a gyorsabb.
- Na, de hagyjuk is. Te kivel tengeted manapság a napjaidat?

Kicsit felvonta a szemöldökét az igazából szónál és érezte, hogy most aztán nagyon kéne figyelni. Feltolta a napszemüveget a fejére és a testével is a lány felé fordult eközben. Hümmögött kisit, hogy ja, érti, már a tényeket, azt nem, miért kell mindent az embereknek kifogásként kezelni. Vagyis ő annak érzi sokszor. Van távolság az emberek között, de ez nem feltétlenül lehangoló. Olykor előjön a hiányérzet a Törpe szerint, de azt sokan tévesen negatívnak veszik, pedig valójában visszajelzés arról, hogy igen is még mindig szeretjük és szeretnénk a másikat, csak nehéz.
- Azok is szokta jó sokat vitázni, akik itt vannak mondjuk egy házban a faluban, persze értem, hogy az idő végesebb, de azért nem a világ vége, ha egyikőtök a kéket, a másik a pirosat szereti. Majd meglesz a lila, ha kicsiszolódik a dolog.
Azt inkább kihagyná a sztoriból neki mennyi színkeverék jött már ki, de még az igazi, végső vagy nem sikerült, vagy egyszerűen lemosták. Szomorú is lehetne, de mostanra valahogy ezt elhagyta, újra csak vidámkodik és mosolyog, így a jó. Érzik ezt a világ másik felén is, a szó szoros értelmében.
- Az érzelmekkel mindig elég nehéz, mondjuk ha egyik fél se enged, akkor az elég patthelyzet. De ugye tudjátok, hogy a temetés drága, és azt a másiknak fizetni kell?
Pillogott rá nagy szemekkel, mert a fekete humor nagyon messze áll tőle, ezt is inkább amolyan figyelmeztetésnek szánná, hogy inkább lehet megérné ha gondolkodnának. De ki Luca, hogy értsen mindent? Ezután zavart és elég creepy vigyorral visszahúzza a szemeire a szemüveget és elfekszik az előbbi pózba süllyedve ameddig csak megy.
- Hátühmhüm. Az attól függ melyik ország, melyik bulvárlapját nézzük és melyik napon vagy hónapban. Listát esetleg? Legtöbbet a kutyáimmal vagyok, lehet hogy magamhoz is veszek megint végleg egyet, vagy kettőt. - Már majdnem sikeresnek mondaná magát, de nem tud a szájára ülni és kertelni sem szokott feltétlenül, szóval kisvártatva folytatja is. - Van egy énekes srác, akivel elég sokat vagyok egy ideje, elég jó arc, sőt, beszökött velem egy esküvőre meg ilyenek...

– Jajj, ha csak a színeken vitáznánk – elnevetem magamat, majd újból fröcskölök egy kevés vízadagot a végtagjaimra. - Gyakorlatilag mindenen, de komolyan, én vagyok a rossz a dologban. Mindenbe belekötök, semmi se jó, de azt hiszem, ez azért van, mert annyira félek, hogyha közel engedem magamhoz, akkor hatalmasat koppan a popsim a padlón – erre a következtetésre a napokban jöttem rá. Eddig én is azt hittem, hogy ez csak a gyerekes és nő hisztik közé tartozik, aztán valahogy kigoboztam a csomót. A félelem táplálja minden egyes kirohanásomat, amely nem tudom, hogy logikus magyarázat-e, de nagyon úgy tűnik, hogy nálam ez minden probléma alapja. A legrosszabb az, hogy valószínűleg ez okozza majd a végét, pedig ugyebár éppen azt szeretném elkerülni. – Drága a temetés, de nem hiszem, hogy túlélnénk egymást. Valahogy úgy tudom elképzelni az egészet, hogy egyszerre nyírjuk ki egymást. Ő elhajítja a kését én meg éppen küldöm felé az átkot, a végén meg kiderülne, hogy ez egy lávsztori – muszáj kuncognom. Egyáltalán nem szeretném, ha így történne, pontosabban azt a részét kívánom elkönyvelni, hogy amikor bekövetkezik ilyen szerelmes cselekedetnek könyveljék el az emberek. Mert, hogy ez be fog következni, a kérdés csak az, hogy előtte mennyi időt hagyunk majd magunknak arra, hogy élvezzük egymás társaságát. – Szarul hangzik, nem? – kuncogásom lassacskán komoly arccá, talán egy kissé aggódóvá változik. Annyira rá vagyok feszülve erre az egészre, hogy azzal teszem tönkre saját magamat és Őt is. Kritikán aluli vagyok a kapcsolatosdiban, az egyszer biztos. Majd, ha találkozok a nővel, ki világra teremtett és évekig kínzott, megköszönöm neki, hogy ilyenné váltam.
- Nem olvasok pletykalapokat, amióta nem írok – megvonom a vállaimat és hozzáhasonló pózba vágom magamat, miután küldök egy mosolyt az értetlenkedő néninek és bácsinak, akik botránkozva figyelnek ránk. – Hahh, te nem macskás nő leszel, hanem kutyás? – szinte látom magam előtt a történetet. Bár a kutyákkal talán nehezebb kivitelezni a dolgot, mert nagyobb hely kell nekik, mint a macskáknak, de ha választhatnék, én is őket pártfogolnám. Kevesebb a szőr, okosabb a buksi. – Nem ám még férjedül is fogadsz egyet – na az már számomra is durva lenne, bár manapság aztán már minden elfogadott.
– Na az már jobban hangzik, mint a kutyák – mosolyogva fordulok felé. – Legalább ingyen koncertezhetsz meg fesztiválozhatsz? – csak van előnye, ha zenész sráccal járogat ide-oda az ember. Én biztos kihasználnám a lehetőséget, ha elém ugrana. – Ha igen, akkor vendéget nem vihetsz? Komolyan rám férne már valami ilyesmi – jó ötletnek nem mondanám, de azért egy próbát megérne. Maximum kiütnék néhány embert, vagy eljönnék. Muszáj egy kicsit kikapcsolnom, vagy a végén én leszek a macskás/kutyás nő.

- Nem értelek. Mármint mért nem próbálod meg akkor inkább lassabban és kevesebbet adva, ahelyett, hogy minden adandó nagy alkalomnál "kötekedsz", ahogy te mondanád. Tudom, hogy nagyon fáj az ember feneke, mikor végigsiklik rajta a betonon a rossz döntések miatt, de másként sose tanul semmiből. - Elég furán nézett Luca a rellonosra, mikor az nevetve mesélte a problémákat, lehet csak az érzelmi beállítottsága miatt, de szerinte ez nem igazán mókás dolog. Pontosan tudja ő is, milyen az mikor az ember popója nagyot huppan a kemény betonon, esetleg két szék között is, szóval nem igazán tartja lehetetlennek, hogy más is járjon így esetleg. Ennek ellenére ő továbbra is hisz, meg bízik is a mesék azon részében, hogy bár a hosszabb, középső rész mindig tele van gonddal, bajjal és megoldásra váró problémával, eljön mindenkinek a Happy End. Csak ugye győzze ezt bárki kivárni.
- Úúúú, mesélj még, tiszta Rómeó és Júlia. Ki inná meg a mérget előbb a másik miatt? Ki lenne rendesen öngyilkos elsőre? - Ezek kifejezetten furán hatna az alacsony lányka szájából, de nem ám csak a Disneyben van otthon, ennél a művészet imádó család kicsit jobban kikupálta. - Egyébként nem, csak nem egyszerű, de ha valamiért megéri küzdeni, én azt mondom ne hagyd annyiban. Láttam már sok esetet, mikor valaki feladta és nem lett boldog, azt nem éri meg.
Látott hát, persze, az ismerősének a húgának a barátjának a nagynénjének a szomszédjának a kutyája mesélte. Pooontosan. De erre nem tér ki bővebben. amennyi érzelem és tudás sajnos bujkál benne, sosem engedi őt, hogy kimaradjon a tanácsadós Luca.
- Hát azt nagyon jól teszed, bár nem hazudtak rólam sok dolgot, csak mindenről későn értesülnek és így vicces hogy kedden XY az új barátom, csütörtökön meg MN. Ennyire még én sem voltam ribizli! - Fakad ki egy pillanatra, bár mit tagadhatna? Nem volt semmi túlzás sok cikkben, csak ő nem volt hajlandó elismerni, nem is szabad, ezt már megtanulta időben.
- Bizony, szerelmeim. Hűségesek, szeretnek, imádnak, boldoggá tesznek... érthető. Ha jól tudom nem engedélyezett saaajnos ez a vegyes házasság. - Kinézett a napszemüveg mögül Hajnára, aztán el is nevette magát.
- Vannak előnye, igen, de elég jól keresek a repkedéssel, hogy ez amúgy se jelentsen gondot. Mikor megismerkedtünk is VIP vendég voltam náluk, aztán ott ragadtam. Különben simán, lesz nemsokára Szalamantonban fesztivál, ha gondolod hagyok neked egy VIP belépőt a postaládádban még jól jöhet.

Nevetnem kell, jó mélyről jön és csak úgy kiszakad belőlem, mintha ez tök természetes lenne. Pedig egyáltalán nem az, egyszerűen csak nem tudom másképpen lereagálni ezt az egészet. Még, hogy ő nem ért meg engem? Hát akkor én mit mondjak? Egyik nap még minden a megszokott módon történik, tervezem a legújabb szívatást, előre elkészítek mindent, hogy túléljem az alagsorban uralkodó káoszt, aztán jön egy levél, majd egy hír, hogy meghalt a bátyám. Ez az egész felfordított mindent, 180 fokos gurulásba kezdett az életem, amely most nem tudom hová tart és mivé tesz engem. Ez pedig megrémít, mert én szeretek mindent pontosan megtervezni és látni az értelmét és a végét, ennek viszont nagyon nem látom.
– De hát, ha mindig találok valami fogást rajta? Nem tudom megállni, hogy ne szóljam meg. Ez olyan Hajnás lételemem, nem tudom befogni a pofimat, még akkor se, ha tudom, hogy éppen az lenne a legjobb – a szókimondóságom biztosan nem lesz életem egyik legjobb tulajdonsága. Most már sokkal többször fogom vissza magamat, mint régebben és ez is túl sokat változtatott rajtam. Nem szeretnék egy teljesen más lány lenni azért, mert valaki éppen belecsöppent az életembe.
– Hát nem tudom, azt hiszem méreg nem lenne a mi sztorinkban, de bezzeg kés meg fegyver… – kuncogok egy keveset. Tudom, hogy ez a téma nem éppen nevetséges és halál komolyan kellene venni, de egyszerűen nem megy. – Nem hiszem, hogy bármelyikünk megelőzné a másikat. Inkább olyan egyszerre mindent vagy semmit dolog lenne, vagyis lesz – legalábbis én így gondolom. Aztán lehet, hogy ő teljesen máshogyan vélekedik és lazán belém tolna egy tárat, majd egyszer ezt is megtudjuk. – Az a baj, hogy nem tudom eldönteni, megéri-e – felsóhajtok. Tényleg fogalmam sincsen, mivel még nem volt részem ilyenben.
Figyelem a sztorit és jól meg is mosolygom. Bizony ismerem ezt a kört. Sokszor fordult elő, hogy mire az Edictumban lehoztunk egy cikket, annak a hír értéke már elavult volt, hiszen a lányka tovább repült a következő sztárocskára. Újra és újra kellett írni, s a leadás napján már a következővel volt, de akkor nem éreztem azt, hogy az újság lenne a gáz. Az inkább a kislányt minősítette. - Van a kastélyban olyan, aki helyetted is birtokolja ezt a címet -  azt hiszem nem is egy ilyen akad. Én sosem értettem az ilyen lányokat, bár ugye nem belőlem kell kiindulni, hiszen normálisnak nevezhető kapcsolatom vagy mim, nem is igazán volt eddig.
– Pedig biztos jól néznétek ki az esküvői képeken – én is elnevetem magamat. Hát ez már számomra is elég morbid sztorivá kezd alakulni.
- Jó, hát gazdagéknak könnyen megy - nem mintha nekem nem lenne rá lehetőségem. Főleg amióta az a nőszemély újra férjhez ment és kiválasztotta a környék legpénzesebb, legkönnyebben befolyásolható alakját. Mivel azt szeretné, hogy ne tálaljak ki neki, ezért minden hónapban kapok némi zsebpénzt, amit ha ilyen dolgokra szeretnék költeni, lazán megtehetném. Csak, hogy egyszerűen engem ezek nem kötnek le és nem hatnak meg. Már az is csoda, hogy lakásbérlésbe belementem, ahelyett, hogy tovább kuporgattam volna a pénzemet.
– Nem lehetne kettő? Hátha véletlenül elviszek magammal valakit..- talán van rá esély. Bár ugye ezzel nem számolhatok ezerszázalékosan. Bárcsak minden annyira könnyedén menne nekünk is, mint a többi párocskának. Azt hiszem most éppen erre lenne a legnagyobb szükségem.