A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Este van… sőt már éjjel. Nem is tudom, mit keresek kint. Hazajöttem, hosszú idők óta először, mert rosszul éreztem magam, hogy nem vagyok otthon, amikor baj van. Sean folyamatosan sír, anya virraszt mellette. Most egy kicsit tudott pihenni, mert ott voltam, és segítettem neki, de az anyai ösztönei folyton felébresztették, így inkább átvette a szolgálatot. Először felmentem tanulni egy nagy bögre habos kakaó társaságában, de mivel Sean nem csillapodott, így lezuhanyoztam, felöltöztem, és inkább eljöttem. Amikor kiléptem az utcára, hajnali kettő volt.
Aludnom kellene, holnap röpdolgozathullám várható, már ha igazak a pletykák, amiket a festmények terjesztenek, mégsem tudok. Muszáj egy kicsit sétálnom, kiszellőztetnem a fejem. Fogalmam sincs, hogy mi szegény öcsikém baja, de az is zavar, hogy sem apa, sem anya nem tud jó megoldást. Az orvosok is tanácstalanok, nekem pedig nagyon rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. Ez a másik ok, amiért nem tudok aludni.
Végigjártam már a főutcát, nézem a sötét kirakatokat. Már sehol sem takarítottak az emberek, mindenki nyugovóra tért, csak valahogy nekem nem megy. A téren háromszor is jártam már, most vagyok itt negyedszer. Egyszerűen nem tudok hazamenni, nem akarok otthon lenni, nem akarom hallgatni a szenvedést.
A szökőkúthoz legközelebb álló padhoz sétálok, és leülve rá felhúzom a lábaimat. Hihetetlen, hogy milyen kihalt a környék, mintha nem is lenne itt senki élő. A táskámból előveszem az apától kapott, megbűvölt lejátszómat és a hihetetlenül menta zöld fülesemet. Beállítok rajta egy nekem igencsak tetsző albumot, és azzal hogy a fülembe dugom a fülesem, meg is szűnik a külvilág.
Egy hosszú sóhaj kíséretében hátradőlök, és lehunyom a szemem. Muszáj egy kicsit pihennem, vissza kell nyernem az erőmet, hogy legalább a vizsgákra készülni tudjak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608075#post608075][b]Warren Mina - 2016.07.11. 19:01[/b][/url]

Este van… sőt már éjjel. Nem is tudom, mit keresek kint. Hazajöttem, hosszú idők óta először, mert rosszul éreztem magam, hogy nem vagyok otthon, amikor baj van. Sean folyamatosan sír, anya virraszt mellette. Most egy kicsit tudott pihenni, mert ott voltam, és segítettem neki, de az anyai ösztönei folyton felébresztették, így inkább átvette a szolgálatot. Először felmentem tanulni egy nagy bögre habos kakaó társaságában, de mivel Sean nem csillapodott, így lezuhanyoztam, felöltöztem, és inkább eljöttem. Amikor kiléptem az utcára, hajnali kettő volt.
Aludnom kellene, holnap röpdolgozathullám várható, már ha igazak a pletykák, amiket a festmények terjesztenek, mégsem tudok. Muszáj egy kicsit sétálnom, kiszellőztetnem a fejem. Fogalmam sincs, hogy mi szegény öcsikém baja, de az is zavar, hogy sem apa, sem anya nem tud jó megoldást. Az orvosok is tanácstalanok, nekem pedig nagyon rossz érzésem van az egésszel kapcsolatban. Ez a másik ok, amiért nem tudok aludni.
Végigjártam már a főutcát, nézem a sötét kirakatokat. Már sehol sem takarítottak az emberek, mindenki nyugovóra tért, csak valahogy nekem nem megy. A téren háromszor is jártam már, most vagyok itt negyedszer. Egyszerűen nem tudok hazamenni, nem akarok otthon lenni, nem akarom hallgatni a szenvedést.
A szökőkúthoz legközelebb álló padhoz sétálok, és leülve rá felhúzom a lábaimat. Hihetetlen, hogy milyen kihalt a környék, mintha nem is lenne itt senki élő. A táskámból előveszem az apától kapott, megbűvölt lejátszómat és a hihetetlenül menta zöld fülesemet. Beállítok rajta egy nekem igencsak tetsző albumot, és azzal hogy a fülembe dugom a fülesem, meg is szűnik a külvilág.
Egy hosszú sóhaj kíséretében hátradőlök, és lehunyom a szemem. Muszáj egy kicsit pihennem, vissza kell nyernem az erőmet, hogy legalább a vizsgákra készülni tudjak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608271#post608271][b]Rothman Anton - 2016.07.12. 16:52[/b][/url]

Mióta megérkezett az új polgármester, a hivatalban nagy a felfordulás. Páran mennek, páran jönnek. A távozókat pedig - jó szokás szerint - ilyenkor lehet végre kibeszélni és szépen kitálalni róluk. Először csak pletyka, aztán erős gyanú, végül minisztériumi ügy. Ekkor persze a parancsnokságon szólnak a legjobb emberüknek, hogy járjon már a végére a dolgoknak. Ez a bizonyos legjobb ember pedig nyilvánvalóan szerény személyem. Remélem, senki nem hiszi, még véletlenül sem, hogy már megint azért varrtak a nyakamba egy ilyen dögunalmas munkát, mert én mozgok a legotthonosabban Bogolyfalván a bepalizható aurorok közül, vagy mert mindig kapóra jön egy ürügy, amivel távol tarthatnak az irodától, ahol az idegeiket csócsálom!
A mai nyomozásom a pubban végződött, ahol is három órán át kérdeztem ki az ominózus pletyka forrását. Könnyedén rövidre zárhattam volna a túlbuzgó kis titkár szóáradatát, ám most a másik kedvencemre szavaztam: rákontráztam a dolgokra. Úgy tettem, mintha a világon semmi nem érdekelne jobban, mint a hivatali dolgozó sérelmei az összetintázott papírok és az őt ért leszólások. Arról nem is beszélve, hogy ha az embert feloldja egy pohárka lángnyelv whiskey meg egy kiváló hallgatóság, akkor olyan részleteket is megoszt, amikről még ő sem tudta, hogy fontosak lehetnek.
Akármilyen élvezetes kihallgatás volt, azért örülök, hogy hajnali kettőkor zár a hely és kidobnak minket. Sűrűn megköszönöm a tanú segítségét, kap sok vállveregetést, hadd érezze magát fontosnak, aztán ki-ki megy a maga útján. Az enyém a térre vezet. Felgyűröm egy kicsit fekete, hosszú ujjú pólómat és a karórámra nézek, majd kezem a zsebembe nyomom. Olyan lazán veszem fura, O-lábú lépteimet, hogy félő, mindjárt szétesem. Éppen a szökőkúthoz érnék, amikor egy lánykára leszek figyelmes. Megállok és csak figyelem pár méter távolságból. Észre se vesz. Zene a fülén, szeme csukva. Közelebb ballagok. Ismerős nekem valahonnan. Ezen filózok, gátlástalanul bámulva őt, majd még közelebb húzódom és óvatosan leereszkedem a padra. Reményeim szerint nem érzi meg, hogy mellé ült valaki. Fogamat összeszorítva pillantok rá oldalra, sikeres volt-e a művelet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608431#post608431][b]Warren Mina - 2016.07.13. 16:18[/b][/url]

Az ütősebb részektől elkezdünk áttérni a lágyabb vonalra. A Today alatt érzem, hogy már teljesen ellazultam. Elaludni nem tudnék, de már nem is vagyok itt teljesen. Az agyam kikapcsolt, pihenek. Eddig mozogtak még az ajkaim, némán motyogtam a dalszöveget, mostanra azonban már ez sem kell. Kellemes zsibbadást érzek a fejemben, és lassan a testemben is.  
Abból, ami körülöttem történik, nem érzékelek semmit, nem érzem, hogy a férfi leül mellém, azt sem, hogy néz, pedig ez utóbbi igencsak zavarni szokott. Utálom, ha néznek, ha valaki szándékosan és hosszan figyel, most azonban egy fikarcnyit sem érzek abból, hogy van itt rajtam kívül még valaki.
Az érzékeim becsapnak. És mivel nem jeleznek, így úgy gondolom, hogy olyan a hely, mint mindig. Az Árnyas sétányon mostanra rengeteg rossz arc van, de ide nem szoktak kijönni, én pedig, ha azt nézzük, fényben is vagyok, még ha a padtól nem messze álló lámpa sárgás – narancsos fénye igencsak gyérnek mondható is.
Az idő kellemesen borzongat, jóleső frissességgel és mégis kis kábulattal kecsegtet. Szeretem az ilyen időt, szeretem a csendet, ami körülöttem van. Az ujjaim sem dobolnak már a lábamon, kifutott belőlem minden idegesség, minden energia. Csak egy egyszerű lány vagyok most, gondolatok és gondok nélkül, ez pedig nagyon kellemes állapot. Kár, hogy nem tarthat örökké, de most még nem akarok erre gondolni. Veszek egy mély levegőt, és lassan fújom csak ki, mintha azzal minden maradék gondom is elszállna. Van egy új illat a levegőben – valószínűleg a férfi parfümje vagy az ital szaga, esetleg mind a kettő -, de nem tudom beazonosítani. Csak idesodort valamit a szél. Nem zavar, valahogy olyan aprócska változás csak, amire nem is érdemes időt áldoznom.
Most még minden olyan jó…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608515#post608515][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 00:06[/b][/url]

Küldetés teljesítve. A leányzó meg sem rezdül, ahogy leülök mellé. Észre sem veszi. Nem lennék az apja helyében. Végülis akárki lehetnék és akármilyen szándékkal is érkezhettem volna. Kikaphatnám a kezéből a zenélő kütyüjét és elrohanhatnék vele, aztán jó pénzért eladnám a helyi ketyerekereskedésnek; vagy beledobhatnám egy zsákba és hazavinném rabszolgának házimanó gyanánt; vagy lehetnék egy fess fiatalember, aki csak úgy helyet foglalt mellette. Remélem, mindenki kitalálta, hogy ez utóbbi az, ami ténylegesen történt. Minden stimmel.
Mivel nem zavartam meg semmit -és ezt kivételesen nem is sajnálom olyan nagyon-, ezért hát egy jóleső sóhajjal dőlök hátra magam is. Egyik karomat az ölembe nyugtatom, a másikat a háttámlára vetem. Kezemet hátulról rásimítom a deszkára, nem érve a hölgyet. Lábaimat keresztbe dobom egymáson, és a levegőben lévő cipőmet mozgatom, körözök vele.
Belegondolva, persze az én kölyköm is simán lehet ennyire óvatlan. Bár kétlem, de azért lehet. Úgyhogy magamat is sajnálhatnom nyugodtan, nem csak ennek a lánynak a szüleit. Minden gyerek szüleit nagyon sajnálom. Függetlenül a gyerek korától, óvatosságától és mindenétől.
Néha padtársamra sandítok, akinek fogalma sincs róla, hogy a padtársam. Komolyan ismerős nekem. Meg szép is. Egy szép, ismerős lány. Ennyi alapján igazából akárki lehet. Minden esetre most azon kezdek meditálni, hogy eloldalazzak-e. Hagyjam-e szegény teremtést áldott magányában. De olyan jól ülök itt. Körbenézek a kihalt, nyugis téren. Azt hiszem, átragadt rám ez a relaxálás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608553#post608553][b]Warren Mina - 2016.07.14. 14:31[/b][/url]

Hosszú percekig ülök így, áldott tudatlanságban, reménykedve abban, hogy mikor felébredek, minden rendben lesz. Tudom, hogy nem alszom, a felébredni tehát nem is jó szó, de sajnos most nem jut jobb az eszembe. Már megbékéltem azzal, hogy testvérem van. Már örülök neki, szeretem őt, szeretem azt, ahogy a szüleim közötti viszonylagos béke uralkodik miatta. És igen, ez a viszonylagos olyan, amit más tragédiának, én meg hatalmas pozitív eredménynek él meg.
Egy valami viszont zavarja a békém. Az az apró illat, ami befurakodott a virágok és föld keverékébe, az a mesterséges valami, ami nem illik ide. Egy ideig még hadakozok pilláim szétválása ellen, ám nem sokáig nem tudok, lassan elválnak egymástól, és az eddigi kellemes sötétséget felváltja a narancsos fénnyel gyéren megvilágított táj. Teljesen nyugodt, mégis valamiért nagyon nyugtalan leszek.
Érzem, hogy a szívem mellkasomból a torkomba mászott, ok nélkül, mert magamat hergelem csak. Kifúj, belélegez, de csak orron át, az ajkaim összepréselődtek. Mintha a testem mondana valamit, de az agyam nem tudná értelmezni. Nem értem, hogy mi a baj. Ösztönösen oldalra fordítom szemeimet, és akkor látom meg a mellettem ülőt.
A jelenlététől, és attól, hogy mint egy éji kísértet, csak úgy ott termett, minden nesz nélkül, annyira meglepődök, hogy rendesen egy hang se jön ki a torkomon. Mintha valami bűbájt bocsátottak volna rám. A szemeim viszont elárulják meglepettségemet, hiszen hatalmasra tágulnak – a normális szemméretnek amúgy is legalább a másfélszeresét birtoklom –, hiszen sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy valaki itt ül mellettem. Hittem leselkedőt, aki csak néz, sőt, aki mást is akar, hittem sok mindent, de azt nem, hogy egy férfi itt ül mellettem.
- Bo… bocsánat, de…
Miért is kérek bocsánatot? Mit is akarok mondani? A fülemből már kihúztam a fülest, nem is emlékszem, hogy mikor, de megtettem. Most pedig itt ülök mellette zavartan. Fel kellene pattannom, de olyan nagyon meglepődtem, hogy a testem nem mozdul, egy picit sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608587#post608587][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 19:06[/b][/url]

Nem nézek rá oldalra, de a perifériás látásommal érzékelem, hogy kinyitotta a szemét és egy jó hosszú pillanatig még nem vesz észre, ám csakhamar meghűl a vér az ereiben. Még én is megfázom tőle. Jó, persze, nem arról a jeges rémületről van szó, csak a mélyről jövő döbbenetről. Hiába észlelem mindezt, ücsörgök tovább lazán, és mindössze akkor tekintek rá, amikor félszegen megszólal.
- Hm? - hümmögök kérdőn, miközben mosolyogva megemelem szemöldökömet. Mintha teljesen egyezményesen üldögéltünk volna idáig némán egymás mellett, amit ő most a szavaival megzavart. De nem gond, hiszen jóban vagyunk és mielőtt ledobtuk magunkat ide, kedélyesen eltársalogtunk egy kiadós séta közben. Legalábbis az ábrázatom ezt sugallja. Egy kívülálló ezt hihetné. Már ha csak engem nézne. Ha a lányt, akkor hívná az aurorokat. Csakhogy itt van már egy, az meg még több is a kelleténél.
- Áh. Semmi baj. - legyintek aztán kedvesen és folytatom az éjjeli tér szemlélését. El van felejtve, fátylat rá! Komolyan, semmi gond. Viszont azt se én, se ő nem tudja, miért kért bocsánatot. Inkább ez amolyan szófordulat lehetett. Azonban vétek lett volna nem reagálnom rá.
- Különben ki vagy te? - fordulok felé hirtelen, homlokráncolva és fejemet kissé hátrahúzom, így méregetve őt, szokásosan elnagyolt mozdulataim közepette. Direkt nem azt kérdeztem, hogy "mi a neved?", mert annak eléggé csajozós szöveg szaga van. Márpedig én most nem ismerkedni akarok, hanem kideríteni, hogy ki ő és miért találom ismerősnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608619#post608619][b]Warren Mina - 2016.07.14. 21:27[/b][/url]

A válasz, mely szerint semmi baj, ha lehet, még jobban megdöbbent. Valószínűleg a bocsánatkérésemet reagálja le. Értelmetlen és indokolatlan a bocsánatkérés, és ehhez hasonló a felelet.
Kérdez, hogy ki vagyok én. Nem a nevem, nem azt, hogy apám nem fog - e szíjat hasítani a hátomból, mert itt császkálok éjjel, ahelyett, hogy otthon lennék, ráadásul csak az a tábla hiányzik a nyakamból, hogy "figyelmetlen, gyakorló gyilkosoknak ajánlott áldozat."
Azt kérdezi, ki vagyok, és nekem erre felrémlik az a rengeteg, titokban kihallgatott beszélgetés anyám és a páciensei között. A babázást nagyon gyorsan meg lehet unni.
- Ez az önismeret kérdése.
Legalábbis az egyik, de még időben befogom. A hangom csendes, nyugodt, tiszán érthető. Milyen butaság ezt most felhozni, Mina! Mélyen magamban korholom magama, kívül nyugodtnak látszom, belül ideges vagyok. A torkomban dobog a szívem, és olyan, mintha egy kéz mégis megpróbálná visszarántani attól, hogy kiugorjon a számon át. Ki vagyok? Fogalmam sincs, ám most ez nem is lényeg.
- Levitás, falulakó, pincérlány?
Nem tudom, hogy a nevemet meg akarom - e neki mondani. Bunkóság, ha nem teszem, de ugyanakkor a név tudása egyben hatalom is. Nem biztos, hogy akarok esélyt adni leendő gyilkosomnak - kedélyes viselkedése alapján minimum pszichopata -, hogy a nevemen szólítson. Ugyanakkor...
- Warren - Mácsai Mina Izabella.
Mondom el szépen a teljes nevem. Általában csak a Warrent használom, hiszen élvezem és tisztelem, hogy apám nevét viselhetem, most azonban úgy érzem, célszerű, ha minda két szülőmet megemlítem. Nem tudom, miért, de elég nagy védelmet nyújt. Én pedig még fel is bátorodom, hiszen a nevem mellé a kezem is nyújtom. Ezüst tálcán, úgy az igazi.
- És ön? Kicsoda?
Érdeklődöm, hiszen ha ő tudja az enyémet, akkor én is tudni akarom, hogy ő kicsoda, még ha ez is lesz az utolsó információ az életemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608627#post608627][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 21:56[/b][/url]

Érdekes a kettősség, ami megelevenedik előttem. Az előtérbe helyezett nyugalom és közben a félelemmel vegyes izgalom, ami a belsőjét csócsálja. Ugyan laikus számára csak az előbbi felfedezhető, egy hozzám hasonló, erre szakosodott vén rókának semmiből nem áll pontosan tudni, mivel van dolga. Egy-egy izom megrándulása, néhány mikro kifejezés, a testtartása. Nyitott könyv, szórakoztató olvasmány.
Mikor felveti ezt az önismeret ügyet, sűrűn pislogva jobban felé fordulok, és az eddig mögötte tartott kezemre most rátámasztom arcomat, a támlára könyökölve. Mesélj csak, hallgatlak! Ám a mi kis pszichológusunk inkább felsorolásba kezd. Összevont szemöldökkel hallgatom. Jó, jó, ezeket mind sejtettem. Nekem valami más infó kéne. Meg is kapom a nevét. A neve pedig a legjobb kiindulópont, amivel csak szolgálhatott.
Bemutatkozása nyomán számra egy elcsigázott, de annál szélesebb vigyor szökik, a felismerésem jeleként, amit ő természetesen még nem tudhat. Az egy dolog, hogy drága jó anyjához nem egyszer volt már szerencsém a Bagolykő falai közt, azonban...
- Apukád egyik legkedvesebb kollégája. - közlöm vele ezt a blődséget és kezet fogok vele. Már persze az eleje meg a vége nem blődség, a közepe viszont teljességgel. Bár az is tény és való, Dwayne talán kicsit kevésbé rühell, mint a parancsnokság nagy része.
- Rothman Anton. - viszonzom a bemutatkozást.
- De nem édesapád küldött. - tisztázom ezt gyorsan, hiszen eléggé így tűnhet a helyzet. Bár talán a mentegetőzésem pont hogy erre fogja terelni a gyanút. Majd meglátjuk. Egy kis sóhajjal körbenézek a parkban.
- Nem fázol, kedves? - pillantok rajta végig kicsit. Más kérdés, hogy én ugyanolyan lengén vagyok öltözve, mint ő, de a korabeli csitrik bizony dideregni szoktak a -nappali fokokhoz képest- hűs nyáréjszakékon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608635#post608635][b]Warren Mina - 2016.07.14. 22:23[/b][/url]

- Hallottam már a nevét.
Mondjuk nem feltétlenül a legkedvesebb kontextusokban, de ezt nem kell tudnia. Mondjuk apu általában nem a legkedvesebb szavakkal illeti az embereket, de hát ha ezen múlna, akkor én se lennék itt, hiszen anyát is elég sok mindennek elmondta. Meg ha valamit nem jól csinál, akkor a mai napig el is mondja. A vicces pedig, hogy gyerekként nekem apu egy hős karakter volt, hiszen mindig szépen beszélt róla anyu, de mostanában anyu is szidja rendesen. Azt hiszem ilyen az, ha valakik annyira utálják egymást, hogy az már szeretés, vag fordítva. Sosem fogok rajtuk kiigazodni.
- Akkor azért nézett, mert ismerős voltam. Láttam, hogy figyel.
Majdnem, de nem tudhatom, hogy nem. Ha tükörbe nézek, látom mind a két szülőmet. Anya bőrtónusa, szemformája, haja és hajszíne tökéletesen elegyedik apa fejformájával, szemöldökformájával, fülével és szemszínével. Az ajkaim anya vastag ajkait és apa ajakformáját elegyítik. Annyira látszik, hogy mennyire mind a kettőből van belőlem, hogy az már tényleg ijesztő. Imádom ezt a keveredést, olyan különlegessé tesz.
- Nem is feltételeztem. Ő nem olyan.
Ó, de még mennyire nem. Apunak nem szokása, hogy kihagyjon egy lehetőséget, amikor "nevelhet", bár nem igazán nevel. Kivéve amikor szépen ellentmond tanaival az anyukámnak. Na akkor látom a nevelési szándékot. A tanácsai okán mentem el Amerikába is a csere félévre, bár ezt inkább nem meséltem el neki. Tudom, hogy megviselte az az időszak. Sosem mondta, de az ölelésében minden benne volt.
- Nem igazán, szeretem a hűvös időt. Ilyenkor jobban tudok koncentrálni is.
A meleg annyira punnyasztó, hogy minden kétszer olyan fárasztónak és nehéznek tűnik. Ilyenkor olyan jó, hogy van lehetőségem egy kicsit haladni, még ha reggel fáradtabb is leszek.
- Miért mászkál éjjel a faluban, őrködik?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608637#post608637][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 22:42[/b][/url]

Naná, hogy hallotta már a nevem. A hírem mindenhova elér. Hol irigykedve, hol káromolva, hol idegesen morogva, de ott terem. Nem hiszem, hogy Mácsai dokinéni említett volna engem. Inkább az apja valami parancsnokságanyázás közben. Az ilyen jellegű beszélgetésekben gyakran megfordulok.
- Igen. Nagyon hasonlítasz a szüleidre. Már ha meg nem sértelek. - emelem fel védekezően a kezemet. - De szerintem talán láttalak kisebb korodban. - gondolkozom el ezen, hiszen egyáltalán nem lehetetlen az sem. Ha nem is személyesen, de egy kósza fotón.
Nem fázik. Akkor ő a tisztelet, akinek a kivétel jár. Vagy fordítva? Nem mintha ez olyasmi lenne, amire akárki büszke lehetne, hiszen a hőérzetet vajmi nehezen szabályozzuk, így hát arról se tehetne, ha cidrizne. A lényeg, hogy jól van, nem kell villognom semmilyen melegítőbűbájjal.
- Éppen egy kihallgatáson voltam. - felelem, hüvelykujjammal a hátam mögé mutatva a távolba, jelezvén a helyet, ahonnan ide vezetett az utam.
- Elhúzódott. - bólogatok, hiszen ez nem egy szokványos időpont az ilyesmihez.
- És kegyed? - kérdezek vissza. Közben lejjebb csúszom kicsit a padon. Kezdek lefolyni róla, mint általában minden ülőalkalmatosságról. De végül mindegyiken rajta maradok. Egyik karom ismét a háttámlára dobva, a másik átvetve a pad karfáján. Ujjaim csaknem a földet súrolják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608916#post608916][b]Warren Mina - 2016.07.16. 18:42[/b][/url]

- Nem sért meg. Szeretem, hogy hasonlítok rájuk.
Sőt imádom, de azért most nem hozom elő gyermeki rajongásomat. Nagyon szeretem a szüleimet, és nagyon szeretem, hogy kívül és belül is hasonlítok rájuk. Arra, hogy láthatott kisebb koromban, nem felelek azonnal. El kell ezen gondolkoznom, mert annyira kiskoromban ugye nem, viszont amióta apát ismerem, előfordult jópárszor, hogy megfordultam a hivatalban. Én nem emlékszem rá, de hát gyerek voltam még, akit éppen hatalmas impulzusok érnek már csak azért is, mert végre az apjával tölthet nem kevés időt.
- Lehet.
Felelem végül, mert nem tudom azt mondani, hogy látott, de azt sem, hogy nem látott. Próbálom felidézni, de tényleg nem megy. Nagyon sok emberrel találkoztam, és néha még azt is elfelejtem, akivel régen bár, de beszéltem. Ilyenkor pedig jön a kínos hallgatás, és a maximális odafigyelés, mert hátha a nekem mesélt történetből rájövök, hogy ki is ő.
- Az nem kellemes, bár szerintem apám élvezi a kihallgatásokat.
Néha olyan furcsa élvezettel mesél róluk, hogy szabályosan megijedek. Firtatni viszont nem akarom, mert sem veszekedni, sem prédává válni nem akarok. Ilyenkor csak ülök némán, és reménykedek benne, hogy Sean vagy anya előbb mozdulnak vagy tesznek valamit, és elfeledkezik rólam.
- Az öcsém beteg, folyton lázas és sír. Nagyon fáj, hogy nem tudok érte mit tenni. Viszont tanulni és aludni sem tudtam, így eljöttem sétálni egy kicsit, hogy kikapcsoljak. Holnap dolgozatot írunk mágusjogból, de nem nagyon tudok most otthon pihenni.
Vagy készülni rá. Szerintem akkora troll lesz, mint a ház. Vagy hitvány. Egyik se jobb, mint a másik, sőt, és a hitványt valamiért sokkal jobban utálom, pedig százalékaiban jelzi, hogy van valami fogalmam a dologról, csak mégsem elég. Nincs sok esélyem arra, hogy ezt megúszom, de ha már bukom a dogát, legalább legyek valamennyire kipihent.
- Apám meg dolgozik, így nincs otthon.
Persze lehetnék egyedül a lakásában, sőt, maradhattam volna a kastélyban is, de olyan rosszul éreztem már magam attól, hogy nem segítek itthon, hogy nem maradhattam tovább fent. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy még így sem tudok segíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=609005#post609005][b]Rothman Anton - 2016.07.16. 22:13[/b][/url]

Ez is ritka. Mármint minden bizonnyal többen imádják ennyire a szüleiket, mint amennyien bevallják, azonban valahogy ösztönös, hogy hárítsunk, ha azonosítanak velük minket. Hiszen az ősök gázak meg amúgy is, mi mind egyéniségek vagyunk, ne hasonlítgassanak már minket xyhoz. Noha én se vagyok így ezzel. Naná, hogy olyan vagyok, mint a szüleim, hiszen ők dobtak össze engem. Az ég meg kék, én pedig szívtipró vagyok. Alapvetőség mind.
Nem csodálnám, ha nem emlékezne az első találkozásunkra. Én sem emlékszem, pedig én már jóval nagyobb voltam, mint ő. Csak dereng, hogy mintha Warrent láttam volna már a kislányával, ez a hölgyemény pedig tényleg ismerős volt nekem azon felül is, hogy ismerem a szüleit. Tényleg nem volt már olyan apró, de akkor se ma történt az eset.
- Sok a közös apukádban és bennem. - állapítom meg, amikor Mina közli, hogy az örege bizony kihallgatás fan. Én is az vagyok. Igazából ebben a szent pillanatban is kihallgatok valakit. Nekem minden társalgás és szinte akármilyen kapcsolatteremtés egy kihallgatás. Ettől még persze az iménti kijelentésem nem feltétlen helytálló, hiszen ezen a dolgon kívül, meg a munkahelyünkön kívül annyira igazán nagyon sok közös vonásunk nincs Dwayne Warrennel. Talán csak az, hogy otthon mindketten nyuszis mamuszban lófrálunk.
Mikor kiönti nekem a lelkét a kisöccsével és úgy en bloc a családi körülményeivel kapcsolatban, helyzetváltoztatok, és ismét felveszem a háttámlán  könyöklő, figyelő pózt. Bólogatva hallgatom, rezdüléseit figyelve, és válaszul mindössze megértően sóhajtok. Nem állok neki kifejteni, hogy egyáltalán nem az ő felelőssége, hogy a kisöccse hogy van és hogy jobban legyen. Erre vannak a szülők.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=610691#post610691][b]Warren Mina - 2016.08.02. 20:28[/b][/url]

"Sok a közös bennem és apukádban"
Ez a mondat ösztönössé tesz, felpillantok az arcára. Ez olyan dolog, már hogy ez a hasonlóság, hogy belsőjükben hasonlítanak, én mégis külsőleg figyelem meg. A flegma tartásuk valóban hasonlít, én úgy is kihúzott háttal ülök, hogy a a lábaim fel vannak húzva. Anya mindig nagyon odafigyelt a tartásomra, így az, hogy görnyedjek szóba se jöhet, mintha azt se tudnám, hogyan kell. A külsőségekben azonban nagyon hamar kifogyok. Világos szem és hanyag testtartás, enyhe borosta persze, de ennyi. Semmi más közös nincs bennük. Ennek oka valószínűleg az, hogy míg mások tartanak tőle, én az első pillanattól szeretem aput, mert tudtam, hogy ő az. Olyan különleges kapcsolat alakult ki közöttünk. Ő persze ilyet nem mondana, de tudom, hogy ez nála is megvan. Láttam rajta, amikor visszajöttem Amerikából. Tagadhatja, nem zavar, hiszen a lényeg az, hogy én tudjam, nem?
Nézem a férfit, aki mellettem ül, és hirtelen millió kérdés merül fel bennem. Az is persze, hogy megtudjam, miben hasonlítanak, de végül elvetem ezt, hiszen mégsem akarom tudni. Nem azért, mert nem hinnék neki, hanem mert tudom, hogy mások sokkal reálisabban látják az apámat, mint én. Nekem ő a szülőm, az, aki véd, az, akitől elszakítottak még a születésem előtt, és akivel számos közös dolgom van. Ő az, akiről tudom, hogy simán ölne, kérdés nélkül, mégsem akarom, hogy ez valóban kimondásra kerüljön. Számomra az apukám hős, és azt akarom, hogy hős is maradjon, még ha ezzel egy irreális képet készítek róla. Nem akarok a negatív tulajdonságaiba belegondolni, mert ismerem magam, felnagyítanám, és abból katasztrófa lenne. Nem tudnék vele többé ugyanolyan lenni.
- Önnek van gyereke? Felesége?
Végül nagy nehezen sikerül választanom egy kérdést, mely foglalkoztat, és melyet meg szeretnék kérdezni. hogy miért, azt nem tudom megmondani, de nagyon érdekel, hogy milyen ember, olyan örök magányos vagy olyan, akinek szüksége van arra, hogy legyen egy váll, melybe az arcát temetheti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=611296#post611296][b]Rothman Anton - 2016.08.06. 14:13[/b][/url]

Úgy látom, a hölgyike túl komolyan veszi az én komolytalan kijelentésemet. Aztán lehet, neki van igaza. Bármi meglehet. Nem gondoltam én ezt át. Gyakran nem gondolom teljesen át, amit mondok, hiszen sokkal inkább érdekel, mit váltok ki a benyögéseimmel, semmint az, engem hogyan ítélnek meg miatta mások. Minden esetre gátlástalanul figyelem a kis Warren csinos, elmélkedő pofiját, ő meg az én ábrázatomat, szóval alaposan elnézelődünk egymáson. Elvagyunk. Öklöm teljesen összegyűri rátámasztott arcomat, a számat némi csücsörítésre kényszerítve. Aztán jön a kérdése. Felvont szemöldökkel, érdeklődve hallgatom.
- Van egy lányom, a Bagolykőbe jár. Másodikos. Rothman Hanna. - felelem és jó apukához méltóan már kapom is elő a brifkómból a közös fényképeinket. Illetve ez nem teljesen igaz. Mármint tényleg az apák gyöngye vagyok és elő is veszem a fotókat, azonban némi afféle hátsószándékkal is, Mina hátha ráismer a kölykömre. Mániám lett mostanában, hogy megfigyeltessem a gyerekemet, legalábbis kémkedjek utána. Azonban ez inkább csak egy amolyan hóbortos játék, még akkor is, ha a kiscsaj meg akar majd ölni, amikor egyszer erre rájön.
Minden esetre érkezik az első fénykép, amit egy ilyen mugli igazolványkép gyártó dobozban készítettünk Budapesten egy színházi előadás előtt. Olyan büszke vigyorral a fejemen mutatom, mintha legalábbis olyan tökéletes felvétel lenne, amit egy teljes sminkes, ruhás, műtermes fotóstáb is megirigyelhetne az akármilyen magazinjuk címlapjára. Mondjuk tényleg így gondolom.
Nade szóval az első kép.


Akár akarja a padtársam, akár nem, van ott még ahonnan ez jött, úgyhogy nyújtom is át a következő képremeket, ami még az előzőt is felülmúlja a megkomponáltság tekintetében. A pózok, amelyekben a falnál illegetjük magunkat, megkérdőjelezik, jó hivatást választottam-e, amikor aurornak álltam a topmodellkedés helyett.
Íme a második kép.


Mivel pedig három a magyar igazság, érkezik az utolsó. Ez a legjelentéktelenebb, legérdektelenebb darab. Legalábbis a fintoraimból, amikkel átnyújtom, az vehető ki, hogy ez már csak egy ráadás, de nem is lenne szükséges. Holott természetesen ez a legkedvesebb mind közül. Homlokon csókolom rajta a kis nyamvadtat.
Ez a harmadik kép.


Figyelem, mit szól hozzájuk a levitás, aztán szépen sorban visszaszerzem mindet, gondosan a tárcámba süllyesztve őket, méltó helyükre. Ezután pedig megválaszolom a másik kérdést is, hiszen nem feledkeztem meg róla. Sajnos.
- A családi állapotom: elvált. - közlöm, miközben a zsebembe tömöm a brifkómat. A volt asszonyomról is van benne egy kép. Mármint nem külön róla, hanem családi fotó. De azt nem szoktam mutogatni. Sőt, én magam is elég ritkán nézek rá.
- De nagyon ideális a kapcsolatom az ex-nejemmel. - mosolygok békésen.
- Szinte soha sem találkozunk. - árulom el a volt nőmmel való harmonikus nem együttélés ősi titkát, ami igazából az egész kis famíliánk megelégedésére szolgál. A lányunk a közös pont, neki meg az anyja meg sem említ engem, én se neki az anyját. Mindenki éli az életét, külön, nyugiban. Ha véletlen összefutunk, akkor persze kitör a parasztgyalázat meg miegymás. De a gyerek előtt soha. Ebben is nagy az egyetértés.
- Nálatok bonyolultabbak a szálak, igaz? - kérdezek vissza az övéiről. Nem mintha Dwayne olyan bőbeszédű lenne a családját illetően odabent, ám ennyi év alatt már simán leszűrtem magamnak, amit le lehetett. Jó, nem mintha az én volt feleségemmel tényleg ilyen szimpla lenne ez az ügy, mint most elmondtam. De jobb szeretem ilyennek kezelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=611616#post611616][b]Warren Mina - 2016.08.08. 18:57[/b][/url]

Engedelmes gyerekként nézem meg a képeket, és be kell vallanom, a férfi meglepett. Nagyon jót nevetek azon, amilyen arcokat vág, és azon is, ahogy beállt a fal mellé. Olyan, mint egy teljesen normális apa, és megvallom ezt nem néztem ki belőle. Máris szimpatikusabb nekem. Ez bizony jó pont, hiszen szeretem azokat az apákat, akik tényleg normálisak is.
- Ismerem őt, látásból.
Persze azért megnézem a képen lévő lányt is. Eléggé ismerős, és akkor beugrik, hogy valóban láttam már. Rendes lány, azt hiszen épp egy új diáknak mutatta meg, hogy mit merre talál. Érdekes azonban, hogy a nejéről nem mutat képet. Először azonnal arra gondolok, hogy valami nagy tragédia történt, de aztán gyorsan elmeséli, hogy elvált, és a volt felesége megvan, csak nem nagyon találkozik vele.
- Egy cseppet.
Jegyzem meg elnyújtva. Gondolom tudja a történetet, ha már ismeri apát, így gondolom nem szorul különösebb magyarázatra az, hogy milyenek az otthoni állapotok. Apu és anyu szerintem akkor is szeretik egymást, még ha tagadják is, pontosabban még ha apa tagadja is. Anya eléggé nyílt ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mostanában kevesebbet veszekednek, de feszültebbek is, mintha tényleg valami nagyon robbanás lenne készülőbe. Ilyenkor van az, hogy összeakadnak, majd valami miatt robban a bomba, és megint nekiállnak veszekedni és utálni egymást. Ha ilyen kapcsolatom lesz a gyerekeim apjával, én esküszöm elásatom inkább apával a hátsó kertbe, de ezt nem vagyok hajlandó csinálni. Azt se nagyon értem, hogy ők miért csinálják, amit csinálnak.
- Az biztos, hogy nem unatkozunk.
Felelem végül diplomatikusan. Annyi, de annyi mindent tudnék mondani ehelyett, mégis úgy érzem, hogy nem lenne itt az ideje annak, hogy most teregessem ki a családi szennyest. Meg aztán a szomszédok megteszik. Ráadásul valaki azt pletykálta, hogy az unokatesóm is de fog költözni, szóval lesz még itt mit kipletykálniuk, meg felhozni a nevünket. Már eleve félek attól, hogy mennyire ki leszünk akkor beszélve. Szeretek itt lakni, nem az van, hogy nem, csak ezek a pletykák, ezek nem igen kellenének.
- Sok időt tölt a lányával?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=611751#post611751][b]Rothman Anton - 2016.08.09. 14:32[/b][/url]

Felcsillan a szemem. Szóval ismeri az én drága utódomat. Sokat sejtetően mosolyodok el, ismét könyökölve közben a háttámlán. Arcomat néha kezemen támasztom, ha éppen nem hadonászok vele beszéd közben. Máskor a homlokomra fogok fele. Nem vagyok az a nyugton lévő típus. Elég az hozzá, idült ábrázatom megüzeni a levitásnak, hogy örömömre szolgál, hogy felismerte a kölykömet és hogy ezzel a tisztázással még nincs ám vége a dolgoknak. De mindent a maga idejében.
Tényleg szükségtelen részletekbe mennie a családi helyzetével kapcsolatban. Csak ilyen rövid választ vártam tőle. Ezt pedig megkapom. A többit vagy már összeszedtem magamnak a parancsnokságon terjengő szóbeszédekből, vagy éppen Warren mormogásaiból, és főleg a mellettem ülő hölgyemény tekintetéből, arcjátékából, testtartásából.
- Amennyit lehet. - bólogatok amolyan mérlegelőn. Mintha legalábbis egy konkrét számot adtam volna válaszul. Az igazság persze az, hogy elvileg elég az idő, amit a lányommal töltök. Másnak fele ennyi sem jut. Gyakorlatilag viszont a közelébe sem ér ez annak, amennyit szeretnék. Azonban az élet nem kívánságműsor, ezt pedig már régen elfogadtam. Elég nekem, ha tudom, hogy jól van, akárhol is van, és ha olykor-olykor megropogtathatom ifjú csontjait egy atyai öleléssel.
- De ugye ő bentlakásos. Szünetekre jön csak haza. Olyankor meg hol az anyjánál van, hol nálam. - taglalom kicsit, mik az akadályozó tényezők. Most egész normálisan és valósan vázolom a magánéletem, ám különben nagy átlagban ez egyáltalán nem szokásom. Ennek annyi az oka, hogy nagy átlagban a kollégáim, valamint a bűnügyek velejárói (tanúk, gyanúsítottak, miegyéb) vesznek körül. Olyankor pedig mesterien terelem el a szót ezekről a témákról, vagy éppen a csillagokat is lehazudom az égről, mert úgy lehet a legjobban kicsalni az igazságot a másikból. Könnyen megered a nyelvük, ha a saját sztorijukra ismernek. Azt már nem kell tudniuk, hogy az ő sztorijuk nem az én sztorim.
- Milyen a pincérlánykodás? Azt még nem próbáltam. - érdeklődöm meg tőle, ha már így felemlegette a bemutatkozáskor. Hozzáfűzésem tekintetében eszembe sem jut azon pedálozni, hogy esetleg kijavítsam magam, hogy mármint a pincérkedést, hiszen tény és való, hogy még a pincérlánykodást sem próbáltam.
- Vendéglátósnak adtam már ki magam párszor bevetésen, de az mindegy. - teszem még ezt is hozzá egy legyintéssel. Recepciós, csomaghordó, pultos... mind megvolt. De a pincér és pincérlány még nem került a repertoáromba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=611912#post611912][b]Warren Mina - 2016.08.10. 21:13[/b][/url]

- Ön nem itt lakik?
Ha valami jó abban, hogy itt lakunk, az határozottan az, hogy az iskola utáni időmet én osztom be, és azzal töltöm, akivel akarom. Van persze fent ágyam, és szobám meg szobatársaim, ám ezt a szolgáltatást csak nehéz és év végi vizsgák esetén szoktam igénybe venni, meg akkor ha mondjuk nagyon elhúzódik a tanulás, és már nincs kedvem végigjönni a kastély és a falu közötti úton, ami persze egész barátságos, de nem mindig.
Viszont van olyanra lehetőségem, hogy ha nem bírom a feszkót, akkor szépen felhúzom a cipőm, és akár hajnali kettőkor is nekiveselkedek a sétálásnak. Az pedig, hogy anya és apa legalább viszonylag normalizálták a kapcsolatukat segít abban, hogy annyi időt tölthessek mindkettejükkel, amennyit én szeretnék. Szóval vannak előnyei azért az itt lakásnak is.
- Szeretem csinálni.
Új téma, ami egy kicsit váratlanul ér, de azért tudok rá válaszolni, viszont az kicsit zavar, hogy csak ilyen minimális választ adtam, mert olyan, mintha bunkó lennék. Pedig nem vagyok, csak egy kicsit bizalmatlan. Hiába mondta, hogy olyan, mint apa, nekem azért vannak fenntartásaim.
- Nagyon szeretem. Sokkal nyíltabb lettem, és sok mindent tanultam. Meg aztán a főnök beenged a konyhába is, kipróbálhatunk új ötleteket, és ha jó, akkor felkerül az étlapra. Nekem már két sütim is felkerült. Mi nevezhetjük el, és a közös receptes könyvben is ott van a nevünk mellette, hogy majd az utókornak fennmaradjunk.
A végére már mosolygok is, és sokkal lelkesebben beszélek, mint eddig. Be kell vallanom, nagyon szeretek pincérkedni, és tényleg számos pozitív, de eddig rejtett tulajdonságom került elő, és mellette kamatoztatni tudom azokat is, melyek megvoltak, de eddig nem igazán láttam hasznukat. Most azonban már teljesen kicserélődtem, így a felnőtt lét kapujában. Jövőre végzős leszek, nagykorú a muglik világában is, és végre ráleltem arra az emberre, aki mindig is lenni akartam. Olyan jó, hogy egész végig ott volt benne, csak kellettek helyzetek, hogy kitörjön.
- Mi lett volna, ha nem aurornak megy?
Teszem fel az újabb kérdést, ami valamennyire aktuális is, hiszen itt a pályaválasztásom a küszöbön, ki kell találnom, hogy mi legyek, ha nagy leszek, és egyelőre sajnos fogalmam sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=612873#post612873][b]Rothman Anton - 2016.08.17. 10:16[/b][/url]

- Mm. - kezdődik a válaszom egy nemleges hümmögéssel és fejrázással.
- Budanekeresden. Ott ringatták bölcsőm, ott születtem, ott boruljon rám a szemfödél, ott domborodjék a sír is fölöttem! - árad ki belőlem a költészet Petőfi után szabadon. De nem kerítek neki nagy feneket. Laza, csevegő stílusban szórom a fennkölt szavakat. Válaszom pedig világossá teszi, miért nem tölthetek ANNYIRA sok időt a kis csitri leányommal.
Mialatt a levitás kifejti, miért is olyan csodálatos dolog a pincérnősködés, jómagam számtalan különböző testhelyzetet veszek fel egymás után, miközben hallgatom. Először felhúzom a egyik térdem közénk; utána kinyújtom inkább a lábaimat, kezeimet az ölembe kulcsolva; aztán feldobom karjaimat a támlára; végül lábaimat keresztbe dobom egymáson. De nem zökkentem ki ezekkel a mesélésből. Nem is az volt a szándékom. Minden esetre látszik, hogy valóban nagyon lelkes a  munkájával kapcsolatban. Kevesen mondhatják el ezt magukról. Bár a jelenlévők nagyot dobnak a statisztikán.
Elgondolkodva csukom le az egyik szemem, számat kissé félrehúzva. Így filózok a feltett kérdésen. Nem mintha ne töprengtem volna már el rengetegszer azon, miket csinálnék még szívesen, ha nem aurorkodnék, de az a gond -már ha ez gond-, hogy csomó ilyen van.
- Kalóz. - jelentem be végül aztán idült mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=613962#post613962][b]Warren Mina - 2016.08.24. 15:41[/b][/url]

- Budanekeresd sem a világ vége.
Jegyzem meg egy halvány mosollyal. Annyira mondjuk nem is a kedvencem a hely, főleg a bejutás miatt, de mégis az időm majdnem felét ott töltöm.
- Apa is ott lakik.
Hátha ez segít neki valamennyire. Persze nem tudom, hogy milyenek a családi kör, nálunk is voltak feszült pillanatok, pedig a szüleim elvben már felnőttek. Bár, ha belegondolok abba, ahogy ők viselkednek egymással. Nos, a felnőttek élete nem is olyan vonzó. Nem zavar egy pillanatig sem, ahogy helyezkedik, kicsit olyan, mint Sean. Igaz van közöttük kábé negyven év, vagy nem tudom mennyi lehet a pasas, de a két éves kisöcsém teljesesen ugyanez. Imádom is érte, mert nagyon nyitott. Na meg persze akaratos is.
- Kalóz?
Nézek rá csodálkozva. Sok minden megfordult a fejemben, de az nem, hogy kalóz akarna lenni. Ezzel alaposan megdöbbentett. Inkább más szakmák villantak be.
- Azt hittem kocsmáros vagy ilyesmi.
Lehet, hogy furcsa, de valahogy a vendéglátás számomra sokkal inkább hozzá passzol, mint, hogy auror vagy kalóz legyen. Anyának is mást tudnék elképzelni a tanítás meg a pszichomókusit tudom elképzelni. Mondjuk apának meg nagyon is az aurorkodást. Igaz, hogy nagyon is féltem miatta.
- Nincs kedve sétálni? Lehet, hogy lassan haza kéne mennem.
Fáradt ugyan nem vagyok, de tényleg, lassan mennem kéne, ha holnap tisztességes időben fel akarok kelni. Lassan le is engedem a lábaimat, hogy induláshoz készüljek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=614163#post614163][b]Rothman Anton - 2016.08.26. 13:49[/b][/url]

Bólogatok neki. Mind a Budanekeresdet illető megjegyzésére, mind arra, hogy az édes drága jó apja is ott lakik. Igaz mindkettő. Való igaz. Na de ennyit erről.
- Hát az sem rossz. - emelem meg a szemöldököm elismerően az elgondolt állásra.
- De miért ne lehetnék kocsmáros kalóz? Lenne egy jó kis ivóm az egyik kikötőben. - lendülök bele a fantáziálásba, jobban kihúzva magam ültömben. Közben a lányka felveti, hogy sétáljunk. Nem mondok rá semmit, egyszerűen csak felpattanok a padról és így folytatom tovább a tervezgetést.
- Mondjuk a Duna mellett. Aki megérkezik a hajójával, ha lejön a fedélzetről, egyből azon a dokkon találja magát, ami a kocsmámba vezet. - mutogatom a kezemmel a légben, mi hol lenne, és közben oldalazok el a padtól, indulva tovább a megfelelő irányba Warren kisasszony mellett.
- Lenne nagy vigasság aaa... - nyújtom el a hangot, míg a hely nevén töprengek.
- Kacér Kelpiben! - közlöm vigyorogva.
- Aztán néha átadnám a pultos munkát... - folytatom, kezemet zsebre téve, magam elé pislogva, ahogy indulunk az úton, ki a parkból.
- ... és vízre szállnék fosztogatni kicsit. - vonok vállat könnyeden. Különben nem csak egy darabon megyek a levitással. Szándékomban áll hazáig kísérni. Ha ellenére van, ha nem, így lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=615170#post615170][b]Warren Mina - 2016.09.01. 18:52[/b][/url]

Itt az ideje feltápászkodni, és elindulni haza, elvégre holnap tényleg ott lesz az a teszt, és nem bújhatok ki alóla azzal, hogy a tesóm üvöltött, én meg Rothman úrral ütem a Boglyas téren éjjel, és azt ecseteltük, hogy mi lett volna, ha nem aurornak ment. Pedig valljuk be, sokkal érdekesebb ez a téma, mint az.
- Hm, ez a kettő mondjuk egész jól passzol.
Közben már el is indultunk. Na persze nem egy hosszú út ez, kényelmesen ballagva – mert bizony csak ballagunk, nem rohanunk sehova, most már ez a pár perc olyan mindegy is a dolgozatírás szempontjából –, szinte andalgunk az otthonom felé. Egész rendes ez a fickó, és meg kell vallanom, még biztonságban is éreztem magam mellette, ami külön jó pont, ha az ember éjjel császkál Bogolyfalván.
- Ez a név szuper! Kacér Kelpi. Szerintem kalózkodás nélkül is nagyon kapós lenne. Amúgy is, kevés hely van a Duna mellett a varázslóknak és boszorkáknak, ahova betérhetnek.
Meg aztán az ilyen helyeknek mindig gyorsan kialakul az állandó köre, és folyton be – betérnek az újabb arcok is, akik közül nem egy ott ragad. Na igen, a vendéglátás elég jó biznisz.
- Csak szóljon, szívesen besegítek, persze jó fizetségért.
Nevetek fel, mikor lelassulunk a házat övező kerítés mellett, majd megtorpanunk a kertkapunál.
- Köszönöm, hogy nem sétált csak el mellettem, és hogy hazakísért. Be kell mennem, ahogy elnézem, anya még ébren van. Ne kerüljön bajba.
Villantom rá még egyszer a mosolyom, mielőtt belépnék a kapun. Valóban, itt az ideje, hogy pihenjek kicsit.