A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608271#post608271][b]Rothman Anton - 2016.07.12. 16:52[/b][/url]

Mióta megérkezett az új polgármester, a hivatalban nagy a felfordulás. Páran mennek, páran jönnek. A távozókat pedig - jó szokás szerint - ilyenkor lehet végre kibeszélni és szépen kitálalni róluk. Először csak pletyka, aztán erős gyanú, végül minisztériumi ügy. Ekkor persze a parancsnokságon szólnak a legjobb emberüknek, hogy járjon már a végére a dolgoknak. Ez a bizonyos legjobb ember pedig nyilvánvalóan szerény személyem. Remélem, senki nem hiszi, még véletlenül sem, hogy már megint azért varrtak a nyakamba egy ilyen dögunalmas munkát, mert én mozgok a legotthonosabban Bogolyfalván a bepalizható aurorok közül, vagy mert mindig kapóra jön egy ürügy, amivel távol tarthatnak az irodától, ahol az idegeiket csócsálom!
A mai nyomozásom a pubban végződött, ahol is három órán át kérdeztem ki az ominózus pletyka forrását. Könnyedén rövidre zárhattam volna a túlbuzgó kis titkár szóáradatát, ám most a másik kedvencemre szavaztam: rákontráztam a dolgokra. Úgy tettem, mintha a világon semmi nem érdekelne jobban, mint a hivatali dolgozó sérelmei az összetintázott papírok és az őt ért leszólások. Arról nem is beszélve, hogy ha az embert feloldja egy pohárka lángnyelv whiskey meg egy kiváló hallgatóság, akkor olyan részleteket is megoszt, amikről még ő sem tudta, hogy fontosak lehetnek.
Akármilyen élvezetes kihallgatás volt, azért örülök, hogy hajnali kettőkor zár a hely és kidobnak minket. Sűrűn megköszönöm a tanú segítségét, kap sok vállveregetést, hadd érezze magát fontosnak, aztán ki-ki megy a maga útján. Az enyém a térre vezet. Felgyűröm egy kicsit fekete, hosszú ujjú pólómat és a karórámra nézek, majd kezem a zsebembe nyomom. Olyan lazán veszem fura, O-lábú lépteimet, hogy félő, mindjárt szétesem. Éppen a szökőkúthoz érnék, amikor egy lánykára leszek figyelmes. Megállok és csak figyelem pár méter távolságból. Észre se vesz. Zene a fülén, szeme csukva. Közelebb ballagok. Ismerős nekem valahonnan. Ezen filózok, gátlástalanul bámulva őt, majd még közelebb húzódom és óvatosan leereszkedem a padra. Reményeim szerint nem érzi meg, hogy mellé ült valaki. Fogamat összeszorítva pillantok rá oldalra, sikeres volt-e a művelet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608515#post608515][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 00:06[/b][/url]

Küldetés teljesítve. A leányzó meg sem rezdül, ahogy leülök mellé. Észre sem veszi. Nem lennék az apja helyében. Végülis akárki lehetnék és akármilyen szándékkal is érkezhettem volna. Kikaphatnám a kezéből a zenélő kütyüjét és elrohanhatnék vele, aztán jó pénzért eladnám a helyi ketyerekereskedésnek; vagy beledobhatnám egy zsákba és hazavinném rabszolgának házimanó gyanánt; vagy lehetnék egy fess fiatalember, aki csak úgy helyet foglalt mellette. Remélem, mindenki kitalálta, hogy ez utóbbi az, ami ténylegesen történt. Minden stimmel.
Mivel nem zavartam meg semmit -és ezt kivételesen nem is sajnálom olyan nagyon-, ezért hát egy jóleső sóhajjal dőlök hátra magam is. Egyik karomat az ölembe nyugtatom, a másikat a háttámlára vetem. Kezemet hátulról rásimítom a deszkára, nem érve a hölgyet. Lábaimat keresztbe dobom egymáson, és a levegőben lévő cipőmet mozgatom, körözök vele.
Belegondolva, persze az én kölyköm is simán lehet ennyire óvatlan. Bár kétlem, de azért lehet. Úgyhogy magamat is sajnálhatnom nyugodtan, nem csak ennek a lánynak a szüleit. Minden gyerek szüleit nagyon sajnálom. Függetlenül a gyerek korától, óvatosságától és mindenétől.
Néha padtársamra sandítok, akinek fogalma sincs róla, hogy a padtársam. Komolyan ismerős nekem. Meg szép is. Egy szép, ismerős lány. Ennyi alapján igazából akárki lehet. Minden esetre most azon kezdek meditálni, hogy eloldalazzak-e. Hagyjam-e szegény teremtést áldott magányában. De olyan jól ülök itt. Körbenézek a kihalt, nyugis téren. Azt hiszem, átragadt rám ez a relaxálás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608587#post608587][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 19:06[/b][/url]

Nem nézek rá oldalra, de a perifériás látásommal érzékelem, hogy kinyitotta a szemét és egy jó hosszú pillanatig még nem vesz észre, ám csakhamar meghűl a vér az ereiben. Még én is megfázom tőle. Jó, persze, nem arról a jeges rémületről van szó, csak a mélyről jövő döbbenetről. Hiába észlelem mindezt, ücsörgök tovább lazán, és mindössze akkor tekintek rá, amikor félszegen megszólal.
- Hm? - hümmögök kérdőn, miközben mosolyogva megemelem szemöldökömet. Mintha teljesen egyezményesen üldögéltünk volna idáig némán egymás mellett, amit ő most a szavaival megzavart. De nem gond, hiszen jóban vagyunk és mielőtt ledobtuk magunkat ide, kedélyesen eltársalogtunk egy kiadós séta közben. Legalábbis az ábrázatom ezt sugallja. Egy kívülálló ezt hihetné. Már ha csak engem nézne. Ha a lányt, akkor hívná az aurorokat. Csakhogy itt van már egy, az meg még több is a kelleténél.
- Áh. Semmi baj. - legyintek aztán kedvesen és folytatom az éjjeli tér szemlélését. El van felejtve, fátylat rá! Komolyan, semmi gond. Viszont azt se én, se ő nem tudja, miért kért bocsánatot. Inkább ez amolyan szófordulat lehetett. Azonban vétek lett volna nem reagálnom rá.
- Különben ki vagy te? - fordulok felé hirtelen, homlokráncolva és fejemet kissé hátrahúzom, így méregetve őt, szokásosan elnagyolt mozdulataim közepette. Direkt nem azt kérdeztem, hogy "mi a neved?", mert annak eléggé csajozós szöveg szaga van. Márpedig én most nem ismerkedni akarok, hanem kideríteni, hogy ki ő és miért találom ismerősnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608627#post608627][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 21:56[/b][/url]

Érdekes a kettősség, ami megelevenedik előttem. Az előtérbe helyezett nyugalom és közben a félelemmel vegyes izgalom, ami a belsőjét csócsálja. Ugyan laikus számára csak az előbbi felfedezhető, egy hozzám hasonló, erre szakosodott vén rókának semmiből nem áll pontosan tudni, mivel van dolga. Egy-egy izom megrándulása, néhány mikro kifejezés, a testtartása. Nyitott könyv, szórakoztató olvasmány.
Mikor felveti ezt az önismeret ügyet, sűrűn pislogva jobban felé fordulok, és az eddig mögötte tartott kezemre most rátámasztom arcomat, a támlára könyökölve. Mesélj csak, hallgatlak! Ám a mi kis pszichológusunk inkább felsorolásba kezd. Összevont szemöldökkel hallgatom. Jó, jó, ezeket mind sejtettem. Nekem valami más infó kéne. Meg is kapom a nevét. A neve pedig a legjobb kiindulópont, amivel csak szolgálhatott.
Bemutatkozása nyomán számra egy elcsigázott, de annál szélesebb vigyor szökik, a felismerésem jeleként, amit ő természetesen még nem tudhat. Az egy dolog, hogy drága jó anyjához nem egyszer volt már szerencsém a Bagolykő falai közt, azonban...
- Apukád egyik legkedvesebb kollégája. - közlöm vele ezt a blődséget és kezet fogok vele. Már persze az eleje meg a vége nem blődség, a közepe viszont teljességgel. Bár az is tény és való, Dwayne talán kicsit kevésbé rühell, mint a parancsnokság nagy része.
- Rothman Anton. - viszonzom a bemutatkozást.
- De nem édesapád küldött. - tisztázom ezt gyorsan, hiszen eléggé így tűnhet a helyzet. Bár talán a mentegetőzésem pont hogy erre fogja terelni a gyanút. Majd meglátjuk. Egy kis sóhajjal körbenézek a parkban.
- Nem fázol, kedves? - pillantok rajta végig kicsit. Más kérdés, hogy én ugyanolyan lengén vagyok öltözve, mint ő, de a korabeli csitrik bizony dideregni szoktak a -nappali fokokhoz képest- hűs nyáréjszakékon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=608637#post608637][b]Rothman Anton - 2016.07.14. 22:42[/b][/url]

Naná, hogy hallotta már a nevem. A hírem mindenhova elér. Hol irigykedve, hol káromolva, hol idegesen morogva, de ott terem. Nem hiszem, hogy Mácsai dokinéni említett volna engem. Inkább az apja valami parancsnokságanyázás közben. Az ilyen jellegű beszélgetésekben gyakran megfordulok.
- Igen. Nagyon hasonlítasz a szüleidre. Már ha meg nem sértelek. - emelem fel védekezően a kezemet. - De szerintem talán láttalak kisebb korodban. - gondolkozom el ezen, hiszen egyáltalán nem lehetetlen az sem. Ha nem is személyesen, de egy kósza fotón.
Nem fázik. Akkor ő a tisztelet, akinek a kivétel jár. Vagy fordítva? Nem mintha ez olyasmi lenne, amire akárki büszke lehetne, hiszen a hőérzetet vajmi nehezen szabályozzuk, így hát arról se tehetne, ha cidrizne. A lényeg, hogy jól van, nem kell villognom semmilyen melegítőbűbájjal.
- Éppen egy kihallgatáson voltam. - felelem, hüvelykujjammal a hátam mögé mutatva a távolba, jelezvén a helyet, ahonnan ide vezetett az utam.
- Elhúzódott. - bólogatok, hiszen ez nem egy szokványos időpont az ilyesmihez.
- És kegyed? - kérdezek vissza. Közben lejjebb csúszom kicsit a padon. Kezdek lefolyni róla, mint általában minden ülőalkalmatosságról. De végül mindegyiken rajta maradok. Egyik karom ismét a háttámlára dobva, a másik átvetve a pad karfáján. Ujjaim csaknem a földet súrolják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=609005#post609005][b]Rothman Anton - 2016.07.16. 22:13[/b][/url]

Ez is ritka. Mármint minden bizonnyal többen imádják ennyire a szüleiket, mint amennyien bevallják, azonban valahogy ösztönös, hogy hárítsunk, ha azonosítanak velük minket. Hiszen az ősök gázak meg amúgy is, mi mind egyéniségek vagyunk, ne hasonlítgassanak már minket xyhoz. Noha én se vagyok így ezzel. Naná, hogy olyan vagyok, mint a szüleim, hiszen ők dobtak össze engem. Az ég meg kék, én pedig szívtipró vagyok. Alapvetőség mind.
Nem csodálnám, ha nem emlékezne az első találkozásunkra. Én sem emlékszem, pedig én már jóval nagyobb voltam, mint ő. Csak dereng, hogy mintha Warrent láttam volna már a kislányával, ez a hölgyemény pedig tényleg ismerős volt nekem azon felül is, hogy ismerem a szüleit. Tényleg nem volt már olyan apró, de akkor se ma történt az eset.
- Sok a közös apukádban és bennem. - állapítom meg, amikor Mina közli, hogy az örege bizony kihallgatás fan. Én is az vagyok. Igazából ebben a szent pillanatban is kihallgatok valakit. Nekem minden társalgás és szinte akármilyen kapcsolatteremtés egy kihallgatás. Ettől még persze az iménti kijelentésem nem feltétlen helytálló, hiszen ezen a dolgon kívül, meg a munkahelyünkön kívül annyira igazán nagyon sok közös vonásunk nincs Dwayne Warrennel. Talán csak az, hogy otthon mindketten nyuszis mamuszban lófrálunk.
Mikor kiönti nekem a lelkét a kisöccsével és úgy en bloc a családi körülményeivel kapcsolatban, helyzetváltoztatok, és ismét felveszem a háttámlán  könyöklő, figyelő pózt. Bólogatva hallgatom, rezdüléseit figyelve, és válaszul mindössze megértően sóhajtok. Nem állok neki kifejteni, hogy egyáltalán nem az ő felelőssége, hogy a kisöccse hogy van és hogy jobban legyen. Erre vannak a szülők.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=611296#post611296][b]Rothman Anton - 2016.08.06. 14:13[/b][/url]

Úgy látom, a hölgyike túl komolyan veszi az én komolytalan kijelentésemet. Aztán lehet, neki van igaza. Bármi meglehet. Nem gondoltam én ezt át. Gyakran nem gondolom teljesen át, amit mondok, hiszen sokkal inkább érdekel, mit váltok ki a benyögéseimmel, semmint az, engem hogyan ítélnek meg miatta mások. Minden esetre gátlástalanul figyelem a kis Warren csinos, elmélkedő pofiját, ő meg az én ábrázatomat, szóval alaposan elnézelődünk egymáson. Elvagyunk. Öklöm teljesen összegyűri rátámasztott arcomat, a számat némi csücsörítésre kényszerítve. Aztán jön a kérdése. Felvont szemöldökkel, érdeklődve hallgatom.
- Van egy lányom, a Bagolykőbe jár. Másodikos. Rothman Hanna. - felelem és jó apukához méltóan már kapom is elő a brifkómból a közös fényképeinket. Illetve ez nem teljesen igaz. Mármint tényleg az apák gyöngye vagyok és elő is veszem a fotókat, azonban némi afféle hátsószándékkal is, Mina hátha ráismer a kölykömre. Mániám lett mostanában, hogy megfigyeltessem a gyerekemet, legalábbis kémkedjek utána. Azonban ez inkább csak egy amolyan hóbortos játék, még akkor is, ha a kiscsaj meg akar majd ölni, amikor egyszer erre rájön.
Minden esetre érkezik az első fénykép, amit egy ilyen mugli igazolványkép gyártó dobozban készítettünk Budapesten egy színházi előadás előtt. Olyan büszke vigyorral a fejemen mutatom, mintha legalábbis olyan tökéletes felvétel lenne, amit egy teljes sminkes, ruhás, műtermes fotóstáb is megirigyelhetne az akármilyen magazinjuk címlapjára. Mondjuk tényleg így gondolom.
Nade szóval az első kép.


Akár akarja a padtársam, akár nem, van ott még ahonnan ez jött, úgyhogy nyújtom is át a következő képremeket, ami még az előzőt is felülmúlja a megkomponáltság tekintetében. A pózok, amelyekben a falnál illegetjük magunkat, megkérdőjelezik, jó hivatást választottam-e, amikor aurornak álltam a topmodellkedés helyett.
Íme a második kép.


Mivel pedig három a magyar igazság, érkezik az utolsó. Ez a legjelentéktelenebb, legérdektelenebb darab. Legalábbis a fintoraimból, amikkel átnyújtom, az vehető ki, hogy ez már csak egy ráadás, de nem is lenne szükséges. Holott természetesen ez a legkedvesebb mind közül. Homlokon csókolom rajta a kis nyamvadtat.
Ez a harmadik kép.


Figyelem, mit szól hozzájuk a levitás, aztán szépen sorban visszaszerzem mindet, gondosan a tárcámba süllyesztve őket, méltó helyükre. Ezután pedig megválaszolom a másik kérdést is, hiszen nem feledkeztem meg róla. Sajnos.
- A családi állapotom: elvált. - közlöm, miközben a zsebembe tömöm a brifkómat. A volt asszonyomról is van benne egy kép. Mármint nem külön róla, hanem családi fotó. De azt nem szoktam mutogatni. Sőt, én magam is elég ritkán nézek rá.
- De nagyon ideális a kapcsolatom az ex-nejemmel. - mosolygok békésen.
- Szinte soha sem találkozunk. - árulom el a volt nőmmel való harmonikus nem együttélés ősi titkát, ami igazából az egész kis famíliánk megelégedésére szolgál. A lányunk a közös pont, neki meg az anyja meg sem említ engem, én se neki az anyját. Mindenki éli az életét, külön, nyugiban. Ha véletlen összefutunk, akkor persze kitör a parasztgyalázat meg miegymás. De a gyerek előtt soha. Ebben is nagy az egyetértés.
- Nálatok bonyolultabbak a szálak, igaz? - kérdezek vissza az övéiről. Nem mintha Dwayne olyan bőbeszédű lenne a családját illetően odabent, ám ennyi év alatt már simán leszűrtem magamnak, amit le lehetett. Jó, nem mintha az én volt feleségemmel tényleg ilyen szimpla lenne ez az ügy, mint most elmondtam. De jobb szeretem ilyennek kezelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=611751#post611751][b]Rothman Anton - 2016.08.09. 14:32[/b][/url]

Felcsillan a szemem. Szóval ismeri az én drága utódomat. Sokat sejtetően mosolyodok el, ismét könyökölve közben a háttámlán. Arcomat néha kezemen támasztom, ha éppen nem hadonászok vele beszéd közben. Máskor a homlokomra fogok fele. Nem vagyok az a nyugton lévő típus. Elég az hozzá, idült ábrázatom megüzeni a levitásnak, hogy örömömre szolgál, hogy felismerte a kölykömet és hogy ezzel a tisztázással még nincs ám vége a dolgoknak. De mindent a maga idejében.
Tényleg szükségtelen részletekbe mennie a családi helyzetével kapcsolatban. Csak ilyen rövid választ vártam tőle. Ezt pedig megkapom. A többit vagy már összeszedtem magamnak a parancsnokságon terjengő szóbeszédekből, vagy éppen Warren mormogásaiból, és főleg a mellettem ülő hölgyemény tekintetéből, arcjátékából, testtartásából.
- Amennyit lehet. - bólogatok amolyan mérlegelőn. Mintha legalábbis egy konkrét számot adtam volna válaszul. Az igazság persze az, hogy elvileg elég az idő, amit a lányommal töltök. Másnak fele ennyi sem jut. Gyakorlatilag viszont a közelébe sem ér ez annak, amennyit szeretnék. Azonban az élet nem kívánságműsor, ezt pedig már régen elfogadtam. Elég nekem, ha tudom, hogy jól van, akárhol is van, és ha olykor-olykor megropogtathatom ifjú csontjait egy atyai öleléssel.
- De ugye ő bentlakásos. Szünetekre jön csak haza. Olyankor meg hol az anyjánál van, hol nálam. - taglalom kicsit, mik az akadályozó tényezők. Most egész normálisan és valósan vázolom a magánéletem, ám különben nagy átlagban ez egyáltalán nem szokásom. Ennek annyi az oka, hogy nagy átlagban a kollégáim, valamint a bűnügyek velejárói (tanúk, gyanúsítottak, miegyéb) vesznek körül. Olyankor pedig mesterien terelem el a szót ezekről a témákról, vagy éppen a csillagokat is lehazudom az égről, mert úgy lehet a legjobban kicsalni az igazságot a másikból. Könnyen megered a nyelvük, ha a saját sztorijukra ismernek. Azt már nem kell tudniuk, hogy az ő sztorijuk nem az én sztorim.
- Milyen a pincérlánykodás? Azt még nem próbáltam. - érdeklődöm meg tőle, ha már így felemlegette a bemutatkozáskor. Hozzáfűzésem tekintetében eszembe sem jut azon pedálozni, hogy esetleg kijavítsam magam, hogy mármint a pincérkedést, hiszen tény és való, hogy még a pincérlánykodást sem próbáltam.
- Vendéglátósnak adtam már ki magam párszor bevetésen, de az mindegy. - teszem még ezt is hozzá egy legyintéssel. Recepciós, csomaghordó, pultos... mind megvolt. De a pincér és pincérlány még nem került a repertoáromba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=612643#post612643][b]Rothman Anton - 2016.08.15. 11:17[/b][/url]

Vajsörfesztivál Bogolyfalván? Ó, ki nem hagynám. Mindegy, hogy nyár vagy tél, meleg vagy hideg, jó vagy rossz, egészség vagy betegség, gazdagság vagy szegénység: a vajsör mindig vajsör. Ezzel pedig nyilvánvalóan csak egy hülye vitatkozna. Abból meg sok van. De gyertek csak! Én meg addig ballagok a falu főterére vegyülni, ismerkedni. Az sem igazán szokott zavarni, ha másoknak nincs ilyen szándéka velem. Nekem attól még van velük. Így jártak.
Beérvén a fesztiváli forgatagba, zsebre vágott kézzel trappolok a bódék közt, szemlélve az árusokat, kínálataikat. Elérek aztán a belgák standjáig, ami több mint ígéretesnek tűnik. Nehogy azt higgye persze bárki, hogy lecserélem a hazai árusainkat. Dehogy! Csak megcsalom őket. Miután kikértem a korsómat, azt szopogatva ballagok tovább, és terveim szerint estére hazatérek az én drága nejemhez vagyis -az iménti metaforát folytatva- a napomat a helyi pub vagy csárda kitelepülésénél zárom, miután letudtam kalandozásomat a külhoni ízek közt.
- Isteni. - fordulok oda, orrom alatt habbajusszal egy középkorú boszorkányhoz, aki zavartan rám mosolyog, bólogat és inkább eloldalaz. Lenyalom a számat és kortyolgatok tovább, gátlástalanul fürkészve a környezetemet, ahogy mindig. Az embereknek általában az a benyomása rólam még az idegen helyeken is, hogy járatos vagyok ott, vagy akár az enyém az egész kóceráj. Hiszen úgy járok-kelek akárhol, mintha a többiek mind az én területemre tévedtek volna. Ez igazából így is van. Legalábbis mindent az én területemnek tekintek, ahová beteszem a lábam. Hiszen megfigyelni, tanulmányozni, kihallgatni bárhol és bárkit lehet. Kihallgatószobám az egész világ - ha úgy tetszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=612873#post612873][b]Rothman Anton - 2016.08.17. 10:16[/b][/url]

- Mm. - kezdődik a válaszom egy nemleges hümmögéssel és fejrázással.
- Budanekeresden. Ott ringatták bölcsőm, ott születtem, ott boruljon rám a szemfödél, ott domborodjék a sír is fölöttem! - árad ki belőlem a költészet Petőfi után szabadon. De nem kerítek neki nagy feneket. Laza, csevegő stílusban szórom a fennkölt szavakat. Válaszom pedig világossá teszi, miért nem tölthetek ANNYIRA sok időt a kis csitri leányommal.
Mialatt a levitás kifejti, miért is olyan csodálatos dolog a pincérnősködés, jómagam számtalan különböző testhelyzetet veszek fel egymás után, miközben hallgatom. Először felhúzom a egyik térdem közénk; utána kinyújtom inkább a lábaimat, kezeimet az ölembe kulcsolva; aztán feldobom karjaimat a támlára; végül lábaimat keresztbe dobom egymáson. De nem zökkentem ki ezekkel a mesélésből. Nem is az volt a szándékom. Minden esetre látszik, hogy valóban nagyon lelkes a  munkájával kapcsolatban. Kevesen mondhatják el ezt magukról. Bár a jelenlévők nagyot dobnak a statisztikán.
Elgondolkodva csukom le az egyik szemem, számat kissé félrehúzva. Így filózok a feltett kérdésen. Nem mintha ne töprengtem volna már el rengetegszer azon, miket csinálnék még szívesen, ha nem aurorkodnék, de az a gond -már ha ez gond-, hogy csomó ilyen van.
- Kalóz. - jelentem be végül aztán idült mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=613344#post613344][b]Rothman Anton - 2016.08.21. 12:05[/b][/url]

Még jó, hogy a fele adag nektár már régen lecsúszott a torkomon, hiszen így nem borítom magamra, mikor valaki nekem jön. Oké, ha nem direkt jövettem volna magamnak, talán telibe öntöm a zakómat. Így viszont nem lett baj. Hogy miért megyek neki ál-véletlenül bárkinek egy tömegben? Mert ez a valaki koránt sem bárki. Ha aurorságomból kifolyólag (hiszen rajta van a Parancsnokság Érdemesszemmeltartani listáján) nem tudnám pontosan, hogy ez a srác Eördögh Lars Tobias, egy északi csodabogár, aki szeret vámpírokkal barátkozni, akkor is nekimentem volna. Olyan kisugárzása van, ami szinte kiált érte, hogy nekimenjek. Mások olyannyira nem veszik észre egy ilyen sokaságban, hogy egyszerű árnyékának vélik. Nekem azonban pont az ilyen árnyékok keltik fel a figyelmemet.
- Simán lecsukathatnám gondatlanságból elkövetett, emberiség elleni bűncselekményért, ha ebből egy csepp is kárba veszett volna. - közlöm vele hivatalos hangon, szabad kezemmel hadonászva, miközben ő lesütött szemmel végigmér engem.
- Rothman Anton. - nyújtom oda lenyugvó jobbomat hirtelen és éles váltással jelenik meg arcomon egy negédes vigyor, ami igazából az ábrázatomat tekintve inkább egy vészjósló vicsornak tűnik. Ez pedig igazából közelebb is áll a valósághoz.
- Csak hogy tudja, kit fog meghívni. - teszem hozzá mellékesen, még legyintek is hozzá, aztán legurítom a maradék italomat, hogy ne legyen semmi akadálya annak, hogy máris érkezhessen a vigaszkör.
- Lepjen meg! - mosolygok rá csaknem kihívóan. Még a szemöldökömet is húzogatom hozzá. Mindeközben pontosan tudom, hogy tudja, mi a hivatásom és mi ez a közvetlenkedés. Hogy miért szúrtam ki. Habár egy vadidegennel is simán megtenném ugyanezt, itt mindketten tisztában vagyunk vele, mire megy ki a játék. Ez az adottsága, nem igaz? Hasonlóan átlát az embereken, mint én. Csak míg nálam ez tanult, neki ez állapot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=614157#post614157][b]Rothman Anton - 2016.08.26. 13:25[/b][/url]

Minden mozdulatommal, minden nyikkanásommal, sőt minden ki nem mondott szavammal is az idegeit rágcsálom. A legkedvesebb csemegémet. Nincs is ennél jobb egy jó kis ital mellé. Csak jönne már az újabb korsó. De nem kell rá sokat várjak, frissen szerzett barátom indul is a bódék felé. Már persze miután jól megempatizált engem. Úgy hiszem, ezt tehette az imént. Sétát tett páratlan, fényes elmém otthonos, pofátlan közegében. Aztán gyorsan továbbállt.
Végigmérem néhányszor hátulról, meg oldalról, ahogy lépdelek vele a célunk felé, és közben ezen az ő adottságán merengek. Úgy látom, nem áldásként, se nem átokként éli meg, hanem egyszerű állapotként, amit már elfogadott. Ha ostoba lennék, pampoghatnék azon, hogy vajon miért nem aknázza ki jobban ezt a lehetőséget, amivel született, miközben én güriztem azért, hogy szert tegyek az emberolvasás, átlátás képességére. Azonban egészen máshogy élünk meg valamit, ami mindig a részünk volt, mint azt, amit meg akarunk szerezni és végül a mienk lesz.
Attól tartok, talán megpróbál majd valami rémes löttyre befizetni, ám szerintem meg fogja gondolni magát, ha máskor nem, az utolsó pillanatban. Egyes aurorokkal még csak-csak elhülyéskedik az ember, de nem mindegyikkel érdemes. Velem valószínűleg nem. Bár sose lehet nálam tudni. Talán ez is zavarhatja őt bennem. Átlát rajtam, mint egy palackon, csak éppen más szemszögből nézve meg-meg csillantom a fényt és jól a szemébe tűzök vele.
- Melyik a kedvenc skandináv vajsöre? - érdeklődöm erre, hiszen ezen a fesztiválon ez a beszélgetéstéma adott. Meg se próbálok úgy tenni, mintha nem tudnám, hová valósi, ő meg meg sem próbál úgy tenni, mintha nem tudná, hogy tudom. Szeretem, amikor nincs terelgetés. Bár azt is szeretem, ha van. Minden jó nekem, csak érdekes legyen. Mivel azonban minden érdekes, ezért minden jó.
Úgy látom, valami csibészséget fontolgat itt az orrom előtt, és látva, visszafogott figyelme az itallap mely részére irányul, hamar összerakom a képet. Orráncolva bólogatok. Merész, merész. Ezen a véleményemen kívül viszont nem lehet túl sokat megtudni arról, beköpném.e, vagy ha nem is köpném be, felhasználnám-e ellene valahogy a dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=614163#post614163][b]Rothman Anton - 2016.08.26. 13:49[/b][/url]

Bólogatok neki. Mind a Budanekeresdet illető megjegyzésére, mind arra, hogy az édes drága jó apja is ott lakik. Igaz mindkettő. Való igaz. Na de ennyit erről.
- Hát az sem rossz. - emelem meg a szemöldököm elismerően az elgondolt állásra.
- De miért ne lehetnék kocsmáros kalóz? Lenne egy jó kis ivóm az egyik kikötőben. - lendülök bele a fantáziálásba, jobban kihúzva magam ültömben. Közben a lányka felveti, hogy sétáljunk. Nem mondok rá semmit, egyszerűen csak felpattanok a padról és így folytatom tovább a tervezgetést.
- Mondjuk a Duna mellett. Aki megérkezik a hajójával, ha lejön a fedélzetről, egyből azon a dokkon találja magát, ami a kocsmámba vezet. - mutogatom a kezemmel a légben, mi hol lenne, és közben oldalazok el a padtól, indulva tovább a megfelelő irányba Warren kisasszony mellett.
- Lenne nagy vigasság aaa... - nyújtom el a hangot, míg a hely nevén töprengek.
- Kacér Kelpiben! - közlöm vigyorogva.
- Aztán néha átadnám a pultos munkát... - folytatom, kezemet zsebre téve, magam elé pislogva, ahogy indulunk az úton, ki a parkból.
- ... és vízre szállnék fosztogatni kicsit. - vonok vállat könnyeden. Különben nem csak egy darabon megyek a levitással. Szándékomban áll hazáig kísérni. Ha ellenére van, ha nem, így lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=615169#post615169][b]Rothman Anton - 2016.09.01. 18:49[/b][/url]

Rezzenéstelen arccal figyelem az eseményeket a háttérből. Már amennyire az én arcom tud olyan lenni a folyton rángó izmaimmal és az állandó grimaszolásommal. Mikor végül a kis patánk leadja a rendelést és hozzáfűzi, amit hozzáfűz, csak ajkaimat összeszorítva mosolygok. Keating-arcot vágok, ha úgy tetszik.
Még nem teljesen tudom, mire megy ki ez a suskus a csapos meg a srác között, ám hamar fény derül mindenre, amint emelem korsóm, majd bele is kóstolok. Hmm. Rossz fiú vagy, Tobias. Nagyon rossz fiú.
Elismerően bólogatok. Nem vert át. Jól tette. Talán rosszkedvem támadt volna tőle, ami meglehet, látszani nem látszott volna rajtam, csak éppen a körülöttem lévők idegein, amiken még lelkesebben roptam volna megszokott táncomat.
- Nyugi, nem boldogítom túl soká. - közlöm, megtámaszkodva egy könyöklőn.
- Csak ha már így összefutottunk... - vonok vállat, és semmiféle törekvést nem mutatok arra, hogy befejezzem a mondatomat. Tudja ő. Meg akartam ismerni egy kicsit közelebbről. Összekötöttem a kellemest a hasznossal, és egy korsó vajsör mellett élvezem a lehengerlő társaságát. Hogy ebből melyik a kellemes és melyik a hasznos rész, azt mindenki döntse el maga.
Egy ideig most némán kortyolgatom az italomat, hol a forgatagot szemlélve, hol a fiút stírölve. Nagyon kíváncsi lennék egyre s másra. Mondjuk arra, milyen lenne terepen. Lepipálna vajon engem? Vagy csak másként jeleskedne?
- Nem vonzza az aurorság, mi? - kérdezem, megosztva vele sokadik gondolatomat, dehát az előzményeket úgyis tudja, feltételezem. Míg válaszát várom, kedélyesen iszogatok tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=615694#post615694][b]Rothman Anton - 2016.09.04. 23:32[/b][/url]

Azt hihetnénk, ezzel a nemleges válasszal már vége is a feleletnek. Csakhogy mi, akiket Rothman Antonnak hívnak és akik már a korsó felét magukba diktálták, nem hisszük így. Minket nem vernek át a puszta szavak. Mi még várunk valamire. Folytatásra. Ez pedig hamar megérkezik.
- Sejtettem. - dünnyögöm és kortyolok.
- Nem igazán az a kedvtelésből akármit is csináló típus. - közlöm habbajusszal. Természetesen nem szó szerint értem, amit mondok. Hiszen tudom, hogy van, amiben azért örömét leli. Pusztán jól esik heccelni ezzel a savanyú pofival, amit általában a puszta létezéséhez vág. Ellentétben velem, akinek meg a nap huszonnégy órájában olyan tenyérbemászóan eleven ábrázata van, hogy azt a legtöbbek szerint csak péklapáttal lehetne és kéne helyretenni.
- És hogy lesz auror, ha nagy lesz? - érdeklődöm meg, mik a tervei pontosan. Elvégzi szépen a mesterképzést, aztán esetleg a Szent Györgyöt, majd beballag a Parancsnokságra a csilli-villi okleveleivel, hogy a kedves jó főparancsnok bácsi munkát ajánlhasson neki? Vagy esetleg megragadja a fesztivál forgatagában, szerény személyem formájában előállt lehetőséget? Hiszen jól tudja, hogy ez most itt az, nemde? Meglehet, más valaki kedvéért a homlokomra kéne tetoválnom, hogy rájöjjön, viszont ezt a fiút pont azért találta most meg az alkalom, mert átlát a vajsörhabos szájú, piszkálódó rétegeken és akkor is tudná, mi az ábra, ha egy szót sem szólnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=616592#post616592][b]Rothman Anton - 2016.09.11. 11:07[/b][/url]

Ó, de még hányan. A Parancsnokságon -és általában mindenhol- sokkal jobban szeretik a könnyen kezelhető hülyéket, mint a bajos zseniket. Végülis mit számít, milyen hamar vagy jól van megoldva egy ügy, ha közben akadnak bukkanók? Össze se lehet hasonlítani azzal a bárgyún mámoros érzéssel, amikor hónapok nyűglődése és tesze-toszasága után végre előkerül egy nyom, egy bizonyíték és bíróság elé állíthatunk valakit; vagy már az illető sem bírja kivárni és feladja magát. De legalább addig békében elvoltunk, lubickolva ostobaságunk és lustaságunk langymeleg vizében. Hú, ez a fiú kihozza belőlem a költőt. A kiskutya képével kipiszkálja a két fogam közül a míves gondolatokat. Azt sem tudtam, hogy oda voltak beragadva.
- Drágám, ehhez még csak fel se kell rúgni a napirendemet. - mondom neki szinte szemrehányóan, ahogy közli a tényt. Azt reméltem, legalább beírhatok valami újdonságok a naptáramba, így viszont továbbra is azzal lesz tele, amivel eddig: 10:00 kollegák bosszantása, 11:00 szabályok áthágása, 12:30 ebéd, 14:00 felettesek kikészítése, 16:00 általános zrikálások, 18:00 hazafelé menet a civilek zaklatása stb.
- Vissza a gyökerekhez! - csapom megüresedett korsómat az állópultra, ezzel jelentve be, hogy irányomat a csárda bódéja felé veszem. Ja, egyébként a kis üzleti tárgyalásunkat pedig egyelőre lezártam. Hiszen mindketten tudjuk, mi az ábra. Benne vagyok a dologban. Már azelőtt benne voltam, hogy találkoztunk. Merlin, amennyire unalmas, annyira üdítő is, hogy a másik fél még akkor is megért, ha egy szót sem szólok! Az esetek 99%ban az embereknek gőzük sincs, mit akarok mondani, miért mondom és mire gondolok. Oké, ludas vagyok benne, hiszen nem könnyítem meg a helyzetüket, dehát ez soha nem is szándékom.
- Egy extra habosat nekem meg a barátomnak! - robbanok oda a csaposhoz, miután átlökdöstem magam a tömegen. A fószer az orra alatt motyogva, fintorogva énisüdvözlömözik egyet és már nyúl is a korsókért, hogy megtöltse őket. Nem szereti, ha a vendég nem köszön, csak rögtön rendel. Mint a vendéglátósok és eladók mindegyike. Meg úgy mindenki. Engem viszont baromira nem érdekel, ő mit szeret, amíg én vagyok a vendég. Nem vagyok ám ekkora tapló, csak akinél tudom, hogy biztos megorrol és pofákat fog vágni, vagy talán még meg is szól, azokkal direkt kikezdek. Majd ha kedvesen mosolyogva kiszolgál, a modoromtól függetlenül, és nem hiszi azt, hogy itt ő az első, akkor olyan hangosan és szépen fogom üdvözölni meg kéremköszönömözni, hogy visszasírja még, amikor nem tettem. Különben meg nem muszáj ám nála költenem a pénzem. Mindegy is, az italaink közelegnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=617216#post617216][b]Rothman Anton - 2016.09.13. 21:43[/b][/url]

Szeretem a furcsa párokat. Mint amilyenek például mi vagyunk. Persze, nagyon szép, amikor két emberben rengeteg a közös és teljes harmóniában megvannak, vagy éppen pont a hasonlóság miatt egymás idegeire mennek. Klassz, de koránt sincs annyi izgalom és kiszámíthatatlan tényező, mint azoknál a társaknál, akik ég és föld. Úgyhogy örülök, hogy végre nyélbe ütöttem ezt a megismerkedést, mert már rég izgatta a fantáziámat.
Italainkat kortyolgatva a továbbiakban csak semmiségekről beszélgetünk. Jobban mondva én jártatom a szám, ő meg sejtelmesen mormog valamit olykor. De nekem ez így tökéletes. Nagyon jól elvagyok. Még a szokásosnál is jobban. És nem csak azért, mert ha nem egymagam, hanem valakivel vagyok, akkor könnyebb megfigyelni a környezetemet. Márpedig ez így van. Nem olyan feltűnő, aki társaságban van, mint aki egyedül vegyül. De szóval nem csak ezért lelem kedvem még inkább a fesztiválban. Hanem az új játszópajtásom miatt. Jól esik néha emberemre találni. Nem mondom, szeretek elökörködni a kisiskolások között, azt színlelve, hogy közéjük tartozom. Azonban üdítő tud lenni néha egy-egy felnőtt társasága, akinek feltűnik, hogy idősebb vagyok, mint aminek kiadom magam. És nem csak abból, hogy zakót hordok. De félreértés ne essék, nem nézem ám le a kisiskolásokat. Néha irigylem is őket talán. Nem fenékig tejfel felnőttnek lenni.
Mulat a falu, koccannak a korsók, hömpölyög az élet. A bábmester és tanítványa pedig még egy szűk órán át kapaszkodik a vajsörébe, szórakozottan figyelve a kedves, tudatlan népséget, akik még akkor sem veszik észre a drótjaikat, amikor megbotlanak bennük. Bájosak.