A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

- De ugye érted mire akarok kilyukadni? Ő egyáltalán nem olyan típus, aki kapcsolatra teremtetett, és az a baj, hogy én sem vagyok az - egy könnyed sóhajjal nyugtázza mondanivalóját. Beszéd közben erősen és roppant indokolatlanul gesztikulál, ezzel magyarázva Zsigmondnak a dolgokat. Nem véletlen pörög így a nyelve és használ ilyen csodás kifejezéseket, nem most kezdett a problémája taglalásába, volt az már vagy két órája. Amikor is lejött a csárdába, könnyed szórakozást keresve. Nos, ez egészen egyedi formája a könnyed szórakozásnak, de ilyesmin Sáránál mostanában nagyon nem kell meglepődni. A pulton forgatja üvegpoharát, a maradék gin tonicjával benne, amiről már ő maga sem tudja hányadik is pontosan.
- Annyira nem akarok ezen szenvedni. Mikor szenvedtem én ilyesmitől? Soha. Az a Sára akarok lenni, aki csak csettint, - ezt egy kissé koordinálatlan mozdulattal meg is mutatja, a művelet közben majdnem leverve italát - és aztán már tovább is lép. Csak úgy otthagy mindent. Nem fáj, nem kattog, csak előre néz és meg se kottyan neki az élet. Hol van ez a Sára? Ez a Sára akarok lenni.
A magyarázás nagy lelkesedésében pedig lehajtja inkább a maradék italt, mielőtt még kárba veszne. Ahogy a poharat forgatja kezei között, nem figyel magára és akaratlanul is lebiggyeszti ajkait. Bár még ebben az állapotban is a tőle megszokottan tökéletes a megjelenése. Makulátlan manikűr, szép gyűrűk, egy csinos nyaklánc, hibátlan, visszafogott smink. Szokás szerint egy hajszál sem áll el, mintha csak engedelmeskednének Sára akaratának és rendezetten, csinos hullámokban omlanak vállára - ezúttal leengedve. Az egyetlen ami jelzi, hogy már eléggé illuminált állapotban van, az a pír az arcán, kissé koordinálatlan mozgása, de főleg az, hogy tulajdonképpen nem is érdekli, Zsigmond odafigyel-e arra, amit mond, vagy válaszol-e bármit. Tulajdonképpen nem is beszél, annak ellenére, hogy csillogó zöld tekintetét gyakran rajta legelteti.
Egy ilyen alkalommal meg is látja, hogy Zsigmond ingének egyik gombja kicsit meglazult. Különös késztetést érez, hogy megnézze közelebbről, így a pultba kapaszkodik, felemelkedik a székről, hogy közelebb hajoljon és egyik ujjával finom, körkörös mozdulatokkal szórakozik a gombbal. Tekintete elkalandozó, és látszik, hogy pár pillanatig messze jár és roppant részeg.
- Zsiga-biga, gyere ki... - szinte nem is tudja, mit beszél, de a mondóka csak úgy a nyelvére jön. Aztán visszaül, leesik neki, hogy tulajdonképpen milyen hülye poént nyomott és igazán őszinte, csilingelő nevetéssel honorálja azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=533215#post533215][b]Ombozi Sára - 2015.10.22. 10:52[/b][/url]

- De ugye érted mire akarok kilyukadni? Ő egyáltalán nem olyan típus, aki kapcsolatra teremtetett, és az a baj, hogy én sem vagyok az - egy könnyed sóhajjal nyugtázza mondanivalóját. Beszéd közben erősen és roppant indokolatlanul gesztikulál, ezzel magyarázva Zsigmondnak a dolgokat. Nem véletlen pörög így a nyelve és használ ilyen csodás kifejezéseket, nem most kezdett a problémája taglalásába, volt az már vagy két órája. Amikor is lejött a csárdába, könnyed szórakozást keresve. Nos, ez egészen egyedi formája a könnyed szórakozásnak, de ilyesmin Sáránál mostanában nagyon nem kell meglepődni. A pulton forgatja üvegpoharát, a maradék gin tonicjával benne, amiről már ő maga sem tudja hányadik is pontosan.
- Annyira nem akarok ezen szenvedni. Mikor szenvedtem én ilyesmitől? Soha. Az a Sára akarok lenni, aki csak csettint, - ezt egy kissé koordinálatlan mozdulattal meg is mutatja, a művelet közben majdnem leverve italát - és aztán már tovább is lép. Csak úgy otthagy mindent. Nem fáj, nem kattog, csak előre néz és meg se kottyan neki az élet. Hol van ez a Sára? Ez a Sára akarok lenni.
A magyarázás nagy lelkesedésében pedig lehajtja inkább a maradék italt, mielőtt még kárba veszne. Ahogy a poharat forgatja kezei között, nem figyel magára és akaratlanul is lebiggyeszti ajkait. Bár még ebben az állapotban is a tőle megszokottan tökéletes a megjelenése. Makulátlan manikűr, szép gyűrűk, egy csinos nyaklánc, hibátlan, visszafogott smink. Szokás szerint egy hajszál sem áll el, mintha csak engedelmeskednének Sára akaratának és rendezetten, csinos hullámokban omlanak vállára - ezúttal leengedve. Az egyetlen ami jelzi, hogy már eléggé illuminált állapotban van, az a pír az arcán, kissé koordinálatlan mozgása, de főleg az, hogy tulajdonképpen nem is érdekli, Zsigmond odafigyel-e arra, amit mond, vagy válaszol-e bármit. Tulajdonképpen nem is beszél, annak ellenére, hogy csillogó zöld tekintetét gyakran rajta legelteti.
Egy ilyen alkalommal meg is látja, hogy Zsigmond ingének egyik gombja kicsit meglazult. Különös késztetést érez, hogy megnézze közelebbről, így a pultba kapaszkodik, felemelkedik a székről, hogy közelebb hajoljon és egyik ujjával finom, körkörös mozdulatokkal szórakozik a gombbal. Tekintete elkalandozó, és látszik, hogy pár pillanatig messze jár és roppant részeg.
- Zsiga-biga, gyere ki... - szinte nem is tudja, mit beszél, de a mondóka csak úgy a nyelvére jön. Aztán visszaül, leesik neki, hogy tulajdonképpen milyen hülye poént nyomott és igazán őszinte, csilingelő nevetéssel honorálja azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=533230#post533230][b]Ombozi Zsigmond - 2015.10.22. 13:23[/b][/url]

Órákkal ezelőtt szólalt meg a csárda vékony hangú, utálatos csengője, s jelezte csinos unokahúga érkeztét. Hosszú, kínkeserves órákkal ezelőtt. Addig egész jó napja volt, kevés vendéggel, csupán egy-két ócska poénnal, amiken tettetett kedélyességgel nevetett, és már töltötte is újra a pultot támasztó vendég korsóját.
Aztán a szőke lány gondterhelt arccal leült, kért egy italt, és azóta jóformán be sem áll a szája. Tiszta anyja. Merlin fülére, ez a csaj Bori kettő. Csak blabla és hablabla és igen és ez történt és így történt és blablabla és... mi van?
Zsigmond fáradt, álomkóros szemekkel pislog az artikuláló, hadaró ajkakra - pont mint az anyjára szokott -, hallgatja a pult másik oldalán sóhajtozó, élete drámájáról esszéző nőt, és közben arra gondol, hogy vajon bejött-e a két napja feladott tippmixe. Merthogy belekezdett ebbe a remek mugli sportágba, mi több, most, hogy megízlelte a szerencse fanyar forgandóságát, fel sem akar vele hagyni. Egek, hát izgalmasabb, mint a kviddics!
- Sacika - mutatóujját figyelmeztetően felemelve szólal meg végre, mikor bátyjának legidősebb gyermeke két gondolatmenet közben levegőért kap. - Csibém, ugye tudod, hogy most egy szerelmi kapcsolatot érintő kérdésben vársz tőlem tanácsot?
Igazán nem akarja megzavarni a gintonikját szórakozottan lötykölgető, egyértelműen zavarodott nőt, de amiket az elmúlt órákban kénytelen volt végig hallgatni, nos... enyhén szólva sem az ő műfaja. Bármiben szívesen segít a négy ivadéknak, bármikor elkíséri őket boltba, gyógyítóhoz, meg vesz nekik cigit, alkoholt, tampont, de hogy megoldást találjon egy amúgy is bonyolult, egynemű viszony érzelmi kérdéseire, hát nem, inkább a tippmix.
- Ide figyeljé' - mondja, de mielőtt folytatná, lelki és szellemi erősítésként megfogja a mellette álló, érintetlen poharat, s felhörpinti tartalmát. - Asszem ezt tőlem örökölted. Hogy nem vagy kapcsolatban élő típus. Bocs érte. Az is lehet, nem is leszel, de nem kell ezen így behisztizni, attól még lehet boldog életed. Há' nézz rám, én is tök megvagyok!
Még bólogat is szavai mellé, úgy néz a tipikus Ombozi szempárba. Sárika édes egy teremtés, akit nem lehet nem szeretni. A becsiccsentett csettintésre elneveti magát, aztán rácsap a márványlapra, s felsóhajtva kiegyenesedik.  
- De most akkor várjá', nem értem a problémát. Régóta együtt vagytok, amúgy jól érzed vele magad, szeretitek egymást, oszt most mégis itt szenvedsz nekem. De, ha minden klappol, akkor mér is? - kérdése végére szemöldökei összeszaladnak, homlokán elmélyülnek az értetlenségért felelős ráncok. Valahol, mielőtt figyelme a tippmix felé terelődött, elvesztette a fonalat. - Sárika, az van, hogy azért szenvedsz, mert bugyit hordasz és nem gatyát. Ez mán csak így megy. De azé' ne add fel, lesz ez még jobb is. Azé' a Cameron gyereknek se lehet könnyű veled. De tudod, én nagyon bírlak. Tök szép vagy, hála a magasságos Merlinnek, nem apád szépségét örökölted. Meg okos is vagy, nem félek, hogy eladnak sárkánytojásért.
Hogy tématerelésben mennyire jó, arról fogalma sincs, de mikor Sára gyönyörű, nőies mozdulattal ráfekszik a pultra és énekelni kezd az inggombjának, egészen lassú, óvatos mozdulattal lép hátrébb, és két ujjával ráfogva a vékony csuklóra, emeli azt el a felsőjétől.
- Izé, most berúgtál, vagy mi van? - kérdezi kikerekedett szemekkel, megfelelő, biztonságosnak hitt távolságból figyelve maximálisan kínlódó unokahúgát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=535049#post535049][b]Ombozi Sára - 2015.10.25. 20:52[/b][/url]

- Igen, tudom, és ez épp eléggé példázza elkeseredettségem és összeszorult szívem végső kétségbeesését! - igen, pontosan úgy beszél, mintha egy tizenkilencedik századi drámából lépett volna ki. Meglepően ügyesen forog a nyelve, ő ilyen érdekes részeg, stílust vált. Sőt, szinte színpadon érzi magát, és ahogy nem érzi Zsiga megjegyzésének aprócska élét, úgy a sajátját sem tudja éppen megfelelően mérlegelni. Mert éppen annyira el van foglalva mással - saját magával és a lelki világával -, és ezzel a tarthatatlan állapottal.
- De Zsiga bácsi, én úgy szeretném, ha benőne a fejem lágya és végre normálisan viselkednék - nyöszörgi végül elkeseredetten. Amúgy meggyőzni szinte lehetetlen jelen állapotában, persze, azért figyel Zsigára és arra, amit mond, csak olyan mélyen nem tudja megérinteni. Az alkoholfüggöny, ami megszűri számára a valóságot, igen kevés tényleges információt enged át.
Megunta már a poharával szórakozást, szóval koncentrációját vesztve inkább Zsiga bácsi borostáját figyeli elmélyülten. Nem tudja mit talál benne olyan érdekesnek, de még a pultra is támaszkodik, megtámasztja a fejét, ábrándos, értetlenül csillogó zöld tekintetét a másikon legelteti. Elgondolkozik közben, de olyan, mintha figyelne a nagy hegyibeszédre. Nem akar ő hálátlannak tűnni, az utolsó pár mondatot mégis elkapja figyelmével. Lehet, hogy ez elemi reflex, még alkohol hatása alatt is működik, hiszen ha a dicséretéről van szó, arra mindenképp oda kell figyelni.
- Tudja mit, uram? Abszolút egyet kell értenem nézőpontjával - fogalmaz ismét hülyén, de legalább a lelkesedése, amivel mondja, tükrözi az eredeti hangulatát. Felhörpinti a maradék italt és aztán, valami furcsa állapotba költözik ismét. A gomb ragadja meg a figyelmét, a laza, gonosz kis gombocska, aki elcsámborgott és máris nőiesen mászik át félig a pulton, hogy hozzáérjen és még énekel is hozzá. Meg persze jól nevet a saját hülyeségén, amikor leesik neki, tulajdonképpen mi történik. Zsiga pedig végre lélekben is megérkezett a helyzethez, megfogja Sára csuklóját, akinek ez szinte fel sem tűnik. Nem akar minden áron tovább mászni, inkább sóhajt és visszacsüccsen a székére. Azonban kissé túl nagy lendülettel teszi ezt, a pultba kapaszkodva kell megkapaszkodnia, hogy véletlen se boruljon hátra. Szép. Kilátások.
- Mi? Ez szemen szedett hazugság, misztifikáció - szinte még kicsit sértődött is. Még hogy ő részeg? Soha nem is volt. Egy hölgy sosem részeg. Nincs neki semmi baja, csak kicsit húz a feje, meg amúgy is, biztos fáradt, azért koncentrál ilyen nehezen. Ennek ellenére az alkohol igenis dolgozik benne, oldja gátlásait és hihetetlen jó ötleteket szül fejecskéjében. A vérében keringő alkohol azt mondja neki, hogy ez lesz a tökéletes beszédtéma, szóval gond nélkül veti fel a következőket.
- Na és, kérlek mesélj nekem kicsit, még sosem volt alkalmunk egy igazán mély beszélgetést megejteni, de most itt a tökéletes alkalom. Mesélsz nekem Rebekáról és az anyjáról? - tökéletes kérdését pedig mindenféle szégyenérzet vagy finomkodás nélkül teszi fel, érdeklődőn pillog a másik felé. Zsigmond még nem tudja Sára áldásos vagy éppen bosszantó tulajdonságát: holnap valószínűleg vajmi kevésre fog emlékezni ebből az egész beszélgetésből. A legjobb beszélgetőpartner ilyenkor, kedvesen meghallgat, aztán elfelejti az egészet, ezáltal pedig hallgat, mint a sír.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=538330#post538330][b]Ombozi Zsigmond - 2015.11.02. 12:23[/b][/url]

Igen, én is nagyon szeretném, ha benőne a fejed lágya és végre normálisan viselkednél - gondolja, de akkor sem mondaná ki hangosan, ha tetemesebb összeget ajánlanának fel érte. Nincs apa, legyen az igazi, vagy épp nagybácsi, aki ezt belemondaná a felnőttkor küszöbén álló lánya - jelen esetben unokahúga - szemébe. Ahhoz ugyanis túlságosan félnek.
A pult belső, alacsonyabb részén támaszkodik, úgy nézi Sárát, mintha egy absztrakt festmény lenne, ami szép-szép, de egy magafajta ember soha az életben nem fogja tudni értelmezni. Halkan szuszogva hallgatja a nővé cseperedő lányt, aki nemrég még babákért könyörgött, most meg úgy iszik, mint ő, és olyan gondjai vannak, amiket nem tud megoldani. Tekintete komoly, ajkai összezárnak, valóban figyel Sárikára.
- Szóljá' Noelnek, hogy verje meg, biztos örömmel megtenné - szólal meg végül, mikor már olyan mélyen áll be közéjük a csend, hogy a csárda leghátsó asztalainál folyó beszélgetéseket is tisztán érteni. Sára részegségtől csillogó szemei közben mindvégig a férfi arcán időznek, olyan vágyakozón nézik a szőrzetét, hogy Zsiga kezdi magát nagyon kellemetlenül érezni. Ellöki magát a pulttól, s kiegyenesedve, kissé megbillentett fejjel kezdi fixírozni a rellonos mestertanoncot. - Sárika, ugye nem akarsz tőlem semmi olyat?
Egészen halkan kérdez rá, vonásai eltorzulnak, szemei összeszűkülnek, aurája megtelik páni félelemmel. Ezen nemrég túlesett a lányával, és már a gondolattól is, hogy ha csak egy rövid perc erejéig is, de bizony úgy nézett Rebekára, felfordul a gyomra. Baljával oda is kap, hastájékon lapogatja magát, aztán böfög egy embereset és a pult másik oldalára sétál, hogy kiszolgáljon egy törzsvendéget.
- Mi? Honnan tudsz te... - kérdőn pillant vissza Sárára, de nem fejezi be mondatát, hiszen felrémlik előtte az emlékkép, amint lánya vérszemet kapva kiabál vele, hogy miként is kellett találkoznia az unokatestvéreivel. - Ja, vagy úgy.
A törzsvendég fizet, ő pedig fejét vakargatva, száját balra-jobbra húzkodva ballag vissza a vallatónak felcsapó, részeg unokahúgához. Vele szemben könyököl fel a pult szélére, és néhány csendes pillanat után megvonja vállait. Nem mondhatta el senkinek, és bár ez így utólag gyér kifogás, ennyi a történet. - Szerelmes lettem - zavartan jelenti ki, kiszáradó száját benedvesíti, tehetetlenül felsóhajt. - Anettnek hívták a lányt, édes kis pofija volt, meg szép nagy, almaformájú mellei - mosolyogva mesél, barna szemei a semmibe révednek, arca kipirosodik az emlékre. Kezeivel közben megpróbálja hűen ábrázolni az említett mellformát. - Hát tudod, hogy van ez, nem vagy már kislány. Történtek dolgok. Élveztük az életet. Aztán teherbe esett.
Élettel teli vigyora lehervad arcáról, révedező tekintete visszatalál Sára zölden világító szempárjához.
- Inkább arról mesélj, hogy vannak apádék? Él még az öreg? - köszörüli meg torkát, és gyenge próbát tesz a téma elterelésére. Rebeka még bizony egy nagyon fájdalmas pont. Szúrja a mellkasát, fojtogatja a lelkiismeret. Kérlelőn pillant fel szemben ülő unokahúgára. Kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=548067#post548067][b]Ombozi Sára - 2015.11.29. 23:47[/b][/url]

- Miii? Noelnek? Noel nem megverné. Noel roston sültet csinálna belőle. Igyekszem eltitkolni előtte, amikor veszekszünk, tudod milyen, mind tudjuk milyen - sóhajt egyet, de nem fáradtat, inkább olyan ábrándosat. Ebben az állapotban annyira imponáló, hogy van egy ilyen imádott öcsikéje. Aki nem feltétlen érti meg, nem igazán ért egyet sem a döntéseivel, a kedvességet pedig nem éppen várja már el tőle. Kinőtt a cuki kisfiú- és tinédzserkorából. De mindezek ellenére Sára abba a hitbe ringatja magát, hogy a rellonos képes lenne egy falut porig égetni, ha az a falu lenne Sára legnagyobb szívfájdalma. Ez az egyedi, morbid törődés pedig most megmelengeti belülről, bárgyú mosollyal bambul el és nézi Zsiga bácsi borostáját, amire olyan könnyű koncentrálni, hogy az hihetetlen.
 - Milyet? Én csak azon gondolkozom, hogy úgy megsimizném a borostád. Még egy picit szúrós lehet, de valahol már pihepuha biztosan - ismét sóhaj, vigyor párosul hozzá, és egy kinyújtott, követelőzően lengedező kéz. Miért baj az, ha szeretné megsimogatni a borostáját? Amúgy, amit főleg akar most tőle, az némi együttérzés. Ha pedig az nincs, akkor egy újabb pohár ital is megteszi. Szóval már nyújtja is inkább felé üres poharát, kérlelő tekintettel. És ha valaki azt gondolná, ez már nem kéne neki, megnyugtatok mindenkit: az előző három se kellett már.
De Rebeka és a története helyből sokkal jobb téma, talán eltereli a figyelmét, szóval lelkesen terel, Zsiga bácsin azonban nem látja a megkönnyebbülést. De legalább úgy hallgatja a mesét nagybácsija életéről és az almaformájú mellekről, mint a nyolcéves kisgyerek a sárkányokról és a hercegnőkről. Még zöld szemei is csillognak és nem tudja abbahagyni az ábrándos sóhajtozást - őszintén szólva nem is nagyon akarja.
- És aztán...? - kérdezi irreális lelkesedéssel és érdeklődéssel. - Szóval miért... miért nem vetted el, meg ilyesmi? Vagy miért nem maradtál vele? - próbálkozik kiszedni még infókat Zsiga bácsiból. Legalább annyira lelkes a dolog iránt, mint egy igazi, elvetemült Trónok Harca fangörl az új évad előtt. Valószínűleg az alkoholnak köszönhető, ki is pirultak orcái, kicsit melege van és talán még álmos is. Lazán támasztja a fejét, elég egy mozdulat, hogy kicsússzon a keze és megfejelje a pultot.
- Igen, jól megvan - mosolyogva bólogat, ez a reflex még ilyenkor is működik nála. Egyértelmű, hogy akkor is pontosan ezt reagálná, pont ilyen hihetően, ha nem lenne semmi sem rendben. A tökéletesség-mániája a családja szintjén is erősen mutatkozik. Azt akarja, hogy mindenki azt higgye róluk, hogy ők a legtökéletesebbek a világon. Még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem így van, ő igyekszik fenntartani a látszatot, testvéreivel ellentétben. Ezt még az alkohol sem tudja kimosni az agyából. Meginog kicsit ültében.
- Talán meg kéne látogatnod, szerintem örülne neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=548093#post548093][b]Ombozi Zsigmond - 2015.11.30. 00:52[/b][/url]

A pult belső felének támaszkodva hallgatja bátyja legidősebb gyermekét. Sára mámoros, édes-ábrándos szavaira először csak elmosolyodik, később el is neveti magát. Nos, kétségtelen, hogy unokaöccse nem a legtürelmesebb fiatalember, akit valaha is ismert, és bár soha nem mondaná ezt el sem neki, sem Farkasnak, Noel bizony pontosan olyan, mint fiatalkori apja volt. Nem ért a szép szóból, nem ért az ordításból és a pofonokból sem, míg azok nem csattannak akkorát, hogy a fal adja a másikat. Hiába okos, ha nem használja az eszét. Farkast Bori elkapta, az utolsó pillanatban ugyan, de visszarántotta a helyes útra. Noel... örülhet, hogy ilyen nővére van.
- Apátok is ilyen volt. Vagy még ilyenebb... te rögtön elsőre mégis normális letté' - vigyorog rá a szösszenetre, aki hamarosan kétségbeejtő pillantásokkal kezdi őt méregetni. Kiegyenesedik, tenyerei eltávolodnak a márványlaptól, s a biztonság kedvéért még egy lépést is hátrál. Attól aztán pedig, amit Sára mond, egy pillanatra elnyílnak ajkai. Úgy, tátott szájjal nyel egy nagyot, s kikerekedő tekintetét a szőke Ombozi-zöld szempárjára függeszti.
- Te csak hagyd békén a szőrömet, jóvan? - összeráncolt homlokkal, és kissé sértődött vonásokkal veszi el a felé nyújtott, ismét üres poharat, hogy fejét csóválva újratölthesse azt. Valójában nem sértődött, még csak nem is haragszik unokahúgára, egyszerűen csak kétségbeesett. Be van tojva. - Mi ez a perverzió, hogy mindenki fogdosni akar, he? Le lehet rólam szállni, néz'má'.
Ezt már csak úgy mellékesen jegyzi meg, míg az újratöltött pohárkát visszailleszti Sárácska nyújtva felejtett ujjacskái közé. Talán már nem szabadna őt kiszolgálnia, de nemhogy felelősnek nem tartja magát érte, de még csak nem is aggódik azért, hogy műszak végén nem fog tudni visszaimbolyogni a kastélyba, és nála kell aludnia. Hát, ha már érzelmileg nincsenek egy szinten, és sajnálatos módon nem tudja megélni, amit ez a kis drága minden percben meg- és átél, legalább az italról gondoskodjon. Jó sokról.
- Ne sóhajtozzál már ennyit, még azt hiszik belém estél - halkabbra fogott hangon dorgálja meg Sacikát, majd megvonja vállait. - Nemt'om. Nagyon odavoltam érte, de egyikünk sem volt biztos abban, hogy jó apja lennék a gyereknek. Hát tudod milyen vagyok. Na, hát mindig ilyen voltam. Rossz gyerek. Rossz udvarló. Rossz apa.
Úgy tűnik, már régen beletörődött abba, hogy Rebeka valószínűleg soha az életben nem fogja őt szeretni, sem apjaként elfogadni. Ha egészen őszinte akar lenni magához, akkor bevallaná, hogy ő se tenné. Annak ellenére sem, hogy tudja, nem csak ő volt abban a kérészéletű kapcsolatban. Régen beletörődött már, hiszen nem kevés ideje volt erre.
- Akkor jóvan - bólogat, majd egy aprót sóhajt. - Igen, nem volna rossz. Talán nálatok tölthetném az ünnepeket. Hazamentek mindannyian?