Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=313286#post313286][b]Adam Kensington - 2014.06.14. 23:57[/b][/url]

ANIELLA

Miközben kifelé indulunk a sikátorból, a szöszi elbűvölő vonásait fürkészem a hulló esőcseppeken át. Habozik a válasszal. Érzem rajta, hogy nem felel nekem őszintén. Ha a kastélyban lakik, hogyan kerül ide éjnek évadján? Mit keres erre? Ha pedig azt, hogy most érkezett, szó szerint érti, hol vannak a csomagjai? És miért néznek ki így a ruhái? Miért tűnnek úgy, mintha nem az övéi volnának? Minden, amit látok, ugyanahhoz a válaszhoz vezet, amelyet a leányzó azonban egyértelműen titkolni akar előttem. Hát legyen. Nem fogok álmatlanul hánykolódni amiatt, ha valaki nem fedi fel magát előttem.
- Akkor a kastélyhoz kísérjem? - kérdezek rá azért, hogy biztos legyen. Hiszen, ha tartani akarja magát a kis meséjéhez, vagy hagyja magát egészen az iskoláig vezetni, és onnan már eltalál a valódi lakhelyéhez, vagy közöl velem egy olyan célt, amelynél elválhatnak útjaink, és ahonnan már kiismeri magát. Valószínűleg ez utóbbi volna a megfelelőbb.
- Adam. - adom meg nevemet csöndes hangon, egyszerűen, miután bemutatkozott, és viszonzást kért tőlem. Az eső közben csak nem szelídül. Lassan olyan, mintha dézsából öntenék. Akármi is legyen a szőkeség válasza iménti kérdésemre, a sikátorból kivezetem, komótos léptekkel haladva mellette, és hamarosan kilyukadunk a Fő utczán. A házak, otthonok ablakaiban már csak néhol pislákol a fény. Elég csöndes minden, csak a mulatókból szűrődnek felénk tompán a vigasságok hangjai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=314289#post314289][b]Adam Kensington - 2014.06.16. 00:19[/b][/url]

ANIELLA

Ahogy figyelem a lányt, természetesen észreveszem, hogy nincsen minden rendben a járásával. Ez a megfigyelés csak erősíti elképzelésemet fajbeli tulajdonságairól. Felmerül bennem, hogy támogassam lépteit, engedvén Őt belém karolni, de úgy vettem észre, nem rajong a közelségemért, így ezt az ötletet hanyagolom. Viszont már nem fogja sokáig bírni a mellettem gyaloglást, ebben biztos vagyok. Hallom zaklatott, erőlködő szuszogását, és rossz sejtelmem nemsokára beigazolódik...
Ahogy a Fő utczán haladunk, Aniella eszméletét veszti, és összecsuklik. Hosszú karjaimban köt ki, hiszen a reflexeim villámgyorsak. Először csak tartom, hogy ne essen a földre, majd egy könnyű mozdulattal felkapom. Lenézek szép, ájult vonásaira. Szőke haja nedvesen tapad arcára, kecses végtagjai ernyedten függnek alá. Itt állok tehát Bogolyfalva főutcájának kellős közepén, karjaimban egy kimerült, öntudatlan, kabátomba burkolózott leánykával, a szakadó esőben.
- Rohadt élet... - véleményezem a helyzetet egy mordulással, majd egy sóhaj közepette indulok tovább. Hagyom az esőcseppeket végigfolyni hajamon, arcomon, beivódni ruháimba, miközben azon gondolkozom, most akkor tényleg a kastélyba vigyem-e ezt az ágról szakadt kis teremtményt, vagy gyanúmhoz híven a tóhoz, vagy esetleg a házamba, hogy biztos helyen legyen, míg magához nem tér. Bárhová odaérek vele pár pillanat alatt, viszont ott is kell maradnom vele, amíg eszméletlen. Jó, persze, nem kell, de én ott fogok maradni.
Mindezt természetesen egész rövid idő alatt gondolom végig, és hamarosan döntésre jutok, mégpedig arra, hogy elviszem magamhoz a házamba. Alig telik bele tehát egy percbe, és lépek is be vele házam ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=345467#post345467][b]Adam Kensington - 2014.07.28. 14:47[/b][/url]

Ismét egy környéken bolyongó este. Napnyugta után kivánszorogtam az ágyamból, köntösömben kóboroltam egyik szobából a másikba, ittam, aztán magamra kaptam egy felül gombos, sötét pólót, egy fekete farmert, bakancsszerű cipőmet, dzsekimet, majd orromra toltam Ray Ban napszemüvegemet, felmartam a laptopomat, és kisétáltam a házamból. Ráérősen vettem léteimet az erdei ösvényen, mígnem a faluba értem.
Ledobtam magam a Boglyas téren egy padra, és ügyködni kezdtem gépemen. Megírtam egy Edictum cikket, aztán jó ideig figyeltem a baglyokkal megrakott, fura szökőkutat, majd a csillagos ég felé révedtem, amit a park fáinak lombjai kereteznek. Most is így ülök a tér szélén, szétvetett lábakkal, elkényelmesedetten, gondolataimba merülve. Végül szusszanok egyet, és felkelek, kisétálva a macskaköves úton magára a Fő utczára. Az otthonokból már csak pislákolnak a fények, idekint pedig alig jár valaki. Mindössze egy férfi bagózik a közelben. Nem látom, csak érzem és hallom. Érzem a füstöt és az alak maszkulin illatát, valamint hallom a cigaretta égésének sercegését, valamint a jellegzetes légzést, ami a dohányzáshoz párosul. Sötét lencsék fedte tekintetem a már bezárt boltok kirakatait kutatja, ahogy haladok előttük, egyre közeledve az idegenhez, azonban továbbra sem tekintek felé.
Megállok a régiségüzlet tárlata előtt, ahol egy hegedűt pillantok meg. Nagyon szép darab. Kíváncsi lennék, hogy szól. Nagyon kíváncsi. Lehet, megkérem Kírát, hogy vegye meg nekem. Én nem tudok nyitvatartási időben ellátogatni ide. Álldogálok csak a kirakat előtt, háttal a dohányzó férfiúnak, nyurga valómban, sápadt, hosszú kezemben a laptopomat lógatva combom mellett, napszemüvegem takarásából tanulmányozva a pompás hangszert, szabad kezemmel a kirakat szélének támasztva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=349447#post349447][b]Adam Kensington - 2014.08.03. 13:48[/b][/url]

Felkeltettem a cigarettázó alak figyelmét, és elég merész hozzá, hogy társaságomul szegődjön. Nem mintha a bagolyköves diákok ne lógnának állandóan velem, nulla életösztönről és veszélyérzetről téve tanúbizonyságot, de már elfogadtam, hogy ők külön kategóriába sorolandók, és már rég nem akadok fent rajtuk.
Elcsigázottan nézek le magam mellé Ray Ban napszemüvegem mögül a nálam nem sokkal alacsonyabb, göndör fürtökkel megáldott tagra, aki közli a hegedű paramétereit. Csak bólintok neki, hiszen mindezt megállapítottam már én is nagyjából, és ezen felül még azt, hogy nem hamisítvány. Észreveszem, ha az.
Arcizmaim éppen csak megrezdülnek, ahogy azt javasolja, látogassak el a boltba, amikor nyitva van. Jogos és érthető felvetés, kivéve, hogy rólam van szó. Azonban, ahogy látom, a férfinak csakhamar leesik, miért tapintatlan az, amit mondott, ehhez képest viszont elégedetten mosolyog csak a felismerésen. Diadalként éli meg, hogy összerakta a képet, -meg kell hagyni- kiváltképp gyorsan. Ez meglehetősen nagy fokú intelligenciára és megfigyelőképességre utal. Mármint az, hogy alig telt bele egy hosszabb másodpercbe neki mindez.
Továbbra sem szólok semmit, csak hallgatom az ipsét, és lesandítok a laptopomra, ahogy arra bök, netes vásárlást vagy hasonlót javasolva. Egyszer-kétszer éltem már ilyesmivel, azonban rosszak a tapasztalataim. Eleve kissé bonyolult számomra ez a procedúra, hiszen hajnalban vagy este kell házhoz szállítaniuk, ráadásul jelenleg olyan helyen lakom, ahová nem kéne, hogy muglik betegyék a lábukat. Persze, akkor még maradnak a magánhirdetők, azonban az én időpontjaimat Velük szintén macera egyeztetni. De hát ezért szoktam beszerzőt fogadni. Ezt a tisztet jelenleg Kíra tölti be.
- Megoldom. - biztosítom végül rekedtes hangomon, egyetlen szóban a férfit arról, hogy nem kell aggodalmaskodnia, hogyan teszek szert azokra a tárgyakra, amelyek érdekelnek. Kialakultak a módszereim ez alatt a pár száz év alatt. Ettől függetlenül természetesen értékelem a tippeket, noha úgy látom, ez nála főleg szimpla erőfitogtatás. Jelesül: agytevés. Az Ő ereje az esze, azzal kérkedik. Bár -valljuk meg- van is mivel.
- Egyáltalán semennyi. - pislogok le búsan a laptopomra sötét lencséim mögül, ahogyan a jelet említi. Több tíz kilométerre semmilyen térerő nincsen. Persze, nem nagy gond, hiszen szinte akármikor elugorhatok valahova netezni, de tényleg kényelmesebb volna helyben.
- Már próbálom ezt kiküszöbölni. - árulom el a férfinak, hogy kísérletezem a megoldással. Közben ismét felé fordítom fekete haj keretezte, sápadt, napszemüveges arcomat. Lehetséges, hogy Ő tudna néhány ötlettel szolgálni? Vajon... beavathatnám a technikai megoldásaimba? Ó. Azt hiszem, kicsit előre szaladtam. Mégse kérdezhetek rá csak így, hogy szeretné-e megnézni a generátoromat. A végén még azt hihetné, csak el akarom csábítani, hogy belé márthassam a fogaimat, vagy egyszerűen csak ilyen hülye szöveggel kezdek ki Vele. Dehát olyan ritkán találkozom olyannal, akiben ilyen egyértelműen meglátom a lehetőséget arra, hogy méltó társam lehessen egy-egy fejlesztésben. Úgy érzem, Ő ilyen. Az ösztöneim pedig ritkán csalnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=351771#post351771][b]Adam Kensington - 2014.08.05. 19:42[/b][/url]

A göndör hajú, állógallérú férfi egészen lázba jön, ahogy megemlítem neki, már rajta vagyok a probléma orvoslásán. Néhány igen hosszú, néma pillanaton keresztül csak figyelem Őt sötét lencséim mögül, végül laza mozdulattal veszem le napszemüvegemet, és akasztom pólóm nyakába. Sok kort látott, kék szemeimmel tovább pislogok az alakra, ráérősen fordulva felé, ahogy a kirakat előtt állunk a lámpások világította utcán.
- Egy saját készítésű parabolaantennán dolgozom, amely tiszta, mágiától szennyezetlen térben a legoptimálisabban működik, több kilométernyi hatótávolsággal, biztos jelerővel. Úgy gondolom, hogy a megfelelő rúnákkal  egy varázslófaluban is elérhető volna a hullámok zavartalan terjedése. Sőt, a megfelelő mágikus felirattal még hasznosítani is lehetne ezt a közeget. Kiváló közvetítőként szolgálhatna. - fejtem ki a fejlesztésem részleteit, egészen belelendülve a beszédbe, ám nem hagyva el sajátos, komótos stílusomat. Figyelem az alakot, mit szól a hallottakhoz, és várom, hogy megejtse esetleges véleményezését.
- Nem sétálunk? - kérdezem aztán, ahogy körbenézek, és rájövök, most már semmi értelme itt álldogálnunk a bolt előtt, hiszem szemügyre vettem a kínálatot, és már rég nem az a téma kettőnk között. Viszont a felvetésem már megint túl udvarló hangvételűre sikerült. Na mindegy. Úgy hiszem, az előttem álló, fiatal férfi nem ütközik meg rajta, hogy egy kis diskurzus közbeni andalgásra invitálom az éjszakában. Végülis Ő szólított le, és olybá tűnik, van miről értekeznünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=362346#post362346][b]Adam Kensington - 2014.08.19. 13:40[/b][/url]

Átváltunk az anyanyelvi társalgásra. Meg kell mondjam, hasonlóan jól esik ez nekem, mint a fiatal férfinak. Érdekes különben, hogy feltűnt neki az akcentusom. Ha angolul beszélek, színtisztán kivehető, ha azonban más nyelvet használok, meglepően felfedezhetetlen, honnan származom. Ez az előttem álló férfiú tényleg nem mindennapi megfigyelőképességgel van megáldva.
Nem reagálok semmit értéséről tanúskodó, visszaigazolásnak ható kérdésére. Szerintem nem is várja. Csak figyelem tovább nyugton, Ő azonban koránt sem annyira higgadt, mint amilyen én vagyok. A sétára való invitálásomtól egészen feszültté lesz. Ügyesen leplezi, ám jól hallom szívverésének viszonylagos erősödését, valamint az sem kerüli el a figyelmemet, hogy merre jár a keze a zsebében. Persze, nem adom jelét, hogy tudomásom van mindezekről. Nem célom, hogy még inkább veszélyben érezze magát. Ha ez neki biztonságot ad, ám legyen.
- Adam Kensington. - nyújtom neki hűs, nagy kezemet, balomban a laptopomat lógatva combom mellett tovább. Különös, hogy a halandókban csökken a szorongás, ha megtudnak valamilyen adatot a másikról. Esetleg a nevét. Számomra ezek a legmellékesebbek egy másik lényben. De való igaz, részemről ritkán érzek fenyegetettséget, legalábbis nem izgatom magam rajta, holott jóval több okom volna rá, mint a velem szemben állóknak. Vegyük akár csak a mostani helyzetet! Kettőnk közül ki az, aki a pálcáját tapogatja, tettre készen? Hm... Lehet, mára elég az ilyen kétértelmű megnyilvánulásokból. Vagy azokból sosem elég?
- Alaposan utána néztem, de ilyesfajta rúnafelhelyezést nem igazán vállalnak. - kezdek neki az ecsetelgetésnek, elindulva a kedves, derengő fényektől megvilágított utcán. Egyáltalán nem zavar, hogy Kinsey egyértelműen tart tőlem és hogy nem bízik bennem. Részemről a világon senkiben sem bízom. Már rég nem kapaszkodok ilyesfajta érzésekbe.
- Elég összetett feladat. Inkább elvégezném magam. Néhány éve már dolgozom rajta. Persze, csak elméletben, hiszen... nem vagyok varázsló. Én nem tudnám felrúnázni az antennát. - csöndesül el hangom a taglalásom végére, és elég jelentőségteljes pillantást vetek a mellettem haladóra. Ő mágus. Ő megcsinálhatná. Ha annyira szívügye, mint amennyire gondolom, kérnem sem kell. Hiszen nyilvánvaló, a munka gyümölcsét végül nem egyedül élvezném. Mindkettőnk kielégülésére szolgálna. Öm... Szóval igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=375833#post375833][b]Adam Kensington - 2014.09.01. 23:12[/b][/url]

Látom, hogy mennyire felizgattam a mellettem ballagó, kabátos férfiút. Mármint mentálisan, persze. Nem annak a fajtának tűnik, aki könnyen fellelkesül, vagy mint aki ezt csípőből kimutatná. Nem. Szereti a tartózkodás látszatát kelteni, de ha nem megy, hát nem megy. Akkor nem erőlteti. A jelen eset is ilyen. Mire felmerülne benne, hogy megőrizze tárgyilagosságát, már a kellős közepén van a gondolatmenetének.
- Megfelelő lehet, igen. - bólintok a felvetésére, a rúnázásra használható varázsigével kapcsolatban. Ha jól emlékszem, az általa említett szerepelt is azok között a bűbájok között, amelyek alkalmazhatóak erre. Bevallom, eleddig erre nem fordítottam akkora figyelmet, hiszen én magam úgysem tudtam volna kipróbálni. Inkább azzal foglalkoztam, hogy megtaláljam a megfelelő mágikus jeleket. Azonban mindenképpen szeretném, ha valaki végezne ezzel kapcsolatban egy, az enyémtől független kutatást, hogy a végén összevethessük az eredményeket. Kinsey erre úgyszintén alkalmas lehet.
Ahogy andalgunk tehát az esti utcákon, átrágjuk magunkat az alapvető elképzeléseken. A szükséges eszközökön, a legfontosabb tényezőkön, az eljárás menetén. Végül azon kapjuk magunkat, hogy megállapodunk, ki minek megy utána a következő találkozónkig, melynek helyszínéül az én házamat jelöljük meg, hiszen ott van áram. Amint ezzel megvagyunk, röviden búcsúzunk és szétválnak útjaink. Mit ne mondjak, ez egy igen gyümölcsöző kapcsolatnak ígérkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=407915#post407915][b]Adam Kensington - 2014.10.22. 17:07[/b][/url]

Kezeim zsebembe csúsztatva, kissé lehajtott fejjel, arcomba lógó tincsekkel baktatok a faluban, elmerengve. Bakancsom lazán kötött, szárai hanyagul állnak szanaszét. Hűs szellő fúj, dzsekim mégis nyitva. Dehát én úgysem fázom. Ez a sok ruha mind csak a látszat és a stílus kedvéért van rajtam. Csak az állatok nem ügyelnek a megjelenésükre, részemről pedig fenevad vagyok bár, állat nem. Hiába gondolkodnak rólam sokan eképpen.
Az imént találkoztam Minával. Az apja ispotályban van. Haldoklik. Róluk gondolkozom, miközben hosszú, könnyű lépteimmel ráérősen haladok az utcán a Kins&Kens felé. Éles érzékszerveimnek hála, pontosan képes vagyok felmérni, hányan tartózkodnak körülöttem, hol, és gyakran azt is, kik Ők. A legtöbb falubelit felismerem már a távolból illatról, levegővételről, testi hibákról, egyéb jellegzetességekről. Akad itt nem messze valaki, akit azonban nem ismerek még. Viszont mikor felnézek, előttem két saroknyira mégis egy olyan arcot, alakot látok, amelyhez már volt szerencsém. Megtorpanok és finoman összevonom sötét szemöldökömet. Fejemet oldalra biccentve figyelem a dúdolgató, pörgő, füstölgő, kedélyes halandót, aztán indulok tovább. Felé haladok.
Mindössze néhány méterre állok meg Tőle, és csak lusta pislogással, tanulmányozón nézegetem. Régi fényű, kék szemeim békésen pásztázzák. Sápadt vonásaim szokás szerint simák, mi sem észrevehető rajtuk abból a gondolatárból, ami a fejemben tombol. Hiszen ez az illető kiköpött úgy fest, mint a megkóstolt szöszi a stégről. Mégsem hinném, hogy Ő az. Ha más döntő bizonyítékom nem is volna, a vére illata elárulja. Az nem hazudik. Valamilyen varázsfőzet vagy bűbáj hatása lehet az, aminek tanúja vagyok. Nem szólok semmit, csak méregetem Őt. Az éjbe olvadok sötét, nyurga valómmal. Elgondolkodva, áthatóan figyelem az ál-szőkeséget, míg tova nem táncol az éjszakában...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=460471#post460471][b]Adam Kensington - 2015.02.01. 16:56[/b][/url]

Ahogy délután a nap nyugodni tért, elhagytam a házamat. Igen, hetek köntösben járkálását követően pár napja méltóztattam felöltözni és kimerészkedni a környékre. A távoli látogatások még a jövő zenéje, azonban a faluban már könnyedén elkószálok. Különös tekintettel a boltunk felé. Ha már egyszer nyakamba vettem a vidéket, a Kins&Kensbe feltétlenül betérek. Így teszek most is. Váltok néhány szót Ilosvai úrral, aztán egy véradománnyal teli fémtartállyal a kezemben hagyom el az üzlethelyiséget, a kis csengő csilingelésétől kísérve.
Megnézem magamnak a kirakatunkat, aztán elgondolkozva indulok tovább. Rengeteg mindenen és semmin sem merengek egyszerre. Fejem kissé lehajtva, sötét hajam némileg leomlik arcom mellett. Egyik kezem bőrdzsekim zsebében, a másikban a fémtárolót lógatom. Az a helyzet, hogy az ég világon semmi kedvem most semmihez. Eleve ingadozó a hangulatom, a szerencsétlenségem óta meg végképp. Tudom, ez nem nagyon látszik rajtam. Nem sokan hinnék, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. Pedig vannak. A letargiám persze állandó, azonban fokozatai ennek is bőven vannak, még ha jelét nem is igazán adom. Látszólag tehát olyan nyugodt és érdektelen vagyok, mint bármikor máskor, azonban belül kifejezetten nyomott a hangulatom. Életunt, mondhatni. Lehet, legjobb volna egyszerűen hazamenni és csak nézni magam elé. Megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=460547#post460547][b]Adam Kensington - 2015.02.01. 19:46[/b][/url]

Ismerős illat. Bár... itt már melyik illat ne volna az? Igazából már csaknem mindenkit be tudok azonosítani a faluból és az iskolából. A nevüket persze nem tudom és mást is alig, ám felismerni felismerem őket. Nagyjából tudom, hol lakhatnak, hol töltik idejük nagy részét és kinek a társaságában fordulnak elő a legtöbbet. Persze, a társaságukról sem tudok többet általában. Nem úgy a most észrevett illat gazdájánál, akiről vannak ismereteim. Egyáltalán nem sok, de az épp elég. Az biztos, hogy a tanodába való és hogy kiválóan tudunk létezni egymás mellett úgy, hogy egy szót sem szólunk, mégis, tartalmasnak tűnik az idő.
Ahogy felemelem a fejem és előre tekintek, meglátom a lányt. Bakancsos lépteim lassulnak kissé, miközben figyelem közeledtét. Kíváncsi vagyok, Ő észrevesz-e engem. És kíváncsi vagyok, Ő is hasonlóan felderül-e, mint én. Rajtam ugyan nem látni, persze. Épp csak annyira, hogy régi tekintetembe egy kis csillogás költözik. Hogy miért örülök a diáknak? Mert amint rájöttem, hogy Ő közelít felém a Fő utczán, eszembe jutott az andalgásunk a birtokon. Eszembe jutott az a különös táncunk, ahogy kerülhettük egymást. Ahogy erre gondolok, egyszerűen csak egy kicsit jobb minden. Mert az egyszerűen szép volt. Nyugodt, kellemes és magától értetődő. Ennél meg mi kéne több?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=460605#post460605][b]Adam Kensington - 2015.02.01. 20:50[/b][/url]

Elégedetten veszem tudomásul, hogy hasonlóképpen felvillanyozom a lányt, mint Ő engem. Ez nem feltétlen elvárás a részemről, azonban jó, ha adott. Előnyös. Megállok pár lépésre előtte. A fémtermoszt fogó kezem még mindig mellettem lóg, a másikat is kihúzom zsebemből, szintén combom mellé vonva. Fejem oldalra biccentve nézek végig a diákon, ráérősen. Most nincs úgy alul öltözve, így nincs a dzsekimre szorulva, úgyhogy ezt a lovagiasságot ezúttal elhagyom. A többit viszont nem vagyok hajlandó. Éppen ezért tudom le mégis azt a pár lépés távolságot, hogy a lány mellé érkjek, az Ő menetirányába forduljak, és könyököm nyújtsam neki, hogy belém karolhasson. Békésen nézek rá lefelé.
Fogalmam sincs, merre tarthat épp. Csak sétálgat, vagy van valami célja? Édes mindegy, én szívesen elkísérem egy darabon, ha nincs ellenére. Ám úgy hiszem, valószínűleg nincsen. Ha pedig készen áll, tőlem indulhatunk. Akármerre.
Nem lehet az ilyesmit megmagyarázni. Talán ez az, amit soha nem is próbáltam. Bár egyszer beleáshatnám magam, végülis időm van rá bőven. Hogy miről beszélek? A vonzásról. A harmóniáról. Amikor két lény találkozik és egyszerűen csak megvan az a valami, ami kell. Valami közös. Valami jó. Pedig lehetnek akár teljesen különbözőek, máshonnan jöttek, máshogy nevelkedettek. Lehetnek ég és föld, közben mégis egyek. Csak úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=460746#post460746][b]Adam Kensington - 2015.02.02. 12:44[/b][/url]

Úgy veszem észre, nincs célja az andalgásunknak. Nem egy bizonyos helyre kísérem a navinést, hanem csak úgy egyáltalán a kísérete vagyok. Persze, sokan megnéznek minket. Természetesen nem feltűnően. Engem nem mernek feltűnően nézni. Éppen csak az irányomba sandítanak, vagy ha ismernek, akkor odaköszönnek, odaintenek, én meg biccentéssel viszonzom. Egyre többekkel van ez így, hiszen bár nap közben nem vagyok a boltban, sötétedés után össze-összefutnak velem odabenn, az meg világos a számukra, hogy az egyik tulaj vámpír. Ez már amolyan közkeletű dolog. Úgyhogy amikor belépnek az üzletbe és engem meglátnak, nem nehéz összerakniuk a képet. Bár az egyik eladónk, Szilvia a maga gót stílusával és fehér bőrével szintén elég jó táptalajt ad az elképzeléseknek, azonban mivel Ő általában nappal is jelen van, az elméletek megdőlnek.
Elég az hozzá, a falubeliek már tudják, szelíd vámpír vagyok. Így ha valaki oldalán látnak, nem feltétlen következtetnek arra, hogy az illető a prédám lenne. Természetesen azért megfordul a fejükben, és ugyebár ha a vérszívást el is vetjük, ott marad a tény: egy külsőre is felnőtt, különben meg hétszáz éves férfi egy tizenéves lánnyal sétálgat kart karba öltve. Ez önmagában számtalan feltételezésre adhat okot, főleg, hogy elég gyakran látni engem diákok társaságában. Erre ott lehet az a magyarázat, hogy az Edictum főszerkesztője vagyok. Nyilván ahhoz van köze. Igen. Aki nagyon válaszokat keres és elég naiv, annak ez kielégítő lehet. Noha a valóság nem áll ettől túl távol, hiszen bár nem ez a kapocs, a viszony semmivel sem erkölcstelenebb természetű. Sőt.
Letekintek olykor magam mellé a lányra, figyelve kedves, visszahúzódó vonásait. Érdekes ez az egész. Minden vagyok, csak beszédes nem, mégis újra és újra eszembe jut, hogy hozzászólhatnék. Hogy mondhatnék valamit. Hogy akár kérdezhetnék. Nagy bennem a késztetés, hiszen nyilván ugyanilyen jó lenne úgy is a légkör. Semmit nem fakítana szerintem a varázslatán. Aztán mégis úgy döntök, inkább nem. Inkább folytatom, hiszen ez is jó. Majd ismét arra gondolok, megtehetném, ettől még visszatérhetünk megint ebbe a néma együtt létezésbe. Meglátom, hogy lesz. Ha eljön a pillanat, eljön. Ha nem, nem. Mindenhogy jó. De szerintem el fog jönni. Vagy ma, vagy holnap, vagy soká.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=461173#post461173][b]Adam Kensington - 2015.02.03. 11:32[/b][/url]

Barátságosan szállingózik a hó. A sétánk több, mint idilli. Azonban koránt sem azon a terjengős, eltúlzott módon, hanem visszafogottan, kellemesen. Külső szemlélő számára már szinte semmitmondó, ahogy némán bandukolunk. Azt hihetik, régi ismerősök vagyunk, akik már megszokták egymás társaságát és sokadjára sétálnak így végig a falu utcáin. Ha azonban valaki egy kicsit jobban figyel, észreveheti az izgatott kis rezdüléseket, a bujkáló mosolyokat a szájak sarkában és a szemekben.
Elérünk a Boglyas térhez. Bevetem magunkat a parkba. Szótlan megegyezésben vezetem én a lányt, habitusomnál, nememnél, miegyebemnél fogva. Hiszen már rég rájöttem, nem tart sehová. Csak megyünk, amerre látunk. Körbe sétáljuk a befagyott vizű, baglyos szökőkutat. Elpillantok a hóember felé, amit Zephfel építettünk. Hosszan figyelem, és nemsokára ismét kinn vagyunk a fák közül. Lekanyarodok egy mellékutcába, a lakóházak közé, ahol csak kis lámpások világítanak kedvesen.
- Szeretsz levelet írni? - kérdezem csöndesen, rekedtes hangomon, mintha eddig is társalogtunk volna és ez most csak egy újabb kérdés lenne. Dehát valóban, beszélgettünk mi eddig is, csak nem szóval, hanem cselekedettel és mulasztással. Lágy érdeklődéssel nézek lefelé a navinésre, válaszát várva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=461466#post461466][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 14:04[/b][/url]

Valóban olyan ez az andalgás, mintha visszarepültünk volna az időben. Ez nem csoda, hiszen én sokkal többet éltem olyan korokban, amelyeknek ez a fajta romantikus sétálgatás volt a sajátja. Számomra tehát ez természetes, azonban koránt sem mindennapi. Hiszen megfelelő társ kell hozzá. Most ez adott.
Sejtelmesen fürkészem a navinés helyes vonásait, ahogy válaszol nekem és jó ideig rajta tartom még régi fényű tekintem, miután bólintottam neki a feleletre. Több szó pedig már nem esik köztünk az este folyamán. Csöndesen lépkedünk a kis utcákban, olykor visszaérve nagyobb terekre, aztán ismét eltűnve egy sarkon a hóesésben.
Nem igazán figyelem az idő múlását, de szerintem órák telnek el így. Néha összenézünk a belém karolva bandukoló lánnyal, aztán csak haladunk tovább, a környéket figyelve. Nem feszít minket, hogy szólnunk kéne-e. Hiszen nem kell. Minden így jó, ahogy van, és nem várja el tőlünk senki, hogy máshogy legyen. Végül, mikor már nagyon hűvös van, megállok a Fő utczán, finoman elhúzom a karomat a diáktól, és szembe fordulok Vele. Úrias, komótos biccentéssel köszönöm meg a sétát, nézek még rá lefelé pár hosszú pillanatig, majd elsétálok arra, amerre órákkal ezelőtt indultam. Igen kellemes kitérő volt ez. Ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=488998#post488998][b]Adam Kensington - 2015.04.05. 22:42[/b][/url]

Korán keltem. Undorítóan korán. De nem bírtam tovább aludni. Morogva lófráltam a házamban egy szál köntösömben és vártam, hogy lemenjen végre a nap. A szokásos pohárka vér segített átvészelni az utolsó világos órát, mígnem végre sötétség ült a vidékre. Magamra kaptam farmerom, pólóm, bőrkabátom és bakancsom, hogy nekivágjak a környéknek. Most az erdei ösvényen haladok a falu felé. Morfondírozom, ellátogassak-e valamelyik szomszédos országba, hiszen mint minden éjjel, ma is van néhány egészen remek program. Dehát tegnap is voltam. Persze, nem baj, ha néha egymás után több nap is megyek, de nem kéne rendszert csinálni ebből. Van elég tennivalóm itt is. Elsőként elugrom a ketyerekereskedésünkbe, ahol most épp nem találom ott Kinst. A kivételes alkalmak egyike. Nem ez a gyakori. Azért körbenézek kicsit, elvagyok néhány eszköz tanulmányozásával, majd kisétálok az üzletünkből, az ajtó feletti kis csengő csilingelésétől kísérve, aztán egy kattanás jelzi, hogy érvénybe lépnek a védőbűbájok. Kezeimet zsebre vágva haladok tovább.
Aki nem ismer engem, vagy nem elég figyelmes, annak úgy tűnhet, éppen olyan idegesítően nyugodt vagyok, mint akármikor máskor. Aki azonban ismer és figyel, az tisztán láthatja, hogy igencsak fura vagyok ma este. Vonásaimban bár nem sok szokatlan van, régi tekintetem és különleges kisugárzásom olyan... zavartnak hat. Mintha másodperctöredékről másodperctöredékre váltogatnák egymást hangulataim. Mindez pedig olyan benyomást tesz, mintha egyáltalán nem a földön járnék.
Hanyagul megkötött, acélbetétes bakancsom hangtalanul tudja le a Fő utcza egyik macskakövét a másik után. Légies lépteim lelassulnak aztán, mikor észreveszem a nőt a könyvesboltnál. Végignézek rajta, majd nesztelenül sétálok oda hozzá és mellé állok, lepillantva rá. Kíváncsi vagyok, mikor fog észrevenni. Szerintem az aurám előbb felkelti majd a figyelmét, mint -nem elhanyagolható- fizikai valóm. Meglátjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=489025#post489025][b]Adam Kensington - 2015.04.05. 23:37[/b][/url]

Megrémítem. Számítottam erre. Nem kell hozzá nagy tudomány. Ha egy vámpír észrevétlenül odaáll valaki mellé az esti utcán és az illető hirtelen észleli a jelenlétét, valószínű, elakad a lélegzete. Vagy hátraugrik egyet. Mint most a nő. Lepillantok a kivont pálcára, majd ismét az arcára tekintek. Mikor fenyegetőzve kikéri magának, amit az imént csináltam, már éppen nyitnám a számat valami halk bocsánatkérésre, ám aztán tesz egy megjegyzést, ami miatt elmegy ettől a kedvem. Nem pont attól, amit mond, hanem ahogy mondja. Persze, minden bizonnyal az ijedelem beszél belőle. Ám ez az ügy szempontjából lényegtelen. Az eset miatti sajnálatkifejezésem kimerül hát végül egy hosszabb szemlesütésben.
- Csak sétálgatok. - felelem lágy baritonomon és a mellettünk elhaladó cserfes diáklányok után tekintek. Akik sokkal inkább hallgatók, mestertanoncok lehetnek, máskülönben ilyenkor már nem járhatnék a falu utcáit. Ahogy az egyik hátranéz és összeakad a tekintetünk, felismerem és biccentek neki. Mosolyogva viszonozza a gesztust, aztán derűsen ballagnak tovább.
- És Ön? - fordulok vissza Nessához, lepillantva rá, ahogy a kirakatot szemléli. Laza terpeszben állok mellette, kezeim nadrágom zsebeibe rejtve. Bőrdzsekim hanyagul szétnyitva. Áthatóan szemlélem a nőt, felidézve a múltkori találkozásunkat. Veszek egy mély lélegzetet és lassan fújom ki, közben tépelődve magamban. Úgy látom rajta, nincs túl jó hangulatában. Lehet, békén kéne most hagynom. Pedig... jó volna beszélni... Igazából talán azért is vágtam neki ma este a falunak, hátha összeakadok vele és elmondhatom neki azt, ami nem rég történt és ami minden bizonnyal kiváltotta belőlem, hogy ilyen különös vagyok most. Még ha ő láthatóan nem is vette észre rajtam. Túlságosan lefoglalja minden más. Talán tovább kéne állnom. Talán már... talán már nem akar meghallgatni engem. Nem tudom. Rezignáltan pislogok le magunk közé a macskakövekre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=489038#post489038][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 00:28[/b][/url]

Pedig nem úgy fordulok a lányok után. Az nem az én stílusom. Az ilyen megnyilvánulásokat ugyanolyan egyszerűnek tartom, mint még sok minden mást, ami talán zsigerből jönne, ám pont azért vagyunk gondolkodó lények, hogy ne akként cselekedjünk. Elítélni nem ítélem el, aki mégis így tesz, csak reménykedem benne, hogy megtalálja a módját, hogyan mérsékelje magát, vagy fordítsa át másba az energiáit. Mert ez így nem olyan szép dolog. Illendőnek meg semmiképp nem illendő. Tudom, persze, ő sem feltételezi, hogy én ilyen udvariatlan módon pillantottam volna a tanulók után. Csak most zavarja. Most mintha minden zavarná.
Ha jól értelmezem ezt a toronyszobás választ, nem sok mindenben lelte örömét az elmúlt napokban, talán egyenesen elfásult kissé, ezért úgy döntött, barangolni indul az estében, hátha felderül. Akkor hát ezért ilyen most. Nem jellemzőek rá különben az ilyen éles megjegyzések sem.
Mikor végre észreveszi rajtam, hogy valami nem stimmel, egyből rákérdez és közelebb lép. Itt a lehetőség, hogy szóljak. Hogy elmondjam neki. És én mit teszek? Enyhén megfeszülő vonásokkal elnézek róla. Megszemlélem a környező házakat, mintha csak hallottam volna valamit, amire felfigyeltem. Pedig semmi ilyenről szó sincs. Röviden torkot köszörülök. Az együtt unatkozás ajánlatára aztán visszatekintek Nessára. Egyáltalán nem kínos, hogy ő invitál engem. Már a régebbi korokban sem tartottam rossznak, ha egy hölgy hívta bárhová a férfit, napjainkban pedig ez a szemlélet szerencsére egyre népszerűbb. Sok oka lehet, miért az egyik ember nyit a másik felé, ezeknek pedig semmi köze ahhoz, ki mennyire akarja a másik társaságát. Odahúzódom mellé és kinyújtom neki könyököm, hogy belém karolhasson. Amint ezt megtette, elindulunk a békés utcán.
- Beszéltem a Teremtőmmel. - bököm ki csöndesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=489267#post489267][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 13:04[/b][/url]

Igazából jól esik, amit mond. Ha van olyan pillanat vagy helyzet, amiben sebezhető vagyok vagy támogatásra szorulok, az minden bizonnyal a Teremtőmmel kapcsolatos. Ilyenkor válok gyermeki védtelenné. Máskor ezt az állapotot meg sem közelítem. Hiába tűnök néha keserűnek vagy elveszettnek, az soha sem igazán mély vagy valós. Ez mind felületes érzés. Ha viszont Arend képbe kerül, egy egészen más szinten létezem. Minden súlyosabb lesz. Mindennek nagyobb a jelentősége. Éppen ezért jön most jól, hogy a gyógyító itt van mellettem. Szó szerint és képletesen egyaránt.
- Közel jártunk már a hajnalhoz, mikor látogatást tett nálam. - kezdek bele a mesélésbe lágy, mély hangon. Tekintetemet hol az előttünk lévő úton tartom, hol az otthonok ablakait, a boltok kirakatait kémlelem ráérős andalgásunk közben. Közben lelki szemeim elé idézem a jelenetet. Azt, ahogy Atyám feltűnik a nappalim ajtajában. Ha verne a szívem, az ilyen színre lépései alkalmával mindig kihagyna egy ütemet.
- Helyet foglaltunk a kanapémon, és beszélgetni kezdtünk, ahogyan szokásunk. - taglalom ezt a lazának ható együttlétet, azonban a légkör koránt sem olyan könnyed ilyenkor. Nessa ezt sejtheti. Már abból, amilyen másként csengenek ilyenkor elmondásaim, és amilyen megrendült vagyok, csak ha említem Teremtőmet. Képzelheti, a közelében milyen lehetek.
- Rátértem aztán arra, hogy egyre nehezebbnek tűnik minden... - csöndesülök el, ahogy a lényegi részhez érek. Torkom összeszorul, mikor felidézem a pillanatot. Legszívesebben reszkettem volna közben, de nem hagytam, hogy kitörjön rajtam. Arend meg csak figyelmesen hallgatott engem. Alig bírtam rajta tartani a szemem.
- A kifejtésem után csak hümmögött egyet és elmerengve nézett maga elé. - számolok be az első reakciójáról, arról azonban már nem számolok be a belém karolt nőnek, hogy én hogyan reagáltam. Pedig, ha én lehetek rosszul, na ekkor nagyon rosszul voltam. Fogalmam sincs, meddig ültünk így ott. Egy örökkévalóságnak tűnt. Már minden lejátszódott bennem. Az, hogy közli velem, hogy ez nem az ő gondja és mélyen csalódott, amiért ilyenekkel terhelem; vagy hogy bejelenti, hogy akkor ő most elmegy, mert ezt egyedül kell megoldjam; esetleg hogy törődjek bele, hogy ez csak egyre rosszabb lesz és ne nyavalyogjak miatta... Csupa üdítő feltételezés, tudom. De valahogy nem voltam képes arra gondolni, hogy ennek bármiféle jó vége lehet. Nem mintha erre Atyám valaha okot adott volna. Ő mindig jó volt hozzám. És ez most sincs másképp...
- Végül közölte, hogy ideje indulnia. Hiszen lassan pirkadt. De mielőtt elment, azt mondta, még visszatérünk erre. - enyhül el egészen a hangom, ahogy újra átjár az a megkönnyebbülés és szinte ismét érzem a kezemen, ahogy Arend biztatóan megfogja, miközben mélyen a szemembe néz, mielőtt még felállna és távozna. Sóhajtok egy reszketeget, és elbeszélésem végén letekintek a mellettem sétálóra. Régi szemeim érzékenyen, reménykedőn csillognak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=489721#post489721][b]Adam Kensington - 2015.04.06. 20:58[/b][/url]

Nem. Még valóban nem született megoldás. Azt hiszem, ilyesmire egyáltalán nem is számítottam. Olyannyira nem, hogy igazából addig már el se jutottam, vajon a Teremtőm hogyan segít majd nekem. Mindig csak addig értem el, hogy egyáltalán segít-e. Hogy hogyan reagál majd arra, amit elmondok neki. Most pedig hiába vagyunk már túl ezen, továbbra sem a megoldás foglalkoztat. Hanem a várakozás a következő lépésig. Az, hogy vajon, mivel áll majd elém Atyám. Nem fog cserben hagyni, ezt én is így gondolom. Biztosra persze nem veszem. Hiszen, mint megmondtam, senkiben nem bízom. Ez alól még ő sem kivétel. Fontosabb nekem, mint bármi vagy bárki ezen a világon, és ezt az érzésemet nem kötöm feltételekhez. Ez nem változik akkor sem, ha magamra hagy, ha elárul, ha kisemmiz, ha tönkretesz. Amit jelent nekem, ahhoz nem kell bizalom. Az feltétel nélküli.
Nessa egyfajta ígéretet tesz. Legalábbis határozottan kimond valamit, ami egészen simán beillik egy ígéretnek. Ez pedig az, hogy számíthatok rá mindig. Hogy ott lesz nekem, történjék bármi. Értékes szavak és megbecsülöm őket, mert tudom, hogy komolyan gondolja. Ebben a pillanatban igen, és ez most épp elég. Az más kérdés, hogy számtalanszor hallottam már ezt. Nem csak nekem címezve, hanem bárkinek. De akár csak, ha a saját példáimat veszem, nos... töredéke lett igazzá. A próbája az idő. Minden esetre a hozzám bújva elmondottak nyomán áthatóan, hálásan fürkészem a barna szempárt, a szép vonásokat.
- Elképzelésem sincs. - felelem őszintén az állapotomról, érzéseimről. Komolyan fogalmam sincs róla, mi van most bennem. Meg kell valljam, nem is foglalkozom vele. Abba csak belezakkannék. Így sem tudok rendesen aludni. Hát még ha elmerülnék az elmélkedésben. Inkább csak haladok tovább a gyógyító oldalán, befordulva az egyik kis mellékutcába. Úgy látom Nessán, az iménti kétségeim feleslegesek voltak. Már ami azt illeti, hogy esetleg már nem volna kedve törődni velem úgy, ahogy eddig. Lássuk be, jogosan merült ez fel bennem, ám úgy tűnik, szerencsére alaptalanul. Bántam volna, ha nem így van.
- Miért vágott bele a vakvilágba? - intézek hozzá egy kérdést néhány néma perc múlva, mindenféle átmenet nélkül. Tekintetem olyan magától értetődő és jelentőségteljes, hogy szerintem ő is hamar rájön majd, hogy ezzel most egy pár héttel ezelőtti beszélgetésünkre utalok vissza. A nappalijában ültünk és a kapcsolatokról beszélgettünk. Elmondta, hogy nincs itt senkije és hogy belevágott a vakvilágba. Könnyedén észrevettem rajta, hogy a történet nem csak ennyi. Felkínálta, hogy majd később talán elmeséli. Ez a mostani talán jó alkalom lenne. Én elmondtam, amit el akartam. Ő jön. Ha szeretné.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=490477#post490477][b]Adam Kensington - 2015.04.08. 17:49[/b][/url]

Sokan vannak így. Sokan cserélnének velem. Aztán csakhamar rájönnek, hogy mégsem szeretnének. Ideiglenesen persze tényleg kecsegtetőnek tetszik. Néha így kiírni magukat a világból, az érzelmeikből. Ezt azonban csak ideig-óráig viselik el. Mert számukra nem ez a természetes. Számomra igen. Nekem ez így jó.
Nem tudom, hová viszem. Nincs célom. Csak úgy sétálgatok vele. De szerintem nem is vár valós választ a kérdésére. Főleg nem a felhozott téma után, melyre érezhetően megváltozik a hangulata. Nem zargatom. Hagyom, hogy kitalálja, akar-e erről most beszélni. Ha igen, akkor meg ahhoz adom meg neki az időt, hogy megtalálja a módját. Eltelik pár néma, terhes levegőjű másodperc, mígnem belekezd. Csöndes figyelemmel hallgatom, olykor lepillantva rá magam mellé. Tanulmányok, munka, férfiak... és természetesen utóbbiak miatt ment félre minden. Mindig így járnak az emberek. Nők férfiakkal, férfiak nőkkel, férfiak férfiakkal, nők nőkkel és akkor a többi variációról még nem is beszéltünk. A közös mindben a párkapcsolat, a vonzalom, a viszony, a románc. Amennyire megédesíti a létezésüket, utána ugyanolyan szinten keseríti meg azt. Összetört szívek, ameddig a szem ellát. Esetünkben nem is kell messze tekintenie. Itt lépked egy mellettem.
Kemény. Azt hiszem, sokan ezt a szót használnák a történetre, amit elmesél. Ilyen egyértelműen durva sztorikat általában mindenki csak a valakijének a valakijétől hall, vagy a kisvárosi legendák őrzik őket. Ritka magától az érintettől, áldozattól kapni beszámolót. Most ez történik. Részemről viszont nem vagyok meglepve. Egy részről, mert tudvalevőleg sok mindennek voltam már tanúja; más részről, sejtettem, hogy valami hasonló lappanghat a háttérben. A kezdetektől láttam Nessa szemében. Most is látom. Mert az ilyennek nyoma marad.
Lesütöm a tekintem és így haladok tovább az oldalán. Véleményezhetném az esetet, vagy a félrelépő férfit, esetleg kifejezhetném a sajnálatomat, ám ilyen helyzetekben minden reakció túl kényszeredett. Az meg nem az én műfajom. Bár arra talán reagálhatnék, hogy szerinte eltűntek Angliából a férfiak. Hiszen akárhol éljek épp, mindig angol maradok és mindig Anglia marad az otthonom. Viszont most nincs helye se viccelődő, se másféle sértettségnek, főleg, hogy nem is érzek semmi ilyet. Hiszen nem vállalok közösséget az említettekkel, hiába illene rám alapvetően a meghatározás. Ez csak egy hangzatos kijelentés volt.
- Ausztriában, nem messze a határtól. Ellaktam ott néhány évig, de már ideje volt költöznöm. Bogolyfalva ideálisnak tűnt. A ház meg egyből megtetszett. - felelek egyenletes hangon, és magam sem tekintek a hölgyre. Gondolom, kínos lenne neki és most különösképpen zavarba hozná, ha nézném őt. Inkább hadd rendezze egy kissé magát. Bár folytathatná is akár a válaszát. Nyilvánvalóan bőven lenne mit kiadnia magából. Nálam alkalmasabb személy pedig nem sok van erre. Az éjszaka meg ismét a miénk. Bár nem tudom, magától megered-e a nyelve. Mondjuk, ha kikívánkozik, úgyis meg fog. De ha mégis megérzem, hogy mondaná, csak rám való tekintettel magában tartja, még megvan a lehetőségem biztatni. Nem arról van szó, engem érdekel-e vagy tudni akarom-e, mi történt pontosan és hogy mik változtak ettől benne. Egyszerűen csak arról van szó, hogy tisztában vagyok azzal, hogy olyan témát idéztem az eszébe, ami valószínűleg nagyon rányomja a bélyegét az elkövetkezendő órákra. Feltéve, hogy benne reked. Ha viszont beszél róla kicsit, talán megkönnyebbül annyira, hogy legalább az álom ne kerülje majd el a kavargó érzelmek és az önmarcangolás miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=491692#post491692][b]Adam Kensington - 2015.04.10. 16:38[/b][/url]

Fekete szemöldökeimet összevonva ballagok az oldalán, ahogy nekiáll feltárni érzéseit. Értéktelenné tette? Csődöt mondott? Borzalmas, hogy az emberekből az ilyen történések efféle önmarcangolást váltanak ki. Elvesztik a magukba vetett hitüket. Borzalmas, de természetes. Sajnos.
- Ön értékes. - közlöm, lenézve rá, mélyen a szemébe. Mert ezt tudnia kell. Nem ő tehet róla, hogy megcsalták. Igaz, nem is egyedül a férfi. Ez kettőn áll. A párkapcsolatok mindig kettőn állnak. Egy, aki teszi, és egy, aki hagyja, vagy éppen túl vak ahhoz, hogy észrevegye. Persze, koránt sem azt mondom, hogy akárki is megérdemli, hogy a párja félrelépjen. De mindez elkerülhető, megoldható, kezelhető. Nekik ez nem sikerült és a férfi elárulta őt. Nessa ettől nem lett értéktelen. És még csak arról sincs szó, hogy kevesebb lenne annál a lánynál, akivel a vőlegénye félrelépett. Az ilyen dolgok soha nem erről szólnak. Hanem a tiltott gyümölcsről, a kalandról. Van, aki úgy méri fel, hogy érdemes emiatt kockára tenni mindazt, ami megadatott neki. Ez esetben viszont így jár. Most lehetne egy gyönyörű, okos, odaadó felesége. Erről lecsúszott. Valószínűleg úgysem való neki.
- Hogy érti, hogy végzett? - ráncolom homlokomat, enyhe megrökönyödéssel figyelve őt a kijelentése után. Nagy szavak ezek. Azzal semmi baj nincs, ha ki kell pihennie magát és egy ideig a varázslények társaságát élvezi inkább, ám el fog jönni az idő, amikor ismét egy mély, romantikus kapcsolatra vágyik majd.
- Mugli környezetben laktam. Úgyhogy csak mérsékelten ismerkedtem. - mesélek az Ausztriában töltött éveimről, a macskakövekre pislogva bakancsos lábaim előtt, aztán körbetekintve az utcarészen. A mostani társasági életem virágzó ahhoz képest, amilyen a szomszédos országban volt. Ezért szeretem váltogatni, hogy éppen varázstalan vagy mágikus településre költözöm. Egészen máshogy telik a létezés.
- A foglalatosságaim ugyanezek voltak. - vonok vállat. Lehet, a kérdéssel arról is érdeklődött, volt-e állásom. De hát nem szokott nekem olyan lenni. A bevételeim máshonnan származnak. Az most egy különleges eset, hogy bolttulajdonos vagyok.
Tánc. Ismét itt tartunk. Szeretek itt tartani. Eleinte csak hagyom, hogy a nő tegye magát a hangulatos zenére, forogva karom alatt, ám mikor ismét belém karolna, inkább magamhoz vonom, majd finoman eltolom, laza táncba kezdve így vele, kezeit csak éppen annyira engedve el néha, hogy megpördüljön. Szemeim jólesően csillognak, márványos vonásaim egészen elsimulnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=492088#post492088][b]Adam Kensington - 2015.04.11. 14:51[/b][/url]

Érzem, mennyit jelentenek neki szavaim. Érzem keze simításán, közelebb húzódásán, hangulatán. Szívverése kellemesen lódul meg, arcára mosoly ül. Szemem sarkából látom. Persze, nem azért mondtam, hogy ilyen hatást érjek el. Megesik, hogy azért beszélek, hogy reakciókat váltsak ki, ám a legtöbbször egyszerűen azért közlök dolgokat, mert úgy gondolom őket és szeretném a másik tudtára adni. Mint most.
Semmilyenül hallgatom a taglalását arról, hogy belefáradt a párkapcsolatokba. Mindig hiszek az aranyközépútban és a köztes megoldásokban, ez azonban egy olyan terület, amiben szerintem vagy csak ez, vagy csak az létezik. Vagy akar valaki párkapcsolatot, vagy nem. Olyan nincs, hogy kiszemezgetjük belőle a jót. Ilyen soha semmiben nincs. Amit vállalunk, azt vállaljuk mindenestül. Ha valaki együtt akar lenni valakivel, az sok mindennel jár. Ha kell, kell. Ha nem, akkor viszont ott van ezer más lehetőség, csak akkor nem szabad hiányolni a nagy holtomiglan-holtodiglant. Jó, ez nyilván az én számból hiteltelennek tűnhet. Mindig megkapom, hogy minek ártom én bele magam az emberek dolgába, mikor fogalmam sincs róla. Azért, amiért egy felnőtt adhat tanácsot egy gyereknek, hiába nőtt már ki rég abból a korból és hiába nem érzi már át azokat a hatalmas problémákat, amik egy ifjúban dúlnak. Hasonlóan egy csillagász is mondhat bölcsességeket bolygókról, ő maga hiába nem égitest.
Végül Nessa egy olyan kifejletig jut, amibe azonban már nem tudok és nem is akarok belekötni. Vonásaim lágyabbá lesznek. Igen, élni kell az életünk, tenni, amit jónak látunk, törődni azzal, aki fontos és örömünket lelni, amiben csak lehet. Így van. Nem kell ezt túlbonyolítani, főleg nem kell olyanokon tépelődni, amik úgyis vagy beütnek vagy nem. Megtörténik, aminek meg kell történnie.
- Bizonyos szempontból semennyire, más szempontból teljesen. - felelek a kérdésre, mennyire másak a muglik, mint a varázslók. Kissé elgondolkozva figyelem előttünk az utat. Kezeim még mindig zsebeimben, a nő pedig belém karolva. Letekintek rá magam mellé.
- De nekem csak egy világ létezik. - árulom el csöndesen.
- Igaz, beletelt pár évtizedbe, míg tudomást szereztem a varázsvilág létezéséről, ám onnantól kezdve sem tartoztam csak ide vagy csak oda. Mindenütt kívülálló vagyok úgyis. - vonok vállat egyszerűen. Hangsúlyomból és könnyedségemből tisztán kivehető, hogy ezt a kívülállóságot egyáltalán nem rossz értelemben mondom. Nem mondom én semmilyen értelemben, hanem puszta tényként közlöm. Elvegyülhetek bármennyire, részese lehetek akármilyen szinten a közösségi életnek, soha nem leszek egy közülük. Sehol. Se muglik közt, se varázslók közt, se halandók közt, se vámpírok közt. Ez pedig nekem tökéletesen megfelel így.
- Igazából de. - mosolyodom el a felvetésre, mely szerint én biztos nem olyan eszement bütykölgetésekkel foglalkozom, mint az apja a seprűvel és a kerékpárral. Pedig hát pontosan ilyenekkel, legfeljebb kicsit komolyan kivitelben.
- Majd megmutatom pár munkámat, ha szeretné. - ajánlom fel, lefelé nézve a mellettem ballagó nőre, régi szemeimben egy kis cinkos fénnyel, ami ki tudja, miért költözött most oda. Minden esetre bőven marad oka, hogy ott is maradjon, hiszen táncba kezdünk az esti utca közepén, a lámpák hangulatos fényében. Ez most nem olyan elmerült lassúzás, mint a házában volt. Ez most egy kifejezetten játékos, laza tánc, teletűzdelve latinos, mediterrán elemekkel. Valahogy ezt hozza magával a dallam. Mozgásom visszafogott bár, tetten érhető rajta, mennyire bennem van a zene és milyen könnyedén hangolódom rá teljes valómmal. Mikor aztán véget ér, az utolsó mozdulattal közel húzom Nessát, mindkét kezét fogva, jócskán lefelé nézve rá. Sötét hajam függönyként lóg lefelé arcom két oldalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=492421#post492421][b]Adam Kensington - 2015.04.12. 00:40[/b][/url]

Amit használtam, egy szófordulat volt csupán, ami ettől függetlenül igaz ugyan, csak valahogy nem hittem, hogy ki kéne fejtenem. Éppen ezért csöndesen hümmögve elgondolkozom kissé, mielőtt megpróbálom kielégíteni a nő kíváncsiságát.
- A megoldásaik, a viszonyuk a természettel, az értékrendjük... - sorolok fel néhány olyan dolgot, amelyekben a muglik eltérnek a varázsvilág képviselőitől mind közösségben, mind egyénileg. Ezek azonban egyértelműen általánosítások, és példáim csak irányadásul szolgálnak, hogy mellettem ballagó társaságomnak kialakulhasson nagyjából egy képe arról, mire céloztam az imént.
Csak szelíden megrázom a fejem. Valóban nem telt el olyan nagyon sok idő, mire ráeszméltem a varázsvilág létezésére, ám kétség kívül beletelt pár évtizedbe, ugyanis fiatal vámpírként mindennel el voltam foglalva, csak azzal nem, van-e mágikus képessége annak, akit meg szeretnék csapolni vagy sem. Ez persze inkább csak hangzatos, semmint valós ok. Ám közel áll az igazsághoz, amely nagyjából az, amit Nessa is feltételez. A Teremtőm nem a világot tárta elém, hanem a helyemet mutatta meg benne. Mivel pedig az átváltozásom előtt mugli voltam, megmaradtam azokban a körökben, azoknál a szokásoknál. Aztán persze, amikor már nagyjából képes voltam kezelni az érzékeimet, hamar felfedeztem azokat a mágikus jelenségeket, amelyek elvezettek a varázsvilághoz.
- Minden bizonnyal. - bólintok a gondolatra, hogy az édesapjával meg lett volna a közös témánk. Mosolyogni pedig valóban mosolygok, igen. Ez tényleg nem mindennapi, de azért előfordul. Ettől persze nem biztos, hogy jobban érzem magam, mint olyankor, mikor nem ül ilyen kifejezés az arcomra. Ám mindenképpen azt jelenti, hogy kiváltképp kellemes a hangulatom.
Pörgések, egymásra pillantások, lépések, érintések váltják egymást könnyed táncunkban. A dicséretre mély főhajtással felelek. Mikor pedig megállunk, hosszú perceken át nem teszünk egyebet, mint fürkésszük egymás derűs vonásait így, egészen közelről. Csöndes a környék, csöndes a falu. Az otthonok neszeit, a szórakozóhelyek zajait hozza csupán magával a tavaszi fuvallat. Nem telik bele sokba és minket is magával visz, ahogy haladunk tovább az esti utcán, egymásba karolva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=574503#post574503][b]Adam Kensington - 2016.03.16. 23:08[/b][/url]

Túl az éjszakai műszakomon a faluban sétálok éppen. Szeretek ilyenkor még járni egyet és nem egyből hazarohanni az ispotályból. Jól esik kiszellőztetni a fejemet a betegek panaszaitól, az élményektől, a szerzett tudástól. Vagy talán a kiszellőztetni nem is olyan jó kifejezés. Hiszen élvezem, amit csinálok. Ilyenkor inkább csak hagyom formálódni bennem. Nem is annyira magamat függetlenítem tőlük, mint őket magamtól. Nem szövöm, nem bonyolítom őket tovább. Hadd érjenek csak bennem! Hadd váljanak a sajátommá! Kell nekik a tér. Kell nekik az idő.
Ráérősen ballagok langaléta, napszemüveges, bőrdzsekis, bakancsos valómban, amikor motorhangra, majd hirtelen fékezésre leszek figyelmes a -nem is olyan- távolból. Megállok és felmérem a helyzetet. Látni nem látom, de hallom és érzékelem. A motorosnak gondja támadt. Ez a motoros pedig nem más, mint Rubya professzor az iskolából. Volt már szerencsénk.
Lehet, hogy tudnék segíteni. Hiszen a bütykölés a mindenem, és bár járművek szerelésével kevesebb időt töltök, mint kisebb méretű kütyükével, azért az ilyesmiben is van némi tapasztalatom. Sóhajtok tehát egyet és természetesen megindulok a bajba jutott hölgy felé. Mi mást is tennék?
Hamarosan befordulok a sarkon. Odalépkedek a tanárnőhöz és biccentek neki egyet. Napszemüvegem sötét lencséje mögül máris a gépet kémlelem.
- Mi történt? - kérdezem lágyan, rekedtes hangomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=574507#post574507][b]Adam Kensington - 2016.03.16. 23:49[/b][/url]

Olyan békésen figyelem a térdeplő professzor ijedelmét, mintha csak az üdvözlésemhez pattanna fel. Már megszoktam, hogy megrémülnek tőlem. Tény, őt sokkal inkább csak váratlanul értem, mint azt el is mondja. Ám igazából a többieknél is erről van szó az esetek nagy részében. Már ha ismernek. Hiszen akkor megnyugodnak, hogy csak én vagyok az. Viszont, ha nem ismernek, csak fokozza az ijedtségüket, amikor jobban szemügyre vesznek.
Bólintok a felkérésre. Ránézek, persze. Hiszen ezért jöttem. Segíteni. Leguggolok a járgány mellé és így vizsgálódom. Nem tudom, a fényt nekem gyújtotta-e a pálcáján, de számomra szükségtelen. Ha problémát jelentene nekem a sötét, legelsőnek a napszemüvegemet venném le. De így is tökéletesen látok. Hiszen ez az én közegem. Nem is kell túl hosszan elidőznöm a géppel ahhoz, hogy kiderüljön, jól gondolta a nő.
- Igen, az ékszíj. - erősítem meg őt a feltételezésben. Letérdelek és nekiállok visszahelyezni a fékezéstől ledobott részt. Ahogy nézem, nincsen szükségem hozzá szerszámra. Meglesz ez.
- Szép darab. - nézek fel a motorra közben, sötét lencséim mögül.
- Mi hajtja? - érdeklődöm csöndesen, miközben hosszú, fehér ujjaim tovább ügyködnek az alkatrészek között. Valószínűleg sejti a tanárnő, hogy az érdekel, a működésének mekkora részét teszi ki a mágia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=576304#post576304][b]Adam Kensington - 2016.03.22. 23:06[/b][/url]

Akkor jól sejtettem. Ez nem egy mágikus jármű. Csak hát ilyet nem gyakran látni varázslófaluban, boszorkányok tulajdonában. Hiszen egyes részei meghibásodhatnak egy ilyen mágiával áthatott környezetben. Bár amilyen régi példány, vajmi kevés köze van az elektronikához és nem bővelkedik más egyéb olyan mugli mechanizmusban sem, amely a vesztét okozhatná itt.
Amint készen vagyok, felkelek a macskaköveken való térdeplésből. Ezzel megvolnánk. Összedörzsölöm kezeimet, majd zsebre vágom őket, hallgatva az ajánlatot. Ray Ban napszemüvegeim takarásából nézek lefelé hol a nőre, hol a járgányra. Kisvártatva aztán bólintok egy mélyet.
- Az erdőben lakom. - tájékoztatom erről, ha esetleg nem volna tisztában vele, hol van a házam. Bár a helyiek nagy része pontosan tudja, annak ellenére, hogy még soha nem jártak nálam, vagy éppen soha akár csak egy szót sem váltottak velem. Dehát az olyan információ, mint hogy hol lakik a falu vámpírja, közkeletű.
- Nem gond, ha esetleg kerülővel megyünk. - célzok koránt sem titkoltan arra, hogy szívesen tennék meg hosszabb távot, ha már egyszer adott a lehetőség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706532#post706532][b]Adam Kensington - 2017.10.23. 23:33[/b][/url]

Gondolataimba merülve sétálok a faluban. Az imént tértem be a Kins&Kensbe, ahol átbeszéltem pár dolgot Ilosvai úrral. De nem ez az, amiről elmélkedem. Bár lehet, ez is ott száguldozik valahol a fejemben a számtalan más mellett. Mindig ez van. Elárasztanak a gondolatok, hömpölyögve az elmémben. Egy ideig hagyom szabad folyásukat, aztán megelégelem és kikapcsolok mindent. Kezdek is lassacskán eljutni erre a pontra. Persze, az egyetlen, ami igazán ellazít, az a vér. Ám már rég nem sanyargatom magam azzal, hogy akár csak felmerüljön bennem, hogy magamhoz vegyek ilyenkor belőle. Hiszen pont ilyenkor lenne a legveszélyesebb. Amikor nem az egészségem érdekében iszom, hanem azért, hogy kiüssem magam. Hogy ne tudjak semmiről. Hogy ne érdekeljen semmi.
Szerencsére megpillantok egy kedves ismerőst. Ez kellemesen eltereli a figyelmem. Kikapcsolja az agyam ezer és egy hangját. Magabiztosan veszem az irányt a navinés felé. Hosszú, -bakancsosságomat teljesen meghazudtolóan-  könnyű lépteimmel hamar ott vagyok nála. Nemes egyszerűséggel helyet foglalok mellette a padon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706579#post706579][b]Adam Kensington - 2017.10.24. 23:08[/b][/url]

Valóban nem könnyű engem észrevenni az éj sötétjében. Színeim -sápadt bőröm kivételével- beleolvadnak, illatom egyáltalán nincsen, hangom meg még annyi sem, ahogy jelenlétem se sok. Főleg, ha nem akarom. Mitől tűnnék hát fel? Attól, hogy egy baljós, égimeszelő alak vagyok? Ugyan már. Mit tesz az egy magafajta kis navinésnek? Szinte megszokott már. Lehetnék akár az árnyéka. Furcsán néznének rá mondjuk az emberek egy ilyen árnyékkel. De szerintem az se tűnne fel neki. Most is furcsán néznek rá néha. Meg amúgy sem nagyon törődik a környezetével, ahogy ismerem. Vagyis törődne talán, csak azt se nagyon tudja, mivel kell meg hogyan. Elvarázsolt, együgyű egy teremtés. Azonban mindezt egy pillanatig sem rosszindulatúan mondom. Sőt. Kifejezetten üdítő színfolt tud lenni a sok túlbonyolított halandó között.
- Hogyan tovább? - kérdezem csöndes, duruzsolóan mély hangomon.
- Maradsz a Bagolykőben? - pontosítok kicsit. Szavaim egészen úgy csengenek, mintha eddig is beszélgettünk volna és én csak új témát vetnék fel. Említette nem olyan rég egy találkozásunkkor, hogy vizsgázik és hogy végzős. Ha nem tette volna, fogalmam sem lenne, egyáltalán hanyadikos. Nem nagyon törődöm én ezekkel a dolgokkal. Viszont az igenis érdekes, hogy elmegy, vagy itt lesz-e a közelben. Mindegy, hogy azért, mert bukott, vagy mert mestertanoncnak áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=706993#post706993][b]Adam Kensington - 2017.10.29. 20:26[/b][/url]

Hajlamosak az emberek mindenkit kategóriákba szorítani. Még azok is, akik egyébként elvileg nyílt gondolkodók. Nem tehetnek róla, így nevelkedtek, ezt szívták magukba a társadalomból, amelyben élnek. Ami igazán nagy baj az az, ha ezek a besorolások megakadályozzák őket abban, hogy az egyént nézzék. Vegyük azt az esetet, hogy valaki mondjuk buta. Az emberek azt mondják, ez baj. Ha valaki buta, az kevesebb. Pedig a szellemi képesség ugyanolyan velünk született tulajdonság, mint akármi más. Nem tehetünk róla és nem igazán tehetünk ellene. Érdekes, mennyien hirdetik azt, hogy nem szabad valakit azért büntetni, amiről nem tehet, de ha egy buta emberrel találkoznak, akkor ennél a jelzőnél már nem is látnak tovább. Elkönyvelik, leírják. Ezzel pedig végtelen sok jótól fosztják meg magukat. Hiszen senki sem csak egy tulajdonságra korlátozódik. Főleg, hogy minden azon múlik, mihez kezd az adottságaival. Mi baj van tehát egy buta emberrel, aki érdeklődő, kedves és meg sem próbál okosnak látszani? Szerintem az ég egy adta világon semmi. Kell ilyen ember is. Igen, kell.
Kicsit megemelem a szemöldököm. Hiszen azért így a tanév végén már lehetne róla fogalma, miként folytatja tovább. Nem kellenek komplett tervek, csak úgy valami. De ha jól értem, neki még annyi sincs. Sebaj. Majd lesz.
- Gratulálok - bólintok, a sikeres(nek vélt) vizsgáiról hallva. Ha ennyire biztos benne, hogy így bejelenti nekem, akkor valószínűleg így is van. Ha meg nem, akkor sem az én elhamarkodott elismerésemen múlik majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=707260#post707260][b]Adam Kensington - 2017.11.02. 20:42[/b][/url]

A nagy kérdések, a fontos pillanatok. Általában a legátlagosabbnak tűnő helyeken dőlnek el a legnagyobb dolgok. Akár egy közönséges padon egy mágusfalu közepén. Noha az üldögélő párosunk koránt sem átlagos, azonban olyan természetességgel létezünk egymás mellett, hogy ezt az eseményt viszont nyugodtan nevezhetjük mindennapinak. Mégis annyira mélyreható beszélgetések mehetnek most köztünk végbe, amelyek mindent megváltoztathatnak. Vagy nem.
- Elképzelésem sincs - adom meg belsőmből fakadó, őszinte válaszomat. Még annak sem szolgálnék ilyesmiben tanáccsal, akiről pontosan tudom, mik érdeklik és miben jó. Hogy szolgálhatnék hát tanáccsal a kis navinésnek, akiről igazából fogalmam sincs, mi foglalkoztatja és hogy jó-e bármiben azon kívül, hogy számomra kiváló társaság? Nagyon összetett kérdés az, ki milyen tanulmányokba kezdjen. Rengeteg dologtól függ. Nem csak attól, mi érdekli, vagy hogy miben tehetséges, de attól is, egyáltalán ezek-e azok a képességek, amiket ki akar aknázni, vagy szeretne egy egészen más irányba menni, ami bár megfelel mindannak, amit el tud végezni, de szeretné, hogy a majdani hivatása elkülönüljön attól, ami jelenleg a szenvedélye. Többek közt. A számtalan egyéb tényezőről pedig akkor még említést sem tettünk. Nem is fogunk.
- Idővel rájössz, mi legyen - buzdítom eképpen arra a lányt, hogy ezzel most ne foglalkozzon. Inkább élvezze a sikerét! Majd minden elrendeződik. Biztosan megtetszik neki valamelyik szak a mesterképzésen mondjuk. Aztán pedig attól még, hogy elsajátított valamilyen szakmát, nem kell azzal töltenie az életét. De legalább addig is tanult és sok olyan ismeretre és ismeretségre tett szert, ami hasznára lehet a jövőben.