36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 16:56 | Link

Rozsos Annamária

Ahogy délután a nap nyugodni tért, elhagytam a házamat. Igen, hetek köntösben járkálását követően pár napja méltóztattam felöltözni és kimerészkedni a környékre. A távoli látogatások még a jövő zenéje, azonban a faluban már könnyedén elkószálok. Különös tekintettel a boltunk felé. Ha már egyszer nyakamba vettem a vidéket, a Kins&Kensbe feltétlenül betérek. Így teszek most is. Váltok néhány szót Ilosvai úrral, aztán egy véradománnyal teli fémtartállyal a kezemben hagyom el az üzlethelyiséget, a kis csengő csilingelésétől kísérve.
Megnézem magamnak a kirakatunkat, aztán elgondolkozva indulok tovább. Rengeteg mindenen és semmin sem merengek egyszerre. Fejem kissé lehajtva, sötét hajam némileg leomlik arcom mellett. Egyik kezem bőrdzsekim zsebében, a másikban a fémtárolót lógatom. Az a helyzet, hogy az ég világon semmi kedvem most semmihez. Eleve ingadozó a hangulatom, a szerencsétlenségem óta meg végképp. Tudom, ez nem nagyon látszik rajtam. Nem sokan hinnék, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. Pedig vannak. A letargiám persze állandó, azonban fokozatai ennek is bőven vannak, még ha jelét nem is igazán adom. Látszólag tehát olyan nyugodt és érdektelen vagyok, mint bármikor máskor, azonban belül kifejezetten nyomott a hangulatom. Életunt, mondhatni. Lehet, legjobb volna egyszerűen hazamenni és csak nézni magam elé. Megint.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 1. 17:27 | Link


Egy lépés. Még egy. Egy harmadik. Negyedik. Szépen, ritmusosan, ahogy a hópehely lehullik, az óra kattog, a metronóm szól. Ötödik.

Olyan, mintha felült volna egy vonatra, ami csak megy előre, lassulás vagy gyorsulás nélkül, egyenesen, kattog, zötyög, és nem tart sehova. Mint a fizikai példákban az eszményi vonat, ami x sebességgel megy, akkor milyen a gyorsulása. Van idő, de minek mérni. Hatodik.

Minek egyáltalán pazarolni az energiát bármire is. Olyasmire, mint hogy a tartós és egyenletes mélypontról feltornászni magát, már rég nem pazarolja. Nem lehet persze folyton pocsékul éreznie magát, az fizikai képtelenség; ha találkozik valaki kedves emberrel, akkor arra az időtartamra örül; ha számonkérik, bepánikol; ha sütit eszik, akkor minden nagyon rendben van; ezeken kívül viszont minden visszatér a konstans létezésbe. Szín nélkül, szag nélkül, de főleg értelem nélkül.

Nem óra ő, hogy meg lehessen javítani. Ide teszünk egy kis céltudatosságot, ott megszorítjuk egy kicsit az önbizalmat, egy-két csepp szorgalom se árt, itt meg megolajozzuk egy kicsit a jövőképet. Minden a helyén, tessék néha elemet is cserélni, és működni fog, hallja, már kattog. Hetedik.

Vasárnap van. Már megint. Még mindig. Az utóbbi időben konstans vasárnap van. Készítene egy filmet is a vasárnapról azzal a címmel, hogy a holnap árnyékában. A vasárnap várakozás, az elemek teljes lemerülése, nyugtalanság, és csak arra jó, hogy a hét tényleg hét napból álljon. Kitölti a helyet két időpont között. A konstans vasárnapban az az igazán rossz, hogy már rég nem tudni, mi is az a két időpont.

Nyolcadik.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 19:46 | Link

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Ismerős illat. Bár... itt már melyik illat ne volna az? Igazából már csaknem mindenkit be tudok azonosítani a faluból és az iskolából. A nevüket persze nem tudom és mást is alig, ám felismerni felismerem őket. Nagyjából tudom, hol lakhatnak, hol töltik idejük nagy részét és kinek a társaságában fordulnak elő a legtöbbet. Persze, a társaságukról sem tudok többet általában. Nem úgy a most észrevett illat gazdájánál, akiről vannak ismereteim. Egyáltalán nem sok, de az épp elég. Az biztos, hogy a tanodába való és hogy kiválóan tudunk létezni egymás mellett úgy, hogy egy szót sem szólunk, mégis, tartalmasnak tűnik az idő.
Ahogy felemelem a fejem és előre tekintek, meglátom a lányt. Bakancsos lépteim lassulnak kissé, miközben figyelem közeledtét. Kíváncsi vagyok, Ő észrevesz-e engem. És kíváncsi vagyok, Ő is hasonlóan felderül-e, mint én. Rajtam ugyan nem látni, persze. Épp csak annyira, hogy régi tekintetembe egy kis csillogás költözik. Hogy miért örülök a diáknak? Mert amint rájöttem, hogy Ő közelít felém a Fő utczán, eszembe jutott az andalgásunk a birtokon. Eszembe jutott az a különös táncunk, ahogy kerülhettük egymást. Ahogy erre gondolok, egyszerűen csak egy kicsit jobb minden. Mert az egyszerűen szép volt. Nyugodt, kellemes és magától értetődő. Ennél meg mi kéne több?
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 1. 20:37 | Link

Adam Kensington


Kilencedik.

Na ne.

Na ne, tessék ezt most itt abbahagyni. A hajadnál fogva kihúzni magadat az önsajnáltatás sziruposan édes mocsarából. Mindamellett, hogy ezt a kifejezést biztosan olvasta már valahol, elege lett a saját kis elfoglaltságából. Mert ki harapós bögréket bájol, ki meg, mivel alapvető szociális értékeket nem birtokol, azzal vágja a centit, hogy depressziósat és kis emosat és hipstereset és nagyon fejfájdítóan unalmas kamaszlánykát játszik. Azért időnként még ő is besokall magától.

És akkor miért is ne?

Mert meglát egy rettentően fekete, ízlelhetően abban a bizonyos mocsárban tapicskoló, nagyon egyedi, és elég feledhetetlen alakot szembejönni. És akkor megörül neki, mert minden ember közül pont neki kell ugye megörülni. Nem az átlagos, többnyire nagyon aranyos és kedves, és szimplán emberi alakoknak, akik olyanok, mint ő. Ugyanmá. Itt van az, aki cseppet se olyan, mint ő. Hogy lehessen kísérletezgetni mindenféle szokatlan kommunikációval, ki lehessen szakadni a megszokott kapcsolatok megszokott folyásából, és iksz időre azt lehessen játszani, hogy belenyúlkálunk a kettőhúszba, mert nagyjából az a kategória az a fajta önismereti gyorstalpaló, amit a múltkor sikerült összehozniuk, de legalábbis a lánynak. Miket ki nem hoz egy apatikus, önmagába összeomlott kis szerencsétlenből valami poshadtul friss dolog. Mert a másik se tűnik túl életvidámnak. Se most, se általában. De azért frissnek is friss, mert neki, a navinésnak valami újdonságot hoz ebbe a nem eléggé lefoglalt tanulóéletbe. Most komolyan, a problémáinak háromnegyedét megoldaná, ha beiratkozna még két olyan szakkörbe, ami érdekelné, és ami nincs.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 20:50 | Link

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Elégedetten veszem tudomásul, hogy hasonlóképpen felvillanyozom a lányt, mint Ő engem. Ez nem feltétlen elvárás a részemről, azonban jó, ha adott. Előnyös. Megállok pár lépésre előtte. A fémtermoszt fogó kezem még mindig mellettem lóg, a másikat is kihúzom zsebemből, szintén combom mellé vonva. Fejem oldalra biccentve nézek végig a diákon, ráérősen. Most nincs úgy alul öltözve, így nincs a dzsekimre szorulva, úgyhogy ezt a lovagiasságot ezúttal elhagyom. A többit viszont nem vagyok hajlandó. Éppen ezért tudom le mégis azt a pár lépés távolságot, hogy a lány mellé érkjek, az Ő menetirányába forduljak, és könyököm nyújtsam neki, hogy belém karolhasson. Békésen nézek rá lefelé.
Fogalmam sincs, merre tarthat épp. Csak sétálgat, vagy van valami célja? Édes mindegy, én szívesen elkísérem egy darabon, ha nincs ellenére. Ám úgy hiszem, valószínűleg nincsen. Ha pedig készen áll, tőlem indulhatunk. Akármerre.
Nem lehet az ilyesmit megmagyarázni. Talán ez az, amit soha nem is próbáltam. Bár egyszer beleáshatnám magam, végülis időm van rá bőven. Hogy miről beszélek? A vonzásról. A harmóniáról. Amikor két lény találkozik és egyszerűen csak megvan az a valami, ami kell. Valami közös. Valami jó. Pedig lehetnek akár teljesen különbözőek, máshonnan jöttek, máshogy nevelkedettek. Lehetnek ég és föld, közben mégis egyek. Csak úgy.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 1. 21:14 | Link

Adam Kensington


És ollé. És akkor nem kell szembesülnie azzal, hogy egy szó nélkül elmennek mellette az utcán, ami általában egyáltalán nem zavarja, de itt most annyira megörült, hogy igenis nagyon bántaná. Ha a másik észre se venné - nem, az nem, biztos nagyon elfoglalt, és ha dolga van, menjen -, de főleg, ha észrevenné, és két pillantást nem pazarolna rá. Na, akkor fogná magát meg egy mentális lapátot, és még lapátolna magára egy adagot abból a bizonyos mocsárból. De hát így nem kell, sőt, a világ helyreállt, megy a megfelelő körforgásban. Akkor fogja magát, elfogadja a felkínált kart, és lépeget a semmibe. Szokásosan nincs hova, de ez most kit érdekel.

Annyira megörült, hogy már az is kezd sok lenni. De most ne legyen oka nem örülni? Rendezgeti magában ezt a nagy hangulatot, hogy hát fogjad vissza magad, mert ha elfogy hirtelen ez a nagy nekibuzdulás, itt fogod magad találni valaki olyan oldalán, akit hirtelen nagyon meg fogsz utálni. Mert a szélsőséges hangulatok nem egészségesek, ennyit már ő is összecsipegetett. Szélsőséges spleen után szélsőséges örület, aztán meg jönne a vákuum.

Szóval mély levegő. Tegyük magunkat takaréklángra. Gondolkozzunk el szigorúan egy pillanatig azon, hogy hogyan festhetünk a járókelők szemében, és hogy a jóemberek milyen pletykát lennének képesek ebből összehozni, ha látnák. Hú, még hogy a emberek nem kreatívak. Dehogynem, teljesen felesleges dolgokban nagyon azok.

Vess egy pillantást a szomszédra, hogy megnézd, mit tudsz leolvasni belőle. De ne, mégse. Féltékenyen meg akarod tartani ezt a különleges státuszt, amit, remélsz, birtokolsz a másik szemében, nem? Akkor nincsen vájkálás, kombinálás, úgy egyáltalán, nincsen volt. Van van. Nem ítélkezünk, próbálgatunk, próbálunk gyógyírt adni olyan dolgokra, amikről semmit nem tudunk, semmi közünk, és valószínűleg csak rontanánk rajta.

Mi egy dologra vagyunk: elszökni pár percre a világból. Létrehozni egy saját zsebuniverzumot, amit éppen le lehet rakni, ha úgy akarjuk, és fel lehet venni, ha éppen azt szeretnénk, ott, ahol a múltkor abbahagytuk.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 2. 12:44 | Link

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Úgy veszem észre, nincs célja az andalgásunknak. Nem egy bizonyos helyre kísérem a navinést, hanem csak úgy egyáltalán a kísérete vagyok. Persze, sokan megnéznek minket. Természetesen nem feltűnően. Engem nem mernek feltűnően nézni. Éppen csak az irányomba sandítanak, vagy ha ismernek, akkor odaköszönnek, odaintenek, én meg biccentéssel viszonzom. Egyre többekkel van ez így, hiszen bár nap közben nem vagyok a boltban, sötétedés után össze-összefutnak velem odabenn, az meg világos a számukra, hogy az egyik tulaj vámpír. Ez már amolyan közkeletű dolog. Úgyhogy amikor belépnek az üzletbe és engem meglátnak, nem nehéz összerakniuk a képet. Bár az egyik eladónk, Szilvia a maga gót stílusával és fehér bőrével szintén elég jó táptalajt ad az elképzeléseknek, azonban mivel Ő általában nappal is jelen van, az elméletek megdőlnek.
Elég az hozzá, a falubeliek már tudják, szelíd vámpír vagyok. Így ha valaki oldalán látnak, nem feltétlen következtetnek arra, hogy az illető a prédám lenne. Természetesen azért megfordul a fejükben, és ugyebár ha a vérszívást el is vetjük, ott marad a tény: egy külsőre is felnőtt, különben meg hétszáz éves férfi egy tizenéves lánnyal sétálgat kart karba öltve. Ez önmagában számtalan feltételezésre adhat okot, főleg, hogy elég gyakran látni engem diákok társaságában. Erre ott lehet az a magyarázat, hogy az Edictum főszerkesztője vagyok. Nyilván ahhoz van köze. Igen. Aki nagyon válaszokat keres és elég naiv, annak ez kielégítő lehet. Noha a valóság nem áll ettől túl távol, hiszen bár nem ez a kapocs, a viszony semmivel sem erkölcstelenebb természetű. Sőt.
Letekintek olykor magam mellé a lányra, figyelve kedves, visszahúzódó vonásait. Érdekes ez az egész. Minden vagyok, csak beszédes nem, mégis újra és újra eszembe jut, hogy hozzászólhatnék. Hogy mondhatnék valamit. Hogy akár kérdezhetnék. Nagy bennem a késztetés, hiszen nyilván ugyanilyen jó lenne úgy is a légkör. Semmit nem fakítana szerintem a varázslatán. Aztán mégis úgy döntök, inkább nem. Inkább folytatom, hiszen ez is jó. Majd ismét arra gondolok, megtehetném, ettől még visszatérhetünk megint ebbe a néma együtt létezésbe. Meglátom, hogy lesz. Ha eljön a pillanat, eljön. Ha nem, nem. Mindenhogy jó. De szerintem el fog jönni. Vagy ma, vagy holnap, vagy soká.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 2. 14:34 | Link

Adam Kensington


Az előbb számolta a lépéseit, hogy azzal is úgy tegyen, mintha haladna valahova. Most újra számolja, de csak azért, hogy hangokat halljon a fejében, ne ürességet. Hogy társaságot adjon magának. Önmagával beszélgetni, nem, önmagával számolgatni ugyan meglehetősen furcsa egy társaság, de most mit csináljon. Valamire gondolni kell.

Mert most úgy érzi magát, mintha a levegőben lépegetne szépen. Jó kedve van. Nem is, ez valami derűs kis boldogságféle; a hipster kifejezés ellenére ez egy nagyon jó dolog. Törékeny, meg nagy valószínűséggel jól kiböjtöli majd, amikor másnap reggel felkelve szembejön megint a spleen, dehát addig ez nagyon szép egy dolog. Mintha sütne a nap, szép erdőben járkálna, mögötte futkozna kitartóan a kiskutyája, ami már nincs, és csorogna mellette egy patak, és nem lenne semmiféle iskola, meg a kamaszodással járó mindenféle kavarodás, meg nem lenne otthonról több száz kilométerre egy nagy hodályban, amit kastélynak csúfolnak.

Belegondolva, ha ezt egy ember képes elhozni neki, és nem a hangulatából adódik, akkor a Mikulás mondjon le. Adamnek még ő ad időnként ajándékot, ha néha összefuthat vele valami vagy gyanúsan félreeső területen, vagy semleges zónában. Lehet, hogy nála másfélszer magasabb, egyszerre tükröz metálos és emos alapjegyeket, összességében egy hétszáz éves vámpír, de akkor is, jobb, mint a Mikulás. Az amúgy is csak csokit hoz, azt meg tud venni máskor is. Mocsárból kirángatást viszont még nem árulnak, azt csak bizonyos vándorárusok kínálnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 3. 11:32 | Link

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Barátságosan szállingózik a hó. A sétánk több, mint idilli. Azonban koránt sem azon a terjengős, eltúlzott módon, hanem visszafogottan, kellemesen. Külső szemlélő számára már szinte semmitmondó, ahogy némán bandukolunk. Azt hihetik, régi ismerősök vagyunk, akik már megszokták egymás társaságát és sokadjára sétálnak így végig a falu utcáin. Ha azonban valaki egy kicsit jobban figyel, észreveheti az izgatott kis rezdüléseket, a bujkáló mosolyokat a szájak sarkában és a szemekben.
Elérünk a Boglyas térhez. Bevetem magunkat a parkba. Szótlan megegyezésben vezetem én a lányt, habitusomnál, nememnél, miegyebemnél fogva. Hiszen már rég rájöttem, nem tart sehová. Csak megyünk, amerre látunk. Körbe sétáljuk a befagyott vizű, baglyos szökőkutat. Elpillantok a hóember felé, amit Zephfel építettünk. Hosszan figyelem, és nemsokára ismét kinn vagyunk a fák közül. Lekanyarodok egy mellékutcába, a lakóházak közé, ahol csak kis lámpások világítanak kedvesen.
- Szeretsz levelet írni? - kérdezem csöndesen, rekedtes hangomon, mintha eddig is társalogtunk volna és ez most csak egy újabb kérdés lenne. Dehát valóban, beszélgettünk mi eddig is, csak nem szóval, hanem cselekedettel és mulasztással. Lágy érdeklődéssel nézek lefelé a navinésre, válaszát várva.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 3. 17:00 | Link

Adam Kensington


Úgy érzi magát, mintha egy kosztümös semmiség filmben lépegetne. Szemnek szép, viselni kényelmetlen utcai ruhában, a nap sugarasan átüt a leveleken, a hangulat derűs és kellemes, mindenki tisztelettel és megbecsüléssel köszönti őt, por szállingózik léptei nyomán. Minden elegánsan és kényelmesen poshadt. Már nem is törékeny, hiszen régen összetörött már - röviden tehát amolyan kosztümös romantikus filmes hangulata támadt. Belelépett véletlenül egy nagy felcicomázott tortába, és most fuldoklik a tejszínhabban. Mert szép ez? Hát hogyne. De az a baj, hogy mi lesz akkor, ha majd különválnak az útjaik. Szétfolyik a tejszínhab, és dagaszthatja majd tovább a mentális sarat.

Félrelökdösi a zavaró megérzésecskéit - még idillt se tud zavartalanul kreálni, szánalmas -, és lépeget szorgalmasan, éppen, amerre mennek. Kénytelen  úgy nézni a falut, mint egy két évszázaddal korábban élt romantikus hősnő alteregója tenné: elegánsan oda-oda pillantgatva, felülről és leereszkedően. Ő most ebben a pillanatban, kérlek szépen, megteheti ezt a nagyképűséget. Hadd koppanjon majd jó nagyot, már eleve arra készül.

Ó. Beszélnek. Remélni se meri már, hogy amikor megszólal, értelmes és értelmezhető és épkézláb mondatot ejt majd ki a száján, hiszen tudjuk, mi történt a múltkor, de mit alakoskodjon itt. A hülye megnyilvánulás is az övé, meg az épkézláb is.

 - Mindig is szerettem volna. - mert ő mai csirke, ebből következően sosem írt még régi vágású levelet. Mint a romantikus hősnő alteregója tenné. De mindig szeretett volna; sokat szenvedne vele, mert fontolgatná, mit mondjon el magáról és mi érdekelné a másikat; a levélírás költészet; de hát ő már a gyors és nem annyira átgondolt kommunikáció világában él. A levélírás romantikus. Vonzó, szép, de meg van róla győződve, hogy unalmas levélíró lenne belőle.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 14:04 | Link

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Valóban olyan ez az andalgás, mintha visszarepültünk volna az időben. Ez nem csoda, hiszen én sokkal többet éltem olyan korokban, amelyeknek ez a fajta romantikus sétálgatás volt a sajátja. Számomra tehát ez természetes, azonban koránt sem mindennapi. Hiszen megfelelő társ kell hozzá. Most ez adott.
Sejtelmesen fürkészem a navinés helyes vonásait, ahogy válaszol nekem és jó ideig rajta tartom még régi fényű tekintem, miután bólintottam neki a feleletre. Több szó pedig már nem esik köztünk az este folyamán. Csöndesen lépkedünk a kis utcákban, olykor visszaérve nagyobb terekre, aztán ismét eltűnve egy sarkon a hóesésben.
Nem igazán figyelem az idő múlását, de szerintem órák telnek el így. Néha összenézünk a belém karolva bandukoló lánnyal, aztán csak haladunk tovább, a környéket figyelve. Nem feszít minket, hogy szólnunk kéne-e. Hiszen nem kell. Minden így jó, ahogy van, és nem várja el tőlünk senki, hogy máshogy legyen. Végül, mikor már nagyon hűvös van, megállok a Fő utczán, finoman elhúzom a karomat a diáktól, és szembe fordulok Vele. Úrias, komótos biccentéssel köszönöm meg a sétát, nézek még rá lefelé pár hosszú pillanatig, majd elsétálok arra, amerre órákkal ezelőtt indultam. Igen kellemes kitérő volt ez. Ismét.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza