A minisztérium a 2010-es évek legelején úgy határozott, hogy kirendeltségeket hoz létre minden nagyobb mágusfalu vagy kisebb mágusváros területén, hogy az apróbb ügyekkel a polgároknak ne kelljen a fővárosi központba utazni. Ezzel a lépéssel a hopp-hálózat leterheltsége harmadára csökkent, a várakozási idő pedig a negyedére.
A bogolyfalvi kirendeltség nem külön épületben helyezkedik el, a polgármesteri hivatal impozáns épületében található, ahol egy külön szárnyat biztosítottak az aurori munka zavartalan végzésére. Az épületbe költözött aurori részleg kinézete nem tér el a hivatal megjelenésétől, ugyanis ezt a részt még azelőtt újították fel, hogy szóba kerültek volna a kirendeltségek. Később pedig az újítások során egyszerre a hivatallal újult meg ez a terület is. A kirendeltség saját vezetővel rendelkezik, nem a polgármester hatásköre, de állandó tájékoztatási kötelezettségük van a település vezetője felé. Indokolt esetben parancsot adhat ki, egyeztetés után a munkaköröket ideiglenesen átszervezheti.  
Az ügyek gördülékenyen haladnak, erről az adminisztrációs osztály gondoskodik, akik állandó hopp-hálózati kapcsolatban vannak a központtal, alap esetben háromóránként, szükségállapotban gyakrabban járnak át a Budanekeresdi intézménybe.
A kétszintes épületet jól kihasználják, alsó része az ügyfélkörrel rendelkező osztályok számára lett kialakítva. Belépés után egy félkör alakú várakozótérben hivatali alkalmazottak segítik az eligazodást. Az alsó szinten minden ügyosztály három irodából áll: a legnagyobb az ügyintézésre szolgáló tér; a két kisebb közül az egyik a háttérmunkát végző alkalmazottak irodája, a másik pedig az ügyosztály vezetőjéé. Ezzel szemben az emeleten az ügyosztályok nem válnak el élesen, mivel munkájuk egy-egy ponton összecseng. A nagy közös térben történik az eligazítás, illetve a folyamatban lévő ügyek felvázolása, míg az ezen a szinten dolgozó személyeknek külön irodájuk van, belépni pedig csak pálcájuk azonosítása után tudnak.

Fogda

Az egyre elszaporodó kihágások, utcai balhék, visszaélések és lopások végett a város vezetése karöltve az aurorokkal úgy döntött, hogy a város lakóinak védelmében a kihelyezett aurorparancsnokságon kialakítanak egy fogdát, ahová ideiglenesen elzárhatják a randalírozókat, míg azok ügyeit tisztázzák.

A helyiség a Bogolyfalvi Hivatal és Művelődésházban kapott helyet, közvetlenül az auror kirendeltség irodái mögött elhelyezkedő raktár helyiségben. Ezt a helyiséget alakították át úgy, hogy az alkalmas legyen a fogvatartottak ideiglenes megőrzésére. A raktárhelyiséget három kisebb és egy nagyobb részre osztották fel, vasrácsok helyett üvegfalhoz hasonló, átlátszó mágikus fal zárja el egymástól a fogvatartottakat, melyet ha megérintenek, az nagy erővel taszítja hátrébb a rabot, ezzel lehetetlenné téve a szökési kísérletet.

A helyiségekben egy-egy ágy, illetve egy-egy pad kapott helyet, sem asztal, sem mosdó, sem egyéb berendezési tárgy nem kapcsolódik ezekhez a fogdákhoz. A fogda előtt található egy recepcióhoz hasonlító kis rész, ahol egy auror elveszi a fogvatartottak személyes tárgyait, beleértve pálcáikat, s ezek a háta mögött elhelyezkedő fali fakkokban kapnak helyet, míg a kirendeltség vezetője nem dönt úgy, hogy az illető elhagyhatja a fogdát.

A fogda 24 órás megfigyelés alatt áll, melyről mindig egy beosztott auror gondoskodik, 8 órás váltásban a társaival. A fogda ajtaját kizárólag egy erre a célra megbűvölt pálca nyithatja ki, így egy átlagos varázspálcával nem lehetséges a bejutás. Csak azok az aurorok léphetnek be, akiknek van ilyen, külön erre a célra mágiázott pálcája.

Závodi Soma munkája

Az ügyosztályok szintek szerint:

Alsó szint:

• Személyes okmányok ügyosztálya
• Járműengedélyeztetési ügyosztály
• Mágikus lényekkel kapcsolatos bejelentések, ügyek osztálya
• Adminisztrációs ügyosztály

Felső szint:

• Minisztériumi nyomozóiroda és bűnmegelőzési osztály
• Boszorkány - és Varázsló Megfigyelő osztály
• Kirendeltségvezető és titkársága

Nem is tudom, min izgulok. Nem is bírtam enni reggel, a gyomrom mintha teljesen összezsugorodott volna. Úgy éreztem, hogy egy falat sem férne el benne. Tizenegy órára van megbeszélve az időpont, és tudom, hogy nem azért van rá szükség, mert valami rosszat tettem volna, hanem mert szeretnék illúziómágiát tanulni. Ez csak része a felvételi folyamatnak. Csak egy pszichológussal fogok beszélgetni, meg még egy aurorral majd, hogy felmérjék, nem élnék-e vissza a tudásommal. Huh, ez a gondolat valahogy mégsem nyugtat meg, sőt, még tovább zsugorodik tőle a gyomrom, pedig nem gondoltam, hogy képes lenne ilyesmire. Hoztam magammal egy üveg vizet, abból diktálok magamba egy kortyot, majd még egyet, hátha az mégiscsak segít kicsit. Megpróbálok mélyeket lélegezni. Esküszöm, a színpadon nem izgultam még soha ennyire. Azt hiszem, ez csak azért ekkora falat, mert olyan régóta álmodom arról, hogy egyszer illúziómágus leszek, hogy már nem is emlékszem, mikor döntöttem el ezt, most pedig itt állok a küszöbön és azon áll vagy bukik a dolog, hogy két ember milyen véleményt alkot rólam. Megigazítom a talárom. Lassan már nem is tudom, hogy tényleges vagy csak képzeletbeli ráncokat simítok ki rajta éppen, de azért kisimítom. A navinés egyenruhát viselem, hozzá pedig az iskolai talárt, hiszen mégiscsak iskolai ügyben vagyok itt. Még a hajamon is végigsimítok, hogy biztosan egyben álljon a szorosra fogott kontyom, aztán kopogok is az aurorparancsnokság ajtaján. Elsőre egészen bátortalanul sikerül, megremeg a kezem, miközben egyik lábamról a másikra állok, de másodjára már határozottabban futok neki. Nem lenne jó elkésni, mert nem hallották, hogy kopogtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855878#post855878][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.05. 08:24[/b][/url]

Nem is tudom, min izgulok. Nem is bírtam enni reggel, a gyomrom mintha teljesen összezsugorodott volna. Úgy éreztem, hogy egy falat sem férne el benne. Tizenegy órára van megbeszélve az időpont, és tudom, hogy nem azért van rá szükség, mert valami rosszat tettem volna, hanem mert szeretnék illúziómágiát tanulni. Ez csak része a felvételi folyamatnak. Csak egy pszichológussal fogok beszélgetni, meg még egy aurorral majd, hogy felmérjék, nem élnék-e vissza a tudásommal. Huh, ez a gondolat valahogy mégsem nyugtat meg, sőt, még tovább zsugorodik tőle a gyomrom, pedig nem gondoltam, hogy képes lenne ilyesmire. Hoztam magammal egy üveg vizet, abból diktálok magamba egy kortyot, majd még egyet, hátha az mégiscsak segít kicsit. Megpróbálok mélyeket lélegezni. Esküszöm, a színpadon nem izgultam még soha ennyire. Azt hiszem, ez csak azért ekkora falat, mert olyan régóta álmodom arról, hogy egyszer illúziómágus leszek, hogy már nem is emlékszem, mikor döntöttem el ezt, most pedig itt állok a küszöbön és azon áll vagy bukik a dolog, hogy két ember milyen véleményt alkot rólam. Megigazítom a talárom. Lassan már nem is tudom, hogy tényleges vagy csak képzeletbeli ráncokat simítok ki rajta éppen, de azért kisimítom. A navinés egyenruhát viselem, hozzá pedig az iskolai talárt, hiszen mégiscsak iskolai ügyben vagyok itt. Még a hajamon is végigsimítok, hogy biztosan egyben álljon a szorosra fogott kontyom, aztán kopogok is az aurorparancsnokság ajtaján. Elsőre egészen bátortalanul sikerül, megremeg a kezem, miközben egyik lábamról a másikra állok, de másodjára már határozottabban futok neki. Nem lenne jó elkésni, mert nem hallották, hogy kopogtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855892#post855892][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.05. 15:38[/b][/url]

A kapott baglyot olvasva mindössze halványan elmosolyodtam. A levél tömör volt, lényegre törő és információ gazdag. Nem vártak tőlem sokat, de azt legalább jól kellett csinálnom. Ki gondolta volna, hogy az illúziómágia tanulásához ekkora procedúrán kell átmenni? Fejemet csóválva írtam be a telefonomba az időpontot, majd hívtam fel az illetékest.
Ennek okán állok éppen Zlatan irodájában, arra várva, hogy a delikvens megjelenjen, akinek a férfire is fel kell majd készülnie. Nem tudom melyikünkkel jár rosszabbul. Az asztallapnak támaszkodva kortyolok a vízből, mikor - az elsőt ugyan elnyomja a nevetésünk -, de a második turnus kopogást meghalljuk. Elmosolyodva bólintok egyet, így Zlatan, kelletlen ugyan és szemforgatva, de az ajtóhoz lép és tárja ki azt. A lánynak csak biccent egyet és már ott sincs. Ilyenkor megérik az ilyesfajta ismeretségek: az aurorparancsnok irodáját sajátíthatod ki.
- Hargita, ha nem tévedek - pillantok bele az immár a kezemben lévő aktába. Mi a francnak kell akta egy tanoncnak? Számat elhúzva dobom félre, mert biztos vagyok abban, hogy haszontalan információkkal van tele, majd tenyérrel felfelé kínálom hellyel a kanapén. - Foglalj helyet, kedves. Teát, kávét, esetleg vizet? - lépek a kis asztalhoz, hogy kiszolgáljam magamat, valamint a lányt is, ha szeretne valamit. Az italokat csúsztatom az asztalra, majd ülök le vele szemben.
- Mihail vagyok, az agyturkász, örvendek a találkozásnak. Biztos értesültél róla, hogy velem lenne szükséges beszélgetned kicsit az illúziómágia okán - mosolyodom el féloldalasan. - Gondolom izgulsz, úgyhogy először vegyél egy mély levegőt az orrodon, majd a szádon engedd ki lassan, és ezt ismételd el ötször, kérlek - türelmesen várom meg, míg a légzőgyakorlat legalább minimálisan is segít a lány szívverésén, majd dobom át bal lábamat a jobbon, dőlök hátra és veszem kezembe a papírlapokat, valamint egy tollat. Nem kenyerem a beszélgetés közbeni jegyzetelés, a beszélgetések után szeretem megtenni ezt, ám ekkora kompromisszumot hajlandó vagyok bevállalni az Omboziért.  - Nincs mitől tartanod. Milyen kedvvel érkeztél ma?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855925#post855925][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.06. 00:18[/b][/url]

A második kopogást követően kitárul az ajtó, és egy köszönést se sikerül kipréselni magamból. Félszegnek érzem a mosolyom, amivel a mellettem elhaladó férfinak a biccentésére válaszolok, aztán még tátogok párat, mint partra vetett hal, mielőtt sikerülne megtalálni a hangom. Pedig én nem is vagyok lámpalázas sem. Tragikomikusnak érzem a jelenetet, tekintve, hogy egyébként színművészeti és tanári tanulmányokat is folytatok. A balettet kár emlegetni, ott csak mosolyognom kell, beszélni nem.
- I...igen. Gitta - válaszolok végre, és ha már a kezemben szorongatom a kis kulacsom, most jó ötletnek tűnik még egy korty víz, hátha segít. Le is csavarom a tetejét, közben letelepedve a kanapé szélére, amelyre mutat.
- Mhm... mmm - próbálok kommunikálni és vizet inni egyszerre. Jaj, most milyen benyomása lehet rólam, te jóságos Merlin szakálla. Tiszta ütődöttnek tűnhetek zavaromban, és őszintén szólva ezen az se segít, hogy én ilyen szép férfit még nem láttam, pedig azért a művészetibe járok. Vajon véla lenne? Jaj, nem erre kellene figyelnem. Nyelek egy nagyot, aztán végre megrázom a fejem egy kis fáziskéséssel. Remélem, a gondolataimat nem hallja, mert ha igen, elsüllyedek szégyenemben és zavaromban.
- Köszönöm, hoztam - mondom a kulacsomat mutatva felé, megemelve kicsit, mintha amúgy nem lenne elég látható a kezemben az ezüstös színű fém, mert nem üt el az amúgy fekete taláromtól. Szeretném homlokon csapni magam. Komolyan, mi ma a gond, hogy ilyen szerencsétlen vagyok? Mihail. Szóval nem magyar. Mondjuk a név... hát, a nevem ellenére én is csak félig vagyok az, és nem itt nőttem fel. Jobb, ha nem vonok le ebből semmilyen következtetést, inkább figyelmesen hallgatom, amit mond, meg bólogatok is arra, hogy tudom, miért vagyok itt. A gyomrom nem feltétlen ért egyet, mintha tényleg azt hinné, hogy valami rosszat csináltam, de próbálok erre nem figyelni. Levegő. Jaj, igen. De hát nem vagyok én hülye, aztán mégis mindjárt elfelejtem azt is. Megfogadom a tanácsát, mély levegőt veszek orron át, majd kifújom a számon át és még egyszer. És bámulom. Na még egyszer, ez ugye három volt. Három. Néééégy, kitartom gondolatban azt a magánhangzót, amíg ki nem engedem a levegőt, majd letudom az ötödik kört is, közben már inkább a szőnyeget bámulva, mielőtt még rákvörösre váltana esetleg az arcom.
- Mi... izé... khm... én izgulok - nyögöm ki. Könyörgöm, valaki csapjon le, vagy legalább kólintson fejbe egy lapáttal, hátha a helyére kapcsol az a valami, amitől én most éppen nem teljesen vagyok funkcionális. Körbepillantok a helyiségben, valami biztos pontot keresve, hátha attól jobb lesz, mint amikor szerepben vagyok, de nekem most önmagamnak kellene lenni. Nem tanultam rá szerepet. - Esküszöm, nem vagyok ilyen szerencsétlen általában, én csak... olyan rég szeretnék illúziómágiát tanulni, és most ezen áll vagy bukik, és... szóval nagyon, de nagyon izgulok - szakad ki belőlem a magyarázat. Nehogy már azt higgyék, hogy alkalmatlan vagyok én bármire is. Máskor bezzeg mindent megoldok, mindenre van még Z tervem is, meg én figyelek másokra is. Vajon, ha most szembe locsolnám magammal a kulacs tartalmát, segítene? Bár lehet, hogy csak még hülyébbnek tűnnék. Jobb, ha a kulacs marad a helyén. Inkább veszek még egy mély levegőt. Csak nem eszik navinés lányokat ebédre. Nem olyannak tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855943#post855943][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.06. 12:54[/b][/url]

Aprót bólintok csupán mosolyogva a nevére, végül a kezében tartott kulacsra pillantva is csak egy bólintok, így csak magamnak készítem el a kávét, mielőtt elé ülnék.
A csészét a kezemben tartva, direkt nem nézek rá, amíg a kért légzőgyakorlatot végzi, de érzem magamon tekintetét. A tudattól nem rendül meg mosolyom, maximum szélesedik minimálisan, mert el tudom képzelni, hogy nem könnyítem meg neki. Aprót kortyolok, lehunyt szemekkel, halkan fújom ki a levegőt utána. A csészét támasztom térdemnek, szabad kezemet keresztbe ejtem ölembe, miközben türelmesen várom, hogy össze tudja szedni a gondolatait. Halkan nevetek fel.
- Semmi baj. Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg nem is könnyítem meg - sütöm le tekintetem. - Hogy tehetném neked egyszerűbbé? Ha nem látsz, esetleg könnyebben menne? - pillantok rá kíváncsi tekintettel. Választól függően állok fel vagy maradok a helyemen, de a továbbiakon nem változtat: ismét kortyolok egyet.
- Előre bocsájtom, hogy vannak olyan kérdések, amiket muszáj feltennem, mert előírás. Ilyen az például, hogy miért szeretnél illúziómágiát tanulni? - csóválom meg fejemet elégedetlenül. Ennyire tág és fals kérdést feltenni valakinek igen csak övön aluli. Bár jöhet a kérdés, mit elégedetlenkedek, mikor én engedélyeztem, hogy felvigyenek a többi pszichológus közé, akit ilyenkor hívni lehet. Tapasztalatnak remek, rengeteg, különböző területet - mint képesség - meg tudok ismerni, és figyelemmel arra, hogy a szagdolgozatom az egyik képességről fog szólni, minden információ jól jön. Még, ha igen képlékeny is. A papírlapokra pillantva firkantok rá pár szót, majd figyelek a lányra. - Amennyiben gondolkodnál rajta, nem probléma, majd visszatérünk rá. Nem sietünk sehova, csak nyugodtan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855955#post855955][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.06. 14:46[/b][/url]

Jó, hogy a számat nem tátom el, mert még berepülne egy légy a végén, ahogy apu mondani szokta. Helyette mosolygok, és csak gyanítom, hogy feltehetőleg valahogy a félszeg és a bárgyú határán létezik ez az ajakgörbület, ha le kellene írni egy jelzővel. Nagyot nyelek, majd megrázom a fejem.
- Ü-ümmm - adok ki hangot, ami egybecseng azzal, hogy éppen tagadólag mozgatom a fejemet vízszintesben jobbra-balra, hirtelen egészen hevesen rázva meg. Nehogy már. Az egy dolog, hogy hihetetlenül izgulok, mint még soha életem eddig húsz évében, de hát annyira szép. Édes Merlin, most segíts. Szét fog esni a minimális kis koncentrációm is, de most már csak megoldom, akkor is. Akarom én ezt az illúziómágiát. Mindennél jobban. Még egy korty vizet iszok a kulacsból, és igyekszem megemberelni magam és legalább egy egészen kicsit ellazulni. Nem ő a csúnya gonosz farkas, nem fog megenni. Koncentrálj a kérdésekre, Gitta. Egyszerre csak egyet, és csak őszintén. Menni fog. Pep talk done. Impróban úgyis jó vagyok. Ez tényleg meg is nyugtat egy egészen icipicit, és már nem úgy kapaszkodom a kulacsba, mintha az lenne a végső mentsváram.
- Öh... - és jól kezdem. Lendületből. Pont nem így kellene csinálni. De ezt tudom. Ezt nagyon nagyon jól tudom, úgyhogy újra neki is futok máris. - Nnem... nem kell. Menni fog. Aaaazért szeretnék illúziómágiát tanulni, mert... hát... a művészetibe járok, és a klasszikus baletthez mindig is tökéletes kiegészítőnek gondoltam, mert annyival szebbé lehetne tenni szépen kidolgozott illúziókkal az előadásokat. Meg... meg azért is szeretném, mert ha végzek, akkor tanítani szeretnék, és azt hiszem, hogy ott is hasznos lenne, amikor meg kell mutatni gyerekeknek dolgokat, de például nincs lehetőség rá élőben megnézni vagy nem lenne jó ötlet, mert meg kellene nézni egy főnixet, de nem legendás állatok gondozását tanítanék, hanem táncot - magyarázom kicsit talán gyorsan beszélve. Legalább meglett a hangom. Meglesz ez, biztatom magam, miközben próbálom nem nagyon bámulni, és talán nem is hadarok olyan nagyon, mint aki attól fél, hogy menten kifut az időből, vagy éppen kifogy a levegőből.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855959#post855959][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.06. 17:31[/b][/url]

Végül nem mozdulok a helyemről, mikor megkapom a reakciót, mindössze mutatóujjam fonódik a csészére erősebben, még véletlen se boruljon ki. Fizethetném ki Zlatannak a gusztustalan szőnyegét.
Csendben várakozom. Külső szemlélőként is tökéletesen látom, hogy éppen magában rendezi a dolgokat. Talán igyekszik győzködni magát továbbra is, mennyire szeretné ezt, és erről csak nyilatkoznia kell: mert itt nincs másról szó. Válaszol a feltett kérdésekre, amiket egy jelentésben foglalok össze az oktatónak és a Minisztériumnak is, végül leadom, és mindenki mehet a dolgára. Megértem az aggodalmát, de őszintén úgy vélem, hogy felesleges. Értek már meglepetések, és egy ilyen tündéri lány mögött is rejtőzhet akár egy sorozatgyilkos, de már csak a testbeszédére elég ránéznem, hogy tudjam: nem lesz baj.
Miközben beszél írom le a legfontosabbakat: Ragaszkodás a képességhez. A jövőjét látja benne. Segítségnyújtás. Hasznossága. Folyamatos használata a mindennapokban. Halványan mosolyodom el, kortyolok a kávéból, a csésze fölött pillantok már rá.
- Tehát tánctanár szeretnél lenni a jövőben, ha jól értem - előredőlve csúsztatom a csészét az asztalra, majd helyezkedem vissza. - Ez azt jelenti, hogy emberközpontú vagy, extrovertált, valamint türelmes. A gyerekekhez igen sok kell az utóbbiból - jegyzetelek megint, még az utolsó szavak írása közben szólalok meg.
- Milyen a kapcsolatod a szüleiddel? - az utolsó szavak kerülnek a lapra, végül pillantok rá térdemre könyökölve, arcomat tenyerembe támasztva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855961#post855961][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.06. 18:15[/b][/url]

Meglesz ez, menni fog, csak ügyesen, mantrázom gondolatban a háttérben, miközben a kérdésre igyekszem koncentrálni, és nem arra, hogy mennyire szőke már a haja. A tekintetét inkább kerülöm is, mert még a végén tényleg rákvörös lesz a fejem, és megint nem fogok tudni értelmes mondatokat összerakni, pedig már egy egész, szép hosszú választ sikerül összeerőlködnöm. Sőt, már nem is kellett nagyon erőlködnöm, ment az magától is, amint megtaláltam a hangomat.
- Mmm... mármint igen, azt szeretném. Balettoktató - fejtem ki a válaszomat, miután elsőre hümmögéssel reagálom le ösztönösen. Jó, legalább már haladok. Nem múlt el a zavarom teljesen, de kevésbé vagyok olyan, mint akit a fejére ejtettek, többször is. Hallgatom, amit megállapít, és bár igaza van, ez tényleg rám illik, mások is mondják, valamiért mégis azt érzem, hogy szép lassan lángolni kezd az arcom. Ajaj. Most leszek főtt rák. Olyan, mintha tényleg belelátna a fejembe, és jaj, ne már. Hát még mindig azt vizslatom, hogy pont olyan egyébként, mint a szőke herceg a könyvben, amit éppen olvasok két napja. Kicsit be is húzom a nyakam, és inkább arra bólogatok, hogy a gyerekekhez sok türelem kell.
- Igen, ez igaz. Sokuknak még a mozgáskoordináció nem erőssége, és ha nem türelemmel kezeli őket az ember, akkor egy életre el lehet venni a kedvüket a tánctól, de én szeretnék velük foglalkozni, meg az illúziómágia arra is jó lenne, hogy... ööö... mondjuk kicsit elvonni a figyelmüket is, hogy ne ez ragadjon meg, hogy valami nem ment elsőre. Én nem szeretnék a mumus-oktató lenni - válaszolom, a saját figyelmemet is elterelve, miközben inkább most a körmeimet nézem. Megforgatom ujjamon a gyűrűt is, ami fordítóként működik, ha kellene. Mind csupa pótcselekvés, hogy ne rá bámuljak, mint akinek mindjárt elcsöppen a nyála.
- Jó... nagyon jó. Mindig támogattak, számíthatok rájuk bármiben. Odafigyelnek, meghallgatnak, bármit elmondhatok, és most hiányoznak is, mert ők Angliában élnek - válaszolom. - Anyu személyi asszisztens, apu meg gondnok, és mindent megtesznek, hogy az öcsémnek meg nekem jó legyen. Már vagy három éve próbálok munkát találni, de mindig lebeszélnek, hogy figyeljek a tanulásra most, és ne aggódjak, mert az ráér, ha már nem tudnak támogatni. A Bagolykőbe azért kaptam ösztöndíjat, de akkor is a művészeti harmadik éve... nem tudok elég hálás lenni nekik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855965#post855965][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.06. 19:32[/b][/url]

Kékjeim minimálisan kerekednek ki, szinte észre sem vehető. Aprót bólintok. - Balettoktató. Azonnal javítom - mosolyodom el szélesen, kezemet elvéve arcomról írom le a pontosítást a megfelelő részhez. Komótosan kocogtatom a tollat párszor a papírnak, míg felpillantok. A csészét magamhoz véve iszom meg az utolsó kortyot, így üresen kerül vissza az asztalra, és helyezkedem vissza. Figyelmemet nem kerüli el arcának vörössége, és ahogy kicsit összehúzza magát, azonban nem emlegetem fel, ösztönösen siklok tovább rajta.
Válasza közben figyelek ismét az elém letett papírra: Segítőkész. Célorientált. Bátorító. Összefüggések specifikus keresése a képesség és annak korrekt használata között - az ebből adódó támogatás teljes jelenléte. Az utolsó szavakra akaratlan Brightmore képe úszik be elém. Nem a mumus-oktató, mi? Bárki jobban tetszeleg ebben a szerepben, mint az ex-rellonos Sárkánytan oktató.
- Kreatívan használnád a képességet, hogy azzal másokat motiválj. Ezek alapján minden előnyét megragadnád, hogy ne érje sérelem a gyerekeket, amolyan - hagyok pillanatnyi szünetet. - Intuíciószerűen menne az oktatás - pillantok rá, mosolyodom el szélesen, végül ismét a papírra nézek. - Ne felejtsd el, hogy néha el kell bukni ahhoz, hogy utána még eredményesebbek legyünk. Remélem nem esnél át a ló túloldalára - minden pozitív dolognak van hátulütője. Ha túlságosan pátyolgatja, és a pozitivitásra orientálja a gyerekeket, soha nem tanulnak a hibáikból, sőt, fel sem fogják ismerni azokat, így újra és újra ugyanazokat fogják elkövetni.
Elpillantva róla ismét jegyzetelni kezdek, hogy egyetlen információ se ússzon el. Támogató családi háttér. Pozitív légkör és neveltetés. Öccse van - idősebb testvér. Védelmező?
- Igen kellemes családi légkört írtál le nekem. Mindebből kifolyólag hajlamos vagy az érzelmeidre hagyatkozva meghozni bizonyos döntéseket? - csúsztatom államat kézfejemre. - Az ennyire alázatos és békés családból jövőek inkább hallgatnak az érzelmeikre, mintsem az ösztöneikre vagy a logikára. Természetesen vannak kivételek, mindössze a statisztikák ezt mutatják -  mély hangom fátyolként hull körénk, kíváncsian, mégsem sürgetően fürkészem arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=855986#post855986][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.06. 22:43[/b][/url]

- Mhm - helyeslek halkan, miközben figyelem, ahogy ír, de aztán ismét az ujjaimat kezdem bámulni, mert ha tovább nézem, megint azon kezdek gondolkodni, hogy hogy lehet ennyire szép? Nagyon igyekszem elhessegetni a gondolatot, és a kérdésekre figyelni, amiket meg kell válaszolnom. Tényleg nem tudom, mi van velem, nem szoktam ilyen lenni. Jaj, most látom, hogy a körmömön, a jobb hüvelykujjamon lepattant egy darab a körömlakkból, amit tegnap rámázoltam. Még jó, hogy csak ilyen halvány rózsaszín, nem valami nagyon feltűnő szín. Kezeimet amúgy is a térdemen nyugtatom, úgyhogy most gondosan elrejtem a körmömet a bal kezemet fölé helyezve. Megkísért a gondolat, hogy keresztbe rakjam a lábaimat egymáson, de aztán csak jól nevelt úrilányhoz illően csak a bokáimat keresztezem, és egyenes háttal ülök továbbra is, csak már kicsit kevésbé feszülten. Szerencsére ez minden perccel egy egészen kicsit oldódni látszik, és könnyebben megy a beszéd is. Eddig úgy tűnik, hogy nemhogy embert nem eszik, de még kedves és türelmes is, nem mondta még, hogy menjek haza, mert olyan értelmesen lehet velem kommunikálni éppen ma, mint egy óvodással.
- Hát... azt már mondták, hogy néha kicsit anyáskodó vagyok, mert mindig én vigyáztam az öcsémre is, meg a barátnőmre is, de a balettoktatás amúgy is intuitív is. Fontos a technika is, és azzal kell kezdeni, de az is ugyanolyan fontos, hogy megtanulja az ember a mozdulataival kifejezni az érzelmeket - válaszolom ezt most már majdnem határozottan. Azért ezen szerencsére már sokat gondolkodtam, és egészen sajátomnak érzem a témát. Így nem olyan nehéz megfogalmazni ép mondatokat. - Mindenben meg kell találni az egyensúlyt, ebben is, meg abban is, hogy mennyire biztatunk valakit vagy hagyjuk hibázni. A legfontosabb talán az, hogy ne kössenek rossz emléket a hibához... ne féljenek attól, hogy hibáznak - osztom meg vele a véleményemet a témáról. A türelmet rendkívül fontos erénynek tartom, a szüleimtől is ezt láttam.
- Huh... ééén... nem. Nem igazán. Arra tanítottak, hogy mindig mérlegeljem a következményeket. Meg mindig van A meg B meg Z tervem is mindenre, hogy ha valami beütne, de alapól igyekszem józan döntéseket hozni - válaszolom kicsit megrázva a fejem. Jaj na, van még körmöm, amin úgy döntött a körömlakk, hogy megadja magát? - Azt mondják, ez amúgy is jellemző a navinés diákokra. Deee ha őszinte lehetek, a tanári pálya is egy józan döntés. Nem vagyok elég kiemelkedő tehetség ahhoz, hogy primadonna legyek. A balett meglepően közkedvelt, tanítani viszont már nem olyan sokan szeretik, és én meg szeretek gyerekekkel foglalkozni, adja magát - mesélem. Most meg épp be nem áll a szám. Szentséges szalamandra, mit sikerül ma még produkálnom?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=856021#post856021][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.07. 14:53[/b][/url]

Az a snassz, semmitmondó és megfoghatatlan mondás, miszerint minden kezdet nehéz, nagyon jól passzol az ilyen helyzetekre. Nehéz megnyílni intim kérdésekben egy idegen embernek, mindössze azért, mert szükséges valami olyan eléréséhez, amit mindenképpen szeretnél. A tapasztalat szerzés mellett talán ezt mondhatom még oknak, amiért hajlandó voltam engedélyezni, hogy felvezessenek a listára, aki az ilyesmiket intézheti.
Szélesedő mosollyal hallgatom a véleményét az egész balettról, és annak kifejezőeszközeiről. - Tehát már gyermekként is raktak rád felelősséget a szüleid, mert megbíztak benned. Mennyi idős voltál ekkor? Mikor vigyáznod kellett az öcsédre - a levegőben tartom a tollat, hogy amint elhangzik legalább egy nagyjábóli válasz, azonnal leírjam, és lendülhessünk is túl ezen. - A hibáktól való félelmet nagyon nehéz kontrollálni, de valóban nem lehetetlen. Kívánom, hogy sikerrel járj ezzel kapcsolatban a jövőben, látom benned a potenciált elfelé - kedves, biztató mosollyal ajándékozom meg, leírok mindent, majd pillantok fel ismét, hogy kicsit meredekebb vizekre evezhessünk.
Szélesedő mosolyom egyértelműen árulja el véleményemet, de még így sem szemtelen vagy tiszteletlen a lánnyal szemben. Véletlen sem szeretném, ha nem érezné magát biztonságban, mert azzal csak ártok. Bár abból kiindulva, hogy mennyire megeredt a nyelve, talán a kezdeti sokkon már túl vagyunk. Alkalmazkodóképes. Intuitív. Felelősségteljes.
- Remek ezt hallani, mert nincs ilyen statisztika. Vagy, ha van is, én még nem találkoztam vele. Kíváncsi voltam képes vagy-e egy határozott véleménnyel szemben felállítani a sajátodat, kiállni az mellett és elfogadható magyarázatot adni rá. Ez fontos. Nem hagyod magad befolyásolni, nem azt mondod, amit mások hallani szeretnének - nem befolyásolható. Államat ugyanúgy kézfejemen pihentetem, miközben beszélek. - Miből gondolod, hogy nem vagy kiemelkedő tehetség? Esetleg szembesítettek vele, és ezért döntöttél az mellett, hogy inkább oktatod? - bizonytalanság. Nem esik önámítás hibájába - racionalitás? Önbizalomhiány?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=856025#post856025][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.07. 15:59[/b][/url]

Huh, lehet ezt most nem kellett volna megosztanom? Milyen fényt fog vetni a szüleimre? Vagy lehet valami fura vonatkozása, ami engem illet? Hirtelen nem is tudom, van-e erre jó válasz, de aggasztó, hogy rákérdez. Kicsit utána kell számolnom fejben, hogy azért mikor is kerültünk mi a Krise birtokra, hány éves voltam. Olyan, mintha mindig is csak az lett volna, pedig nem. Az elején még csak játszani küldtek Estherrel, mert nagyjából egyidősek voltunk, aztán már Eamon is csatlakozott.
- Úgy igazán olyan hat-hét éves koromban. Azon szoktam nevetni, hogy azért bandzsítok, mert fél szemmel azóta mindig Eamont figyelem, fél szemmel meg Esthert, a barátnőmet - kuncogok fel, mint valami lüke liba, aztán zavartan el is hallgatok. Ezt nem is tudom, miért mondtam el. Amúgy is csak akkor bandzsítok, ha nagyon fáradt vagyok, de most éppen eleget aludtam. Legszívesebben elbújnék, hatalmas nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne temessem az arcomat a kezembe. Ismét érzem, ahogy elönti a forróság lassan a nyakamat és terjed. Égetem itt magam.
- Köszönöm - válaszolom halkan, egy félszeg mosollyal is megpróbálkozva. Jólesik, hogy azt mondja, lát bennem potenciált, pedig nem is ismer. Csak azt tudnám, hol van ma a máskor felhőtlen optimizmusom amúgy, amire már azt is mondták, hogy túlzottan sok van belőle. Remélem, persze, hogy remélem, hogy jól jön ki ez az egész a végére és nem azt állapítja meg Mihail, hogy teljes mértékben alkalmatlan vagyok az illúziómágiára, de mégse találom azt az igazi "ezt is megoldom, csak fogja meg valaki addig a teámat" mentalitásomat. Otthon lehet ezt felejteni? Meglepetten pislogok párat a tényre, hogy éppen tesztelt, de akkor ezt legalább sikerült megugranom. Ettől már egy egész őszinte mosoly jelenik meg az arcomon. Hurrá. Ez megnyugtató. Most realizálom, mennyire összeszorítottam az állkapcsom éppen, jó, hogy nem kaptam szájzárat, habááár... kezdek túl sokat beszélni. Többet a kelleténél.  
- Kaptam visszajelzést. A technika megy, de néha nehéz átélni az érzéseket, meg átadni, főleg, ha nagyon tragikusak. Én nem szeretek szomorú lenni, meg azt sem, ha körülöttem szomorúak az emberek, mármint... persze, ha oka van, hagyni kell, nem fogom ráerőltetni senkire se, hogy legyen vidám, de nem arra szeretném használni a művészetet, hogy a szomorúságot közvetítsem. A komédiát szeretem, az megy is, de ahhoz, hogy igazán jó legyek, a tragédiának is kellene, azt viszont én nem szeretném - válaszolom. Nincs bennem semmilyen rossz érzés ezzel kapcsolatban, pusztán csak tudom, mit szeretnék és mit nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=856030#post856030][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.07. 17:06[/b][/url]

Halk nevetést engedek meg magamban a magyarázatot hallva, ami hallható, de nem bántó. A toll moccan egy utolsót, mikor minden leírásra kerül.
- Értem. Igen fiatalon bízták már rád az öcsédet és ezek szerint a barátnődet is - aprócska megjegyzésnek és biztatásnak szánom előző szavaim biztosításként, véletlen sem áll szándékomban negatív érzelmeket kiváltani belőle ezzel kapcsolatban. Csupán lehunyt szemekkel moccan meg fejem kicsit, mikor megköszöni.
Fél szemöldököm emelkedik meg az okokon. Halkan hümmentve kezdek el írni, így áll be közénk pár elnyújtott perces csend. Nem bízik önmagában. Tánc feladása - véleménye szerint nem képes megragadni a tragédiát. Önbizalomhiány. Saját maga elbizonytalanítása? A toll hegye koppan a szó mellett párszor. Miért?
- Valóban úgy érzed, hogy nem menne vagy csak ezt szeretnéd hinni? - pillantok fel. - Visszatérhetünk oda, hogy a hibákból tanulunk. Aki ilyen szenvedéllyel beszél és áll a baletthoz, nehezen elképzelhető, hogy mindössze egyetlen ilyen ok miatt így döntsön - véletlen sem mondom ki, hogy feladja, mert nem lenne igazam, pedig sokaknak ez jutna eszébe rögtön. De ilyenről nincs szó. - A szomorúság a mindennapok elengedhetetlen része. Ha nem lenne szomorúság, nem tapasztalnánk meg olyan elemi erővel az érzést, mikor boldogok vagyunk. Fontos része az életnek, de megértem a hozzáállásod - biztosítom gyorsan, végül dőlök hátra.
- Hogy állsz a szerelemmel? Párkapcsolatban vagy most?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=856038#post856038][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.07. 18:29[/b][/url]

Kinyitom a szám, hogy cáfoljam a kijelentést, de aztán gyorsan be is csukom és nem mondok semmit. Nekem olyan természetesnek tűnt, mindkettejükkel jól elvagyok, de azért abban igaza van, hogy hat éves voltam, vagy hét. Már nem is tudom. Esther meg még azelőtt került képbe egy-két évvel. Ki emlékszik ezekre. Velük nőttem fel, ez a lényeg. Figyelem, ahogy közben jegyzetel, bár fogalmam sincs, mit is ír pontosan. Kezd kicsit sokáig tartani ez a csend, addig is végignézek újra a körmeimen, meg is piszkálom az egyiket, de nem akar lejönni szerencsére a körömlakk róla. Csodás. Kifejtem aztán azt is, miért nem gondolom, hogy a színpad lenne az igazán nekem való, és azon már nem lepődök meg, hogy visszakérdez. Ezt nem ő kérdezi meg elsőként igazából. Megrázom a fejem, mielőtt megszólalnék.
- Menne, ha akarnám, de én nem szeretném. Azért táncolok, mert élvezem. Ha belekényszerítenének abba a szerepbe, amit nem szeretek, akkor már nem sok értelme lenne. Gyerekekkel foglalkozni viszont szeretek, és azt élvezném is, jobban, mint olyan szerepet táncolni, amit nem rám szabtak - válaszolom kicsit védekező üzemmódba kapcsolva. Ezt már eldöntöttem, és tényleg nem szeretnék olyan szerepeket vállalni, amihez ki kellene fordulnom önmagamból.
- Tudom - jelentem ki, bólintva is mellé. - Eső is kell ahhoz, hogy a fű nőni tudjon, nem csak napsütés, pontosan tudom. Nincs is ezzel semmi baj, csak én nem szeretnék hozzá esőtáncot járni - mondom még, ismét a körmömet piszkálva, hogy inkább azt nézzem, mert úgy érzem, megint túl hosszú ideig bámultam. Végig, amíg beszéltem, és most éppen alig tudom befogni a számat. Rémes vagyok ma. A következő kérdés viszont még az eddigieknél is jobb. Megáll a kezem a levegőben, aztán zavartan pillantok fel. Most mondjam, hogy a szőke hercegre várok?
- Ne-em... ráérek még. Az iskola volt az első. Most még van egy húzós évem, végzek a művészetiben, de már elkezdtem a tanárit. Aranyvérű vagyok amúgy, de a szüleim szerelemből házasodtak, nem erőltetnek semmit. Nincs jegyesem, és azt se várják, hogy aranyvérűt találjak magamnak... és most még szeretnék a tanulásra koncentrálni. Majd csak kialakul - válaszolom. E tekintetben egészen bizakodó vagyok. Mégiscsak látom, hogy létezik szőke herceg, itt ül velem szemben, de amúgy is, nem akarok én erőltetni semmit, aminek nincs még ideje. Anyuék is egymásra találtak, én meg még annyi idős se vagyok még. Gyerekszerelemben volt azért részem, voltam én is tizenhat is, sétáltunk kézen fogva Roxmortsban és elhívott a bálra, aztán végeztünk és elsodródtunk.  - Huszonegy éves leszek decemberben, szerintem nem késtem még le semmiről. Vagy igen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=856103#post856103][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.08. 16:38[/b][/url]

Figyelmesen hallgatom ismét a választ, halvány mosolyom nem tűnik el ajkaimról, szinte már odanőtt.
- Érthető. Dicséretreméltó, hogy abban szeretnél száz százalékot nyújtani, amiről tudod, hogy megy, míg a másik oldalról tisztában vagy a gyengeségeiddel - bólintok pár aprót, a jegyzetelés végével nézek fel rá ismét. Mindössze pár másodperc elég, hogy a testbeszédből rengeteg mindent ki lehessen olvasni, és ez az oka annak, mennyire nem szeretek beszélgetések közben jegyzetelni. Elveszi az érdemi információkról a figyelmet, hiszen az ember sokkal nehezebben kontrollálja testének jeleit, mint szavait - bár nem lehetetlen, de az előttem ülő, példának okáért, nem ilyen ember. A következő szavaira is csak bólogatok, immár nem írok le semmit, hiszen a magyarázata már rég a papíron hever, és őszintén, igen valid érveket hoz fel minden mellett vagy éppen ellen.
A párkapcsolat kérdése sok embernél számít tabutémának. Érthető okokból, hiszen sokan nem szívesen teregetik ki a magánéletüket, vagy éppen úgy csinálják, hogy senki nem tudjon róla semmit, így a kérdés is igen kellemetlennek hat, de szükséges. Legalábbis a Minisztérium szerint az. Kíváncsian hallgatom a választ, ismét előredőlök, míg várom a végét.
- Nem, egyáltalán nem vagy elkésve. Aknázd ki az előtted levő lehetőségeket, utána még bőven ráérsz keresni magad mellé valakit, vagy csak kivárni, amíg megtalálod az igazit - mert nem lehetetlen. Nekem nem adatott meg, bár tény és való, hogy úgy sokkal nehezebb hinni a szeretetben és a szerelemben, ha még soha nem tapasztaltad. Még csak minimálisan sem. - Nagyon racionálisan látod az életet, ami sok esetben remekül jön a mindennapokban, azonban ne felejtsd el, hogy fiatal vagy. Tisztában vagyok azzal, hogy a tanulással járó teher és felelősség hatalmas, de az mindig jó, ha élvezzük az életet és annak minden apró örömét - mosolyodom el szélesen.
- Esetleg van még valami, amit elmondanál? - fürkészem arcát. - Amennyiben nincs, végeztünk. A Minisztérium neked is küld majd egy példányt az eredményről, így nem kell aggódnod, időben meg fogod tudni - túrom hátra előre esett tincseimet, majd borzolom össze azokat. - Köszönöm, hogy befáradtál, Gitta, örömömre szolgált - kelek fel a kanapéról, megkerülöm az asztalt, oldalamhoz szorítva a papírlapokat nyújtom felé jobb kezemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=856277#post856277][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.10. 17:47[/b][/url]

Kitartóan piszkálom a körmömet még a válaszát hallgatva, mert szükségem van valamire, amire koncentrálhatok, hogy ne bámuljam. Felpillantok azért, amíg jegyzetel, vizet inni már nem is merek, mert még félrenyelném a végén vagy ki tudja, és nem kellene tovább égetni magam. A következő kérdésre első pillanatban nem is tudom, mit válaszoljak pontosan, ezért is nyújtom el a nemet, hogy még egy kis időt nyerjek. Nem teljesen értem, miért fontos ez a képességtanuláshoz, de ha megkérdezték, illik válaszolni. Milyen lenne, ha itt ráznám a fejem, mint akinek elvitte a cica a nyelvét? A partra vetett halat már így is eljátszottam, éppen elég improvizált szerepet látott szerintem tőlem nem csak mára, hanem egy egész évre. Végül sikerül előadnom ép, kerek mondatokban, hogy mit is gondolok a témáról, nem változom guppivá. Úristen, lehet, ha ez a totemállatom... jó, hogy nem animágiára jelentkezem éppen. Figyelmesen hallgatom, amit mond, és lassan ismét elmosolyodom. Mégiscsak kedveseket mond.
- Mhmm - bólogatok egy nem túl elegáns, de azért hallható hümmögéssel is hangot adva annak, hogy egyetértek. - Az... azzal egyetértek, kell is, ezért táncolok. Szeretem azért csinálni, amit csinálok, mert élvezem. Aztán közben minden kialakul úgyis - válaszolom. Majd a szőke herceg is megtalál. Mondjuk, tartom, hogy itt ül előttem, de lehet, hogy nem az én hercegem. Nem mintha ez megakadályozna abban, hogy csodáljam. Ugye? Ez is valami teljesen természetes dolog, vagy nem? Bizonytalan vagyok egy kicsit ebben, de ettől függetlenül hát tessék már ránézni, olyan szép, hogy az már nem is valószerű. Csípjen meg valaki, hogy nem álmodom.
- Nincs más - erőltetem ki magamból a választ. Jaj, dehogynem, mikor és hol lehet még összefutni vele? Bár tudnék rajzolni, de ahhoz hihetetlenül béna vagyok, a pálcikaember szőke hajjal meg nem adja vissza a látványt. Szörnyű, de komolyan. Úúúúristen, ahogy hátratúrta a haját. Nem itt kellene elolvasnom, ugye?
- Ó, pedig szerettem volna kíváncsiskodni, hogy ugye nem most csináltam magamból teljesen hülyét, de majd megvárom türelmesen a kiértesítést - válaszolom, igyekezve humorosan fogalmazni meg, hogy min is izgulok éppen, mert attól általában az én zavarom is oldódik, mások meg nem vesznek annyira komolyan, ami jó, közben meg összekaparom magam. Mindjárt kiskanállal. Hozhattam volna, ha így tudjam. Na tessék, erre mire feltápászkodom a kanapéról, még kezet is nyújt.
- Één is köszönöm. Örültem - mondom őszintén, mert tényleg hülye aki ne örülne az én helyemben. Kezet fogok vele, és elköszönve kiténfergek, a csuklómat szorongatva a másik kezemmel. Hát ez... hazamegyek és tényleg elolvadok. Majd Esther összekanalazhat.