Kicsit posh nekem ez az összejövetel. Az egyik megrendelőm hívott meg, mielőtt még elmennék Angliába, hogy a magyar társasággal is megismerkedjek. Nem tudtam, hogy mi is lesz ez pontosan. Szalánczy úr is csak annyit mondott, hogy; öltözzön kényelmesen, Marcell. Én pedig így tettem. Felkaptam egy fekete inget – a biztonság kedvéért –, amihez természetesen egy szintén fekete farmernadrág párosult, és a bőrdzsekimet is magamra kaptam. Egy brutálisan száraz franciapezsgőt szorongatok vékony, hosszúkás ujjaim között, arcomon pedig megjátszott mosoly ül, miközben az idősebb hölgy beszámolóját hallgatom.
– És aztán elvitte a fél vagyonomat… most mondja meg, Marcell… egy hölgy odaadja a szívét egy fiúnak, aztán ő csak rálép… majd le egy fiatalabb nővel – mély levegőt veszek, miközben próbálom fenn tartani annak a látszatát, hogy érdekel, amiről beszél. Közben persze az megy a fejemben, hogy nem is értem, hogy mit várt… nem kellene hatvanévesen huszonéves fuckboy-okat venni maga mellé, és akkor talán nem lenne annyira szegény, mint a dán királyi család. Mindjárt meg is sajnálom. Bakancsos lábam idegesen dobol a padlón, s tekintetem a táncoló tömegre emelem. Nagyon vegyes a korosztály. Szalánczy mindenféle ismerőse, befektetője és talpnyalója itt lehet. Illetve, a nagyon befolyásos emberei is. Kellemetlenül érzem itt magam, és ez a pezsgő is szörnyű. Egyszerű ember vagyok. Legyen egy hideg söröm, ami mellé egy whiskyt el tudok szürcsölgetni, és ennyi. Már akkor, amikor iszom. Mert ugye ez sem jellemző egy ideje. Amióta Elektrával elváltak az útjaink mint egy pár; sokat vagyok Imolával, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem veszek magamhoz alkoholt. Elvégre vigyáznom kell rá. Nem lenne a legfelelősségteljesebb lépés. Azonban most magam vagyok, és már tééééényleg nagyon unom ezt a sznob bulit. Az idős nő pedig csak mondja és mondja. Amikor már elérem a határaimat, gyorsan felé fordítom ismét arcomat, és egy színpadiasan bájos mosollyal exkuzálom magam, amire ő szomorkásan, de egy görbével az arcán biccent. A pulthoz sétálok. Az egész termet bejárja a kétségbeesett urizálás illata, amitől szinte felfordul a gyomrom.
– Egy whiskyt kérek, jég nélkül – adom le a rendelést a középkorú férfinak a pultban, mire ő is bólint, majd kiadja egy rongyba öltözött házimanónak a feladatot. Jó nagy a kontraszt. Figyelem, ahogyan az aprócska, törékeny lény tesz-vesz, és rá kell jönnöm, hogy valahogy én is így érzem itt magam; egy kívülállónak, aki valószínűleg hamarosan fogja a kabátját, és lelép innen, mert ebben a buliban és bennem semmi közös nincsen az ég egy adta világon. De… legalább a zene nem klasszikus.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=873022#post873022][b]Hegedüsh Marcell - 2024.01.31. 18:05[/b][/url]

Kicsit posh nekem ez az összejövetel. Az egyik megrendelőm hívott meg, mielőtt még elmennék Angliába, hogy a magyar társasággal is megismerkedjek. Nem tudtam, hogy mi is lesz ez pontosan. Szalánczy úr is csak annyit mondott, hogy; öltözzön kényelmesen, Marcell. Én pedig így tettem. Felkaptam egy fekete inget – a biztonság kedvéért –, amihez természetesen egy szintén fekete farmernadrág párosult, és a bőrdzsekimet is magamra kaptam. Egy brutálisan száraz franciapezsgőt szorongatok vékony, hosszúkás ujjaim között, arcomon pedig megjátszott mosoly ül, miközben az idősebb hölgy beszámolóját hallgatom.
– És aztán elvitte a fél vagyonomat… most mondja meg, Marcell… egy hölgy odaadja a szívét egy fiúnak, aztán ő csak rálép… majd le egy fiatalabb nővel – mély levegőt veszek, miközben próbálom fenn tartani annak a látszatát, hogy érdekel, amiről beszél. Közben persze az megy a fejemben, hogy nem is értem, hogy mit várt… nem kellene hatvanévesen huszonéves fuckboy-okat venni maga mellé, és akkor talán nem lenne annyira szegény, mint a dán királyi család. Mindjárt meg is sajnálom. Bakancsos lábam idegesen dobol a padlón, s tekintetem a táncoló tömegre emelem. Nagyon vegyes a korosztály. Szalánczy mindenféle ismerőse, befektetője és talpnyalója itt lehet. Illetve, a nagyon befolyásos emberei is. Kellemetlenül érzem itt magam, és ez a pezsgő is szörnyű. Egyszerű ember vagyok. Legyen egy hideg söröm, ami mellé egy whiskyt el tudok szürcsölgetni, és ennyi. Már akkor, amikor iszom. Mert ugye ez sem jellemző egy ideje. Amióta Elektrával elváltak az útjaink mint egy pár; sokat vagyok Imolával, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem veszek magamhoz alkoholt. Elvégre vigyáznom kell rá. Nem lenne a legfelelősségteljesebb lépés. Azonban most magam vagyok, és már tééééényleg nagyon unom ezt a sznob bulit. Az idős nő pedig csak mondja és mondja. Amikor már elérem a határaimat, gyorsan felé fordítom ismét arcomat, és egy színpadiasan bájos mosollyal exkuzálom magam, amire ő szomorkásan, de egy görbével az arcán biccent. A pulthoz sétálok. Az egész termet bejárja a kétségbeesett urizálás illata, amitől szinte felfordul a gyomrom.
– Egy whiskyt kérek, jég nélkül – adom le a rendelést a középkorú férfinak a pultban, mire ő is bólint, majd kiadja egy rongyba öltözött házimanónak a feladatot. Jó nagy a kontraszt. Figyelem, ahogyan az aprócska, törékeny lény tesz-vesz, és rá kell jönnöm, hogy valahogy én is így érzem itt magam; egy kívülállónak, aki valószínűleg hamarosan fogja a kabátját, és lelép innen, mert ebben a buliban és bennem semmi közös nincsen az ég egy adta világon. De… legalább a zene nem klasszikus.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=873383#post873383][b]Vajda Eszter - 2024.02.08. 09:26[/b][/url]

Vannak bizonyos körök, ahol kevésbé ismernek, mint Vajda Eszter, és többnyire, mint Vajda Eszter, Vajda Richárd lánya. Sajnos, ugyan ritkán, de ezekben a körökben is eleget kell tennem a szociális kötelezettségeknek. Nem nevezném feltétlen kínnak, elég nagy rutint szereztem már bennük, úgyhogy nem kell feltétlen megerőltetnem magam abban, hogy mosolyogjak és mindenkinek azokat a válaszokat adjam, amiket hallani akarnak. Ugyanakkor eltelt már egy pár év, történt egy pár dolog, és a mikor szerzed meg a diplomád?, valamint mit csinálsz iskola után? kérdéseket felváltották a sokkal kellemetlenebb mikor házasodsz meg?, és mikor lesznek gyerekeid, hát tiszta vén lány vagy már! vélemények, és a velük járó kéretlen tanácsok.
Egyértelműen, a már fél lábbal a sírban járó Erzsike néni nem fogja megérteni, hogy már más világot élünk, és az emberek nem tizennyolc évesen vállalnak gyereket, meg a fontossági sorrendben a családalapítás helyét már átvette a karrier, és nem utolsó sorban, egy férfi már csak akkor kísér haza, ha megigééred neki, hogy aznap szerencsés lesz.
De hogyne, az én koromban tiszta szégyen, hogy még csak férjnél sem vagyok! Mindig megeledkezem arról, mennyire morálisan rombolóak tudnak lenni ezek az események.
Lekortyolom az édes borom maradékát, csendben elszlalomozom a folyamatosan magyarázó mamika mellől, visszapillantva megállapítom, hogy fel sem tűnik neki, már magában beszél a hanyatló fiatalságról.
Megkönnyebbülve foglalok helyet a bár előtti magas széken a lábaim fellélegeznek, amit egy, a kelleténél hangosabb sóhajjal kísérek. Amikor az ember hozzászokik a bakancsokhoz és sportcipőkhöz, rendes fájdalmas magassarkút felvenni.
- Nekem egy pohár cappucino lesz - adom le a rendelésem mikor felém fordul a barman. Tudom tudom, nem szokmányos, de hosszú még az este, és ha az előzőhöz hasonló iramban folytatom az alkohol fogyasztását, előbb utóbb átmegyek alpáriba. Fontos ismernünk a határaink.
Ajkaim lefelé fordulnak, ahogy megpillantom a kis házimanót, a pia mindig ilyen érzelgőssé tesz, nem is értem, ilyen nincs.
- Szegény, olyan édesek - kisöpröm hosszú hajam aromból, ahogy a mellettem várakozó felé fordulok. A másik mellékhatás: feleslegesen sokat is beszélek.