A tér közepén álló szobor talapzatán ül, egészen magasan, az árnyékba húzódva. A hátát a márványtömb oldalának döntötte, a jobb keze újra és újra eltűnik a maga mellett kinyitva hagyott Fornettis zacskóban. Azonban egy ideje már nem ő eszik belőle: újra csíp a pogácsából, meglendíti a karját, a darabkát a lába körül összerebbent galambok közé dobja. Hosszú percek óta szórakoztatja magát ezzel, néha le-lepillant a telefonjára.
Adél természetesen késik.
A mellkasából kínlódó szusszanás szakad fel, a tarkója keményen koppan a márványon, amikor a tarkóját nekidönti. Elfordítja a tekintetét a madarakról, fel a nyárfalevelek közt kéklő, halványkék ég felé.
Talán hülyeség az egész. Sőt: szinte biztos, hogy az.
Két hete nem találkozott vagy beszélt vele. Utoljára akkor látta, amikor a lány Hévízen kiszállt az autóból és eltűnt a kovácsoltvas-kapu túloldalán. Akkor ugyanezzel a gondterhelt sóhajjal süppedt bele a hátsó ülésbe, mint most, a mellkasát pedig ugyanaz a megmagyarázhatatlan súly szorította össze. Bár az utolsó napjaik kellemesen és eseménytelenül teltek, az autóút mégis kínos hallgatásba fordult, amit egy ugyanannyira kínos, félszeg búcsú koronázott meg. Azóta pedig ezerszer elátkozta már magát a gyengeségéért. Idősebb és tapasztaltabb nála, neki kellett volna okosabbnak lennie és nem elmerülni a lányban tudván, hogy az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Ismerhetné már magát annyira, hogy képtelen búcsút venni, ha másért nem, emiatt lehetett volna annyi esze, hogy távol tartja magát tőle.
De hát, így állunk.
Barom vagy.
Ismét a zacskóba nyúl, egy nagyobb darabot tör le a pogácsából, ismét a madarak közé dobja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846251#post846251][b]William Martin Krise - 2022.05.07. 23:47[/b][/url]

A tér közepén álló szobor talapzatán ül, egészen magasan, az árnyékba húzódva. A hátát a márványtömb oldalának döntötte, a jobb keze újra és újra eltűnik a maga mellett kinyitva hagyott Fornettis zacskóban. Azonban egy ideje már nem ő eszik belőle: újra csíp a pogácsából, meglendíti a karját, a darabkát a lába körül összerebbent galambok közé dobja. Hosszú percek óta szórakoztatja magát ezzel, néha le-lepillant a telefonjára.
Adél természetesen késik.
A mellkasából kínlódó szusszanás szakad fel, a tarkója keményen koppan a márványon, amikor a tarkóját nekidönti. Elfordítja a tekintetét a madarakról, fel a nyárfalevelek közt kéklő, halványkék ég felé.
Talán hülyeség az egész. Sőt: szinte biztos, hogy az.
Két hete nem találkozott vagy beszélt vele. Utoljára akkor látta, amikor a lány Hévízen kiszállt az autóból és eltűnt a kovácsoltvas-kapu túloldalán. Akkor ugyanezzel a gondterhelt sóhajjal süppedt bele a hátsó ülésbe, mint most, a mellkasát pedig ugyanaz a megmagyarázhatatlan súly szorította össze. Bár az utolsó napjaik kellemesen és eseménytelenül teltek, az autóút mégis kínos hallgatásba fordult, amit egy ugyanannyira kínos, félszeg búcsú koronázott meg. Azóta pedig ezerszer elátkozta már magát a gyengeségéért. Idősebb és tapasztaltabb nála, neki kellett volna okosabbnak lennie és nem elmerülni a lányban tudván, hogy az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Ismerhetné már magát annyira, hogy képtelen búcsút venni, ha másért nem, emiatt lehetett volna annyi esze, hogy távol tartja magát tőle.
De hát, így állunk.
Barom vagy.
Ismét a zacskóba nyúl, egy nagyobb darabot tör le a pogácsából, ismét a madarak közé dobja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846252#post846252][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.08. 00:08[/b][/url]

Will
- Két héttel később -
Hello early summer

Egy hölgy mindig akkor érkezik, amikor kell és stílusos. Ez alól ő sem kivétel. Noha késésben van, egyáltalán nem zavartatja magát, hogy megszaporázza a lépteit. Az őt kísérő inas ügyesen hoppanált a közeli mélygarázs egy eldugott pontjára, onnan pedig tíz perccel később már határozott léptekkel sétál a megbeszélt hely felé. A napszemüvege erősen emlékeztet a néhai John Lennonéra, a kiengedett haja pedig szépen keretezi az arcát. Még mindig káprázatos és bizony megfordulnak utána az emberek. A gyűrűsujján még mindig ott csillog a platina karikagyűrű jelezvén, hogy férjnél van, ilyen fiatalon. Nem sokáig.
Borongós a hangulata újabban, nem meglepő módon. A hazaérkezéskor elgondolkodott, hogy adjon-e egy utolsó, gesztusértékű csókot Willnek, de hamar lebeszélte magát róla. Ezen a ponton már mindegy. Nem ő kell a férjének, nem akarja, hogy még nyomorultabban érezze magát, mint amúgy. Egy része nagyon de nagyon akarja, hogy házasok maradjanak, és megnyerje magának Willt, de egy másik része ott maradt azon a kanapén, zokogva és összetörve. Most pedig különösen nehéz Will elé állnia azok után, hogy...
Nem, nem akar most erre gondolni. Majd holnapután, amikor megismétli, akkor ráér aggódni. Most megpróbálja eljátszani a felhőtlenül jó hangulatú feleséget, a néhány utolsó, megmaradt alkalom erejéig.
- Megjöttem! - Csilingelő nevetéssel a hangjában üdvözli a madarakat etető férjét, és habozás nélkül lehajol hozzá, hogy puszit nyomjon az arcára mit sem törődve egy esetleges ellenkezéssel. Gondtalan - ez a mai viselkedésének jelmondata, amihez igazodnia kell.
- Ma szemüveget is kell cserélnem, olvasót, kontaktlencse is kell és napszemüveg is. Szóval elcipellek magammal, elmondhatod a véleményed, melyik áll a legjobban. - Avagy hogyan herélj ki egy férfit? Cipeld magaddal a bevásárló körutadra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846253#post846253][b]William Martin Krise - 2022.05.08. 00:26[/b][/url]

A madarak csapata mellett elpillantva hamar meglátja a közeledő lány alakját. Hogy is ne szúrna ki egy negyedvélát, akinek a jelenlétében mindenki más szürkének és jelentéktelennek tűnik. Kihúzza a kezét a zacskóból, összedörzsölgeti a másikkal, hogy lerázza a morzsákat, kissé kihúzza magát. A szeme követi, amíg a lány fellépdel mellé, az arca mosolyra húzódik. Összeszorított szemmel fogadja az üdvözlést, az ajkába harapva vigyorog fel rá, még a fejét is megbillenti kicsit.
   -  Te tényleg tudod, hogy csinálj programot. Már alig várom. - cinikusan válaszol, a hangja mégis könnyed - de előtte - megütögeti a márvány talapzatot maga mellett - hoztam neked valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846254#post846254][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.08. 00:34[/b][/url]

Könnyebb úgy szerepet játszania, hogy épp nem egy súlyos hangulatú terápiás ülés közepén vannak és Édua épp nem kavarta fel az állóvizet ismét. Most a mosolya is természetesebb, könnyedebb, még ha a lelkét szabdaló sebek ugyanolyan mélyek is. Még mindig marja belülről az összes mérgező gondolat, ami azóta felgyülemlett benne, és ha éjszakánként nem sírná szét az agyát, sokkal nehezebben telnének a napok.
- Nagyon helyes! - Felszegett állal, elégedettnek szánt félmosollyal az arcán pillant le kérdőn a még mindig ücsörgő férfire, de aztán leül, ha már így invitálták, még a napszemüvege is lekerül. Kissé értetlen fejet vág, nem tudja, mire várnak még.
- Nekem? Mit hoztál? - Nem kis meglepettség cseng ki a szavaiból, elvégre... talán még sosem kapott semmit Willtől. Ez volna az első alkalom. Mennyire ironikus.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846255#post846255][b]William Martin Krise - 2022.05.08. 00:47[/b][/url]

Arrébb csúszik kicsit, amíg a lány leül, összegyűri a zacskót az utolsó pogácsa maradványaival és ledobja a cipője mellé. Levegő. Ez hiányzott neki leginkább a Bükkben folytatott kötelező beszélgetéseik során. A pattogó kanapéval szemben, a szoba mély csöndjében Édua hangjának búgását hallgatva úgy érezte, megfullad - az átható vélakék szemek pedig megbénították őt. Most emberek beszélgetésének zaja, madárcsicsergés és távoli autózúgás veszi őket körül, ha kinyújtja a lábát, azt napfény pöttyözi meg. Talán ha...
Nincs ha.
A szeme cinkos vigyorral szűkül össze, majd a maga mellett összegyűrve hagyott kabátja alá nyúl.
   -  Láttam a Bükkben, hogy mennyire tetszett. - a kabát alól egy kisebb, Media Markt-os szatyrot húz elő, amit láthatóan egy téglatest alakú doboz köré hajtogattak - Becsomagolni nem volt időm, bár amennyit késtél... - a lány ölébe teszi - Aztán csak okosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846256#post846256][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.08. 00:59[/b][/url]

Hogy a fehér szoknyáját megvédje, előbb kicsit lesöpri a láthatatlan koszt Will mellett egy papírzsebkendővel, és csak azután hajlandó leülni, mindkét lábát előreengedni. Mintha csak egy nagy gyerek lenne, egy nagy, de bűnösen szép gyerek, aki sokak fejébe ültethet obszcén ábrándokat percek leforgása alatt.
- Pont akkor jöttem, amikor kellett. - Azonban még mindig nem érti, egész addig, amíg a téglatest alakú csomagot elő nem húzza a zacskóból. Elkerekedett szemekkel, csillogó tekintettel futtatja végig az ujjait a telefont ábrázoló képek a borítón. A szája vigyorra húzódik, ő pedig a következő pillanatban már a csomaggal a kezében veti magát Will nyakába, hogy újabb, ezúttal hosszabb puszit nyomjon az arcára.
- Imádlak! - Annyira őszinte és sallangmentes az öröme, a mohósága, ahogy felfeszegeti a dobozt, hogy elővegye a készüléket és megforgassa az ujjai között.
- Segítesz összerakni? - Várakozó, édesen követelő a pillantása, de egyben kérlelő a hangja. Édes kis boszorka, úgy udvarol, hogy biztosan segítsenek neki, bár a lelkesedése abszolút igazi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846262#post846262][b]William Martin Krise - 2022.05.08. 20:43[/b][/url]

Ő nem a csomagot nézi, amikor a lány a kezébe veszi azt, hanem őt. Tisztán emlékszik rá, mikor látta először őszintén lelkesedni a feleségét bármiért: akkor, amikor először felpróbálta a menyasszonyi ruháját, majd nevetve pördült meg előtte, hogy megmutassa magát. Annyira bájos és gondtalan volt; mintha egy élet telt volna el aznap és aközött, hogy most egymás mellett ülnek a szobor árnyékában. A tekintet azonban ugyanaz. Csak az érzés más.
Nevetve viszonozza a lány ölelését, érzi, hogy a hajszálai végigsiklanak az arcán, azt az ismerős orgonaillatot, a testének a vonalait. Az ajka érintését az arcán.Viselkedj.
   - Reméltem is - ereszti el, kissé arrébb húzódik tőle a talapzaton. Érdeklődve figyeli a bontogatást, a szeme azonban az ajándék helyett továbbra is a lány arcélén nyugszik. Kétoldalt maga mellett megtámaszkodik a kezein.
   -  Összeraktam már neked. Sőt... feltettem rá pár cuccot, ami tetszeni fog. Elöljáróban legyen elég annyi, hogy a képeket, amit csinálsz, azt meg fogod tudni osztani másokkal is. Vagy akár mindenkivel. Arra gondoltam, hogy ha beülnénk kajálni vagy valami, megmutathatom, hogy.
Smooth.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846271#post846271][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.09. 06:16[/b][/url]

Egy pillanatra képes elfelejteni a köztük húzódó óriási árkot, és ehhez tökéletes kontextust nyújt egy telefon, a felszabaduló lelkesedés, a természetes reflexeik. Úgy simulnak egymás ölelésébe, mintha mi sem történt volna. Csak akkor halványodik a mosolya egy rezzenésnyivel, mikor Will távolabb húzódik tőle, de még akkor is töretlennek tűnik.
- Menjünk, úgysem ebédeltem. - Lelkes, főleg azok után, hogy nem kellett egy fullasztó családi ebédet otthon végigülnie az apjával, aki rá sem hederít, és az anyjával, aki műmosolyokkal ajándékozza meg. Örült Will meghívásának és azonnal kapott az alkalmon.
Lelkesen forgatja a mugli technikai eszközt a kezei között az újdonság varázsával, de szemsarokból néha rá-rápillant Willre, kutatja a vonásait. Még mindig nyillalló belegondolnia, hogy ők ketten soha nem lesznek semmik, csak két ember, akik néha beszélgetnek, esetleg több, de szerelem... Nem, nem ő az az ember, akit a férje akart maga mellé.
- Ne ücsörögjünk itt akkor! Hova menjünk? Előre mondom, semmi zsíros! Ez itt- Végigmutat a testén. - ilyen is kell maradjon. - A cinkos mosolya elárulja, hogy piszok büszke a jó testére, nem mostanában tervez gyorskaján elhízni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846288#post846288][b]William Martin Krise - 2022.05.09. 22:44[/b][/url]

A mugli csevegés és a város zaja körülveszi őket és a parányi lakatlan szigetüket a magas szobor árnyékában. A hátát a márványnak vetve és a tarkóját megtámasztva, maga előtt kinyújtott lábakkal figyeli a lány lelkesedését. Ha hamarabb tudja, hogy Adélt ennyire burok alatt nevelték és a technológiával való bukdácsolása ennyire szórakoztató, gyűrű helyett telefont adott volna neki közvetlenül azután, hogy megismerte. Ilyenkor egészen más embernek tűnik, mint amilyennek a zárt ajtók mögött mutatja magát - az orra nem emelkedik meg gőgösen, a szavai nem marnak savként, még a nevetése és a mozgása is más, mintha nem önmaga lenne.
   -  Én hamburgerre gondoltam különben - válaszol, közben maga alá húzza a lábait, felkel és lehajolva leporolja a nadrágját. A zacskót, ami eddig mellette kevert a kabátjával együtt emeli fel - De mehetünk bárhová. Egy kérésem van csak: ha vásárolgatni akarsz, akkor nekem innom kell valamit előtte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=846290#post846290][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.10. 00:08[/b][/url]

Ha nem érzi magát sarokba szorítva, ilyen. Ha nem akarnak belemarni, ilyen. Ha Will nem lökte volna el magától egyetlen mondattal, minden napjuk ilyen vagy ehhez hasonló lenne, és elárasztaná a már-már fullasztó szeretetével, lényének minden vidámságával.
Helyette a telefonnal van elfoglalva, agyának egy hátsó szegletében pedig ott dorombol az aljas kis tény: nem mondtad el neki még... hogy a teszt pozitív lehet. Nem mondtad el. Hazudsz neki! És miért ne tenné? El fognak válni, de ő is tudja, ez a válás sokkal komplikáltabbá is válhat, ha a terhességi teszt igazat mondott. A második... A második lesz a perdöntő, hogy elmondja-e Willnek a gyanút vagy sem.
Kineveti Willt édes, csengő kacajjal, és válasz helyett felkászálódik, hogy belékaroljon, látszólag gondtalanul, valójában lelkében felhőkkel, fakó, fénytelen tekintettel.

A délutánjuk meglehetősen kellemesen telik, miután engedi, hogy Will felhajtson egy rumot az egyik zajosabb helyen. Végül beadta a derekát a hamburgernek, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy még nem kap hányingert az ételtől. Még nem.
A szemüvegeit együtt választják ki, ő végigneveti, Will végigvigyorogja, többet is felpróbál, és Willel is felpróbáltat néhányat. Rengeteg közös fotót csinál ismét, kint a napfényben, bent az üzletben, szemüvegeket próbálgatva. Felváltva magáról, magukról csinálja a legtöbb fotót... és Willről, pillanatképeket. Amikor morcos, mert már megint őt fotózza, vagy épp cinikusan mosolyog rá, hogy fejezze már be. Imádja. És utálja magát, amiért nem bír leállni. Mintha még jobban húzná Willhez az a láthatatlan zsineg, ami eddig csak szolid rántásokkal ösztökélte, hogy lépjen közelebb a vad, ismeretlen férjéhez.
Nap végén érte jön az inas, mindkettejüket hazaviszi. A társas hoppanálás sosem lesz a kedvence, de mivel lejelentették az aurorok felé is, hogy hazakísérik a férjét, lenyeli a békát és inkább örül, hogy Bogolyfalván elbúcsúzhat tőle... aljas módon csókot nyomva az arcára és úgy ölelve őt át, mintha minden rendben volna. Az arcán azért otthagyja a pimasz mosolyát, nehogy azzal vádolják, nyíltan a színpadra helyezte az érzelmeit. Egy remek és egyben fájdalmas napot tudhat maga mögött.