Utálom a vasárnap esti műszakot, de nincs mit tenni, a pénz jó és már egészen jól álltam ahhoz, hogy ez a plusz még boldoggá tegyen annyira, motivált legyek dolgozni. A hely hivatalosan háromig van, de rendszeresen kicsúszik a zárás négyig én meg összecuccolás és takarítás után valamikor ötkor esem be az albiba, ahol T-rex éhesen hápog nekem meg ahhoz sincs erőm, hogy levegyek bármit magamról. Undorító. Végül a megetetésig mindig eljutok, de ahogy vagyok, csak be szoktam esni az ágyba, majd se kép, se hang. Most is így történt.
Éppen nagy csücsörítve, széles vigyorral álmodtam, amikor nagy csörömpöléssel felriadtam. Timtim azt hiszem kezd hiányozni, mert már második éjjel mászik bele a fejembe alváskor. Most viszont a kacsám tört össze egy bögrét, de milyen jól tette! Az óra negyed egyet mutatott, a húgom vonata meg egykor fog beérni. Végignézve magamon elkapott a pánik, mire aztán összekotortam mindent a földről és bezártam az egyik szekrénybe, neki is fekve, ki ne nyíljon, még elfordítom a kulcsot, majd a ruháim leszórva magamról a szennyesbe egyből beestem a... hát majdnem a kádba arccal, de a zuhanyig értem, és meg is ejtettem azt. A felébredéstől messze voltam, de az izgalom nagyban feldoppingolt. Így végezve magamra erőszakoltam egy fekete harisnyát, egy topot meg egy mini nacit, hogy aztán az erkélyen rágyújtva meredjek kifelé. Valahol szép volt, de nem üdítő a látkép, és ehhez az én füstöm is hozzájárult. Le kéne már szoknom erről, de... élem. Volt még 10 percem, de azt se tudtam merre meg hogyan rövidebb, így kicsit vacogva visszaléptem a lakásba, kiturkáltam a gumimacis hatalmas pulcsit - honnan van nekem ilyen és ekkora? - majd felvéve felkaptam a kis hátizsákom és T-rexet megsimizgélve elindultam otthonról. Persze az utcán már futólépésben közlekedtem, három utcán át, aminek a felét lihegve sétáltam, majd köhögve, mint egy tüdőbeteg kavarogtam be a tömeggel a vasútállomásra. Laza 8 perces késésben. Már rég leszállt mindenki úgy tűnt, így nyújtózkodva lestem a peront és kerestem a mini eprem, merre lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734962#post734962][b]Daisy Blue Berry - 2018.09.25. 17:16[/b][/url]

Utálom a vasárnap esti műszakot, de nincs mit tenni, a pénz jó és már egészen jól álltam ahhoz, hogy ez a plusz még boldoggá tegyen annyira, motivált legyek dolgozni. A hely hivatalosan háromig van, de rendszeresen kicsúszik a zárás négyig én meg összecuccolás és takarítás után valamikor ötkor esem be az albiba, ahol T-rex éhesen hápog nekem meg ahhoz sincs erőm, hogy levegyek bármit magamról. Undorító. Végül a megetetésig mindig eljutok, de ahogy vagyok, csak be szoktam esni az ágyba, majd se kép, se hang. Most is így történt.
Éppen nagy csücsörítve, széles vigyorral álmodtam, amikor nagy csörömpöléssel felriadtam. Timtim azt hiszem kezd hiányozni, mert már második éjjel mászik bele a fejembe alváskor. Most viszont a kacsám tört össze egy bögrét, de milyen jól tette! Az óra negyed egyet mutatott, a húgom vonata meg egykor fog beérni. Végignézve magamon elkapott a pánik, mire aztán összekotortam mindent a földről és bezártam az egyik szekrénybe, neki is fekve, ki ne nyíljon, még elfordítom a kulcsot, majd a ruháim leszórva magamról a szennyesbe egyből beestem a... hát majdnem a kádba arccal, de a zuhanyig értem, és meg is ejtettem azt. A felébredéstől messze voltam, de az izgalom nagyban feldoppingolt. Így végezve magamra erőszakoltam egy fekete harisnyát, egy topot meg egy mini nacit, hogy aztán az erkélyen rágyújtva meredjek kifelé. Valahol szép volt, de nem üdítő a látkép, és ehhez az én füstöm is hozzájárult. Le kéne már szoknom erről, de... élem. Volt még 10 percem, de azt se tudtam merre meg hogyan rövidebb, így kicsit vacogva visszaléptem a lakásba, kiturkáltam a gumimacis hatalmas pulcsit - honnan van nekem ilyen és ekkora? - majd felvéve felkaptam a kis hátizsákom és T-rexet megsimizgélve elindultam otthonról. Persze az utcán már futólépésben közlekedtem, három utcán át, aminek a felét lihegve sétáltam, majd köhögve, mint egy tüdőbeteg kavarogtam be a tömeggel a vasútállomásra. Laza 8 perces késésben. Már rég leszállt mindenki úgy tűnt, így nyújtózkodva lestem a peront és kerestem a mini eprem, merre lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735544#post735544][b]Dana Straw Berry - 2018.09.30. 18:20[/b][/url]

nővérkés # utseende # szeptember 24.

A vonatút elég hosszadalmasnak tűnt, azt hittem már, hogy sosem ér véget. Már nagyon vártam, hogy találkozhassak a nővérkémmel, hiszen már egy jó ideje nem láttuk egymást. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz újra látni őt, mennyit változott, hogyan fog fogadni stb. Nagyon szerettem volna újra átölelni, beszélgetni vele, megtudni a terveit, hogy hogyan érezte magát, amíg külön volt, hiányoztam-e neki. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben. Amikor elment tőlünk egy ideig nehezteltem rá és anyáékra, amiért nélkülöznöm kellett a társaságát. Hiányoztak a mély, őszinte beszélgetések, a közös mókázások, és egyszerűen az, hogy ott legyen mellettem. Egy ideig falat húztam magam köré, amelyen senki sem nyert belépést, kissé magamba zárkóztam és keveset kommunikáltam a családommal. Anya mindig kérdezgette, hogy mi bajom, meg azzal biztatott, hogy majd idővel jobb lesz a helyzet, plusz úgyis fogunk még találkozni. Eleinte nem igazán hittem el neki, amiket mondott, de végül igaza lett, hiszen már egy suliba járunk, mint utólag kiderült. Ahogy telt az idő a fal, amelyet magam köré építettem, leomlott. Beláttam, hogy nem neheztelhetek örökké a családomra, bár ebben az is közrejátszott, hogy megtudtam, hogy végre újra együtt lehetek Daisy-vel. Út közben kicsit elszundítottam, majd arra keltem, hogy végre megérkeztünk az állomásra. Beletellett egy kis időbe, mire a bőröndjeimet kivonszoltam a peronhoz, hiszen a fél ruhatáramat magammal hoztam, de nem volt olyan nehéz a pakk, mint gondoltam. Amikor leszálltam, láttam, hogy senki nem vár rám, amitől elfogott az aggodalom.
~ Mi lesz, ha elfelejtette, hogy jövök? Mi van, ha nem jön ki? Hol lehet? ~
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, de egy kis várakozás után megpillantottam őt, ami hatalmas örömmel fogott el. Rögtön eldobtam a pakkjaimat és odarohantam hozzá, hogy megöleljem.
- Nagyon hiányoztál! - csupán ennyi jött ki a számon, miközben magamhoz szorítottam. Fantasztikus érzés volt újra látni. Reméltem, hogy ő is legalább ennyire örült nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736519#post736519][b]Daisy Blue Berry - 2018.10.09. 13:43[/b][/url]

Az, hogy szét voltam csúszva nem kifejezés, még az utcán jutott eszembe, hogy a hajammal kezdeni kéne valamit, így össze is kötöttem, de a lakást már magam mögött hagyva igyekeztem. Ami azt illeti szerencsére elég jól kiismernem már magam Pesten, így arról is van fogalmam, hogy segíthetek magamon eljutni a pontból b pontba, mikor éppen el vagyok késve, ahogy most is. Mondjuk így se futottam rekordidőt, de én mindent megtettem.
Kicsit kínosan érezhettem volna magam, de leginkább csak dologtalan nézegetéssel emelkedtem néha lábujjhegre, hog a tömegbe lássak. Hagytam, hogy kerülgessenek, mert sikeresen megálltam középen, azt meg nem is méltattam sokra, mikor füttyögött egy srác egy másik meg megpróbálta megérdeklődni tényleg csak harisnya van-e rajtam. A válasz igen, de csak meredtem rá bambán, mire tovább állt. Komolyan olyan, mintha kiállítási tárgy lennék, pedig nem vagyok, ennek Dustin a legfőbb szakértői megmondója, de a tancsink nem jár erre asszem. Így kénytelen voltam nagy várakozva tekinteni és... bumm.
- Eperke - szorítottam meg a jóformán rám vetődött prücsök húgom. Édes volt, de jó nagy. Mármint értitek, ezer meg egy éve nem láttam, most meg itt volt egy tökre nagylány, hatalmas örömmel és mindjárt sulis lesz! Elég hihetetlen, mert emlékszem rá, mikor még pelenka volt a popsiján és a sütőtök kifelé jött a száján leginkább.
- Te is nekem. Mi újság prücsök? Hosszú volt? - kérdeztem utalva az útra, hogy aztán mögé lessek mutatva a csomagjaira, hogy szedjük össze még mielőtt a csövesbácsik rástartolnak. Egyszer letettem egy szatyrot amibe a szennyes ruhám volt. Csak kettő percig nem figyeltem és bumm, már benne jártak. Inkább ki is dobtam mindet hazafelé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737180#post737180][b]Dana Straw Berry - 2018.10.20. 13:00[/b][/url]

nővérkés # utseende # szeptember 24.

- Az nem kifejezés - húztam el a számat az útra vonatkozóan. Tényleg olyan volt, mintha sose akarna ide érni a vonat, pedig egyáltalán nem lassú tempóban haladt végig a sínen, mégis egy örökkévalóságnak tűnt az egész ideút. Az útitársaim se voltak túl bizalomgerjesztőek, az egyik végig csokibékát evett, de úgy falta magába őket, minta kötelező lenne, szinte levegőt sem vett. A másik végig horkolta az utat, a harmadik pedig ötpercenként nyitogatta és csukogatta az ablakot.
- Megvagyok, klassz, hogy végre itt lehetek. Anya küldött neked sütit, reméli, hogy minden a legnagyobb rendben van veled. Majd írnom kell neki, hogy épségben megérkeztem. Mostanában a kelleténél is aggódósabb, jó hogy már nem otthon vagyok, megbolondulnék tőle hosszú távon - közöltem vele, miközben mosolyra húztam a szám. Jó érzés volt, hogy végre távol lehetek az őseimtől, a többiektől, tudtam, hogy a nővéremre mindig számíthatok, bármi is történjék. Azért izgultam, hogy milyen lesz az új hely, hogy fogom érezni itt magam, de egyelőre biztonságban éreztem magam a testvérem mellett. A nővérem szinte ugyanúgy nézett ki, mint amikor eljött otthonról, nem fogott rajta az idő vaskereke. Bár ezen nem is csodálkoztam, hiszen a családban mindenki fiatalabbnak nézett ki a koránál. Ez afféle közös családi vonás volt, anya is fiatalos volt, apa is, meg a tesóim is.
- Veled mi a helyzet? Milyen a lakásod? Mesélj majd el mindent! - hadartam neki izgatottan, majd a csomagjaimra néztem és láttam, hogy nem is olyan messze épp egy csöves bácsi méregette, hogy vajon mi lehet a tartalmuk.
- Fúj, undi. Nem szeretném, ha ellopná a cuccaimat - mondtam a lánynak elfojtott hangon.
Otthon nem kellett effajta dolgoktól tartanom, de számoltam vele, hogy kirepülök a családi fészekből, akkor azért nem árt jobban résen lennem, mindenféle nemkívánatos dologra felkészülve.
- Mehetünk? - libbentem oda az egyik bőröndömhöz, melyet aztán magamhoz szorítva felemeltem, nehogy a csöves bá' meglovasítsa. Közben jelentőségteljesen a nővéremre néztem, hogy segítsen a többit vinni, aztán ha ez megvalósul, készen álltam rá, hogy tovább álljunk az állomásról. Izgatottan vártam, hogy megérkezzünk Daisy lakására, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen helyen él a testvérem. Reméltem, hogy a környéken nem lesz több csöves bácsi vagy néni, mert elég ijesztőek voltak, nem szerettem volna a közelükbe kerülni.