37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Daisy Blue Berry hozzászólásai (30 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2017. szeptember 12. 12:43 | Link


# kinézet #

A világ egyik legnagyobb találmánya a hét vége előtti szabadnap, pláne, ha az a szombat és vasárnap is szünet. Na, ez a csoda ma rám is rám lelt, így az imádatos péntek leginkább félig semmittevéssel telt. Én zártam hajnalban, aztán hazaestem és gyakorlatilag azon nyomban el is aludtam. Valamikor dél körül sikerült magamhoz térni elsőre, aztán egy zuhany, kávés és nikotin hatására életre keltem. Rossz szokás, tudom, de csak megtörténik az emberrel, ha éjjel-nappal egy bárban van, ahol ez veszi körül, stresszel és még csak nem is értékelik valami sokra. Pedig én mindent megteszek ami azt illeti. Most viszont ezen ébredő bűntudat rávett, hogy mozduljak ki kicsit, séta vagy körülnézés se ártana, hiszen mióta az országban vagyok pár vendéglátó helyen kívül, ami konkurencia, a miniatűr lakáson és a hivatalon kívül semmit nem láttam. Hát uccu neki.
Kicsit szeles, de kellemes meleg még ez a szeptember, süt a nap és még a bárányfelhők is előkúsztak, így én is vidáman szeltem a zöldövezetes ösvényt, immáron távol a várostól. Mire kikeveredtem ide se volt kalandmentes utam. Belefutottam egy spanyol - vagy portugál, nem igazán értettem minden szavukat - csoportba, akik egy csengőt kötöttek nagy boldogan a csuklómra. Mégis elhagytak, hö.  Ott csilingelt, miközben átszeltem a külkerületet és hála a közlekedés csodáinak a közeli erdősség turistaösvényére is ráleltem. Amiről persze elég hamar lekeveredtem, ki ha nem én módon.
Sokkal jobban érzem magam ebben, mint a betonforgatagban, pedig az gyakorlatilag az otthonom. Azt kicsit sajnálom, hogy T-rex ma otthon lebzsel egyedül, de ilyen a kacsák sorsa, akik szobafogságra vannak ítélve, mert rosszak voltak. A kezem folyamatosan jár, ahogy elsétálok pár gesztenyefa mellett felkapkodtam párat a földről. Sűrűsödnek a fák, és bizony a legszebbek is felbukkannak egyre mélyebbre érve az erdőben.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2017. október 28. 18:09 | Link


# kinézet # random péntek

Jóval hűvösebb ősz van, mint azt bárki várná, ezért is kaptam fel a kabátom is, na meg egy sapit, mikor elindultam otthonról. Sötétedés után már amúgy is olyan gyorsan hűl a levegő, meg még egy kis szél is volt, borzongató. Ennek ellenére kicsit kipirosodott arccal és nagy mosollyal léptem be a budapesti bárba, ahova Jennel beszéltük meg a találkozónkat. A kabátom, zsebében a sapimmal a fogasra került én pedig a pulthoz ültem rendelve egy kört, még a barna lány betipeg az ajtón szintén.
Nem különösebben éreztem magam soha rosszul egyedül sem, ugyanis többször jártam így el, aztán út közben csapódtak hozzám. Szeretek ismerkedni, ilyen ez. Most is próbált velem egy srác szóba elegyedni, de szerencsétlen már világt nem tudta, szóval adtam neki tüzet, aztán arrébb támolygott a kijárat felé dohányozni. Én is a zsebemben turkáltam a cigarettatartó után, ám ekkor mintha ismerős alakot láttam volna érkezni, így hagyva a francba a poharainkért nyúltam közelebb húzva, majd mosolyogva fogadtam őt az italokkal.
- Azt hittem ide sem találsz. Na, mire szeretnél inni?
Inkább viccesen, mint kérdőn tekintettem rá, a hangomból is érezni lehetett, hogy nincs mögötte semmi komoly piszkálódás, inkább csak olyan kis megszokás volt ez. Nem is tudom mióta nem volt barátom, akivel kettőnél több alkalommal találkoztam. Jennel meg mióta a suliba kerültem szobatársak vagyunk, valahogy ennek azt hiszem így kellett lennie.
- Mi a helyzet feléd, Jen?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2017. október 30. 22:13 | Link


# kinézet # random péntek

Őszintén szólva a pubba való betérés pillanatától ült rajtam némi kétség, hogy talán lehetne valami B tervem is az estére, ha esetleg magamra maradok. Mondjuk az még sosem fordult elő, mármint persze, ültettek már fel, de elég hamar akadt valaki, akivel el lehet szórakozni az időt, sőt, a legtöbbször olyan ember, aki több rosszba vitt, mint addig életemben. Valamelyik ilyen alkalommal szokhattam rá a füstölésre is, de ki tartja számon? Egyszerűen élek, mindenki másnak is ezt kellene tenni, mert így csak elvesztegetik az idejüket. Néha úgy érzem a négy fal csak közre akar zárni, de az is lehet, hogy csak a folyamatos mehetnékem csipkedi a hátsóm, hogy szedd a lábaid kisanyám. Mindenesetre én feldobtam a kiruccanás ötletét, Jen pedig cuki volt és egész könnyedén csatlakozott az elképzeléshez. Örültem valahol, hogy pont vele kerültem össze a suliban, voltak már nagyon rossz szobatársaim, de vele úgy érzem megvan az a közös hang már, amire szükség van. Ettől talán a bátor piszkálódásom is indulásként.
- Bele lehet szokni, - legyintettem - az első két napomon nekem is sikerült itt elkeveredni, de aztán meglett a menet - mondtam vállat rántva, majd emeltem is fel a poharat picit ráfogva a száján ficegő citromocskára mielőtt útnak indul a padlóra. Onnan azért öt másodperc ide vagy oda még nem vagyok elég jól, hogy felegyem. Bólintva koccintottam a poharam az övének, nekem megfelelt az ok, aztán két elég nagy korttyal köszöntöttem magam meg az italt gyorsan.
- Igen? Nocsak. Egy házat? Hát, nem aprózza el, jó nagy méretű bűntudata lehet. Ez olyasmi mint a pasiknál ha hoznak mondjuk 40 szál virágot? - érdeklődöm, és azt hiszem lerí rólam, hogy nem a normális fajtákkal sodort eddig össze az élet. Ami azt illeti nem 40, szerintem még egy szálat se kaptam soha, nem mintha reklamáltam volna. A piát általában állták, egyszer az egyik meg a szülinapom is majdnem eltalálta, csak 5 napot késett és romlott volt a csoki. A szándék a fontos, nem?
- Én elfogadnám. Már a házat a helyedben - de én csóró vagyok a többséghez képest, én egy négy falból álló viskót is elfogadnék, ha elég olcsó lenne. Néha elég nagy paradoxon vagyok kívül meg belül összevetve.
- Hát, azt hiszem nem szolgálhatok túl zaftos dolgokkal. Nálunk csak áll a bál otthon mindig, milyen rossz kislány vagyok, pedig T-rex szerint sem vagyok - rázom a fejem vehemensen, ahogy a kacsám tekintete elém kúszik. Na, ő legalább támogat. - De tudom, hogy dobhatlak fel. Le se kapd azt a kabátot. Levegőzzünk egyet a kövi kör előtt - vigyorogtam rá, ahogy a magam holmiiért keltem fel és sétáltam a fogashoz.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2017. november 28. 15:39 | Link


# kinézet #

Amennyire csak lehetett a figyelmem elvesztettem, amúgy sem vagyok az a nagyon paranoiás, még olyan nem esik meg velem, így a csengő ritmusára lépegettem a fák között, amik színesedtek már sorra. A barna, a vörös, és a sárgák számos árnyalatait húzták éppen fel, és egészen meghozták a kedvem hozzá, hogy a felvételi munkámban kapjon egy kis szeletet a tájképkészítés is. Az ősz kellően kompozicionált és színes ahhoz, hogy könnyen kihozzam belőle a maximumot. Azt már tudom, hogy portrénak T-Rex lesz az alanya, ő fog engem bejuttatni a vendéglátós szak mellé a fotográfiára is, érzem én meg remélem. Leginkább azt teszem.
Teljesen a gondolataimba merültem, ahogy pár ágat megtaposva reccsent alattam a talaj, de ennek köszönhetően először ki se szúrtam, hogy nem feltétlenül lehetek egyedül. Azt gondoltam én csapom az avar kavargó zaját, a talpam környékén koccannak a kövek, ám amikor lepillantottam elgondolkodtam, hogy közel sem olyan biztos el. Nagyjából ekkor hallottam meg egy hangot és sétáltam közelebb egy terebélyes bokorcsokorhoz, ami takarta a hang forrását. Elhajtogattam pár ágat, mikor megláttam a szalámit simogató lányt, közben a kezemen lévő csengő a lifegéstől csak egyre inkább szórta a hangját.
- Őőőő, rendben vagy? - érdeklődtem meg méregetve a lányt és a szalámiját, mielőtt még hátra léptem volna egyet, hogy ha magától ki tud jönni, legyen helye. - Ha nem volt, öt biztosan, addig meg még ér - vigyorodtam el, mire eszméltem, mi is volt az utolsó dolog, amit mondhatott és hallottam is. Bár kétlem, hogy nekem szólt, én is szoktam magammal beszélgetni, hát most na.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2017. december 9. 12:43 | Link


# kinézet # randomság

Azt hiszem ha tömegiszonyom lenne, már felkötöttem volna magam hátul a rajtárban, de a kötelem már hozta a kötelét, ha körülnéztünk, hogy mi is a kinti felhozatal. Én nyitottam ma délben, szóval nem öt perce élem a napot és ez asszem meg is látszik. Meló előtt fotózni voltam egy újságnak, mert azért csak nem jön rosszul egy kis gyakorlat némi extra juttatásért, így ebédelni nem volt időm, szóval így hét-nyolc felé éreztem, hogy nagyon érik a szünetem, meg is ejtettem, hála az égnek, volt más a helyemre addig. Kiugrottam a két utcával arrébb lévő Mennyországba, amit itt csak gyrososnak hívnak egy nagyobb adagért, majd visszatipegtem az öltözőbe, félsiker.
Éppen, mikor letettem a kis csomagom és a pulcsimból bontottam magam ki ülve toppant be Ervin és nem tudtam nem elvigyorodva rázni a fejem. Igazából lassan nem magyarázza meg nekem senki, hogy ezt egyes nők - vagy férfiak no offense - azért csinálják, hogy megbizonyosodjanak mondjuk Ervin adottságairól.
- Teljesen be vannak kattanva. Láttad a hátsó kettesnél a szakállas csáveszt? Megfogta a seggem, arra volt kapacitása, meg az extra whiskeyre, de még a borravalómból is kér vissza, mert idézem „bocsi, szivi, nincs apróm, félből adj vissza”. Nem tudom ilyenkor mit élnek át, komolyan - panaszolom el, mert hát pontosan értem mi itt a baj, az emberek csesznek magasról rá, hogy a kiszolgálóval mi a szitu. Bah, de kell a lóvé, szavam nem lehet. Lassan kibontogattam a kajám, jólesett ülni kicsit könnyebb volt így, miközben Ervin öltözgetett. Felé pillantottam a kérdésre aztán bólogattam, mert ja, megvagyok, lesz ez még rosszabb az ünnepekben.
- És te? Nem érzed még a felmondás szelét? Tomi elmegy, holnap jön utoljára, nem csodálom, de azért… - vontam egyet a vállamon, majd felé tartottam a műanyagot, amin a krumplik voltak, majd előtúrtam a lényegest is arrébb csúszva a kopott kanapén. - Kérsz? Ez a legjobb a környéken.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. január 19. 17:02 | Link


# kinézet # randomság

Elég határozott bólintásokkal értek egyet, mert hát az ilyen gilisztáknak tényleg a föld alatt kellett volna maradnia, nem pedig elém gyalogolni, és a kérem, légy szíves vagy lehetne-e szavak hiányában parancsolni, mintha nem felszolgáló, hanem egyéni cseléd lennék. Gyökerek. Eléggé fel tudnak húzni az a helyzet, már megszoktam az évek alatt, de néha van az a telítettségi szint, mikor muszáj kiadjam, talán ezt is élte meg most Ervin, akin láttam, hogy szintén nincs extrán értékelve, vagy az inge nem volt.
- Igen, beszéltük már, de a főnök szerint még mindig nagyobb a kiesés, mint a békés haszon akkor, így csak… nyelünk - vontam meg a vállam, ezt ismertük mindketten, én pedig csak az ingére pillantottam újra, aztán megfordultam. - Ha gondolod van egy majdnem ugyan olyan ing a mellettem lévő szekrénybe, tiszta, de már két hete nem szólt senki, hogy az övé lenne.
Igyekszem ott segíteni, ahol tudok, leginkább a sorstársaknak. Tudom, hogy Ervin is tanul és mellette gürizik, ezt jól érzem én is, hogy senkinek sem leányálom. Itt közel se csak a ruhák cseréje vagy a bunkóság az egyetlen, mi dolgozunk, mások meg nem veszik sokba, de ez nem helyi sajátosság, bármelyik országban, ahol dolgoztam láttam. Ez az emberi természet.
- Tényleg? Ő is? Ez meglepett azért… Persze, elég vészes, de lehet én vagyok mazochista, de azért élvezem is, más esetben jól megvagyok vele… meg a pénz se rossz - jegyeztem meg végül. Azt hiszem ezért is lett ilyen magas a tűrőképességem, legalább a fizetésünkből nem farag le senki, ha  jattal úgy is bánnak, ahogy. Közben elénk húztam, félig az ő lábára is téve a kaját, jól jön az mindenkinek, a krumplitól meg már tudtam, hogy jól meg leszünk mi ezzel, el is mosolyodtam.
- Uh, a bürokrácia útvesztői… azt hiszem engem arra nem tudnának rávenni. És nem, azt hiszem néha kicsit érzem, hogy kell a szünet, de jól megvagyok itt. Érdekel is az egész… mármint már pár éve fontolgatom, hogy ha lenne elég pénzem, szeretnék egy saját helyet… mármint tudod, csak boszorkáknak és varázslóknak, különleges koktélokkal… ilyesmik. De ehhez egyelőre most még tanulom a dolgokat a Bagolykőn.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. február 12. 17:13 | Link


# kinézet # randomság

- Szerinte mindenképpen békés - neki legalábbis. A szavaim megkívánták, így még bólogattam mellé pár nagyobbat, teljesen meg is értettem. Páran tudták, hogy van a közelben egy lány, akinek a szobáját bérlem, csak arra így nem megy el sok pénz a fizumból, de a hétvégézések után képtelen lennék mondjuk a kastélyba visszajutni, muszáj. Így meg gyakorlatilag kétfelé is fizethetek. Kell a pénz, így szavam sincs a főnök felé, de azért nekem is jól esik, hogy nem egyedül látom értelmes lépésnek, mikor valaki kilép tőlünk.
- Vagy több pénzt szedsz össze, mint a fizud lenne a hétre. Grétának, a beugrós csajnak, tudod, a tetovált lány. Na neki is bejött, mikor a gombja megadta magát. Ki tudja… - köröztem az ujjammal színpadiasan, jelezve, hogy it aztán bármi is követheti a gondolatmenetem. Ez a hely néha bizarr volt, de érdekes is. Azt hiszem ezzel a sok szarral együtt érte el, hogy ne unjak bele. Sokan néznek rám furán, hogy nem a munkába, de abba, ahol végzem iszonyatosan el tudok kényelmesedni és akkor pápá van. Egyszer egy lány vinnyogva buta libázott le, hogy képzelem, hogy ott hagyom Disneylandet egy kocsmáért. Hát, nem érte meg. Nem a szemétszedés, vagy az alkalmi mókuskodás, hanem úgy semmi. Ilyen ez.
- Jobban járna, ha inkább abból keresne valami használhatót. Remélem a mostaninak megvan a nyolc általánosa - forgattam meg a szemem látványosan mielőtt felnevettem volna. Igazság szerint semmi közöm hozzá, de csinált már itt „barátja” nagy balhét, ami nem hiányzik. Inkább felajánlottam a kajám a nagy beszélgetés közben aztán két krumpli között válaszolgattam.
- Nem is tudtam, hogy van marketingértéketek, feltétlenül észben tartom… de tényleg jó lenne. Mármint csak egy kicsivel kéne emberbarátibban élni, és még az emberek se pusztulnának bele a munkába itt…
Szerintem lehet ezt szívvel és lélekkel csinálni, úgy, hogy az ne muszáj legyen érzetre. A kérdésére elgondolkodhattam volna, de szinte azonnal rávágtam.
- Ha sikerül az eredeti tervem, Budanekeresd lenne az ideális.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. március 6. 22:19 | Link


# kinézet # randomság

A lakhatásom kérdése sosem volt olyan, ami különösebb titoktartást igényelt volna. Túl sokat költöztem az elmúlt években ahhoz, hogy valami random ex, aki nagyon nem kéne az életembe megjelenjen, vagy rosszakaró, esetleg ezeknél is rettenetesebb, mondjuk anyám. Nem igazán tudta senki számon tartani, így nem volt különösebb meghökkenés a bizonytalannak tűnő kérdése, bár a tény talán az kellett volna legyen. Rólam nem szoktak csak úgy dolgokat megjegyezni. De még mielőtt bármit mondtam volna folytatta is a felajánlásával én meg pár pillanatig kicsit döbbenten meredtem rá, majd elnevettem magam. Vicces fiú ez az Ervin.
- Igen, egy lány kiadta az egyik szobáját, nála - kezdtem bele kicsit összeszedve magam és abbahagyva a nevetést - ez mókásan hangzik. Már a van zárható szekrény, ne érts félre, de ez amúgy tök sokszor nincs meg az albérletekben se. Ami meg a szoba dolgot illeti, rendes vagy de azt hiszem ezt nem fogadhatom el. Egyrészt szerződésem van a tanév végéig minimum, meg azért nektek se mindegy, ha csak hetente két nap is, de a rezsiben meglátszik, pláne télen. Meg nem vagyok az az ingyenélős lány. Ha valahol lakom, azt ki is fizetem, nem szeretek adós maradni.
Az elmúlt években sok dolgot ajánlgattak nekem, de ez valami egészen új szint volt. Azt hiszem senki, soha nem gondolt még ilyenre mellettem, nem is törődtek vele engem hova fúj a szél. A családommal egyetemben, ők leginkább néha kerestek, reméltek valami hírt, amit elvárnának, mondjuk egy diplomát, normális munkát, vagy akármit. Ez nem mostanában jön el azt hiszem.
- Mikor még Németországban dolgoztam pubbokban, októberi időszakban megesett, hogy több városban is… gondolom van fogalmad az oktoberfestről, na ott elég kipakolós ruháink voltak. Mondjuk nem is volt para a borravalóval… - gondolkodtam el látványosan, bár azért nem hiányoltam eddig azt a dolgot. Még magamra is néztem. Nem igazán voltam az a kivágott felsős, push-upos típus, pedig ha kell a pénz, akkor sokszor nem gondolkodom, csak dolgozom érte serényen.
- Fura ízlése van… már, ha ezt lehet egyáltalán annak mondani - néztem rá nagy szemekkel, mert mondat közben ért a felismerés. Ez nem az. Szóval a látszatdöbbenet után el is vigyorodtam csóválva a fejem. Én se a jó döntésekről voltam híres, de egyik pasim se akart laposra verni senkit a melóhelyemen.
- Azt hiszem a tervek és a kigondolás mindig talán a jó út kezdete, de mint mindenhez, ez is pénz kérdése lesz. Szóval majd a jövően kiderül. Nagyon csiiinos, nem keresett még a colgate? Vagy az a fogfehérítős cucc, aki ma már mindenkivel reklámoztat… jaj, nem tudom a nevét, csak láttam valahol… - szorítottam össze a fogaim és ráncoltam a homlokom, ahogy koncentrálva sziszegtem, de nem jutottam előre, így inkább még tömtem pár sültkrumplit a pofimba.
- Ha megnyugtat, én ezt az egész napot nem akarom… valahogy olyan érzésem van, hogy ma vagy lehánynak, vagy összevéreznek… képlékeny… de az előbb bejött társaságból bármit kinézek. Szerinted a szőke csaj vagy a barna dől ki előbb?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. június 30. 20:26 | Link


# kinézet # július 2.

Nem láttam ki semmiből leginkább, a fejemből már valamennyire, de úgy tűnt feneketlen az utazós cuccom, a gépem és a képeim már biztonságba helyeztem, ahogy az ajándéknak szánt dolgokat és a kaját is, meg az eldugdosott pénzem, ami itt-ott volt. Nem szeretem egy helyen tartani, tudom milyen világban élünk, én meg laktam fura környékeken. Berögzülés. Ettől még minden más csak várta, hogy cselekedjek.
Örültem is meg nem is a ténynek, hogy hazacipeltem mindenem is Pestre. Egyrészt végre vége ennek a halálfutásnak, mert mai napig nem tiszta mindig, az emberekben miért ilyen nagy a halálvágy, másrészt viszont ezzel vége az igazolt hiányzásoknak és kénytelen leszek a suliba is visszacuccolni rendesen. Éppen ezért gyakorlatilag csak felnyitottam a bőröndöm a reggeli hazaérés után, majd egy szundit követően letusoltam és felöltöztem, hogy aztán a ládámba átmerjem, amit viszek a kastélyba. Éppen egy halom felső meg fehérnemű tuszkolását akartam megkezdeni, amikor csengettek szóval a könyökömmel ráfeküdtem a kapunyitóra meghallva Timet és széles vigyorral szenvedtem nyitottá az ajtót is. Mire felért addig jutottam, hogy a ruhák repültek a padlóra aztán nagy vidáman - legalább azt kivárva, még elmondja, mit is keres itt - jól a nyakába vetettem magam és megöleltem.
- Tudom, hosszú volt és meleg, de legalább vége - meredtem a válla felett kifelé a lakásból, mert azt hiszem jóidőre elég volt ez a kviddicsbeszámolósdi. De ezt majd Lewynek nem említem meg. - Ú, ez jól hangzik, remélem van elég - Mikor elengedtem be is húztam a lakásba, aztán berúgtam az ajtót mögötte. A ruháimon nemes egyszerűséggel átléptem, hogy majd mindjárt összeszedem, de nem zavart különösebben. Kellett volna? Vagy kellene? Sosem voltam az a lány, akit zavarba hoz, ha ott egy fél zokni, egy bikinifelső vagy éppen egy bugyi.
- Mi újság van? Hol a teve? - Az nem volt fontos, hogy került éppen most ide, meg honnan vehette, hogy már itt vagyok. Lehet szóltam is, csak nem emlékszem. Nem kizárt, sok dolog szokott... homályos lenni.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. július 1. 13:35 | Link


# kinézet # július 2.

Kicsit fura volt a szállodai szappan és törülköző után a saját puha párnámmal és dolgaimmal találkozni ébredés után. Az a pár óra pont elég volt nekem, de ettől még sok dolog volt, amitől visszakívánkoztam volna az ágyba. Mégsem tettem. Inkább kártalanítottam az elveszett időmet és elkezdtem a sulira átcsomagolni. Az erkélyen csinált minitóban pancsolt éppen T-rex, akinek nagyon nyáriszünete volt, mert úgy vigyáztak rá még én nem voltam és szerintem fel se tűnt neki, hogy már itthon vagyok. Luxus egy állat, élvezi ezt a vendégeskedést. Mondjuk szerintem csak sok plusz nasit kapott és most sunnyog. Még a despacitot se énekelte, pedig nekem nincs vele bajom, azért csak Lewy ígérte egyszer, hogy megfosztja a tollaitól.
- Nem volt rossz, meg jól is éreztem magam a legtöbbször, csak - vonogattam meg kicsit a vállam már elengedve őt. Hiányoztak dolgok, elég sok, meg egyedül voltam. Engem nem erre találtak ki, nem volt mit csinálnom a fotókon és a meccsre járáson kívül. Hogy lehet így élni? Rendesen elszoktam tőle, hogy nem talpalok és dolgozom sok-sok órát legalább heti kétszer. Meg T-rex se volt, Tim se, Jean se... senki. Helyette kaptam egy gyereket, akinek azt se tudtam melyik felén van a kapcsoló vigyázni. De nem tettem tönkre! - Reméltem, az még a te fél fogadra se elég, nem még az enyémre - ingattam meg a fejem, ahogy már a csukott ajtó után beljebb húztam a ruháim el is felejtve kicsit. Nem olyan lényeges, majd összeszedem mindjárt. Elvettem a dobozt, aztán a nappaliban árválkodó kis kanapé felé indultam vele és a dohányzóasztalra tettem kinyitva azt.
- Van benne meglepi? - érdeklődtem nagy vigyorral, közben meg figyelve, mi is a helyzet az állatával. Fura egy lény volt, meg ahogy láttam nem mindig jöttek ki. - Milyenek az arányok? Már megy neki 6 köpésből? Vagy még 10 körül jár? - nevettem el magam, ahogy előttem volt a jelenet, közben le is ültem intve neki is, hogy jöjjön. Nem volt kényelmes felfelé nézegetni.
- Hajnalban valamikor, azért robbant így bummm fel minden. Hiányoztál... mindenki, nem szeretek egyedül menni nyaralni. Uncsi emberek voltak.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. július 2. 15:57 | Link


# kinézet # július 2.

Csak így alakult? Mondhatnám, de nem nagyon volt még vége a mondandómnak, szimplán intettem egy elhadart "unalmas" szó után és el is engedtem a dolgot. Régen is sokat utaztam és kerültem egyik helyről a másikra, sosem volt gondom az új megszeretésével, de ott úgy voltam vele, hogy jó is volt meg kellett is. Itt meg ez csak... egy olyan feladat. Igazából semmi bajom se ezzel, se mással, sőt, még apámba is belefutottam, de el volt foglalva a dolgaival. Inkább nem is kérdeztem, semmi kedvem megint valami kavarcba tenni a kezeim valaki miatt.
- Ahw, ez a nap legjobb dolga...eddig - jegyeztem meg vigyorogva, aztán kicsit jobban a dobozba túrva kivettem egy kockát, ahogy a teteje is az asztalon landolt én meg szép lassan a kanapén találtam magam. Szeretem túlkényelmeskedni a dolgot. - Akkor már tök ügyes, találtam ilyen izét, kicsi pisztoly, fekete, de ha megnyomod, buborékok jönnek belőle. Olyan, amilyen színű tartályból feltöltöd. Gondoltam nektek tetszene - magyaráztam el és meg is mutattam volna, csak tanácstalan voltam. Látványosan néztem körbe, de éppen fogalmam nem volt hol van. De majd megkeresem! Mert ugye eleget hallgatom, mikor nem tetszik neki, ha Twix éppen olyat fúj, tud neki csinálni vissza. Hatékony kommunikáció. Gondolom én.
- Lapos..ah, pedig reméltem, hogy vár valami buli, katasztrófa, haláleset... bármi, ami kicsit is... hír. - Szándékosan kihagytam a születést, arról jobban is tudomásom van, mint érdekelt volna, ezért is kell a héten repüléstant tartanom például. - Tanulásra? Szent Margit, lázas vagy? - nyomtam a csuklóm a homlokára furán az arcát méregetve közelebb is hajolva, de semmi nem tűnt olyannak.
- Ha itt is maradsz ma, elmehetnénk délután ahhoz a varázsbotanikához, tök vicces növényeik vannak, nekem meg úgyis kell pár kép - vontam vállat, aztán haraptam még a sütiből. Igazából Buksi okán, meg mert ő ért hozzájuk gondoltam, hátha érdekli, de mondjuk megnézi, ahogy az az evő megeszik pár gyíkot még én lefotózom a virágzó "Nenézzrám" nevűt.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. július 7. 23:05 | Link


# kinézet # július 2.

- Eddig, persze, miért, te tudod mi lesz még ma? - néztem rá érdeklődve, mert én nem voltam jós. Szerintem ő sem, sőt legjobb tudomásom szerint elég biztos, értett dolgokhoz, és nagyon furán tudott mozgatni minden növényt, ettől még nem hiszem, hogy hirtelen meg tudja mondani, hogy este mondjuk hol leszek. Vagy ő. Meg bárki.
- Na, látod, tudtam, hogy hasznos lesz. Hoztam hozzá neked 6 színt is. Narancssárgát meg pirosat biztosan, a többi most nem jut eszembe - gondolkodtam el, még az orrom is ráncoltam nagy koncentrálva, de vagy válogatáskor, vagy azóta, de nem voltam annyira képben, hogy bederengjenek. Az az egy tuti, hogy megvettem és haza is hoztam. Meg az is, hogy amint megtaláltam, oda is adom. Közben elvigyorodva nézegettem a fehér szerelését és elégedetten bólogattam nagyokat a tevéje rózsás buborékjaira. Azt mondjuk sose értettem teljesen T-rex meg a kisállat miben élik, az én kecskeszárnyasom nem tudott ilyeneket. Csak ha csapkodott a szárnyaival a vízben lett pár körülötte.
- Igaza van, tényleg jól nézel ki - mondtam végül, aztán inkább kifaggattam arról, mi is a helyzet. Nem hangzott semmi jól, ha ennyire unatkozott, már majdnem nevettem, amikor bedobta a felrobbant iskola helyzetét, aztán mikor hozzátette a többit, tényleg nevetnem kellett. Majd elhallgattam, kicsit méregettem őt furán, de nem jött egy "vicceltem" sem, így csak húzogattam a számat. - Szóval igazából valakinek volt egy igen szar napja, meg a sok kéknek, de nálunk semmi nincs.
Nem úgy néztünk ki azt hiszem, mint akik most agyonaggódták magukat az iskola negyedéért, sőt, én inkább a tanulási láza miatt aggódtam, aztán mikor az arcomba fújt csak felkacagva visszafújtam rá, mielőtt elhúztam volna a kezem és inkább egy sütinek estem neki. Két falat között még beszélni is tudtam!
- Nem, szóval belefér az is, meg egy jégkrém visszafelé és a Twix kaja is - bólogattam serényen, ahogy egybe betömtem a sütim másik felét, mai még megmaradt. Egy kicsit a tenyerem a szám elé tartottam, de ez nem segített a helyzeten, amíg leküzdöttem kitúrtam a kanapé egyik szegletéből a kis fém tokom, amiben a cigim szokott lenni, és felé tartottam kér-e, csak megkérdezni nem volt alkalmam. - Ha befehevtem é evtünk, utvána ráévünk...
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. július 30. 23:56 | Link


# kinézet # július 2.

Alíz említésére felnéztem egy pillanatra kissé hunyorogva, próbáltam összetenni, hogyan is került ide most a szőke lány, de nem is nagyon érdekelt, így csak pár bólintással el is engedtem. Megesik az ilyen, nem kell felvenni, majd egyszer úgyis fény derül rá, különben meg az a csaj fura. Mármint... láttam én hogy néz Tim virágaira is. Nem is értem hogy engedheti.
- Én még nem hallottam köhögni, nem szívlelhet - mondtam, bár az is lehet, hogy mikor köhögött a közelben éppen nagyon másba voltam felejtkezve. Sokszor esik meg, ha Timmel egy helyen vagyunk, hogy nem minden környezeti elemre sikerül jól odafigyelni. De T-rex is szerencsére elég önálló, mióta a kis barna foltjai megjelentek a sárga tollaiban. Csinos, olyan mint egy boci, de most nem volt ránk kíváncsi. Szóval nekem helyette is sikerült Timtimet megdicsérni a csini szerkójáért, meg elvenni a sütis dobozt, hogy magunkat a kanapéra telepítsem azt meg nyitva az asztalra.
- Ha tovább növeszted a szakállad, össze lehet majd ilyen szépre fonni - állapítottam meg még helyeslően bólogatva is magamnak, ahogy jobban megnézegettem őt, majd nagyot haraptam a csokis csodába. Amúgy is szerettem, az édességet bizonyos helyzetekben jobban is, mint kellene, de ez egy favorit volt. Jackpotsüti. - Olyan lelombozó, bár, legalább nyugalomban élhetünk és locsolhatjuk a kert növényeit - gondolkodtam el kicsit nézve a plafonom, aztán a mellettem ülő háztársamra emeltem a kékjeimet és az arconfújdosós murinkon nevettem. Nem lett volna jó, ha kiderül, hogy beteg, jobb volt megbizonyosodni, de már elhiszem, hogy minden oké. Nem mintha túl aggódós lennék, legutóbb elmeséltem a kishableányt egy csajnak, aki éppen a saját ölébe hányt, de a mese végén adtam neki egy hajgumit, akkor már eszembe jutott. Nem fontos.
- Múltkor volt málnatortaízű, fogalmam sincs milyen, de ki akarom próbálni. Meg rumos. Azt is - erősítettem is meg a mondókám, ahogy lassan felpattintottam a cigitárcát és ő ki is szolgálta magát. Egyelőre az asztalra tettem a többit, aztán csak elbambultam kicsit a füstön. - Hm? Ja, mindenre, azt mondtad nem sietsz - vigyorodtam el billegve így ülve, hogy aztán elvegyem a kézzel sodort szálat és én is beleszívjak először egy nagyobbat, majd ki is engedtem igen gyorsan. A következőnél már bent tartottam a füstöt, úgy hajoltam oda hozzá és csak akkor nyíltak el az ajkaim, mikor már az övére tapadtak. A füst apró gombolyagokban szállt két oldalt el tőlünk én meg el is nevettem a végét, aztán vissza is nyújtottam a szálat már a kanapénak dőlve és elhajolva tőle.
Utoljára módosította:Dustin Axel Westwood, 2018. július 30. 23:57 Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. augusztus 1. 14:39 | Link


# kinézet # július 2.

- Tényleg? Hát, T-rex se élvezte úgy ezt az ide meg oda mászkálásom - ingattam meg a fejem kicsit elszomorodva. Én szerettem, ha minden rendben megy, ez meg nem tűnt úgy most, hogy így lenne, legalábbis kicsit megint az életem egy padlón hevert, hogy összeszedjem és menjek tovább. Vagyis most éppen vissza. Ennyire hosszú időt nem voltam korábban egy azon helyen, most mégis hiányzott, még nem voltam itt. Aztán mire válaszoltam volna már elég érdekes fejeket vágott és mutogatni kezdett Timtim, én meg csak majdnem leejtettem a fejem, annyira oldalra billentettem bután meredve rá. A válaszától még inkább.
- Mert hol van? - néztem nagy szemekkel, azzal tisztában voltam, hogy furcsa dolgokra képes, mióta ilyen ereje van, sőt, ez nem volt kifejezés rá. De ez most vagy nekem meredek, vagy nem mindent meséltek el arról, mire képes ő.
- Szerintem elég vonzó cucc, jól is áll, miért ne? - kérdeztem még a vállamon is vonva egy picit, ahogy a mutatóujjam végig is húztam az álla vonalán el is bambulva kicsit. De van süti! Szóval a szervezetemen segítve inkább az után nyúltam, hogy minél kevesebb maradjon későbbre. Mindig csak úgy el szoktak szublimálni, egyszer megettünk egy kétszer ekkora doboznyit ketten. Nem tudom pontosan mikor fogyott el, és mikor vettük ezt észre, de marha vicces volt.
- Szeretem ezt így, nekem nem hiányzik azért a toronyomlás. Lehet észre se venném - csattantam fel és lássuk be, valós a gond. Én már párszor hittem azt, hogy éppen kicsúszik alólam a tető, pedig fetrengtem csak rajta nevetve, mint egy retardált fóka, akit a partra mosott a víz. - Ha jól emlékszem olyan is van, furcsa virágokból gyártanak fagyit. Levendulás is, azt hittem olyan lesz, mint a molyirtó... de nem. - Egyszerre éreztem magam átverve és megkönnyebbülve is. Nem, nem kóstolgatok molyirtót, de az illata, meg... áh mindegy, gyújtsunk inkább rá. Bár még egy fogkrémreklámos mosollyal hallgattam, hogy megnyertem a napra előtte.
Neg is adtam a kezdőlöketet a sodort szálakkal, de aztán ahogy sorra kerültem, már nem csak ezt tudtam élni. Jó érzés volt, hogy itt van és amikor már ő is vigyorgott, nem csak én, akkor elégedetten is dőltem a kanapétámlának mellette.
- Hát nem úgy nézett ki Dustin, mint aki szerint ne menne neked, szóval... - mutattam pár kört a levegőbe, hogy aztán csak közelebb húzódjak az utolsó falatot elnyammogva a kivett sütikockámból. - De ha pánik kell, majd pánikolok veled, szólj, abban jó vagyok. Egyszer kicsit... eltévedtem az elmémben és egy téren láttam unikornisokat, na az volt pánik! De szerencsére megúsztam a hatóságokat végül... - gyorsan futok.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. augusztus 26. 19:42 | Link


# kinézet # július 2.

- Azt hiszem nem egy kviddicses rajongó típus - ingattam meg a fejem elgondolkodva, persze ezzel még nem adtam meg a teljes választ. Bár sejthető, hogy ha vinném is mindenhova, nem feltétlenül tenne neki jót a tömeg. Még én is néha szorongtam, mikor az idősebb hapika könyöke az enyémhez ért, mert ő nem fért el. Kisebb már nem lehetek, neki viszont nem ártott volna némi mozgás meg fogyibogyó. - Pár alkalommal őt is vittem, mikor tudtam hol hagyni, de amúgy vigyázott rá a lakótársam itthon. A fürdőt szereti, csöpög a csap, a kis tócsában szokott tapicskolni.
Bírtam a csajszit, övé a ház, igazából csak én vagyok albérlő, de jól kijövünk. Ő jóformán fél évente egyszer van itt, most pont jól jött ki és jövök neki eggyel. Akartam is neki itt hagyni valami apróságot, mikor visszacuccolok, de mint látható nem jutottam eddig sokra itthon. Az alvás és a zuhany előrébb való volt, most meg a süti-Tim-cigi trió foglal le túlzottan is, de ilyenkor szeretek mindennek hódoló szenvedélybeteg lenni. Máskor biztosan nem vicces.
- Hát, én támogatom - vetettem rá egy szép kis mosolyt nagyokat pislogva felé, aztán bele is feledkeztem a sütifalatokba. Gyorsabban pusztítottam, mint azt kinézik az alkatomból és nem voltam túl óvatoskodó sem. Valamiben egyszer majd meg kell halni. Ha az cukor, kakaó vagy egyéb összetevő túltolása lesz, hát. Mindjárt megpróbálom sajnálni, de nem tudom, szeretem így az életem.
- Kicsit, de meglátjuk, van sok szimpatikus így színre. - Ha vissza kellene idézni, se tudnám megmondani, miket láttam még, de sok volt, az biztos, és ha valamiből van jó és bármennyi, már nem lehet rossz. Különben még a molyirtót is előbb kóstolgatnám beleéléssel, mint a torony omlását megsirassam. Nem vagyok teljesen érzéketlen, egyszerűen kívül esik az ingereimen. De ezt ne reklámozzuk.
- Szerintem mindenhez. A portfóliókra is elég jó értékeléseket kaptam művészeteken - mert bizony, Dustin már megkapta a portrék T-rexről és az emberekről sutyiban lőtt képeimet is. Timet is és aki még éppen megtörtént. Egyiket-másikat ki is mosolyogta Westwood, de nem fűztem hozzá semmit.
- Hű, vagy Svájcban vagy Németországban, a két hely néha összefolyik. De nem volt másnap olyan kényelmes az ébredés - húztam el a szám, mert jól rémlik hogy éhen akartam halni és határozottan fájt mindkét lábam, ami tiszta kék meg zöld volt. Nem tudom min vergődtem át, de nem lehetett jó.
- Csak a kedvedért? Bármit, bármikor - közöltem nevetve, hogy aztán kihúzzam a kezéből a szálat egy slukk erejéig, majd az ajkai közé biggyesszem vissza.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. szeptember 14. 02:55 | Link


# kinézet # július 2.

- Már javítva volt... állítólag. Volt itt egy csávó, azt mondta valami tömítés izét cserél. Megcsinálta és - tártam el a kezeim értetlenül. Két napra rá megint rákezdett, nekem meg se kedvem, se több fölös pénzem nem volt rá. Varázsló vagyok, de nem csodatevő, ezen egy ragasztó varázsige nem segít, mármint max végleg elzárom, de akkor nekem se kell ott kezet mosni meg semmi. Szarul hangzik. De kihoztuk a legtöbbet. alatta volt a kicsi lavór, T-rex meg élte ezt.
Nem különösebben voltak kívánságaim vagy hozzáfűznivalóim sosem ahhoz, mihez volt kedve a haját, a szakállát vagy éppen a ruháit érintően Timnek, én eléggé tudtam mindennel azonosulni, amit művelt bármilyen formában. Most is inkább csak megjegyeztem, hogy ez így eléggé tetszetős, nem mintha máshogy nem általában, sosem voltam olyan hallgatag meg ilyesmi. Általában megmondom, ami eszembe jut róla, ez úgy gondolom tök normális. Nekem legalábbis, el is engedtük mindketten.
- Igen. Szeretem az órákat, pedig sosem favorizáltam így az oktatás semmi részét - jegyeztem meg kicsit elhúzva a szám két harapás között. A süti gyorsabban lett semmissé, minthogy lett volna időm elkiabálni magam, hogy hé, pörgönc. Nem hiszem, hogy egy titkos mikkentyű megfejtette volna nekünk az élet rejtélyét. Apró bólintásokkal értettem egyet, ahogy a gomolygó füst felé pillogtam kicsit bele is bambulva a plafonba. Az egy repedés lenne? Vagy csak rátapadt a pókháló? Mindegy, de velemi volt ott, én tényleg láttam. Teljesen bele is feledkezve ebbe már csak arra eszméltem, hog rá vagyok tekeredve a keze meg a lábamon pihent. Kicsit meg is mozgattam a lábikóim mielőtt egy slukkra elcsórtam volna a fogyó szálat. Visszacsúsztatva pedig széles vigyorral csúsztam közelebb és a lábaim tovább tolva pakoltam magam fel az ölébe.
- Édes? - kérdeztem még a fejem is félrebillentve nagy meglepődve. Nem ez az a jelző, amit rám szoktak használni, pedig tudok ilyen vagy olyan lenni, mikor és mire van igény. - Kucc. Ühm. Mi? Mármint ha végzünk - javítottam ki, mert már a feltételezés is sértette a füleim, hogy aztán mutató és hüvelykujjam közé fogva a szálat kivegyem a szájából kicsit eltartva, majd hajoljak már leheletnyi közelségbe. - Majd kitalálunk valamit, jössz velem és megcsináljuk  pubot - közöltem egészen belenevetve, mielőtt még egy apró csókot nyomtam volna a felső ajkára a cigibe pedig beleszívtam volna.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. szeptember 25. 17:16 | Link


húgocskás # wut # szeptember 24.

Utálom a vasárnap esti műszakot, de nincs mit tenni, a pénz jó és már egészen jól álltam ahhoz, hogy ez a plusz még boldoggá tegyen annyira, motivált legyek dolgozni. A hely hivatalosan háromig van, de rendszeresen kicsúszik a zárás négyig én meg összecuccolás és takarítás után valamikor ötkor esem be az albiba, ahol T-rex éhesen hápog nekem meg ahhoz sincs erőm, hogy levegyek bármit magamról. Undorító. Végül a megetetésig mindig eljutok, de ahogy vagyok, csak be szoktam esni az ágyba, majd se kép, se hang. Most is így történt.
Éppen nagy csücsörítve, széles vigyorral álmodtam, amikor nagy csörömpöléssel felriadtam. Timtim azt hiszem kezd hiányozni, mert már második éjjel mászik bele a fejembe alváskor. Most viszont a kacsám tört össze egy bögrét, de milyen jól tette! Az óra negyed egyet mutatott, a húgom vonata meg egykor fog beérni. Végignézve magamon elkapott a pánik, mire aztán összekotortam mindent a földről és bezártam az egyik szekrénybe, neki is fekve, ki ne nyíljon, még elfordítom a kulcsot, majd a ruháim leszórva magamról a szennyesbe egyből beestem a... hát majdnem a kádba arccal, de a zuhanyig értem, és meg is ejtettem azt. A felébredéstől messze voltam, de az izgalom nagyban feldoppingolt. Így végezve magamra erőszakoltam egy fekete harisnyát, egy topot meg egy mini nacit, hogy aztán az erkélyen rágyújtva meredjek kifelé. Valahol szép volt, de nem üdítő a látkép, és ehhez az én füstöm is hozzájárult. Le kéne már szoknom erről, de... élem. Volt még 10 percem, de azt se tudtam merre meg hogyan rövidebb, így kicsit vacogva visszaléptem a lakásba, kiturkáltam a gumimacis hatalmas pulcsit - honnan van nekem ilyen és ekkora? - majd felvéve felkaptam a kis hátizsákom és T-rexet megsimizgélve elindultam otthonról. Persze az utcán már futólépésben közlekedtem, három utcán át, aminek a felét lihegve sétáltam, majd köhögve, mint egy tüdőbeteg kavarogtam be a tömeggel a vasútállomásra. Laza 8 perces késésben. Már rég leszállt mindenki úgy tűnt, így nyújtózkodva lestem a peront és kerestem a mini eprem, merre lehet.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. szeptember 29. 13:19 | Link


# kinézet # július 2.

- Kénytelen voltam, magát nem csinálta volna meg tiszta szeretetből - toltam oldalra a kezeim a tenyereim az égnek fordítva. Igazából mit tehetnék? Én nem vagyok hozzá egy zseni, legutóbb két órába tartott egy kilincset visszatennem az egyik ajtóra, pedig ilyen pattintós, semmi csavarás nem kellett és el se tört. Nem is tudom mikor szoríthattam így meg, hogy leesett, de visszakerült, bár elég furán áll azóta, nem számít, nem a szépsége a lényeg, csak működjön!
- Ne is mondd, múltkor volt egy csaj a helyen, ahol dolgoztam, levelet akart megírni, kért egy tollat, majd ott ült negyed órát, mire kikeresgette meg megkérdezgette, hogy mit és hova írjon rajta. És akkor engem szólnak meg, mert csak kiszolgálok - forgattam meg a szemeim. Szerintem több hivatalos levelet, számlát és munkaszerződést láttam meg intéztem már, mint bárki, mégis  a legtöbbször tök butának néznek. Aztán jönnek ezek a gondok. De igaza van Timnek, ha sose gondolta senki, hogy fontos lenne megtanítani, ott is nagy gondok vannak. Mondjuk a legtöbb élethasznos tudást én is tapasztalatból szedtem fel. Mint azt, hogy mennyire jó cucc az alufólia, főleg vízipipához, a szürke ragasztó szinte mindent megold és hogy T-rex nem ihat a klotyóból. Meg az is eléggé kipróbálás útján ment, hogy mennyire jól eléltem így, ahogy csak voltunk. Találkoztam már olyan fiúval, aki ódzkodott tőle, ha taperoltam vagy éppen random rádobtam egy fél lábam, vagy a hajam, már amikor megvolt. Egyszer véletlenül felgyújtották - vagy én hajoltam rosszkor közel - és le kellett vágni az államig, nem volt vicces.
- Ettől még eddig is ment valahogy, süti lesz ez - vagy hasonló, nem jutott eszembe a kifejezés a könnyűre, de valami ehető volt benne és édes. Egyébként meg szerintem nincs ebben a suliban akkora nagy követelmény, hogy félni kelljen, komolyan, a harmadik évünk fog következni, ha ezen túlesünk a következő hónapokban és még csak meg se nyekkentünk. Sőt, leginkább a felére nem is emlékszünk. Más kérdés.
- Ami azt illeti - vontam meg kicsit a vállam, hogy aztán egész elmosolyodjak. - Fura, de igen. Vártam, hogy mikor üt be valami, tudod mindig éreztem, hogy nem jó, mennem kell tovább, mert unatkozok vagy nem szeretem a helyet... de aztán nem jött, elég jól elvagyok most egy helyben így T-rexel meg veled - húztam el a szám egy lényegtelen fintorra, hogy aztán csak visszaszolgáltassam egy csók után a cigit, bár csak annyira jutottam, hogy a saját ujjaim közé fogtam. Hagytam is, hogy úgy, ahogy van közelebb húzza, miközben kicsit a támlának fekve az oldalammal néztem rá.
- Igen? És mit fogsz kezdeni? Befektetsz Buksicsaládba?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. október 9. 13:43 | Link


húgocskás # wut # szeptember 24.

Az, hogy szét voltam csúszva nem kifejezés, még az utcán jutott eszembe, hogy a hajammal kezdeni kéne valamit, így össze is kötöttem, de a lakást már magam mögött hagyva igyekeztem. Ami azt illeti szerencsére elég jól kiismernem már magam Pesten, így arról is van fogalmam, hogy segíthetek magamon eljutni a pontból b pontba, mikor éppen el vagyok késve, ahogy most is. Mondjuk így se futottam rekordidőt, de én mindent megtettem.
Kicsit kínosan érezhettem volna magam, de leginkább csak dologtalan nézegetéssel emelkedtem néha lábujjhegre, hog a tömegbe lássak. Hagytam, hogy kerülgessenek, mert sikeresen megálltam középen, azt meg nem is méltattam sokra, mikor füttyögött egy srác egy másik meg megpróbálta megérdeklődni tényleg csak harisnya van-e rajtam. A válasz igen, de csak meredtem rá bambán, mire tovább állt. Komolyan olyan, mintha kiállítási tárgy lennék, pedig nem vagyok, ennek Dustin a legfőbb szakértői megmondója, de a tancsink nem jár erre asszem. Így kénytelen voltam nagy várakozva tekinteni és... bumm.
- Eperke - szorítottam meg a jóformán rám vetődött prücsök húgom. Édes volt, de jó nagy. Mármint értitek, ezer meg egy éve nem láttam, most meg itt volt egy tökre nagylány, hatalmas örömmel és mindjárt sulis lesz! Elég hihetetlen, mert emlékszem rá, mikor még pelenka volt a popsiján és a sütőtök kifelé jött a száján leginkább.
- Te is nekem. Mi újság prücsök? Hosszú volt? - kérdeztem utalva az útra, hogy aztán mögé lessek mutatva a csomagjaira, hogy szedjük össze még mielőtt a csövesbácsik rástartolnak. Egyszer letettem egy szatyrot amibe a szennyes ruhám volt. Csak kettő percig nem figyeltem és bumm, már benne jártak. Inkább ki is dobtam mindet hazafelé.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. október 9. 16:11 | Link


# kinézet # július 2.

Bólintottam párat, mert eléggé biztos voltam benne, hogy a csapom nem öngyógyító. Ahhoz, hogy pálcával csináljak esetleg bármit meg tudnom kellett volna hol és mi a baj. Nekem hiába mondja bárki, hogy mindenre jó, hogy varázslók vagyunk, de hiába mondok rá egy javító bűbájt, ha nem hibás, csak el van dugulva. Ugyanúgy szét fog menni és csepeg tovább. Meg ugye tudni kell, hol gyógyítsam meg, de mi vagyok én? Üregi patkány? Nem járkálok a csövekbe hobbiból.
- Nem, mármint hivatalosat tudod szépen címezve, adatokkal, dátumozva. Meg a boríték megcímzése is meghaladta a csajszi képességeit - meséltem el a teljes sztorit továbbra is kicsit hitetlenül állva az emberiségre gondolva. Igazság szerint sokszor hinné az ember, hogy ez csak mendemonda, de nem, valóban létező gondok vannak. De egy a lényeg, nagyon buta dolgokat kötelező tudnunk és egy csomó dolgot sosem tanulunk meg, amire meg szükségünk lenne.
Idő közben csak úgy kint volt, hogy ez a költözgetés nekem mindig hirtelen és rövid időn belül jött, most meg eléggé be voltam mindenhol rendezkedve, még a melóban i.
- Ezt megértem, bár én általában melót is új országban kerestem mikor sok lett vagy... sok volt - zártam is le ennyivel inkább. Volt hely, ahonnan inkább menekülési ösztön volt végül lelépni és máig rossz érzésem van tőle, de ugye ne panaszkodjon, aki mínusz öt csillagos helyeken nyomorgott. Mindenesetre a taxi hallatán eléggé felkaptam a fejem.
- De miért hagytad akkor mégis abba? - billent oldalra a fejem, ahogy érdeklődtem tőle, aztán látva a füstöt el is nevettem magam egész kicsit még egyszer belemászva a sütisdobozva már félig a német ölében ücsörögve. - Kérsz még? - tartottam felé egy csokis piskótakockát, ami lehet kicsit jobban megsült, de így az igazi, na. Közben persze figyeltem arra, amit mond és egyszerre volt fura és olyan hű tőle az egész.
- Tényleg szeretnél még tanulni? És mit?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2018. november 24. 21:04 | Link


# kinézet # július 2.

Voltak dolgok, amikben eléggé hasonlítottunk Timtimmel, meg olyan is, amiben nem. Én sosem tudtam eléggé megülni a fenekemen, és ezt sok kapcsolatom sínylette meg. Többek közt a családommal is. A mai napig nehéz belegondolnom, hogy mi lett volna ha, de nem igazán szoktam azért bánkódni. Egy állomását, országát vagy munkáját se bántam meg az életemnek, hiszen a klotyótakarítástól a kiszolgáláson át a mókusként való kepesztésig mindent tudtam élvezni és hát pénzért volt. Jól kerestem, a legrosszabb melókkal is megfelelően ahhoz, hogy legyen fedél felettem, ételem és minden, ami éppen kellett. Nem sok dologra költöttem úgy igazán. Nem is hiányoltam soha.
- Igen, Dustinnal elég jól jártál - jegyeztem meg, bár nekem csak művészetek terén volt szerencsém az emberhez. Mondjuk ott volt az a fura eridonos csaj is, aki Timmel tanul és gyakorol, ő is eléggé dicsérte a tanárunkat. Én is el kellett ismerjem, nagyon ért a dolgokhoz, és elég sok pozitív visszajelzést kaptam a munkáimra tőle.
Elég széles mosoly ült az arcomra, ahogy félig Timen ülve a támlának dőltem és hallgattam őt a Taxija kapcsán. Nekem úgy tűnt tényleg valami nagyon jó volt ez az életében így értetlenül álltam azelőtt, miért hagyta ott. Mondjuk azelőtt is, hogy eddig azzal sem voltam képben, hogy tud vezetni.
- Nem szeretem a tipikus sárga autókat, olyan rosszat sugallnak. Egyszer amúgy is berángattak egybe, semmi jó nem jár azzal - ingattam is meg a fejemet. Bár semmi eget rengető nem lett velem, legalábbis az autóban ott, az biztos, hogy semmi pluszt nem tudnék érvként odarakni, miért érte volna meg neki. Aztán jött a füst én meg elnevettem magam mielőtt a sütit a német szájába nem toltam, aztán a harapás után a maradékot, mind ahogy volt betoltam a számba. Jól befér az oda. Kisebb idő volt, de le is küzdöttem.
- Szerintem biztos tud olyat, amiben nagyon jó lennél vele, így is eléggé sokat segít - bólogattam magam elé megerősítésként, de ez tény volt. Aztán nem is hezitáltam sokat csak a tenyereim Tim arcára csúsztattam, majd kicsit megemelkedve másztam vele szemben az ölébe, hogy aztán az ajkaim az övére tapasszam olyan színes és élénk kompozícióba felejtkezve. Ha van ilyen, én már éreztem is minden hangulatot és felmerülő effektet. Ő most abban a sok színben pompázott ott előttem és én ezt eddig is imádtam. Hiányzott is, bárki-bármit mond.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. február 15. 23:32 | Link


# kinézet # július 2.

- Rengeteg ilyen vagy! Annyira fent hordják az orrukat, így - emeltem fel a fejem az ujjammal az orrom alá támasztva, ahogy néztem a plafont, mielőtt még vigyorogva visszanéztem volna rá. Öregek voltak, kreativitás és élet nélkül, ezért nemhogy nem segítettek nekem sem soha, sehol, de még hátráltattak is. Legalábbis korábban ezt éreztem minden tanáromtól. Vagy csak a suli fegyelme tette, mert a korábbiét nem rám szabták, ez egész biztos. - Egy idióta tuskó, előfordul - legyintettem le leginkább fújtatva egyet. Nem igazán akartam én előhozni semmit, de általában gyorsabb a szám, mint az eszem. Nem szoktam ilyenekről beszélgetni, biztosan oka volt a történteknek is, mindig, mindennek az van, nem sok jót csináltam akkoriban, ezzel jár. - Olyan, mint a kiscsibéknek, az milyen?
Kicsit megakadtam most, mert ahogy magam elé képzeltem, fogalmam nem volt sok színnél a hangyányi különbségekre, amikor nem egymás mellé volt téve. Én meg sosem tettem taxira kiscsibét. Még kacsát se, mikor ez volt, pont nem volt még meg T-rex, nem olyan sokkal utána kaptam. Régen voltak már ezek a dolgok.
- Szereti a munkáját, különben nem csinálná úgy, ahogy. Nézz rá egy tanárra, aki látványosan az életét is rühelli, na az nem rak ennyit bele. Ő szívvel-lélekkel csinálja, akkor is, ha egyszerre öt helyen kéne legyen. A konzultációmra például jött vele az alacsony barátnője is - vontam meg a vállam. Nem zavart, sőt, még kért is el tőlem képet, amin Dustin volt, elég aranyos lány, meg lelkes is, mikor voltunk a VB-n is úgy tűnt nekem, hogy az.
Éreztem, szerettem, boldog voltam. Csak úgy simán, minden dekor meg ok nélkül. Olyan könnyű volt, mint mikor csak levegőt kell venni, és sokszor éreztem ezt Tim mellett, hogy vele csak egy levegővételnyi minden, az is, ami lehet amúgy melós lenne és ez nagyon jó volt. Mosolyogtam rá, aztán csak a hajába túrva igazgattam azt kicsit mielőtt átkarolva a nyakát a vállára hajtottam volna a fejem és hozzá nem húzódtam szorosan.
- Nem tervezek, el se tudod képzelni milyen unalmas, keserves és ... nagyon unalmas volt ott egyedül... nélküled.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. június 19. 19:50 | Link


# kinézet # június 19.

- Sosem fogunk sehol kinyitni - borultam hatalmas, fájdalmas és keserves sóhajjal az üres helyiség pultjára, mire az kelletlen nyikorgással huppant. Azt hiszem a nem pihe súlyom - pedig nem is buldózer vagyok - nem tett neki jót. Ő sem lesz nyerő. Pedig már csak összesen három hely van, ma dönteni kell, így vagy úgy. Azt reméltem ennél kicsit egyszerűbb lesz, hogy nem fogom úgy érezni, kudarc az egész. Kell egy cigi, vagy kettő. Akkor is, ha most nyomtam el az előzőt a hamutálnak kinevezett fém hajlított darabba. Intettem a férfinek, hogy nem, nincs több kérdés "majd jelentkezünk" és inkább timet figyeltem oldalra fordulva még mindig tespedve a pultutánzaton. Tudom mit szeretnék, annyit beszéltünk, rajzoltunk, terveztünk. Most pedig olyan lehetetlen az egész.
- Mi lenne, ha nem abban gondolkodnánk mégsem, hogy bent választjuk ketté a teret, hanem bent is olyan lenne, mint egy udvar. Tudod minden természetes lenne, meg növények, mint ahogy az udvar - billentettem oldalra a fejem. Fogalmam sem volt ez hogy oldható meg, de ahhoz hogy akár csak egy romkocsmára is emlékeztető pub legyen, előbb használható berendezés kell. Nem akartam semmit mai modern, meg rideg. Én sem érezném jól magam benne, hát a vendégek? Közben gondolkodás nélkül húztam ki a szálat a szájából és tettem át az enyémbe mélyet szívva belőle, aztán a bal kezembe fogva inkább felkeltem.
- Nézzük meg azt a Budán lévőt, valahova ide tettem - kezdtem turkálni a zsebemben, tudom, hogy megvan a cím, csak még azt nem hol. De meg lesz, mire kell. Hiszek magamban és az a fontos, nem? De. Szerintem is, inkább még egy slukkot eltoltam mielőtt mosolyogva visszaadtam volna a maradékot. - Túl nagyok az elvárásaim, Timtim?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. június 20. 01:25 | Link


# kinézet # június 19.

Most biztosan határozottan kijelentéssé tenném a kérdését, ha az arcom és a szám nem a karomba temetve heverne az utolsókat fújva. Persze kicsit drámai, de frusztráló, mikor hónapokon át kerget az ember valamit és nem tart látszólag semerre. Persze hely nincs, de a többi elég jól áll ettől még. Sok megbízható beszállító és munkaerő került elő, nem mintha utóbbiból sok kellene, de annyi van,a mennyi indulásra pont ideális lenne.
- Ezen egy takarítócég sem a felújítókkal. Ezt úgy ahogy van le kéne bumm, aztán felhúzni suh - mutogattam el egy söprő mozdulattal a tarolást majd a levegőbe mutogatással az újralétrehozást. De ez túl nagy falat. Nem csak pénzben, de időben is. Biztos nem ő az a nagybetűs. És büdös van, ez tény. Ő biztos sokkal több dolgot észrevesz, hála a kipusztult közeli növényeknek, de én nekem ennyi elég. - Felejtsük el ezt a helyet, ezt úgy amúgy gondoltam. Nem pont. Ugyanúgy lehetne kinti meg benti rész, csak a benti is lehetne olyan, természetes tudod. Nem fém, meg modern, meg csillog-csúszik minden. Olyan békés, tudod, mint amiért járnak az emberek túrázni meg kempingezni - vagy hasonló, sosem voltam jó a nagy magyarázatokban, de Timmel gyakran megtaláltuk a közös nevezőt szavak nélkül is.
- Miii - nevettem fel hangosan, azt hiszem nem sípolva, rendesen malacokat megszégyenítve röfögve bele, de aztán csak visszafogtam magam. - A cetlit, vagy rágópapírt, vagy szalvétát... amire a címet írtam - kotorásztam tovább, aztán meg is volt, egy kézmosós flakon papírját szabtam le és a hátuljára írtam. Én nem öltem meg több fát, na. Inkább fogtam magam és elindultam kifelé még lehajolva  a kicsi tevét megvakargatni. - Az is mágikus kerület, szóval hoppanálhatunk, meg van oda ez a varázsbusz is. Melyik legyen?
Közben mivel meglett a papírka leolvastam pontosan merre tartunk és előre reméltem, hogy sikeresebbek leszünk. Be is vártam a csipetcsapat minden tagját, hiába nézelődött azért szívesen a kis teve, lehet jobb, ha itt nem kering, ki tudja mi van még ebbe a porfészekbe.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. július 3. 14:42 | Link


# kinézet # június 19.

- Így van, és nem is szeretnék ilyet továbbra sem - ingattam is meg a fejem. Egyébként sem arról van szó, hogy annyira alapjaiban álmodnék meg bármit. Persze, ha úgy adódna erre is képes lennék, de én inkább csak tényleg egy helyet szeretnék, ahol a saját szabályaim szerint tudom elérni, amit szeretek a vendéglátásban. Szerintem lehet ezt élni, persze a rossz tapasztalataim nekem is villannak be néha. De az kinek nincs az életéről? - Ebben segíthetnél, vagy segíthetnétek Bognával. Ti vagytok bennük otthon - billentettem oldalra a fejem, mert szégyen vagy sem, lehet nő vagyok, de sosem voltam az a nagyon szakértő ilyenekben. Elsőosztályú mágikus koktélt keverek, a képeim meg utánozhatatlanok, ettől még vannak hiányosságaim. - Persze jó lenne úgy megoldani, hogy semmi ne haljon meg abban a környezetben - mert az kínos, és káros.
- Pont elég nagy annak, aminek kell, de egy házat nem bírnék el...azt hiszem - bár lehet van súlycsökkentő varázsige is. Miért nem használják a nők többet a hiszti helyett? Inkább hamar elengedtük ezt a helyet én meg a cím tudatában feldobtam a lehetőségeket. - A zsákutcától jobbra a harmadik villanyoszloptól indul - mutattam is balra tőlünk, hogy balra induljunk el, közben a tevére nézve meg a kérdést hallva azért elszomorodtam, de megingattam a fejem biztosítva róla.
- Emlékszel a romkocsmára, ahol jártunk még pár hónapja? Volt egy szőlős lugas, azon lehetett kimenni a teraszukról a kertrészbe. Milyen lehet, ha ilyen kis függönyök választják el a boxokat belül? Meg olyan frissebb lenne növényekkel a hely, nem?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. augusztus 13. 17:00 | Link


# kinézet # június 19.

Néha csak úgy összefolytak előttem az ötletek, máskor álmomban is ott volt az a rengeteg külön álló rész és sehogy nem akart összeállni. Pedig annyira közel volt. Gyakorlatilag karnyújtásnyira, és mégis azt éreztem, sosem lesz az egészből semmi. Többször keltem úgy, hogy ez halott ötlet, mint az normális lenne. De azért ilyenkor csak oldalra fordultam, rágyújtottam és beletoltam Tim szájába is a szálat, biztos ami biztos. Nem szeretek rosszul aludni.
- Igen, lehetnének mágikusak, elsősorban úgyis ilyen fogyasztóknak lesz, ezért is néztem varázslóövezeteket. Szépek, egészségesek és amúgy se árt ebbe a sok betonba valami zöld, mai kitartó és élettel teli - néztem körbe ahogy elindultunk volna kifelé. Igazság szerint mindenhol undorító szagok és alig volt némi fa vagy virág. Kicsit lelombozó ahhoz, amiben jártam korábban. Az ország nem volt csúcson, fővárosolás ide vagy oda.
- ÚÚÚÚ. Ezt ki kell próbálnunk, fogalmam sincs - de nem ma, nyilván, mert most más dolgunk van, de mentális jegyzet, hogy ennek neki kell állnunk, különben nem lesz belőlünk semmi, sőt.
Igaz nem volt egyszerű, de sikerült megegyezni a közlekedési eszközben, én meg reméltem, hogy a mai utolsó út lesz. Szerettem volna, mindegyik előtt így voltam, ha az utolsó állomáshoz közelednénk. Kicsit megfáradtam abban, hogy semmi nem volt elég jó egy ilyen világhoz. Mármint, ha kocsma is, megvolt a maga leendő váza, amit nagyon akartam. Nem véletlenül dolgoztam és szenvedtem annyit azért a pénzért, amit erre tettem el. Nem beszélve azokról a szar helyekről, amiken ezért évekkel ezelőtt megfordultam és amennyit viseltem. Csak ne.
- Tudom, de szeretek biztosra menni - vigyorogtam rá, majd hevesen bólogattam. - Igen, pontosan így, a növények lehetnének térelválasztók. Meg feltétlen fákat sem kell megölni. Láttam egy pasasról videót, aki élő fákat tud olyan kiegészítőkkel ellátni, ami alapján felhasználhatóak például egy nagy águk pultnak. Közben él és nő, nem esik baja, de fölötte hasznosan zajlik minden - nehéz elmagyarázni, de működik. Majd meg kelle gyütt nézzük.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. szeptember 6. 00:20 | Link


# kinézet # június 19.

És tényleg. Nekem eddig eszembe se jutott, hogy Dávidon ott szalad az a sárkány, meg a pika is ugye, meg a kezén a fa is csillog, kel, villog, meg még ki tudja mit csinál. Ezekkel mi a szösz van? Mármint tök menő, de hogy adod be Teri néninek, aki elkíséri az unokáját, hogy ez csak vizuális effektes tetkó. Sehogy.
- Fogalmam sincs, elve azt sem értem hogy bírnak el velük Bognával, engem néha a saját ruhám is bezavar, meg a hajam... sok helyen, nem ég ez - döntöttem oldalra a fejem, de egyelőre nem tudtam túllépni a képen, ami kirajzolódott előttem. Mármint értitek mentek nagy lelkesen és élvezettel a konyhába, felpattantok a pultra és akkor hiába nyúlsz a bögréért, a pika nem azt akarja, és megcsapat, mert YOLO. És ha véletlen együtt nyúltok a bögréért, mindkettőtöket. (Hahaha, azt hittétek másra gondolok, mi?)
Nem annyira zavartatva magam hajoltam az arcommal a tenyerébe, mikor eltárta a kezét és egy rövid slukk mellé még egy puszit is toltam a kezébe némi füsttel, majd el is indultam, mert sose jutunk semmire.
- Ez jó ötlet, ott van időnk, senki nem siet meg kapkod - gondoltam végig, és nekem teljesen jónak tűnt az elképzelés. Leszámítva, hogy még nem nagyon tudtam hogy fogjuk beemelni a zsebembe, de bíztam Timben, vakon is, meg akkor is, mikor tényleg világom sem tudtam, szóval nekem nem lehet bukkanó egy ház!
- Már új dolgokat kitanulni? Vagy ez ilyen régiek erősítése? - kérdeztem vissza, mert mindig figyelek, de sosem eléggé, mert vannak dolgok, amikről nem tudom eldönteni mikor és mi. Igazából lehet csak meghaladja ez a tudásom. Tim különleges, nem csak az ereje miatt, de azzal mindenképpen. Így nem tudhatom mikor történik valami, amire majd bumm, kiderül, hogy Dustin újítása.
- Tudod mi lenne még jó? Ha lenne olyan növényünk, aminek jót tesz buksi...füstje. Mármint hallottam még anno órán, hogy vannak elemis virágok, amik ezt tudják hasznosítani. Dustin nem mesélt erről?
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. október 21. 18:00 | Link


# kinézet # június 19.

- Az emberek furák - meresztettem a kék szemeim rá, nem mintha ezzel feltaláltam volna valami újat. Én néha azt sem értettem mi ez a sok enyém meg tiéd harc, amit olyan apróságokon követnek el, amik nem is számítanak. Múltkor láttam két lányt, akik azon összeszólalkoztak, hogy melyiküké a hatos és melyiküké a hetes sorszám. Nem igazán láttam jelentőségét, mert előtte beszélték meg, hogy úgyis kivárják egymást.
- Aki így tesz nem bízik a környék biztonságában, mondjuk abban én sem, de eddig eszembe sem jutott, hogy el kéne vinnünk magunkkal a lakást. Néha T-rex vigyáz egyedül a helyre - tártam el a kezeim, ahogy kimásztam végre az arcából, hogy haladjunk is. Leginkább tovább és előre. Frusztrált voltam, ha azt vesszük, hogy most már hónapok óta keresem az igazit. Már kocsmából, máshogy szerintem nagyon jól állok.
- Szakképzés? És mit szeretnél kitanulni jobban? Vagy arról még nem esett szó? - kérdeztem rá végül és kifejtettem közben a növényes ötleteim is. Nem volt annyira fontos, igazából rengeteg foszlány van már erre-arra felírva a lakásunkban, de majd ha átláttam a hova települjünk káoszt foglalkozom a többivel. Csak szeretnék már ott tartani, hogy a legnagyobb bajom az legyen, milyen virágokat szerezzünk.
- Igen, menjünk is, mert még a végén valaki zsebreteszi előlünk - mutattam is előre, aztán felszálltam és megkapaszkodtam.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. november 24. 00:23 | Link


# kinézet # június 19.

- Persze, meg a svédasztal nekik csak egy salátabár és a Milka tehénből a Boci meg bociból van, ami nem is ugyan az - forgattam is meg a szemem teljes lenézéssel a hangomban. az emberek néha nagyon buták is tudnak lenni, nem csak egészen elképesztően egyszerűek. A furcsaságnak szerintem vannak mértékei, én is bizonyosan sokszor megütöm ezt, de van olyan, hogy bőven rám tudnak licitálni. Igazából, ha meg kéne számolnom, hány alkalom volt, mikor bárki normálisnak könyvelt el engem, vajmi kevés akadna. De mit számít ez? A kacsák sem mind rosszak, tim is tudja.
- Buksi is, T-rex is és minden értékünk biztonságban van, mert jól bezártam az ajtót - biztosítottam róla Timtimet, hogy nem kell pánikolni. Igazság szerint értem mi lehetne gond, de úgy vélem, hogy elhárítottam anélkül, hogy zsebben kéne hordani az életünk. Mert ha őszinték akarunk lenni, a lakásban ott van minden, ami nekünk a nagybetűs Életet jelenti.
- A botanika nagyon jól hangzik. Minden növényed nagyon hálásnak látszik, Buksi is hogy megnőtt! Szerintem másnál nem lenne ilyen jól meg - mosolyodtam is el lelkesen dicsérve, hogy aztán csak elnevessem magam a buszra szállva. Nem hittem, hogy tényleg elhappolná bárki. Ilyen helyekre azért ennyire nem nagy a verseny, vagy szerettem volna ezt elhinni.
- Túl, mindenki rendben van, na gyere nagyfiú, hozd a kis szépséget is és induljunk neki - mutattam Twixre, aztán a kezem nyújtottam felé és körül is néztem merre lesz az arra. - A harmadik, fehér épület a fekete ajtóval lesz az. Elvileg a hatos szám alatt - néztem fel vannak-e számjelzések, még Tim is mellém került.
Szál megtekintése
Daisy Blue Berry
INAKTÍV


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 262
Írta: 2019. november 28. 17:44 | Link


# kinézet # június 19.

- Nem, nem úúgy - védekeztem egyből, érezve, hogy rossz irányba tartunk. S lőn vegánság alapjai. - A tejüket használják, de az emberek azt sem tudják, hogy a tehén meg a boci ugyan arra az állatra vonatkozó, korban eltérő besorolás - mintha okos lennék mondom mindezt. Lehet túl régen gyújtottam rá, kicsit érzem is ezt, de csak a hely után vagyok hajlandó erre gondolni hiába remegett meg a kezem. Bah, a hely! Ahhoz még a buszutat is ki kell tennünk, vagy meg, ez mindig nehéz.
- Azt biztos nem tudnák, gondolj bele, tuti más varázslat kell emberre és házra, és emberek is vannak otthon, így nem tudná lekicsinyíteni. És ismered a süket nénit a szomszédból, még akkor se hagyta el a házat, mikor az Ő KONYHÁJA égett.
Tragikus lehetne, de nem a mi emeletünk volt, így buksi és minden más is megmenekült, sőt, még csak nem is lett nagy gond, csak a néni konyhája vált hamuvá. Vittem neki sütit utána, amitől rendesen a kanapéján fekve majdnem elmesélte a fél életét. A néni nem volt semmi. Ha nem tudnátok ki miatt fújtak le egy tinifesztivált, nekem lennének tippjeim. szerencsére a nénit se kellett tovább hallgassam, és Tim félelme sem tetőzött, mert megérkeztünk.
- Nem bizony, és sosem hagyna el - bólogattam nagyokat, én is ezt hiszem T-rexről, de ismerem a korlátaim sajnos. Végül csak indulót vezényeltem és a háztáblákat nézve haladtam néha Timre és a tevécskére nézve. Buda és Budanekeresd határán lehettünk valahol, mert még elég nagy mozgás és élet volt, de már nem muglik, ebben sok minden tett biztossá. Bár a szökött ugráló golymók volt a teteje.
- Elvileg most javították ki a szigetelését a nagy üvegablakoknak és a munkások beengednek, megadtam előre a nevem, ha jönnénk - meséltem el, aztán ahogy meg is volt előre menve nyitottam be és az első utamba akadónak jeleztem is mit szeretnék, ő meg csak intett menjek be amerre akarok. - Nézzük meg hátul először.
Szál megtekintése
Budapest és környéke - Daisy Blue Berry hozzászólásai (30 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek