Egy pesti kávézóban ülve vár egy lányra. Kívülről nézve egy átlagos randinak, átlagos párnak tűnhetnek. De Krisz és Alíz nincsenek együtt, soha nem is voltak, lévén a fiú a lány legjobb barátnőjével járt. Az, hogy most mégis Alízzal találkozik és nem Gwennel, csak annyit jelent, hogy vele könnyebben kommunikál, mint a szőkével.
Alíz mindent megtett, hogy együtt tartsa őket, és Krisz szeretné megköszönni neki, hogy ott volt. Nem azt, hogy Miko szavaival élve, beleszólt a dolgaikba, hanem azt, hogy támasza volt mindkettőjüknek. Nem lehetett könnyű a lánynak, és Krisz így utólag emeli is a kalapját előtte.
Mivel le akarja zárni maga mögött a múltat, és el akar szakadni a varázsvilágtól majdnem teljesen, szeretne elbúcsúzni a vöröstől. Még ajándékot is hozott, bár nagyon nem jellemző rá a figyelmesség. De talán ezzel azt akarja megmutatni a lánynak, sikerült végre a saját lábára állnia, és nem kell aggódnia, minden rendben lesz. Alíz túlságosan is kedves, és valahogy "szeret" aggódni. Krisz nem szeretné, ha miatta lennének a lánynak álmatlan éjszakái, bár valahol mélyen nem érzi úgy, hogy ennyire fontos lenne neki.
Mikor a lány végre belép az ajtón, int neki, hogy észrevegye őt, majd feláll, mikor Alíz odaér az asztala mellé. Nem tudja, mit kellene tennie - megölelje, ne ölelje -, így hát esetlenül integet neki, és köszön.
- Szia! Rég láttalak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546532#post546532][b]Kolf Krisztián - 2015.11.24. 15:13[/b][/url]

Egy pesti kávézóban ülve vár egy lányra. Kívülről nézve egy átlagos randinak, átlagos párnak tűnhetnek. De Krisz és Alíz nincsenek együtt, soha nem is voltak, lévén a fiú a lány legjobb barátnőjével járt. Az, hogy most mégis Alízzal találkozik és nem Gwennel, csak annyit jelent, hogy vele könnyebben kommunikál, mint a szőkével.
Alíz mindent megtett, hogy együtt tartsa őket, és Krisz szeretné megköszönni neki, hogy ott volt. Nem azt, hogy Miko szavaival élve, beleszólt a dolgaikba, hanem azt, hogy támasza volt mindkettőjüknek. Nem lehetett könnyű a lánynak, és Krisz így utólag emeli is a kalapját előtte.
Mivel le akarja zárni maga mögött a múltat, és el akar szakadni a varázsvilágtól majdnem teljesen, szeretne elbúcsúzni a vöröstől. Még ajándékot is hozott, bár nagyon nem jellemző rá a figyelmesség. De talán ezzel azt akarja megmutatni a lánynak, sikerült végre a saját lábára állnia, és nem kell aggódnia, minden rendben lesz. Alíz túlságosan is kedves, és valahogy "szeret" aggódni. Krisz nem szeretné, ha miatta lennének a lánynak álmatlan éjszakái, bár valahol mélyen nem érzi úgy, hogy ennyire fontos lenne neki.
Mikor a lány végre belép az ajtón, int neki, hogy észrevegye őt, majd feláll, mikor Alíz odaér az asztala mellé. Nem tudja, mit kellene tennie - megölelje, ne ölelje -, így hát esetlenül integet neki, és köszön.
- Szia! Rég láttalak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546620#post546620][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2015.11.24. 19:56[/b][/url]

Dideregve húzza magán össze fekete bundás kabátját, ami alatt ugyan van még egy szürkésebb kardigán és a rendes ruhája, de majd' megfagy ezt pedig valahogy orvosolni kell, mert mire odaér a kávézóhoz, jéggé alakul a lába. Persze mondta neki az anyja, hogy ne szoknyában járkáljon mikor nyakukon a tél, de természetes, hogy ezek után már csak azért is ebben jött el a lány. Most pedig fagyoskodik, de már talán nincs messze az a kávézó, ahol jelenése van.
Gwen és Krisztián kapcsolata mindig is fontos szerepet játszott az életében, fontos volt neki a barátnője boldogsága, ám a kapcsolatuk nem igazán működött, Alíz pedig hiába próbálta még őket kibékíteni valahogy, nem sikerült. Szegénykém eléggé a szívén viselte a sorsukat, Krisszel ezek után jóba is lett, már ha lehet annak nevezni azokat a pár perces beszélgetéseket, na meg amikor legutoljára látta, Pesten. Most újra itt van, és éppen a fiúhoz igyekszik. Csak ne lenne ilyen hideg, brr!
- Sziaaa! - köszön végül, mikor a kávézóba belépve végre meleg helyre kerül, orrát rögtön megcsapja a kávé és forró csokoládé finom illata, egy pillanatra el is felejti, hogy kihez jött. Aztán megszabadul a kabátjától, integet Krisztiánnak és lehuppan a vele szembeni székre. Kardigánja ujját lejjebb húzza, majd mosolyogva fordul a fiú felé. - Én is téged. Hogy vagy? Nem hiányzik a suli? Képzeld, olyan sok dolog törtéééént... de veled is biztos - észreveszi ám magát, nem kezd el el feleslegesen csacsogni, kedvesen megvárja míg Krisztián szusszan és elkezd mesélni. Pontosan nem tudja, hogy mi volt a találka igazi oka, de mindig örül egy kedves ismerősnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546979#post546979][b]Kolf Krisztián - 2015.11.25. 16:24[/b][/url]

A lány öltözékét meglátva végigfut rajta a hideg. Fel nem foghatja, hogy nem fagyott még jéggé Alíz.
- Szerintem előbb rendeljünk valami meleget - válaszolja az üdvözlés után a fiú, aztán már inti is közelebb a felszolgálót. Magának narancsos forrócsokoládét rendel, és még azt is kiköti, hogy lehetőleg minél keserűbb legyen, mellé pedig kávékrémmel töltött kakaós piskótatekercset, amit étcsokival leöntve tálalnak. Megvárja míg Alíz is elmondja, mit szeretne, és csak az után tér rá a válaszokra, mikor a pincérlány távozik mellőlük.
- Jól vagyok. A suli nem hiányzik, itt is van mit tanulnom - mondja, aztán kicsit elgondolkodik, mert fogalma sincs róla, hogy a vörös tudja-e egyáltalán, hogy ő most mivel is foglalkozik. Nem rémlik neki, hogy valaha szóba került volna köztük.
- Például ilyesmiket is meg tudok már csinálni - tudatja vele, majd kotorászni kezd a zsebében, és előhúz onnan egy gyűrött, tulipános papírba csomagolt valamit. Látható, hogy a csomagoláshoz nincs túl sok érzéke, de, ha a lány kibontja a rákötött szalagot, megpillanthatja Krisz eddigi életének főművét. Ő legalábbis így érzi, mióta sikerült befejeznie a kis ékszert. A faragott fa medál egy farkast ábrázol és vékony bőrszalagon függ.
- Ez a tiéd - mondja, hátha eddig nem tette egyértelművé. - Amolyan köszönetképpen.
Zavarában elfordul a lánytól, és úgy tesz, mintha a rendelésüket lesné, hátha megérkezik már vele a felszolgáló.
- De most inkább mesélj te! - próbálja húzni az időt, mielőtt végleg el kell búcsúznia a vörös hajú lánytól. - Mi az a sok minden, ami történt veled? - mosolyog rá, miközben beleszúr a szívébe az érzés, hogy hiányozni fog neki Alíz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547680#post547680][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2015.11.28. 18:07[/b][/url]

- Én csak egy málnás teát szeretnék - fordul mosolyogva a mellette megálló pincérnő felé, majd amikor az eltűnik mellőlük, ismét teljes testtel tud Krisztiánra figyelni. Elvégre igazából miatta van itt, nem is kellene mással foglalkoznia. Na meg tényleg érdekli, mi is van a fiúval, régen találkoztak már, azóta pedig elég sok dolog történhetett vele.
- Most mit is tanulsz? - szégyen vagy nem, de fogalma sincs róla, hogy Krisztián most hol tanul. Persze azt azért sejti, hogy valahol Magyarországon talált iskolát, talán itt Budapesten, de ezek tényleg csak üres találgatások, amiknek lehet semmi alapja sincsen, és nem akar bemesélni magának valami teljesen mást, így inkább csak csendben várja a fiú válaszát.
Amikor pedig Krisztián elővesz egy tulipános papírba csomagolt valamit, Alíz szeme láthatóan nagyon csillogni kezd, ahogy kezével az ajándék után nyúl. Ajkai elnyílnak egymástól, miközben kibontogatja a kis medált, aztán megforgatja a kezében, végül bámulni kezdi a farkast. Jól kivehető az alak, nagyon tetszik neki, de a meglepettségtől egyelőre nem tud nagyon megszólalni. Csak bámulja a faragott fát, meg hápog.
- Ez nagyon szép - végül is úgy három perc után már sikerül megszólalnia, az meg teljesítmény, kérem szépen. - Köszönöm - pici pírral az arcán néz vissza Krisztiánra, majd megismétli az utolsó szót, amikor kihozzák nekik a kért italokat, na meg a süteményt. A kiskanalával kavargatni kezdi még gőzölgő teáját, a medált pedig óvatosan ráfekteti a csomagolására, de továbbra is nézi.
- Hááááááát, képzeld. Tavaly megnyerte a csapatunk a kviddics kupát, idén meg lehet miénk a házkupa, leköltöztem Gwenhez a faluba, mert neki is van ott valamiért háza, tanítottam már egy rellonost magyarra, és húúú, egy mestertanonc elvitt Amerikába! El tudod ezt képzelni? Nagyon jó volt, tulipánokat néztünk, és még ő is élvezte, tudom! Meg volt izé...buli is volt, kviddicses meg házavató, de az elsőn nem voltam, csak a másodikon, és hát..nem tudom, azt hiszem ennyi - fújtat egyet, levegőt vesz, kortyol a teából. Aztán majdnem összetöri a csészét a kapkodásban; a folyadék ugyanis még mindig nagyon forró.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564316#post564316][b]Kolf Krisztián - 2016.01.19. 14:30[/b][/url]

Bár ajándékával szerinte egyértelműen válaszolt a kérdésre, azért biztosra is megy.
- Ács... vagy hát asztalos - mondja kissé zavartan. Ezek a mugli elnevezések még mindig kicsit összezavarják. Mind a kettő fával foglalkozik, mégsem teljesen mindegy, hogy melyiket mondja. - Bútorokat fogok készíteni, meg ilyen... fafaragásokat - böki ki végül. Aztán egyszerűen csak örül, hogy Alízra ilyen nagy hatást tett az egyszerű kis medál. Mosolyogva figyeli a lány reakcióit, és közben elhessegeti rossz érzéseit.
- Nincs mit. Tényleg. Én köszönöm - morogja válaszul, úgy Kriszesen. Aztán inkább a süteményébe merül. Azt is furcsa volt megszokni, hogy itt nincs olyan édesség, ami mászik, mozog, változtatja a színét, vagy éppen az ember arcába robban. De ugyanolyan finomak, mint odaát, főleg azok, amik keserűbbek.
Közben a lánynak minden szavára figyel, és bár van, amit már hallott másoktól, akikkel korábban összefutott, de örül, hogy Alíz véleményét is hallhatja. Az amerikai kirándulás hallatán kissé ráncolja a homlokát, mert el sem tudja képzelni, milyen ember cipelhette el olyan messzire a vöröst. ~Egyáltalán fiú vagy lány? És mit akar tőle? Tutira pasas.~ Már-már tipikus fivéri érzések indulnak meg benne, és csak egy hajszál választja el attól, hogy megkérdezze az illető nevét, és másnap felkeresse, hogy elmondhassa neki: "Ha még egyszer a húgomra nézel, kicsinállak." De persze nem tesz semmi ilyesmit, inkább magában füstölögve hallgatja tovább a lány lelkesedését tulipánokról, kviddicsről, házkupáról. A kviddicses buli hallatán enyhén elvörösödik, elvégre ő volt ott, méghozzá álruhában, de inkább ezt sem hozza szóba. Nem lenne jó, ha megtudnák a suliban, hogy ő ilyen könnyen belógott oda.
- Örülök, hogy ennyi minden történik. Legalább nem unatkozol - mosolyog a lányra, de aztán nem bírja megállni, hogy ne hozza szóba: - De azért azzal a mestertanonccal vigyázz!
Nem tudja megindokolni, miért mondja, így hát inkább lefoglalja a száját evéssel, ivással. Mesél még a lakásról, amit nemrég vett ki, a tévéről, ami újdonság volt számára, és a rengetegféle számláról, meg az ismeretekről, amiket szerzett. A mugli zenéről, amiért odavan, a gitárról is ejt szót, amit nemrég használtan szerzett. Látszik rajta, hogy élvezi az új életét, kezd beleszokni, belekényelmesedni. De lassan közeledik a találkozó vége, és az, amiért valójában idehívta a lányt.
- Alíz, én tényleg nagyon kedvellek - kezdi lehajtott fejjel, nem tud a lány szemébe nézni. - Te vagy az egyik legjobb barátom. De nem találkozhatunk többet.
Ekkor felemeli a fejét, hogy lássa a lány arckifejezését. Nem akarja bántani, de ezt a döntést már meghozta, és tartani fogja magát hozzá.
- Én lemondok a varázslásról. Amint lehet leadom a pálcámat a minisztériumban, és kérek segítséget a tudodmi eltitkolásához.
Egy zsúfolt kávézóban vannak, és bár halkan beszél, nehogy meghallják, a vérfarkasság nem jön a nyelvére. Már rég túl van azon a lélektani állapoton, amikor az ember még azt hiszi, hogy, ha nem mondja ki, nem is létezik, de mióta muglik között él, tudja, hogy nagyon kell figyelnie arra, mi csúszik ki a száján. Nem ostobák, ugyanolyan emberek, mint a varázslók, és, ha kíváncsiak, bármit megtesznek, hogy kiderítsék az igazságot. Ilyen figyelemre pedig nincs szüksége.
- Szóval nem leszek többé varázsló. De nem tudnám titkolni, ha folyton varázslókkal és boszorkányokkal találkoznék, szóval... el kell búcsúznom.
A valódi oka azonban nem ez. A fiú tudja, hogy nem kezdhet el valami újat, amíg le nem zárja a régit. Alíz arra emlékezteti, aki volt, Alíz egy barát a múltból, aki nagyon fontos számára, de a lánynak is sokkal jobb lesz, ha nem ragad le egy olyan emlék mellett, ami hamarosan Krisz lesz a számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564368#post564368][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2016.01.19. 19:49[/b][/url]

Örök Krisztián
Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.

Tekintete a gőzölgő csészéjére siklik, míg hallgatja a fiú szavait. Krisztián lelkesen mesél Bagolykő utáni életéről, arról, hogy mi történt vele, hogy mikben volt része, pár mugli dologról és igazából minden, számára fontos dologról. A lány nem szeretne lemaradni semmilyen fontos részletről, gondolatai mégis akaratlanul terelődnek át egy másik, kényesebb témára. Érzi, hogy valami történni fog, és ő annak nagyon nem fog örülni. El kell csak fogadnia és kész, egyelőre viszont még nem tudja, mi ez a dolog. Próbál Krisztiánra figyelni, látja szemében az izgatottságot, erre pedig elmosolyodik és végre, kis mozgolódás után ismét bekapcsolódik a beszélgetésbe. Miután Krisztián végez, ő is mesél a családjáról, arról, hogy igazából örökbe fogadták, mesél a diszlexiájáról, az iskolában töltött napjairól, és már majdnem azt is említi, mikor Gwennel meglátták azzal a lánnyal, ami arra késztette főleg drága izgőmozgó szépségünket, hogy rávegye barátnőjét egy kis szobakutatásra - azonban még időben, feltűnés nélkül tereli a témát. Olyan dolgokat oszt meg Krisztiánnal, amiket ezelőtt csak Gwen tudott, a lányt pedig gondosan minden történetből kihagyja. Nem fogadta még el, de már rájött, hogy barátnője és barátja kapcsolata itt véget ért. Nem avatkozhat bele mások életébe még akkor sem, ha ezt számára két nagyon fontos ember érdekében teszi. Tudja, hogy sokszor idegesítő, amit csinál, de csak szeretné Gwent és Krisztiánt boldogan látni. Boldogan... Ekkor érkezik az első döfés. Egyenesen a szívébe.
- Nem értelek - rázza a fejét, mielőtt Krisztián kifejtené, hogy lemond a varázserejéről. Alíz tágra nyílt szemekkel hallgatja volt háztársát, szavai hallatára lassan kétségbeesik, ujjaival a csészéjére markol. Nem érti, miért mondja ezt most el neki Krisztián, egy pillanatra az is eszébe jut, hogy talán a srác csak viccel és ez az egész nem igaz. A mindig hangos lány most csendesen ül, és vár, mintha erre kérték volna. A további szavak el sem jutnak tudatáig, csak arra tud gondolni, hogy Krisztián lemond a varázserejéről, lemond a farkasságról, lemond a varázsvilágról, lemond az életéről. - Miattam, ugye? Tettem valami rosszat? Vagy olyat mondtam, amit nem kellett volna? Én... nem akartam, sajnálom! Többet nem fordul elő, és megígérem, hogy ezentúl senkinek nem mondok semmit, csak kérlek maradj itt! Nem csinálok semmit, jól viselkedem, meg tanulok is, és segítek, ha szeretnéd... de ne menj el - könnyeivel küszködve, el-elcsukló hangon próbálja marasztalni Krisztiánt, holott valahol legbelül már tudja, hogy hasztalan. A fiú ezt eldöntötte és amennyit az arckifejezéséből le lehet szűrni, tartani is fogja magát ehhez. Csak előbb még túl kell esniük ezen a szívfacsaró búcsún, ami főleg a lányra lesz rossz hatással. Össze van zavarodva, az első cseppek pedig már el is indulnak az arcán, szemeit összeszorítja, ahogy ujjaival a bögréjét is elengedi. Nem akar sírni, így gyorsan le is törli arcáról a könnycseppeket és úgy néz fel, tekintete Krisztián ragyogó arcára siklik.
- Nem akarom, hogy elmenj. Te a barátom vagy, és a barátok nem hagyják el egymást. Meg tartják a kapcsolatot és.. mi is tartjuk majd a kapcsolatot? Van telefon, meg írhatok levelet, tényleg, és majd te is eljöhetsz hozzánk meglátogatni minket, meg majd én is megyek... és összefuthatunk így is, ha gondolod. Szívesen jövök Pestre anélkül is, hogy anyáéknak segítenem kellene, vagy valami... - elkezd lassan ötletelni, és már tudja is, hova szervezik a következő találkát. Nem hisz Krisztián szavainak, nem hisz a benne motoszkáló szörnynek sem, amely már figyelmezteti arra, a srác tényleg elmegy. Itt hagyja, megszakítják a kapcsolatot és vége a barátságuknak. Csak így, ennyi. - Kérlek, ne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564933#post564933][b]Kolf Krisztián - 2016.01.22. 10:13[/b][/url]

Az egyetlen Alíz
Megyek utamon némán, csendesen
S merengek édesbús emlékeden;
Lábam a sápadt avart zörgeti,
Szemem el nem sírt könnyel van teli.

Alíz sír. Na, ezt nem akarta. Krisz csak nézi a lány szomorú tekintetét, hallja a kétségbeesést a hangjában, és kezd meginogni. De ezt nem teheti, meg kell acéloznia elhatározását, még akkor is, ha fáj neki, hogy fájdalmat okoz Alíznak. Tudja, hogy nem táncolhat vissza. Ha Alízzal nem szakítja meg a kapcsolatot, akkor a lány folyton emlékeztetni fogja a régi életére. Nem direkt, de hát bizonyára mesélne az Eridonról, a kastélyról, a varázslatról, Erikékről, Gwenről... És ő egyszerűen nem tudna elszakadni. Az emlékek, amiket el akar zárni, utolérnék, és nem tudná újrakezdeni az életét. Egyszerűen megragadna a két világ között, az egyikhez a vágyai húznák, a másikban Alíz marasztalná. Véget kell ennek vetnie.
De nem tud. Csak az jár a fejében, hogy mennyire szemét dolog tőle ez az egész, és, hogy megbántotta Alízt. Szeretné átölelni a lányt, megsimogatni a haját, és ránevetni, hogy csak viccelt. De ezt nem lehet.
- Ne csináld ezt! - sóhajtja, de nem tudni, hogy magának vagy a lánynak mondja-e. Egyszerre feláll, odalép Alíz mellé, majd lehajolva megsimogatja az arcát. Éppen csak hozzáér, szinte alig érezhetően.
- Nem a te hibád, ezt verd ki a fejedből! Ha valaki hibázott, az én voltam. Eleve nem kellett volna hazudnom, sőt nem kellett volna megátkoznom azt a srácot az osztrák mágussuliban. Ha nem teszem, nem harap meg a vérfarkas, nem kerülök javítóba, és soha nem is ismerjük meg egymást. Akkor most nem lennél szomorú.
Ő azonban eléggé elszomorodik erre a gondolatra. Élete egyik legjobb szakasza volt, amit a kastélyban a pirosakkal tölthetett. Érezhette, hogy szeretik, és hagyták, hogy szeresse őket, ennél többre sosem vágyott. Vagy talán mégis... hiszen ezért van itt.
- Sokkal jobban megnehezíted, mint Gwen - nevet fel keserűen, talán először kiejtve a nevet, mióta elbúcsúzott a szőke lánytól. - De... Nem találkozhatunk. Egy ideig. Egyezzünk meg valamiben!
Érzi, hogy veszített, igen, ezt a csatát elveszítette. Gwentől könnyebb volt búcsúzni, mert tudta, hogy a lány erős, és mindenképpen tovább fog menni. De ahogy most Alízra néz, úgy érzi magát, mintha kifent késsel állna egy pár napos őzsuta fölött. Mégis milyen ember lenne, ha megtenné?
- Most még megesszük, megisszuk, ami maradt, és te közben nem sírsz. Aztán elbúcsúzunk, és mindenki megy a maga dolgára. De öt év múlva ugyanekkor, ugyanitt találkozunk. Akkor majd lesz mit mesélnünk. Te majd leszólod a barátnőmet, mert szerinted nem lesz olyan csinos, mint Gwen, én meg majd beígérek a pasidnak egy verést, mert szerintem jobbat érdemelsz - jegyzi meg vigyorogva.
És öt évnek elégnek kell lennie, hogy beleszokjon az új életébe. Hogy nagyrészt megfeledkezzen a régiről. Ha nem tudja elvágni teljesen a kapcsot, hát elvékonyítja, amennyire csak tudja.
- Addig nem keressük egymást, nem írunk egymásnak, nem hívjuk egymást. Áll az alku? - komolyan tekint a lány szemeibe, kisujját felé nyújtja.
Bár ez a búcsú nem örökre szól, az is lehet, hogy addigra elfelejtik egymást, vagy ezt a mostani beszélgetést. Öt év múlva már más emberek lesznek, felnőttek.
- Most nézd meg mit csináltál! - sóhajt fel színpadiasan, miközben a helyére sétál. - Mindenki úgy néz rám, hogy, ha lehetne, már megöltek volna a pillantásukkal. Szerintem azt hiszik, éppen most szakítottam veled.
Gyorsan visszapörgetve a beszélgetést a fejében, félig-meddig még igazat is ad nekik. Eléggé olyan hangú búcsúzás volt. Persze csak külső szemlélő számára.
Fizetés után elhagyják a kávézót, majd elbúcsúznak, és ellenkező irányokba távoznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564981#post564981][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2016.01.22. 18:54[/b][/url]

A könnyek egymás után folynak le arcán maszatos foltot hagyva ezzel pofiján, ám ő csak egy valamire figyel. Hatalmasra nyitott, barna szemei a vele szemben ülő arcát fürkészik, keze automatikusan emelkedik a magasba szeméhez, ujjaival letörli könnyeit. Nem akar sírni, hiszen a fiú csak viccelt. Sokat gyakorolt a tükör előtt, hogy élőben is ilyen komoly arcot vághasson, mint amikor elmondja neki, aztán megvárja mit reagál. Csak ez után mosolyodik el, megnyugtatja, hogy csak viccelt és minden megy tovább a normális kerékvágásban. Exháztársa nem tűnik el örökre az életéből, ez egy vicc volt és nevetnek rajta egy jót. Bárcsak.
- Én nem akartam...nem csináltam semmit, nem akarom ezt - összeszorított szemekkel rázza meg fejét, miközben Krisztián felemelkedik vele szemben. Hirtelen megrémül, azt hiszi a fiú most sétál ki örökre az életéből, nem lesznek többé barátok. Látja amint elindul, azonban nem az ajtó felé veszi az irányt. Csak mellé lép, hogy talán letörölje könnyeit. Máskor egy ilyen mozdulatba belepirulna, most azonban csak csendben tűri, hogy Krisztián ujja az arcához érjen. A fiú közben beszélni kezd, minden szava azonban nem jut el Alíz tudatáig, a lényegét viszont felfogja a dolognak, de még így sem akarja, hogy Krisztián elmenjen. Fontosak neki a barátai, ő pedig egy közülük és ha csak így kisétálnak egymás életéből, akkor ez nagyon rossz hatással lesz rá. Talán Alíznak jobban fáj az elválás, mint barátnőjének. Talán Gwen sosem fogja megérteni, Krisztián miért lett olyan fontos Alíz számára.
- Miért vagy ebben olyan biztos? Tuti nem lesz barátnőd - nagyon próbálkozik, hogy visszaszóljon valami ütőset amivel mosolyt csalhat Krisztián arcára és amivel talán még saját magát is felvidítaná, de ez elég gyengére sikeredik. Elkeseredetten vonja meg a vállát Krisztián ajánlatára; senki sem tudja, hol lesz öt vagy esetleg tíz év múlva. Felesleges lenne megígérnie, hogy itt lesz ugyanebben az időpontban, hisz addig még tényleg bármi megtörténhet. De ő hinni akar. Hinni akar abban, hogy nem felejti el a barátját, és ő sem felejti el Alízt, hinni akar abban, hogy mikor öt év múlva majd újra találkoznak régi barátokként mosolyognak majd egymásra, ahogy három éve, első találkájukon tették.
- Áll az alku - bólint rá Krisztián ajánlatára, pedig közben úgy érzi, vagy nem fogja kibírni ezt az öt évet, vagy el fogja felejteni a fiút. Olyan rövid időnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Ötször háromszázhatvanöt nap, amit ráadásul úgy kell eltöltenie, hogy olyan hétköznapi dolgokkal kell foglalkoznia, mint a tanulás, vizsgák és egyéb ilyen nemkívánatos dolgok. Az izgalom kiveszik majd életéből, helyébe unalom költözik elrontva ezzel minden jót, amit szeretett. Mert ilyen a búcsú. Elrontja mindazt, ami jó volt az életedben, kiszakít belőled egy darabot, meglengeti előtted és olyan messze dobja tőled, hogy azt soha az életben meg nem találod.
Kizárólag akkor nevet fel kicsit, mikor Krisztián felvázolja a körülöttük ülők arcát, a mosoly viszont csak rövid ideig marad meg arcán. Mikor a fiú visszaül vele szembe, már ugyanolyan bús tekintettel pillant fel rá, mint azelőtt. Ujjai a bögréjére fonódnak, amely már kicsit sem olyan forró tíz perccel ezelőtti állapotához képest. Bátran kortyol bele, barna szemei Krisztián arcára siklanak. Látni akarja. Nem elfelejteni.
Fizetés után a kávézó előtt elbúcsúznak egymástól, Krisztián balra, Alíz pedig jobbra indul. Pár lépés után azonban a lány megtorpan, a fiú nevét kiáltja s amint az megfordul, rámosolyog. Esetlenül vállat von, kinyög egy sziát, kezével sután int egyet és meg sem várva a fiú reakcióját hátat fordít neki.
Csak látni akarta még egyszer utoljára, hogy emlékezetébe véshesse. Muszáj.

//Lezárt játék. Köszönöm a lehetőséget. ♡
Találkozunk öt év múlva. Ne késs. //