[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=546620#post546620][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2015.11.24. 19:56[/b][/url]

Dideregve húzza magán össze fekete bundás kabátját, ami alatt ugyan van még egy szürkésebb kardigán és a rendes ruhája, de majd' megfagy ezt pedig valahogy orvosolni kell, mert mire odaér a kávézóhoz, jéggé alakul a lába. Persze mondta neki az anyja, hogy ne szoknyában járkáljon mikor nyakukon a tél, de természetes, hogy ezek után már csak azért is ebben jött el a lány. Most pedig fagyoskodik, de már talán nincs messze az a kávézó, ahol jelenése van.
Gwen és Krisztián kapcsolata mindig is fontos szerepet játszott az életében, fontos volt neki a barátnője boldogsága, ám a kapcsolatuk nem igazán működött, Alíz pedig hiába próbálta még őket kibékíteni valahogy, nem sikerült. Szegénykém eléggé a szívén viselte a sorsukat, Krisszel ezek után jóba is lett, már ha lehet annak nevezni azokat a pár perces beszélgetéseket, na meg amikor legutoljára látta, Pesten. Most újra itt van, és éppen a fiúhoz igyekszik. Csak ne lenne ilyen hideg, brr!
- Sziaaa! - köszön végül, mikor a kávézóba belépve végre meleg helyre kerül, orrát rögtön megcsapja a kávé és forró csokoládé finom illata, egy pillanatra el is felejti, hogy kihez jött. Aztán megszabadul a kabátjától, integet Krisztiánnak és lehuppan a vele szembeni székre. Kardigánja ujját lejjebb húzza, majd mosolyogva fordul a fiú felé. - Én is téged. Hogy vagy? Nem hiányzik a suli? Képzeld, olyan sok dolog törtéééént... de veled is biztos - észreveszi ám magát, nem kezd el el feleslegesen csacsogni, kedvesen megvárja míg Krisztián szusszan és elkezd mesélni. Pontosan nem tudja, hogy mi volt a találka igazi oka, de mindig örül egy kedves ismerősnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=547680#post547680][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2015.11.28. 18:07[/b][/url]

- Én csak egy málnás teát szeretnék - fordul mosolyogva a mellette megálló pincérnő felé, majd amikor az eltűnik mellőlük, ismét teljes testtel tud Krisztiánra figyelni. Elvégre igazából miatta van itt, nem is kellene mással foglalkoznia. Na meg tényleg érdekli, mi is van a fiúval, régen találkoztak már, azóta pedig elég sok dolog történhetett vele.
- Most mit is tanulsz? - szégyen vagy nem, de fogalma sincs róla, hogy Krisztián most hol tanul. Persze azt azért sejti, hogy valahol Magyarországon talált iskolát, talán itt Budapesten, de ezek tényleg csak üres találgatások, amiknek lehet semmi alapja sincsen, és nem akar bemesélni magának valami teljesen mást, így inkább csak csendben várja a fiú válaszát.
Amikor pedig Krisztián elővesz egy tulipános papírba csomagolt valamit, Alíz szeme láthatóan nagyon csillogni kezd, ahogy kezével az ajándék után nyúl. Ajkai elnyílnak egymástól, miközben kibontogatja a kis medált, aztán megforgatja a kezében, végül bámulni kezdi a farkast. Jól kivehető az alak, nagyon tetszik neki, de a meglepettségtől egyelőre nem tud nagyon megszólalni. Csak bámulja a faragott fát, meg hápog.
- Ez nagyon szép - végül is úgy három perc után már sikerül megszólalnia, az meg teljesítmény, kérem szépen. - Köszönöm - pici pírral az arcán néz vissza Krisztiánra, majd megismétli az utolsó szót, amikor kihozzák nekik a kért italokat, na meg a süteményt. A kiskanalával kavargatni kezdi még gőzölgő teáját, a medált pedig óvatosan ráfekteti a csomagolására, de továbbra is nézi.
- Hááááááát, képzeld. Tavaly megnyerte a csapatunk a kviddics kupát, idén meg lehet miénk a házkupa, leköltöztem Gwenhez a faluba, mert neki is van ott valamiért háza, tanítottam már egy rellonost magyarra, és húúú, egy mestertanonc elvitt Amerikába! El tudod ezt képzelni? Nagyon jó volt, tulipánokat néztünk, és még ő is élvezte, tudom! Meg volt izé...buli is volt, kviddicses meg házavató, de az elsőn nem voltam, csak a másodikon, és hát..nem tudom, azt hiszem ennyi - fújtat egyet, levegőt vesz, kortyol a teából. Aztán majdnem összetöri a csészét a kapkodásban; a folyadék ugyanis még mindig nagyon forró.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564368#post564368][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2016.01.19. 19:49[/b][/url]

Örök Krisztián
Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett -
Légy oly vidám, amily bús én vagyok -
Isten veled.

Tekintete a gőzölgő csészéjére siklik, míg hallgatja a fiú szavait. Krisztián lelkesen mesél Bagolykő utáni életéről, arról, hogy mi történt vele, hogy mikben volt része, pár mugli dologról és igazából minden, számára fontos dologról. A lány nem szeretne lemaradni semmilyen fontos részletről, gondolatai mégis akaratlanul terelődnek át egy másik, kényesebb témára. Érzi, hogy valami történni fog, és ő annak nagyon nem fog örülni. El kell csak fogadnia és kész, egyelőre viszont még nem tudja, mi ez a dolog. Próbál Krisztiánra figyelni, látja szemében az izgatottságot, erre pedig elmosolyodik és végre, kis mozgolódás után ismét bekapcsolódik a beszélgetésbe. Miután Krisztián végez, ő is mesél a családjáról, arról, hogy igazából örökbe fogadták, mesél a diszlexiájáról, az iskolában töltött napjairól, és már majdnem azt is említi, mikor Gwennel meglátták azzal a lánnyal, ami arra késztette főleg drága izgőmozgó szépségünket, hogy rávegye barátnőjét egy kis szobakutatásra - azonban még időben, feltűnés nélkül tereli a témát. Olyan dolgokat oszt meg Krisztiánnal, amiket ezelőtt csak Gwen tudott, a lányt pedig gondosan minden történetből kihagyja. Nem fogadta még el, de már rájött, hogy barátnője és barátja kapcsolata itt véget ért. Nem avatkozhat bele mások életébe még akkor sem, ha ezt számára két nagyon fontos ember érdekében teszi. Tudja, hogy sokszor idegesítő, amit csinál, de csak szeretné Gwent és Krisztiánt boldogan látni. Boldogan... Ekkor érkezik az első döfés. Egyenesen a szívébe.
- Nem értelek - rázza a fejét, mielőtt Krisztián kifejtené, hogy lemond a varázserejéről. Alíz tágra nyílt szemekkel hallgatja volt háztársát, szavai hallatára lassan kétségbeesik, ujjaival a csészéjére markol. Nem érti, miért mondja ezt most el neki Krisztián, egy pillanatra az is eszébe jut, hogy talán a srác csak viccel és ez az egész nem igaz. A mindig hangos lány most csendesen ül, és vár, mintha erre kérték volna. A további szavak el sem jutnak tudatáig, csak arra tud gondolni, hogy Krisztián lemond a varázserejéről, lemond a farkasságról, lemond a varázsvilágról, lemond az életéről. - Miattam, ugye? Tettem valami rosszat? Vagy olyat mondtam, amit nem kellett volna? Én... nem akartam, sajnálom! Többet nem fordul elő, és megígérem, hogy ezentúl senkinek nem mondok semmit, csak kérlek maradj itt! Nem csinálok semmit, jól viselkedem, meg tanulok is, és segítek, ha szeretnéd... de ne menj el - könnyeivel küszködve, el-elcsukló hangon próbálja marasztalni Krisztiánt, holott valahol legbelül már tudja, hogy hasztalan. A fiú ezt eldöntötte és amennyit az arckifejezéséből le lehet szűrni, tartani is fogja magát ehhez. Csak előbb még túl kell esniük ezen a szívfacsaró búcsún, ami főleg a lányra lesz rossz hatással. Össze van zavarodva, az első cseppek pedig már el is indulnak az arcán, szemeit összeszorítja, ahogy ujjaival a bögréjét is elengedi. Nem akar sírni, így gyorsan le is törli arcáról a könnycseppeket és úgy néz fel, tekintete Krisztián ragyogó arcára siklik.
- Nem akarom, hogy elmenj. Te a barátom vagy, és a barátok nem hagyják el egymást. Meg tartják a kapcsolatot és.. mi is tartjuk majd a kapcsolatot? Van telefon, meg írhatok levelet, tényleg, és majd te is eljöhetsz hozzánk meglátogatni minket, meg majd én is megyek... és összefuthatunk így is, ha gondolod. Szívesen jövök Pestre anélkül is, hogy anyáéknak segítenem kellene, vagy valami... - elkezd lassan ötletelni, és már tudja is, hova szervezik a következő találkát. Nem hisz Krisztián szavainak, nem hisz a benne motoszkáló szörnynek sem, amely már figyelmezteti arra, a srác tényleg elmegy. Itt hagyja, megszakítják a kapcsolatot és vége a barátságuknak. Csak így, ennyi. - Kérlek, ne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564981#post564981][b]Szentesi Alíz Zsófia - 2016.01.22. 18:54[/b][/url]

A könnyek egymás után folynak le arcán maszatos foltot hagyva ezzel pofiján, ám ő csak egy valamire figyel. Hatalmasra nyitott, barna szemei a vele szemben ülő arcát fürkészik, keze automatikusan emelkedik a magasba szeméhez, ujjaival letörli könnyeit. Nem akar sírni, hiszen a fiú csak viccelt. Sokat gyakorolt a tükör előtt, hogy élőben is ilyen komoly arcot vághasson, mint amikor elmondja neki, aztán megvárja mit reagál. Csak ez után mosolyodik el, megnyugtatja, hogy csak viccelt és minden megy tovább a normális kerékvágásban. Exháztársa nem tűnik el örökre az életéből, ez egy vicc volt és nevetnek rajta egy jót. Bárcsak.
- Én nem akartam...nem csináltam semmit, nem akarom ezt - összeszorított szemekkel rázza meg fejét, miközben Krisztián felemelkedik vele szemben. Hirtelen megrémül, azt hiszi a fiú most sétál ki örökre az életéből, nem lesznek többé barátok. Látja amint elindul, azonban nem az ajtó felé veszi az irányt. Csak mellé lép, hogy talán letörölje könnyeit. Máskor egy ilyen mozdulatba belepirulna, most azonban csak csendben tűri, hogy Krisztián ujja az arcához érjen. A fiú közben beszélni kezd, minden szava azonban nem jut el Alíz tudatáig, a lényegét viszont felfogja a dolognak, de még így sem akarja, hogy Krisztián elmenjen. Fontosak neki a barátai, ő pedig egy közülük és ha csak így kisétálnak egymás életéből, akkor ez nagyon rossz hatással lesz rá. Talán Alíznak jobban fáj az elválás, mint barátnőjének. Talán Gwen sosem fogja megérteni, Krisztián miért lett olyan fontos Alíz számára.
- Miért vagy ebben olyan biztos? Tuti nem lesz barátnőd - nagyon próbálkozik, hogy visszaszóljon valami ütőset amivel mosolyt csalhat Krisztián arcára és amivel talán még saját magát is felvidítaná, de ez elég gyengére sikeredik. Elkeseredetten vonja meg a vállát Krisztián ajánlatára; senki sem tudja, hol lesz öt vagy esetleg tíz év múlva. Felesleges lenne megígérnie, hogy itt lesz ugyanebben az időpontban, hisz addig még tényleg bármi megtörténhet. De ő hinni akar. Hinni akar abban, hogy nem felejti el a barátját, és ő sem felejti el Alízt, hinni akar abban, hogy mikor öt év múlva majd újra találkoznak régi barátokként mosolyognak majd egymásra, ahogy három éve, első találkájukon tették.
- Áll az alku - bólint rá Krisztián ajánlatára, pedig közben úgy érzi, vagy nem fogja kibírni ezt az öt évet, vagy el fogja felejteni a fiút. Olyan rövid időnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Ötször háromszázhatvanöt nap, amit ráadásul úgy kell eltöltenie, hogy olyan hétköznapi dolgokkal kell foglalkoznia, mint a tanulás, vizsgák és egyéb ilyen nemkívánatos dolgok. Az izgalom kiveszik majd életéből, helyébe unalom költözik elrontva ezzel minden jót, amit szeretett. Mert ilyen a búcsú. Elrontja mindazt, ami jó volt az életedben, kiszakít belőled egy darabot, meglengeti előtted és olyan messze dobja tőled, hogy azt soha az életben meg nem találod.
Kizárólag akkor nevet fel kicsit, mikor Krisztián felvázolja a körülöttük ülők arcát, a mosoly viszont csak rövid ideig marad meg arcán. Mikor a fiú visszaül vele szembe, már ugyanolyan bús tekintettel pillant fel rá, mint azelőtt. Ujjai a bögréjére fonódnak, amely már kicsit sem olyan forró tíz perccel ezelőtti állapotához képest. Bátran kortyol bele, barna szemei Krisztián arcára siklanak. Látni akarja. Nem elfelejteni.
Fizetés után a kávézó előtt elbúcsúznak egymástól, Krisztián balra, Alíz pedig jobbra indul. Pár lépés után azonban a lány megtorpan, a fiú nevét kiáltja s amint az megfordul, rámosolyog. Esetlenül vállat von, kinyög egy sziát, kezével sután int egyet és meg sem várva a fiú reakcióját hátat fordít neki.
Csak látni akarta még egyszer utoljára, hogy emlékezetébe véshesse. Muszáj.

//Lezárt játék. Köszönöm a lehetőséget. ♡
Találkozunk öt év múlva. Ne késs. //