Menü (a teljesség igénye nélkül)

Pizzák (lehet szeletre is kérni)



Sütemények, édességek, rágnivalók

- málna-fenyőszirup sajttorta
- epres csokoládétorta
- sós karamellás sütemény
- mogyoróvajas-csokis sütemény
- kimérősen Bogoly Berti drazsék, apró teasütik, gyömbéres kekszek
- csokibéka (van külön angol és magyar kiadás)
- popcorn (sós, vajas, sajtos, nagyon sajtos, csípős, karamellás, csokoládés ízekben)


Üdítők, limonádék, teák széles választékban, illetve kávé és sörök is kaphatók

Tulajdonos
Bánki Barnabás

Üzletvezető:
Bánki Barnabás

Üzletvezető-helyettes:
NJK

Pincérek és pincérnők
Dragomán M. Aurél

Seprűs futárok
Molnár Zselyke
Molnár-Vars Tímea Magda

Biciklis futárok
NJK

Higiéniai menedzser
NJK

Somlay Kornél

Nagyon sok problémát megspóroltam volna, ha azon a napon teljesen őszinte vagyok a fiúval. Ezt a képet beszennyezve hazudtam neki a zenekar vezetőjének kilétéről, törhettem a fejem egy >>állevélen<< amit még el is kellett küldeni, de megírtam valamelyik nap lefekvés előtt és válasz is jött rá, így lefutott egy konkrét levelezés amelyben erre a pizzériára esett a választás. Sokan ajánlották már nekem, viszont egyedül aligha jöttem volna ide! Reméltem, hogy Somi tényleg eljön, mert szerettem volna vele tisztázni a helyzetet, mivel őszintén be akartam hívni a RagDollzba. Amíg vártam rá, elfogyott egy vajsör pizzaszelet illetve cappuccino. Fekete ingben és sima farmerben vártam valahol a sarokban. Acélbetétes bakancsban doboltam a lábammal türelmetlenül. Be kellett ismernem: rég izgultam annyira, mint most. Idegességemben hátrasimítottam hajamat, aztán reméltem a legjobbakat.

Somlay Kornél

A lábammal való dobogást szinte ösztönösen abbahagytam, ahogy láttam Somit megjelenni a bejáratnál. Meglepett a jelenléte, mivel nem találkoztunk, amióta a vízesésnél elköszöntem tőle. Amikor megszólalt, hangja barátságtalanul csengett, rögvest elkerekedtek szemeim és kérdőn néztek az ő barnáiba. Kicsit egy őzre emlékeztetett, aki jelenlétével elhozta a telet. Fogalmam sincs mi baja lehetett, de egyelőre figyelmen kívül hagytam viselkedését, lehet csak rossz napot élt.
- Szia! – köszöntöttem lelkesen – Naná hogy!
Vigyorogtam. Mire Somit idefújta a szél, addigra az üres tányért elvitték a kávés csészével együtt. Előtte minden létező morzsát és porcicát a tányérra szórtam, hogy amennyiben a fiú eljön, tisztaság fogadja. Csendben megjegyeztem, hogy szavai alapján szeret pontosan érkezni, persze aztán bárhogy lehetett, de szerettem a részletekre figyelni.
- Olyasmi – bólintottam, majd kicsit elgondolkodtam. Ain nekem csak egy anagramma, míg neki jelenleg az én bandám vezetője volt. Éreztem, hogy nem jó ezt sokáig húzni, egyelőre viszont lightosan indított a kissrác, így végül is minimálisan fel tudtam készülni arra, amikor is elmondom neki az igazat. Egyelőre olyat akartam mondani, ami igaz rám és így Ainra is az lenneee, ha tőlem függetlenül létező egyén lehetne.
- Csibészes mosolyú és elég szétszórt. Viszont jó szíve van – meséltem azt, ami eszembe jutott. Én ezeket tudnám elsőként felsorolni bárkinek aki megkérne arra, hogy írjam le magam három tulajdonsággal. – Ha izgulsz, akkor arra kérnélek, hogy azt viszont ne tedd.
Próbáltam biztató lenni, illetve kideríteni, mennyire izgult, mi járt a fejében, persze nem szó szerint, gondolatolvasó azért nem vagyok! Maradok a pálcakészítésnél meg a zenélésnél. Tőle függött, mennyire akart megnyílni az érzelmeiről, ámbár úgy tűnt, egy sérelmét most elmondta. Őszintén aggasztott a fiú viselkedése, hogy talán több is volt, ezért óvatosságra váltottam. Próbáltam körültekintő lenni, de nem mondanám magam a szavak negyed-vélájának. Gondterhelten kifújtam a levegőt.
- Nem.
Viszonylag rég találkoztunk. Azóta nagyon rövid szakáll borította arcomat. A szőr ritkásan nőtt, alig fél körömhegyni volt és világosabb a hajamtól. Ezt a kis mini szőrcsomót dörzsöltem és simítottam lefelé zavaromban. Ezután előrehajoltam, majd kezeimet összekulcsoltam az asztal lapján.
- Nézd… Ne haragudj, hogyha megbántottalak. Én azt javaslom, hogy mondd el mit éreztél akkor. Utána nekem is lenne mondandóm.
Hátradőlve figyeltem Somi minden rezdülését. Felvetült a megbeszélés lehetősége, elmondhatott mindent, vagy rám boríthatta az asztalt, ahogy jónak látta. Ha sikerült átesnünk valamiképp ezen a viharon, utána viszont mindenképp kárpótolni szerettem volna és meghívni valamire, ezért abban az egyben reménykedtem, hogy nem lép le hamar.

Somlay Kornél

- Igazad lehet – ismertem el fájdalmas mosollyal – Igen.
Hezitálás nélkül válaszoltam. Szétszórt voltam és kaotikus. Valaki, akinek megvolt a véleménye mindenről, aki néha nagyon jól egyensúlyozott, néha pedig benézte és akkor is más szemére olvasta, amikor az illető rohadtul nem volt rá kíváncsi. Viszont tiszta lelkiismerettel rendelkeztem, ezért nem kicsit gyötört a bűntudat amit tovább fokozott Somi. Egyre jobban futkosott tekintetétől hátamon a hideg. Eltűnt belőle minden melegség, mintha két különböző ember lenne, akivel találkoztam a vízesésnél attól, aki itt ült előttem. Szinte felnyársalt szemeivel, s lehet csak beleképzelés, de mintha egy kicsi vörös szín költözött volna íriszeibe. Feszültem ültem a székben ezután, mert még csak nem is sejtettem, mekkora pusztító erő lakozhat egy tőlem fiatalabb lelkében, heves érzelmek formájában. Hamarjában fény derült, hogy nagyon durván félreértett. Úgy érezte csak kihasználtam őt, amikor őszintén megnyílt nekem. Vajon ki lehetett az-az egy ember, akinek-… A kérdés felénél rájöttem, mennyire felesleges volt. Talán fiatal lélek még akinek minden joga megvolt kiakadni, voltam én is tizennégy, viszont igenis komoly dolgokról beszélt. Éreztem, hogy Somi egyszer még sokra viszi majd.  Az elém csúsztatott karkötőt néztem, oldalra biccentett fejjel, aztán amikor a fiúra pillantottam, észrevettem könnyektől nedves arcát.
- Köszönöm, hogy meséltél arról, ami benned volt – mosolyogtam rá szelíden. Felálltam a székemről, átsétáltam vele oldalra, Somi mellé, és újra leültem. Megnyaltam cserepes ajkamat.
- Én őszintén sajnálom. Sajnálom, ha… úgy érezted kihasználtalak és nem becsülöm meg eléggé a gesztusaidat. Nagyon jól esett az ölelésed. Sok mindent tanultam tőled és heh…. még csókkal is megleptél. Én meg – nagyot nyeltem – nem voltam… teljesen őszinte veled. Az a helyzet, hogy Ain neve… az enyém is, egy anagramma pár betű kihagyással. Én vagyok a zenekar vezetője! ... Megértem, hogyha a bizalmad most megcsappant irántam és azt is, ha a RagDollznak nem akarnál esélyt adni, hiszen azt tanultad meg, hogy akiben megbízol, az átver. Én nem akarom, hogy mellettem így érezz.
Megragadtam a karkötőt ami érintetlenül hevert az asztalon kettőnk célkeresztjében. Az arcomhoz emeltem, vizslattam, forgattam, nyomkodtam, később elszántan a fiúra néztem.
- Ismerek valakit aki olyan, mint egy pillangó. Valósággal szárnyalt az életben, aztán elhasalt, mert úgy érezte, hogy totál mindenki szarik rá és egyedül van. Neki a szivárvány egy fontos szimbólum. Ő egy… számomra értékes ember, aki azt mondta, hogy őt ez a „szivárvány” arra emlékezteti, egyszer élt. Még mindig élsz, Pillangó. Ez pedig lehet egy olyan ember szimbóluma is, aki nem akarja, hogy csak egy emlék maradjon neked.
Finoman megérintettem a vállát megnézni, lerázza -e magáról. Elé emeltem kérdőn a karkötőt, aztán letettem. Amennyiben hagyta,megöleltem szorosan, ahogyan azt azon a bizonyos napon, azon a bizonyos helyszínen tenni kellett volna, mikor búcsúzkodtunk. Na nem akartam megölni, csak határozottan tudatni: Itt vagyok.  Sokkalta magasabb voltam Somihoz képest még ülve is. Ha hajlandó volt hozzám bújni, érezhette, hogy teljes testemben remegtem, ahogy fogtam őt. Dübörgött a szívem és heves reakciói idővel az én kékjeimbe is könnyeket csaltak. Csendes, forró cseppenként aláhullottak államról az ő barna hajába. Próbáltam nyugodt légzést fenntartani, mindkettőnket le kéne tudnom nyugtatni, ha megpróbált Somi az enyémhez igazodni, esetlegesen.
- Tudom, hogy csapnivaló ahogyan viselkedek - hajoltam el tőle, gyorsan letörölve könnyeimet - Viszont tényleg kiállok azokért, akiket fontosnak vélek.
Megkeményítettem tekintetemet, kiállásomat. Somi az őszinteséget vélhette felfedezni bennük és a kellő komolyságot.
- Haaa... esetleg idő kéne, akkor nem várom el, hogy egyből döntsél. De ha adsz ennek egy esélyt, akkor tudok mesélni egy kicsit a bandáról. Vagy az életről. Amihez több kedved van.

Somlay Kornél

Somi elfordult, könnyes arccal a falat nézve és még az sem érdekelte különösebben, hogy felálltam és közelebb ültem hozzá. Kiöntötte szívét, erős érzelmeivel mélyen lehengerelt engem, bár ezt hülye lettem volna megemlíteni! Inkább csak csendben hallgattam, kvázi bármit is vágott hozzám, habár ha nagyon trágár módon tette volna, állíthatom, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakat biztosan találok és lekáromkodom a csillagos eget neki, hogy még svédül is megértené a helyzetet. Szerencsére erre nem került sor. Azt vettem észre, amikor ráterelődött Ain valódi kilétére a téma, végre felemelte fejét, hajlandó volt rám nézni. Furcsa bevallani, mennyire szívfacsaró volt a síró fiatal tekintete, akinek néma könnyei továbbra is csordogáltak. Mintha kezdett volna elillanni a benne lakozó fájdalom és helyét a zavarodottság venné át. Ki tudja? Én tudtam, hogy Somi még tinédzser, aki talán mondhatjuk, hogy tőlem sokkalta hevesebben él meg dolgokat, no de ennyire? Picit még nekem is sok volt, akinek viszonylag nagy a türelme, viszont ebből kellett valamit kihozni. Sírt és elmondta, hogy őszinte oldalát mutatta nekem korábban, ami megmozgatott bennem néhány pókhálósnak hitt kereket, mivel a valódi közeledés mindig érdekes. Mihelyst realizálódott bennem a szituáció, egyből elvörösödtem, pont akkor, mikor rákérdezett, miért hazudtam a zenekar vezetőjének kilétéről.  
Hú baszdki…
Egyszerre helyre tenni a száguldásba fogó érzelemvasútat, figyelni valaki kérdésére és értelmesen megválaszolni elég nehéz feladatnak tűnt. Próbáltam tartani magamat, miközben kezdett néhány számomra eddig ismeretlennek vélt érzelem helyre kerülni bennem és egyértelművé válni.
-Féltem, hogy… nem jössz el – vakartam tarkómat – Meg a saját érzéseimtől is. Jól esett mindaz, ami akkor a vízesésnél történt, csak nekem még új. Féltem, hogy felkavartalak, hogy nálam változhat a helyzet és még ha ezek mellett egyből leterhellek a zenekar vezető valódi kilétével, akkor lehet tényleg el se jössz. Azt hiszem az szarabb lett volna az eddigi szitunál is.
Tettem hozzá halkabban, lehajtott fejjel. Kétségbeesetten pásztáztam a terepet egy kijelölt dohányzóhely után, viszont az épület előtt nem volt, tippemre max. valahol hátul a dolgozóknak amerre vendég szeme már aligha láthatott el. Az asztalokon nem volt hamutál, magyarán magamat szívattam most amiért nem néztem alaposabban utána, hogy ahová jövünk, ott mennyire lehet cigizni, mert ezek után már most el tudtam volna szívni egy fél dobozzal. Közben Somi úgy tűnt, csak az ölelésemre várt, ezért határozottan fogtam őt mindkét kezemmel. Vigyázva nehogy szorítsam, s egyelőre jól csinálhattam, mert nem sziszegett vagy említette, hogy fájna neki. A végén mosolyát is elcsíptem. Mielőtt csináltuk volna a magunk dolgát, gyengéd puszit nyomtam homlokára, ujjaimmal pedig letöröltem a könnyek által hátrahagyott, sós patakot, mielőtt rászárad a bőrére teljesen.
- He? – néztem rá kérdőn – Olyan ismerős! Ezt a mondatot a Szilajból kölcsönözted?
Azt hittem őszintén, itt véget ér a beszélgetés, elhesseget, lelécel, ehhez képest maradni akart, hallani a bandáról. Arra, hogy kiállok a számomra vélt személyekért, nem reagált, mert talán… Ez a fajta bizalom idő függvénye, azt hiszem. Én legalábbis a helyében így éreztem volna, aztán hogy ő mit érzett, teljesen ráhagytam.
- Hát… - körbepillantottam, ekkor vettem észre egy szőke, kb. korban Somi és köztem álló lány, aki félszegen, kissé remegve figyelt minket.
- Szerintem az előbbi - vallottam be, majd intettem a hölgynek, hogy jöjjön közelebb és hozott 1-1 étlapot, aztán ruganyos léptekkel odébbállt.
- Én azt hiszem egy egész vajsörös pizzát begyűrök majd. A teán gondolkodok még. Lehet a zöld nem is olyan rossz - dörzsöltem államat a lehetőségeket böngészve. Letettem az étlapot, ujjaimat tördelve. Kicsit még zavarban voltam a fiú kitörése után, de nem tulajdonítottam a zavaromnak túl nagy jelentőséget.
- Ami a bandát illeti, tizenkettő éves voltam amikor a neve jött. Főleg rock irányzatú, de arra gondoltam, hogy lehetne némi jazz vonulata is. Jelenleg csak én vagyok kétféle gitárral a fronton, nincs más tag. Aztán ha közben még a kajákat vizslatod, akkor lehet neked a félszemű kukorica pizza jó választás lehet. Csak egy javaslat.
Tekintetem a karkötőre csúszott. Szivárványszínű, kis csuklóra tervezett, különleges csomózott technikával. A fiú úgy döntött, hogy nekem adta, amitől ismét vegyes érzések jártak át, de könnyedebbek voltak az előbbi aggodalmamhoz képest és... bizsergetőek. Pezsegtem.
- Elfogadom a felajánlást, csak öhm... Nem lesz ő pici? - mosolyogva ismét felvettem és analizáltam, aztán ránéztem az ő és az én csuklómra. Az enyém vastagabbnak tűnt kicsivel. Na meg szőrösebbnek.

Somlay Kornél

- Őszinte leszek: mindkettő új tapasztalat számomra, idáig csak lányokkal voltam. Felszínes kapcsolatot ápoltam velük. Van aki átverni próbált, van aki komoly szándékkal keresett, például ilyen volt a legutóbbi és eléggé nehezemre esett közölni, hogy nem szeretnék vele tovább randizni.
Hangom lágy volt és kimért. Hallani lehetett beszédemben némi akcentust, de olyan selymesnek és gördülékenynek tűnhetett tőle a stílusom, nem pedig keménynek és öblösnek, ahogy mondjuk a németek beszélnek. A lágyságot az okozta még nyelvi adottságomon kívül, hogy mindig kicsit érzelmes lettem amikor visszaemlékeztem egy-egy volt kapcsolatomra. Ugyan már csak üres emlékek, attól függetlenül mindegyik mély nyomot hagyott bennem. Somival olyan furcsán éreztem magam, mivel a társasága meglepően üdítő volt számomra.
Az iránta táplált érzések kezdtek kikristályosodni lassan, komótosan. Nem mondanám instant szerelemnek vagy megszállottság. Sokkal élénkebben és erősebben éltem át őket, mint régen. Mindegyik érzelem úgy kapaszkodott, akárcsak a lótusz virág gyökere, és virágzott. Nem tudnám továbbra se megnevezni őket, de szorosan egy dologhoz kapcsolódott mind: szerettem Somival lenni és élveztem a vele töltött időt. Mellette vert a szívem, égett az arcom, és őszintén felkavart a gondolat, hogy ilyen könnyen elveszíthetek valakit, aki megértette az ölelés utáni vágyamat. Lassan közömbösség nőtt bennem a téma iránt és ha nem ölelt volna meg, talán előbb-utóbb eljutok addig a pontig, hogy "utálok" másokat megölelni és dacból se nem fogadok, se nem adok.
- Én negyed-véla vagyok. Nálunk nincs meg az a gusztustalan csábító átok, mint egy teljesvérűnél és amondó vagyok, hogy dühösen is aranyosan nézek ki - mosolyogtam - Viszont... Elég válogatósak vagyunk, ha randipartnerről van szó. Valahogy senkihez sem tudtam szívből kötődni.
Tettem hozzá halkan és vállat vontam. Nem vertem már nagy dobra, teljesen fölösleges volt, de még neki, Mr. Könyvmolynak meglepő lehet, főleg utolsó mondatom.
- Azt elismerem én is - sóhajtottam – Nézd… fogalmam sincs, hogy neked mennyi bátorság kellett ahhoz, hogy meglépd a vízesésnél azt, amit. Viszont komolyan mondtam, szerintem szép lelked van. Most pedig hozzátenném, hogy nagyon erős is.
Mélyen a fiú szemeibe néztem.
- Nincs más egyéb amit mondani tudok, hogy miért hazudtam. Viszont tisztáztam most már én is azt, ami bennem volt.
Most már jöhetett Somitól a szokásos referenciákban beszélés, amit persze nem sikerült eltalálnom.
Francba! Azt hittem lenyűgözöm, ehhez képest jól beégtem!!
- Nem csak animét nézhet az ember – motyogtam kicsit sértődötten. Vajon ki vett rá akaratlanul, hogy nézzek mesét? – Különben meg nagyon is jó én szerintem.
Szerencsére nem kellett sokat időznünk a témán, mert szerencsétlen szőke lány előcaplatott a konyha ajtaja mögül, idehozta a két étlapot de úgy, mintha krokodilt etetne és lelépett. A fejemet ingattam.
- Tippemre tizenhat, kemény három évvel fiatalabb tőlem – válaszoltam suttogva, mivel nem akartam, hogy meghallja, hogy épp róla beszélünk – Milyen munkán gondolkodtál?
Kicsit tovább méláztam a teán, miközben őszinte érdeklődéssel próbáltam lenni arról, amiről épp szó van. A munka szerintem nehéz lenne iskola mellett, de nem lehetetlen. Ha úgy nézzük, valahol én is dolgoztam, amikor arra gyűjtöttem, hogy idejöhessek Magyarországra és lám.
- Igen – bólogattam – Az lenne az alap, aztán nem ártana billentyűs. Idővel egy szaxofonos a jazz irányzat miatt. Ha jól menne a sorsunk, vokalista se esne rosszul. Tudom ő már nem hangszer, inkább hangszínész.
Hangosan nevettem saját poénomon. Jó szar volt, de legalább végre élvezni tudtam magamat azután, hogy minden is tisztázódott. Jól esett valakinek mesélni a tervekről.
- Egyelőre szigorúan csak feldolgozásokra mennék rá, sajnos ha azonnal saját dalokkal akarnám kezdeni, akkor annál is nehezebb lenne elindítani a bandát. Ezek alapján… lenne kedved beállni hozzám gitárosnak?
Nem néztem rá én sem. Tovább tanakodtam az italon aztán az előbb említett kis csajszi, mintha csak direkt ránk várt volna a bozótból, hirtelen odalépett hozzánk valahonnan, bátorságot és mosolyt erőltetve világos arcára. Sápadtnak tűnt, mint aki nem aludt egy hete.
- Ha esetleg hallotta a korábbi kérést, akkor annyi, hogy a zöld tea helyett ír kávét szeretnék kérni, jó? – Gyakran odatette pár magyar ezt a kis szót a kérdés végére. Kicsit elvett a nyelvezet durva éléből, finomított a szándékon. Sokkal kedvesebbnek hatott és mivel kérdésre végződött a mondatom, könnyedén jelezni tudta a pincér egy bólintással, hogy megértett – Köszönöm. Kezdem úgy érezni, hogy te ma jobban odafigyelsz magadra. Én inkább elengedtem ma a diétát, főleg amilyen sűrűn járok pizzázóba… Talán tizennégy voltam amikor először voltam egybe.
Régen volt már, annyira nem izgalmas téma. A karkötő jobban érdekelt, nekem rajta a csomó nagyon fixnek tűnt. Meglepődtem, hogy a fiú mégis milyen könnyedséggel kibontotta, majd karomra igazítva újracsomózta a végét.
- Köszönöm – viszonoztam mosolyát – Olyan benne ez a vörös, mint a sors fonala. Ezt gondoltam akkor is, amikor rajtad láttam
Húha… Miért is…?
- A levélben kávét ígértem – hátradőltem a székben, majd lábamat keresztbe tettem a másikon – Dee ha úgy nézzük, ennél több is voolt. Meg… akartalak ismerni jobban.
Most már egyenesen kerültem a tekintetét. Éreztem, hogyha most felé fordultam volna, olyan lenne az orcám, mint a karkötőben az a bizonyos piros szín. Közvetlenséget akart, megkapta tálcán. Nem kicsit féltem, hogy vagy cukkolni, vagy kiröhögni fog miatta. Persze ezt nem mutattam, inkább csak próbáltam laza lenni, meg fenntartani a mosolyt.

Somlay Kornél

- Először találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy a szimpla gitározgatós délután milyen fordulatot vesz. Amellett nem  tudtam, hogy érdekel.
Nem gondolatolvasónak születtem, ha ment volna, inkább eleve más pályán indulok el. Örültem volna, ha a fiút esetleg érdekli valami velem kapcsolatban, megkérdezi legalább.
- Máskor  hogyha érdekel valami, kérlek kérdezz rá! Elég egyszerű ember vagyok, elsiklok dolgok felett, meg ez kifejezetten olyan dolog, amiről szívesen is mesélek.
Somi szavai elgondolkodtattak, komolyságot színlelve államra helyeztem kezem és megdörgöltem azt.
- Ejj, én betűnkénti árat számolok fel a hozzád intézett szavakért! Akkor mi van? – kérdeztem egy lightos félvigyor kíséretében. Átjött a vicc, nehezen bírtam, hogy ne adjam vissza egyből valahogy – Veheted úgy, hogy a hölgy az én nevemre számláz mindent.
Ez volt a nem-poén része a dolognak. Meg akartam valahogy hálálni, hogy tényleg eljött, addig se üresen telt a nap, hanem itt ültem Vele és kezdett közénk visszatérni az egyensúly, meg a korábban hiányolt frissítő energia. Kirázott a hideg, lehet lassan olyan leszek, mint azok a hóbortos, mindenféle energiával és az energia látásával/érzékelésével foglalkozó emberkék, akik hitték, hogy az energiának marha sok hatása van az emberre, és feltöltheti meg lemerítheti bárki. Az elmélet jó, na de tovább bonyolódik amikor már színeket is társítanak hozzá és komplett kördiagramokat készítenek belőle. Bweeeheh! Higgyen mindenki abban, amiben akar, én is így tettem. Amíg senki se erőlteti a másikra a saját nézeteit, addig minden szuper.
- Tessék? – kérdeztem értetlenül, nem értettem mire gondolt - Negyed-véla még lehetnél, viszont érezni, hogy nem vagy az! Max. valaki, aki erősen megválogatja, hogy kivel áll szóba. Jól gondolom? Ja, meg most már tudom rólad, hogy utálod a későket. Vagy rosszul szűrtem le?
Segítségkérőn néztem a fiúra, nem akartam tévinformációkat megjegyezni róla.  Az mindegy volt, milyen kapcsolatot néztünk, végtére is amennyiben valaki lehúzza az embert, az sose jó társaság. Olyan illetőre van szüksége a léleknek, aki táplálja őt. Akivel fejlődni tud értelmes eszmecsere útján. Elvárok bizonyos mértékű intellektualitást. Somival úgy tűnt, hasonlít a felfogásunk ebben.
- Miért féltél? – hökkentem meg, majd folytattam - Valamennyi átjött, ja. Viszont nem egészen értem, mi játszódhatott le benned, ennek ellenére sem. Én nem hezitáltam túl sokat, emlékeim szerint.
Féltem mit gondol az egészről, s még jobban a lebukástól. Nem hiányzott, hogy célponttá tegyem mindkettőnket. A saját karrierem hagyján, Somi életét ketté törném ha kiderülne az egész, incidensé válna, ott ülnénk az aurorokkal. Te jó isten! Bele se mertem gondolni, gyorsan elhessegettem minden idevágó, zavaró gondolatomat.
- Igen, ezt meg tudom ígérni – Tartható dolog volt részemről, ugyanakkor vissza is ugyanúgy igaz kell legyen – Én is szeretném, ha őszinte lennél velem mindig és egyértelműen megfogalmaznád, ha valami nem jó. Az elmejátékok nem tartoznak a kinkjeim közé.
Motyogásomra visszakérdezett, ezért felsóhajtottam. Mellesleg kezdtem megéhezni. Hol van a kajám? Na meg a kávém?
- Hát öhm… Nem csak animéket nézhet az ember – forgattam szemeimet, az utána lévő dologra nem is reagálva. Nem éppen akartam én se vitát a Szilajról, így is örülök, hogy az előbbit sikerült valahogy átvészelni. Homályosan de láttam, nagyjából hol lenne érdemes határokat húzni még. Rám fért az őszinteség, ugyanakkor a helyén kellett kezelnem Somit. Ő fiatal, könnyed, én pedig hulla merev. Engednem kellett volna a dolgokat és csak sodródni az árral. Csak féltem. Őszintén rettegtem, mert párszor már csaptak fölém olyan magas hullámok, hogy én komolyan azt hittem, ott hagyom fogamat. Vajon ő is hasonlóan viharos volt legbelül? Kíváncsivá tett, de kérdezni lusta voltam.
- Oóóóóh!! Én a helyedben utána vágnék bármibe is! Próbáltam még Svédországban iskola mellett utcán zenélni, nem mondom, hogy nem sikerült, csak szar volt, mert sietni kellett állandóan. Gyakran megoszlott a figyelmem több dolog között és nehéz lehet, ha az egyikkel megcsúszol, késel. Élvezd ki a szabadidődet és próbáld kimaxolni, ezt javaslom.
Oh, az édes gyerekkor milyen fenséges! Még nem tudod mennyi felelősség terheli le vállaidat, éretten is max. sejtheted, na de az éles tapasztalat átformál. Ámbár sok nekem se jutott, nem hívhatom magam az utcán zenebonálástól teljes állású, negyven életévét leélt veteránnak, ugyanakkor a munkán már én is gondolkodtam. Ezért szeretnék olyan köztes megoldást, ami nem csak hobbi lehet, hanem remekül át lehet konvertálni üzletté és beleillik ennek a világnak a kereteibe. Pálcakészítő akarok lenni, helyet akarok. Ki akarom nyújtani az ágaimat és élni! Teremteni! Ha esetleg a saját sose jönne be, a helyi pálcapiacon még bepróbálkozhatnék… Ismeretes volt egy pálcabolt a közelben, ekkortájt született meg a gondolat bennem, hogy meglátogassam. Egy nap talán el is jutok addig.
Csalódottságomnak, mi szerint Somi nem ismer senkit az iskolában aki rézfúvos hangszeren tolta, halk „owh”-val adtam hangot.
Nehéz lesz így a jazz irányzatba eljutni…
- Rendben, a hétvége felelne meg nekem is inkább. Van művészeti ház a faluban, meg ott ha minden igaz, valami terem, egész nagy színpaddal. Marha jó ott az akusztika, azt hallottam – bólogattam elismerően – Többet azért nem tudok csak mondani, mert még nem jártam a helyszínen, az a tervem, hogy lecheckkolom holnapután.
Kihozták és lerakták elénk rendelésünket. Éhesen előredőltem, szemeimmel felfalva az étket, aztán egyből az ital felé kacsintgattam. No ennyit Somi „Egészséges életmód” c. előadásáról! Lelkesen dörzsöltem tenyereimet a csodálatos írkávét meglátva, és az étek helyett rögtön azt húztam közelebb. Túl jó az illata!
- Leginkább figyelmes evéssel, nem diétázok de próbálok mértéket tartani, hogy miből mennyit és hogyan eszek. Dohányzom, így épp ezt nem vallanám egészségesnek, viszont ügyelek az ivásra, meg edzek – félretoltam a pohár kávét, egyelőre nem kortyoltam bele. Jó étvágyat kívántam a fiúnak és enni kezdtem a magam pizzáját. Ez a vajsörös pizza kissé habos volt, a vajas ízhez enyhén karamellás utóíz társult. Remekműnek gondoltam és nagyon jól esett. Amennyiben Somi esetleg ledöbbent a dohányzás részletétől, legalább rágással kitölthettem a kínos csendet. Ha hozzá tudott szólni bármit, csak örültem.
- Öööö... – eltakartam egy épp kikandikáló falatot, majd számat törölgettem. Hirtelen jött lehetőségnek tűnt a kérdezgetés. Nem táraztam be megfelelően, illetve csínyjével sokadszorra megakasztott, amiről elsőre nem tudtam, hogy csíny.
- Mi van? – Hirtelen felegyenesedtem, ezzel kicsit kilökve a széket magam alól. Élesen csikorogtak fémlábai a hűvös padlón, miközben lelkem messzire utazva az emlékek spirálján csúszdázott. Kitágult orrlyukakkal kerestem a tekintetemmel régmúltam bántalmazóját, aki annak idején a véremmel akarta vörösre festeni a svéd suli falait. Reménytelen volt a keresés, de kicsit pozitív is abban, hogy nem találtam meg az illetőt. Elragadott a hév, még mindig befolyással volt rám és nem kis feneket keríthettem valaminek, ami… A fiú mosolyából leszűrve tényleg csak egy csíny volt.
- Ja – fújtam ki a levegőt. Fáradt voltam most ehhez. Visszahúztam a széket és lassan leültem. Az asztal alatt picit remegtek combjaim – Vér az éppenséggel nekem is jöhetne. Majd pizza szószként használom!
Tettem hozzá aztán.
- Elég éles váltás lesz az eddigihez képest, próbálom diszkréten feltenni. Bántottak -e valaha azért, aki vagy? Két dologra értem ezt: az egyik a jellemed, a másik… ez – Ujjammal a nemrég Somi által felkötött szivárványos karkötőre böktem. Gondolom a melegségéért vegyes értékelést kapott, ami alatt tisztán azt értem, hogy talán bántalmazói is lehettek. Nem akartam a saját élményemet újra felidézni. Most még nem. Se drámázni. Arra viszont kíváncsi voltam, már ha meg akart nyílni abban, hogy neki mi a tapasztalata. Talán akkor én is hozzá tudtam adni valamit a magam történetéből.

Somlay Kornél

Először hallottam Somit olaszul beszélni. Fogalmam sincs miről hadovált, de nagyon klassz volt! Gyakorlottnak tűnt a nyelvben.
- Nem – csóváltam fejemet. Somi percekkel később elmondta a jelentését is. Megszoktam, hogy a fiú olyan elvontnak, ugyanakkor nagyon művészinek tűnt mivel sok hasonló furcsa mondatot tudott – Tehát valaki olyannak gondolsz engem, aki beleillik a mindennapi életed darabjai közé?
Reméltem inkább ez, és nem arra gondolt, hogy teljessé teszem őt. Szép gondolat, csak szerintem mindenki eleve már egy egészként kezdi és két egész egység alkot egy rajta kívülálló… harmadik dolgot, ha már mindenféle érzésről hadováltam idáig, akkor kimondom, a szerelemre gondolok. Viszont nem mondanám, hogy bennem olyan gyerekes hű de nagy erővel tombolna. Még keresnem kellett erre a megfelelő kifejezést, amit biztosan nem ezen a napon találtam meg, a pizzériában. Hozzá kellett tennem hangosan a szituációhoz a következő kérdést:
- Mióta tudsz olaszul? – hitetlenkedtem.
Gyönyörű váltás következett, én kérdeztem, a fiú meg meghagyta, meséljek. Azt hiszem valahol igaza van, nem várhatom el, hogy mindig ő kérdezgessen.
Rozsdásodom, értettem flörtölési stílusomra.
- Eddig négy barátnőm volt, mind ebben az iskolában. Nagyjából a vékony és tőlem kisebbek az ideáljaim. Egyikkel sem éreztem azt, hogy mentálisan megközelítőleg egy szinten lennénk, ezért elég fárasztónak véltem őket. Neked voltak már más kiszemeltjeid? Mármint itt a suliban – érdeklődtem.
Sejtelmes mosoly terült szét arcomon, mikor ahhoz érkeztünk, mit mondanék magamról egy ismeretlennek.
- Ő az apám – nevettem el magam hamar – Viccen kívül! Férfi ágon nálunk mindenki Stephen Zimmermann. Szeretem a pálcakészítést és a gitározást. Mindenről is megvan a véleményem és szeretek konstruktív vitákat folytatni, meg ha kicsit nyeregben érezhetem magam. Azt hiszem ebben teljesedek ki Levitásként. Nem szeretem az unfair szituációkat, vérlázítónak tartom. Veled mi a helyzet, Somlay Kornél?
Szép szavak, szép szavak. Ejj.
Zavaromban kissé szaggatottan fújtam ki a levegőt, mint amikor a nyár forró és párás levegője égeti torkodat.
- Hmm, figyeljen akkor, hátha lesz készleten később – mondtam viccelődve, ötlet hiányában. Érdekesség, valamilyen a magyar nyelvtanulást segítő könyvben találtam a 44. oldalon ezt a mondatot, de őszintén se nem könnyű, se nem jó példamondat. Diáknak készültem, nem logisztikusnak. Aztán belegondoltam, ha valaha boltom lesz, igenis tudnom kell hasonlóval felelni, mert nem mindig lesz egy adott pálcatípus készleten.
Somi szavai közt a „Közel” erőteljesen ki lett hangsúlyozva. Értsem úgy, hogy egyfajta megtiszteltetésben részesít azzal, hogy velem egyáltalán szóba áll? Ez jó lenéző! Egy hosszabb ideig tartó zavart idézett elő bennem, ami később letisztult, ahogy tovább beszélgettünk.
- Nos, nem vagyok túlzottan az etikett híve, de azt mondják, hogy a beszélt időponthoz képest 15 perc türelmi idő még belefér. Én azt mondanám, ha valaki negyedórával később se tolja elő a képét, akkor fordulhat vissza. Elítélem őt, mert még ha nem is mindenkiből lesz jövendőmondó, az egyén saját felelőssége úgy intézni mindent, hogy időben a helyszínre érjen. Utálok várni, 15 perc nálam még belefér, nem szólok rá semmit, de ha több, akkor el szoktam tűnni és csinálom a saját dolgomat. Az, hogy te a csattra pontos érkezést követeled meg, az én morálomhoz képest túlzottan szigorú és nem értek vele egyet, de elfogadni elfogadom.
Lágy nevetésben törtem ki, amit a fiú úgy értelmezhetett, ahogy akart. Akár meg is sértődhetett rajta, de ha elég értelem szorult belé, talán átment, hogy korántse gúnyból reagáltam így.
- Ki tudja! Lehet akkor sose tudom meg magamról, hogy bi vagyok és nem hetero! Mert én ugyan nem titkoltam semmit – ingattam szőke fejemet – Fingom se volt arról, hogy mit éreztem a vízesésnél, vagy azt, hogy most mi kering bennem. Hazugság lenne mindent elsöprő szerelemnek hívni és piedesztálra emelni téged. De kifejezetten boldog vagyok.
Mostanra csurgott le, mi van, ha a fiú szimplán érdemesnek tart arra, hogy komolyabban szóba álljon velem? Az én hiányosságomnak tudható -e be ez a fajta lassúság, vagy vajon az új tapasztalat öröme az, ami kicsit elködösített? Közös fogadalmunkra, hogy csak is az igazat mondjuk egymásnak, bólintottam egyet. Kár lett volna túlragozni. A mese nézés, és egyben a háttérben összeomló, férfias becsületem volt a téma. Meg kellett védenem minden erőmmel!
- Hát ööööö… Azt is nézek – hangsúlyoztam, nehogy egyből téves következtetésekre jusson. Talán az, hogy csakis miatta kezdtem el meséket nézni 19 éves nagy szamár létemre, erős túlzás. Nevezhettük általános érdeklődésnek. Jobban hangzott.
- Ó tényleg, a hazamenetel. Már el is felejtettem – morogtam dacosan. Nem rúgták ki aki itt akart maradni. Általában ekkor tűntem el rejtélyes körülmények között egy stresszlevezető cigire, mindig ezt az ingert váltotta ki belőlem a roskadásig pakolt bőröndök, lebegő könyvcsomagok és rikácsoló baglyok látványa. Kicsit irigyeltem azt, akinek volt lehetősége hazalátogatni. Volt pár jófej gyerek Uppsalában, de csak miattuk nem mentem volna vissza. Max. akkor, ha erős indok vezérel, például Zsanna nyaggat egy svéd hegyi túrával. Hisztis picsa, de neki is megvannak a maga bajai, ahogy elnéztem. Szívesen kirángattam volna a burokból, még ha csak egy napra is…
Lehet egy nap én keresem fel őt!
- Pont azt érzem, hogy nekem az egyetlen családom ezek a kőfalak, a diák társadalom tudálékos de becsületesebb rétege, meg a tanárok. Na, közülök se mindegyik, de az most más téma. Nem igazán maradt más nekem, Kornél – meredten néztem az asztalt -, de boldog vagyok…!
Szívből jövő mosollyal ajándékoztam meg a fiút. Érezhette, hogy nem mártírkodok, habár így is ott csengett szavaim mögött valami megfoghatatlan, távolról érkező szomorúság, amit érezhetett kicsit, ha odafigyelt.
- Ki tudok kapcsolni egy kicsit. Még egy tavat is tudok, aminek télen forróak a padjai, nem fagysz meg. Te hogy vélekedsz erről és… hova mész majd haza? Öhm, a díjat meg hagyd csak. Elsősorban magadra gyűjtsd, azt mondtad fontosak neked a tanulmányaid, nem?
Már csak az hiányzott, hogy lehúzzam.
Szó sem lehet róla.
A szemeimet forgattam, ami az ablakon át beszűrődő fény miatt épp zöldes árnyalatot kapott. A szükséges rossz elérkezett: túl sokat mondtam! Konfliktusba kerültem magammal fél pillanatra.
Kellett neki mondanom a dohányzást!
Eleget hallgattam már én ezt a svéd iskola prefektusaitól akik már pusztán lépteimből meg tudták mondani, ki vagyok. Éreztem hátamon tekintetüket, figyelték mikor szegem meg újra a dohányzásra vonatkozó előírásokat, amiket komisz fejemmel újra és újra szívesen megcsináltam. Unottan hümmögtem. Aha, káros hatások. Rákkeltő. A dobozon tüdők, meg emberek, amit akarsz, hogy elriasszon a cigitől Na most a színtiszta igazság, hogy mindez messze nem elég; aki szívni akarja, fogja is. Van akinek az alkohol, vagy kávé, nekem elsősorban a nikotin „a cselekvés ami kikapcsol és önmagamhoz vezet”.
Az előbb említett konfliktus hamar elillant, nagyokat pislogtam, kővé dermedt arccal. Kornél nem csak meggondolatlan volt most, de hülye is.
- Somi, ez ír kávé! – hördültem fel. Nyúltam is a pohárért, de ő gyorsabb volt és körülbeül elmarta tőlem - Alkohol van benne!
Tettem hozzá rövid hatásszünetet követően. Amint letette az italt, orrom elé emeltem és meglötyköltem a megszentségtelenített remekművet. Ugyan csak egy méretes korty volt, de szag alapján nem spórolták ki belőle a whiskeyt.
- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan. Két dolgot néztem ki belőle: most vagy megint átkúr, vagy tényleg… Hogy aggódtam -e érte? Hááát… Őszintén nem volt fogalmam arról, hogyan viselte a piát. Régen rossz, hogyha visszaköszön az ebéd. Arra, hogy a pincért emlegeti, inkább figyelmen kívül hagytam. A távolból kiszűrődő apró hüppögésből viszont hamar kikövetkeztettem, hogy a szőke csajnak sincs ma jó napja… Amennyiben nyugtázhattam a fiú állapotát és esetleg hátradőlhettem, ráért rendezni ezt a félreértést – egyelőre.
„Megijedtél, Steph?”
Először nem feleltem a kérdésre, hogy megijedtem -e, mert rá tudtam volna vágni olyat amit megbánok. Támadásnak vettem és rosszul esett, hiszen régi emlékeket triggerelt, amiről ő mit sem sejtett. Szemforgatva leültem és halkabbra vettem magam:
- Igen, eléggé – Reméltem átmegy neki a dühöm. Meg kicsit azt is, hogy hirtelen felállásomból, a szék nyikorgó hátratántorodásából nem fogott semmit a fiú és csak betudta egy szimpla ijedelemnek a reakciómat meg a belőle fakadó hirtelen kilengésnek. Csak a kis shit showja miatt nem árultam volna el neki a bántalmazómról semmit. Magamban duzzogtam még egy darabig, aztán lehiggadtam, elengedtem. Aligha lett volna értelme kvázi őt hibáztatni olyan miatt, mely bennem szunnyad még jó darabig, s reményeim szerint ott is maradt, egy ajtó mögé bezárva. De ez a bántalmazás téma egyenes sínnek tűnt a zárt ajtók felé, amelyeket örökre zárva tartottam volna... Szavait hallva elöntött a méreg, kezeim az asztal lapján nyugodva azonnal ökölbe szorultak. A gyerekek különösen brutálisak azzal szemben, ami „nem hétköznapi” és szembemegy a neveltetésükkor megismert nézetekkel. Ha kvibli vagy, azért szólnak be, ha jobban eltrécselsz a futóférgekkel, mint a boszorkányokkal és varázslókkal, akkor meg azért. A melegek szerintem olyanok, mint a méhszerű lények a rózsakertben, amit pár ember károsnak ítél mert nem hajlandó megismerni őket, ezért egy pálcapöccintéssel vagy mérges bájitallal elintézi őket. Gyakorlatilag egy létező, és az ökoszisztéma szerves részét képező dolgot próbálnak ignorálni, vagy egyenesen eltűntetni és nem fair, hogy ennek a Somihoz hasonló értelmiségiek isszák meg a levét! Reméltem, sose jön el az a pillanat, amikor beszólnak neki, esetleg nem történik rosszabb...
Át kellett gondolnom, mennyit oszthatok meg a kíváncsi ifjonccal a múltamból. Egyből nyitni és elmondani mindent túl kockázatos volt, na meg külső szemszögből rohadt ijesztő a másik félnek. Somiban a… randipartneren kívül a leendőbeli gitáros buddymat láttam, nem a pszichológust akit azért fizetsz, hogy meghallgasson.
- „Küzdj és bízva bízzál!”? Bántottak bezony és valami hasonló szemléletet próbáltam kikovácsolni abból a rakás szarfészekből, de csak mostanra sikerült – vigyorogtam büszkén – A beszólogatás semmi volt, az ettől leheletnyivel magasabb szint meg az, amikor megtéptek. Azért bántottak, mert látták, hogy hagyom és lehet, aztán én okoztam nem kis meglepetést, amikor megtanultam a sarkamra állni.
Kitettem az asztalra bal kezemet és felfordítottam. Egy hegre mutattam az alkaromon, közel a vénámhoz.
- Ez itt egy önvédelemről hátramaradt „emlék”. Tudod mi az a bicska? Na, ezt azzal okozták – meséltem nosztalgikus állapotba lépve. Kisfilmként lepörgött előttem újra ez az emlék. Szar volt és tanulságos.

Somlay Kornél

- Számomra nem – adtam határozott választ – Először totál az jött át, hogy az illető megtalálja a másik felét valaki másban és ketten alkotnak egy egészet; de én szerintem két lélek eleve egy egészként találkozik és emiatt ha együtt vannak, akkor amit, ahogy csinálnak, az alkot egy rajtuk keresztül áramló, harmadik dolgot, amit némiképp szerelemnek lehet hívni. Nézd hozzá azt, hogy magát a szerelmet lehet csak szavakkal leírni.
Felvállaltam amit előzőleg gondoltam az olasz nyelvű tételmondat kapcsán, viszont az elmondottak csak egy részét fedték le. Folytatni akartam a szót, de ösztönösen visszafojtottam lélegzetemet, amikor kimondta, csak miattam tanulta meg az olasz mondatot. Pár másodpercig ültem csak így és hamarjában vettem is tovább a levegőt, még mielőtt itt beleköhögök udvariatlanul mindkettőnk szavába és megszakad a jó kis gondolatáramlás.
- Épp ezért sose olvasok irodalmi műveket – ingattam fejemet – Megleptél egy pillanatra, hogy csak miattam képes voltál külföldi anyagot memorizálni.
Aprón elmosolyodtam, megmutatva gödröcskéimet. Hozzá picit hunyorogtam is, mintha a szemembe sütött volna a nap; kivéve, hogy mi még az épület árnyékos oldalán ültünk és velünk ellentétesen helyezkedett el a világos oldal. Túlzás lenne azt mondani vajon, hogy prizmaként tekintettem Rá? Amin átfut a fény és szétbontja hét alapszínre. Számomra a fiú valóban egy színes egyéniség!
- Mindig csak végletekbe ütközöm – folytattam gondolatszálamat a szépirodalmi műveket illetően – Pedig biztos erre is van valami kifejezés vagy vers, ha konkrét novella vagy regény nincs. Mert hát, hogy őszinte legyek én se csípem ezt a szerelmes sallangot és az utána vágyódást vagy a totál vak rózsaszín ködöt és kész! Látszik miként gondolkodtak a régi kor írói. Szerintem mi ebben az esetben erősen köztes állapotban járunk, mondjuk. Laza a kommunikáció, szívesen töltünk időt egymással, úgy vettem észre, viszont nem lógunk egyfolytában a másikon. Egyébként más téma, de gondolkodtál azon, hogy megpróbálkozz az írással? Lehet jobbat alkotnál, mint a régiek vagy nagyon sok mai.
Kérdésére értetlenül felvontam szemöldökömet.
- Nem – feleltem őszintén és megvártam válaszát. Mikor átgondolta, megpróbálta visszafejteni, hogy én valójában miként értelmeztem a neki szánt kérdést, helyeslően bólintottam. Jobban érdekelt kivel próbálkozott előttem, az előző kapcsolatai, ha voltak. Alig hittem a fülemnek! Előkerült „Zsanna” neve. Döbbenetemben azt hittem, lefordulok a székről, ezért gyorsan előrehajoltam és kezeimmel az asztalra könyököltem, így ha el is borulok, legalább két kézzel meg tutam ragadni valahogy a bútort.
Nem lepleztem arckifejezésemet.
- Kárási-Tóth Zsannáról beszélsz? – pislogtam rá. Utána szünetet tartottam, hallgatva a fiút. Vannak ikertesói, szeret tanulni és kíváncsi. Az olvasással sok újat nem mondott el magáról, viszont a időskori betegség fogalma megijesztett. Ezt igyekeztem nem kimutatni fél pillanatra sem. Csak reménykedtem, hogy nem Alzheimerről van szó, az a kór talán még a mágusvilágban is rossz hírnévben állt.
Próbáltam arra figyelni, amiket elmond magáról, ez félig sikerült is, viszont egy részem nem tudta teljesen hova tenni Zsanna nevét. Faltam a szeleteket a pizzából, miközben eszembe jutott, a lány is mesélt a saját szemszögéből, így a dolog valid lehet. Önzőnek fogok tűnni, de örülök, mert nem jött nekik össze. Részben ennek köszönhető, hogy ami egy véletlenszerű találkának indult a vízesésnél, abból most nem csak egy szimpla tagfelvétel lett a bandámba, hanem simán több is kikerekedhet belőle. Optimista voltam.
- Figyelj… köszönöm, hogy meséltél magadról. Mielőtt reagálnék, engedd meg, hogy Zsannára rátérjek. Összefutottam vele, ezért tudom ennyire, kiről van szó. Elég érdekes személyisége van. Sajnálom, hogy nem jött össze, fogalmam sincs mi járhat a fejedben vele kapcsolatosan. Viszont itt szeretném a hálámat kifejezni, mert így legalább tudunk kicsit ismerkedni és csak… meglátni, hogy mi kerekedik ki ebből az egészből.
A késős témáról egy izgalmas ismerkedős kérdés jutott eszembe.
- No jól van, Mr. Pontos, még ha nézetünk a késést illetően el is tér, egy elég érdekes dolgon gondolkodom. Tegyük fel, hogy eljön a világvége és már csak negyedórád maradt kiélvezni az életet. Te mit tennél, hogyan használnád ki ezt az időt, ha más értelmesebb dolgot is lehet benne csinálni?
Kíváncsi voltam, mit tenne, hogyan priorizálná a dolgait. Lehet amit elmondott a kérdésre válaszként, akár nekem is tanulságént szolgálhatott. Úgy láttam, meglepte őt lágy nevetésem, ennek pedig szívből jövően örültem. Egyszerűen csak jókedvem volt Mellette. Amikor meghallottam a szót, ami némiképp le tudta írni a bennem játszódó dolgokat, felcsillantak szemeim és csak arra tudtam fixálódni épp.
- Fellángolás? – elgondolkodva dörzsölgettem államat – Mióta létezik nálatok ez a szó, és mióta van a lángnak iránya?
Szavaim őszinték, töprengők voltak, ebből érezhette a fiú, hogy nem az agyát akartam húzni. Csak ezután foglalkoztam mondandója többi részével.
- Attól függ! Ha saját magunk elől rejtjük el önmagunkat, akkor magunknak hazudunk. Én viszont nem elrejtettem, ha így értetted, hanem ténylegesen nem voltam vele tisztában. Én heteronak vétem magam nagyon sokáig, hetero kapcsolataim is voltak és te vagy az első fiú, akivel úgy érzem, hogy van ez a… „fellángolás”.
Csak nekem lett hirtelen kurva melegem? Zavaromban elkaptam tekintetemet, ami hamarjában maró kínná változott. Kínosan éreztem magamat, ezért lesütöttem szemeimet. Kit akarok álltatni? Csak elhúztuk a kikerülhetetlent: muszáj volt valamilyen mértékig beszélnem a híres-neves családomról. Az „elfeledkezésre” nincs mentségem, őszintén nem érdekelt, mit csinálnak mások! Ők hazamehettek, én ugyanúgy itt maradtam! Max. néha mentem le a faluba lófrálni. Azt hiszem, a legfájóbb kérdés az volt ma, hogy nincs senkim, aki hazavárna, aki átölelne… vagy büszke lenne rám? Hevesen csóváltam fejemet. Szőke hajkoronám velem együtt táncolt. Ha ló lettem volna, lecsapom az összes legyet két mozdulattal.  
- Nekem nincs hova hazamennem – válaszoltam mindenféle kertelés nélkül, szárazon. Az asztalt bámultam. Ezután erőt véve magamon keményen a fiú szemeibe bámultam.
- … Vagy aki hazavárna. Az anyám, aki fél-véla volt, kiment Olaszországba szőlőtermeszőnek. Feltehetően még él, de nem hallottam róla semmit. Talán a negyed-vélaságom kapcsán már meséltem a fél-vélaságáról, említőlegesen. Az apám mugli születésű. Miután anyám elment külföldre építgetni a saját kis világát, mi lassan eladósodtunk és jöttek is a behajtóemberek. Ekkor döntött úgy az utolsó szó jogán, hogy inkább árvaházba ad, ezzel engem megmentve. Egyke vagyok, így az, hogy tesóhoz menjek, ki volt csukva, a család többi része elég széthúzó, nem akarlak a szükségesnél tovább traktálni vele. Nekem lett tető a fejem fölött, apu viszont a híd alá került. Az árvaházban éltem nagyon sokáig, és még akkor is, amikor megjött a Bagolykőbe szóló behívólevél. Én akkor döntöttem úgy, hogy szorgos leszek, gyűjtök némi pénzt és iderepültem a gitárommal együtt. Aztán jött a vonat, a többi meg sejthető. Én még ha nehéz is, boldog vagyok, mert önerőből mindezt végig tudtam csinálni, megmaradt az érdeklődési köröm, és úgy gondolom, hogy jó humorom lett, némi makacssággal és tudásvággyal megspékelve. Az itt lévők valahogy mindig lazák és a hálókörlet is luxus. Szerintem majdnem olyan jó, mint a svéd sulimban volt – hadartam el egy szuszra. A végén vigyorogtam, aztán meghallgattam Somit. Magam elé képzeltem a pompás családi házikót, kandalló fényt és a szeretettől roskadó szülőket, akik már vártak a gyerekükre. Idillinek tűnt.
- Hogyha hazamész – megköszörültem torkomat -, vigyázz magadra meg a kaméleonodra is. Nem feledkeztem el a lehetőségről és egyszer szívesen megtekinteném. Használd ki a rendelkezésedre álló időt és pihenjed ki magad. Én általában a saját hálókörletemben alszom ott, ahol csak egy ablak van, ott elérhető vagyok általában. A bérlési díjat meg még átbeszéljük akkor, egyelőre forrjon ki és maradjon meg lehetőségnek az a hely.
A kapcsolatot, ha a miénket jobb szó hiányában nevezhettük annak, nem akartam véresen komolyan venni, hanem pont a helyén kezelni. Én nem akartam volna elköteleződni, egyből feltételeket szabni és megkötésekkel élni, viszont igenis élni akartam, és ha úgy adta, részt venni Somival részt venni mindenben, amiben csak lehetett. Őszintén? Vele akartam menni! Vele akartam menni… a szüleihez, kimozdulni a mindennapi rutinból, de egyedül akart lenni, nekem pedig tiszteletben kellett ezt tartanom. Magányos tervszövögetéseimnek Somi szabott gátat, kérdéseivel.
- Nem hiszem, hogy ott találták fel, viszont ír whiskey van benne, az erős – most már belekortyoltam én is, így, Somi munkájának hála így ketten a pohár feléhez értünk – Fuuhhuh, ráadásul nem spórolták ki, az is igaz!
Összeszorítottam szemeimet az italtól, mielőtt ismételten a fiúra siklottak volna.
- Tudtam, azért választottam. De ízesítőnek szokták beletenni, nem azért, hogy berúgj tőle. Honnan tudtam volna, hogy ennyire megtöltik?! … Szerintem amúgy egész jó… lehetneee, de most hogy mondod, lehet tényleg Woodstockban vagyunk.
Kínomban tarkómra tapasztottam jobbomat és fejemet dörzsölgettem. Azt gondoltam, ennél már nem lehet rosszabb, komolyan aggódni kezdtem a fiúért amellett, hogy az ijesztegetése miatti dühöm is odabent kavargott. A kettő együtt majd’ szétfeszített, viszont Somi értelmes választ adott és bocsánatot is kért a korábbi húzásáért.
- Jól van, örülök, hogy nincs bajod! – mondtam megkönnyebbülve – Már megijedtem…
Utána fejemet ingattam, kezemmel intettem.
- Ugyan. Nem bántottál meg, viszont amiért így cselekedtem, amögött egy nagyon mély dolog áll, amiről még nem szeretnék beszélni. Később viszont ha úgy alakul, akkor nagyon szívesen.
Nem olvastam az Ember tragédiáját. Minden amit most mondott, csupa új információ számomra. Inkább ki sem mondtam mindezt hangosan, a végén még kínjában lehet, hogy kiesett volna székéből az ifjonc. Bólintottam és megköszöntem, hogy mindezt elmondta nekem, végül csendbe burkolóztunk. Lelkünk néhány percre összefonódott, az emberi fül számára kivehetetlen frekvencián édes hullámokat dúdolva. Keze az én kezemen forrósággal árasztott el, fejemet az övére lehunytam szemeimet és kis híján el is aludtam. Kábán pislogtam párat és kitöröltem a homályt tekintetemből, amikor a „Putty!”-ra figyelmes lettem. Ha előzőleg mondott, vagy csinált valamit, azt sajnos nem hallottam meg, mert félig valóban bealudtam már. Felhúzta felsőjének ujját ez a majom, mutogatta nemlétező izmát, aztán itt bókolgatott nekem. Egek! Először vörösödtem fülig mellette.
- Somi! – szóltam rá erélyesen, viszont letarolt egyetlen mondattal. Fél percig megszólalni se tudtam, csak gyengéden mosolyogni rá.
Azt hiszem nem engedem soha alkohol közelébe.
- Köszönöm.
Részeg játékában - mert más különben miért dalolászott volna? -, egyedül a megvédésemről szóló mondatára tudtam reagálni és ez jó volt így. Halkan súgtam neki, hogy nem rendelünk semmit, próbálkoztam leállítani őt, sikertelenül. Mintha aranyhangja egyszeriben elszublimált volna, jelenleg egy fuldokló kacsáéra emlékeztetett, szavai pedig felém dobott rajszögekre, amit a portrék is csak „mulatósként” emlegettek. Hangoskodására vagy harmadjára jött ránk szólni a szőke pincérnő, immáron csípőre tett kézzel. A másikkal hevesen a kijárat felé mutogatott.
- Szerintem mi menni – álltam fel. Az asztalra raktam valamennyi pénzt, vélhetően többet, mint amennyibe a kiszolgálás került, és felállva sietősen a fiúhoz fordultam, hogy segítsek neki támaszkodni, illetve kisétálni a pizzériából.

Somlay Kornél

- Köszönöm! Haha, azzal, hogy amikor megismersz valakit és ő egy új nézőpontot hoz magával, egyet tudok érteni. Hozzá tud tenni az értékeidhez meg el is venni, partnerfüggő - Nem akartam hozzátenni azon apró részletet, hogy mellette észrevétlenül változni kezdtem. Nem drasztikusan, de például megnyitott nálam egy csapot a mesenézéssel és általános művelődéssel. Totál másként gondolkodott tőlem és ez… tetszett.
Elhúztam számat. Megértettem az indokait, pontosan ezért nem szerettem volna én sem írásba kezdeni. Mondjuk Somiért kár, amilyen elméje van tele referenciákkal, véleménnyel, ötletekkel, szerintem hacsak egy tépett fecnire írna és bemesélnénk a fiúról, hogy egy híresség, rövid időn belül kapkodnának érte a nők, meg talán más pasik is. Ki tudja!
- Nekem is sok minden jár a fejemben. Elég fura dolgok. Nem akarnám ma kifejteni, mert hosszú lenne, de köztük van, hogy általában azért elrontok szavakat, illetve… - ajkamba haraptam - Jobban beszélem, mint írom a nyelvet. A levelet amit végül neked adtam behívónak, a tizenötödik és egyetlen sikeres próbálkozásom a levélírásban. Tök égő.
Arcomat kezeimbe temettem. A helyesírást nagyon gyakorolnom kellett, még szerencse, hogy nem látott rá példát, mert ő, aki sokat olvasott biztosan szörnyet hal és visszafejlődik egy ebihal szintjére. Örültem, amikor hagytuk süllyedni a témát. Nem akartam sajnáltatni magam, majd gyakorlom még, az írás egy tanulható dolog. Jobb is lehetek belőle, talán csak idő kellett.
Ahogy Somit hallgattam, átjött egy számomra ismeretlen fájdalom, már én kaptam szívemhez kettőnk helyett is. Az egyoldalú szerelem kihunyó fénye, amely plátóivá lett - Somi képletesen elvesztett valakit, aki most kerülte, habár nekem nem egyértelmű, hogy vajon szégyenérzet, bűntudat, vagy más egyéb okok miatt. Zsannával csak ismerkedtünk azon a napon a barlangban, mégis megnyílt magáról és az anyjáról. Olyan dolgokat mondott el, amit nem biztos, hogy mással megosztana, hacsak nem bennfentes, akit érdemesnek tart a bizalomra. Kicsit kérdéses ő minek tartott engem, habár ellenállt a karizmámnak és nem ajánlotta fel „szolgáltatásait” amit a suli mosdójában végez, nem úgy, mint egyesek, khm. Amondó vagyok, az a némber kurvára leterheli és egy nap tönkre is teszi őt, ha mindennek hagyja magát alárendelni csakúgy. Zsanna látszólagos erős jelleme semmi; egy remek kifogás arra, hogy magával is elhitesse, hogy így minden a legnagyobb rendben van.  Nagyon bennem volt mindez, ki akart törni és Somi haragjával jobb kezem ösztönösen ökölbe szorult. Feszültségemet meglepettség váltotta fel, amikor a tenyeremből áradó forróságot figyeltem. Körmeim mélyre vájtak és kiserkent a vér. Lenyaltam az összes vörös pontot és hallgattam. Nem éreztem helyénvalónak magyarázkodni a lány jelleméről. Helyette közelhúzódtam a fiúhoz, ha igényelte, lágyan átöleltem. Hallgatásom többet mondott mindennél.
- Nem – S mint mindig, hallgattam őt egy műről beszélni. Kicsit visszarepültünk a Vízeséshez, ott is körülbelül csak oktatni tudott, kulturálni, amit a legkevésbé sem bántam, mert őszintén rám fért.
- Fellángolás – ismételtem szemeibe nézve – Megjegyeztem.
A Moldovát is, meg még inkább: a szót, mely irányt adott nekem. Abban a szomorkás csendben is fél pillanatnyi otthont teremtett számomra Somi jelenléte, átjárt a hála, mert meghallgattak, próbáltak megérteni és most az egyszer senki sem ítélkezetett felettem. Szabad voltam, mint a madár, büszke jellememre, külsőmre, hol itt a gond?, kérdezem. A magánnyal, a vegyes érzésekkel, ezzel a… ezzel a fellángolással,. Nem kötöttem őket az orrára, csak mosolyogtam, némán, rejtélybe burkolózott kékjeimmel felé csapva, mintha a napsütötte tenger hullámjaival próbáltam volna magamhoz édesgetni őt.
- Heh, megpróbálom! – Megpróbálom, de nem ígérek semmit.
Nem akartam magyarázkodni az alkohol miatt sem. Nehéz érzések jártak mellkasomban a nap elejétől kezdve, erősen feszített és az ír kávé egy ízletes megoldásnak tűnt ami oldhatja ezt a különös érzést. Különben én, aki régebben sokat partyzott, még jól bírtam, Somi viszont kezdett lecsúszni. Mérges kommentárját elengedve fülem mellett tudatlanul búcsút intettem mára az értelmes Somitól, majd hirtelen beállt nála egy új tudatállapot. Szavajárása kevésbé volt kimért, sokkal akadozóbb meg nyíltabb.
- Hé, figyelj oda jobban! – kaptam oda amikor lehuppant mellém. Még szerencse, hogy elég nagy volt az a szék, különben simán összetörhette magát, amilyen törékeny. Kínomban ott hagytam még a kávémból is negyedkortyot, meg három szelet pizzát. Remélem odaadták a környék faunáinak, vagy a hobóknak, érdekelt aztán! Priorosan maradék méltóságomat próbáltam öszeragasztgatni, míg Somi az ajtófélfáig bírta és kint már valahogy tovaszállt a magabiztossága.
- Hey Son, mi van, sokk volt? – humorizáltam. Vicces látványt nyújtott a maga módján. Kicsit talán aranyosnak is véltem ügyetlenségét – Na gyere.
Segítő balomat nyújtottam neki, ha már igényt mutatott rá. Legalább az ő méltósága maradjon fent. Lába cuppogva a pocsolyába ért és legalább ilyen hangot hallatott amikor a térdét próbálta emelgetni. Annyi idő eltelt eme kis mozzanattal, hogy elgondolkodtam azon, hogy a nyakamba veszem a fiút egy darabon, mert olyan hót részeg egy nagyobb kortytól, hogy az már nekem égő.
- Az csak sár – feleltem türelmetlenül – Menjünk.
Szerencsére Mr. Könyvmoly csodával határos módon kiszabadult a tócsaszörny fogságából! Útnak eredtünk végre, aztán jött a következő bakiparádéba illő jelenet. Direkt nem mentem most már utána, hanem hagytam, hadd terüljön el a padon, ezzel remekül megválaszolva kérdését.
- Szerintem tudtad te, hogy költői a kérdés – sóhajtva utánanyúltam és ellenkezést nem tűrően felsegítettem. Csekkoltam sérüléseket kutatva, majd rendben találtam annyira személy szerint, amennyire a helyzet engedte – Ejha! Te aztán a helyzethez képest jól bírod!
Elismerő szavaimmal jutalmaztam, amiért a feje még a nyakán volt, meg rajta a ruhái. Nem álltam én készen semmi félreérthetőre.
- Aha, persze - Ahogy Felix Salten Bambijában is áll: „A kicsi mit sem értett a sokféle énekszóból, kiáltásból és beszédből. Nem is figyelt rájuk. És egyet sem érzett meg az erdő lehelte ezernyi illatból”. Én nem tudhattam Somiban mi kavaroghatott, az alkohol reméltem nem rúgja fel nagyon. A kastély közelében igyekeztem úgy vezetni, mint tanuló a tanulót, hogy senki ne értse félre egyikünket se.
- Talán most már értem, mit jelent a fellángolás – mondtam neki azért csendesen, amit aztán vagy megértett, vagy nem, rábíztam. A hálókörletbe vezettem, ahogy kérte, onnantól magára volt utalva. Reméltem senki se látott vagy értett minket félre. Belehaltam volna, ha miattam a fiú célponttá válik.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Valentin-nap, a szingliség hivatalos ünnepnapja, amit az amerikaiaktól vettünk át. Én nekem személy szerint nincs vele problémám, csak értelmet nem látok a szeretet és szerelem lelimitálásának egy napra. Mellesleg a hülyeség mellett ekkortájt kap szárnyra rengeteg brilliáns ötlet is. Páros kiállítások, akciók bizonyos ajándéktárgyakra. Donovan ma viszi a boltot helyettem, így úgy döntök, bevetem magam a pizzériában meghirdetett eseményen. Nem feltétlen szeretem azt, ami vagyok, de talán egy út az elfogadáshoz az, ha befordulás helyett kifelé próbálok nyitni, illetve azért bevallom őszintén, hogy szeretnék az önsajnáltatáson túllépni végre! Hajamat lazán lófarokba kefélem és fogom egy fekete hajgumival, aztán göncön tünedezem. Hamar eldől mit vegyek fel, hiszen a ruhatáram főleg a már említett színű darabokból áll, de ha lehet, nem néznék úgy ki, mint aki gyászmenetre készül. Végül felkapom két kedvenc darabom is, a jó kis sötét alapon fehér ág- és levélmintás ingemet, valami farmert, meg fekete alkalmi lábbelit. Ha már bevetjük magukat, tegyük stílussal! Végül pálca a zsebbe, indulhat a nap. Lágy, pézsma illatú parfüm felhője kíséri lépteimet. Nem fullasztó. Kellően frissítő épp csak annyi, ami dob össz megjelenésemen. Kellemes sétával elmegyek valahová még, aztán elérek a Félszemű kukoricáig, amihez kellemes emlék társul Somi képében.
Bárcsak tudnám mostanság, hogy mi van veled.
Megsajdul a mellkasomban valami és "összegyűrődik". Mielőtt túlságosan átengedném magam ennek az érzésnek és a  vele járó nosztalgiavonatnak, belépe meghallgatom az instrukciókat és oda is megyek az 1-es asztalhoz, ahol nem más ül, mint a…
Túlélési Alapismeretek tanárom?!
Hirtelen rám tör némi elveszettség a ledarált útmutatást szinte teljesen elnyomva, mert hát ilyenkor hogy és mint illik köszönni, meg hát mégis csak a tanárom, vagy mi. Még bőven, hogy odalépnék, megpróbálom egy kifújással levetkőzni zavaromat, hogy aztán a sokak által "Legcukibbnak" bélyegzett mosolyommal odalépjek a hölgyhöz:
- Szia! - köszönök neki. Végignézve arcán legalább olyan elveszettnek tűnik, mint én, az talán jó kiindulópont. A közvetlenség se feltétlenül rossz, az iskolán kívül vagyunk elviekben. Kihúzom a széket, leülök, aztán mindenki meredhet erre a látszólag üde és fresh égimeszelőre - Mi a helyzet?

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Néha megszáll a vállalkozó szellem és akkor ugrok fejjel az ismeretlenbe. Kipróbálom ami éppen érdekel, nagyon max. nem váltja be a hozzá fűzött reményeimet, aztán ott hagyom. Návay kicsit arra a földet simogató, gödröket és rongyokat vízszűrőnek használó csávóra emlékeztet, csak ezerszer intellektuálisabb kisugárzással, több ésszel, na meg... Van rajta mit nézni. Eléggé szép arca van ahhoz,  hogy a sztereotípiáknak ellent mondva fent tartsa figyelmemet. A tárgya már nem kifejezetten nyerte el tetszésemet. Nem az ő hibája, valószínű csak nem vagyok az-az ultra mászkálós-túrázós típus. Merlinre mondom, legalább randin ne hozná szóba a tárgyát...! Mindezt palástolni igyekszek.
- Mi van akkor, ha csak rajtad keresztül tudja keresztül ezt kitapasztalni? Lehet ő tőled nyuszibb - vigyorodom el. Arcomon kirajzolódnak finom vonású gördöcskéim és kölcsönöznek számomra kellemes, kiegyensúlyozott küllemet. Sokáig nem szólok közbe utána, mondja csak amit gondol, annál több mindenből tudunk építkezni. Elképedve hallgatom a túráról született ötletét, kellemesen meglep vele és ennek humor formájában adok hangot:
- Te aztán szeretsz a magasba törni, mi? - nevetek halkan, érdeklődőn előrébb hajolva az asztal fölött - Szóval Mátra. Használhatnád ennek az ismerősnek kifogásnak, hogy egy kísérleti gyógyítóbűbáj felfedezéséhez kell.
Tekintetemmel követem kezét ami áldozatul ragad egy csokikockát. Nem szeretnék kínos jeleneteket, ezért várom, hogy teljesen elhúzza onnan, mielőtt lelkes mozdulattal én is a kupacba nyúlnék, utána elgondolkodott ábrázattal heves bontogatásokba kezdve.
- Nem volt különösebb programom, szóval úgy döntöttem, eljövök és kipróbálom magam - bedobom számba a csokoládét és olyan hamar benyelem, hogy így még a mugli papírdaráló se dolgozik - Ezen kívül első nagy koncertünkre készülünk a bandámmal.
Kissé megborzongok. Úgy érzem valaki folytonos figyelemmel kísér és egyelőre erősen úgy hiszem, hogy újfent gyermeki lelkesedésem próbál utat törni magának legbelül ami ezzel a furcsa mellékhatással jár.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Vele együtt nevetek szoknyás felvetésen és megpróbálom elképzelni az unokabátyját. Furának fura, de a mai világban bármi elképzelhető, én meg laza vagyok és mindenkit úgy meg annak nézek, akinek prezentálja magát. A gond ott kezdődik, amikor az egyénről mutatott kép élesen eltér a valóságtól, az viszont már más téma. A bon-bonos papírt zsebre vágom, majd ha végzek, szépen kidobom a közeli kukában, addig jó helye van nálam. A tanárnő szavára meg könnyedén legyintek.
- Ne szabadkozzál! Ez csak arról árulkodik számomra, hogy szereted azt, amit csinálsz - mosolygok biztatóan rá - Én is szerencsésnek vélem magunkat.
Ha tévednék, sincsen probéma, magabiztosságot sugároz felém azzal, hogy beszél. Nem csak két kuka néz egymásra, akik próbálnak egy beszélgetésnek kinéző dolgot csinálni. Felszökken szemöldököm amikor megnyílik. Szóval hárfaművésznő! Lemásolom a mozdulatait, de nem tudatosan. Csakúgy jön a féloldalas asztalra könyöklés.
- Szerintem a hárfával simán fel lehet lépni ott amúgy. Láttam egy lány ismerősömet a Művelődési-házban nagyközönség előtt rajta játszani. Senki sem szólt közbe, nehogy megzavarják - mesélem lelkesen, vigyorogva. Ezért furcsállom amit mond, hiszen az én szótáram nem ismer olyan hangszert ami nem színpadra való - Deeee nem vagyunk egyformák. Én azt hittem a szájharmónikára, hogy valaki fuldoklik, mégis befutott vele.
Széttárom karjaimat, aztán elébe megyek a rám zúduló kérdések hadának.
- Rock banda vagyunk, akik szeretnének egyszer a jazz vonulatba is belekóstolni - nevetem, hiszesen két műfajról van szó amik élesen eltérnek. Aztán ki tudja, lehet sikerül - Én akusztikus gitáron tolom, de ha úgy adja az isten, akkor nagyon szeretnék elektro-akusztikusra váltani. Mellette énekelek is. Ha már itt tartunk, te milyen műfajú zenéket szeretsz?

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Érzem, hogy mostanra nem csak felkeltem a nő érdeklődését, hanem természetesen alakul a beszélgetés és egyre több közös téma vetül fel. Időnk ugyan már nem sok van, de én biztosan kihasználom még a rendelkezésre álló perceket.
- Igen, megértem. Viszont volt aki gondolt erre és készített elektromos hárfát is. Hallottál már róla, hogy ilyen is van? - törik ki belőlem jó kedélyű nevetés. A maga nevében visszafogott, nem szeretnék illetlen lenni és másokat zavarni. Gyorsan körbepillantok utána, ezután irányítom vissza kék íriszeimet az előttem csíkosban ülő nőhöz.
- Nocsak! - csodálkozok rá. fél pillanatra még fejemet is elengedem. Pozitív hírek! - Én is szeretem a rockkot meg a metált! A rappet szintén, szerintem tök egyedi műfaj. Sokakat megoszt viszont. Te hogy vagy vele? Hmmmm. Eddig a Művelődési-ház és az iskola között ingáztunk, mert nem bírtuk tartani a bérleti díjat a Művelődési-háznak, a suli viszont nem nagyon szereti, hogy ott koncertezünk "mindig". Viiszont sikerült meggyőzni a vezetőséget a zene konstruktív hatásairól és megkaptuk a Színjátszósok próbatermét. Felesbe használjuk velük. Két hetente próbálunk és legközelebb húsvét körül lesz koncert. Ha gondolod gyere el!
Kacsintok és villantok felé játékos mosolyt. Egész új megvilágítást nyert így a tanárnő és úgy érzem, hogy hamarosan a végéhez közeledünk vele, de tök sok új dolgot megtudok róla.
- Említetted, hogy auror vagy. Melyik részlegen dolgozol, szabad tudni?

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Kibontok még egy bon-bont és úgy két harapással el is tüntetem a föld színéről. A papírt a korábbihoz hasonlóan zsebembe süllyesztem, őt hallgatva. Immáron egyre biztosabb vagyok benne, hogy Návay nem az én ízlésvilágom, de attól még hihetetlen boldogság jár át a helyzet nyújtotta újdonságtól. Itt beszélgetek egy  professzorral olyan lazaságban, mintha mindig is ismertük volna egymást. Van benne egyébként valami megfoghatatlan, gyermeki bűbáj. Lehet az arca teszi, vagy az összképe, ezt nem tudom eldönteni, viszont olyan ártatlannak tűnik.
- Igazad is van és meg tudom érteni - húzom el a szám. Jártam mágikus hangszerboltban, a rúnázott elektro-hárfák árából igencsak szép villára tenne szert a varázsló Bogolyfalván. Nem győzködni szeretném amúgy szerencsétlent, csak felhívni a figyelmet, hogy amúgy vannak lehetőségei, ha nem szeretne vele élni, az Návay döntése.
"Beni".
Ezen csak mosolygok, a színjátszókör vezető neve kissé gyerekesen hat becézve. Előbbi arcmimikám széles vigyorra vált. Igent mondott! Topzódik a lelkesedése és nem tudok segíteni magamon, én is izgatottá válok, hogy a tanári gárdából Noán kívül mást is sikerült elérnem. Jó, kérdés még valóban eljön-e, de az legyen a Holnap problémája.
- Azt a ku-, kutya! - korrigálom ki magam még éppen hajszálnyival azelőtt, hogy istenesen káromkodnék.
Tizedes! Egy tizedes a randipartner!
Akaratlanul is elvörösödöm a lelki szemeim előtt megjelenő tanárnő képétől, ahogy valami díszes, kitüntetésekkel teli egyenruhával vonul el előttem. Ösztönösen ajkamba harapok, mert hát tetszik a látvány. Elszomorít mondjuk, hogy éppen nem valódi. Ilyenkor roppanok össze a realista gondolkodásmód súlya alatt, mivel nem adhatok az elképzelésre. Nem hagyhatom magam elragadtatni, különben...
- Nagyon menőn hangzik! - felelem őszinte lelkesedéssel hangomban. Remélem, imádkozom, hogy őszinte lelkesedésnek higgye! Nagyon nő bennem a para, hogy félre fogja érteni. Hogyan magyaráznám ki magam innen? Sos-ben keresnem kéne valamit ami leföldel. Szerencsére visszapasszolja a labdát.
- Pálcakészítő - válaszolom egyszerűen - Most töltöm a másodévemet. Mindjárt vége.
Csüggedt vagyok egy kissé. Nem akarom ilyen hamar abbahagyni és kissé szomorú, hogy el kell búcsúznom a sulitól úgy, hogy valódi haverom is alig van. Nehéz az introvertáltak élete.
- Dolgozom is a suli mellett. Részmunkaidőben eladóként a pálcaboltban - teszem hozzá később lelkesen. Féltem felvetni Donovannek. Teljes munkaidősként kezdtem, de elértem azt, ami, mikor még Venanttel beszélgettünk az üvegházban, csak elképzelés szintjén létezett. Kiégtem egyhamar és megbeszéltem a főnökömmel, hogy kezdek kiégni és sürgősen ki kéne találni rá valamit. Én nem akarok felmondani. Úgy jött szóba a munkarend váltás. A 4 óra jobb a 8-nál, a magánéletemre és a bandára is több idő jut így.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

- Ha olyan fiatalon válna parancsnok az emberből, egész biztos nem lenne gondja az anyagiakkal - mosolygom játékosan. Számomra is képtelenség, persze, arra viszont tökéletes témazárás mellett, hogy kis humort csempésszek vele a társalgásunkba.
- Köszönöm szépen! - elismerésétől melegség fut végig mellkasomban. Megtölti szívemet a büszkeség - Mármint az országban? Természetesen, de saját bizniszen még nem gondolkodtam el.
Homlokráncolva félre tekintek, majd vissza rá. Remek ötletet ad vele, nem ártana  ezt magányos óráimban továbbgondolnom, mert idővel nekem kell majd tudnom, hogy merre tovább. Most még csak ellubickolok az iskolában és a színfalak mögött szétvet az ideg. Furcsamód a lehetőségek tárháza, mintsem azok hiánya az ijesztő számomra.
- Mostanában megfogyatkoztak, aki tehette, kivonult külföldre. Emiatt az állam magasabb kezdőbért ajánl, ha frissen állsz be dolgozni a szakmába.
A pálca a legfőbb túlélési eszközünk, a megélhetésé pedig a pénz. Voltam olyan elvetemült, hogy elsősorban a munka öröméért dolgoztam, de egy héten belül elszublimált a kezdőlendület és elkezdtem az anyagiakat nézni. Félretenni.
- Én erről pont lecsúsztam, de a munkát szeretem. Azt mondanám, hogy könnyen el tud vele helyezkedni az ember, ha okosan csinálja - válaszolom, majd apró szünetet tartok. Kis gondolkodást követően újból megszólalok - Emlékszem, első napom volt. Bejött egy eridonos lány, hogy nem tudta a pálcája magját, ezért megkért valakit, hogy vágja ketté neki az egészet, és attól majd okosabb lesz. Nem lett, illetve elintézte saját magát és ismételhette újra a másodikat.
Egy mágiával átitatott fókusztárgyat veszélyes ilyen radikális módszerrel megközelíteni. Annak a lánynak is főnixtoll mag volt a pálcája belsejében, mint nekem. Nem mertem rákérdezni, hogy milyen bűbájjal sikerült szimmetrikusan ketté hasítani a fát, de a vágás nem volt teljes, hanem csak a markolatig tartott ki olyan szépen. A markolat ép volt, illetve senkinek se esett baja, viszont eshetett volna, ha a főnixtollat eltalálja. Egyébként is kiszámíthatatlan mágiára képes, hát még ha megbütykölik!
- Szerencséjére senki se sérült meg, de komoly büntetőmunkát kapott és vásárolhatott új pálcát. A mag maradt a régi. Jó, mi? - kérdezem, hitetlenkedve megrázva fejemet.
Gyerekek!

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Halk kuncogást hallatok, jelezve, hogy bejön a lazasága. Az a vállvonás kicsit én vagyok. Felismerem benne magamat, s a tüzes jellemet.
- Még keresem az utamat. Elgondolkodtattál, szóval lehet öt év múlva már saját vállalkozásom lesz. Ki tudja! - aprót nevetek és rámosolygok. Még gyötrődök rajta egy sort amikor egyedül leszek. Egyelőre azonban csak ő számít… Aranyos, ahogy a csokit eszi. Észreveszem, hogy többet néz. Ujjaival gyakran téved az édességet tartó tál felé. Azt hiszem már csak ezt teszem az emberrel, ha elememben vagyok: lázba hozom! Magamat is elengedem. Ahogy néz… Ezen a ponton nagyon nagy erőt igényel, hogy visszafogott tudjak maradni.
- Te kerültél már bajba ott valami miatt? - kérdezem érdeklődéssel hangomban. Azon kellemesen meglepődöm, hogy a főnixek közül való és nem kicsit szidom magamban az eget, amiért nem oda kerültem. De nem akarok hálátlannak tűnni, mert különösebben a Levitával sincs bajom. Kifejezetten imádom minden furcsaságával együtt. Nálunk ha ki is ugrott valaki a toronyból, előtte biztos kiosztotta a másikat, jó tudálékosan ahogyan nálunk szokás, aztán remélhetőleg odafigyelnek a mi környékünkön is azokra a védő bűbájokra, amikről Návay beszélt. Nem akarom soha megtudni, hogyan végezte az, aki megpróbált nálunk véget vetni az életének és esetleg sikerült neki. Azokra a sztorikra senki sincs felkészülve. Na de amikor oda terelődik a téma, hogy a kettévágott pálca esete csak a jéghegy csúcsa…! Kíváncsi vagyok, az előttem ülőnek milyen élmények ragadtak meg a fejében diák korából. Jobban belegondolva hozzám képest max. picivel tűnik idősebbnek. Nem tudom eldönteni.