37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2024. február 14. 20:59 | Link

Vakrandi
Öltözék
3-as asztal


Nem számítottam sok mindenre, de mostanában eléggé ramaty a csajozós életem. Már ha lehet annak nevezni a semmit és egyáltalán ez a fogalom létezik az én szótáramban, vagy éppen rám nézve. Bár sok lányt ismerek, de nem igazán kerültem senkivel túl közeli kapcsolatba, akivel meg igen, Zsanna, vele pedig nem rontanám el a szuper kapcsolatomat azzal, hogy többek lennénk, mint barátok. Persze igazán egyikünk sem próbálkozott a másik irányába ilyen szinten, így aztán továbbra is csak jóbarátok vagyunk, és én ennek szívből örülök. Nem tudom, hogy egyébként hiányzik-e valaki az életemből, mert időm az nem sok van. Jól megtalált a karma, legutóbb még Julcsinak azt bizonygattam, hogy mennyi unatkozós időm van... na, azóta nincs. Ezek ellenére ez jó mókának tűnt, hogy eljöjjek ide, meg miért ne találhatnék valakit, akivel bármi is lehet. Ezt jól megfogalmaztad Gergelyfi, gratulálok! Amúgy tök jól megcsinálták az egészet, egészen Valentinos lett, én kábé ilyennek képzeltem. Szóval már csak meg kell jönnie az első valakinek, akivel tíz percem lesz. Fogalmam sincs, hogy az mire elég, elsőre inkább kevésnek érzem. De egy jó első benyomást még tehetünk a másikra, ebben bízom.


Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc


Tűzes Főnix
offline
RPG hsz: 131
Összes hsz: 744
Írta: 2024. február 16. 17:42 | Link

Vakrandi
3- számú asztal
- Outfite

Egyik nap sétáltam bogolyfalván és meglelt a szerencse, hogy szerepelhetek egy érdekes randevún. És a vacsora is jól hangzott. Még sohasem volt pasim szóval elfogadtam. Hiszen ki mondana nemet egy ilyen ajánlatra. Most érkeztem meg nemrég a pizzériába. Soha sem jártam itt szóval ezért is nagyon izgalmas. Belépek és elámulok. Nagyon szép hely. Oda sétálok a pincérhez és elmondom, hogy a Valentin napi vacsorára jöttem. Elmondja, hogyan is fog zajlani az esemény. Aztán meg is mutatja az asztalomat. A hármas számú. Leülők és leteszem a kis táskámat. És várakozom, hogy kivel hoz össze először a sors. Aztán meglátjuk, hogyan is lesz. Izgatottan forgolódom. Végül lenyugszom, mert  még a végén rossz benyomást keltek a másik félnél és azt nem szeretném. Mikor magam elé nézek már elém került valaki. Szóval kicsit meglepetten, de várok, hogy elkezdjük és közben észrevétlenül körbe pillantok. Durva mennyi ember szingli a nagyvilágban. Erre mindig rá csodálkozom. Mindegy is. Most magamra kellene fókuszálnom és a beszélgetésekre. Összekulcsolom a kezemet és várom, hogy az előttem lévő kezdeményezzen. Aztán remélem, hogy lesz valami ha nem akkor legalább megpróbáltam és egy élménnyel gazdagodom. Talán nekem kellene nyitnom. Nem hagynom kell, hogy a másik fél kezdeményezzen. Az a normál. Nem? Na majd kiderül érdeklődve figyeltem az előttem lévőt.
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. február 16. 18:47
Hozzászólásai ebben a témában

Fekete Nonó
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2024. február 17. 13:29 | Link

Vakrandi
Öltözék
3-as asztal


Nem volt elvárásom, inkább csak a kíváncsiság hajtott. Jó férfiként - mondja ezt egy 17 éves - korábban érkeztem, mint a partnerem, szóval egy kicsit várnom kellett. Legalábbis nem jött még senki, hogy lecsapjon rám, hehe! Azért azt is remélem, hogy lesz olyan, akiben reménykedhetek valamiben. Fú, már a hátamon is kezd felállni a szőr, hogy most mégis mit is mondjak majd neki? Tíz perces etapok vannak, hát, szerintem csak valami első benyomásos dolgot lehetne kitalálni. Nem mondom, hogy nem jó a beszélőkém, de nem igazán randiztam még. Az igazánt le is ehet húzni. Na, ekkor jön meg egy nálam tutira idősebb lány, de ő sem az a típus, aki túlöltözi ezt a randit. Na, máris egy közös pont, nem?
- Szia, randizni jöttél? - ú, baszki, micsoda kezdés! Nem, nem azért van itt, csak fél kiló sertéstarjáért ugrott be, meg egy lókolbászért. Gratulálok László, milyen humoros vagy ma. Ja, nem. Amúgy meg Nonó az, nem tudom, hogy mit hülyülök, egy házba járunk. Hát, nem tudom ki sorsolt össze, de nem hinném, hogy egy idősebb csajnak most épp én kellenék.
- Nonó, hogyhogy itt? Érted rajonganak a pasik - érdeklődöm, mert semmi más nem jut eszembe. Amúgy az infóm kitalált, mit tudom én, hogy éppen érte rajonganak-e a pasik. Csinos nő - mert már tuti több, mint 18 -, szóval miért ne rajonganának.
- Mondd el Gandalfnak, hogy mi a hobbitok - vigyorgok, majd kijavítom magam. - Mármint neked mi a hobbid - kíváncsian várom a választ, miközben a hajam megnövesztem és őszre színezem. Ha már Gandalf.
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc


Tűzes Főnix
offline
RPG hsz: 131
Összes hsz: 744
Írta: 2024. február 17. 15:59 | Link

Vakrandi
- Ez érdekes lesz - 3-as asztal
Outfite

Kicsit furán nézek a nálam jóval fiatalabb srácra. Hiszen szerintem ez evidens, hogy randizni jöttem. Hacsak nem tévesztettem el a helyszínt. Kicsit elmosolyodom. Végül megpróbálok erőt venni magamon, hogy ne csináljak magamból hülyét.
– Igen. – mondtam leplezett meglepettséggel. Végignézek rajta és elmosolyodom.
– Érdekes. Nem tűnt fel. – viccelődöm.
– Hát… Valahogy nem jött össze eddig. De talán most szerencsésebb leszek. – kihúzom magamat, hogy bátrabbnak és nyugodtnak látsszak. De amúgy nagyon izgulok. A fiúra összpontosítok, hogy most ne kalandozzon el a figyelmem.
– Fú… Olvasás, meg a természetben nagyon szeretek sétálni. Meg nagyon szeretek a kastélyban sétálgatni. Még az első években a felfedezés miatt mostanra csak a móka kedvéért. – válaszolom.
– Neked? – kérdezek vissza, mert nem jut eszembe jobb. Majd az asztalról elveszek egy epret és elkezdem enni. Közben pedig várakozom a válaszára. Miután megettem újra összekulcsolom a kezemet és mélyen belenézek a szemébe.

Kicsit nézem majd elkapom a tekintetemet a fiúról és csak úgy nézek a semmibe és elkezdek gondolkodni azon vajon “miért nem sikerült eddig párt találnom”. Talán azért, mert utoljára egy nálam jóval kisebb diák volt a kiszemeltem, de miután ő visszautasított nem próbálkoztam. És a levitás fiú meg hát… azzal megint csak nem lehetne semmi ezért is nincsen senkim.
– Még régebben bejött valaki, de miután az a személy visszautasított nem próbálkoztam. – sóhajtottam egyet
– És valahogy után se jött össze. És nem is próbálkoztam. Meg hát senkinek nem tetszettem eddig vagy legalábbis senki nem mondta. Szóval így. – Mondom ki a gondolataimat. Mert nincs veszteni valóm.
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. február 17. 16:11
Hozzászólásai ebben a témában

Fekete Nonó
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2024. február 17. 17:55 | Link

Vakrandi
Öltözék
3-as asztal


Tök rendes tőle, hogy mosolyog és nem néz hülyének direkt. Az, hogy magában mit gondolhat, nagyjából tudom, mert én is kábé azt gondolom, hogy egy idióta vagyok, mert ilyet kérdezek. Hagyjuk is. Cukin mosolyog.
- Lehet azért nincs, mert nem tűnt fel - húzom fel a szemöldököm, mert ilyen bölcsességeket is tudok. - Gondolod? Én nem tudom, hogy egy tíz percből tényleg összejöhet-e valami, de nem biztos, hogy ilyen szemmel kéne ezt nézni. Már az is valami, hogy olyanokkal beszélgetsz, akikkel eddig nem, vagy keveset - vonok vállat és fészkelődöm egy kicsit. Ez mondjuk tényleg igaz, hogy ha valaki bejön, vagy éppen nem, de lehet, hogy megismered annyira,  hogy máskor is beszélgessetek. Lehet, hogy ő lesz a nagy Ő, vagy bemutat olyannak, aki lesz a nagy Ő. Csak pozitívan, Laca, csak pozitívan.
- Én szeretek utánozni mindenkit. Meg szeretek sétálni, csak a móka kedvéért - az utóbbi mondatot Nonó hangján mondom. Ha nem is tökéletes, hallottam már hasonlókat, így nagyjából jóra össze tudom rakni. Azért vigyorgok, remélem nem veszi bántásnak, vagy ilyesmi. - Amúgy érdekes, de csak a kviddics jut még eszembe, mint komolyabb hobbi. Azt is inkább nézni szeretem, oké, játszani is, de abban nem vagyok annyira szuper - újabb vállvonás tőlem. A lényeg, hogy mindig megyek ide-oda, sajnos még nem vettük át a mugli sportközvetítést, pedig milyen menő lenne már?! Tuti minden meccset megnéznék. Közben kiderül, hogy Nonó már egyszer próbálkozott. Miért csak egyszer? Vetődik fel bennem a kérdés, de mire felvetődik, már meg is válaszolódik.
- Jó, de hát nem mindegyik személy ugyanolyan, lehet, hogy második már nem utasított volna vissza. Gondolom - ebben azért nem vagyok annyira biztos, ráadásul sok tapasztalatom nekem erről nincs. De hátha ez a sok vakrandi majd elindítja a folyamatot. Közben visszaváltozik a hajam "Lacássá" és még az ősz szín is visszabarnul.
- Arra azért ne várj, hogy valaki odalép, hogy "teccő nekem". Vagy legalábbis én biztosan nem így udvarolnék - fancsali képet vágok, miközben elgondolom, hogy amúgy hogyan udvarolnék. Gőzöm sincs, de nem így, ahogy mondtam. - Mire számítottál, amikor ide jöttél? - ez egy olyan kérdés, amire még én is keresem a választ. De egyelőre minden oké.
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc


Tűzes Főnix
offline
RPG hsz: 131
Összes hsz: 744
Írta: 2024. február 17. 18:53 | Link

- Vakrandi -
Outfite - 3-as asztal
- Ez érdekes lesz

– Lehet. – Válaszoltam. – Kitudja. Igazából próba szerencse alapon jöttem ide. – Mondom a srácnak.
– Igen, ez is igaz. Nyilván az is volt, hogy ismerkedjek másokkal, de azért kicsit reménykedtem… Tudod, hogy van ez. – Közben a következő kérdésre válaszolt.

– Az szuper. A kviddics nagyszerű sport. Bár nem szoktam játszani csak néha nézni ahogyan a pályán gyakorolnak.
– Igen ez is igaz. De valahogy magamnak is meg akartam magyarázni, hogy pontosan mit érzek. Mert… A megismerkedésünkkor… Hogy is mondjam. Nem voltunk túl jobban. Aztán valamikor kibékültünk és nem sokkal később elkezdtem iránta többet érezni. Eddig próbáltam figyelmen kívül hagyni. De, valahogy nem ment. – körbenézek. Mert mintha az előbb láttam volna Stephen-t. Végül inkább nem keresgélem. úgy is összeakadunk majd ha itt van.

– Igen, tudom. De valahogy nem is akartam erre gondolni. Hiszen lekötött a tanulás. Szóval ezért is tettem félre addig az érzéseimet. Aztán meg valahogy elfelejtettem. Ennyi. – Mondom ki végül. Majd kis ideig csend támad.

– Talán… – félbe szakítom a mondatomat és végig gondolom. Nem is tudom mire számítottam. Igazából semmire.
– Próba szerencse alapon jöttem. Hátha megismerkedem valakivel aki szimpi és akkor majd elindul valami. De aztán lehet, hogy nem. – Vonom meg a vállamat.
– Ennyi igazából. Te? – Kérdezem ha már ő rákérdezett. Biztos neki is megvan az “oka”. Közben még egyszer körbe nézek hátha meglátom a levitást, de egyelőre nem. Pedig mintha láttam volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Fekete Nonó
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2024. február 19. 19:28 | Link

Vakrandi
Öltözék
3-as asztal


Szereti a kviddicset, akkor rossz ember nem lehet, nem igaz? Nem igaz, de jobb, ha így gondoljuk. De az, hogy meg sem próbálta még, hát az azért nonszensz. A suliba ingyen lehet gyakorolni, és vannak biztosan olyanok, akik segítenének. Swallow például biztosan jó edző lehet, ha valaki bírja a megjegyzéseit. De hát melyik edző nem kiabál? Oké, ő lehet, hogy be is törné az orrod, de hát na, mégsem felnőtt. Nem zárják börtönbe érte.
- Hát próbáld ki, mi történhet? - vonok vállat, és inkább nem mondom meg, hogy valójában mik történhetnek. Jobb azt csak megtapasztalni, mielőtt bárkinek elmegy a kedve előre. Habár nekem nem ment el, szóval ha nekem nem, másnak sem fog. De úgy látszik, hogy a szerelmi próbálkozásai is csak egy személyig jutottak el. Ezt viszont nem tudom igazán megítélni, mert a Bestijeim elmentek, utána meg valahogy nem nagyon akaródzott kapcsolatba kerülni senkivel. Nem mondom, hogy nem néztem meg a lányokat - Zsanna mindig elmondta a kritikus véleményét, így könnyebb volt nekem is másra fogni, mint próbálkozni -, de nem jutott még az ösztönös dolgokon eszembe más, ha úgy voltam a csajoknál. Így aztán valahol nem véletlen, hogy itt kötöttem ki.
- Akkor mondd el neki, mit veszíthetsz? - teszem fel a nagy kérdést. Mert amúgy tényleg, mit lehet veszíteni? Onnantól sem lehet reménykedni olyan dologban, ami addig sem volt? Nem hinném, hogy érdemes felülni egy olyan vonatra, ami nem arra megy, amerre mi is menni szeretnénk.
- A tanulás miatt nem? Hát ez azért gyenge kifogás, de végül is. Én sem tudnék sokkal jobbakat kitalálni magamnak - kuncogok, mert tény, ami tény, valami kibújót úgyis talál az ember, ha nem a tanulást. Most nem ér rá, vagy másra kell koncentrálni, jobban kell kinézni, mikor majd megkérdezek egy lányt, szóval eddzeni kell, stb. Az ember találékony, ha arról van szó, hogy mit nem akar csinálni. A szavaira nem tudok válaszolni, én is nagyjából úgy jöttem ide, hogy nem voltak elvárásaim. Maximum minden marad a régiben. Közben elveszek egy szivecskés csokit az asztalról és befalom. - Bocs, de nem maradhat itt dísznek - nevetgélek, miközben ő befejezi a mondandóját.
- Engem egy kicsit hajtott a kíváncsiság, hogy milyen is egy vakrandi. Egyelőre jó, bár nem tudom, hogy ez a 10 perc mire elég. Az eleje elég döcögős szerintem ahhoz, hogy már csak hat perc legyen az, ami ér is valamit, nem? - kérdezek vissza, és eldöntöttem, hogy majd a következőnél más stratégiát fogok alkalmazni. Sőt mindegyiknél másikat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek mi jön be, vagy mi nem. Lehet, meg is kérdezem majd a végén Nonót is.
- Amúgy te járnál fiatalabbal, mint mondjuk én? Nem ajánlat, csak érdekel, hogy a lányoknak nem gáz-e, ha fiatalabb a srác - azért gyorsan letisztázzuk, hogy nem vagyok én ilyen goromba, hogy ajtóstul törjek a házba. Meg aztán megriasztani sem akarom őt, mert direktbe mondok ki ilyet. De a 10 perc tényleg kevés, és már alig van belőle...
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc


Tűzes Főnix
offline
RPG hsz: 131
Összes hsz: 744
Írta: 2024. február 19. 21:01 | Link

- Vakrandi -

Outfite - 3-as asztal
- Ez érdekes lesz

Egyetértek vele. Hiszen mi történhet.
– Pontosan. Nincs veszteni valóm. És legalább megismerek másokat is. - Aprót bólintok.
– Az a baj, hogy vele nem vagyok annyira… Barátságban. Sőt… Amikor megismertem akkor ellenség voltam a szemében. De most már kibékültünk. De ettől a kezdettől sokkal másabb lenne ha tudná.
– Igen, ez lehet gyenge kifogás. De a VAV-on túl akartam esni. Mert ugye buktam egyet a Vav miatt. Szóval ezért inkább félre tettem addig az érzéseimet. Ebben az évben meg valahogy nem. – ez a teljes igazság. Nem hazudnék erről. Nem lenne értelme.
– Hát igen. Végül is azért van itt nem? – Kérdezzem cinikusan és elveszek én is egyet.
– Egyetértek. Kiderül. – Vonom meg a vállamat sokadszorra. Le kéne szoknom róla.
Kicsit elgondolkodom.
– Nem tudom ezt megmondani neked. Hiszen minden lánynak más és más igénye van. Szóval ezt nem tudom meghatározni. Akár. – Kis szünetet tartok. – Szerintem ez nem feltétlen kortól függ. – Válaszolom.
– Nem gáz szerintem. Van aki lehet furcsának tartja. Főleg olyan aki már több sráccal járt. De mivel én még senkivel sem jártam így nem tudom. De szerintem ez ízléstől függ. – Nem tudom megállapítani. Hiszen van olyan aki a fiatalabb srácokra buknak. Szóval pechére nem tudom ezt elmondani. Ha tudnám, hogy a srácok mire buknak akkor már rég be vetettem volna magamat. Elmosolyodom.
– És te összejönnél egy idősebb lánnyal? – Kérdezek vissza érdeklődésből. Hátha kiderül valami érdekes.

Hozzászólásai ebben a témában

Fekete Nonó
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2024. február 20. 14:19 | Link

Vakrandi
Öltözék
3-as asztal


Lassan tényleg letelik a ránk szabott tíz perc. De legalább néhány csokival jóllakatom magam, ha nem is lesz egyik randiból sem semmi, legalább az édességszázalékom telített lesz. Ráadásul többféle töltelékkel vannak ellátva a csokikák, így az pár darab, amit elfogyasztottam a vakrandi első passzusa alatt, elég változatos volt. Szerencsére mindegyik ízlett, így még keserűség sem lesz bennem Nonó után. Mert egyébként eléggé meglepett a lány, végül is ő már felsőbbéves, sőt MT, mégis szán rám egy kis figyelmet, és egészen őszintén vetette bele magát a "randiba".
- Jaj, nem sikerült elsőre a VAV? Én már előre rettegek tőle - húzom el a számat sajnálkozva, mert együttérzek a veszteségével. - De az a lényeg, hogy most már meg van, szóval van reményem. Mármint neked sem sikerült elsőre, de másodikra igen, ebből meríthetek erőt magamnak, hogy valahogy mindenképpen túlélem majd - nem valami jó randitéma ez, szóval változtatok is a témán. Inkább már a kíváncsiság hajt, hogy mit gondol egy fiatalabbról. Mert azért én nem nagyon ismerek ilyen párt. gondolom ez azért lehet, mert a lányok hamarabb érnek, így pontosan tudják, hogy nem velem kellene kezdeniük, hanem egy idősebb sráccal, haha!
- Á, értem. Pedig igazán érdekelne, hogy mi fontos egy lánynak, és hogy fontos-e a kor. De akkor nem tőled fogom megtudni, sebaj - élénkülök meg, azonban nem úszom meg olyan könnyen, hiszen kapva az alkalmon, visszakérdez. Cseles!
- Én járnék, persze bizonyos határokon belül. Nem hiszem, hogy pár év számít, de szerintem egy mondjuk tíz évvel idősebbel nem jönnék össze. Kivéve, ha szándékosan elcsavarná a fejemet és kihasználná a tapasztalatai előnyeit. De normál esetben kisfiúnak érezném magam egy ilyen nő mellett szerintem - igen, határozottan így lenne, azért egy 27 éves nő már más kategória. Oké, szeretőnek bárkit el tudnék képzelni, de amúgy... tutira nincs mit szeretni bennem egy olyan idős hölgynek. De az is lehet, hogy alulértékelem magam.
- Még ha magam ellen beszélek is: neked mi fontos a másikban? Milyen pozitív dolgokra buksz? És mi az ami biztosan vörös zászló? - hát lássuk a preferenciákat és a tiltott dolgokat. Annyit azért nem tudok róla még, hogy bármilyen fogalmam legyen arról, hogy milyen dolgokat szeret. Habár, mivel szeret sétálni, biztosan jobban szereti a túrázókat, mint a tengerpartosokat. Meglátjuk.
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc


Tűzes Főnix
offline
RPG hsz: 131
Összes hsz: 744
Írta: 2024. február 20. 15:18 | Link

- Vakrandi -

Outfite- 3-as asztal
- Ez érdekes lesz

Nem akartam megijeszteni a fiút.
– Végül is csak átmentem. Sokat kellet tanulnom, de sikerült. Biztos neked is sikerülni fog. Ha kellően felkészülsz és oda figyelsz nem lehet baj. – biztatás képen megsimítom a fiú karját.
– Igen amúgy. A lényeg, hogy bízz magadban, az érzéseidben. Ha ezeket szem előtt tartod biztos sikerül. Nem kell rágörcsölni. Lehet, hogy nekem is ez volt a hibám. De legalább már túl vagyok rajta. – mondom.

– Az van, hogy minden lánynak más. Nekem a hűség és elfogadás mindenképpen. A megértés. De a külsőt se hagyom figyelmen kívül. Nekem mindennél fontosabb az összhang. De ez mindenkinél más. – mondom a fiúnak.
– Persze értem. Nekem is azt hiszem így. – mondom bizakodóan.
– És neked vannak elképzeléseid arról milyen lenne egy kapcsolatban? – érdeklődöm. Hiszen talán tudok neki ajánlani ha úgy van. És csak most tűnik fel, hogy lassan tovább kell állnia szóval meg kellene próbálnunk valahogy lekerekíteni. Na majd meglátjuk. Hátha bejöttem neki. De úgy érzem nem igazán biztos abban, hogy ez működhet. Én viszont azért nyitott vagyok sok mindenre. Szóval meglátjuk ő mit gondol.

– És te? Neked milyen az ideál? – kérdezem vissza kanyarodva az előző témára. És közben végig nézek rajta és várakozom a fiú válaszára. “Vajon nekem tényleg ez a legfontosabb egy fiúnál” addig pedig ezen a kérdésen gondolkodom. Mert ezt a kérdést igazából soha nem fogalmaztam meg és nem gondoltam végig. Azt hiszem amit elmondtam neki az lesz az. De lehet, hogy nem. Na majd ha valamikor lesz egy szabad percem akkor ezt végig gondolom és leírom a naplómba.
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. február 20. 21:29
Hozzászólásai ebben a témában

Fekete Nonó
Gergelyfi László
Diák Eridon (H), Negyedikes diák


A metamor fia
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 289
Írta: 2024. február 20. 20:38 | Link

Vakrandi
Öltözék
3-as asztal


- Igen, valószínű, hogy így van. Attól még parázok - vonok vállat, minek szépíteni a dolgot? A VAV-ról még olyat nem hallottam, hogy hű de könnyen átment volna valaki. Ha meg ilyen lenne, az biztosan valami Levitás, vagy ilyesmi. De szerintem még az éltanulóknak sem olyan könnyű. Még ad pár tanácsot Nonó ezzel kapcsolatban, de csak bólogatni tudok, azt nem tudom, hogy megfogadom-e majd. De még van két évem, addig majdcsak határozottabb leszek, nem igaz? De inkább térjünk vissza a randira és lássuk a medvét, vagy elő a farbával. Kíváncsian hallgatom őt, egészen hátradőlve figyelek, egészen elkerekedett szemekkel. Hát azért neki sem lehet könnyű megfelelni, vagy ezek nem olyan vészes kérések? Oké, a hűség egyértelmű, egy kapcsolat alapja. Ha az nincs, akkor nincs is kapcsolat. Elfogadás?
- Mit kell elfogadni? - kérdezem, bár a megértésben sem tudok most hirtelen mit találni. Mire gondolhat? Jól nézzen ki, ez mondjuk oké, legalább van egy pontom, hahaha! Összehang. Mármint, hogy ezek mindegyike meglegyen úgy nagyjából?
- Hát, csak elképzeléseim vannak. Gondolom, sokat találkoznánk, filmezés összebújva, közös programok, irigykedő pillantások. Legalábbis én szoktam irigykedni néhányszor, ha nem is túl komolyan kell ezt venni. Ennél többet nem igazán tudok így kapcsolat szüzen - kuncogok, mert filmekből és elbeszélésekből, na meg a szüleimtől tudom, hogy milyen egy kapcsolat. Gondolom nem egészen olyan, amilyet leírtam, de legalább szerepelnek benne. Az már száz kiváló!
- Hát, talán a szőkék? Bár tény, hogy már mindenki tudja festeni a haját, szóval ez nem feltétlenül nagy kihívás teljesíteni. Nem tudom igazából, a pontos paramétereket, de külsőre tetsszen. Te is csinos vagy. Nekem fontos az, hogy legyen benne valami érdekes, amire felfigyelek. Ez nem a külsejére vonatkozik, hanem hobbi, vagy mondjuk ha kviddicses az már félig nyerő. Ha meg a Mennydörgőben játszik, el is veszem - felnevetek, szerencsére nem hallatszik ki a bűbájkörön kívülre. De ha már így hátradőltem a 15 perc lejártát jelző hangra, hátra is esek a székkel. A lábaim az égnek meredeznek, én fuldokolva-röhögve vonaglok a földön. Habár ez kívülről elég furán hathat, kivéve Nonónak, mert ő legalább hallja is, nem csak azt látja, hogy egy hal vergődik, miközben feltápászkodik. A fejem vörös, de azért nem hagyom ki az öniróniát sem. Ezt tervezni sem lehetett volna jobban!
- Hát ez jó volt, levettél a lábamról, látod? - röhögök még egy jót magamon. - Na szia és sok szerencsét! - mondom, miközben egy másik üres asztal felé megyek. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő, kezdésnek nem volt rossz, sőt! Vigyorogva és magamat leporolva ülök a következő delikvenshez, azt hiszem máris bemutatkoztam. Csak ne lüktetne a tomporom!

*** Köszi a játékot ***
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller vándordíj 2023 tavasz/nyár
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon, Színjátszós, Másodikos mestertanonc


Tűzes Főnix
offline
RPG hsz: 131
Összes hsz: 744
Írta: 2024. február 20. 21:30 | Link

- Vakrandi -

Outfite- 3-as asztal

- Ez érdekes lesz
Bólintok.
– Ez igaz. Hát reméljük meglesz. – Mondom neki.
– Mindegy. Ne is figyelj rám. – Mondom ki nevetve.
– Értem. Nekem sincsen nagyon elképzelésem róla. De ezek jó tervek. – Mondom neki.
– Értem. Az jó. Sajnos nekem egyik sincs. De hát ez van. Nem hiszem, hogy akkor ez így jó lesz. – Helyeslek.
– Ugye? – Mondom neki nevetve. Kedves fiú. Bár nem tudom mennyire az esetem. De legalább megismertem. Lehet majd megkeresem néha beszélgetni. Vicces fiú. De szerintem nem nekem való. – Neked is. – Intek amikor meghallom, hogy véget ért a beszélgetésünk. Majd feláll. Én pedig várom, hogy le üljön elém a következő jelölt. Kíváncsian várom ki lesz a következő. Remélem találok valakit. Ha nem akkor majd várom hátha megismerek valaki aki érdekes lesz. Elveszek egy csokit és közben bele harapok. Érdeklődve figyelem ki a következő ifiú. Vajon meglesz az ideális számomra? Ha nem akkor majd máshol próbálkozom. Hiszen én (ahogy Lászlónak is mondtam) csak próba-szerencse alapon jöttem. Reménykedjünk.

//Én is köszönöm a játékot!//
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. február 20. 21:48
Hozzászólásai ebben a témában

Fekete Nonó

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed