37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lónyay R. Hargita
Bogolyfalvi lakos, Illúziómágus, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Gitta | Dzsidzsi
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 187
Írta: 2023. november 18. 14:42 | Link



Ez az évnyitó sem alakult a tervek szerint, mint ahogy igazság szerint egyik sem, amióta beiratkoztunk ide Estherrel, de nem akarok az iskolára panaszkodni, mert amúgy életem legnagyobb álma van itt közben teljesülőben. Illúziómágiát tanulok. Már meg sem tudnám mondani, mióta álmodtam erről, csak abban vagyok biztos, hogy nagyon nagyon régóta. Talán még azzal egyidejűleg kezdődött, hogy beleszerettem a balettba, szóval igazán nagyon régi vágy. Ezért különösen örültem, amikor felmerült a mai program ötlete egyáltalán. Egy egész ház szórakoztatását megtervezni és megvalósítani nem kis munka, de komoly lelkesedéssel vágtunk bele Bellával. Hosszasan ötleteltünk, hogy pontosan mi is legyen a látvány, hogyan nézzen ki, milyen színekkel és effektusokkal, amit aztán meg be is kellett gyakorolnunk, hogy nagyban is tökéletesen menjen. Nem kevés energiát és időt fektettünk bele, ezért is érzem szomorúnak, hogy végül nem maradt közönségünk. Az egész Eridont aludni küldték büntetésből a ma esti produkcióért, pedig összességében egyáltalán nem tűnt annyira vészesnek, mint az előző évek eseményei. Azt hiszem, inkább csak az utolsó cseppek lehettek a pohárban az egyébként ártalmatlannak tetsző, és első pillantásra egymástól feltehetőleg független csínyek. Sajnálom őket, meg azt is, hogy kalamajka lett ismét, viszont ha már ennyit terveztünk, szerveztünk és gyakoroltunk, megkérdeztem Seth-et, hogy nem mutathatnánk-e be mégis neki legalább a teljes produkciót. Ha másért nem, hát érdemben értékelheti, mennyit fejlődtünk vagy éppen mi az, amin javíthatunk. Hát ezért tart most kis csapatunk a rét felé, ahová eredetileg is tervezve volt az esemény, azért illúzióval megvalósításként, hogy közben mégse bántsuk a környék állatait túlzott hangoskodással.
- Kezdhetjük? - kérdezem már a réten ácsorogva. A kérdésem Bellának is szól, hogy készen áll-e, de a tanárunknak is, hogy belevághatunk-e.
Hozzászólásai ebben a témában

Wesselényi Arabella Valéria
Művészetis tanonc, Illúziómágus, Végzett Diák


Mammon
offline
RPG hsz: 42
Összes hsz: 121
Írta: 2024. január 2. 00:32 | Link


Rucikah.


Az évnyitó tök szívás volt, esküszöm, jövőre átkéretem magamat valamelyik másik házba. Unom már, hogy mindig ég a pofámtól a bőr, mert néhányan nem bírtak megülni a seggükön. Én csak facetime-olni akartam Dorcival a kajálás alatt, de ezt teljesen ellehetetlenítette a sok szánalmas gyökér. Lovagi páncél? Hahó, ez nem az 1600-as évek, már rég kiment a divatból! Ugh... Na mindegy. Hála nekik, nem adhattuk elő az illúziómágiás tűzijátékunkat, pedig annyira készültünk rá! Tényleg. A Gigi csaj tök rendi és segített, amikor nem úgy alakult az illúzió, ahogy én azt elképzeltem. A legjobbakkal is megesik, nem?
A rét felé tartottunk, mert ott elvileg biztonságosabb vagy mi. Csak illúzió, az nem bánt senkit, nem? Átkozzatok meg, de ha bántana, akkor nem lenne ilyen délibáb izé.
Gittán és rajtam kívül még ott volt Selwyn professzor meg pár illúziós lúzer, akik annyira senkik voltak a szemembe, hogy a nevüket sem tanultam meg inkább. Ha elég hasznosak lesznek, talán megerőltetem magam és megjegyzem a nevüket.
- Csak kezdjük el, nekem még körmöshöz kell mennem hatra. Bűbájtanon letört a körmöm és nem mertem megreszelni, mert az a vén banya, Kakasi biztos mínuszba tette volna az Eridont és még apciék is kaptak volna tőle egy csini baglyot, hogy "Blabla, Arabella rossz! Blabla" - fakadtam ki kényesen. Dior táskámból elhúztam egy vászontasakot, amiben volt egy rongy. Azt a földre terítettem, hogy a táska lehetőleg ne koszolódjon. Ezeket nem lehet csak úgy tisztíttatani és még csak az sem mindegy, melyik tisztító bűbájt alkalmazod rajtuk. Ha tönkremegy az eredeti bőrtásra, valakit csúnyán megátkozok.
- Selwyn professzor? Mehet? - pillantottam kérdőn a férfire, ha áldását adja ránk, én azonnal bele is fogok kezdeni a dologba. Időpontom van, bassza meg!
Hozzászólásai ebben a témában

I am so fab
Check out, I'm blonde, I'm skinny, I'm rich
And I'm a little bit of a 🍑
Lónyay R. Hargita
Bogolyfalvi lakos, Illúziómágus, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Gitta | Dzsidzsi
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 187
Írta: 2024. január 18. 23:30 | Link



Néha rácsodálkozom Arabellára, emlékeztet néhány volt iskolatársamra, de legfeljebb csak kicsit megmosolyogni szoktam, hogy mennyire kényes mindenre. Lehet, én is ilyen lennék, ha mindazt megengedhetném magamnak, mint ő, és nem aggódnék az anyagiakon folyton? Fogalmam sincs. Mondjuk, nem mondanám, hogy nem jó nekem így az életem, mert talán nem ismerném Esthert, nem lennék itt, meg ki tudja, mi lenne még más.
- Vele tényleg jobb nem ujjat húzni - állapítom meg végül, hogy tudassam, figyelmesen hallgattam végig a mondandóját. A táskáját is lerakja végül, még ha kissé időigényesnek is bizonyul a feladat, de úgysem sietünk sehová végülis. Legalábbis én biztosan nem. Türelmesen kivárom, amíg mindenki felkészült, minden a helyén van - példának okáért ugye Bella különleges bánásmódot igénylő táskája -, és még Seth is rábólint, hogy jöhet a műsor. Nem vagyok biztos benne, hogy csak úgy, minden gyakorlás nélkül valaha is neki mertem volna futni egy ekkora feladatnak, és kicsit kevesebbnek érzem a nyomás így, hogy a közönségünk is leapadt, hiába sajnálom az Eridonosokat, amiért nem lehetnek itt, pedig eredendően nekik készültünk a műsorral. Egyszer láttam egy olyan műsort, ahol emberek pálcával idéztek mindenféle alakokat tűzijátékhoz hasonlóan, de nekünk nincs szükségünk pálcára sem. Néha kényszert érzek rá, hogy legalább a kezemet mozgassam, mintha az bármiben is segítene, pedig valójában erre sincs szükség, csupán a képzeletünk szab határt annak, mire vagyunk képesek. Most éppen ezért összekulcsolom a kezeimet a talár alatt, és jöhet is a móka. Először apró kis vörös fénypontok tűnnek fel az égen, folyamatosan növekedve, amíg virágokat nem mintáznak, aranyszínnel keveredve, majd szikrákra hullanak szét elenyészve. A következő körben már nagyobbak, apró szirmok helyett méretesebb, lángoló vörös virágokat alkotok, majd amikor ezek is szétfoszlanak, madarak veszik át a helyüket. A fő attrakcióm még hátravan, de az is következik hamarosan.
Hozzászólásai ebben a témában

Wesselényi Arabella Valéria
Művészetis tanonc, Illúziómágus, Végzett Diák


Mammon
offline
RPG hsz: 42
Összes hsz: 121
Írta: 2024. február 8. 17:58 | Link


Rucikah.


- Ó, Gigi! Te annyira megértesz engem. Szivcsizlek, drágám! - kezemet mellkasomra helyeztem s nyájas szavaim mellé csak kölyökkutya szemekkel bólogattam rá. Ez a csajszi nagyon is tisztában volt a problémám súlyával, különben nem hápogott volna velem egyetértve. Egyébként tényleg csodálom, állítólag balettozik, ami nagyon előkelő - én is csináltam kislányként, amikor momster egy-egy szépségversenyre készített fel. Ma már biztosan nem csinálnám, láttál már te balerina lábat? Tiszta seb meg zúzódás és totál mani-pedi gyilkos. Gaah... A bugyim rámenne a pedikűröm napi karbantartására, mert biztos vagyok benne, hogy azonnal tönkre tenné. Már csak ezért sem csinálom. Nem, mintha sajnálnám a körmeimre a pénzt, hiszen most is oda szeretnék mihamarabb eljutni, de helyette itt kell mutogatni magunkat. Legalább nem vész kárba az eddigi munkám.
Mennyivel egyszerűbb lenne a dolog, ha a házimanóm is itt lehetne velem. Nem kellene a drága táskámat egy rongyra letenni a földre, ahol kitudja milyen bogarak rámászhatnak... vagy... bele! Oh... my... dear lord! Neeeeem! Dorcinak kellenem megvédenie tőlük, de ő most az egyetemen van és nem tud azonnal a segítségemre ideszaladni. Pedig megtenné, mindig megteszi. Ő az én szőke hercegem, az én mézes csuprom. Cukorborsóm.
Végül csak felkészültem a feladatra, és amint a professzor is áldását adta az eseményre, egy utolsót pillantást még vetettem Gigire, aztán kifújtam a levegőt.
Jól van, csajszi! Menni fog ez! Ne parázz, csak gondolj a csini körmikéidre! Lehunytam szemeimet és elképzeltem, amit illúziómágiával létre szeretnék hozni, az egész koncepció a szemeim előtt lebegett a fejemben. Újabb mély levegőt vettem s ekkor a mágiám beindult.
Először egy fehér és arany színű tűzcsóva lőtt fel az égbe, ami elérve végső magasságát gömbbé formálódott, ez a gömb hízni kezdett nagyjából a kétszeresére s úgy robbant szét millió darabra, amelyek csillagok voltak. Ezek a csillagok inkább már az arany különböző árnyalataiban pompáztak és sercegéssel enyésztek el az égen. Ezt több kisebb hétköznapi tűzijáték követte, hogy a nagy bumm csak még nagyobb BUMM lehessen. Elő kellett készíteni a terepet, na.
Hozzászólásai ebben a témában

I am so fab
Check out, I'm blonde, I'm skinny, I'm rich
And I'm a little bit of a 🍑
Lónyay R. Hargita
Bogolyfalvi lakos, Illúziómágus, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Gitta | Dzsidzsi
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 187
Írta: 2024. február 14. 22:33 | Link



Már rég elfogadtam, hogy nem fog Gittának hívni, de sebaj. Valami hasonló ez is, és tudom, hogy rám gondol ilyenkor. Rámosolygok barátságosan, a maga módján mégiscsak kedves lány. Hallottam pletykákat, hogy nem jó ötlet még csak ránézni sem a párjára, de az igazság az, hogy egyrészt nem is ismerem, másrészt meg miért is nézegetném más párját? Majd meglesz az enyém is egyszer, amikor meg van írva, és biztos vagyok benne, hogy az a férfi meg nekem lesz tökéletes, nem kell senki más kezéről lecsapnom. Szerintem nem is tudnék bízni benne, ha valaki mást hagyna ott értem. Meg is rázom a fejem a gondolatra, majd igyekszem inkább az illúziókra koncentrálni, mert mégiscsak látványossággal készültünk, és én nagyon örülnék neki, ha hibátlanul menne. Igaz, hogy végül csak Seth látja az egészet, de gyakorlásnak ez is nagyszerű alkalom. Megalkotom a virágaimat is, nem csak a kis csóvákat, fokozatosan téve látványosabbá minden egyes elemet, amit megalkotok, majd visszaveszek belőle, ismét csak kis pöttyök lesznek a vörös és arany foltok, amíg Arabella is megidézi a maga illúzióinak egy részét, ahogyan azt már többször is egyeztettük. Kivárom a sorom, addig is a háttérben szépen koreografáltan forognak a pici foltok, hol felbukkannak, hol eltűnnek, egy számomra logikus útvonalat követve mennek körbe, amíg el nem érkezik az ideje valami sokkal látványosabbnak. Ismét nagyobbak lesznek a foltok, szétrobbannak, majd megérkezik az is, amit eddig csak tervezgettem - egy főnix. Egészen elégedett vagyok az eredménnyel, ahogyan a hatalmas és nem meglepő módon főként vörös és arany színekben pompázó madár kitárja a szárnyait felemelkedve a levegőbe, megmutatja magát, végül lángra lobban és egyetlen kis fénycsóvává zsugorodik össze a végén, pici kis madárfiókaként tűnik el a láthatáron. Hölgyeim és uraim, ezzel kész is volnék.
Hozzászólásai ebben a témában

Wesselényi Arabella Valéria
Művészetis tanonc, Illúziómágus, Végzett Diák


Mammon
offline
RPG hsz: 42
Összes hsz: 121
Írta: 2024. március 17. 09:56 | Link


Rucikah.


Kevés embert illetek kedvi becenévvel, a Dorci és Gigi speciel pont azok, mert őket igen is csípem-szeretem. Jelenleg az előbbit szeretem, az utóbbit pedig csípem. Nehéz kiérdemelni szimpátiámat, de ennek a kettőnek valahogy sikerült és, szeretnék őszinte lenni: örülök neki! Hiába tervezek elhúzni a VaV után, legalább annyi hasznom volt ebből az ócska, poros kastélyból, hogy drágaköveket is találtam a sok kavics mellett. Hálás vagyok nekik!
Eddig egészen jól alakult az alaposan kidolgozott műsor, ami valójában Gigi ötlete volt, én csak segítettem hivalkodóbbá tenni a nagy bummról szóló ötleteléseket. Egész muris volt együtt dolgozni. A csillagaim megidézése után úgy folytattam, hogy a főnixmegjelenése előtt ezek hullócsillagként ereszkedtek porba, még látványosabbá téve azt a lángoló csirke felvezetését. Most azt hiszed, hogy nem csinsziztem semmit ezalatt? Ne légy bohóc, ezt figyike!
A madár kirajzolódását próbáltam eltérő, inkább semleges színekkel megtámogatni, kihangsúlyozva a tollas vörös-arany színeit. Egész jó, hogy az illúziónak szinte nem szab gátat semmi, ha színeket akarunk használni; ha ügyikébb leszek, nem csak színekre merem majd ezt állítani. Amikor kitárta szárnyait a főnix, én mögé zöld-kék-lila és más hideg színeket választva teremtettem meg egy annyira látványos hátteret, ami nem lopja el az ember tekintetét a lényről, hanem csak jobban megragadja azt csokorként. Merem állítani, egy egész könnyfakasztó látványt nyújthattunk - nyilván a büszkeségtől. A madár zsugorodásával sárga, szentjánosbogarakhoz hasonló apró fénypontok cikáztak körülötte, mint éjjeli rovarok a nyári lámpa fényénél. Aztán a fióka elröppenését csillámok követték levezetésnek, én pedig befejezettnek mertem állítani az én szerepemet is a feladatban. Kifújtam magamat, őszinte mosollyal Gigire pillantottam, aztán Selwynre, mert ez jobban sikerült, mint hittem. Jó páros vagyunk, ez ismét bebizonyosodott, hát ez Girl Poweeer, csajsziiiim.
Hozzászólásai ebben a témában

I am so fab
Check out, I'm blonde, I'm skinny, I'm rich
And I'm a little bit of a 🍑

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék