Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.

Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.

Lenke fejében régóta biztos tényként állt, hogy előbb-utóbb követi majd nővérét a művészetibe. Azt is tudta azonban, hogy ezért küzdenie kell, talán jobban, mint eddig bármiért. A művészetibe való bekerülés talán egyenes utat jelentett neki ahhoz, hogy hivatásos táncos legyen belőle. Sosem volt rossz, néhány dologban ki is emelkedett a társai közül, de ő is tudta, hogy ez nem lesz elég. Több időt és gyakorlást kellett beleölnie, mint az a heti négy csoportos óra, amire járt. És bár minden nap edzett, nyújtott és erősített, szüksége volt valakire, aki csak vele foglalkozik, aki egyéni segítséget tud neki nyújtani.
Így találták Vizsnyiczky Sárit, Dasha évfolyamtársát. Az eridonos a legjobb embernek tűnt a dologra, hiszen helyben volt, ráadásul nem csak ő, de az anyja is elismert valaki a szakmában. Lenke lelkes volt hát, hogy megismerje új tanárát, és elkezdjék a közös munkát. Az iskola kapujában várta meg Sárit, hogy aztán a tornaterembe vezesse, ahol ő már lepakolta a cuccait, a spicc cipőjével, vizesüvegével és azzal a listával együtt, amire azokat a dolgokat írta, amiken javítania kell. A papírt azonnal át is adta az eridonosnak, közben azonban végig - szokásához híven - magabiztosan kihúzva magát, mosollyal az arcán.
- Mindig leírom, hogy egy-egy gyakorlat vagy lépés hogy megy, hogy aztán lássam, mennyit fejlődtem - magyarázta a leírtakat. Akarta, hogy Sári tudja, milyenek az ő munkamódszerei, mit és hogyan tanítottak neki eddig. Ám vastag egoja mögött tudta, hogy a fejlődéshez alkalmazkodnia kell majd, ahogy alkalmazkodnia és változnia kell majd a művészetiben is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=857345#post857345][b]Podlovics Yulia Lenke - 2022.12.12. 19:23[/b][/url]

Lenke fejében régóta biztos tényként állt, hogy előbb-utóbb követi majd nővérét a művészetibe. Azt is tudta azonban, hogy ezért küzdenie kell, talán jobban, mint eddig bármiért. A művészetibe való bekerülés talán egyenes utat jelentett neki ahhoz, hogy hivatásos táncos legyen belőle. Sosem volt rossz, néhány dologban ki is emelkedett a társai közül, de ő is tudta, hogy ez nem lesz elég. Több időt és gyakorlást kellett beleölnie, mint az a heti négy csoportos óra, amire járt. És bár minden nap edzett, nyújtott és erősített, szüksége volt valakire, aki csak vele foglalkozik, aki egyéni segítséget tud neki nyújtani.
Így találták Vizsnyiczky Sárit, Dasha évfolyamtársát. Az eridonos a legjobb embernek tűnt a dologra, hiszen helyben volt, ráadásul nem csak ő, de az anyja is elismert valaki a szakmában. Lenke lelkes volt hát, hogy megismerje új tanárát, és elkezdjék a közös munkát. Az iskola kapujában várta meg Sárit, hogy aztán a tornaterembe vezesse, ahol ő már lepakolta a cuccait, a spicc cipőjével, vizesüvegével és azzal a listával együtt, amire azokat a dolgokat írta, amiken javítania kell. A papírt azonnal át is adta az eridonosnak, közben azonban végig - szokásához híven - magabiztosan kihúzva magát, mosollyal az arcán.
- Mindig leírom, hogy egy-egy gyakorlat vagy lépés hogy megy, hogy aztán lássam, mennyit fejlődtem - magyarázta a leírtakat. Akarta, hogy Sári tudja, milyenek az ő munkamódszerei, mit és hogyan tanítottak neki eddig. Ám vastag egoja mögött tudta, hogy a fejlődéshez alkalmazkodnia kell majd, ahogy alkalmazkodnia és változnia kell majd a művészetiben is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=857438#post857438][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2022.12.18. 22:35[/b][/url]

Túl keveset foglalkozott mostanában a tánccal, élete értelmével, amiért annyi mindent feláldozott. De érthető, hogy az élet hozta váratlan kihívások másra helyezték a hangsúlyokat: meg kellett küzdenie a benne tomboló tűzzel, ott volt a felnőtté válás és függetlenedés kiakasztó kihívásokkal teli útja, és hát persze Zsombor. Főként Zsombor.
Szóval egy kicsit meglepte, mikor Podlovicsék megkeresték a felkéréssel, de nem habozott sokáig igent mondani. Végülis egész gyerekkorában arról álmodott, hogy prímabalerina lesz, és ha egyszer kiöregszik a szakmából, akkor tanítani fog. Hogy nyit majd egy kis stúdiót, talán a házuk mellett, a garázs helyén, és kislányokból farag táncosnőket. Első lépésnek tökéletesen megteszi ez. Nem arról van szó, hogy megbánta volna továbbtanulási döntését, mert élvezte a botanikus képzés minden percét, de az igazi szenvedélye mégiscsak a tánc volt, és nem a növények.
Ahogy beérnek, eddig viselt tornacipőjét spicc-cipőre cseréli, maga mellé dobott táskájából pedig egy kis hangszórót húz elő, hogy elindítsa rajta a szívének olyan kedves gyakorlásra szolgáló zenei darabokat. Egyszerűen tökéletesek, hogy az alapoktól átrágja magát az ember minden mozdulaton.
- Szuper, hogy ennyire pontosan nyomon követed magad. De én az alapoktól szeretném látni, hogy hol tartunk. Kezdjük a láb pozíciókkal, utána megnézzük a karpozíciókat. - Szépen mindent sorjában. Ha már itt hibázik, a későbbiekben is fog, és inkább az alapokat rakják rendbe, onnan már könnyebb lesz a bonyolultabb figurákat tökéletesíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=858013#post858013][b]Podlovics Yulia Lenke - 2023.01.02. 14:47[/b][/url]

Meglepte az eridonos gondolata, és kicsit sértette is az egoját. Szigorú volt önmagával, de szerette, ha elismerik a tudását. Bíznia kellett azonban Sáriban, ha azt akarta, hogy sikeresen tudjanak együtt dolgozni. Márpedig ezen múlott most a jövője. Nem szólt hát semmit, csak mosolya lett egy árnyalattal halványabb.
- Kezdjük - bólintott határozottan. Közben kibújt csizmájából, és ő is felhúzta spicc cipőjét, ami egészen keveset volt eddig a lábán. A pulóverét is ledobta, a holmija tetejére, az csak nehezítené a mozgását. Már egymáshoz is szorította sarkait, lábfejeit kifelé fordítva. Tartása egyenes és kecses volt, mint mindig. Még ellenőrizte, hogy megfelelően csinálja-e, aztán pillantott fel Sárira, megerősítésért. - Mehetek tovább? - érdeklődött, kissé provokatív hangsúllyal. Azt akarta, hogy Sári lássa, ő valóban tud, és igenis a művészetibe való. Ha pedig Sári reagált, Lenke már tovább is lépett a második pozícióra.
Rohant, mert türelmetlen volt, legfőképpen önmagával szemben. Azt akarta, hogy minél előbb a birtokában legyen annak a tudásnak és magabiztosságnak, ami majd táncosnőt farag belőle. Emellett viszont aprólékos volt, ha új gyakorlatokról, új lépésekről volt szó, pusztán csak az alapokat unta, úgy érezte, pontosan tudja már őket.