36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély
Tantermek - Lucas M. Deighton hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 24. 19:05 | Link

Olívia - Sárkánytan


Miközben a tanerő lelkesen kezdett bele az antipoduszi opálszeműekről szóló legendákba, kissé fáradtan húztam elő a pergament, hogy előkészüljek a jegyzeteléshez, de mindeközben hiányérzetem támadt. Nem a padtársamat hiányoltam, hisz nekem jó volt egyedül is ücsörögni, legalább nem bökött Csongi kétszer is oldalba a könyökével. Inkább a jó öreg tolltartóm hiányzott, ami ugyan ütött is volt, meg kopott is, de legalább tele volt szuper mugli írószerrel, olyan spéci cuccokkal, amiről ezek csak álmodtak. Jó, oké, hogy tollal is lehet szépen írni, sőt itt talán még elvárás ez, de nekem azért hiányzott a cuccom. Bár, úgy láttam, hogy volt aki rendes cerkával írt, meg tollal, így talán ezek mégis csak megengedett szerek voltak, vagy talán csak úgy becsempészték. Igaz, mobilt is láttam sokaknál, ebből gondoltam azt, hogy talán mást is be lehetne hozni, de jelenleg nem tehettem mást, azt használtam, amit a néném bekészített. Pech, de ez volt, visszatértem a középkorba.
A téma egyébként érdekes volt, tetszett ez a sárkánytan, már csak azért is, mert kölyökkoromban mindig sárkányosat játszottam. Na persze nem én voltam a tűzokádó, hanem inkább a lovag, aki fakardal hasította le a báb fejét. Ezek a sárkányok azonban sokkal menőbbnek tűntek, mint azok a plüssök, amiket a búcsúkban lehetett levadászni. Tényleg érdekes téma volt ez, egy kicsit a dinoszauruszokat juttatta eszembe, s ezen agyalva el is mosolyodtam, mert a paleontológia mindig is érdekelt. Szóval akár még lehetnék sárkányoloógus is, csak dinócsont helyett az ő csontjaikról porolnám le az évszázadok mocskát.
Friss infó hangzott el közben, fel is hívta rá a tanárnő a figyelmünket, így bőszen kezdtem jegyzetelni a fontosabb értékeket, s annyira elmerültem az írásban, hogy már csak akkor kaptam fel a fejem, amikor érzékeltem, hogy valaki lehuppant mellém. Felpillantva elsőre egy csinos arc tűnt fel, vagyis inkább dögös, de még a smink sem rejthette el előlem a zaklatómat. Mi a franc? Ez meg mit keres itt, és miért vágódott le mellém?
Mondanom sem kell, hogy az arcvonásaim azon nyomban szigorúvá váltak, talán még a szemöldököm is összeráncolódott, mintha csak így akartam volna üzenni felé, hogy távozz tőlem sátán. Vagy boszi. Tényleg nem értettem, hogy mit akar épp mellettem, körbe is fordultam, először jobbra majd balra néztem, míg rájöttem, hogy minden pad foglalt, és csak mellettem volt üres hely. Csodás, Csongit ki fogom nyírni.
- Miért nem lep meg ez? - böktem végül oda a kérdést, majd megcsóváltam a fejem, s el is pillantottam a tanárnő irányába, hogy megpróbáljak tovább figyelni. Ez viszont nem igazán ment, bosszantott, hogy mellém telepedett le, s felmerült bennem az is, hogy Csongi talán nem véletlenül ült le más mellé. Hát persze! Ezek ketten biztos összejátszanak!
Kicsit ideges voltam, gondolkodtam azon, hogy rákérdezzek-e, oda is pillantottam párszor, végül inkább egy papírfecnire véstem pár sort, majd elé toltam a padon a lapot: Mennyibe kerülsz?
Szál megtekintése
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 24. 20:15 | Link

Olívia - Sárkánytan


Azért a szemem egy kicsit elkerekedett, amikor észrevettem, hogy Vajdának igazi tolla van, nem pedig olyan állatból kitépett forma, mint ami előttem hevert. Mégis, ez valami hülye tréfa volt a nagynénémtől, hogy ilyen béna cuccokat sózott rám, és csak meg akart szívatni, hogy beégjek a többiek előtt, vagy Ő még tényleg ezer éve tanult itt, mikor még adtak a hagyományokra?
Kicsit még morgolódtam magamban ezen, nem mintha nem lett volna már elég a dühömhöz Olívia jelenléte is, de ez még inkább bepöckölte alattam a lángot. Pedig én tényleg egy klassz sárkánytant akartam, amikor nem ül mellettem senki, jobban elférek, gyönyörködhetek a tanárnőben, és megismerhetem a sárkányokat. Ehelyett mellém huppant le ez a banya, s bár elég tetszetős volt, hogy rajta legeltessem a szemem, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez a lány valamiben sántikált, s bizony kutakodott utánam.
Végül nem is tudtam megállni, hogy ne küldjek neki egy üzit diszkréten, szigorúan csak neki címezve, mert nagyon is érdekelt az, hogy mit kaphat ő azért, hogy folyton az én nyakamban lihegjen. Ugyan mégis kinek állt az érdekében az, hogy tudjon minden lépésemről? Lehet, hogy a nagynéném nem bízott bennem eléggé? De a francba is, én nem voltam olyan, mint az apám!
A cetli végül Olíviánál landolt, miközben én már újra a tanárnőt néztem, szemem sarkából lopva azonban azt figyeltem, hogy vajon kapok-e választ a kérdésemre. Bár, ha igazán úri lány lett volna, akinek van tartása, és nem süllyed le holmi kémkedés szintjére, az valószínűleg azonnal elküldött volna a búsba, vagy minimum pofon vág. Olívia azonban furcsa mód nem ugrott fel mellőlem, sőt, úgy tűnt, hogy írni kezd. Nocsak.
Bevallom, nem erre számítottam, most viszont már volt bennem némi izgalom, hogy mi lesz majd a válasza. Talán végre bevallja azt, hogy miért követ, és bocsánatot kér tőlem, vagy elárulja azt, hogy ki bujtotta fel ellenem. Jó lenne már végre tudni az igazat. Efféle gondolatok közt kezdtem ujjaim tördelésébe, bár próbáltam nem feltűnően várakozni, még sem tudtam odakoncentrálni arra a fránya sárkányra.
Lopva újra felé néztem, pillantásom végig futott a haján, megakadt tekintetem a nyakában birizgált láncon, majd egy hangyányit a dekoltázs irányába futott pillantásom, de akkor épp mozdult a keze, s már csúszott is vissza felém a papír, így torkomat köszörülve kaptam el pillantásomat, ami ezt követően rögvest a papírlap sorai után kutatott.

Azta!

Ahogy elolvastam a sorait, azon nyomban elkerekedtek a szemeim, mert nem hittem volna azt, hogy ezt válaszolja. Bár, miért is csodálkozom? Hisz jól tudtam, miféle lány ez. Egy kicsit, mintha csalódott lettem volna, vagy inkább dühöt éreztem, magam sem tudom, de pillantásomat újra felé kaptam. Zavarbaejtő volt, amit azzal a tollal művelt, mi a franc? Most engem akar behálózni?

Nem szabad, ne bámuld már!

Meg is csóváltam a fejem, s pillantásom visszakúszott a papírra, na meg a kölcsön kapott tollra, mert még azt is kaptam. Hirtelen jótét lélek lett az esti pillangóból?  
Ne fáradj a kis műsorral, ha csaj kéne, azt kapnék bárhol ingyen is. Az érdekelne, hogy mennyit kapsz azért, hogy kémkedj utánam? A dupláját fizetem, ha elárulod, hogy ki az, és miért gyűjt rólam infókat.
Hosszasan írtam neki választ, ám továbbra is a madártollal szenvedtem, végül a levelet a kölcsönkapott ceruzával csúsztattam vissza hozzá.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2020. július 24. 20:16 Szál megtekintése
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 24. 22:04 | Link

Olívia - Sárkánytan


Ezt most nekem mondja? Egy pillanatra felkaptam a fejem a levélből, aztán jöttem csak rá, hogy egyáltalán nem hozzám beszélt, hanem valamiféle sárkányokkal kapcsolatos szaporodásra reagált, tehát azért képes az órára is odafigyelni. Milyen jó neki, nekem ez annyira így nem megy azért. Fenébe. Nem is tudtam már, hogy mi bosszantott benne jobban. Az, hogy láthatóan jobban vágta nálam ezt a sárkány témát, és egyszerre kétfelé is tudott koncentrálni, vagy az, hogy képes volt a figyelmemet felkelteni azzal a kis tollas játékkal, vagy az, hogy még mindig nem tudtam, mik a szándékai. Azt hiszem, úgy összességében már az is frusztrált, hogy mellettem ült ilyen cuccban, na igen. Vak azért nem voltam, s az unszimpátia ellenére volt benne valami, ami el tudta tekerni a gondolataimat egy hangyányit egész más irányba. De nem lehet! Lucas ne legyél hülye, ne dőlj be a kis színjátéknak!
A levélre válaszolva, visszacsúsztattam azt Olíviának, majd sietve felemeltem a kezem, s bár nem egészen értettem, hogy mi volt a kérdés, úgy éreztem, hogy csak azért is reflektálnom kell a lány válaszára. - Nem értek egyet Olíviával, a túlszaporodás igen ritka, ha figyelembe vesszük ezeknek a sárkányoknak az életkörülményeit, és a szaporodásra képes egyedek számát - na bumm, még az sem volt biztos, hogy jót mondok, de valamiért egy belső késztetést éreztem, hogy belekössek a lányba. Ezután egy diadalittas mosoly húzódott meg a szám sarkában, miközben Olívia felé pillantottam, aki talán ekkor érhetett a levelem végére, mert nagyon úgy tűnt, hogy forgatja a szemeit. Nagyon helyes, főljön egy kicsit ő is a levében, ha már nekem ennyi bosszúságot okozott.
Már épp kiszélesedett volna a mosolyom, amikor visszatolta a levelet, én meg újra nekiveselkedtem a sorainak. Szépen írt, de kevésbé tudtam erre koncentrálni, mint inkább a soraira. Olvasva a szavakat, nagyon meglepődtem, a szemöldököm is feljebb vándorolt hangyányit, s valószínűleg igen csak meglepett képet vághattam, még felé is kaptam a pillantásom, némi hitetlenséggel, s azt hiszem, hogy egy pillanatra még be is nyaltam a sorait, mert néhány másodperc erejéig elhittem. Az arcom meg persze vörösödni kezdett, mert nem sűrűn bombáztak efféle levelekkel, pláne nem ilyen csajok. Ám, mielőtt még nagyon beleéltem volna magam a dologba, az agyamban azonnal kattant a kis fogaskerék, s a pillanatnyi mámorból átfordított az érzés valami sötét bugyorba. Elkapott a düh, mert valamiért azt gondoltam, hogy már megint csak szórakozik velem a lány, s így már egyetlen sorának sem hittem. Ideges lettem, amiért rajtam szórakozott, még hátra is pillantottam, mintha csak paranoiás módon azt keresném, hogy ki nevet fel, vagy ki figyeli a kettősünket. Az unott arcokon, s az orrtúráson kívül túl sok érdekfeszítő azonban nem köszönt vissza, így maradt a hitetlenség, meg a méreg, s most már ez színezte az arcomat.

Gáz, hogy még mindig ennyire hülyére veszel. Ui: Ha ennyire szeretnéd, egy körre kipróbálhatlak.

Máris csúsztattam vissza a papírt Olívia felé, miközben úgy pillantottam rá, mint aki azt üzeni, hogy felvette a harcot a másikkal. Kezdtem úgy érezni, hogy ez nehezebb lesz, mint gondoltam, s jól jött volna most egy-két haver, hogy információkat gyűjthessek a lányról. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán nekem is követnem kellene őt, bár ehhez túl sok kedvem nem volt. A gondolataim persze elkalandoztak emiatt, s már csak arra lettem figyelmes, hogy a tanárnő odapakol az asztalunkra egy tojást, s azt mondja, hogy egy hétig megfigyeléseket kell végeznünk, és gondoskodnunk kell a tojásról. Mi a szösz? Ugye ez most csak valami hülye poén? Egyáltalán igazi ez a szar? Értetlenül néztem először a tanárra, aztán a tojásra, végül pedig Olíviára. Az fix, hogy én vele együtt nem fogok tojást őrizgetni, nem bolondultam meg.
Szál megtekintése
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 24. 23:07 | Link

Olívia


Tényleg elégedett vigyor virított a képemen, egy kicsit jobban éreztem magam, hogy leoffolhattam a válaszát, de arra nem számítottam, hogy a lány duzzogás és harag helyett majd inkább még egyet is ért, legalábbis részben. Ezzel eléggé sikerült összezavarnia, s ez az arcomra is kiült, mert bizony a mosolyom eltűnt, s helyette összevissza másztak a vonásaim, míg végül már a homlokom kockásodott a nagy értetlenségben. Igazából dühített, nagyon is felbőszített az, hogy egyetértett velem, mert ő csak ne helyeseljen arra, amit én mondtam, egyáltalán miért csinálja, miért nem vág vissza?
Ehh, nem voltam ennyire jó a konfliktusok kezelésében, sőt alapvetően a kommunikációban sem, mert nem volt előttem pozitív példa, aki rendesen megnevelt volna. Többnyire csak hatalmi játszmák zajlottak előttem, hol apám akarta legyőzni anyámat, hol meg fordítva, aztán közben ment az ordibálás, meg az ütlegelés, közben a nagy kibékülésben meg szívták egymás karjáról a kokót. Ehhez képest Olívia egyáltalán nem úgy viselkedett, mint amit vártam, szóval tényleg összezavart. S ha ez nem lett volna elég a zavaromhoz, jött az a levél, meg a vallomás. S ha egy pillanat erejéig még sikerült is megtévesztenie, a következőben már nem tudtam nem dühöngeni magamban azon, hogy palira akart venni. Bennem legalábbis ez így zajlott le, mert nem volt megfelelő hozzáállásom, önbizalmam sem volt túl sok, csak néha-néha tört fel belőlem valami gőg, amikor úgy éreztem, hogy na aztán tényleg vagyok valaki. Most viszont inkább azt éreztem, hogy egy gazdag luvnya csak gúnyolódik rajtam, így megfelelő válaszcsapás csak az lehetett részemről, ha nem hagyom magam, s támadok. És ahogy sejtettem, az a néhány szó célt ért, mert végre megrezzent alatta a léc. Már nem éreztem, hogy fölényben lenne, hála az égnek.
Ahogy rápillantottam, s megláttam a tekintetét, úgy fogott el egyfajta elégedettség, s megnyugvás. Ez az! Mégis csak sikerült megingatnom a kiscsajt, talán végre megtörik, és abba hagyja a szenyózást. A tojás persze kibillentett a gondolataim közül, s a pillanatnyi nyugalmam is elreppent, ahogy szembesülnöm kellett a közös projektel. Még hogy közösen neveljünk egy tojást. Mással sem végeznék ilyen feladatot, de hogy Vajda Olíviával, az egyenesen kizárt. Ki az a hülye, aki összezárná magát az ellenséggel?
Éreztem, ahogy végig szánt rajtam az idegesség, gondoltam, hogy meglendítem a kezem, és jelzek a tanárnő felé, hogy én ezt nem vállalom, meg amúgy is, jelöljön ki mellém valaki mást, ám ekkor már vége volt az órának, s hirtelen mindenki megindult kifelé. Nekem is ezt kellett volna tennem, amikor megnyikordult Olívia széke, éreztem ám, hogy nekem is mozdulnom kellene, s tulajdonképp magam is megemelkedtem, de bármennyire is menekültem volna a társaságából, volt ez a tojásos cucc. Egy feladat, amihez semmi kedvem nem volt, mégis megfogadtam, hogy bármilyen nehéz akadályt is gördítenek elém, azt megcsinálom, és bebizonyítom, hogy sárvérűként is érek valamit, és igen is jól fogok tanulni, ha törik, ha szakad. Nem hozhatok szégyent sem Adalide-re, sem pedig Maggiere.
S bár tényleg nem volt ínyemre a dolog, már fordultam volna Olívia felé, hogy akkor megdumáljuk, nem-e cserélünk párt, vagy tojást , erre fel mi történt? Belesétáltam a pofonjába. Szó szerint, én léptem, ő meg már suhintott, s bamm. Akkorát csattant, hogy néhány diák felénk is kapta a pillantását, talán még össze is súgtak, még szerencse, hogy a tanár már messze járt. Ez a pofon viszont még nem, mert tenyere alatt felizzott a bőröm, szinte égett, akkorát sikerült rám suhintania.
- Te normális vagy? - dühösen fúrtam pillantásomat kékjeibe, annyira haragos voltam, hogy szinte meg sem hallottam, hogy mit mond. Az idegesség ismét végig szántott a testemen, más esetben ilyenkor már én is ütöttem, s bizony ökölbe is szorult a kezem, de vissza kellett fognom magam, mert egy lányt még sem üthettem csak úgy meg. Nem szabad Lucas, nyugodj le!
Míg én nyugtattam magam, ő már el is viharzott, bár nem jutott messzire, mert olyan sokan voltunk, hogy még mindig libasorban haladtak kifelé. Már akik nem épp azt bámulták, hogyan semmisülök meg. A fene vinné el ezt a csajt, hogy így megalázott a többiek előtt. Irtó ciki volt ez, szinte már hallottam, ahogy a folyosón majd erről fognak pletykálni, hogy mekkora pofont kaptam. Nem is tudtam tovább uralkodni magamon, azonnal a lány után lódultam, s elkapja a karját, egy erősebb rántással penderítettem őt ki a sorból, hogy félrehúzzam, távolabb a többiektől.
- Mi van, ennyire nehezen viseled az igazságot, hogy máris pofozkodsz? Nem kellene hülyének nézned, és szórakoznod velem csak úgy úri heccből. Hallottam már a rellonról, és az aljas dolgaitokról. Madarak csicseregték, hogy nálatok szokás így szórakozni másokkal, de nem leszek az a navinés, akit majd feltűzhettek a viccfalra, felejtsd el...és utoljára emeltél kezet rám - ha nem lökött el magától, akkor talán észre sem vettem, hogy milyen erősen megszorítottam a karját.
Szál megtekintése
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 25. 11:21 | Link

Olívia


Olyan dühöt váltott ki belőlem Vajda, amit már más talán réges rég nem, s ebből adódóan tényleg csak egy hajszál választott el attól, hogy kirántva őt a sorból ne adjam vissza neki azt a pofont. Uralkodnom kellett az indulataimon, ám még így is, szorításomból érezhette, hogy mennyire haragszom. Hozzá is vágtam azt, amit gondolok, mert továbbra is úgy éreztem, hogy ez a lány unalmában szállt rám. Egyetlen sora sem lehetett igaz, s ebben szinte biztos voltam. Az ilyen csajok észre sem vették az olyan bostoni srácokat, akik nincstelenül estek át a kastély küszöbén. Hozzájuk az aranykanállal aranytojást faló, szőke, kékvérű Fritzek és Bachok illettek. Szóval egész biztos, hogy ez vagy egy aljas kis játszma első lépése volt részéről, vagy az, amire már korábban is gyanakodtam.
- Azt, hogy pontosan az vagy, aminek gondollak - sziszegtem vissza, miközben pillantásom fókuszált közelgő arcára, ám továbbra is álltam a tekintetét, s még mindig szorítottam a karját. Már igazán véget vethetett volna ennek a komédiának, ő viszont ennek ellenére tovább folytatta, én meg tudtam jól, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Engem nem érdekel, hogy mit mondanak mások. Már az első héten láttam, hogy valami ziccer van a házatokban, mert mindegyikőtök kattant! - vágtam hozzá, bár eltúloztam a dolgot, ugyanis nem volt mindegyikük parás. Például volt köztük egy csaj, aki egész normálisnak tűnt, meg egy srác is, így tény, hogy a szavaimnak nem volt túl sok hitelessége, de egy ilyen vitában ez nem is érdekelt. Még ha nem is volt mindenki ízig-vérig rellonos, ebben a lányban nem bíztam.
- Párkapcsolat? Hogy jön ide a párkapcsolat? Már megint csak terelsz itt össze-vissza, ahelyett, hogy végre felvállalnád magad - vetettem oda, s talán végig sem hallgattam őt igazán. Nagyon nem értettük egymást, én őt biztos neme, mert rossz úton jártam. Nem fogtam az egyértelmű jeleket, s ha igazságot mondott, még abban is csak rosszat láttam, mintha nem is akartam volna megérteni, hogy mit akar igazán.
- Látod, leverebeztél, magadra meg Bagolyként tekintesz, mert hát nyilván az előkelőbb tollas, mint a cseszett veréb, mi? - morogtam felé haragosan, ekkor éreztem a rántást, s valószínűleg nem fogtam már eléggé, mert karja ki is csúszott az enyémek közül. Nem kaptam utána, azt hiszem, hogy a mondandómat talán megértette, bár mikor újra közel lépett és hajolt felém, elbizonytalanított. Túl közel jött, én meg csak arra voltam képes, hogy értetenségemben ráncoljam a homlokom.
- Nem is, mert... - és tessék! Ugyanaz a taktika, mint legutóbb az étkező teraszon. Most megint belém fojtotta a szót, amint megéreztem puha ajkait az enyémeken. Ezúttal viszont nem volt olyan tragikus, fogkoccanós dolog, sőt. Már azt is mondhatnám, hogy egész kellemes volt ez a röpke találkozás, de amint ráeszméltem arra, hogy ennek nem kéne jól esnie, s hogy ez is csak valami figyelemelterelő manőver lehet, addigra ő már sarkon is fordult, s megindult kifelé. A tojást meg persze magával vitte.
A rohadt életbe, pedig még mondani akartam neki valamit. Mit is? Ujjaimmal végig simítottam az ajkamon, pár másodperc erejéig összezavart, igen. De nem Olívia, felejtsd el, hogy ennyiben marad ez a dolog! Ekkor határoztam el azt, hogy valamit tennem kell ellene, mielőtt még bolondot csinál belőlem.


Szál megtekintése
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. február 27. 22:09 | Link

VAV


Izzadtam, mint díjbirkózó a négyszáz méteres gátfutás után, szó szerint dőlt rólam a víz, elsápadtam és szinte fuldokoltam az érzéstől, hogy nekem most vizsgáznom kell, teljesítenem, bizonyítanom a nagynénémnek, megmutatni azt, hogy egy félig-meddig mugli gyerek is képes megcsinálni a VAV-ot. Ehhez mondjuk el kellett volna indulnom, ám még mindig a mosdónak vetett háttal ácsorogtam, beszívtam a levegőt, meg kifújtam. Éreztem, hogy ez para, totál gázul festhettem, ezért odalépdeltem a csaphoz, megnyitottam a vizet, és alaposan feláztattam a képemet némi hideg vízzel, amiből jutott a tarkómra is. A kinézetemről már nem is beszélve, szörnyen festhettem, mert a nyakkendőm nem volt normálisan megkötve, az ingem alja kilógott, imitt-amott pedig vízcseppek tarkították. Csodálatos! Olívia büszke lehet, hogy ilyen barátja van...ejj öcsém, kész szánalom.
Nagyon ki voltam, de igyekeztem összekaparni magam, egy kicsit még meg is pofozgattam az arcomat, majd ezt követően még néhány percig támaszkodtam a csapnál, gyakoroltam a ki-és belégzést. Régen nem volt rám jellemző ilyen pánik, most mégis, mint akit a guillotine alá vinnének, sehogy sem volt kedvem elindulni. Az idő azonban sürgetett, s mire felocsúdtam, ráeszméltem, hogy talán már el is kezdődött a vizsga.
Sietve löktem el magam a csaptól, s bár kicsit kótyagosan, de megindultam a célom felé, kifúj-befúj, ezt ismételve pakoltam lábaimat, majd a teremhez érve ujjaim a kilincsre futtattam, aztán megálltam. Pedig csak le kellett volna nyomni azt a rohadt kilincset, mégis, rám tört a para, hogy ha oda bemegyek, onnan majd nem jövök ki. De a fenébe is, nem lehetek ennyire töketlen, hogy hagyjam, mások rajtam röhögjenek. Térj észhez Lucas!
Összekapva magam és minden bátorságom, lenyomtam a kilincset, és bedugtam a fejem, ám ekkor már javában beszélhetett a tanár úr. - Öhm, elnézést a késésért - mondtam egy erőltetett mosollyal, majd körbevizslattam a többiek szintén sápadt vonásait, látszott hogy sokan maguk alá csináltak, de Olívia még így is kitűnt a többiek közül, mondhatni tökéletes volt, még most is. Pár pillanat erejéig meg is akadt rajta a tekintetem, aztán lendültem csak tovább a padok közt, hogy bevágódjak úgy nagyjából mögé, legalábbis a közelébe. - Szia Szivi - súgtam oda, majd visszahúzódtam, s bámultam az üres lapot, néha felpillantottam Holló úrra, aztán vissza a lapra.
Az óra elindult, s bamm máris feltűntek a betűk, a feladatok, egyik nehezebb volt, mint a másik, úgy éreztem, hogy itt a végem.
- Pssz, segíts - súgtam halkan megint Olcsinak, finoman még meg is böktem az oldalát, közben végig szemmel tartva a tanárt. Ha sikerült, akkor próbáltam lesni is, hogy mégis mit ír, s persze, mint a villám másoltam azt, amit tudtam, mert azt hiszem, hogy magamtól nem lettem volna képes rá. Vagy lehet, csak épp nem álltam neki gondolkodni.
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. február 27. 22:10 Szál megtekintése
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2021. március 21. 15:00 | Link

VAV


- Ja, nincs mit - magam se tudom, miért, de kapásból ez volt a válaszom Holló úrnak, bár a gondolataimban még mindig ott jártam, hogy ez egy süllyedő hajó, s tűnjek el, mert ha elsüllyed, bele fogok fulladni a hatalmas óceánba. Még mindig vert a víz, valamiért rettegtem ettől a VAV-tól, mert mindenki ezzel riogatott, hogy ez mennyire nehéz, és amúgy sem voltam túl jó tanuló, nem azért, mert hülye volnék, hanem inkább lusta, és csak azt tanultam meg, ami érdekelt is. A nagynénémnek viszont nem akartam csalódást okozni, ezt a vizsgát valahogy teljesítenem kellett, csupán az volt a kérdés, hogy mégis hogyan. - A mosdóban - súgtam vissza Olíviának, aztán amikor megláttam magam előtt a kérdéseket, néhány másodpercig be is rezgett mindkét lábam, mert bizony kemény kérdések voltak ezek. A többiek hangját se hallottam igazán, nem is nagyon figyeltem, hogy miről diskurálnak, csak hullámzott előttem a papíron a kérdés, és sajnos leblokkoltam. Semmi nem jutott az eszembe, pedig a többiek már elkezdtek írni, így némi fáziskéséssel jöttem rá, hogy bizony nekem is el kellene kezdenem. De mivel nem tudtam a választ, Olcsi tudásában viszont biztos voltam, így őt zargattam meg, hátha lesz oly kedves, és segít nekem. Figyeltem, miket mutogat, és próbáltam gyorsan le is írni, de közben lopva a tanárra is sasoltam, nehogy nyakon csípjen minket.
Aztán míg Olcsi is írt, addig csak úgy tettem, mintha agyalnék a kérdéseken, vagy próbálnám azokat kidolgozni, lopva a többiek lapját is próbáltam lelesni, nem sok sikerrel, mert sasszemem azért még mindig nem volt. Ha Olcsi újra számokat mutogatott, vagy a lapját, akkor gyorsan és szorgosan megint neki kezdtem, s bár nem vagyok biztos abban, hogy mindent jól láttam, de ha minden igaz, nagy részét sikerült lemásolnom. Az utolsó kérdésre pedig szerencsére tudtam mit írni, már csak azért is, mert előttem ült Olívia, megihletett és így egyszerű volt írni arról, hogy mit is szeretnék valójában. Azt mondjuk reméltem, hogy majd nem olvassa el, mert az ciki lenne, így remélhetően csak Albert bá lesz az egyetlen, aki az utolsó kérdésre adott válaszomat látni fogja, amit nagy erőkkel körmöltem, míg a végére nem értem. - Khm, tanár úr, aki végzett, kimehet?
Utoljára módosította:Lucas M. Deighton, 2021. március 21. 15:01 Szál megtekintése
Tantermek - Lucas M. Deighton hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély