A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:  A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg: - Északi szárny - Jóslástan tanterem
A Jóslástan számára kialakított tanterem atmoszférája merőben eltér a legtöbb teremtől: mikor a diáksereg belép, megérezheti azt a kellemes és jellegzetes illatot, mely a plafonról lelógó szárított gyógynövény- és virágcsokrokból árad. A teremben kisebb, kör alakú asztalok foglalnak helyet egymás mellett, ahova a diákok kettesével ülhetnek, s a tanári pulpitus mögött nagy üvegvitrin húzódik, tele mindenféle furcsa eszközzel: tarotkártya paklik, gyertyák, különböző méretű és kialakítású kristálygömbök, de még egy sötét lepellel leborított kézitükör is helyet kapott más egyéb furcsaságok mellett. Ez előtt a vitrin előtt helyezkedik el a professzor asztala, ahol a különböző szemléltetőeszközöket mutatja be, vagy jegyzeteit tartja. A teremben általában félhomály uralkodik, így amikor óra kezdődik, a diákságot maguktól az asztalhoz lebegő gyertyák segítik, hogy pergamenjeiket megfelelően láthassák, amennyiben jegyzetelésre adnák a fejüket. - Északi szárny - Mágiatörténet tanterem
 A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról. - Keleti szárny - Gemmológia Terem
Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja. - Keleti szárny - Rúnatan tanterem
A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.
 - Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem
Átlagos.
- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem
A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel. Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve. Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon. Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról. Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára. A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes. Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is! - Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem
 Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját. - Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem
A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg. A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza. A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is. - Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem
Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre. A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet. Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.
 //Álmodói tudnivalók: minden eddig külön témás tanterem itt található az első posztban, feltüntetve azt is, hogy a kastélyon belül hol helyezkednek el. A megcímzésnél elég feltüntetnetek, hogy hol játszotok.//
|
|
|
Asztrológia tanterem
Terem leírás: Ez az egyik legkülönlegesebb tanterem, mely két tárgynak is otthonául szolgál. Belépve nem találunk padokat és hagyományos székeket, de még a plafon, sőt a falak sem hétköznapiak. Maga a terem kör alakú, melyet óriási kupola fed, mintha a szabadban lennénk éjszaka, felettünk a csillagos ég megbűvölt mása látható, teljes panorámában. Ám nem csak egyszerű látvány elemként ad hátteret az Asztronómia és Asztrológia óráknak, hanem a tanerő kívánsága szerint képes az égbolt egyes részeit kinagyítani, közelebb hozni. A bolygók és egyéb égitestek mozgása hűen tükrözi a természetes, kinti állapotot, de akárhogyan módosítható is, ha a tananyag könnyebb megértését segíti, szemléltet. A csillagképek csillagai összeköthetők akár, az éppen tárgyalt égitest kijelölhető, valamint ha úgy szükséges, az egész, szimpla grafikai ábraként is megjeleníthető. A teremben hideg, de halvány kék fény dereng, valahonnan a padló alól, hogy ne legyen teljesen sötét, de ne zavarja semmi a látványt sem. A székek kényelmes fotelek, melyek eleve megdöntött háttámlával rendelkeznek, sőt szinte fekvő helyzetbe is állíthatók, ha úgy a legkényelmesebb a szemlélődés a diákoknak. A padozathoz sincsenek rögzítve, valamint teljesen körbe forgathatók, szabadon mozdíthatók, bármely irányban. A plusz szolgáltatásokhoz tartozik, hogy a kinti természet, élethű imitációját tudja nyújtani, a tücsök ciripeléstől, harmattól és szellőtől kezdve a hőmérséklet ingadozásig, sőt a falakból hangok is kicsalogathatók, akár zene, akár a Világűr hangjai. Nincs szükség távcsőre, illetve tekinthetjük úgy, hogy az egész kupola egy nagy távcső, mindenki ugyanazt és ugyanúgy látja benne, a tanár kívánalmainak megfelelően. Olyan korán érkezik, hogy a teremben ne legyen még senki, ám nem lehet sohasem kizárni, nem alszik-e valaki a meghitt sötétségben egy kényelmes kagylófotelben. Arra is volt már példa, hogy egy csókolózó párocskára lelt a Bak csillagkép alatt. Gyorsan kiosztott két büntető feladatot az adott csillaghalmaz jellemzéséről mind Asztronómiai, mind Asztrológiai értelemben. Egyébként is jaj annak, aki összekeveri a kettőt. Kellemes helyzetben van, hogy mindkettőt ő tanítja és sokszor ki is használja ezen előny nyújtotta lehetőségeket, hogy a renitens egyéneket nyúzza ezzel. Ma remélhetőleg nem lesz probléma ilyen szempontból. Gyors pálca intésekkel átrendezi a termet. Kicsit világosítja a fényeket, körbe rendezi a foteleket, a plafonra pedig az Ekliptika csillagjegyeit varázsolja. Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő És Halak sorakoznak egymás után a megfelelő sorrendben. Papírjait rendezgetve várja a tanulókat. //Álmodói tudnivalók: Majd vegyétek úgy, hogy nem csak négyen vagyunk a teremben, hiszen ez egy rendes óra, vagyis nyugodtan belemesélhettek más diáktársakat is! SEGÍTSÉG//
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Asztrológia óra Írta: 2018. október 17. 10:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737020#post737020][b]Várkonyi Zoltán - 2018.10.17. 10:31[/b][/url] Asztrológia tanterem
Terem leírás: Ez az egyik legkülönlegesebb tanterem, mely két tárgynak is otthonául szolgál. Belépve nem találunk padokat és hagyományos székeket, de még a plafon, sőt a falak sem hétköznapiak. Maga a terem kör alakú, melyet óriási kupola fed, mintha a szabadban lennénk éjszaka, felettünk a csillagos ég megbűvölt mása látható, teljes panorámában. Ám nem csak egyszerű látvány elemként ad hátteret az Asztronómia és Asztrológia óráknak, hanem a tanerő kívánsága szerint képes az égbolt egyes részeit kinagyítani, közelebb hozni. A bolygók és egyéb égitestek mozgása hűen tükrözi a természetes, kinti állapotot, de akárhogyan módosítható is, ha a tananyag könnyebb megértését segíti, szemléltet. A csillagképek csillagai összeköthetők akár, az éppen tárgyalt égitest kijelölhető, valamint ha úgy szükséges, az egész, szimpla grafikai ábraként is megjeleníthető. A teremben hideg, de halvány kék fény dereng, valahonnan a padló alól, hogy ne legyen teljesen sötét, de ne zavarja semmi a látványt sem. A székek kényelmes fotelek, melyek eleve megdöntött háttámlával rendelkeznek, sőt szinte fekvő helyzetbe is állíthatók, ha úgy a legkényelmesebb a szemlélődés a diákoknak. A padozathoz sincsenek rögzítve, valamint teljesen körbe forgathatók, szabadon mozdíthatók, bármely irányban. A plusz szolgáltatásokhoz tartozik, hogy a kinti természet, élethű imitációját tudja nyújtani, a tücsök ciripeléstől, harmattól és szellőtől kezdve a hőmérséklet ingadozásig, sőt a falakból hangok is kicsalogathatók, akár zene, akár a Világűr hangjai. Nincs szükség távcsőre, illetve tekinthetjük úgy, hogy az egész kupola egy nagy távcső, mindenki ugyanazt és ugyanúgy látja benne, a tanár kívánalmainak megfelelően. Olyan korán érkezik, hogy a teremben ne legyen még senki, ám nem lehet sohasem kizárni, nem alszik-e valaki a meghitt sötétségben egy kényelmes kagylófotelben. Arra is volt már példa, hogy egy csókolózó párocskára lelt a Bak csillagkép alatt. Gyorsan kiosztott két büntető feladatot az adott csillaghalmaz jellemzéséről mind Asztronómiai, mind Asztrológiai értelemben. Egyébként is jaj annak, aki összekeveri a kettőt. Kellemes helyzetben van, hogy mindkettőt ő tanítja és sokszor ki is használja ezen előny nyújtotta lehetőségeket, hogy a renitens egyéneket nyúzza ezzel. Ma remélhetőleg nem lesz probléma ilyen szempontból. Gyors pálca intésekkel átrendezi a termet. Kicsit világosítja a fényeket, körbe rendezi a foteleket, a plafonra pedig az Ekliptika csillagjegyeit varázsolja. Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő És Halak sorakoznak egymás után a megfelelő sorrendben. Papírjait rendezgetve várja a tanulókat. //Álmodói tudnivalók: Majd vegyétek úgy, hogy nem csak négyen vagyunk a teremben, hiszen ez egy rendes óra, vagyis nyugodtan belemesélhettek más diáktársakat is! SEGÍTSÉG//
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Asztrológia óra Írta: 2018. október 17. 15:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737026#post737026][b]Angelica Black Wing - 2018.10.17. 15:27[/b][/url] Várkonyi professzor és a többiek A nyár pompásan telt, a Tekergőkkel leveleztünk jó sokat. Megkaptam a levelet, amiben bejelentették, hogy az elsőévben én kaptam az év pontszerzője díjat vagyis inkább címet. Örültem neki, de nem annyira. Az iskola után már egy kicsit vágytam, főleg a többiekkel való találkozás miatt. Az időpont közeledtével azonban elkapott a vágy, hogy elolvassam az összes tankönyvet, ezért nem volt igazán sok kedvem semmit sem csinálni a szünet hátralévő idejében, csak olvasni. Még volt idő természetesen, és abban a pár hétben el is megyünk Moongasékkal egy kis üdülésre, de aztán... Jó levitás lévén felvettem az összes tantárgyat, utána pedig gyorsan leadtam a felét. Ez utóbbi nem is annyira levitás, mint inkább, teszem azt navinés. Lényeg a lényeg, az asztrológiát meghagytam, és most a terem felé sietek egy köteg pergamennel a kezemben, amit nem volt időm a táskámba tenni. Írtam néhány jegyzetet az alapokról, de azt fent hagytam. Megérkezek az ajtóhoz, és remélve, hogy nem késtem el, benyitok. Odabent csak a professzor urat látom, senki mást. A terem felett ott csillog az égbolt millió és egy csillaga, és halvány fényük megvilágít sok fotelt. Miután kicsodálkoztam magam, rájöttem, hogy szükséges lenne köszönni. - Szép jó napot tanár úr! - Mondtam, és lassan elindultam egy kiszemelt ülőhely felé. Mivel nem szólt rám senki, ezért elhelyezkedtem, elővettem a könyvemet, és figyelmesen hallgattam. Közben még bejöttek néhányan, és köszönés után ők is leültek. Vajon milyen lesz az első óra? A könyvet kivételesen nem olvastam el, a véletlenre bíztam, hogy mit veszünk ma. Azért amiket tudtam, átismételtem magamban. Mikor végzek, azon gondolkozok, hogy Zippmancs vajon felvette-e a tantárgyat. Valahogy nem volt idő megkérdezni tőle. Persze az is lehet, hogy csak egyszerűen nem jutott eszembe. Most viszont már mindegy, majd csak kiderül.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. október 17. 17:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737030#post737030][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.10.17. 17:18[/b][/url] Asztrológia óraÓh, hogy az a! Már megint órán kell lennem, pedig nem túl sok kedvem van hozzá. Inkább álmodoznék egy sort, és aztán az álmokat valóra is váltanám. Hogy szép, vagy rémálom-e, az… nos, az sok mindentől függ. Attól is többek között, ki hogyan tekintene rá. Inkább azon gondolkodtam, hogyan dobhatnám fel a Halloweent. Valahogy olyan gáz ez, hogy nem dekorálták még ki a kastélyt. Ha nem, hát nem, majd itt jövök én a képbe. A suliszünet alatt sok okos kis bűbájt és egyéb varázslatot megtanultam, amivel meglephetem a jónépet. Kezdésnek a lovagi páncélokkal kéne valamit kezdeni, olyan döguncsik, hogy még. - Jó napot, Várkonyi prof! – többet ne próbáljon tőlem kicsikarni. Nem vagyok az a fajta, aki körítéssel túltolja a dolgokat. Szimpla köszönés. A csillagok viszont lényegesen érdekesebbek, úgyhogy rájuk szentelem a figyelmemet, ameddig kitart. - Yo, Ange! – biccentettem kedves riválisom felé. Hallom én ám a pletykákat, nem vagyok hülye, tudom, hogy milyen babérokra törekszenek. Én egyelőre még egyedül dolgozom, és készültem is némi meglepetéssel. De kellene ehhez pár tettestárs, mert egyedül ekkora kiterjedésű épületre nehéz kivitelezni ezt a rengeteg bűbájt. Alig várom, hogy tesztelhessem, amit tanultam, de arra már odafigyelek, hogy SárkiApu legillimentor, és a fejembe láthat. Pedig nem tettem le teljesen a csínytevésekről, csak megpróbálok kifinomultabb lenni, és kevésbé feltűnő. Na, ez lesz a neheze, ilyen rikító rőt sörénnyel a fejemen, amire akár maga Aslan is irigy lehetne. Jó kislány módjára előbányásztam a jegyzeteimet, meg a tolltartómat, és vártam a fejleményekre, meg az alkalmas pillanatra. Ma itt biztos, hogy nem lesz unatkozás.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
 minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6323
|
Írta: 2018. október 17. 17:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737038#post737038][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.17. 17:58[/b][/url] ⚫Asztrológia óra⚫
Futva vágok át a folyosókon, és még épp megfogom az ajtót mielőtt teljesen becsukódna az előttem haladók után. - Jó napot! - köszönök halkan, majd szaporán emelkedő mellkassal foglalok helyet az első üres fotelban, és igyekszem csillapítani a zihálásomat. Amióta prefektusként külön lakom évfolyamtársaimtól, nem először fordul elő, hogy futnom kell az órákra. Most is teljes nyugalomban hevertem el az ágyon Lysandert simogatva, amikor a faliórára tekintve hitetlenül realizáltam, hogy nekem bizony már el kellett volna indulnom. Felkaptam a táskámat, amibe szerencsére már be volt készítve ami asztrológiára kell, és végül egy perccel órakezdés előtt, éppenhogy csak, de beestem.
Pár méllyebb lélegzet után körbenézek, és amikor meglátom Angét, átcuccolok mellé. Helyet foglalok a kényelmes fotelban, rámosolygok, mand várok, hogy a professzor belekezdjen a mondandójába.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
 "Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Asztrológia óra Írta: 2018. október 17. 19:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737047#post737047][b]Moon Jun Seo - 2018.10.17. 19:20[/b][/url]  Egész idáig rohantam, azt hittem el fogok késni. De ideértem! Útközben azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha elkések, és megkérdezi valaki tőlem, hogy miért késtem? Nem tudom már azt mondani, hogy valamit csinált a macskám, BokGil, de a szisza hugit élvezi, nem engem. Mondhatnám azt hogy késett a busz, de most nem busszal járok. Csak akkor járnék lehet busszal ha a saját kitalált bolygómon élnék. Holdbusz, milyen menőség lenne már! De lehet akkor nem holdbusznak kéne nevezni, hanem Csokibusznak? És csokiból lenne! Nem, mert akkor megenném. - Jó napot! - köszöntem mikor beléptem a terembe, és utána egyből megláttam Zippmancsot és Holdangét. Egyből megindultam feléjük, és lehuppantam Mária mellé. - Sziasztok! - köszöntem halkan nekik. Kíváncsi vagyok, miket fogunk tanulni. El is felejtettem megkérdezni Zippmancsékat, hogy miket vettek fel, de ezek szerint felvették az asztrológiát, másképp nem lennének itt. Vagy de? Lehet belógtak? Fogalmam nincs, de hát azért gondolom hogy felvették a tantárgyat. Már nem is emlékszem miért vettem fel, talán azért mert érdekesen hangzott, és gondoltam miért ne? Nem emlékszem.
|
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Asztrológia tanterem Írta: 2018. október 17. 23:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737067#post737067][b]Várkonyi Zoltán - 2018.10.17. 23:34[/b][/url] Asztrológia óra Az óra pontosan hármat üt, a tanerő felpillant, ahogy egyébként minden belépőre is felfigyelt. Aki köszönt, annak biccentett, majd újra gondolataiba és papírjaiba merült. Elmélyülten írogatott a füzetébe, nem, nem a kis zöld noteszbe ezúttal. Egészen az óra jelzéséig. Ekkor felemelkedik a székéről, szemöldökeit összevonja és körútra indul a helyiségben. - Szép napot mindenkinek újra. Nagyon örülök, hogy elhelyezkedtek, de ez nem sokáig marad majd így. Természetesen feleléssel kezdjük, mert tudni akarom, hogy mit felejtettek a nyári szünetben. - Visszasétál az asztalához, hogy mindenkire rálásson, hogy ki tudja szúrni, ki kezdett el a normálisnál jobban izzadni. Kitűnő orrával, mint a prédára vadászó ragadozó villantja szemeit a bepánikolt fiúra és szólítja fel. Keresztkérdésekkel ostromolja, de visszajelzést nem ad arról, hogy jó-e, amit a szerencsétlen makog. Mikor megunja a játékot áldozatával, egy szánalmas intéssel leülteti. Újra végigsöpör tekintette a nebulókon...talán újabb felelő után kutat. Aztán megszólal. - Ma játszani fogunk, ám az Asztrológia lesz a téma természetesen. Először is álljanak fel, és válasszanak párt maguknak! Engem ne! - Teszi hozzá vicceskedve. Mint tudjuk szereti ő a humort, de csak saját magától viseli el. Aki hasonlóra vetemedne, az könnyes sodorhatja magát egy potya, Trollos felelésbe, ami a legrosszabb rémálmánál is kellemetlenebb lesz, ezért nem ajánlott. - Szituációkat fogok mondani, páronként választhatnak, hogy melyiket akarják eljátszani, de nem akárhogy. Egy adott csillagjegy jelleme szerint kell eljátszani a sztorit. A választható jegyek: Nyilas, Skorpió, Bak, Oroszlán, Mérleg, Halak. Emlékezzenek vissza a mesefigurás órára! - Vár, hogy megtegyék, amit kért és elmondják neki, melyik csillagjegyet szeretnék megszemélyesíteni. //A játék Zippzhar Mária Stella ötlete. //
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Írta: 2018. október 19. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737142#post737142][b]Angelica Black Wing - 2018.10.19. 20:46[/b][/url] Asztrológia óra Biccentek a vörös hajú lánynak, aki egy kicsit feszélyezetten köszön. Mintha ellenségek, vagy versenytársak lennénk! Pedig én igazán nem vagyok rosszban olyan emberekkel, akiket nem is ismerek. Figyelmemet azonban hamar eltereli az Eridonos után belépő Mária, és az utána beloholó Moongas. Zipp azonnal leült mellém ahogyan meglátott, Moon pedig követte a példáját. - Sziasztok! - Köszöntem rájuk hangosan. Amikor hármat ütött az óra, és nem jöttek többen, akkor a professzor feleltetett néhány embert, de nem tudtak sok mindent. Azután azt mondta, hogy válasszunk párt, és el kell játszani egy szituációt. Kis gondolkodás után odagurultam Moongas mellé. - Leszünk? - Kérdeztem. - Én Mérleg szeretnék lenni. Te? - Kérdeztem kíváncsian, meg sem várva a reakciót. Előkaparom a Mérlegről szóló jegyzeteket, és olvasgatni kezdem. Eléggé társas és művészi lény, ám parancsolni konkrétan nem tud. Legalábbis véleményét nem nyilvánítja ki. Egészen illik rám ez a jellemzés, hiába vagyok Vízöntő. Átgondolom a lehetséges szituációkat amik eszembe jutnak, hogy akkor mit tennék Mérlegként. Ez lesz a taktikám. Beleképzelem magam egy Mérleg helyébe, úgy talán könnyebb lesz a feladat. Moongas mi is? Kellemetlen, hogy azt sem tudom, melyik csillagjegy mikor van uralkodóban. Csak a Vízöntőt, az Oroszlánt és a Halakat. Meg a Skorpiót, bár azt csak sejtem. Megint feltúrom a jegyzeteket, és meg is találom az időpontokat. Eszerint, ha Moon szeptember 7.-én született, akkor ő Szűz. Saját magát nem tudja választani, úgyhogy neki is nehezebb a választás.
|
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
 "Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Írta: 2018. október 23. 14:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737468#post737468][b]Moon Jun Seo - 2018.10.23. 14:41[/b][/url]  - Yapyap! - válaszoltam Angénak. A másik kérdésén körülbelül tizenöt másodpercet gondolkodtam, de végül választottam - Én halak. - válaszoltam. Ha lehettem volna szűz akkor biztos azt választottam volna, de mivel nem, ezért a halak. Előszedtem a jegyzetemet a Halakról. Hm, önfeláldozó, mártír típus... mi a csokim az a mártír? - Ange - suttogtam neki - Mi az a mártír? - kérdeztem úgy, mintha ez lenne a világ legnagyobb szégyene. Jó, vannak még olyan magyar szavak amiknek nem tudom a jelentését, például a lajtorja. Egy könyvben olvastam azt hiszem ezt a szót, vagy egy mugli újságban? Nem emlékszem. Közben tovább olvastam a jegyzetet. Nem tud parancsolni, nem tud nemet mondani, mindenkinek segít. Én se tudok parancsolni, de nemet tudok mondani, csak nem mindig. Több igent mondok mint nemet, de nincs is olyan sok dolog amire nemet mondok. Mégse tudok nemet mondani? De tudok, csak nem olyan sok dologra. Egyszer lehet megszámolom hányszor mondok igent vagy nemet, és este összehasonlítom. Ez lehetséges? Biztosan, csak lehet elfelejtem napközben és nem számolom.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
 minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6323
|
Írta: 2018. október 23. 15:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737471#post737471][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.23. 15:32[/b][/url] ⚫Asztrológia óra⚫
Érdeklődve figyelem, ahogy a velem szemben ülő fiú felel. Igyekszem felé tátogni a megoldásokat, de szegény annyira ideges, hogy szinte végig a földet bámulja maga előtt. Szomorúan figyelem ahogy végül megsemmisülve visszahuppan a fotelbe. Amikor a professzor felénk sétál, rendezgetni kezdem az ölemben a tavalyi füzetemet, kerülöm a szemkontaktust, hiszen hiába tudom az anyagot, ilyen kérdések mellett egytalán nem vagyok biztos benne, hogy értékelhetően meg tudnék szólalni. Mint kiderül, nincs okom az aggodalomra, sőt, a játék szónál felkapom a fejem, és csillogó szemekkel nézek körbe, párt keresve.
Ange szinte rögtön lecsap Moonra, így izgatottan állok fel és sétálok el Dinához. - Szia Dina! Van már párod, vagy leszel velem? - kérdem vidáman, fejemet félrebiccentve. - Én szerintem... - kezdek hangosan töprengésbe, majd csak magamban folytatom a gondolatsort. Túl egyszerű lenne ha a saját jegyemet választanám, itt a lehetőség, hogy kipróbáljak egy szerepet! Ezzel a Nyilas kilőve. A Skorpió említése megszólaltat egy kis harangot a fejemben. Teljesen fellelkesít a gondolat, hogy megpróbáljak eljátszani egy teljesen más karaktert, és eldöntöm, hogy a titokzatosságára fogok első sorban rájátszani. - Skorpió leszek! - vigyorodom el, és újra a lányra pillantok. - Na mit szólsz, tudnál mihez kezdeni egy édes-aranyos kis Skorpióval? - jelentőségteljesen forgatom meg a szemeimet az "édes-aranyos" résznél, hogy érezze, nem tervezem megkönnyíteni a dolgát. Talán már bele is helyezkedtem a szerepbe? Na ha nem is, majd most. - motyogok a nemlétező bajuszom alatt, és kíváncsian várom a következő instrukciókat.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. október 26. 16:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=737996#post737996][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.10.26. 16:43[/b][/url] Asztrológia óra Oké. Páros meló, legalább ismerősökkel vagyok körülvéve. Stellát bírtam, és igen, mivel Máriákból Dunát lehet rekeszteni, épp ezért inkább a második keresztnevén szerettem hívni. Nekem igazából tök mindegy, amíg nem kötekedés céljából gyakorolja valaki a nevem. Kötekedni én is tudok, de annak az eredményét jobb nem megvárni, mert az egyenlő a totális káosszal és katasztrófával. - Cső, Stella. Mi a helyzet felétek? Sikerült már nagyjából helyrehozni a kék birodalmat? – érdeklődtem szép halkan. Bírtam a kékeket, nagyon jó arcok. Ha hűséges barátokra vágyik az ember, közülük, vagy a sárgák közül érdemes választani. Más kérdés, hogy pasit sose választanék, mert nagyon üti egymást az ő nyugis természetük az én lobbanékonyságommal. – Skorpió az oksa, tudok vele mit kezdeni. Akkor most mi maradt nekem? Bocsesz, még mindig nem vagyok a koncentrálás nagymestere. Lennék Oroszlán, a sörényem úgy is passzol hozzá. Ja, elég sok hiányosságom volt, és Csaninak meg a bátyjának, Csabinak tökéletesen igazuk volt abban, hogy komolytalan és szétszórt voltam. Meg kéne változnom, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy csak azért változtassak magamon, mert más ezt akarja. Ahhoz túlságosan szeretnem kell az illetőt, hogy hajlandó legyek érte totálisan is megváltoztatni a viselkedésemet. Ott meg azért még nem tartottunk. - Mi legyen a szituáció? – vetettem fel a kérdést. Ha játék, akkor az csak jó lehet, legalább nem a padban kell hallgatni a tanári rizsát.
|
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Asztrológia tanterem Írta: 2018. október 28. 10:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=738386#post738386][b]Várkonyi Zoltán - 2018.10.28. 10:57[/b][/url] Asztrológia óra Csendben van és várja, hogy mindenki teljesítse a feladatot. Ez még nem tűnik túl nehéznek, bár egyesek kvalitásait ez is meghaladja. Csóválja a fejét, mikor látja, hogy két szerencsétlen a jobb oldalon, egy középen és egy valaki a bal oldalon pár nélkül maradt. - Találják már meg egymást csengetésig, könyörgöm! Maga oda, maga meg oda, maguk meg ott vannak egymásnak. - Mutogatja az irányokat, mint valami eltévedt közlekedési rendőr. A mozdulatokon van még mit gyakorolnia, de a stílus és az arckifejezés már tökéletesen kimunkált. Nagylelkűsége talán kimerült mára, mikor megengedte a szabad párválasztást és a szabad jegy választást. Nagyon kegyes hangulatban leledzik a tanerő, pedig kint az utolsó verőfényes napja süt le rá. Ő inkább a borongósat kedveli. Miután rendet teremtett párosodás terén, továbbviszi az óra menetét. - Megkérek mindenkit, hogy a beszélgetéseket korlátozza a témára, mert túl nagy lesz a hangzavar és akkor ideges leszek, azt meg ugye nem szeretnék? - Jelentőségteljesen előre hajol kicsit, hangja végén fenyegetően lehalkul. Pár hosszú másodpercig szótlanul vizslatja körbe a társaságot. Nem történik semmi különös, hacsak nem az, hogy az általa felsorolt csillagjegyek kifényesednek, a többi viszont marad az eredeti állapotában. Ezután úgy rendeződnek el, hogy az adott jegy a fölé a tanuló fölé kerüljön, aki azt választotta. Elégedett fejjel nyugtázza a történteket, mielőtt baritonja bezengné a termet újra. - Tehát akkor a szituációk, amik közül választani lehet. Természetesen egy pár, csak egyet válasszon! Íme a lista! - Egy láthatatlan toll írja fel fénylő betűkkel a fekete égbolt szabad részére a következőt: 1. Rabló van a lakásban 2. Eltévedtünk az erdőben 3. Iskolai konfliktus két diák között pl Kié legyen az utolsó süti a tálon? 4. Rám léptek a buszon 5. Megyünk nyaralni. Csomaglás, elindulás. Lehet kezdeni. Ha kérdés van, jelezzék, odamegyek és megbeszéljük. //Álmodói megjegyzés: Úgy képzeltem el, hogy az adott témát úgy dolgozzátok fel, mintha szerepjátékos hozzászólást írnátok. Minden egyéb rátok van bízva. //
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Írta: 2018. október 28. 12:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=738417#post738417][b]Angelica Black Wing - 2018.10.28. 12:01[/b][/url] Asztrológia óra Moongas mellett Érdeklődve figyelem, hogy hogyan választanak párt a többiek. Néhányan csak lézengenek, őket a tanár egy két intéssel bepárosítja. Moon kérdésére felé fordulok, és most jut csak eszembe, hogy ő nem is magyar. Valamiért eddig úgy gondoltam rá. Na, mindegy. - A mártírok valami nemes cél érdekében képesek meghalni. - Mondom el röviden, tömören. Nem szeretném hosszúra nyújtani, mert eléggé fenyegetően hangzik a professzor kérése. Inkább egy alapos gondolkodás után felteszem a kérdést Moonnak. - Tévedjünk el egy erdőben. Mit szólsz? Ja, te mi leszel? - Kérdezem. Mártir? Talán halak. Azokról hallottam, mint mártírtípus. De majd csak kiderül. Átgondolom, hogy egy Mérleg mit kezdene egy erdőben. Bizonyára kedélyesen elbeszélgetne a társával, és annak minden kérdésére igenlő választ adna. Persze csak a kijutással kapcsolatban. Na meg aztán, ha rábíznák a vezetést, valószínű, hogy mindent a vele együtt eltévedőre hagyna. Alaposabban átolvasom a jegyzeteket a Mérlegről. Barátság, és egyedüllét elleni vágy. Legalábbis ez a kettő az, ami most világos. Akkor tényleg. Többször rá kéne kérdezni, hogy jól van-e a barátunk, meg hogy ugye nem baj, hogy idejöttünk, meg egyáltalán az, hogy vele tévedtem el. Utána meg ráhagyni mindent. Szegény Moongas! Ő pont egy viszonylag gyenge jellemet választott. Egy Halak a kezét gyűrögetné, miközben azon gondolkozik, hogy vajon neki nem lenne-e érdemesebb felmásznia arra a félig kidőlt fára megnézni, hogy merre van a kiút, miközben kedves Mérleg barátja lent gubbaszt, és csendben bólogat minden kérdésére, vagy éppen megvonja a vállát.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
 minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6323
|
Írta: 2018. november 2. 14:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=739325#post739325][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.02. 14:35[/b][/url] ⚫Asztrológia óra⚫
Stella? Oké, végülis mindegy. Nem igazán izgatom magam a megszólításon, komolyan, szerintem ha valaki lecipzározna, arra is hallgatnék. - Igen, persze, minden épül-szépül, látnod kéne például a… – elharapom a mondandóm végét, ahogy a professzor hangja eljut a fülemig. Behúzott nyakkal biccentek Dina felé, amolyan „majd később elmondom” stílusban. Már nyitnám a számat, hogy megpróbáljam újra összeszedni az elhangzott csillagjegyeket (mik is voltak? Skorpió, Mérleg, Nyilas… Öö), amikor megoldja a kérdést, és kijelenti, hogy Oroszlán lesz. Elnevetem magam a hajára tett megjegyzésén, ahogy eszembe jut a pár nappal ezelőtti közös tanulásunk. Biztos nem volt még ideje lemenni a Leányálomba, de ezt majd óra után kérdezem meg tőle. – Rendben van kisoroszlán, akkor legyen így. – Vigyorogva hallgatom a választható témákat, és közben gondolatban elképzelem ahogy Dina hajába kiscicákat rakok, és azok játszanak a kis bongyori tincsekkel. Elolvadok.
Hümmögve nézek a megjelenő listára. Nekem is kéne ez a varázslat, sokkal könnyebben tudnék vele jegyzetelni… Fejemet megrázva koncentrálok a feladatra, és a lány felé fordulok. – Mi lenne, ha a lábadra lépnék a buszon? – húzódik ravasz kis vigyorra a szám, és már látom is magam előtt a jelenetet. Fülemben fülhallgatóval felszállok a buszra, átnyomakodok pár emberen, hogy kényelmesen megálljak egy kapaszkodónál, és ügyet sem vetek azokra akik mögöttem ciccegnek amikor rájuk lépek, vagy az oldalukba könyökölök. Nem tudom Dina hogy akar majd szóba elegyedni velem, de ha mondjuk kirántja a fülhallgatómat, akkor nagyon higgadtan és kultúráltan faarccal végighallgatom, és bocsánatkérést úgy ahogy van mellőzve visszadugom a fülembe a zeném. Talán még vállat is vonok majd. Csak a hatás kedvéért. Na de lássuk, Dina mit szól az ötlethez.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. november 3. 20:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=739580#post739580][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.11.03. 20:32[/b][/url] Asztrológia óra- Na, ennek örülök. És annak is, hogy jobban vagytok. Hé, ha bármi segítség kell, csak szóljatok, bűbájtanban tök jó vagyok – ajánlottam fel rögtön a segítséget. Az mindig jól jön, és szeretek segíteni. – A Griffendélnek oroszlán a jelképe, és a testvérházunk. Plusz infó, a Levisek amúgy is szeretnek tanulni, hadd legyen meg a boldogsága, hogy ezt is tudja. Na, jó… ez cseppet arrogáns volt. Tényleg kezdenék szörnyetegbe átváltani? Tudtommal eddig senkinek se okoztam kárt magamon kívül… - Miauuu – utánoztam kedvenc mugli humoristámat, azt a klippjét állandóan meg tudnám nézni a duónak, nagyon poén, legalábbis nekem. Valahogy nem igazán akartam belegondolni, vajon milyen érzése lehet annak a legillimentornak, aki éppen most belekukkantana a fejünkbe. Valószínűleg soha többé nem akarná használni a képességét, ha látná, néha milyen káosz-kavalkád zajlik az én buksimban. Minimum egy hetes fejfájást kiváltó élmény lenne túrázni az én elmémben. - Hm… szerintem kapásból leordítanám a fejed, ha van fülhallgatód, azt is túlharsognám, most egy sima, normális oroszlánra gondolva. Előbb cselekednék, azután gondolkodnék. Amúgy alapból Bika jegyben születtem. Te, Skorpió-királynő? – Na, igen. Velem vigyázni kell, különben le sem lehet lőni engem, ha nekiállok beszélni.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
 minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6323
|
Írta: 2018. november 4. 15:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=739660#post739660][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.04. 15:55[/b][/url] ⚫ Asztrológia óra⚫ Hangtalanul nevetve biccentek egyet a felajánlásra, majd arréb megyek pár lépést, hogy legyen helyünk a játékhoz. Helyeslően bólogatok, én is valami ilyesmit képzeltem el az Oroszlán viselkedésének. - Akkor szerintem menjen élesben. - Megvárom míg Dina felveszi az általa gondolt kezdőpózt, majd belekezdek. A fülhallgatómban lüktet a zene, ahogy a buszra várok. Egy helyben állok, kívülről akár szobornak is nézhetnének, belül azonban tombolok a busz késése miatt. Amikor végre csikorogva lefékez előttem, rezzenetlen arccal szállok föl az első ajtón, egy pillanatra megmutatva a bérletemet (hiszen úgysem nézik), majd mivel hátrébb kevesebben vannak, elindulok arrafelé. Nem zavartatom magam amikor át kell nyomakodjak egy páros között, sőt, még magamban elégteljesen vigyorogva hallgatom a hátamnak címzett szidalmakat. De hé, ha egymást akarják ölelgetni a folyosó közepén, készüljenek fel erre. Még pár emberen átgázolok, egyszer valakinek a lábára is lépek (ekkor sétálok el/át ténylegesen Dina mellett) , de fel sem nézve furakodok tovább, magamban szidva a csúcsforgalmat. Megállok a babakocsiöbölben, nekidőlök egy korlátnak, és unottan rágózva bámulok kifelé az ablakon.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
 "Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Írta: 2018. november 4. 19:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=739693#post739693][b]Moon Jun Seo - 2018.11.04. 19:44[/b][/url]  - Jah, oké köszi. - most már ezzel is okosabb vagyok, de lehet elfelejtem. Még nem tudom. - Tévedjünk el! - eltévedni az erdőben jó lesz. Biztos. Jó, lehet nem örülnék ha eltévednénk. - Halacskák. - mondtam még egyszer. Lehet nem mondtam ki az előbb? De, kimondtam, biztos kimondtam. Akkor mit is csinálnék ha eltévednék? Mármint nem én, hanem a halak. Szóval akkor önfeláldozó? Mit csináljon, ajánlja fel a másiknak hogyha elfogy a kaja egye meg, vagy mi? A kannibalizmust nem tiltja a törvény? De, itt biztosan tiltja, ha nem tiltaná lehet hogy már megevett volna valaki. Milyen lenne akkor a világ? Van olyan ország ahol a kannibalizmus nem tiltott? Fogalmam sincs, maajd utánanézek. És már megint ezt gondoltam, egyszer már tényleg írok listát arról hogy hányszor gondoltam azt és miről hogy majd utánanézek. És majd lehet egyszer utána is nézek! Ha nem felejtem el. Na de. Mit csinálna a halak? Ideges lenne, a kezét tördelné, tehetetlennek érezné magát, oké valahogy így. A mérleg mit csinálna? Nem olvasom el, majd majd majd kiderül!
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Írta: 2018. november 6. 18:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=739847#post739847][b]Angelica Black Wing - 2018.11.06. 18:54[/b][/url] Asztrológia óra Moongas mellett Elmosolyodok, amikor megköszöni, és beleegyez az eltévedésbe. Utoljára végigpörgetem a fejemben a történet menetét, aztán lassan felállok. - Szerintem kezdjük is el. - Mondom egy enyhe biccentés kíséretében. Hátat fordítok Moonnak, és belekezdek a szerepbe. Már harmadszorra lyukadunk ki ugyanazon a helyen. Nem lehet igaz! Én tényleg nem akartam eltévedni. A barátom azonban mindenképpen sétálni akart egyet, én pedig egyenesen nem bírtam volna egyedül maradni. Persze vagy ötször visszafordultam, végül azonban mégis mentem az erdőbe. A kérdésekre nem válaszoltam, mindent jóváhagytam. Ez lett a vége. - Sajnálom, nem akartam eltévedni. - Leszegem a fejem, de azért félszememet a társamon tartom, nehogy eltűnjön. Nem akarok egyedül lenni! Le is ülök. Ötletem sincs, hogy mi legyen. Igazából, ha lenne is, nem mondanám el. Hátha rossz, és megbántom vele a barátot. Kíváncsian figyelem a fiút, hogy mit csinál. Egy halak minden bizonnyal elkezdene aggódni, de majd meglátjuk, hogy ő hogyan játssza ki. Nekem nagyon tetszik eddig a játék, pedig még csak most kezdtük el.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. november 18. 20:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741063#post741063][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.11.18. 20:22[/b][/url] Asztrológiaóra, párpan Stellával, szituáció Heh. mi ez nekem… Élesben. Megcsinálod, kisoroszlán. Miauuuu. Mint valami arisztokrata, úgy lépek fel a buszra, egyenes hát, fej fel, s magam felsőbbrendűségének tudatában megálltam körülbelül úgy néhány lépés távolságra a buszajtótól, hogy időben le tudjak szállni, mielőtt a tankos mordori nyugdíjas-osztag megrohamozza a kapukat, khm, ajtókat. Szép kényelmesen megkapaszkodnék, amikor valami idióta rám lép, és még csak annyit se mondd, hogy bú, vagy bá. Hát kérem szépen, hogy tehette ezt meg velem? Ártottam én neki? Különben is, én vagyok az állatok királya, rooooar. Oké, legközelebb nem hagyom, hogy akár egy haverom is Katy Perry-zenemaratonra rávegyen. - Hé, te trampli! Mi a sz…t képzelsz? – instant kitépném a füléből azt a vackot, ami miatt nem hallja, hogy más is létezik rajta kívül a világon. – Nézzél már a lábad elé! Körülbelül így tudnám elképzelni, ahogy egy oroszlán viselkedne a buszon. Közben végig követem Stella tekintetét, és remélem, hogy nagyjából eltaláltam. Kérdőn oldalra billentettem a fejem, hátha kapok valami nonverbális értékelést, hogy ha lehet, ne zavarjuk a többieket addig.
|
|
|
|
Moon Jun Seo INAKTÍV
 "Bár a bőrünk sárga, lélekben kékek vagyunk" offline RPG hsz: 126 Összes hsz: 1408
|
Írta: 2018. november 21. 21:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741356#post741356][b]Moon Jun Seo - 2018.11.21. 21:50[/b][/url]  - Okfi! - mondtam mosolyogva. Ez tök király feladat! Ujjaimat tördelve megyek társam után. Most körbe-körbe megyünk? Szerintem igen, mert már vagy harmadszorra megyünk el emellett a fa mellett. - Nem akartam eltévedni! Bocsánat! - mondom nem is törődve az ő sajnálomjával. Mi lesz ha nem jutunk ki, ha itt halunk meg? Akkor feláldozom magamat, hogy társam megölhet és megehet, de remélem erre nem kerül sor. Már nem azért, mert meghalnék, hanem azért, mert lehet hogy ezért lecsuknák. - Mi lesz ha nem találunk ki innen? - kérdezem, és aggódó tekintettel nézek körbe, hátha látok egy kunyhót, vagy akármit. Mekkora az esélye annak, hogy itt halunk meg mind a ketten? Akármelyik fa mögött valami veszedelem lapulhat. Ki tudja? Egyáltalán milyen élőlények élnek itt? Emberek valószínűleg nem, vagy ha élnek, akkor pont nem a közelünkben. Ajjaj. Valami mozgás van ott! ÁÁÁÁ! Ugrok egy kicsit, és abba az irányba mutatok, ahol láttam a mozgást. - Ha az a valami meg akar enni minket, engem egyen meg, te meg menekülj! - mondom határozottan, jó egyáltalán nem határozottan, remélem hogy határozottnak hangzott, bár ezt kétlem.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
 minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6323
|
Írta: 2018. november 22. 21:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741440#post741440][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.22. 21:29[/b][/url] ⚫Asztrológia óra⚫
Úgy teszek, mintha nem hallanám a nekem címzett szavakat, pedig köszönöm, pontosan jó a fülem, nem kell ordibálni. Más kérdés, hogy nem érdekel. Ha nem megy arrébb, és nem férek el, akkor igenis át fogok gázolni rajta. Amikor újra megszólít, megtorpanok, és felé fordulva kiveszem a fülhallgatót, ránézek és félrebiccentem a fejem, amolyan "Bocsi, nem hallottam mit nyávogtál, megismételnéd?"-stílusban. Ártatlannak tűnő, már-már angyali arccal nézek rá, és várom, hogy mit reagál. Ha tovább folytatja a sápítozást, valószínűleg kiröhögöm, és továbbsétálok, még nem tudom. De először halljuk, meg meri-e ismételni úgy is, hogy tudja, hogy hallom, vagy csak a szája volt nagy. Remélem mondjuk, hogy siet, mert nem véletlenül akartam én hátrébb menni. Jobbról egy póréhagyma lengedezik a fejem magasságában, baloldalamon pedig egy poros szőnyeget támasztanak, amitől mindjárt eltüsszentem magam.
A játék közben csak egyszer esek ki a szerepemből, amikor Dina elkáromkodja magát. Egyébként hozza a karaktert akit elképzeltem, így egy pillanatnyi szünetben egy kis biccentéssel jelzem neki, hogy eddig minden oké.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Asztrológia tanterem Írta: 2018. november 23. 13:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741466#post741466][b]Várkonyi Zoltán - 2018.11.23. 13:25[/b][/url] Asztrológia óra Lassan, de biztosan kialakulnak a párok és mindenki megtalálja a neki kijelölt helyet a teremben. A tanerő most már csak némán figyel, a rendbontóknak pedig elég egyetlen szigorú pillantás, amitől felé fagy az illetőbe a lélek. Magában örömmel nyugtázza, hogy ügyesen próbálkoznak a feladattal. Lám-lám, használt a megöntözés, a pártos honfi vér...azaz nem csak járatta a száját, figyeltek is rá. Az sem zavarja, hogy egyesek bele-belekukkantanak a jegyzeteikbe. Csoda egy szívélyes napja van. Már-már mondhatnánk, hogy kenyérre lehetne kenni a tanerőt, de ez bármikor változhat. Kedélyesen követi szemmel és füllel az eseményeket, néha el is mosolyodok, nem létező bajusza alatt láthatatlanul. Egy darabig nem avatkozik a sorsukba, de aztán előveszi tarsolyából az illúziómágiát és a következő érzeteket küldi a Dina-Masa párosnak: Mindketten úgy érezhetik, hogy a busz hirtelen fékez, ennek következtében elveszthetik egyensúlyukat. Vagy csak egyikük, vagy mindketten. Lehet, hogy Dina ezzel meglöki egy kicsit Masát, lehet, hogy kapaszkodás közben kitépi a kezéből a fülhallgatót. Sok egyéb is történhet, ennek alakulását a tanerő a továbbiakban a kettősre bízza, mentálisan visszavonul. Ezután Moon és Ange köti le szellemi energiáit. Mindketten úgy érzékelik, hogy hangot hallanak. A hang hátborzongató, mint Halloweeni estén egy tizennyolc pluszos horror film. "Erre gyertek, erre van a kivezető ösvény!" A suttogás az erdő legsötétebb szegletéből jön. Ennyi a varázslat, a tanerő itt is kiszáll a játékból. Várja, hogyan alakítják tovább az eseményeket a tanulók.
|
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Írta: 2018. november 24. 20:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741549#post741549][b]Angelica Black Wing - 2018.11.24. 20:35[/b][/url] Asztrológia óra Moongas mellett - Ha nem találunk ki? Noss... nem tudom. - Mondom heves fejrázás közepette. Mikor megzörren a bokor, és megszólal a hang, összerezzenek. Nem szeretnék rosszul dönteni, mégis megszólalok. - Szerintem... kövessük a hangot. - Nyelek egy nagyot, és tétova lépekkel elindulok a hang irányába. Ez nekem nem tetszik. Nem szeretek irányítani, inkább rábíznám a döntést a társamra, ő viszont most csak arról beszél, hogy mit tenne, ha az a valami a bokron túl megtámadna minket.Három fotel körbesétálása után, amit Moonnal egymás mellett tettem meg, újra megszólalok. - Kint is volnánk! Igazán. Nagyon sajnálom, hogy eltévedtünk, meg hogy... nem is tudom. - Motyogom. Kijutottunk végre, és nem kellett szétválni!Így a végére kicsit kicsúsztam a szerepből, de remélhetőleg ez nem nagy probléma. Kíváncsian nézek a többiekre, akik közben lassan végeznek a saját szituációikkal. Leülök, és várok, hogy mi lesz most. Ez az óra egészen jó volt. Remélem, hogy a többi is ehhez hasonló lesz. Egy kicsit elgondolkozok, hogy vajon honnan jöhetett a hang, aztán eszembe jut, hogy valahol valami olyasmit hallottam, hogy a tanár úr illúziómágus.
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér INAKTÍV
 B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben offline RPG hsz: 146 Összes hsz: 455
|
Írta: 2018. november 26. 11:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741661#post741661][b]Bodza Edina Gyöngyvér - 2018.11.26. 11:00[/b][/url] Asztrológia óra, páros feladat, Másával  - Mégis mi a sz…t képzelsz, he? Van más is rajtad kívül a világon, leszel szíves a lábad elé néz… - puff. A busz nagyot fékez, csikorogva, amolyan mindjárt szétesik alattad, és a nyolcvanas évekből maradt ránk feeling lengte körbe amúgy is a járgányt. Az egyensúlyomból kibillenve estem egyet előre, de még időben megkapaszkodtam a legközelebbi oszlopba. Talán még nincs eltörve az a műanyag vacak, és megtart.
Egészen jó ez az óra. Egyelőre még nem unatkozom, bár Várkonyi prof nem arról híres, hogy hagyja unatkozni a diákokat órán fölösleges rizsázással, amely tartalmának körülbelül háromnegyede tökéletesen érdemtelen a tananyagra vonatkozóan. Ez a szituációs játék nagyon érdekes, végre a száraz elmélet mellé van valami vicces kis gyakorlat is. Persze, tudatosítottam magamban, hogy amit átélek most ebben a pillanatban, az csupán a mi színészi játékunk és az illúziómágia keltette élmények együttese.
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella Tanár, Mestertanonc Tanár, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
 minden lében villa offline RPG hsz: 673 Összes hsz: 6323
|
Írta: 2018. december 1. 16:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=741940#post741940][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.12.01. 16:43[/b][/url] ⚫Asztrológia óra⚫
A szerepemből kiesve, kissé ijedten kezdek forgolódni, hogy mi történt, és csak lassan rakom össze magamban a dolgot. Miután megnyugtatom magam, hogy csak a Professzor egyik illúziója lehetett, egy halk Bocsi!-t elsuttogva, kis torokköszörülés után visszahelyezkedek a szerepembe.
Egy kellően elnyújtott, unott szemforgatás után szinte varázsütésre veszítem el az egyensúlyom. Haláli nyugalommal kapaszkodom bele a felcsavart szőnyegbe, amit tulajdonosa olyan kedvesen nyom nekem. Hát, legalább ennyi haszna van a dolognak. Csendben, befelé mosolyogva (értsd: faarccal) szétröhögöm magam a lány szerencsétlenkedésén, és fejemben csak annyit dúdolgatok, hogy ez drága szívem bizony a karmaa... A pillanatnyi csendet - ami beállt nála a hirtelen sokktól - kihasználva végre én is megszólalok. - Számíthatnál a dologra, ha már egyszer beállsz az út közepére... Nem tudom hogy képzelted, de persze, az én hibám. Nyilván. - Ironikus szavaimat egy gyors grimasz és szemforgatás kíséri, majd egy (terveim szerint) utolsó lenéző pillantás után megfordulok, és fülhallgatóimat visszadugva megpróbálok továbbnyomakodni az üres helyek felé. De ha még egyszer visszaránt, nem leszek ilyen kedves.
|
RAWRR :3 *-*-*-*-*-*-*-* I I III I I I IIIII I IIIIIII IIIIIII~~~~~~ II II
|
|
|
Várkonyi Zoltán Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Asztrológia tanterem Írta: 2018. december 9. 16:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=742393#post742393][b]Várkonyi Zoltán - 2018.12.09. 16:49[/b][/url] Asztrológia óra Várkonyi elégedetten szemléli a tanulók munkáját, bár néhány párosnál erősen felhúzódik a szemöldöke, majdnem a homloka közepéig. Időnként előveszi a kis zöld noteszét, - amihez nem lett hűtlen az itt eltöltött évek alatt, sőőőt...akadt mindig feljegyezni való - és most is firkant bele pár szót. Tudjuk, hogy ez semmi jót nem jelent, figyelembe véve, hogy a vizsgák is vészesen közelednek. Rohan az idő. Azt is tudjuk, hogy akinek a neve bekerül a hírhedt noteszbe, arra rossz sors vár a továbbiakban. Szavaival nem, csak pillantásaival zavarja meg néha a diákok lelki nyugalmát, ha ugyan még maradt nekik. Közben rohamosan telik az idő, és a nebulóknak egyre kevesebb idejük van befejezni a jelenetet. Egyeseknek már sikerült, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ők a nyerők. Nekik int, hogy maradjanak csendben és üljenek le, ne zavarják a többieket a munkában. Lassan-lassan mindenki ül, kivéve egy párost: Dinát és Masát. Ők még szókaratéznak a képzelt buszon és nemigen halad a történet előre. A csengő hangja vet véget a próbálkozásuknak, amit Várkonyi is szentesít a következő szavakkal. - Rendben, tudom, hogy nagyon sietnek ki szünetre, ezért nem kínzom tovább magukat. Nagyrészt ügyesek voltak, akik nem, azok majd érezni fogják. Maguk ketten - mutat a Dina-Masa párosra - higgadjanak le, mielőtt egymásnak esnek! Két nehéz jegyet választottak, akik nem adják fel. A Skorpió akár halálig is elmegy, az Oroszlánnak pedig nem sérülhet az önérzete. A patt helyzet várható volt, innen már csak a verekedés segített volna dönteni. Kár, hogy kimaradt - teszi hozzá sajnálkozva, szája szegletében egy gonoszkás mosollyal. - Na, akkor most oszolj van. Menjenek, ne feledjék a házi feladatot! Köszönöm a munkát.
|
|
|
|