36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély
Tantermek - Várkonyi Zoltán hozzászólásai (26 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 21. 22:59 | Link

Asztrológia óra


Alighogy visszatért a suliba, beleveti magát a munkába, mintsem, hogy túl sokat kelljen gondolkoznia. Csendesebb napokat is megélt már, de volt sokkal elfoglaltabb is, azonban most nem akadt más, amivel lefoglalja idejét teljesen, ismét a munka ad kapaszkodót a túléléshez. Vissza a régi kerékvágásba, hiszen ezzel a világ körüli úttal is felérő turné a lányával, jócskán tartogatott meglepetéseket, idegeskedni valót, és egyéb kellemetlen nyalánkságokat. Zoltánunk kikerült a komfortzónájából, de most végre, ez az ismerős, sőt biztonságos talaj a lába alatt, új reményeket és lendületet ad neki. Tőle szokatlan módon, vidoran baktat a folyosón, hóna alatt a szokásos paksaméta, horoszkópok, jegyzetek, táblázatok, aminek a felére sem lesz szüksége, de azért jó, ha nehezéknek nála van, hátha egy cunami idetalál, akkor viszont jól jön a többletsúly. Horoszkópelemzős órát fog tartani, ami nem lesz egyszerű feladat, mégpedig azért, mert le kell butítania annyira a lényeget, hogy megértsék, hiszen ez lesz az első ilyen, legalábbis úgy gondolja. Egyelőre biztos benne, hogy meg tudja csinálni, nem olyan borzasztó, kiértékelni egy születési képletet. Sőt, aki képes lesz valamit alkotni a témában az órán, annak még az év végi jegyét is felkanyarítja eggyel-kettővel, de ez titok, majd csak a foglalkozás végén árulja el. Nem is jár automatikusan, csak annak, aki szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy dolgozik. A tanerő semmit nem ad ingyen, még a szúrós pillantásokat sem, bár azokért nem kell sokat gürcölni. Ahogy a teremhez ér, feltépi az ajtót, és reméli, hogy már csendesen és tudásra éhesen várják a nebulók, ugyanis ő azt szereti.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 23. 12:25 | Link

Asztrológia óra


Szokás szerint pontosan érkezik, percre, másodpercre. Hozzá órát lehet igazítani, de tekintve, hogy mindig neki van igaza, félő, hogy a Nap is hozzáigazítja égi járását. Szemeit végigvezeti az egybegyűlteken. Nincs sok érdeklődő, de annál értékesebb a tudás, minél kevesebben birtokolják azt. Akinek kijár ez a kiváltság, az megjelent ma itt, többekre nincs is szükség. Olyan ez a gyakorlati óra, hogy a túl nagy létszám, csak hátráltatná az ügyesebbjét, a kevésbé okosak meg úgyis feladják, így nincs is értelme nekik belekezdeni. Vagyis elégedett a látvánnyal, és eme eszmefuttatás, ami pár másodperc alatt suhant át az elméjén, csak jobban kifényesítette az egoját. Irományait lecsapja az asztal sarkára, aztán már nem is fordít figyelmet azokra, inkább a messze távolban gubóckodó levitásra összpontosít. Olyan illúziót gerjeszt, mintha a teremben 40 fok volna, hátha a fázós istenadta levedli a talárját, vagy legalább a kapucnit. Ebben az állapotban eltelik pár perc, míg megtartja az illúziót, aztán máris hozzáfog a magyarázathoz, nem hagyva ocsúdni, sem tunyulni a többieket.
- Mindenki előtt egy horoszkóp ábra fekszik hamarosan. Mindenkié más, mert amit én bemutatok az enyémen, az maguk utánam fogják csinálni. Próbáljanak elvonatkoztatni a krikszkrakszoktól, aminek most még látják, helyette lássanak meséket, isteneket, ami éppen tetszik. Nem lesz nehéz, nincs rossz válasz, csak ha nem mondanak semmit. Engedjék szabadjára a képzeletüket, ennyi a titok. - Lassú séta közben osztja ki a lapokat, mindenkinek kettőt. Az egyik a bemutatóhoroszkóp, a másik a megfejtendő. A megfejtendő ábrán az asc. rövidítés mutatja az aszcendenst, hogy az milyen jegyben áll, a Nap helyzete pedig a napjegyet, így a tanulóknak máris van két jellemvonás, amit kifejthetnek. Hogy legyen előttük minta, hogyan kell, Zoltánunk újra magyarázni kezd.
- Amint látják, az én ábrámon a születettnek Nyilas az aszcendense és Szűz a napjegye. Vagyis az aszcendense szerint, a külvilág egy állandóan tevékeny embernek látja, aki lelkesíti a többieket, belekezd új dolgokba, nemes célok lebegnek a szeme előtt, ő viszi a zászlót és az első sorban menetel. Ami ennek a hátterében áll, az egy kisebbrendűségi érzés, amit így kompenzál. Úgy érzi, hogy szolgálnia kell, dolgoznia másokért, amit lelkiismeretesen és precízen meg is tesz. Magának szinte semmit nem vesz el, bőkezűen ad, itt nem csak anyagi javakra kell gondolni! A feladat, a saját ábrátokon ugyanezeket meghatározni! Használjátok a segédleteket, és ha kérdés van, vagy készen vagytok, szóljatok! - Némaságba burkolózik, csak a pergamenek suhogását hallgatja, ha jelentkező van, akkor megadja a szót.

Példahoroszkóp
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. augusztus 8. 23:29 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 23. 20:54 | Link

Asztrológia óra


Senki nem mondhatja rá, hogy a fülén ülne, mégsem veszi észre, ahogy tanársegédje belopózik. El sem tudta volna képzelni, hogy valaki veszi magának a bátorságot arra, hogy késsen, az meg, hogy ez pont a tanársegédje lesz, álmában sem gondolta volna. Az ajtó halk kattanását betudja egy kintről érkező fura zajnak, a surrogást, az amúgy is zörgő pergameneknek, bár egy elsuhanó fehér lap, ami épp elhagyja az asztalát, gyanút kelthetett volna benne. Túl magabiztos az öregfiú, meg van róla győződve, hogy nem érheti meglepetés. Pedig az a helyzet, hogy ő sem látott még mindent, de valóban az ügy, túlmegy minden határon. Várkonyi ugyan felnéz a papírjaiból, de igazából nincs mit néznie. Mindenki rendben dolgozik, verejtékek csillognak a homlokokon, és ez elégedettséggel tölti el. Mindaddig ebben az idilli hangulatban leledzik, míg tanársegédje hangja fel nem csendül, valahol a teremben. Mikor jött be? Óra elején még biztosan nem volt itt - gondolja. Még meg is jegyezte magában, hogy majd szóváteszi neki a mulasztást, ami újabb büntetést von maga után. Az az igazság, hogy a lány, egyik büntetőmunkából a másikba esik, kipihenni sincs ideje magát, amikor épp nem szorul valami miatt. Lassan már mindketten megszokják a helyzetet. Várkonyi kénytelen a kreativitását újra és újra kiélni a büntik kitalálásában, Lanetta pedig kétségbeesetten igyekszik szabadulni, nem sok sikerrel. Szóhoz sem jut, pedig nyitná a száját, hogy irtózatosan leteremtse a főnixet, ahogy szokta, ám a vörös mondandója belefagyasztja a szavakat. Szíve annyira meglágyul a hallgatás alatt, hogy szinte elfolyik, bár ez kívülről nem látszik, de szemei csillogása azért valamit elárul. Nem olyan kemények a vonásai sem, mint máskor, amikor a lányra néz. Végighallgatja szótlanul, a bocsánatkérést is, aztán közelebb lép a segédhez.
- Khm... A lényeg, hogy megérkezett végre, vigye magával az ábrát, még szüksége lehet rá. - Hátranyúl az asztalához, elveszi a papírt, amit az előbb Lanetta visszarakott, és odanyújtja. Másik kezével a zsebében kotorászik, végül előhúzza azt a pálcát, amit a Konyhában vett el Vér kisasszonytól, azt is átnyújtja.
- Itt a pálcája, megdolgozott érte. Menjen és üljön le valahova! Nagyon ügyes volt. - Merlin szőrzetére...megdicsér valakit? Erre még nem volt példa, ez bekerül a Bagolykő történelmébe. Soha vissza nem térő alkalom, nem fog ilyen előfordulni a következő évezredben biztosan. Arca újra rezzenéstelen, ahogy a csapat felé fordul.
- Így kell maguknak is megoldani a feladatot! - Nincs ideje leülni a megrázkódtatás után, elvégre ritka eset az életében, hogy ilyet kelljen kimondania, jó, hogy nem ájult el közben a sokkhatástól. Jelentkezik egy újabb diák, aki szintén hasonló jól elmondja a megoldást. Várkonyi bólogat.
- Látom ráéreztek az ízére. Jól van, remek volt, leülhet! A többiek hogy állnak? - néz a két megmaradt áldozatra.
- Valamelyikük kezdjen bele! Próba, cseresznye. -
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 26. 10:55 | Link

Asztrológia óra


Menetrend szerint folyik az óra, ennek Zoltánunk örül, már a maga módján. Percre kidolgozott óraterve van, amiben talán még az is szerepel, hogy mikor, mely szavak után vesz levegőt, vagy összesen hány percet tölt el az íróasztala mögött ülve. Bizonyára elérte a limitet, mert most járkálni kezd. Először az ablakhoz sétál, ki is tárja, áradjon be friss levegő mondván, el ne aludjanak a diákok, meg kell a levegő az agynak és hasonló tudományos elméletek, amikből bármikor tud egy féltucatot felsorakoztatni, bármilyen témára. Valószínű, hogy újabb fordulópontra ér az órai menet, mert arról kezd beszélni, hogy mennyire fontos az, hogy egy megfelelő összképet lássunk a szülöttről, amit a bolygók elhelyezkedésének mintázatából tudhatnak meg. Meg kell nézni, hogy a bolygók többségében tüzes, vizes, levegős vagy földies jegyben helyezkednek-e el, kardinális, fix vagy szilárd minőségűek, illetve negatív vagy pozitív jellegűek. Ehhez végig kell vizsgálni a bolygók jegyhelyzetét. A Nap két ponttal nyom a latba, úgymint a Hold és az aszcendens is, a többi bolygó egy pontos. Meg kell nézni azt is, hogy a planéták az aszcendens (AS)-deszcendens (DC) tengely alatt vagy felett helyezkednek el döntően, illetve, hogy az MC-IC tengely bal vagy jobb oldalán. Miután ezt elhadarja, hiszen benne van a tananyagban, előveszi a saját képletét, hogy a gyakorlatban is elmagyarázza, mit vár el a nebulóktól.
- Első látásra megállapítható, hogy a hangsúlyos ebben a képletben a külvilág, vagyis számára az jelent információt, hogy a külső szemlélő, hogyan ítéli meg. Önmagát, másokon keresztül definiálja. A bolygók többsége inkább a horoszkóp felső részében, a nappali térfélen látható, ezért inkább kifelé nyitó személyiség. Nem bonyolódik mélyen a saját lelki dolgaiba, valószínű, hogy máséba sem, mert a víz elemű jegyek súlyozottságát nézve, egy pontja van. A Neptunusszal a Rákban. A legtöbb bolygója változó jegyben áll, vagyis energikus, tele lendülettel. Minden érdekli, és sok mindent csinál egyszerre. Inkább jellemző rá az, hogy nagy lendülettel kezd új dolgokba, de a kitartás nem erős oldala, azért keményen meg kell küzdenie. A föld és a levegő elem egyformán képviselteti magát. Ebből a föld ad annyi szilárdságot, hogy folytassa a küldetését, a levegő pedig arra készteti, hogy kapcsolatokat keressen, kommunikáljon, a szellemi értékekre helyezze a hangsúlyt. - Befejezte, legalábbis egyelőre. Arra vár a továbbiakban, hogy zavarodott pillantásokat leplezzen le, kérdő tekinteteket kapjon el, vagy tanácstalan összenézéseket füleljen le. A tananyagban azonban minden benne van, amire szükségük lehet, de a kérdésekre szívesen válaszol, ha valakinek van mersze feltenni.

SEGÍTSÉG
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2016. október 26. 10:55 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 27. 23:01 | Link

Asztrológia óra


Tanerőnk vegyes érzelmekkel áll a katedrája előtt és azon gondolkozik, visszaadja-e a tanári diplomáját, vagy csak simán lehúzza-e magát a klotyón. Eddig nagyon lelkes volt, repkedett a lelke, már amennyire az övé csinál ilyet, és minden happy is volt mindaddig, míg az utolsó diákja fel nem szólalt. Ahogy hallgatja, megfagy benne a vér is, hiába csinált az előbb negyven fokot, most szinte a jegesmacik kukucskálnak az ablakon befelé. Pár pillanatig szóhoz sem jut, és ez nála nagy szó. Rövid ideig tart csak a sokkhatás, megtalálja ám magát előbb-utóbb.
- Köszönöm Széplaki kisasszony kimerítő válaszát. Amit elmondott, azzal egyet lehet érteni nagy vonalakban, csak azt nem tudom, hogy mennyire körvonalazódott a többiekben, hogy végül is, ki ez az ember? Milyen a jelleme milyen erők mozgatják? Tény, hogy nagyon ambiciózus, ahogy az a kardinális jegyekre jellemző. Ők azt szeretik, ha sok feladattal kell megbirkózniuk, és szívesen hagyják a befejezést másra, hogy új dologba fogjanak. Ők abban erősek, hogy beindítsanak dolgokat, nem az, hogy végigvigyenek egy tervet. Persze ettől még megtehetik, de nem ez az erősségük. - A továbbiakban sem áll le a bagolylesője, csak úgy folynak belőle a magyarázatok arról, hogy ezt a módszert úgy nevezik, hogy képletkontúr. Az a célja, hogy megmutassa, kiben milyen fő energiák hatnak. Még egyszer összefoglalja, miként is kell ezt csinálni. Vagyis ki kell írni a bolygókat, hogy melyik jegyben állnak. Ez az első lépés. Aztán ki kell keresni a kútfőből vagy a jegyzetből, hogy azok a jegyek, melyik elemhez tartoznak, és melyik minőséghez. Kardinális, szilárd vagy változó. Így minden jegynél, ahol bolygó áll, két adat szerepel. Felhívja a figyelmet arra, hogy ne felejtsék ki az aszcendenst sem, meg, hogy a Nappal és a Holddal együtt ezek duplán nyomnak a latba. Végül meg kell nézniük, hogy melyik minőség és melyik elem szerepel legtöbbször a kiírt adatok között. Az lesz a két legjellemzőbb hatás a szülött temperamentumára nézve. Valamint, amit Alíz kisasszony kihagyott, hogy a bolygók melyik térfélen sokasodnak, torlódnak össze. Alul, felül? Bal oldalt vagy jobbra? Végül rátér Choi úrfi fényes teljesítményének méltatására.
- Drága Barátom! Hogyhogy nem a Yale-en üldögél már, ekkora tudással? Sajnálom, hogy itt kell senyvednie közöttünk. Vérzik a szívem, hogy itt herdálja áldott nagy tehetségét a semmire. Nyissa ki az elsős könyvét és olvassa fel a Rákra és a Skorpióra vonatkozó részt, legyen szíves! Viktória kölcsönadja magának. - Int, hogy a srácé a pálya, ha nekifutna megint, mert eddig a teljesítménye nulla, és Várkonyinál a bukásért is meg kell dolgozni.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 29. 17:36 | Link

Asztrológia óra


Gyorsan peregnek a percek, már csak minimális van hátra az órából. Hiába volt minden előre megtervezés, ha a diákok más tempóban tudják megemészteni a tananyagot, mint azt Várkonyi képzelte. Kicsit csalódott, de sebaj, a folytatás is ott van már az elméjében, így ha még bírják, ő itt lesz és nyomatni fogja. ha kell, tölcsérrel tölti a fejükbe az ismereteket. Egy valamire nem képes. Nem tud lelkesedést és elhivatottságot adni, annak mindenkiben önállóan kell kialakulnia, ő csak segíthet abban, hogy rákapjanak és meglássák az asztrológia értékeit. Talán ezért is adott mindenkinek olyan adatokat, melyek egy képzeletbeli ember születési opcióit tartalmazzák. Nincs összehasonlítási alap, nincs lehetőség arra, hogy tévedjenek, hiszen bármi ugyanúgy lehet igaz, mint ahogy hamis. Így szerezzenek jártasságot az elemzésben, ne azzal, hogy szembesülnek a hibákkal, ami az elején sajnos van, ez tény. Alapjában véve, azért elégedett, mégis egy kis összegzés az óra végén nem árthat, na meg válaszolni is akar a feltett kérdésre.
- Nagyon jó a meglátás kisasszony! Valóban, nem csak most, de gyakorta felmerülhet ez a probléma, hogy ellentmondásba ütközünk. Fontos szabály az asztrológiában, hogy egy jel, nem jel. Vagyis csak akkor említsünk meg bármit is egy ábráról, ha azt más is alátámasztja. Ha két információ, amit kiolvasunk, egymással ellentétes, mérlegre kell tennünk és megnézni, melyik mellett szól még érv a horoszkópban! Sokat segít a gyakorlat, amit nem lehet siettetni, és elodázni, meg kihagyni. Jó, ha hallgatnak egy kicsit az intuícióikra, mert abból sem árt egy kevés. Akkor csinálják jól, ha nem mennek bele részletekbe az elején, hanem csak vázolnak. Nem véletlen a képletkontúr elnevezés. Csak körvonalakat, a főbb irányokat adjuk meg ilyenkor, és mindig az egésznek kell a szemük előtt lebegni. Hogy az a kisebb rész, hogyan illik a nagyobb egészbe és beleillik-e. ha nem, akkor inkább hallgassanak róla, majd később úgyis kiderül, hogy mi az igazság. - Meghallgatja a bő lére eresztett mondandója után a tanársegédje válaszát is. Nem nagyon lehet leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, szokás szerint. Lanetta meg megszokhatta volna már, mestere különcségeit, de ha nem, magára vessen, majd kénytelen lesz rá. Munkakapcsolatukból adódóan, többet foglakozik vele, mint a többiekkel, hiszen a lány érdeklődő és okos, bár ez utóbbit nem köti az orrára, még elbízná magát. Ezért aztán nem csodálkozik azon, mikor beleszövi a feleletébe a rejtett aszcendens fogalmát. Nem csalódott, megértette és helyesen is alkalmazta a fogalmat, ki is fejtette rendesen, hogy mit takar ez, ám az utolsó mondatnál, Várkonyi szálkát nyelt. Nagy sokára most először nem állja meg, hogy oda ne pirítson a diákjának.
- Azért nincs valószínűleg fogalma róla, mert nem volt a teremben időben, vagy máshol jártak a gondolatai, de majd gondoskodom róla, hogy megtanuljon koncentrálni! Óra után itt marad! - adja ki a megszeghetetlen parancsot, miközben rá sem néz a lányra. Nem véletlenül, figyelmét csak az kapja meg, aki kiérdemelte. Hiába volt a felelet többi része szinte kifogástalan, az utolsó mondatával, elvágta magát. Így is több időt szentelt a dolognak, mint akart, mert az óra vége vészesen közelgett. Még meghallgatja Choi úr felolvasását, aztán kitessékeli a társaságot, Lanetta kivételével a folyosóra, szünetre.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 29. 18:36 | Link

Asztrológia óra 2.


Egy újabb asztrológia óra, egy újabb kihívásokkal teli nap. Ahogy egyre mélyebben mennek bele a horoszkóp elemzés mélységeibe, annál inkább válik süppedősebbé a talaj, bonyolultabbá a magyarázat, bár a fényszögek még most nem kerülnek elő, de ami késik, az is eljön hamarosan. Végül is az asztrológia rákfenéje a bolygók között ható erők, enélkül nem érdemes nekiülni elemezni, mert abból látszik, hogy a képletben jelzett analógia negatívan vagy pozitívan teljesül-e be. Ezen az órán, még csak a Hold és a főbb házak kerülnek terítékre. A horoszkópok maradnak a régiek, úgy látszik a nebulók is. Szeret úgy érkezni, hogy várják. Igen, ez betudható a hiúságának. Mikor látja, hogy mindenki ott van, akinek ott kell lennie, lendületesen vág bele az új részekbe.
- Köszöntök Mindenkit! Szeretem a kitartó embereket, épp ezért, szeretném bejelenteni, hogy egy év végi K-t ezennel beírtam önöknek, mert ezek az órák felérnek egy nehéz vizsgával. Ennyi a közérdekű közlemény. Vegyék elő a múlt órai képletet, tovább haladunk a rejtelmeiben! Megvizsgáljuk a Holdat, melyik jegyben, melyik házban van, mit jelent, mit olvashatunk ki belőle. Első körben ennyit kérek. - Előveszi a most már mindenki előtt ismert, Teréz anya képletet, hogy bemutassa hogyan is kell ezt csinálni. Elmeséli róla, amit már mindenki lát, hogy a Hold az Ikrekben áll. Az Ikrek Hold, kalandvágyat adhat a szülöttnek, valamint lelkiekben egy olyan jelleget, amiből itt is látszik, hogy nem nagyon élte át ő azt a sok nyomorúságot, ami körülvette. Egy Ikrek semmiben nem merül el mélységében, csak felületesen foglalkozik a dolgokkal, ezért tud több mindenre odafigyelni. A Hold, a lelkiséget is mutatja, ebből az Ikrekből az következik, hogy változékony volt a lelki élete. Mivel látszik egy piros vonal a Nap és Hold között, sejthetjük, hogy komoly feszültség lehetett a gondolkodása és az érzései között. Nem azt gondolta, amit érzett, és talán nem is azt mondta. Várkonyi itt közbeszúrja, hogy olyan dolgok is kiderülnek egy horoszkópból, amit a szülött a legmélyebben titkol, úgyhogy ne csodálkozzunk azon, ha néhol nem stimmel a kép arról az emberről, amit a világ ismert, azzal, akit a horoszkópból megismertünk. Elmondja még, hogy a Hold az ötödik házban van, valószínűleg ennek köszönhető, hogy iskolákban tanított, mert közel voltak hozzá a gyerekek, mivel az ötös ház a gyerekek háza is többek mellett. Megemlíti még, hogy a Hold, mutatja az anyával való kapcsolatot is. Szerethette ő a gyerekeit a maga módján, de egy Ikrek típusú anyával időnként olyan az élet, mintha egy hurrikán szélén élnénk. Az ölelések futólagosak, a figyelem nem korlátozó, de a szeretet sem túláradó. Egy Szűz nappal ez még elviselhető, de ha mondjuk a szülött egy rák, akkor sajnos szeretethiányban fog szenvedni egy Ikrek anyával.
- Ennyit a Holdról. Most próbálják meg a kapott horoszkópban levezetni ezeket! Itt is segíthetnek a jegyzetek, minden, ami a kezük ügyében van. Ne ijedjenek meg, ha nincs elképzelésük róla, az a legjobb, akkor használják a megérzésüket, az analógiák tükrében. Továbbra is segítek mindenkit rávezetni a helyes útra. Ne adják fel! - Ezzel elhallgat, átadván a szót a tanulóknak. Tisztában van vele, hogy kombinatív képesség, az analógiák ismerete, és egy kis elvonatkoztatás nélkülözhetetlen ide, de biztosan megbirkóznak vele. Nem katasztrófa, ha az elején döcög egy kicsit. Ennyit még ő is elnéz, a lényeg a próbálkozás.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. november 4. 20:20 | Link

Asztrológia óra 2.


Jól haladnak, ám ha bárki azt hinné, hogy belemélyedtek alaposan a horoszkópok kiértékelésébe, akkor bizony téved. Éppen csak a legtetején lévő, festékvédő réteg legfelső részét kapargatják csak. Nem is lehet többet elvárni még ennyi tudással, amúgy is az asztrológia tapasztalati tudomány, mindenkinek magának kell kiásnia a benne lévő kincseket. A tanerő csak azt tudja megmutatni, merre kell kaparni a gesztenyéért. Azért, hogy új dolgokat is tanítson, úgy határoz, hogy a karma szövedékébe enged bepillantást az elemzésen keresztül. Fontosnak tartja, hogy az ember ismerje a saját életfeladatát, mert bizony csúnyán félrecsúszhat az élete annak, aki azzal nincs tisztában. Ezért aztán rátér a következő témára.
- Jókat mondtak, köszönöm. Csak egy dolgot hangsúlyoznék ki, ha megengedik! A Hold a horoszkópban az anya és a lelkiség jelölője, ezt ne hagyják ki, mikor a Holdat elemzik! A következő pedig, amit meg kell néznünk, az a felszálló és leszálló Holdcsomópont, mely a karma jelölője. Vagyis megtudjuk belőle az életfeladatunkat. Nagyon lényeges. Használhatják a Tankönyv idevonatkozó részét. - Felírja a táblára az oldalszámot, és felrajzolja a jelet, amit az ábrájukon majd keresni kell. Két kicsi kör, összekötve egy körívvel, mint egy apró párizsi kapocs, amit a mugli ruházkodás előszeretettel használ. Mikor ezzel készen van, kezébe veszi Teréz anya horoszkópját, amit magának választott, hogy kielemezze, a hölgy karmáját.
- Bika felszálló az ötös házban. Mivel a házakat még nem vettük, maguktól azt nem kérem. A Bika felszálló mindig a biztonság megteremtéséről szól, önmagunk és mások számára is. Érzelmileg és szellemileg is olyan tartással kell rendelkeznünk, illetve kifejleszteni magunkban, ami másoknak is példaértékű, időtálló és a közösség számára is hasznos. Fel kell fedeznünk az anyagi értékek mellett a szellemi és lelki értékeket, tudni kell bánni vele, ahogy saját magunk értékeivel is. Mivel Teréz anya Szűz jegyű, azzal együtt jár egy bizonyos fokú alázat, így elég nehéz feladat, bár a Nyilas aszcendens segít ebben némileg. Sikerült-e megvalósítania a mások támaszává válást? Úgy tűnik sikerült. Az ötös ház analógiája szerint az önállóságot kellett kifejlesztenie magában ezzel együtt, úgy, hogy közben másoknak segített. Az ő élete abban volt követendő, hogy az életútját járta. A feladat ritkán ennyire grandiózus, többnyire hétköznapi és kevésbé Héroszi, de ha nem sikerül megoldani, nem lehet teljes az életünk. Na, vegyék szépen elő az ábrájukat, és rakják össze szépen szépen a puzzle-t! - Leül íróasztala mögé, és addig, míg dolgoznak, elfoglalja magát pár vizsgakérdés alkotásával.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. november 9. 23:49 | Link

Asztrológia óra 2.



Széplaki kisasszony jelentkezik elsőnek, ami várható is volt. Tiszteletre méltó az igyekezete a tárgyban, az ismeretei pedig óráról órára fejlődnek, szemmel láthatóan. Nem mondható el ez mindenkiről, aki hozzá jár, de azért vannak az érdemjegyek, hogy tükrözzék a év közbeni munkát, meg az eredményét. Várkonyinál a tükrözés nem maradhat el. Nem véletlen, hogy aki erre a két órára eljött, megkapja az év végi K-ját, már persze, ha jól szerepel, hiszen sok egyéni munkát követelt az ifjaktól. Széplaki kisasszony is buzgón kutakodott a tankönyvben, meg is lett az eredménye.
- Nagyon rendben van, amiket említett, valóban szent igaz. Elképzelhető, hogy lehetne cizellálni még, de így is tökéletes. Nagyon ügyes volt, köszönöm. Ki lesz a következő? - Szúrósan néz a két megmaradt diákra, akik még lázasan dolgoznak, legalábbis bőszen a könyveik fölé hajolnak. Tulajdonképpen a másik sárgával is elégedett, ám a levitás még nem produkálta magát eléggé, ahhoz a K-hoz. Talán most. A tanár mindig reménykedik, aztán van, hogy csalódnia kell. Ilyen ez a pálya. Nem sokkal később jelentkezik is az ifjú úr, és elmondja mindazt, amit ki tudott okoskodni.
- Tudja, sokkal szebb lett volna ez a felelet akkor, ha nem kezdi annyira lent a színvonalat. Van egy szint, ahonnan nehéz felvergődni, és maga elérte azt a mélységet. Azonban ez most, meg az előző is meglepően jó volt. Határozott fejlődést mutat. Pont annyit mondott el, amennyi szükséges, se többet, se kevesebbet. Mégis csak van érzéke ehhez. Azért ezt ne vegye dicséretnek! Csak mondom. - Már tovább is lépne a következő felelőre, mert hiába a fejlődés, az úrfi csak le van maradva egy lépéssel a többiekhez képest. Most ki is derül, hogy miért. Zoltánunk nem hagyná ki, hogy ahol tud, segítsen, pláne, ha látja, a kérdés valóban érdekli a fiút. Magyarázatba is fog.
- Felrajzoltam az ábrát, de még egyszer, csak a maga kedvéért lerajzolom. Egy ehhez hasonló alakzatot keressen az MC körkényén! Nem olyan nehéz, a maga képességeivel. Ne döntsön romokba, kérem! - Viktória már jelentkezik is, így Várkonyi magára hagyja szenvedni a srácot, hogy az egy lépéssel előtte járó lányra összpontosítson. Arcáról szokás szerint nem olvasható le sem az, hogy jó a válasz, sem az, hogy rossz, ám mikor a tanerő megszólal már egyértelmű a dolog.
- Kicsit kijavítanám ezt a meglátást. Tudom, hogy erről is van szó a könyvben, de én szeretném, ha inkább az ragadna meg a tudatukban a Halak felszállóval kapcsolatban, hogy ő a nagy útkereső a tudattalanban, az álmokban, az elmélkedésben, vagyis egy filozófus alkattá kell válnia. Másodsorban a szolgálat, mely megtestesülhet gyógyításban, tanításban. Lehet művész, apáca vagy remete. Magányossággal jár ez a feladat. Az ilyen állással nagyon jó megérzései lehetnek, kiváló jós, próféta válhat belőle. Fel kell tárnia az élet nagy összefüggéseit, az ismeretlen szellemi dimenziókat. Mivel ez a hármas ház csúcsán helyezkedik el, egészen biztos, hogy tanítania kell, hiszen az a kommunikáció háza. Persze benn van a tanulás, az állandó ismeretszerzés és továbbadás, akár könyv formájában, de el tudom képzelni, hogy valamilyen másik művészeti területen adja tovább a tudását. Nos, ennyi lett volna a mai óra anyaga, remélem jól szórakoztak. Az úr válaszát még megvárom, de ha akarnak elmehetnek. - Zárja az órát és leül, hogy ne fárassza ki magát az utolsó felelet előtt. Sose lehet tudni...a diákság néha tud meglepetéseket okozni. Zoltán nem arról híres, hogy imádja a meglepiket. Legszívesebben a Karácsonyt is eltörölné.  

Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2017. február 11. 20:38 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 24. 20:07 | Link

King Jr David

Asztrológia és Csillagászat terem

Korán kelt, mint mindig, függetlenül attól, hogy éppen mikor feküdt le az este. Nincs teljesen kipihenve, mert az éjszakáját valami mással töltötte, mint az alvás. Ebbe most ne menjünk bele mélyebben, ő sem szeretné, ha kitudódna. Mogorva hangulatban ballag a folyosón éppen ezért a tanterme felé. Mellette Nini üget, segítve a férfinek cipelni a sok-sok dolgozatot, meg kötelező olvasmányt, amit be akar mutatni az órán. Három évfolyamnyi dolgozatot javított ki, amire ráment az éjszakája. Hát igen...ha egyszer belefog, nem tudja abbahagyni. Kiosztott két tucat Trollt, és alig néhány Elváráson felülit. Erőteljesen nyit be az ajtón, raja a pakkot a tanári asztalra. Nem néz körbe, csak maga elé, ahogy rakosgatja szét a papírokat, rendezgeti a pennáit, aztán int Nininek a házi manójának, hogy leléphet.
- Igyekezz haza, ne kóricálj el! - Indítja útnak az apró lényt, aki áhítattal ajkán rebeg egy halk "igen"-t, és kisurran az ajtón, nyakát is behúzva. A férfi bizonytalanul csóválja meg a fejét. Soha nem volt túl nagy bizodalma ezekhez a teremtményekhez. Miután már nem köti le semmi a figyelmét, megérzi, hogy hiába távozott el a manó, még sincs egyedül a teremben. Pedig nagy hangsúlyt fektet mindig arra, hogy korán érkezzen. Érezze csak minden diák azt, hogy késett. Ám ez alkalommal nem sikerült a terve. Szemei elkerekednek, hangja meglepetést sejtet.
- Maga? Hogy kerül ide? - Fel sem merül benne, hogy a nebuló órára jött, pláne nem az övére. Amúgy meg ilyenkor még tombolnak kint az udvaron vagy a folyosón és csak az utolsó utáni pillanatban mennek be az oroszlán barlangjába. Felcsapja a naplót, emlékeiben kutat, de nem találja az archoz a nevet vagy fordítva.
- Ha már itt van, törölje le a táblát, ha nem esik nehezére! - utasítja a túlbuzgó növendéket.
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2018. május 24. 20:10 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 25. 16:05 | Link

King Jr David


Asztrológia és Csillagászat terem

Mintha süket fülekre találna a kérdése és kérése is, s az ilyesmit a tanerő nehezen viseli, mint tudjuk. Nem sűrűn fordul elő vele  hasonló eset, el is bizonytalanodik, hogy mit tegyen ebben a helyzetben. Megfordul a fejében, hogy a növendéke valószínűleg tényleg halláskárosult, különben hogy merészelne - fittyet hányva a férfi hírnevére - ellenszegülni. Nem mintha megrendítené a dolog, hogy szánalom ébredne abban a szőrös szívében. Több minden nem világos számára. Kezdve azzal, hogy mit keres a nebuló itt a szünetben, hogy ha már itt van, miért nem reagál, de legfőképpen az, hogy mi a fenének nyomogatja a telefonját és mit láthat rajta olyan érdekeset, amikor köztudottan ezek a masinák nem működnek a mágikus térben, hacsak nincsenek megellenvarázsolva egy varázslat elleni ellen varázslattal. Összeszedi összes koncentráló képességét, és az illúziómágiát használva azt érezteti a sráccal, hogy bőszen rágó fogsora között nem imádott gumija, hanem a legerősebb chili paprika aprítódik. A fokozódó illúzió, mely az ízérzékelését célozza meg, idővel kiállhatatlan kínokat tudhat okozni a neveletlen neveltben. Hamarosan átjárja a pokoli csípősség az egész száját, torkát, nyelőcsövét, sőt még a füle legcsücskét is, amíg nem veszi a fáradtságot, hogy észrevegye a tanerőt, és tiszteletet mutasson irányában. Azonban nem áll itt meg a csillagok tudora, pálcájával magához hívja az ominózus telefont, ami, ha jól célzott, - és miért ne célzott volna jól - a tanerő kezében landol.
- Jó reggelt kívánok! - Próbálja újra magára vonni a figyelmét a figyelmetlen öcskösnek.
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2018. május 25. 17:34 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 25. 18:07 | Link

King Jr David


Asztrológia és Csillagászat terem

Nem létező bajusza alá rejti szokásos önelégült mosolyát, mely nem tartozik a kellemes jellemvonásai közé, bár olyan nincs neki. Ám, mikor a hatás, ahogy a diákja végre figyel rá, nem az illúziómágia érdeme, kicsit alábbhagy a becsvágya. Azzal nyugtatja magát, hogy mindegy, a lényeg a cél, nem az ahhoz vezető út eredményessége. Valószínűleg azért nem lángoló nyelvvel lohol a mosdó felé a kedves David fickó, mert idejében kivette a rágóját. Végül is így még jobb. Nem érheti az a vád, hogy visszaélt a képességével, noha ő nem tekinti annak, ám vannak olyan elvetemültek, akik igen. Persze, mert nincs nekik olyan - gondolja keserűen, ám hamar túllép ezen, hiszen immár ráncba kell szednie a tanulót az engedetlenségért, hiába kért elnézést. Várkonyinál nem létezik ilyen. Sőt...a fiú egy újabb főbenjáró bűnt készül elkövetni, ha nem akadályozza meg benne.
- Az órámon nem szokás aludni - jegyzi meg fenyegetően. Eddig összesen egy emberkének sikerült megszegnie ezt a törvényt, de ő már nem tanul ebben az iskolában. Az más lapra tartozik, hogy nem az elalvás miatt, de ez nem is lényeges. Hatalmas alibije volt, hogy megússza a büntetést, a komolyabb büntetést: Tudta az anyagot. Ebben az esetben, és csakis ebben, Várkonyi eltekint a kihágás felett.
- Nehogy ebbe a hibába essen, mozgassa meg kicsit a tagjait, emelje fel a fenekét, fáradjon a táblához és törölje le, ha megkérhetem. - Kelletlenül mutat a jelzett irányba, a továbbiakban azonban lefoglalja az ominózus telefon. Mivel mágus és nemigen van szüksége a modern technika vívmányaira, kicsit esetlenül forgatja a kezében, de a képernyő sötét marad. Ehhez még az ő mágiája is kevés, hogy életet leheljen a masinába? Csalódottan teszi az asztalra, de nem látszik az arcán ebből semmi.
- Vissza akarja kapni? -
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2018. május 25. 18:13 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 25. 19:24 | Link

King Jr David


Asztrológia és Csillagászat terem

Imponáló a megszólíts, erre még egy kőszív is meghasadna, ám Várkonyi kitart. Nem hasadhat darabokra éltetőközpontja, akkor mi maradna a feleségének? A fiú vallomása friss szerelméről kicsit elgondolkodtatja. Ábrándozva nézi a lassan tisztuló táblát, közben asszonya nádszál termete ködlik fel előtte. Boldog korszakát éli, nem kívánhat most mást az élettől. Kicsit összerándul, mikor visszazökken a valóságba, mikor a srác kérdést tesz fel neki. Nem erre számított. Inkább arra, hogy majd nyúzhatja egy kicsit a telefonjáért, de nem csügged. Ami késik, nem múlik, mondja a művelt magyar.
- Asztrológián nem, de a legjobb helyen vagy. Ha igyekszel, a tehetséged kibontakoztathatod és sokat fejlődhetsz. - Nini, a házi manó jelenik meg az ajtóban. Félénken beoson, ámulva nézve végig a teremben elszórtan elhelyezett asztrológia és csillagászati ábrákon. A szájtátásban majdnem elfelejti, miért is jött, de észbe kap. Eszébe villan, mit kötött a lelkére Lala, mikor útnak indította visszafelé.
- Úrnőm küldi az uzsonnáját Uram! Otthon maradt a kapkodásban. - Elpirul, hiszen hibázott. Szemét lesütve oldalog ki a teremből, miután az illatozó csomagot letette a tanári asztalra. Sokat finomodott zavaró stílusa és Lala tudta, hogy Nini az, akit ő a leginkább elvisel a három manó közül. Hálával telten gondol haza, aztán újra a diákjára koncentrál.
- Hogy is hívják magát? - Újra felcsapja a naplót, hátha kiokosodik a név hallatán, a teremben meg gyűlnek már a becsengetés hangjára a tanulók. Még azonban messze nincs ott mindenki, addig pedig beszélteti Davidet.
- Szóval, mi is van azzal a kislánnyal? -
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 25. 22:19 | Link

King Jr David


Asztrológia és Csillagászat terem

Mintha elpirult volna a kedves gesztustól, ami asszonykájától jött és máris csiklandozzák érzékeit a nyálcsorgató illatok. Mióta ilyen gondoskodásban van része, fel is szedett pár kilót, meg rendszeresen eszik. Míg agglegény volt, eszébe sem jutott, hogy ennie kéne. Sokszor egész nap elvolt két szelet pirítóssal, amit ebéd helyett kapott fel a terített asztalról. Ebben a csomagocskában azonban biztosan nem pirítós lapult. Ha nem csal a szaglása, akkor szalonnás, kolbászos rántotta az, két szelet kenyérbe bújtatva. Nem bírja sokáig a kihívást, gépiesen érte nyúl, kibontja és majszolni kezdi.
Miközben hallgatja az első évest, lapozgatja a naplót meg a névsort böngészi, és egyre jobban ingatja a fejét. Most ő ennyire béna, hogy nem találja a fiút vagy rossz nevet mondott a kölyök...vagy más bibi van.
- David,David... Nincs semmilyen David...- Egy pici tojás morzsa az asztalra hullik, de eltünteti egy pálca intéssel. Tovább keresgél a papírjai között, de azért bólogat a fiú válaszára. Igen a szerelem nagyon szép érzés...mondaná, de ez tőle osztályidegen lenne.
- Na végre, megtaláltam. Maga Csillagászatot tanul nálam, de most Asztrológia lesz. - Megnézi az órarendjét, hátha téved. Mondjuk ez nem fordulhat elő, de ki tudja, hogy a szerelem mit művelt vele az utóbbi hetekben. Még bele kell rázódnia a közös létbe. Hogy más is része az életének, hogy nem a kastélyban lévő sivár szobájába fekszik le éjjelente, hanem egy szexi, kívánatos nő mellé. Igen, már megint ott jár az esze.
- Így van! Na húzzon el, mint a vadlibák! Elkésik az órájáról. A telefon itt marad, a kollégám úgyis elkobozná. - Int, hogy befejezte David pedig jobban teszi, ha sürgősen megkeresi a saját tantermét.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Asztrológia óra
Írta: 2018. október 17. 10:31
| Link

Asztrológia tanterem

Terem leírás: Ez az egyik legkülönlegesebb tanterem, mely két tárgynak is otthonául szolgál. Belépve nem találunk padokat és hagyományos székeket, de még a plafon, sőt a falak sem hétköznapiak. Maga a terem kör alakú, melyet óriási kupola fed, mintha a szabadban lennénk éjszaka, felettünk a csillagos ég megbűvölt mása látható, teljes panorámában. Ám nem csak egyszerű látvány elemként ad hátteret az Asztronómia és Asztrológia óráknak, hanem a tanerő kívánsága szerint képes az égbolt egyes részeit kinagyítani, közelebb hozni. A bolygók és egyéb égitestek mozgása hűen tükrözi a természetes, kinti állapotot, de akárhogyan módosítható is, ha a tananyag könnyebb megértését segíti, szemléltet. A csillagképek csillagai összeköthetők akár, az éppen tárgyalt égitest kijelölhető, valamint ha úgy szükséges, az egész, szimpla grafikai ábraként is megjeleníthető. A teremben hideg, de halvány kék fény dereng, valahonnan a padló alól, hogy ne legyen teljesen sötét, de ne zavarja semmi a látványt sem. A székek kényelmes fotelek, melyek eleve megdöntött háttámlával rendelkeznek, sőt szinte fekvő helyzetbe is állíthatók, ha úgy a legkényelmesebb a szemlélődés a diákoknak. A padozathoz sincsenek rögzítve, valamint teljesen körbe forgathatók, szabadon mozdíthatók, bármely irányban. A plusz szolgáltatásokhoz tartozik, hogy a kinti természet, élethű imitációját tudja nyújtani, a tücsök ciripeléstől, harmattól és szellőtől kezdve a hőmérséklet ingadozásig, sőt a falakból hangok is kicsalogathatók, akár zene, akár a Világűr hangjai. Nincs szükség távcsőre, illetve tekinthetjük úgy, hogy az egész kupola egy nagy távcső, mindenki ugyanazt és ugyanúgy látja benne, a tanár kívánalmainak megfelelően.

Olyan korán érkezik, hogy a teremben ne legyen még senki, ám nem lehet sohasem kizárni, nem alszik-e valaki a meghitt sötétségben egy kényelmes kagylófotelben. Arra is volt már példa, hogy egy csókolózó párocskára lelt a Bak csillagkép alatt. Gyorsan kiosztott két büntető feladatot az adott csillaghalmaz jellemzéséről mind Asztronómiai, mind Asztrológiai értelemben. Egyébként is jaj annak, aki összekeveri a kettőt. Kellemes helyzetben van, hogy mindkettőt ő tanítja és sokszor ki is használja ezen előny nyújtotta lehetőségeket, hogy a renitens egyéneket nyúzza ezzel. Ma remélhetőleg nem lesz probléma ilyen szempontból. Gyors pálca intésekkel átrendezi a termet. Kicsit világosítja a fényeket, körbe rendezi a foteleket, a plafonra pedig az Ekliptika csillagjegyeit varázsolja. Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő És Halak sorakoznak egymás után a megfelelő sorrendben. Papírjait rendezgetve várja a tanulókat.

//Álmodói tudnivalók: Majd vegyétek úgy, hogy nem csak négyen vagyunk a teremben, hiszen ez egy rendes óra, vagyis nyugodtan belemesélhettek más diáktársakat is!
SEGÍTSÉG//
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2018. október 17. 11:50 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Asztrológia tanterem
Írta: 2018. október 17. 23:34
| Link

Asztrológia óra


Az óra pontosan hármat üt, a tanerő felpillant, ahogy egyébként minden belépőre is felfigyelt. Aki köszönt, annak biccentett, majd újra gondolataiba és papírjaiba merült. Elmélyülten írogatott a füzetébe, nem, nem a kis zöld noteszbe ezúttal. Egészen az óra jelzéséig. Ekkor felemelkedik a székéről, szemöldökeit összevonja és körútra indul a helyiségben.
- Szép napot mindenkinek újra. Nagyon örülök, hogy elhelyezkedtek, de ez nem sokáig marad majd így. Természetesen feleléssel kezdjük, mert tudni akarom, hogy mit felejtettek a nyári szünetben. - Visszasétál az asztalához, hogy mindenkire rálásson, hogy ki tudja szúrni, ki kezdett el a normálisnál jobban izzadni. Kitűnő orrával, mint a prédára vadászó ragadozó villantja szemeit a bepánikolt fiúra és szólítja fel. Keresztkérdésekkel ostromolja, de visszajelzést nem ad arról, hogy jó-e, amit a szerencsétlen makog. Mikor megunja a játékot áldozatával, egy szánalmas intéssel leülteti. Újra végigsöpör tekintette a nebulókon...talán újabb felelő után kutat. Aztán megszólal.
- Ma játszani fogunk, ám az Asztrológia lesz a téma természetesen. Először is álljanak fel, és válasszanak párt maguknak! Engem ne! - Teszi hozzá vicceskedve. Mint tudjuk szereti ő a humort, de csak saját magától viseli el. Aki hasonlóra vetemedne, az könnyes sodorhatja magát egy potya, Trollos felelésbe, ami a legrosszabb rémálmánál is kellemetlenebb lesz, ezért nem ajánlott.
- Szituációkat fogok mondani, páronként választhatnak, hogy melyiket akarják eljátszani, de nem akárhogy. Egy adott csillagjegy jelleme szerint kell eljátszani a sztorit. A választható jegyek: Nyilas, Skorpió, Bak, Oroszlán, Mérleg, Halak. Emlékezzenek vissza a mesefigurás órára! - Vár, hogy megtegyék, amit kért és elmondják neki, melyik csillagjegyet szeretnék megszemélyesíteni.

//A játék Zippzhar Mária Stella ötlete. //
Utoljára módosította:Várkonyi Zoltán, 2018. október 17. 23:36 Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Asztrológia tanterem
Írta: 2018. október 28. 10:57
| Link

Asztrológia óra


Csendben van és várja, hogy mindenki teljesítse a feladatot. Ez még nem tűnik túl nehéznek, bár egyesek kvalitásait ez is meghaladja. Csóválja a fejét, mikor látja, hogy két szerencsétlen a jobb oldalon, egy középen és egy valaki a  bal oldalon pár nélkül maradt.
- Találják már meg egymást csengetésig, könyörgöm! Maga oda, maga meg oda, maguk meg ott vannak egymásnak. - Mutogatja az irányokat, mint valami eltévedt közlekedési rendőr. A mozdulatokon van még mit gyakorolnia, de a stílus és az arckifejezés már tökéletesen kimunkált. Nagylelkűsége talán kimerült mára, mikor megengedte a szabad párválasztást és a szabad jegy választást. Nagyon kegyes hangulatban leledzik a tanerő, pedig kint az utolsó verőfényes napja süt le rá. Ő inkább a borongósat kedveli. Miután rendet teremtett párosodás terén, továbbviszi az óra menetét.
- Megkérek mindenkit, hogy a beszélgetéseket korlátozza a témára, mert túl nagy lesz a hangzavar és akkor ideges leszek, azt meg ugye nem szeretnék? - Jelentőségteljesen előre hajol kicsit, hangja végén fenyegetően lehalkul. Pár hosszú másodpercig szótlanul vizslatja körbe a társaságot. Nem történik semmi különös, hacsak nem az, hogy az általa felsorolt csillagjegyek kifényesednek, a többi viszont marad az eredeti állapotában. Ezután úgy rendeződnek el, hogy az adott jegy a fölé a tanuló fölé kerüljön, aki azt választotta. Elégedett fejjel nyugtázza a történteket, mielőtt baritonja bezengné a termet újra.
- Tehát akkor a szituációk, amik közül választani lehet. Természetesen egy pár, csak egyet válasszon! Íme a lista! - Egy láthatatlan toll írja fel fénylő betűkkel a fekete égbolt szabad részére a következőt:
1. Rabló van a lakásban
2. Eltévedtünk az erdőben
3. Iskolai konfliktus két diák között pl Kié legyen az utolsó süti a tálon?
4. Rám léptek a buszon
5. Megyünk nyaralni. Csomaglás, elindulás.

Lehet kezdeni. Ha kérdés van, jelezzék, odamegyek és megbeszéljük.


//Álmodói megjegyzés: Úgy képzeltem el, hogy az adott témát úgy dolgozzátok fel, mintha szerepjátékos hozzászólást írnátok. Minden egyéb rátok van bízva. //
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Asztrológia tanterem
Írta: 2018. november 23. 13:25
| Link

Asztrológia óra



Lassan, de biztosan kialakulnak a párok és mindenki megtalálja a neki kijelölt helyet a teremben. A tanerő most már csak némán figyel, a rendbontóknak pedig elég egyetlen szigorú pillantás, amitől felé fagy az illetőbe a lélek. Magában örömmel nyugtázza, hogy ügyesen próbálkoznak a feladattal. Lám-lám, használt a megöntözés, a pártos honfi vér...azaz nem csak járatta a száját, figyeltek is rá. Az sem zavarja, hogy egyesek bele-belekukkantanak a jegyzeteikbe. Csoda egy szívélyes napja van. Már-már mondhatnánk, hogy kenyérre lehetne kenni a tanerőt, de ez bármikor változhat. Kedélyesen követi szemmel és füllel az eseményeket, néha el is mosolyodok, nem létező bajusza alatt láthatatlanul. Egy darabig nem avatkozik a sorsukba, de aztán előveszi tarsolyából az illúziómágiát és a következő érzeteket küldi a Dina-Masa párosnak: Mindketten úgy érezhetik, hogy a busz hirtelen fékez, ennek következtében elveszthetik egyensúlyukat. Vagy csak egyikük, vagy mindketten. Lehet, hogy Dina ezzel meglöki egy kicsit Masát, lehet, hogy kapaszkodás közben kitépi a kezéből a fülhallgatót. Sok egyéb is történhet, ennek alakulását a tanerő a továbbiakban a kettősre bízza, mentálisan visszavonul.
Ezután Moon és Ange köti le szellemi energiáit. Mindketten úgy érzékelik, hogy hangot hallanak. A hang hátborzongató, mint Halloweeni estén egy tizennyolc pluszos horror film. "Erre gyertek, erre van a kivezető ösvény!" A suttogás az erdő legsötétebb szegletéből jön. Ennyi a varázslat, a tanerő itt is kiszáll a játékból. Várja, hogyan alakítják tovább az eseményeket a tanulók.
Szál megtekintése
Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Asztrológia tanterem
Írta: 2018. december 9. 16:49
| Link

Asztrológia óra



Várkonyi elégedetten szemléli a tanulók munkáját, bár néhány párosnál erősen felhúzódik a szemöldöke, majdnem a homloka közepéig. Időnként előveszi a kis zöld noteszét, - amihez nem lett hűtlen az itt eltöltött évek alatt, sőőőt...akadt mindig feljegyezni való - és most is firkant bele pár szót. Tudjuk, hogy ez semmi jót nem jelent, figyelembe véve, hogy a vizsgák is vészesen közelednek. Rohan az idő. Azt is tudjuk, hogy akinek a neve bekerül a hírhedt noteszbe, arra rossz sors vár a továbbiakban.
Szavaival nem, csak pillantásaival zavarja meg néha a diákok lelki nyugalmát, ha ugyan még maradt nekik. Közben rohamosan telik az idő, és a nebulóknak egyre kevesebb idejük van befejezni a jelenetet. Egyeseknek már sikerült, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ők a nyerők. Nekik int, hogy maradjanak csendben és üljenek le, ne zavarják a többieket a munkában. Lassan-lassan mindenki ül, kivéve egy párost: Dinát és Masát. Ők még szókaratéznak a képzelt buszon és nemigen halad a történet előre. A csengő hangja vet véget a próbálkozásuknak, amit Várkonyi is szentesít a következő szavakkal.
- Rendben, tudom, hogy nagyon sietnek ki szünetre, ezért nem kínzom tovább magukat. Nagyrészt ügyesek voltak, akik nem, azok majd érezni fogják. Maguk ketten - mutat a Dina-Masa párosra - higgadjanak le, mielőtt egymásnak esnek! Két nehéz jegyet választottak, akik nem adják fel. A Skorpió akár halálig is elmegy, az Oroszlánnak pedig nem sérülhet az önérzete. A patt helyzet várható volt, innen már csak a verekedés segített volna dönteni. Kár, hogy kimaradt - teszi hozzá sajnálkozva, szája szegletében egy gonoszkás mosollyal.
- Na, akkor most oszolj van. Menjenek, ne feledjék a házi feladatot! Köszönöm a munkát.

Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Edictum botrány
Írta: 2019. január 18. 18:45
| Link

Én kedves Hitvesem


- Na, akkor ahogy mondtam, jövő órán dolgozat az egész eddigi anyagból. Szedjék össze a maradék agysejtjeiket, mert szükségük lesz rájuk! - Vidáman csukja be a jegyzeteit. Már jó pár napja madarat lehetne fogatni vele, de ettől még a kötelező dolgozatokat meg kell íratnia, hiszen osztályoznia kell valami alapján a diákság tárgyi tudását. Persze az utána írandó szaktanári elemzést, amit az igazgató kér tőle is, meg a többi tanártól is, nem tölti el sok örömmel, viszont megcsinálja mindig, amit kell. Most még a kötelező rossz sem érdekli, hiszen imádott asszonkája visszatalált hozzá, és azóta minden a lehető legnagyobb rendben van. Ez volt az utolsó órája ma, de azért még akad pár magántanítvány, meg uzsonnázni is szeretne. Nem kapkodja el egyiket sem, hanem annak rendje és módja szerint körbejár a teremben és összeszedi a szemetet. A zöld noteszbe felírja a szemetelők nevét, némi megjegyzéssel kísérve. Kell ennyi mozgás, így nem használ mágiát. Sem most, sem akkor, mikor lemegy a faluba a magánóráira. Szerencse, hogy akad plusz munkája, mert az iskolában eléggé alul fizetik a tanárokat. Hiába lett doktor, az asztrológiai tudományok doktora, az nem jár több pénzzel, bár mióta Lana megvette a saját házukat, jóval kevesebb a kiadás. Uzsonnához nem megy a Nagyterembe vagy a konyhára, hiszen csomagolt Kedvese neki szendvicset, a saját szája íze szerint. Minek is enné a fűrészpor ízű vacakot, amit szendvics címén itt adnak. Előveszi a fóliába csomagolt, hatalmas fasírtos zsemléjét, amiből egy jókora salátalevél kandikál ki. Mielőtt beleharapna, kiveszi a zöldséget, gondosan eltávolítva az összes kis morzsácskáját, aztán megnyugodva nyitja ki száját hatalmasra, hogy beférjen a Várkonyi féle hambi.
Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Edictum botrány
Írta: 2019. január 18. 19:51
| Link

Én kedves Hitvesem



Megcsapja az orrát a sült hagyma illata, meg valami kellemes fűszer, aminek még a nevét sem tudja. Lala elképesztő konyhatündér tudományának eredménye. Ezért kijárna neki egy doktori cím, gondolja most is. Beleharap a ropogósan maradt zsemlébe, egy különleges bűbáj, de nagyon praktikus. Lana ezt is a házi praktikák házias boszorkányoknak című szaklapból tanulhatta, de ez mindegy is. Élvezi, ahogy a szájában felrobbannak az ízek és megnyugodva szögezi le magában, hogy a saláta egyáltalán nem hiányzik belőle. Elmosolyodik, ahogy kicsi, szorgos asszonyára gondol, és egy újabb hatalmas adagot passzíroz a szájába. Lehet, meg kéne látogatni a konditermet is - villan az agyába. A jó koszttól kezd pocakot ereszteni, és nem lenne jó eljutni odáig, hogy a kockái búcsút vegyenek tőle, és helyüket egy vaskos, gusztustalan szalonnaréteg vegye át. Ehhez a tervhez nem segíti hozzá az a harmadik jókora falat, amit bár leharapott a szendvicsből, ám lenyelni már nem marad ideje, mivel hitvese, mint vad tornádó töri be az ajtót, véget vetve ezzel zen nyugalmának.
- Parancsolsz? - Hajába túr, hogy a szélvihar okozta károkat rendezze a frizurájában, persze mindezeket csak azután, miután a torkán akadt, félig megcsócsált falatot sikerült felköhögnie, valamint nem megfulladnia, bár utóbbival jobban járt volna. Rémült tekintete az újságra szegeződik, köpni nyelni nem tud. Itt már a Mucopront sem segítene. A Fluimucilt meg nem veszi be, mert miért? Fennakadt szemei lassan működésbe lépnek, és a lapot pásztázzák. Várkonyi látja magát a hírek között, elméje azonban ködös volt azon az estén, nem sokra emlékszik , amire meg igen, arra meg nem igazán szeretne. Felveszi a magazint, maga sem hiszi, amit ott lát.
- Milyen eridonos? Miért hiszel el minden ostobaságot, amit összeírnak a szenzációhajhász firkászok? -
Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. január 18. 21:42 | Link

Én nem kedves Hitvesem




Most rajta a sor, hogy a szivárvány összes színét magára öltse az arca. Először elsápad, bele fehéredik a hírbe. Haloványabb lesz, mint felesége finom bőre. Aztán elzöldül, majd rózsaszínbe, végül vörösbe vált. Utóbbi a harag hatása. Ki és miért, főként hogyan merészeli leírni ezt az esetet, ami teljesen a magánügye? Hogy veszi a bátorságot arra bárki, hogy belegázoljon a magánéletébe? Megkeseredik szájában a hamburger hűlt helye is, és persze az étvágya is elhagyta. Mit is mondjon erre, mint első reakciót? Lala annyira érzékeny az ilyen dolgokra. Hazudni sem akar, de túlzott jelentőséget sem adni a szösszenetnek.
- Be voltam rúgva. Talán még emlékszik, hogy elhagyott?! - Igen, kezdetnek ez jó lesz. Nem is vallotta be, de nem is tagadta, bár tudja, hogy arája nem elégszik meg ennyivel. A sejtés bevált, elmehetne látnok tanoncnak Huszthy szárnyai alá, hiszen Lala folytatja. A férfi összetépi az újságot apró cafatokra, mintha ez bármit is javítana a helyzetén. A kukába dobja a fecniket, ahogy az imént, amikor még boldog volt, szemétbe dobta a papírgalacsinokat. Óóóh, boldog órák! Tova röppentek egy pillanat alatt.
- Ez a véleményem erről az egészről. Kit érdekel, hogy milyen volt a haja? Még csak arra sem emlékszem, hogy milyen volt vele a szex. - Ezzel máris elárulta magát, bár nem tagadná le az esetet, ennél Lanát sokkal többre értékeli. Tudja, hogy ezzel csak benzint önt a tűzre, de vállalja. Csak reménykedik, hogy nem szalad el a Kedves örökre jó messzire. Azt látja, hogy sírás kerülgeti a szőkét, így hozzálép, amivel talán kockáztat egy hatalmas pofont, de ez a legkevesebb.
- Utánad mentem Kanadába, visszakönyörögtelek, gondolod mindezt azért, mert valaki mással kavarok ? - Azt bölcsen elhallgatja, hogy az orrát is betörette, sőt, ennél többet is megadott volna, ha szerelmét sikerül észhez térítenie. Egy eltévedt párocska nyit be az ajtón, de riadtan kapják vissza a fejüket, amint meglátják a két tanerőt. Valószínű, hogy egyből levágták, mi a helyzet azzal a kettővel és gyorsan eltűnnek, mintha ott sem lettek volna. Ezáltal a csend még nagyobb lett, míg egyikük meg nem töri. Várkonyi hallgat, nem tudja, mit mondhatna még. A dolognak nincs számára jelentősége és nem is volt.
- Mellesleg nem diáklány volt. -
Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. január 19. 15:52 | Link

Én nem kedves Hitvesem



- Nem tagadom, volt valami, de ez csak annyi volt, mint hogy neked pisilni kell és elmész pisilni. Ne pisiljek évekig, míg úgy nem kegyeskedsz dönteni, hogy mégis csak kellek? - Nagy önuralomba kerül, hogy ne essen át a penge élén és ne csapjon dühbe a mondókája. Veszekedni semmi esetre sem akar. Lala aggodalmai jogosak, de csak annyiban, hogy mostantól ne legyen más az életében. Ez a kis félrelépés, lehet neki komolynak számít, de azt szeretné Várkonyi megértetni vele, hogy neki viszont nem jelent semmit. A felé induló kéz láttán becsukja a szemeit, vállait behúzza és felkészül az ütésre. Felettébb elcsodálkozik, hogy nem jön a pofon, de azért nem bánja.
- Tudom, hogy utálod, és ezután csak a szerelemtől leszek részeg. A feléd érzett szerelemtől - teszi hozzá gyorsan még, nehogy Lala megint rosszul kombináljon, ám teljesen felesleges. Úgy látszik a nő nem hallja meg csak azt, amit hallani akar. Amin görcsölhet, amiért haragudhat, amiért balhézhat. Nem érdekli, hogy a szőke távoltartási végzést kért vele kapcsolatban, csak azért is követi. Mögé áll, és, ha engedi, átkarolja a derekát, orrát a nyaka hajlatába fúrja, úgy dörmögi.
- Valóban így érzed? Mert, ha igen, akkor szomorú leszek. Nem akarom, hogy boldogtalan legyél mellettem! Nem szólhat erről a kapcsolatunk, a szerelmünk! - Valóban így érez a dologgal kapcsolatban. A házasság kölcsönös bizalomról szól és ha ez az alapvető feltétel nincs meg, nincs értelme folytatniuk. Pont ezért ügyel nagyon arra, hogy ne éljen vissza a nő bizalmával, mert csak ettől válik kölcsönössé. És gondolja mindezeket nem azért, mert a házuk Lala tulajdonában van és ő bármikor kitehető onnan, sőt még csak az sem zavarja, hogy Lana magasabb pozícióban dolgozik, mint egyetemi tanár. Áááá, ez soha nem jut eszébe.
- Maga meg megcsalt a kviddiccsel és a mai napig együtt vannak. Most legyek én is féltékeny? - Sakk, matt.
Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. január 29. 21:02 | Link

Én nem kedves Hitvesem



- Nem mehetsz sehova, csak védőőrizetben. Én leszek az őr, nincs ellenvetés. - Lenéz a lábára, nem emlékszik, mikor húzott papucsot. Nem tévedés, tényleg nincs rajta a férfi megaláztatás legfőbb szimbóluma. Lalán sincs nadrág, vagyis látszatra minden rendben, de csak látszatra, de legalábbis Lala nem tud róla, hogy ki az úr a háznál. Ez a pillanat viszont nem az a pillanat, amikor figyelmeztetni fogja, bár van véleménye az elmondottakról, amit meg is oszt a nővel.
- Nem voltál több, mint egy évig. Nem tudtam, hol vagy, mert nem közölted. El sem köszöntél, azt sem tudtam, élsz-e, halsz-e. Ez neked teljesen rendben van így? - Igyekszik megőrizni a nyugalmát, ám kicsit elege van már ebből a vitából. Két csónakban eveznek a Kedvessel. Ő mindenáron bűnbakot akar csinálni a férfiből, amaz pedig a legfőbb ütőkártyával jön elő. Fárasztja a harc, nem érti, miért kell védenie magát, mikor nem csinált semmit. Ő, a saját szemében ártatlan, ma született bárányka. A vádak teljesen leperegnek róla. Odalép a szőkéhez, aki hagyja, hogy átölelje. Örömteli jel. Nem áll meg itt, bele is csókol a nyakába, félre tolva a fürtöket.
- Jobban szeretem ezt a színt, meg nyomot hagyni a hibátlan bőrödön. - A kérdést elengedi a füle mellett, helyette felemlegeti a kviddicset. Bár ne tette volna, mert ezzel megint olajat öntött a hamvadó tűzre. Neje ismét felcsattan és visszavág. Várkonyi segélykérőn emeli tekintetét a plafonra. Mit vétett ő, hogy ezt érdemli? Felszívja magát, valami eltörött benne. Kiborult a bili, elgurult a gyógyszere, eldőlt benne a borjú satöbbi.
- Na idehallgass asszony! Nincs más nő a szívemben, egyedül te. Egyelőre nem is tervezem, hogy lecseréllek. Ha te úgy döntesz, hogy nem tudsz napirendre térni a ballépésem felett, akkor ott az ajtó, hagyj el! De, ha igazán szeretsz, akkor maradsz és én nem hozom fel többet a cserbenhagyásos gázolásod, de te sem az enyémet. -
Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Asztrológia szabaduló óra
Írta: 2019. április 6. 20:50
| Link

Vakmerő társaság


A szabaduló óra elnevezés kicsit félrevezető, mert az órától nem szabadul senki, sőt azt is csak remélni lehet, hogy nem esik nagyobb baja. A szerencse keze leosztotta a párokat, innentől csak egymásra számíthatnak. Rejtélyesen hangzik, de semmi nincs kőbe vésve. A tanerő reméli a legjobbakat, mossa kezeit és még a felelősséget sem vállalja. Az órához kicsit át kell alakítania a termet, de az alakításokat csak akkor teszi láthatóvá, ha mindenki megérkezett. Ravaszkás mosollyal ténykedik. A teret két egyenlő részre osztja egy fallal, mindkettőbe egy izolált, de átlátszó üvegkalitkát varázsol. Látni engedi a bent lévőt, de hang nem hatol át rajta, legalábbis egyelőre. Mindkét csapatnak lesz egy segítője, akitől a feladatokat kapják. Ő nem lesz látható, csak hallható. A feladat, hogy ki kell szabadulni. Mily meglepő! Az akadályok és a megoldások is asztrológia jellegűek lesznek.
Egyelőre még egyedül van, de nem sokára talán megérkeznek a nebulók, akik még nem sejtik, hogy mi vár rájuk. Leül egy székre, és várakozik.
Szál megtekintése
Dr. Várkonyi Zoltán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 11. 21:42 | Link

Vakmerő társaság



Lassan megérkezik mindenki, aki számít, illetve akire számított a tanerő. Az érdekes a dologban az, hogy a várva várt tanulók között van két kakukktojás, ám a létszám stimmel és a többi kicsi rendellenesség nem zavarja Várkonyit. Az ismeretlen arcok sem zaklatják fel, mivel, mint tudjuk az arcmemóriája a béka feneke alatti szintem sínylődik. Megköszörüli a torkát. Nagyon utálja ezt, mármint a szituációt, hogy meg kell nyitnia az órát. Ez egy rakat olyan dolgot követel tőle, amitől nem érzi jól magát.
- Khmm...Jó napot mindenkinek! Örülök, hogy végre megérkeztek és kényelmesen elhelyezkedtek. - Arcán nem tükröződik az öröm egyetlen szikrája sem, csupán önelégült vigyor, amit még csak nem is palástol.
- Ez a kényelem nem fog sokáig tartani, élvezzék amíg lehet! Bár felelés nem lesz, de számonkérés igen és az életükkel, na meg más életekkel is játszanak. - Az az igazság, hogy a tanerő ugyan átrendezte a termet, ám közben, míg várakozott, az agya nem tétlenkedett és átalakította a koncepciót.
- Csapatok lesznek. Maguk ketten alkotnak egy csapatot - fordul Masához és a rang rejtett tanárnőhöz. - És maguk ketten szintén - intézi szavait a rellonoshoz, és Laurához. Ezek után felvázolja a dolog lényegét. Hogy meg kell szabadulni valahonnan, azt tudják, de közben meg kell keresni két kis kedvencet, Lysandert és Rudit, akik elkóboroltak a Tiltott rengetegben. A két kutató párost is érik kellemetlenségek, vagyis nem lesz fenékig tejfel a kaland. A két gazdi kap még egy különleges nehezítést, hogy jobban rá legyenek utalva társukra. Masa nem lát, Dániel pedig nem hall. Ha Laura fel akarja hívni valamire a figyelmét, meg kell érintenie. Ahogy kimondja minden meg is valósul a gondolataikban, érzékeléseikben. Bár ezek csak illúziók, ők teljesen valóságnak élik meg mindazt, ami történik velük. Várkonyi folytatja.
- A csapatok az erdő két különböző széléről indítják a keresést. Az állatok akkor lesznek meg, ha teljesítették az összes feladatot, ami már az asztrológiával lesz kapcsolatos. -

//Ez volt a kaland reagálós része. A másik rész egy torpedó játék, amit a következőképpen játszunk: Minden hozzászólásotok végén megadhattok egy-egy koordinátát, ahogy az igazi torpedóban. Az oszlopok betű jelzést (A B C D E), a sorok számokat (1 2 3 4 5) kaptak. Megírom egy módosításban, hogy talált-e vagy sem. Az ábra egy 5X5-ös négyzetrács. Benne hat hajó, amiből öt csak egy négyzet nagyságú, és egy pedig kettőből áll. A hajók nem érnek össze, sem az oldaluk, sem a sarkuk. A két csapaté különbözik. Érdemes lesz vezetnetek a találatokat, hogy tudjatok hatékonyan lövöldözni. Minden találatért jár egy infó, amiből majd egy asztrológiai dolgot kell kitalálni. Dönthettek, hogyha előbb kitaláljátok, hogy a kaland kedvéért játszotok-e tovább, vagy elegetek van és megfejtitek. Ha bármi nem világos, kérdezzetek! Még annyit, hogy a kalandban is lesznek asztrós kérdések. //
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 11. 22:19 Szál megtekintése
Tantermek - Várkonyi Zoltán hozzászólásai (26 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély