Damien Wright

Úgy éreztem, hogy kell egy kis levegőzés, mert már nagyon untam magam a szobámban. Jelenleg semmi dolgom sem volt, megírtam az összes leckémet, úgyhogy eldöntöttem, hogy szétnézek egy kicsit kinn. Felvettem egy hosszú ujjú felsőt, fekete nadrágot és cipőt hozzá, valamint a bőrdzsekimet. Hajamat megfésültem és kiengedve hagytam, így indultam neki az utamnak. Amint kiértem rögtön jobban éreztem magam, hiszen egyébként is jobban szerettem a természetben lenni, mint benn a négy fal között. A Fénylő lelkek udvarában kötöttem ki, a hűvösebb időjárásnak köszönhetően alig volt ott diák, inkább mindenki behúzódott a meleg szobájába. Tettem egy kört, majd leültem a szökőkút peremére és elméláztam egy kicsit. Eszembe jutott az esti álmom, amiben egy olyan diákot láttam, akivel még sosem találkoztam. Érdekes módon minden részletre pontosan emlékeztem. Az álmom főhőse nemrég érkezett az iskolába és azon volt, hogy minél hamarabb beilleszkedjen. Egy újabb pillanatkép formájában láttam, hogy ez sikerülni fog neki, sok barátja lesz az intézményben. Furcsa volt, hogy megint egy ilyen érdekes dolgot álmodtam meg, egyszerűen még nem szoktam hozzá ehhez. Megrémisztett a gondoltat, hogy néhány álmom valóban beteljesült, éppen emiatt jelentkeztem a jóslástan belső körébe, mással pedig nem osztottam meg ezt a képességet vagy átkot, mert valószínűleg szimplán hülyének néztek volna. Miután visszagondoltam erre visszatértem a valóságba, azon voltam, hogy kikapcsolódjak egy kicsit, amíg kinn vagyok a friss levegőn. Egyelőre egyáltalán nem kívánkoztam be. Arra gondoltam, hogy meghitt karácsonyozásunk lesz majd Timivel és végre nem az intézet zord falai között fogom ünnepelni a szeretet ünnepét.

Damien Wright

Úgy éreztem, hogy kell egy kis levegőzés, mert már nagyon untam magam a szobámban. Jelenleg semmi dolgom sem volt, megírtam az összes leckémet, úgyhogy eldöntöttem, hogy szétnézek egy kicsit kinn. Felvettem egy hosszú ujjú felsőt, fekete nadrágot és cipőt hozzá, valamint a bőrdzsekimet. Hajamat megfésültem és kiengedve hagytam, így indultam neki az utamnak. Amint kiértem rögtön jobban éreztem magam, hiszen egyébként is jobban szerettem a természetben lenni, mint benn a négy fal között. A Fénylő lelkek udvarában kötöttem ki, a hűvösebb időjárásnak köszönhetően alig volt ott diák, inkább mindenki behúzódott a meleg szobájába. Tettem egy kört, majd leültem a szökőkút peremére és elméláztam egy kicsit. Eszembe jutott az esti álmom, amiben egy olyan diákot láttam, akivel még sosem találkoztam. Érdekes módon minden részletre pontosan emlékeztem. Az álmom főhőse nemrég érkezett az iskolába és azon volt, hogy minél hamarabb beilleszkedjen. Egy újabb pillanatkép formájában láttam, hogy ez sikerülni fog neki, sok barátja lesz az intézményben. Furcsa volt, hogy megint egy ilyen érdekes dolgot álmodtam meg, egyszerűen még nem szoktam hozzá ehhez. Megrémisztett a gondoltat, hogy néhány álmom valóban beteljesült, éppen emiatt jelentkeztem a jóslástan belső körébe, mással pedig nem osztottam meg ezt a képességet vagy átkot, mert valószínűleg szimplán hülyének néztek volna. Miután visszagondoltam erre visszatértem a valóságba, azon voltam, hogy kikapcsolódjak egy kicsit, amíg kinn vagyok a friss levegőn. Egyelőre egyáltalán nem kívánkoztam be. Arra gondoltam, hogy meghitt karácsonyozásunk lesz majd Timivel és végre nem az intézet zord falai között fogom ünnepelni a szeretet ünnepét.

Alíz

  Miután az első pár napomat azzal töltöttem, hogy felfedezzem a Levita ház minden apró zugát, ma reggel a szokásos fehér teámat szürcsölgetve úgy döntöttem, hogy ki megyek kicsit a szabadba. Hallottam már a kastély körüli vidékről, és mivel életem javát egy intézmény ódon falai közé zárva töltöttem, így nehezen viselem hosszútávon a bezártságot, szükségem van egy kis friss levegőre. Társaság híján egyedül indultam útnak. Bármennyire szeretnék barátokat szerezni, ezt azért mégsem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra megoldani. ~ Bár lehetséges, hogy létezik ilyen varázslat, elvégre ez egy mágustanoda... ~ merengek rajta útközben, de aztán hamar elvetem ezt az ideát; hisz' egy elbájolt idegen mégsem helyettesíthet egy igaz barátot. Habár a diákok kedvesek, a felsősök is nagyon segítőkészek, egyenlőre csak a formális üdvözlések talaján ragadtam meg, miután általában félmosollyal arcukon siettek tovább. A rét, amiről hallottam elég tágas, hisz' maga az égbolt a kupolája, és bár az évnek ebben a szakában nem borítja színes vadvirág takaró, a természet szépsége mégis mindig oly' magával ragadó, és meghitt. Csendes, és békés. ~ Ki tudja ? Talán a "kishúgom" is ott sétálgat valahol, álmodozva az édességboltról; ahogy szokott... ~ Szívem összeszorult, és megtorpantam egy pillanatra. El kell őt engednem, és a jelenre kell koncentrálnom, jól tudom. De néha elfog a gyengeség. Miközben gondolataimban elmerengtem, fel sem tűnt, hogy elértem a kijáratot. Ahogy kiléptem, mégsem a rét tárult elém, hanem egyfajta belső udvar. Ahogy körülnéztem, egyből megragadott a hely festői szépsége, és harmóniája. A szökőkútból halkan csobogó víz, szinte zene volt füleimnek. Egy pillanatra megszűnt a világ, és minden más homályossá vált, de ahogy lassan kitisztult a kép, rájöttem hogy nem vagyok egyedül. A szökőkút peremén ült egy lány, hosszú szőke hajfürtökkel, olyannak tűnt ebben a pillanatban, mint egy tündér. Lassan közelebb sétáltam, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg létezik e, vagy csupán a képzeletem játszik velem...

Damien Wright

Reméltem, hogy jóslástanból el tudom majd érni egy komolyabb szintet is, de sajnos semmi sem volt erre garancia, bár lényegében az álmaim bizonyították sok esetben a jövőt, úgyhogy erre támaszkodhattam. Élveztem, hogy végre volt egy kis nyugodt pillanatom, bár kissé hiányoltam a társaságot. Amióta megérkeztem, azóta nem igazán volt alkalmam bárkivel is mélyebben beszélgetni, de tudtam, hogy majd eljön az én időm is és bizonyára meg fogok ismerkedni olyanokkal, akik méltóak az őszinteségemre. Örültem, hogy sok mindent elértem az iskolában, hiszen idő közben prefektussá váltam, ami nagy felelősséggel járt, de megfogadtam, hogy a legjobb tudásom szerint fogok teljesíteni. Jól éreztem magam a házamban, amelybe anno beosztottak, nem bántam meg, hogy ide kerültem, hiszen a legtöbb diák kedves volt velem, a vezetőség pedig igazán korrekt volt. Egész jól beilleszkedtem ide, de még mindig nagyon hiányzott Timi. Persze annak örültem, hogy soha többé nem kell hallanom az intézményről, mert egyáltalán nem hiányzott, Timi nagyon jót tett velem, hogy elhozott onnan, igazi megmentő volt, mert már nem láttam sok reményt arra, hogy valaha is elkerülök onnan és akkor jött Timi. Sok mindent tanultam tőle, úgyhogy neki köszönhettem azt is, hogy olyan ember lettem most, aki vagyok, ezért nagyon hálás voltam neki.

Alíz

 Ahogy közelebb értem a szökőkúthoz, már végre tisztán láttam a lányt. Öltözéke lezser, és divatos, ami számomra nagyon szimpatikus. Arca kedves, de magabiztosságot sugall, tekintetéből vágyakozás látszik valaki, vagy valami után.
Bár előtte állok pár méterrel, látszólag nem vett észre. ~ Ennyire introvertált lenne, vagy csak a gondolataiba merült ? ~ Nem igazán tudom, hogy megszólítsam -e, nem szeretnék tolakodó lenni. Ránézésre idősebb mint én, talán másod-; vagy harmadéves lehet. Ha mégis észrevett, akkor pedig azért tart majd bunkónak, mert nem köszöntem neki. Micsoda dilemma. Kicsit igazítok a hajamon, majd határozott léptekkel megindulok felé. Tőle egy félméterre megállok, mert eszem ágába sincs halálra ijeszteni. Aztán veszek egy mély levegőt, és ráköszönök.
  - Szia. Nem akarlak zavarni, csak láttam, hogy egyedül vagy itt, és gondoltam rád köszönök... *közlöm a lehető legkedvesebb mosollyal arcomon. Aztán zsebre vágott kézzel várom a reakcióját. A bőrdzsekim zsebében nyugtalanul babrálok az üveggolyóimmal. Míg arcomon az érdektelenség álarca, mára már megszokott védelmi mechanizmussá vált.
 

Damien Wright

Nagyon el voltam gondolkodva, ennek ellenére meghallottam, hogy hirtelen valaki megszólít, majd feléje fordultam. Nagy meglepetésemre azzal a fiúval találtam szemben magam, aki az álmomban szerepelt. A meglepődöttség hirtelen kiütközött az arcomra, de gyorsan megembereltem magam és kedvesen rámosolyogtam.
- Szia! Nem zavarsz, ami azt illeti úgyis csak unatkoztam itt - válaszoltam neki barátságosan és nagyon reméltem, hogy nem vágta le a meglepettségemet, bár lélekben felkészültem arra, hogy mivel magyarázom ki, hogyha rákérdezne. Nem szerettem füllenteni másoknak, de nyilvánvaló volt, hogy őrültnek nézne, ha azt mondanám neki, hogy vele álmodtam és hogy a későbbiekben sok barátra tesz majd szert az iskolában. Még én magam is megrökönyödnék, ha valaki ezzel jönne elő első alkalommal.
- Széplaki Alíz vagyok! - mutatkoztam be a srácnak, aki nagyon szimpatikusnak tűnt első látásra, de azt nem tudtam megmondani, hogy miért. Reméltem, hogy itt marad, mert igazából valóban nem volt mit csinálnom és nem szerettem volna még jobban elmélyedni a nem túl derűs gondolataimba, szóval jól jött volna egy kis társaság.