A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé. Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt! Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!
|
|
|
Szécsi DominikKapott egy fülest, mondhatni csicsergő madaraktól tudja, hogy vannak játékosok az iskolai csapatban, akik nagyon jól teljesítenek. Edzőtársával úgy tervezték, mindketten megnézik a meccset, végül egyedül kellett jönnie, mert Ármin lebetegedett. Ledára az apja vigyáz, míg Myra nincs otthon, ami már nem annyira meglepő, ez lett a normális. Elcseveg a meccs alatt néhány régi ismerőssel és tanárral, de végig jegyzetel és pontoz, méghozzá elég szigorúan. Az esélyes háromból kettő marad a végére, az első nevet háromszor húzza át - egy akkora baki után, mint amit a lány elkövetett, nem csoda. Pár óra, még annyi ideig sem tart a meccs, a cikesz lustának bizonyul, a hajtók gyengének, valóban nem nehéz köztük kiszúrni az ügyesebbeket. Az utolsók között megy le a lelátóról, egyenesen az öltözőkhöz. Sok régi emlék fűzi ide, de nem nosztalgiázni jött. - Markovits! Szólj a barátodnak, hogy beszédem van vele - egy sokkal kedvesebb hangot üt meg Leventével szemben, akit most beküld Dominikért, mint amit tapasztalhatnak az edzéseken. Myra türelmesen vár kint, sétálgat azon a pár méteren. Ha eddig ráért a lelátón ücsörögni, néhány percen nem fog idegeskedni.
|
|
|
Myra Blackburn Független boszorkány
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5688
|
Írta: 2024. január 25. 20:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=872764#post872764][b]Myra Blackburn - 2024.01.25. 20:40[/b][/url] Szécsi DominikKapott egy fülest, mondhatni csicsergő madaraktól tudja, hogy vannak játékosok az iskolai csapatban, akik nagyon jól teljesítenek. Edzőtársával úgy tervezték, mindketten megnézik a meccset, végül egyedül kellett jönnie, mert Ármin lebetegedett. Ledára az apja vigyáz, míg Myra nincs otthon, ami már nem annyira meglepő, ez lett a normális. Elcseveg a meccs alatt néhány régi ismerőssel és tanárral, de végig jegyzetel és pontoz, méghozzá elég szigorúan. Az esélyes háromból kettő marad a végére, az első nevet háromszor húzza át - egy akkora baki után, mint amit a lány elkövetett, nem csoda. Pár óra, még annyi ideig sem tart a meccs, a cikesz lustának bizonyul, a hajtók gyengének, valóban nem nehéz köztük kiszúrni az ügyesebbeket. Az utolsók között megy le a lelátóról, egyenesen az öltözőkhöz. Sok régi emlék fűzi ide, de nem nosztalgiázni jött. - Markovits! Szólj a barátodnak, hogy beszédem van vele - egy sokkal kedvesebb hangot üt meg Leventével szemben, akit most beküld Dominikért, mint amit tapasztalhatnak az edzéseken. Myra türelmesen vár kint, sétálgat azon a pár méteren. Ha eddig ráért a lelátón ücsörögni, néhány percen nem fog idegeskedni.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 382 Összes hsz: 453
|
Írta: 2024. január 25. 20:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=872766#post872766][b]Szécsi Dominik - 2024.01.25. 20:59[/b][/url] MyraŐszintén annyira nincs jó kedve a meccs végén, mert bár nyert a csapatuk, úgy érzi, hogy ezt jól elcseszték és ennél sokkal többet is kihozhattak volna magukból. Haragszik is az egyik csapattársára, aki szerinte önző módon viselkedett a pályán, és benne van az, hogy amint bejutnak az öltözőbe, akkor ezt majd szóvá is fogja tenni. Már csak azért is ideges, mert fél füllel elcsípte, hogy megfigyelik a meccset, ami amúgy egy remek lehetőség is lehetne Domi számára, most viszont nagyon is úgy érezte, hogy ez ennyi volt, kampec, vége, ennyit az élsportról. Bosszúsan vonul le a pályáról, egyenesen be az öltözőbe, nincs jó kedve. Már a zsigereiben érzi, hogy az edző le fogja cseszni a fejüket, nem kicsit, hanem nagyon. Hiába tett bele mindent, úgy érzi, hogy még ő is rosszul teljesített most, ami betudható sok mindennek. Mostanában zavaros az élete, a gondolatai, bőven akad, ami megzavarja. Éppen ezért is lepődik meg, amikor Levi int neki, majd közli, hogy menjen ki, mert a Mennydörgők edzője akar vele beszélni. Ledöbben, nyel is egy nagyot, majd mélyről veszi a levegőt, aztán meg kifújja és csak ezután sétál ki az öltözőből. Pillantása ide-oda szökik, mikor végre meglátja a nőt. Az első gondolata az, hogy milyen csinos, és hogy is lehet edző, ahelyett, mint hogy mondjuk modellkedne. Ezen gondolatokkal azért megindul a nő felé. - Jó napot! Markovits Levente mondta, hogy vár rám, miben segíthetek? - igyekszik illedelmes lenni, pedig a nő nem tűnik olyan öregnek, nagyjából a bátyjával lehet hasonló korú. Domin látszik a fáradtság, és az is érződik róla, hogy nem túl boldog most.
|
|
|
|
Myra Blackburn Független boszorkány
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5688
|
Írta: 2024. január 25. 21:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=872769#post872769][b]Myra Blackburn - 2024.01.25. 21:59[/b][/url] Szécsi DominikA Rellonnal nem sokáig játszott, de eleget ahhoz, hogy Kristóf kivigye a Kenmare ifijébe és elkezdődjön a karrierje. Anno ő állt a másik oldalon, átélte a hanyagul játszott meccsek utáni dühöt és fáradtságot, ezért nem is tesz megjegyzést Dominik ábrázatára. - Myra Blackburn, a Mennydörgők utánpótlásának edzője vagyok - határozottan ráz kezet a fiúval. - Én a helyedben nem lennék ennyire csalódott. A meccs... Említésre sem méltó, de a játékod kiemelkedő. Mióta játszol? - kíváncsian billenti oldalra a fejét és odébb áll, hogy a csapattársak kikerülhessék őket. Nem az a célja, hogy Dominik elbízza magát, úgyhogy a fényezés ennyiben kimerül. Levente és Bálint már többet meséltek a barátjukról, mint amire Myra kíváncsi lett volna. - Érdekel a kviddics, mint karrier? Mert ha igen, szeretnélek látni a következő edzésen. Felmérnénk, mire vagy képes, hogy működsz csapatban. Szeretném, ha átgondolnád, mielőtt rávágod az igent. Rá tudod-e szánni az időt az edzésekre, felkészültél-e a sérülésekre? Az edzéseink kemények, az edzőitek szigorúak, a csapat összeszedett - határozottan, átgondoltan beszél és kérdez, mert az ifibe bekerülni már nem olyan, mint a házak csapatában repkedni. Ennek tétje van és Myra biztosra veszi, hogy erről a fiúk sokat beszéltek már.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 382 Összes hsz: 453
|
Írta: 2024. január 25. 22:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=872770#post872770][b]Szécsi Dominik - 2024.01.25. 22:16[/b][/url] MyraÓ igen, Myra Blackburn. A múltkori kocsmázás alkalmával is alaposan kibeszélték a nőt, amellett hogy, persze a fantáziájuk ott is belódult, Dominik nem gondolta volna, hogy tényleg ennyire dögös Bálinték edzője, pedig az. Ez az első gondolata vele kapcsolatban, a másik meg az, hogy a srácok előre figyelmeztették, mire készüljön. Ahhoz képest viszont kellemes csalódás éri, mert a nő egész kedves vele, ami egy picit meg is lepi Domit, azok után, hogy milyen katasztrofális meccs ment le az előbb. - Ó…köszönöm - ez a dicséret nagyon meglepi, jól is esik neki és most először még egy mosoly is az arcára fut, mert egész eddig nem számított arra, hogy a mai napból még jól kijöhet. - Másodikos korom óta - feleli, ami azt jelenti, hogy nem túl régóta, viszont ahhoz képest valóban sokat fejlődött már. A homlokát közben megtörli, mert még mindig folyik róla a víz, ráférne egy zuhany, és biztos is, hogy az lesz ezután a következő úti cél, viszont most nagyon figyel a nőre, hisz végre valaki észrevette a játékát, ráadásul nem is akárki, hanem a Mennydörgők edzője. - Hogy érdekel-e? Persze, nagyon! - feleli lelkesen, még mindig nehezen hiszi el, hogy talán most lehetőséget kap. Márpedig nagyon úgy tűnik, mert a nő felajánl neki egy lehetőséget. - Mindenképp átgondolom. A srácokkal már sokat beszéltünk erről, nem titok, hogy nagyon régóta be akarok kerülni a csapatba és erre az alkalomra várok már…magam sem tudom mióta - meséli Myrának, látszik rajta, hogy most milyen sok érzelem kavarog benne. - Persze, tudom. Bálint és Levi mesélte, hogy …- oké, itt nem fogja felidézni szó szerint, hogy mennyire szigorú a nő, és mennyire agyonhajtja szerencsétleneket, nem akar egyből rossz pontot szerezni, ahogyan nem is vagánykodik úgy, mint ott a kocsmában. Ott bezzeg nagy volt a szája, hogy majd bepróbálkozik a nőnél, most meg, kis nyuszi. Jó, mondjuk nem hülye ő, hogy elrontsa élete talán legnagyobb lehetőségét egy béna poénnal. - Szóval mondták, hogy sokkal komolyabb az edzés, mint ami nálunk zajlik, meg tisztában vagyok azzal is, hogy várna rám egy sor orvosi vizsgálat, mielőtt tényleg bevennének, már ha megfelelnék az edzésen. De tényleg köszönöm, Myra - mondja ezt őszintén a srác, nem tudja, hogy illik-e ilyenkor kezet fogni, ezért zavartan csak a tarkóját érinti meg. - És öhm, hogy tudnék Neked jelezni? - hirtelen azt se tudja, hogy hol is keresse fel a nőt, ha meg lesz majd a döntése, ami már most is megvan, csak nyilván nem akarja azonnal rávágni.
|
|
|
|
Myra Blackburn Független boszorkány
Magyar Mennydörgő | anya offline RPG hsz: 479 Összes hsz: 5688
|
Írta: 2024. január 26. 22:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=872809#post872809][b]Myra Blackburn - 2024.01.26. 22:04[/b][/url] Szécsi DominikA csapatnak olyanokra van szüksége, akik komolyan veszik a sportot és a klubcsapatba számíthatnák a minőségi utánpótlásra. Hisz ki tudja, egy-két éven belül akár már közülük többel is együtt fog játszani. Egy pillanatra azért megrándul a szemöldöke. Sejti, Bálint és Levente miket mondanak az edzésekről, de ha nem lenne olyan, amilyen, nem vinnék semmire. - Rendben van, a többiről egyeztetni fogunk még. Addig felesleges, amíg nincs eredmény - bólint és az órájára pillant, most már ideje lenne hazamennie a családjához. A lényegen túl vannak, innentől majd Dominikon múlik, hogy alakul a jövője. - Nem kell jelezned. Két hét múlva a keddi edzésre gyere el a fiúkkal. Ennyi időt kapsz pluszban felkészülni, gondold át. Ha nem jössz, tudni fogjuk a válaszod. Ha nincs más kérdés... Örültem a találkozásnak - int még egyet az új reménységnek, majd ő is távozik a kastély irányába.
|
|
|
|
Szécsi Dominik Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 382 Összes hsz: 453
|
Írta: 2024. január 26. 23:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=872820#post872820][b]Szécsi Dominik - 2024.01.26. 23:03[/b][/url] Myra - Rendben, én is így gondoltam - bólint, hisz valóban semmi értelme előre egyeztetni, míg az sem biztos, hogy bekerülne a csapatba. Annak viszont már örül, hogy egyáltalán az edző célkeresztjébe került, hisz így van egy kis esélye. - Ez így korrekt, rendben van, köszönöm még egyszer a lehetőséget! - őszinte mosolyt küld a nő felé, integet is neki, és úgy érzi, hogy most nagy sziklák omlanak le a vállairól. Végre, egy lépcsőfokkal előrébb került, így bármilyen rosszul is alakult ez a meccs, most rohadt boldog. Már vidáman tér vissza az öltözőbe, a többiek nem is értik, hogy mitől görbül ennyire felfelé a szája, amikor szarul teljesített a csapat. Domi nem is reagál nekik, nem akarja elkiabálni a dolgokat, inkább megtartja magának, majd csak Levinek meséli el, hogy mi volt. Annyira boldog, hogy első dolga nem is a zuhany, hanem a telefon. Nyújtózva pedig üzenetet küld Nixnek. Fura, de most valahogy ő volt az első gondolata, hogy vele ossza meg ezt az örömhírt.
|
|
|
|