A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

Egy gondolat szöget ütött a fejében a minap. Aztán a gondolatot kíváncsiság követte, ezt pedig hamar tettek is. Ennek köszönhetően forgatja a kezében az apró üvegcsét, amelyben vörös, hígnak tetsző folyadék lötyög ide-oda, amint ujjai között ütemesen meg-meg mozdul. Egyszer már volt ilyen a kezében, nagyon-nagyon régen. A hatás már csak homályos emlékként maradt meg a férfi fejében, most azonban itt az ideje, hogy felelevenítse.
Felhajtja. De még mennyire, az eredményét pedig pár másodperc utána máris érzi. Szó szerint érzi. Túl sok mindent érez egyszerre. Ahogyan az elmúlt nap eseményeinek képei feltűnnek előtte, teljesen másmilyennek tűnnek, mint amilyenek eddig voltak. Szomorúbbak, boldogabbak, intenzívebbek. Tele vannak érzelmekkel, azokkal amelyek korábban is megvoltak, ám az élményt mintha felnagyították volna - sokszorosítottan hatnak most. A mellkasa mintha felrobbanni készülne, a következő pillanatban inkább gyengének érzi magát. Sejti, hogy szokásos önkontrolljának most alig töredékével rendelkezik.
A gondolatainak nem elhanyagolható hányada pedig egyetlen dolog - pontosabban egyetlen személy - körül forog, itt pedig kivételesen a tartalom is kellően újszerű.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bárcián felkapja a kabátját, hogy irodáját elhagyva kisiessen a kastélyból, ki a friss levegőre. Soha nem érezte eddig létjogosultságát annak a kifejezésnek, hogy valaki "kiszellőzteti a fejét", most azonban hirtelen tökéletesen érti, hogy milyen állapotot hivatott kifejezni a frázis.
A hűvös levegő jólesőn csapja meg az arcát az iskola kapujában, útját pedig a kviddicspálya felé veszi, abban a reményben, hogy senkivel sem fut össze most arrafelé. Nagyokat lélegzik, minél gyakrabban megtöltve a tüdejét oxigénnel, miközben eléri a pálya szélét.
Felnyitja a labdákat tartalmazó ládát, majd egy szokatlan műveletbe kezd. Az egyik gurkót vékony, világító réteggel vonja be a pálcája segítségével, hogy a sötétben is jól lehessen látni, majd szabadjára engedi. Hirtelen ötlet, hirtelen felindulásból. Olyasmi, amit egyébként sosem tenne. Felkap egy ütőt, majd vár. Amikor a golyó megközelíti, teljes erőből csapja meg. Dühösen. Dühösen? Kire haragszik? Jó kérdés. Talán csak így szabadul fel a felgyülemlett energia, amelyet annak köszönhet, hogy az elméjét borító ködfelhő hirtelen felszállt, eltüntetve belőle a nyugalmat.
Tompán lüktet benne a felismerés, amely egyelőre inkább csak gyanú, mert tart tőle, hogy bármit is kijelentsen, még ha csak gondolatban is. Sajnos a bájital optimizmust nem kölcsönzött neki. A gurkó visszaér, az ütő pedig újfent hatalmasat csattan rajta. A férfi kicsit megkönnyebbül, habár a helyzet korántsem idilli. Mit csináljon? Mégsem püfölhet egy gurkót egész este! De addig is talán megfelelő elfoglaltság, amíg ennyire tanácstalan. Ez pedig még eltarthat egy darabig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658611#post658611][b]Béres Bárcián - 2017.02.05. 22:42[/b][/url]

Egy gondolat szöget ütött a fejében a minap. Aztán a gondolatot kíváncsiság követte, ezt pedig hamar tettek is. Ennek köszönhetően forgatja a kezében az apró üvegcsét, amelyben vörös, hígnak tetsző folyadék lötyög ide-oda, amint ujjai között ütemesen meg-meg mozdul. Egyszer már volt ilyen a kezében, nagyon-nagyon régen. A hatás már csak homályos emlékként maradt meg a férfi fejében, most azonban itt az ideje, hogy felelevenítse.
Felhajtja. De még mennyire, az eredményét pedig pár másodperc utána máris érzi. Szó szerint érzi. Túl sok mindent érez egyszerre. Ahogyan az elmúlt nap eseményeinek képei feltűnnek előtte, teljesen másmilyennek tűnnek, mint amilyenek eddig voltak. Szomorúbbak, boldogabbak, intenzívebbek. Tele vannak érzelmekkel, azokkal amelyek korábban is megvoltak, ám az élményt mintha felnagyították volna - sokszorosítottan hatnak most. A mellkasa mintha felrobbanni készülne, a következő pillanatban inkább gyengének érzi magát. Sejti, hogy szokásos önkontrolljának most alig töredékével rendelkezik.
A gondolatainak nem elhanyagolható hányada pedig egyetlen dolog - pontosabban egyetlen személy - körül forog, itt pedig kivételesen a tartalom is kellően újszerű.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bárcián felkapja a kabátját, hogy irodáját elhagyva kisiessen a kastélyból, ki a friss levegőre. Soha nem érezte eddig létjogosultságát annak a kifejezésnek, hogy valaki "kiszellőzteti a fejét", most azonban hirtelen tökéletesen érti, hogy milyen állapotot hivatott kifejezni a frázis.
A hűvös levegő jólesőn csapja meg az arcát az iskola kapujában, útját pedig a kviddicspálya felé veszi, abban a reményben, hogy senkivel sem fut össze most arrafelé. Nagyokat lélegzik, minél gyakrabban megtöltve a tüdejét oxigénnel, miközben eléri a pálya szélét.
Felnyitja a labdákat tartalmazó ládát, majd egy szokatlan műveletbe kezd. Az egyik gurkót vékony, világító réteggel vonja be a pálcája segítségével, hogy a sötétben is jól lehessen látni, majd szabadjára engedi. Hirtelen ötlet, hirtelen felindulásból. Olyasmi, amit egyébként sosem tenne. Felkap egy ütőt, majd vár. Amikor a golyó megközelíti, teljes erőből csapja meg. Dühösen. Dühösen? Kire haragszik? Jó kérdés. Talán csak így szabadul fel a felgyülemlett energia, amelyet annak köszönhet, hogy az elméjét borító ködfelhő hirtelen felszállt, eltüntetve belőle a nyugalmat.
Tompán lüktet benne a felismerés, amely egyelőre inkább csak gyanú, mert tart tőle, hogy bármit is kijelentsen, még ha csak gondolatban is. Sajnos a bájital optimizmust nem kölcsönzött neki. A gurkó visszaér, az ütő pedig újfent hatalmasat csattan rajta. A férfi kicsit megkönnyebbül, habár a helyzet korántsem idilli. Mit csináljon? Mégsem püfölhet egy gurkót egész este! De addig is talán megfelelő elfoglaltság, amíg ennyire tanácstalan. Ez pedig még eltarthat egy darabig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658616#post658616][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.05. 23:10[/b][/url]

Hosszú, de meglehetősen eredményes napot tudhatok magam mögött. Mikor elteszem a helyére az utolsó iratot is azok közül, amiket át kellett nézzek, karjaimat széttárom és nyújtózom egy hatalmasat az asztalom mögött. Mint aki most ébredt. Igazság szerint csak nagyon elültem magam és jól esik megmozgatni a tagjaimat. Kellemes sóhajjal engedem le kezeimet és pillantok ki az ablakomon. A szürke tájra pislogva egy különös jelenségre leszek figyelmes.
Mintha fényes kis gömbök cikáznának a kviddicspályánál. Esti edzést tartanak? Nem, akkor az egész pályát világítaná ki, nem csak a labdákat. Hunyorogva próbálom kivenni, mit látok. Érdekes, mintha egyedül lenne ott valaki. Mivel amúgy is kívánok most egy kis mozgást, úgy döntök, megnézem magamnak, mi történik odalenn. Felkapom a kabátom, sálam és már ballagok is ki az irodámból.
Néhány perc és a pályánál vagyok. Innen már kivehető, hogy az a bizonyos fénygömb egy megbűvölt gurkó. Ahogy pedig sejtettem, tényleg egy maga játszik valaki. Viszont nem diákról van szó. Még nem lépek a zöld gyepre, mikor már felismerem az alakot. Mosolyom erősödik, így haladok felé, zsebre tett kézzel. Azonban ahogy a pálya szélére érek, elbizonytalanodom. Feldúltnak látszik. Mintha nem is kedvtelésből űzné ezt a furcsa, sötétedés utáni sportot, hanem... egyfajta dühlevezetésnek. Ebben a dologban pedig sok-sok furcsa tényező akad. A legfőbb furcsaság, hogy Béres Bárciánról beszélünk. Megállok. Szeretném megszólítani, csak tartok tőle, elvétené az ütést és a labda eltalálná. Nem kéne megzavarnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658621#post658621][b]Béres Bárcián - 2017.02.05. 23:29[/b][/url]

Egy alak jelenik meg a pályán, nem messze tőle. Először nem veszi észre, egy kis idő elteltével azonban igen. Oldalra fordítja a fejét, hogy biztos lehessen benne, jól látta amit látott, de már hogy a fenébe ne látta volna jól. Probléma nélkül ismeri fel a férfit a sötét ellenére, már csak a testtartása miatt is. Arról nem is beszélve, hogy még ha nem ő volna, valószínűleg akkor is azt hinné először, hogy őt látja. Azt látjuk amit szeretnénk, vagy hogy is van ez. Megijed egy pillanatra, a szíve egy kicsit gyorsabban dobog az átlagosnál. Olyan érzés, mint amikor bungee jumpingolásnál elkezd zuhanni - de most történik meg először, hogy ezt egy ember jelenléte váltja ki belőle.
Hát persze... Ki más lennél?
Gúnyolódik kicsit önmagával, önkéntelenül is megállapítva, hogy természetesen beleszaladt az egyetlen emberbe, akinek nem tud mit mondani. Illetve tudna, az már azonban kérdéses, hogy mennyire szeretné hallani a címzett.
Utóljára megüti a golyót, majd gyorsan előkapja a pálcáját mielőtt az visszaérne, és elkapja vele. Megfontoltan a ládába lebegteti, miközben utána sétál. Végül leszíjazza és lecsukja a láda tetejét, majd a férfi felé fordul, és tétován megindul felé. Minél közelebb ér, annál kényelmetlenebbül érzi magát, az igazat megvallva. Mire aztán odaér az igazgatóhoz, kékjeivel a férfi tekintetét keresve, a gyanúja már régen nem gyanú. Kicsit megvakarja a tarkóját, közben pedig elmosolyodik.
Egyébként első látásra egyértelmű még a vaknak is, hogy valami nem stimmel vele. Az egész kisugárzása megváltozott, a mindig megbízható és nyugalmat árasztó gazdasági igazgató megszűnt létezni. Egész lényéből árad a mérhetetlen mennyiségű energia, amelyet újdonsült érzelmei kölcsönöztek neki,  és kissé talán olyan hatást is kelthet, mint aki bármely pillanatban felrobbanhat. Ezzel a gyanúval nem is tévednénk olyan nagyot. Az arcán széles mosoly terül el, a szemei azonban mást tükröznek... Kétségbeesést, vonzalmat, az érzelmek egy egészen új, színesebb palettáját.
- Kriszpin - mondja ki a férfi nevét köszönésképpen, habár a hangzása cseppet sem felel meg a helyzetnek. Ahogyan elhagyja a száját a név, az sokkal kevésbé hasonlít egy laza "helló"-ra, mintsem inkább egy varázsigére, amelyet éppen most talált fel, és arra jó, hogy kiugrassza az ember szívét. Amennyiben ez így volna, rajta már használt is varázslat.
Szerencse hogy sötét van, mert elég szerencsétlen összehatást kelthet, ahogyan ott áll mosolyogva, kicsit mint aki elbűvöltek, összezavarodva a benne kavargó érzelmektől. Túl sok, hogy egyszerre megeméssze, ezért inkább csak finoman barátkozik a helyzettel. Nem is olyan rossz, ha leszámítjuk, hogy idegesítően irányíthatatlan számára a saját viselkedése.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658624#post658624][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.05. 23:54[/b][/url]

A lehetőségeimet mérlegelem éppen, amikor már hamarosan nincs is mit mérlegelnem, hiszen a férfi észrevesz. Az élet így oldja meg mindig önmagát. Hiába azonban a gazdasági igazgató döbbent, zavart tekintete, barátságosan rámosolygok, amint rám pillant. Mikor nekiáll szedelődzködni, elgondolkozva figyelem őt tovább. Mondanám, hogy miattam nem kell ám befejeznie, azonban mire ezt közölném, már nagyjából megvan az elpakolással.
Kissé összevonom szemöldököm, ahogy felém indul. Nagyon különös a viselkedése, a kisugárzása. Mintha nem önmaga lenne. Vagy éppen önmaga, csak éppen egy szélsőséges lelki állapotban, amilyet viszont még nem láttam tőle. Egyedül talán csak a múltkori vitánál az igazgatóiban. Azonban ez a mostani sokkal erősebb.
- Nem akartalak megzavarni - mosolygok az engem megszólító Bárciánra.
- Csak érdekelt, mi ez a fény - biccentek fejemmel egy kicsit a lecsatolt dobozra, amelyben a labdák pihennek. Mosolyom aztán elhalványodik, barátságos kifejezésem azonban megmarad. Nem csak megmarad, de elmélyül. Fürkészőn, nyílt tekintettel figyelem az előttem állót.
- Jól vagy? - kérdezem meg csöndesen, törődőn. Amilyen indulatosnak tetszett az imént, most olyannyira áradóan kedves és szeretetteljes. Kissé arra emlékeztet, mint amikor valakit valami szörnyűség ér és próbálja egyedül elrendezni magában, aztán amint betoppan valaki a képbe, megőrül az illetőnek és annak, hogy van, akihez esetleg fordulhat. Egy ilyen helyzetet feltételezek az elérzékenyült, ragaszkodó tekintet mögött, ami mintha kapaszkodna belém.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658629#post658629][b]Béres Bárcián - 2017.02.06. 00:18[/b][/url]

Hát persze. Nem is jutott eszébe, mennyire feltűnő lehetett az iménti kis műsora. Látszik, hogy nincs teljesen magánál, nagyon részlegesen tudja csak figyelembe venni a tetteinek a következményeit. Még ha tisztában is van velük, nem feltétlenül érdeklik.
Kriszpin szavai alatt csak lassan bólogat, a szemeit egy pillanatra sem veszi le róla. Bizonyos értelemben olyan számára, mintha most látná először, mert így tényleg most látja először. Mármint ebben a kissé ködös rózsaszínes árnyalatban, ami mi tagadás elég jól megy a szeméhez, csak éppen nehéz benne lélegezni. Nagy levegő. Észreveszi ám a kérdés hangnemét, ekkor pillant először a földre inkább. Hülyén érzi magát, amiért hangsúlyoknak tulajdonít jelentőséget. Ekkorát legalábbis. Igyekszik a földön maradni és minél kevésbé kecsegtetni magát mindenféle reményteljes badarsággal, úgyhogy inkább kezd magával valamit. Sóhajt egyet, miközben zsebreteszi a kezeit és elindul. Mielőtt válaszolna, megkerüli Kriszpint és felugrik a lelátó legalsó lépcsőfokára, körülnézve onnan. Nem mintha nagy kilátást jelentene az a pár plusz centi, inkább csak elfoglaltságot, amíg megtalálja a szavait. Végül az őszinteség mellett dönt. Abból nem szokott semmi rossz kisülni, nem? Ugye nem?
- Öhm. Mi lenne ha azt mondanám, hogy véletlenül megittam egy bájitalt ami semlegesítette az erőmet és most tele vagyok.... Érzelmekkel? - Persze, hogy véletlen lett volna, az erősen pofátlan hazugság, de ez már a hangsúlyából is érződik. A hangja egyébként művien ártatlan, pontosan olyan, mintha éppen arról csevegne, milyen márkájú porcelánbögrében fogyasztotta a reggeli kávéját.
Továbbra is nyughatatlan, ide-oda lépked, akkor is mocorog amikor áll, láthatóan zavarban van. Ha ez így megy tovább, egy szót sem kell majd szólnia, mert ennyi erővel akár a homlokára is kiírhatná, hogy mi a helyzet. Már ha ő tudná egyáltalán. A mai napig arról sem tudott, hogy vonzódik a férfiakhoz. Illetve az általánosított verzióban még most sem biztos, inkább csak abban, hogy ehhez az egyhez itt az orra előtt mindenképp.
- A mai nap csupa meglepetés - mondja végül, és ez végül is így is van. Az már más kérdés, hogy ennek jóval kevesebb köze van a bájitalhoz és sokkal több ahhoz, hogy még harmincegy évesen sem ismeri elég jól magát ahhoz, hogy rájöjjön bájital nélkül is az ilyesmire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658783#post658783][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.07. 18:48[/b][/url]

Megfordulok, amikor megkerül engem és bár nem állok fel mellé az alsó lépcsőfokra, egyik lábamat ráteszem, a kezeimet meg karba. Így pislogok felfelé a férfira, aki amúgy is magasabb nálam valamivel, hát még így. Ha tudnám, mi jár a fejében, megerősíteném benne, hogy jól döntött. Az őszinteségből nálam nem sülhet ki rossz. De azt is el tudom fogadni feleletül, ha az illető nem akar beszélni róla és ezt közli velem. Tiszta sor. Lenne. Most nem ezzel állunk szemben. Figyelek tehát.
Meghallva a kérdésbe burkolt magyarázatot, karjaimat leveszem összefonottságukból. Egyik kezemmel a nézőtér körlátjába kapaszkodok, a másikat zsebre vágom. Közben elgondolkozva figyelem őt.
- Várj csak, azt mondod, hogy az erődnek ilyen fokú hatása van rád? - térek rá az alapokra, hiszen én még ezzel sem voltam tisztában. A nyugalmat árasztó képességét már ismertette velem, azt viszont nem hittem, hogy ez őt magát is ennyire befolyásolja. Sejtettem, hogy békésebb természetű tőle, azonban azt nem, hogy csak főzet segítségével tapasztalhat meg jelentősebb érzelmeket. Márpedig most nagyon így tűnik.
- Bájital nélkül sokkal gyengébben éled meg ezeket? - kérdezek tovább, kissé közelebb húzódva, miközben próbálom elképzelni ezt a helyzetet. Ezt az élményt. Meglehet, nem sokban különbözik attól, mint mikor jó a kedvem és történik valami, ami teljesen elrontja. Vagy éppen fordítva. A heves természetemnek köszönhetően -amit sokan nem is feltételeznének rólam- pedig ég és föld a két állapot. Mintha más ember lennék. Pedig ugyanaz vagyok, csak nagy lángon égve. Ilyesmi lehet Bárciánnal is, csak nála ezt egy készítménnyel lehet elérni.
- Mint például? - mosolyodom el érdeklődön a meglepetéssel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658821#post658821][b]Béres Bárcián - 2017.02.07. 22:30[/b][/url]

Nem kellene meglepnie, mégis meglepi Kriszpin kérdése. Persze honnan is tudhatna róla, sosem mondta neki. Tulajdonképpen egészen furcsa, hogy mennyit érintkeznek egymással nap mint nap, mégis mennyire keveset tudnak egymásról. Így aztán persze a benne kavargó őrületnek csak még kevesebb értelme van. Végül bólint, hümmög is kicsit hozzá, majd lassacskán bővebben is kifejti.
- Igen. Olyan, mintha letekernéd a hőfokot. Érzem, de nem zökkent ki, nem veszi el az eszemet, nem befolyásolja a viselkedésemet, vagy csak ritkán. Néha pedig úgy elbújik, hogy könnyedén összekeverem mással - mondja, az utolsó mondatával tulajdonképpen a mostani helyzetre célozva, még ha erről az igazgató nem is tud. Végül úgy dönt, ha már mesedélután van, belemegy a beszélgetésbe.
- Ezért szeretem az életveszélyes sportokat. Úgy tűnik, az életösztön azért rajtam is fog. - Rögtön eszébe jut a balesete, a fehér ispotályi szoba. Hogy meg akarta nyugtatni a zokogó édesanyját, de életében először nem tudta, mert ő is zaklatott volt. Aztán az, amikor nemrég Biankával kiabált az irodájában, amiért a lány betört hozzá. Nem, az ő nyugalma sem tart örökké. Csak az átlagosnál sokkal tovább.
- Én is ki tudok borulni, de sokkal-sokkal több kell hozzá. - Halványan elmosolyodik azon, bezzeg most milyen könnyen megy. Kezeit előveszi a zsebéből és a derekára teszi, miközben továbbra is fel és alá járkál az emelvényen.
A férfi kérdése után nyel egy nagyot, a lehetőségeit latolgatja. Tökéletesen tudja, hogy ez az a pillanat, amit most rögtön el kellene ütnie egy béna viccel, vagy valahogyan megkísérelnie elterelni a témát. De aztán úgy dönt, bátrabb ennél. Gondban van, mert holnaptól már semmi sem lesz ugyanúgy. Számára legalábbis biztosan nem, habár Kriszpin számára még lehetne, ha hagyná neki. Akárhogy nézi, ebben a helyzetben kevés kedvező kimenetel akad. De ha már így van, miért ne választhatná azt a rosszat, amelyre most a leginkább vágyik? Muszáj volt meginnia a bájitalt és most muszáj itt állnia, mert nem várhatja tovább letargiába és közönyösségbe zárva, hogy elrobogjon mellette az élet. Bizonyos szempontból úgy viselkedik, mint aki felöntött a garatra - nemes egyszerűséggel megfeledkezik arról, hogy bizony holnap is lesz még nap, neki pedig  szembesülnie majd kell a következményekkel. Azt akarja, hogy Kriszpin tudjon róla, hogyan érez. A jó hír pedig az, hogy a férfi akár össze is törheti a szívét - holnapra úgyis csak a töredékét fogja érezni a fájdalomnak. Végül megköszörüli a torkát, miközben a férfi felé fordul.
- Rájöttem valamire -  alsó ajkát picit beharapja, a hangja leheletnyit megremeg, de nem folytatja. Hogyan is folytathatná? "Figyelj, azt hiszem szerelmes vagyok beléd, de nyugi, holnap már nem leszek, vagy legalábbis csak félgőzzel?" Ő sem gondolhatja komolyan, hogy erre érdemben lehet válaszolni. Egy pillanatig tétovázik, majd leugrik a lépcsőről, a férfi mellé. Meglehetősen közel landol hozzá. Nem egyértelműen közel, de elég közel ahhoz, hogy szembetűnő legyen, hogy ez most valami más. Hogy jelezze a férfi számára, ha sarkon akar fordulni, akkor lehet jobb, ha még most megteszi.
- Én... Sokat gondoltam rád ma - folytatja egészen halkan, kicsit rekedtes hangon. Szükségtelen is, hogy hangosabban beszéljen, tekintettel a nem túl méretes távolságra kettejük között. Tudja, hogy a férfi anélkül is remekül hallja. Nem tudja folytatni, nem is annyira akarja. Azt reméli, hogy talán Kriszpin is kezdi kapizsgálni már. A tekintete sosem volt még ilyen nyílt, soha ilyen beszédes. Életében nem állt még talán senkivel szemben ilyen sebezhetően és kiszolgáltatottan. Hogy Kriszpin mihez kezd ezzel a helyzettel, az az ő döntése, bár Bárcián már így is erején felül teljesít mindazzal a türelemmel, amit megad neki. Nem mintha többet kellene várnia pár röpke másodpercnél, amíg az igazgató reagál valahogy... Mégis rémisztően nehéz számára, hogy ne tegyen most semmit. Nincsen hozzászokva ilyen intenzitású érzelmekhez, nem érzett még korábban ilyen hajtóerőt és ellenállnia sem kellett neki. Mert Isten látja lelkét, ha rajta múlna, már nem ácsorogna az igazgatóval szemben. Ha rajta múlna, a keze már a férfi tarkóját támasztaná, az ajkai pedig az ő ajkait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=658905#post658905][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.08. 19:53[/b][/url]

Sejtettem mindezt a nyugalmával kapcsolatban és egyáltalán nem lep meg az sem, amit az életveszélyes helyzetekről mond. Talán már akkor eszembe jutott ez az összefüggés, amikor először említette az extrém sportokhoz való vonzódását. Vannak, akik folyamatosan hatalmas fordulatszámmal léteznek és így ez a tevékenység beillik a képbe. Viszont az olyan békés lelkeknél, mint a gazdasági igazgató, más oka van. Az, hogy érezni akarnak. Nagyot akarnak érezni. Hajhásszák ennek a lehetőségét. Világos.
Nem találom gondnak, hogy csak most tudtam meg ezt, ahhoz képest, mennyi időt töltünk együtt. Úgysem lehet egy embert teljesen ismerni. Minden, amit fokozatosan megtudsz róla, az csak egy része. Mind értékes és mind különleges. Minek kéne hát válogatni, mit ismerünk meg előbb és mit később? Mindennek eljön a maga ideje.
Mikor a férfi lehuppan elém, maradok egyik kezemmel a korlátba kapaszkodva valahol a vállam magasságában, csak éppen felé fordulok. Már nem kell felfelé nézzek rá. Annyira. Sőt egyáltalán nem kell megerőltessem magam, hogy ránézzek, hiszen olyan közel áll, hogy nehezen tudnék másra nézni. Bár nem is akarok. Egy pillanatra azért körbetekintek, hiszen ebből a közelségből úgy veszem, valamit mindenképpen bizalmasan szeretne velem közölni. Szerencsére nincs itt senki más.
Ami következik, arra viszont nem számítok. Vallomása után nyalok egy aprót a számon és pislogok párat, miközben próbálom magamban helyretenni a hallottakat. Vajon úgy érti ezt, ahogyan gondolom? A tekintete, a hangsúlya, a közelsége... mind ezt támasztja alá. Zavartan elmosolyodok, talán még nevetek is egy aprót. Bár ez inkább csak szusszanás. Lesütöm a szemem és halkan torkot köszörülök. Ezt nem hittem. De a bájital elfogyasztása előtt valószínűleg ő se. Azt mondta, meglepetés a számára. Nekem is az. Ráadásul nyilvánvalóan nem is kellemetlen. Hogy is lenne az? Kellemes meglepetés, ez kétségtelen. A többi már más kérdés.
Visszaemelem rá a tekintetem. Vonásaim kedvesek és közvetlenek, de nem másak, mint eddig. Nem húzódom el tőle, de nem is közeledem felé. Nem mondok semmit, hiszen nem is tudnék mit. Csak valami olcsó visszakérdezésre futná tőlem, viszont azt könnyedén félreérthetné. Nem akarom, hogy félreértsen. Amilyen hízelgő és jóleső, egyben olyan nehéz a helyzet. Ha képes volnék is viszonozni az érzéseit, váratlanul ért ez most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659187#post659187][b]Béres Bárcián - 2017.02.10. 22:06[/b][/url]

Kriszpin nem mond semmit, ez pedig a legrosszabb, amit pillanatnyilag Bárciánnal tehet. Persze nyilván nem szándékosan csinálja, illetve pont hogy csak jót szeretne, ez pedig még fájóbbá teszi az egész helyzetet. Az igazgató szusszanását leginkább tanácstalan gondterheltségnek tudja értelmezni, innentől pedig a helyzet egyértelmű számára - a férfi nem tudja mit mondjon, hogy ne bántsa meg. Feltételezi ugyan, hogy valamennyire sokkolta is Kriszpint, alapvetően azonban a szótlanságát tapintatosságként értelmezi, amely miatt a férfi most dilemmában van, hogyan ne gyalogoljon át mégis a lelkén. Keserűen elmosolyodik a feltételezett gesztuson, habár csak röviden. Inkább csak megrándul az arca, mintsem igazi mosoly lenne.
Igyekszik nem kivárni, amíg a köztük ülő csend már kínosan hosszúra nyúlna, habár nem tud elég gyorsan megszólalni, hogy ezt teljességgel elkerülje. Azt várja, mikor nyílik meg végre alatta a föld, de ez csak nem akar megtörténni. Bár a sötétben nem látszik, a szégyenérzettől kicsit kipirul az arca. Nem olyan, mint ahogyan a sporttól szokott elvörösödni, nem nagyon láthatta még így senki. Mondjuk, most sem fogja.
- Sajnálom - mondja hirtelen, mert nem tudja, hogy segíthetne a kellemetlen helyzeten, amit a közléskényszere okozott. Ami pár perce még olyan kívánatos cselekedetnek tűnt, most már korántsem tetszeleg okos döntés képében. Mi a fenét gondolt? Nem várta, hogy Kriszpin majd a nyakába ugrik, de ennél a kínos némaságnál azért mégiscsak valami eseménydúsabbat képzelt el. Már amennyit gondolkodott. Annyira nem jellemző ma este. Pár lépést hátrál, összefonja maga előtt a karjait, miközben a földet bámulja.
- Ha te nem érted, képzelj el engem... Nem csak a tény, de az érzés is fejbevágott. - Kicsit megingatja a fejét. El akar menni innen, elfutni a hülye szituáció elől, amit ő okozott. A legjobban talán az zavarja, hogy ilyen kínos helyzetbe hozta a másik férfit is, csak mert nem tudott csomót kötni a nyelvére. Mentségére szóljon, igyekezett elkerülni. Mentségére szóljon, különleges a helyzet. Egyszerűen kicsúszott a kezéből az irányítás.
- Inkább... Inkább csak felejtsük el, amit mondtam. - Igyekszik nagyon, hogy ne hallatszanak ki az érzelmei a hangjából, de őszintén szólva nagyon csúfosan teljesít. Kétségbeesetten próbál javítani a helyzeten, közben pedig folyékony hülyeség hagyja el a száját. Nem tudja elfelejteni. Nem is akarja. Nem megy az csak úgy. De az is igaz, hogy mire kiürül a szervezetéből a bájital, már nem fogja megbolondítani, amit a férfi iránt érez. Rossz kedve lesz? Valószínűleg. De semmi olyan, amin ne tudna túllendülni majd. Nagyon szép és romantikus lenne belehalni a visszautasításba, de az csak ma fog menni, holnap már nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659378#post659378][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.11. 23:17[/b][/url]

Valahogy abban reménykedek, hogy folytatja, hogy mond még valamit. Hogy nem riasztja el a zavarom és hogy kapok még időt feldolgozni ezt. Legalább annyira, hogy válaszolni tudjak. Így ami neki kínos hallgatásnak tűnik, az számomra csak néhány pillanat, hiszen nagyon sok mindent gondolok át közben. Mikor aztán bocsánatot kér, szinte megálljt intően emelem fel a kezem, hogy ezt ne csinálja. Közben a fejemet is megrázom. Mégis mit sajnál? Hogy elmondta, mit érez? Hogy őszinte volt? Ne. Ezt ne.
Noha máskor azonnal tudom, mi a teendő, miként kell cselekedni, és nem is hezitálok egy percig sem, most kissé elveszett vagyok. Sok minden jönne reflexből, de nem akarok rontani a helyzeten. Kezemet leveszem a korlátról, zsebre teszem, aztán kiveszem onnan. Nem tudom eldönteni, hogy legyen. Inkább megtörzsölöm a tarkóm. Bár aztán azzal is felhagyok.
- Nem. Nem, nem, nem - ismételgetem lágyan, közelebb lépve, mert már most szeretném leállítani az önostorozását és gátat szabni a szégyenérzetének. Viszont más egyebet nem tudok mondani. Bármi, ami elhagyná a számat, az vagy félreérthető lenne, hamis bíztatás; vagy pedig olyan szöveg, aminél még az egyenes elutasítást is szívesen hallják a legtöbben. Mint a "köszönöm, kedves tőled, hogy elmondtad" vagy a "megtisztelő, amit érzel irántam". Mind igaz. Mind mélyen igaz, és pontosan ez van most bennem, azonban üres frázisnak hathat és csak bántja azt, aki ilyen sebezhető éppen.
Hiába próbálok tehát okos, illendő vagy praktikus lenni, ez nem a helyzet, amiben képes lennék rá. Úgyhogy nem fogom vissza az ösztöneimet. Nem beszélem tovább le magam arról, amit a legszívesebben tennék. Szóval a sok "nem" és a fejrázások után odalépek Bárciánhoz és megölelem. Ki tudja, ezzel talán csak nehezítek a jelenünkön, de inkább teszem azt, mint belemenjek valami hideg, semmilyen, egyezményesen fátylat borító lezárásba, hogy aztán kínos mosollyal kívánjunk egymásnak további szép estét, mintha mi sem történt volna és ezzel valami megváltozzon köztünk. Inkább szorosan megölelem őt. Így mondom el némán azt, ami szavakban elcsépeltnek hatna. Azt, hogy ne hülyéskedjen ezzel a mentegetőzéssel, és hogy nagyon kedvelem őt. Igazából a barátomnak tekintem, hiába ismerem mindössze csak néhány hónapja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659616#post659616][b]Béres Bárcián - 2017.02.12. 18:50[/b][/url]

Hamar rá kell jönnie, hogy a szabadkozással sem segít túl sokat a helyzeten. Az igazgató láthatóan nem örül a dolognak, valamennyire igyekszik is csírájában elfojtani a dolgot. Hát igen, úgy tűnik ő itt már tényleg nem tud túl sok jót tenni, bár erre gondolhatott volna előbb is. Na ja. Az önkorholás ma kifejezetten jól megy neki. Szóval erről marad le, amikor éppen "normális" kerékvágásban mennek a dolgok? Lehet, hogy tulajdonképpen jobb is neki letompítva. Igen, most hirtelen nem tud másra gondolni, minthogy jobb volt minden, mielőtt megitta volna a bájitalt. Hogy kár volt. Aztán a felnéz a férfi arcára, a szíve pedig elfacsarodik kicsit, és eszébe jut, hogy emiatt az érzés miatt tulajdonképpen egy kicsit azért megérte. Mert igenis nagyon jó a másik mozdulatait, arckifejezését lesni és szívdobogást kapni már csak attól is, hogy a közeledben van. Miközben pedig ezen gondolkodik, a férfi egyszer csak megteszi az egyetlen dolgot, amire nem számít - a nyakában köt ki. Biztos benne, hogy Kriszpinnek legalább annyira nincs ki mind a négy kereke, mint neki. Tiszta jóindulatból természetesen, de csak megforgatja benne a kést az érintésével, a csodálatosnak tűnő illatával, az egész pillanattal. Ő pedig magához szorítja, mert hirtelen nem tud jobbat. És habár a feje kiürül, a pulzusa pedig illetlenül felgyorsul, arra azért nagyon ügyel, hogy ne maradjanak így egy pillanattal sem tovább, mint ahogyan az Kriszpinnek is megfelel.
Amikor elengedik egymást, sóhajt egy nagyot. Nem tudja, hogyan tovább. Egy pillanatra az égnek emeli a tekintetét, elgondolkodó arcot vágva, majd végül egy félig savanyú, félig szórakozott mosoly kíséretében nyögi ki:
- Azt hiszem, ki kellene aludnom a fejemből ezt a löttyöt. - Az lesz a legjobb mindenkinek. Holnap pedig végre fog tudni értelmesen viselkedni. Igaz, most már ebben sem teljesen biztos. Az egyik fele nagyon szeretne már ágyban lenni és holnap kijózanodva ébredni, a másik még ácsorogna itt kicsit. Még ha nem is vezet sehova. Vár azért, nem tudja mire. Hátha az igazgató mégis hozzáfűzne valamit a dologhoz. Igaz, az elmúlt percek tapasztalata alapján ő sincs a helyzet magaslatán éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659677#post659677][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.12. 21:22[/b][/url]

Ez valószínű. Mármint hogy nincs ki mind a négy kerekem. A jelen igazolja. Ami meg még rosszabb, hogy bizonyos helyzetekben talán túlságosan magamból indulok ki. Abból, hogy nekem mi esne jól. Hogy én mire vágynék. Aztán pedig eszerint cselekszem. Márpedig, ha én ilyen vallomást tennék valakinek, az egyik legutolsó, amit látni szeretnék tőle, az a kimért, visszafogott, túlillendő viselkedés. Abból csak arra következtetnék, hogy ez most már így lesz. Hogy ezzel elszakadt valami és már soha nem lesz velem olyan közvetlen, mint régen. Nem mondom, az, hogy megölel, szintén egyfajta kín, de egy egészen másféle. Amolyan fájdalmas öröm. És legalább ott van benne a megnyugtató gesztus, hogy ettől még nem fog kerülni engem. Nem fog távolságot tartani. Nem fogom kerülni őt és nem fogok távolságot tartani. Ezt akartam csak tudtára adni. Az más kérdés, hogy nagyon jól esik. Ölelkezős ember vagyok. Az olasz vér.
- Mi lenne, ha inkább játszanánk egyet? - bökök a fejemmel a labdás láda felé, előállva egy újabb remek, meglepő ötlettel. Most komolyan el akar köszönni, felballagni a szobájába és álmatlanul feküdni a sok érzéstől, ami a bájital miatt kavarog benne? Vagy inkább kiadná dühét, örömét, bánatát némi repkedéssel vagy akár csak passzolgatással, hogy aztán a kimerültségtől már ne legyen ereje ostobaságokon törni azt a szép, párnára nyugtatott fejét?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659830#post659830][b]Béres Bárcián - 2017.02.13. 20:25[/b][/url]

Hogy kviddicsezni? Meglepetten ráncolja a szemöldökét, habár tulajdonképpen kicsit meg is könnyebbül. Igazából nem az ölelés, inkább ez a gesztus ébreszti rá arra, hogy az igazgató nem szándékozik őt lerázni, mint egy kellemetlen problémát. Eddig nem teljesen értette, most már talán kezdi. Nem érzi magát a legstabilabb állapotban, de tény ami tény, felesleges levezetendő energiája bőven akad. Pedig a helyzet több mint furcsa - ő éppen most hajtotta végre a világ legkevésbé egyértelmű szerelmi vallomását, cserébe megkapta a legfurcsább elutasítást, most pedig kviddicsezni fognak. És ezek az emberek az iskola vezetőségében helyezkednek el. Csodálkozik még valaki, ha a diákok kattantak?
- Oké - neveti el magát, kivételesen teljesen őszintén. Alapvetően a helyzet abszurditása csal mosolyt az arcára. Kicsit zavarban is van, fél hogy beégeti magát. Lássuk be, ami a kviddicset illeti, Kriszpin előnnyel indul. Persze neki is van köze a dologhoz, eleve jó tehetséggel áldotta meg az ég, ami a sportokat illeti... De a rutinja azért mégsem akkora, mint a másik férfié. Viszont cserébe doppingolt, így most önmagához képest sokkal jobban pörög. Zavarát leplezendő egy apró kihívó mosoly csücsül ki az arcára, közben pedig megrándítja a vállát és megköszörüli a torkát.
- Csak vigyázz, ma formában vagyok - mondja magabiztosan, közben pedig már sarkon is fordul, hogy felmarkoljon egy seprűt. A kvaff megszerezését egyelőre a férfire bízza. Neki más dolga van.
A pálya közepére áll, pálcáját a magasba tartva, apró körkörös mozdulatokat leírva vele. Varázspálcájának végén először apró, majd egyre nagyobb fénygömb jelenik meg, amelyet végül egy erőteljesebb pálcalendítéssel kiküld a pálya széle felé. Ezt a mozdulatsort és bűbájt elvégzi egy párszor, míg elég gömb nincs a pálya körül ahhoz, hogy a teljes területét viszonylag jól belássák.
Mikor végez, elégedetten néz körbe. Meg kell állapítania, hogy kivételesen jól néz ki, ahogyan a kis gömbök bevilágítják a pályát a sötétben. Valószínűleg ez az ötlet nem jutott volna csak úgy eszébe, a bájital hatására mintha kreatívabb lenne. Egészen idáig háttal állt Kriszpinnek, most azonban megfordul, hogy lássa, a férfi hol tart.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659926#post659926][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.13. 23:37[/b][/url]

Szerintem semmi baj nincs a diákokkal és velünk se. Nekem sokkal furcsább, amikor valaki teljesen összeszedetten és az elvárásoknak megfelelően cselekszik, mintha legalábbis egy könyv lapjáról ugrott volna le. Ugyanis a valóságban ilyen ritkán van. Nem mondom, fontosak az ilyen képek, amik rögzültek bennünk azzal kapcsolatban, miként cselekedhetnénk bizonyos helyzetekben, hiszen nem alaptalanok, ám ahány féle ember, annyi féle mód és megélés. De most nem fűzöm tovább ezt a gondolatmenetet. A lényeg, hogy nekem tetszik az, amilyenek vagyunk. Nem véletlen vagyunk olyanok.
Örülök, hogy kap az ötleten. Szélesen elvigyorodom és követve a példáját, én is magamhoz veszek egy seprűt, majd amíg ő a fényekkel bíbelődik, én a labdákról gondoskodom. Igazából szerintem nekünk elég most a kvaff. Amint a hónom alá kaptám, a seprűt meg a lábam közé, felemelkedem pár méter magasba és innen figyelem barátom ügyködését.
- Biztos készen állsz? - kérdezem tőle, viszonozva a kihívó hangnemét, amit egyébként egy kviddicspálya meg is követel. Közben pedig hanyagul játszom a kvaffal, feldobva kicsit, aztán elkapva újra és újra.
- Az én karikáim, a te karikáid - mutatok először a hátam mögé, aztán a pálya másik végébe, egyszerűen felosztva a térfeleket, majd repülök is középre, hogy onnan induljunk.
- Meddig menjünk? 50-ig? 100-ig? - teszem fel végső, nagy kérdésem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=659989#post659989][b]Béres Bárcián - 2017.02.14. 20:16[/b][/url]

Miután dolga végeztével Kriszpin felé fordul, az igazgatót már a levegőben találja. Biztosan nagyon elvonhatta a figyelmét a fényekkel való bíbelődés, mert nem is hallotta, hogy a férfi felszállt. Nem tétovázik tovább, ő is felpattan a seprűre. Pár gyors mozdulat, és már ő is a levegőben van. Elsuhan a férfi mellett, leír körülötte egy apró kört, majd megáll a levegőben, vele szemben.
- Sosem voltam még ennyire kész - mondja, miközben kicsit el is neveti magát. Tulajdonképpen igazat mond, lehetséges, hogy nem is ült még seprűn úgy, hogy ennyire szétvetette volna az energia.
Innentől pedig már minden úgy megy, mint a karikacsapás. Megegyeznek, hogy száz pontig tart a meccs, mivel mindketten optimisták azzal kapcsolatban, hogy hány pontot fognak tudni szerezni. A száz pont megszerzése azonban nem kevés időt visz el; majdnem másfél órát játszanak, a csata pedig kifejezetten kiélezett. A végére már mindketten fáradtak és csatakosak, de annál elégedettebbek a teljesítményükkel. Főleg Berci, aki teljesen megdöbbenti saját magát mindazzal, amit a pályán művel. Lenyűgöző, de valóban igazi varázsereje van az érzelmeknek, amelyek belülről fűtik. Látványos a változás, hogy mennyivel energikusabb most.
A meccset követően együtt ballagnak fel a kastélyban, majd az átriumban elköszönnek egymástól ugyanolyan kedves ismerősökként, mint amilyenek akkor voltak, amikor összefutottak ma a kviddicspályán. Éppen csak annyi a különbség, hogy Bárciánnak egy darabig még sajog a szíve az ágyban fekve.
Ja, hogy a végeredmény? 90:100 és egy hatalmas felismerés, Berci javára.