A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

Vállára vetett seprűvel sétál, a talárt most is mellőzi, helyette valami mugli edzős cuccban lépked ráérősen a pálya felé. Tekintete úgyszintén lassan méri végig a környezetét - az ember el se hinné, hogy ez a srác egyáltalán meg szokott mozdulni.
A pályára belépve felnéz, belehunyorog a napba, majd beletúr a hajába, miután leveszi válláról a seprűt, és egyszerűen lerakja a földre. Kissé fitymáló arckifejezéssel néz körbe: meleg van, konstatálja. Végül futni kezd, aztán nyújt; mielőtt azonban ráülne a járműre, kinyitja a ládát, amit lecipelt az idefelé vezető úton, és szabadjára engedi a cikeszt.
Vár pár pillanatot, amíg a labda teljesen eltűnik a szeme elől, aztán csapot-papot otthagyva reppen fel. Szinte lomhán lebeg, majd ugyanígy kezd körözni a pályán, hol feljebb, hol lejjebb - ha sokáig nézzük őt, láthatjuk, hogy olyan, mintha egyetlen köbcentit sem akarna érintetlenül hagyni a levegőben. Változatos utakat tesz meg emelkedve és süllyedve, mintha útját egyáltalán nem tervezné meg előre, s csak hirtelen jött ötletek vezérelnék, holott Cole ennél alaposabb.
Az első aranyfoltot nagyjából tíz perccel később látja meg; ő éppen valahol a pálya közepénél lehet, elég magasan, a cikesz pedig elég mélyen, a félpálya közepén van. Colton habozás nélkül bukik le, mintha egy pillanatig sem félne attól, hogy amennyiben a cikesz nem mozdul el, simán ütközik a talajjal és kitöri a nyakát. Nem. Ő ezzel nem törődik. (Valahogy amúgy is mindig megússza.)
A labda irányt vált, felfelé száll, ő pedig úgyszintén habozás nélkül rántja fel a seprűt, noha még ez a mozdulat is olyan hanyagnak tűnik, mintha egyébként nem is erőlködne. Pedig természetesen nem ez az igazság. Ő csupán minimális energiabefektetéssel dolgozik - a manírokat és felesleges mozdulatokat kerüli, irányított, pontos, mégsem feszes.
Előre nyúl, de nem kapja el; a cikesz ismét lefelé lavíroz, de mielőtt emberünk bármit csinálhatna, a labda eltűnik a szeme elől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=587306#post587306][b]Allan Colton Fisher - 2016.04.16. 19:26[/b][/url]

Vállára vetett seprűvel sétál, a talárt most is mellőzi, helyette valami mugli edzős cuccban lépked ráérősen a pálya felé. Tekintete úgyszintén lassan méri végig a környezetét - az ember el se hinné, hogy ez a srác egyáltalán meg szokott mozdulni.
A pályára belépve felnéz, belehunyorog a napba, majd beletúr a hajába, miután leveszi válláról a seprűt, és egyszerűen lerakja a földre. Kissé fitymáló arckifejezéssel néz körbe: meleg van, konstatálja. Végül futni kezd, aztán nyújt; mielőtt azonban ráülne a járműre, kinyitja a ládát, amit lecipelt az idefelé vezető úton, és szabadjára engedi a cikeszt.
Vár pár pillanatot, amíg a labda teljesen eltűnik a szeme elől, aztán csapot-papot otthagyva reppen fel. Szinte lomhán lebeg, majd ugyanígy kezd körözni a pályán, hol feljebb, hol lejjebb - ha sokáig nézzük őt, láthatjuk, hogy olyan, mintha egyetlen köbcentit sem akarna érintetlenül hagyni a levegőben. Változatos utakat tesz meg emelkedve és süllyedve, mintha útját egyáltalán nem tervezné meg előre, s csak hirtelen jött ötletek vezérelnék, holott Cole ennél alaposabb.
Az első aranyfoltot nagyjából tíz perccel később látja meg; ő éppen valahol a pálya közepénél lehet, elég magasan, a cikesz pedig elég mélyen, a félpálya közepén van. Colton habozás nélkül bukik le, mintha egy pillanatig sem félne attól, hogy amennyiben a cikesz nem mozdul el, simán ütközik a talajjal és kitöri a nyakát. Nem. Ő ezzel nem törődik. (Valahogy amúgy is mindig megússza.)
A labda irányt vált, felfelé száll, ő pedig úgyszintén habozás nélkül rántja fel a seprűt, noha még ez a mozdulat is olyan hanyagnak tűnik, mintha egyébként nem is erőlködne. Pedig természetesen nem ez az igazság. Ő csupán minimális energiabefektetéssel dolgozik - a manírokat és felesleges mozdulatokat kerüli, irányított, pontos, mégsem feszes.
Előre nyúl, de nem kapja el; a cikesz ismét lefelé lavíroz, de mielőtt emberünk bármit csinálhatna, a labda eltűnik a szeme elől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=596611#post596611][b]Szelniczky Mínea - 2016.05.26. 02:15[/b][/url]

Törökülésben ücsörgöm, jobb térdemen egy kisméretű jegyzetfüzet, az alatta lévő bokám fel-alá mozog, mintha ez bármennyire is segítene a koncentrálásban. A tollam végét is szinte kötelező érvénnyel rágcsálom a nagy gondolkodásban, de hiába nézem a lapra felrajzolt pöttyöket, amik egy-egy játékost hívatottak jelölni a pályán, egy épkézláb ötlet sem jut eszembe. A szedett-vedett ovális alakot, a rajta elhelyezett zónákat és ezeknek megfelelően pozícionált kis pontokat bámulva fintorgok egyet, majd lemondóan sóhajtok.  
Az egyik rellonos lelátón üldögélek. Több okból is szeretek ide járni, de kétlem, hogy a kviddicshez fűződő viszonyom alapján magyarázatra szorulna a dolog – mindenesetre itt csend van, friss levegő és amúgy is a pályára járok le általában futni elviselhető időjárás esetén. Az új cselek, taktikák, edzésen gyakorolni kívánt feladatok kitalálásához is kézenfekvő helyszín, és általában segít is az ötletelésben, hogy azonnal el tudom helyezni a pályán az elképzeléseimet.
Későn – valószínűleg jó pár perccel azután, hogy a fiú felszállt és kergetni kezdi az arany labdácskát – veszem csak észre az ide-odaröpködőt, viszont azonnal megragad rajta a tekintetem. Végigkövetem a kicsit sem kezdőnek tűnő mozgását, és hunyorogni kezdek, annak reményében, hogy így majd sikerül beazonosítanom, melyik fogó gyakorol egymaga ilyen szorgalmasan. Ismerős a srác, tutira láttam már valamelyik étkezés alkalmával, vagy a folyosón, de nem tagja egyik ház csapatának sem.
Már a korláton könyöklök, és úgy bámulom a fiút, aki egy kis darabon a páholy körül repül, és bár el van foglalva a cikesszel, a szeme sarkából feltűnhet neki a társaság. Egészen lenyűgöznek lustának éppenséggel nem mondható, de bosszantóan könnyednek tűnő, hanyag mozdulatai. Mintha gyerekjáték lenne ez az egész, semmi nehézség, semmi veszély – játszi könnyedséggel követi a labda útját.
Majdnem el is hiszem, hogy ilyen egyszerű dolga van.
Amikor a cikesz eltűnik egy időre, lerohanok a pályára, a szertárból szerzek egy seprűt, hogy csatlakozhassak – a ládán és a benne lévő labdákon, főleg a nyugtalanul fészkelődő vasakon elidőzik a tekintetem, végül egyiket laza mozdulattal szabadítom meg béklyóitól. A gurkó lendületesen lő ki, majd a fogótól magasabban helyezkedve kezd körözni, áldozat után kutatva. Egy ütőt is kerítek a hiányos felszerelés mellé akkor már, de egyelőre nem repülök fel – a lábtartón támaszkodva figyelem, mit kezd majd az akadályozó tényezővel a srác. Pálca a kézben szükség esetére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=598945#post598945][b]Allan Colton Fisher - 2016.06.03. 14:51[/b][/url]

A társaságot már akkor észrevettem, mikor futva elhaladtam a Rellonos lelátó előtt, de nem igazán zavartatom magam. Láttak már kviddicsezni, nem vagyok szégyenlős, és nem zavarjuk egymást, akkor meg kit érdekel?
Felrepülök, a cikesz feltűnik, ismét nem sok energiát fektetve bele kezdem el üldözni, bár inkább mondható követésnek, mint harcnak - csak semmi izgalom, legalábbis ez látszik kívülről. De persze azért csinálom, mert valami adrenalint ad, és az olyan embereknek, mint én, ez kell.
A labda lefelé irányul, így én is alábukom, nyújtom is a kezemet, de mire felhúzom a seprűt, hogy ismét megpróbáljam elkapni, eltűnik szem elől. Nem lepődtem meg.
Magam alatt viszont észreveszem a lányt, aki házit írt az előbb, vagy mit tudjam én, mit csinált. Persze, voltam már meccsen, mármint házkupán itt, de az arcokat amúgy is lusta vagyok megjegyezni, meg elég magasan vannak ahhoz, hogy ne lássam. Mindenesetre mintha már láttam volna az illetőt a KH-ban.
Ő meg csak úgy kienged egy gurkót. Elmosolyodok, sőt, elvigyorodok, amint meglátom, hogy a vaslabda fölöttem van, én pedig gyakorlatilag pontosan felé tartok. Rádobok egy kicsit a sebességre, de nem gyorsulok túl hevesen. Hello, my dear, we met a long time ago.
Az iron lady pedig észrevesz, amint egy magasságba kerülök vele. Gyakorlatilag megkerülöm, és mellette megyek el, de így is követni kezd - nem lassulok le, de egy épeszű ember ennél sokkal gyorsabban menne, ha egy húsz-huszonöt kilós vasgolyó a nyomába ered. Én viszont játéknak fogom fel.
- Do you wanna play? - kiáltok oda a lánynak, amint közelebb érek hozzá, mert hogy felé veszem az irányt. Vigyorom ekkorra már lehervadt, arcom még mindig érdektelen maszkba van merevedve, ahogy a lányra pillantok.
Amolyan "well, let's play" mozdulattal húzom fel a seprűt a lány előtt csupán pár méterre - van nála ütő, csak meg tudja magát védeni. Én pedig felfelé repülök, még csak hátra sem pillantok, hogy a vas a továbbiakban felém fog-e tartani egy kiadós pofon miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=598961#post598961][b]Szelniczky Mínea - 2016.06.03. 15:47[/b][/url]

Lustán játszadozom a kezemben lógó ütővel, miközben tekintetemmel a kiszabadított vas útját követem, és résen vagyok a fiú helyett is – bár seprűvel egész biztosan nem érnék oda, hogy háríthassam előle a veszélyt, egy pálcaintéssel el tudom kerülni a balesetet, amire legkevésbé sincsen szükség. Nem puszta kegyetlenségből küldtem rá a labdát, és nem is a srác ledarálása a cél, magyarázkodni sem akarok. De elég hamar megbizonyosodhatom afelől, hogy a fogó tényleg nem most kezdte, talán már korábban észre is vett, mindenesetre, ahogy elnézem, a legkevésbé sem lepi meg a társaság. Sőt! Szemöldököm kérdőn, hitetlenkedve szalad fel; az ismeretlen konkrétan a tömör vasgolyó felé igyekszik, ezzel komoly dilemma elé állítva – van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mit csinál, ugyanakkor szinte biztos vagyok abban is, hogyha a gurkó a vártnál korábban veszi észre a potenciális áldozatot, kikerülni nem fogja tudni és frontális ütközésnek lehetek majd tanúja.
A kíváncsiságom kerekedik felül; az eddig látottak alapján meggyőzöm magam arról, hogy tudatosan indul meg a veszéllyel szembe. Megkönnyebbülten fújok – már amiért nem szorulok majd mentegetőzésre, amiért egy perc alatt összetörtem az amúgy békésen egymagában eljátszadozót –, ahogy megkerüli a vasat, ami aztán rögtön a nyomába is szegődik. Épp biztonságba helyezném a pálcám, hogy akkor az eredeti tervnek megfelelően kényelmesen csatlakozhassam a pályán száguldozó fiúhoz, amikor megindul felém. Naiv lennék, ha nem esne le azonnal, milyen céllal.
Hozzá hasonlóan vigyorodom el; felkészülök az ütésre – hajtó vagyok, nem terelő, így hát nem is megy olyan rutinosan a vaspofozás, de szükségesnek tartom, hogy kapitányként azért minimálisan minden posztba betekintést nyerjek és kezdetlegesen el is sajátítsam, úgyhogy nem rettenek vissza a gurkótól.
Jobb kézbe fogom az ütőt, és mivel nem más által célzott és elütött labdáról van szó, könnyedén terelem semleges területre, hogy azonnal seprűre is pattanjak, és utána eredhessek. Nem volt erős ütés, épp csak arra elég, hogy ne találjon el és kis időre új pályára állítsam, de ahogy közelítek felé, hamar újra a prédájává válok. Egy pillantással bemérem a fogót, aki ismét csak feljebb került, és úgy helyezkedem, hogy azt a kevés kis lendületét is kihasználhassam a gurkónak; ismételten inkább a pontosságra törekszem az erő helyett, a vas pedig alulról száguld a fiú felé.
Kapott egy kis előnyt az első, nem őt érő ütéssel, lássuk, mihez kezd vele. Let’s play.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=598965#post598965][b]Allan Colton Fisher - 2016.06.03. 16:16[/b][/url]

Sejtem azért, hogy a vaslady több lehet 25 kilónál, de nemtom', ti hogy vagytok vele, nekem még nem volt időm leméregetni. Mindenesetre a nyomomba szegődik, én pedig nem izgatom magam feleslegesen ezen. A lány felé tartok, a kérdésemre nem válaszol, de nem is várom el. Már a szemében láthatnám, hogy belemegy a játékba, ha lenne időm megállni és tanulmányozni, de nincs, és nem is igénylem. Egyszerűen hagyom, hogy arcon csókolja a gurkó.
Persze, az ütő nála van, így a puszi a fát éri, nem az arcot. Feljebb megyek, egy futó pillantást vetek az idő közben seprűre szállt lányra, aki egyértelműen a kis barátnőm felé száguld.
Én mindig is terelő akartam lenni. Aztán a csapatkapitányom köz- és önveszélyesnek ítélte meg, amit a poszton csináltam, úgyhogy át lettem rakva hajtónak - de ismerem a kis taktikákat, hogy milyen, amikor megnyúl az izmod, felkészülve az ütésre. Pontosan látom azt a pillanatot is, amikor a lány karja kinyújtózik, hogy aztán ütést mérjen a gurkóra.
A gurkó pedig közeledik felém, így hát elindulok vele szembe. Gyakorlatilag homlokegyenest a vas felé fordulva repülök, talán egy kicsit lassítok, de nem túl nagy mértékben; csak úgy kényelmesen. De mivel lassabb vagyok, a mozdulataim is pontosabbak lesznek. Az adrenalin ekkor már teszi a dolgát odabent, de mégsem vigyorgok úgy, mint egy eszelős őrült - ez kicsit más, mint amikor a rendőrök majdnem elkapnak, az izgalom itt sokkal nagyobb, így az arcomra sem tud kiülni.
A gurkó egyre inkább közeledik felém, és amikor már csak öt másodperc választana el az ütközésről, a seprű nyelét hirtelen lefelé tolom - szinte szögmérővel lehetne számolni a kilencven fokot a talaj és a seprű közt (ezt érthetjük úgy, hogy épp hogy megúsztam a frontális ütközést). A gurkó pedig nem tud ilyen gyorsan lefelé manőverezni, már csak akkor sem, ha a súlyát nézzük - gyakorlatilag neki teljesen ellentétes irányt adtam meg, amit csak kifarolva tud behozni. Én viszont addigra már balra tolom ki a seprűmet, a lánynak hátat fordítva. Manővereim még mindig hanyagnak tűnhetnek, figyelmes szemlélő számára viszont látható, hogy egészen precízek. Pont, mint a festményeim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=599165#post599165][b]Szelniczky Mínea - 2016.06.04. 01:21[/b][/url]

Ez a srác őrült. Másodszorra már nem kéne, hogy meglepjen, mikor ismét szembe fordul a felé küldött vasgolyóval, aztán kényelmes tempóban tartja is az irányt, mégis vészes gyorsasággal közelednek egymás felé. Nem maradok egyhelyben én sem, lassan csordogálok szintén a fiú felé, de kellően távol a párostól ahhoz, hogy a legkevésbé se veszélyeztessen a kialakult helyzet; mivel nincs másik terelő, hogy pingpongozhassunk a fogó körül, kerülnöm kell, hogy majd összeszedhessem a gurkót. Bár erősen úgy néz ki a helyzet, hogy erre nem lesz szükség, a fiúnak mintha feltett szándéka lenne tompítani a golyóbis útját, megkímélve az ide-oda rohangászástól.  
Persze kikerüli. Lajhárlengésre számítottam, de a zuhanórepülés is tökéletesen jó módszer, mi sem jobb példa erre, mint az orrom előtt végrehajtott, pofátlanul egyszerűnek tűnő manőver – ugyan mindkettő épp eléggé kockázatos választás, főleg ha szánt szándékkal növelünk is a rizikófaktoron. Gyorsabban megszabadult az őt követő tehertől, ez igaz, de talán egy kicsit félreértelmezett változata ez a nézzünk szembe a problémákkal dolognak.
Túlontúl vakmerő vagy csak rettentően magabiztos? Jól bánik a seprűvel, az egyensúlyából pedig egy pillanatra sem billent ki – vagy ügyesen álcázta. Bár az általam megütött gurkótól valószínűleg könnyebb megszabadulni, mint mondjuk tapasztaltabb, és erősebb terelőfiaink bármelyikének egy lazább lendítésétől.  
 - Nem rossz – kiáltom oda angolul, mikor egyenesbe hozza seprűjét és még a közelében vagyok. – De a szükségtelen, életveszélyes manőverezgetés helyett a cikeszre is fordíthatnád az elfecsérelt energiát. Mondjuk.
Emlékeztetem a gyakorlott posztja feladataira egy közönyös mosoly kíséretében, majd meg sem várva a reakcióját, tovább suhanok a közben lendületét vesztett, újra magányosan a pálya szélén robogó gurkó felé. Remélhetőleg sikerül ösztönözni a fiút, hogy ugyan, iramodjon már az arany szárnyas után, és kiderüljön, mire képes akkor, ha megoszlik a figyelme a két labda jelenlétében. Lehúzódom a páholyokhoz végül, figyelek; a vasat csak abban az esetben célzom ismét a srác felé, ha megleli a cikeszt és nyomába is ered, illetve ha esetleg túlságosan elhúzódna a keresgélési fázis. Távol tartani úgysem fogom tudni olyan hosszasan, hiába elég nagy a pálya hármunknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=602912#post602912][b]Allan Colton Fisher - 2016.06.18. 19:22[/b][/url]

A gurkót sikerül kikerülnöm, nem is ered utánam - a föld fölött jóval húzom balra a seprűm, és meghallom a lány kiáltását, hiszen most nincsen hangzavar a páholyokban és a szél sem fúj. Izzadtság csorog mindenemből, a hajamból legfőképpen, meg kell törölnöm a (szintén izzadt) alkarommal a szemem, hogy lássak egyáltalán valamit. Nem szoktam hozzá ehhez a klímához, az angliai valahogy jobban fekszik.
Nem is tudja, hogy mennyire a gyenge pontomra tapintott. Anno a Hugrabugban Alison választás elé került; vagy legyilkolom a saját csapatunkat is terelőként, vagy nem tudom megvédeni magamat a vasak ellen, ő pedig az utóbbit választotta. Egy terelő folyamatosan kísért, szerencsétlen Frank agyérgörcsöt kapott a folyamatos, kiszámíthatatlan mozgásomtól, de egy ilyennek hiába próbálom meg elmondani vagy lerajzolni, mikor merre fogok menni - egyrészt ezt nem lehet kiszámítani, mert bármilyen helyzet adódhat, amikor el kell mozdulnom, másrészt neki nem volt akkora térlátása és precizitása, mint nekem. Ez van.
Szal' a csaj rátapintott a gyenge pontomra, az egyszerre két dologra figyelésre; egyébként amikor megszólalt, akkor ugrott be, hogy ő nem más, mint a Rellon csapatkapitánya, Mínea. Szoktam hallani meg látni a csapatot vacsoránál, elég feltűnőek...
- Te pedig fordíthatnád a kvaffra az energiáid... - kiáltom vissza, annak tudatában, hogy ő egyébként hajtó.
Well-well... rendben van, oké. Tekintetemet elfordítom a lányról, és szabályosan megdobban a szívem, mikor rögtön leszúrom a szárnyast, egy magasságban velem a karikáknál. Nagyjából félpálya körül lehetek, vagy inkább épp hogy azon a térfélen, amelyiken a cikesz van.
Megtehetném, hogy egészen lassan elindulok, hiszen Míneának talán nem is tűnt fel a cikesz, és akkor talán még nem küldi rám a gurkót, de lássuk be, hogy ez eléggé szemét dolog lenne. Nem mintha nem sz**nék rá magasról, de mégis, most nincs kedvem g***skedni.
Legyen. Rástartolok. Most, hogy van tétje, kevésbé vagyok lomha, igaz, ha lenne itt egy másik fogó, teljesen máshogy viselkednék. Előredőlök, ebben a pillanatban pedig megszűnik körülöttem a külvilág, és csak a cikeszt látom magam előtt. Mondjuk valahol tudom, hogy ez hatalmas hiba, mert Mínea pontosan erre várt, de sajnos nem tudok tenni ellene; Alison nem volt a leghatékonyabb edző, nem nagyon tudtunk erre rágyúrni, ilyen az élet.
Kezemet már előre is nyújtom, hátha a kezembe akad a szárnyas: gyakorlatilag azt is elfelejtem, hogy van valaki rajtam kívül a pályán...