Van akinek nem erőssége a kviddics, mégis szeretne sportolni. Ebben a teremben keveredik a mugli és varázseszközök széles tárháza, azonban a mágia vigyáz rá, hogy ne hajszolhasd túl magad. A nagy terembe egyszerre akár negyven ember is kényelmesen elfér, így nem okoz majd nagy gondolt, hogy mihez is fogj hozzá. A terem azonban nem csak gépekből áll, vannak pályák is (kosár, foci stb) melyek a csoportos tevékenységek kedvelőinek is lehetőséget biztosítanak, hogy edzésbe maradjanak és egyszerre ismerkedjenek is. A nagy terem két részre van osztva a bejárat felől vannak a gépek, a választóvonaltól pedig a pályák, melyek keretét egy futópálya adja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=832000#post832000][b]Ombozi Boróka - 2021.05.31. 07:00[/b][/url]

Mióta csak bekerültem a Bagolykőbe, a pletykák megszállottja voltam. Előszeretettel hallgattam és adtam tovább, valamint terjesztettem a saját magam által előásott titkokat. Élveztem a feszültséget, a vitákat, az erőltetett pókerarcokat, amiket egy-egy jól irányzott fáma váltott ki. Észre se vették, hogy ezzel árulják el saját magukat és szolgálnak alapul a következő szóbeszédeknek.
Sokat változtam. A kezdeti hév csiszolódott, megtanultam tartani a szám, de a híresztelések még mindig szinte hozzám futottak be előszőr. Az információgyűjtés vált a fő hobbimmá, már nem a pletyka érdekelt, hanem a mögötte húzódó igazság és főleg az, hogy hogyan tudom az előnyömre fordítani azt.
És itt vagyok most. Az időm már sokkal értékesebb, minthogy ilyesmibe ártsam magam, de a szóbeszédek még mondog előszeretettel találnak meg engem. Ha nem így történne, Merlinre, most se lennék ennyire ideges. Kérés nélkül állnak el az utamból, ahogy meglátják az arcom, így akadályok nélkül ronthatok be a terembe. Elsötétült kékjeim végigjáratom a helyiségen és nem is kell csalódnom. Bár ennek egyelőre nem tudom, hogy örüljek-e, vagy csak szítani fogja tovább a haragom.
Szó nélkül lépkedek oda hozzá, majd állok meg felette. Karom összefonom a mellkasom előtt, arcom kifejezéstelen, de mégis valahogy sugárzik belőle az arogancia.
- Jó tudni, hogy a pletykák legalább túloztak. Bár, ha tényleg hiányozna a karod, lehet jobban vissza tudnám fogni magam és nem tekerném ki a nyakad - nem emelem fel a hangom, de nincs is ilyesfajta alja teclnikákra szükségem; így is feláll tőle a szőr az ember hátán. Kazi azon nagyon kevesek egyike, akiket barátként tartok számon, erre szóbeszédekből kell megtudnom, hogy mit csinált magával. Mert természetesen régi jó szokásomhoz híven a jéghegy aljáig leástam, mielőtt rárontottam volna. Merlinre, mennyire képmutató vagyok. Vajon az én titkaim mikor robbannak ki és szolgálnak pletykaalapnak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=833030#post833030][b]Ombozi Boróka - 2021.06.24. 17:31[/b][/url]

Sokkal egyszerűbb volt az életem barátok nélkül. Mindig népszerűnek számítottam, tele voltam felszínes ismerősökkel és ők pontosan elegendő célt szolgáltak. A társaságok központi személyisége voltam, hallgattam a pletykákat és velük nevettem és míg én  róluk tudtam mindent, ők rólam semmit. Én alakítottam mindent, semmi sem történhetett anélkül, hogy én jóvá ne hagytam volna.
Most mégis itt állok, majd' szétrobbanva a dühtől és az aggodalomtól. Egy barát miatt. Egy barát miatt, aki, ha nem is mindent, de pont eleget tud, hogy ne engedhessem el... és a legszörnyűbb, hogy nem is akarom. Mióta Fenyvessy az életemben van, a lényegtelen kapcsolatokat egyszerűen kiirtottam a mindennapjaimból. Alig egy maroknyi ember maradt, akikért igen sok mindenre képes is lennék. Pontosan ezért nem akartam soha szerelmet se, hogy ez ne történhessen meg. Erre ez a pár ember mosolyogva vált az életem részévé és azzal a lendülettel tettek nekem keresztbe. Sztravinszkijjel az élen...
- Kazi, sosem akartalak még bántani, de most Merlin a tanúm, élvezettel szegezném a pálcám a képedbe - mondom erőltetett mosollyal. Sóhajtva szántok végig tincseim, eltűrve az arcomból azokat, majd mit sem törődve mással, foglalok helyet vele szemben a földön.
- Tudod jól, hogy nem elégszem meg ennyivel. Mi a fenét képzeltél?! Hogy lehettél ennyire hülye? Meg akartál halni?! - sziszegem halkan a kérdéseket és próbálom közben elnyomni a kellemetlen hangot a fejemben, miszerint én is folyamatosan hazudok. Ahogy ő nem vallott nekem, úgy én se tettem neki és minden jel arra utal, hogy valami csoda folytán Somogyiban is bízhatok. Máskülönben Kazi tört volna már rám, valószínűleg ugyanígy felháborodva.
- Mesélek, mert van mit, de csakis utánad. Még arról se tudtam, hogy ispotályban voltál... - Igen, magamra is dühös vagyok. Túlságosan lefoglalt a saját életem mocska. Talán, ha figyeltem volna Kazira, időben észrevettem volna a jeleket. De ahogy nekem az ő vékonysága, neki se tűnnek fel az én sebeim, amiket a hosszabb ruháimmal takargatok. Egálban vagyunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=833492#post833492][b]Ombozi Boróka - 2021.07.01. 09:25[/b][/url]

Tőlem igencsak távol álló türelemmel várom, hogy végre megszólaljon. Azt se tudom, hogy valaha mutattam-e bárki iránt is ekkora érdeklődést, pusztán azért, mert kedvelem. Egy olyan ember iránt, akiből nem származik semmi hasznom, nem kapok szaftos pletykákat, amiket felhasználhatnék a későbbiekben és a beszélgetés végeztével ágyba se juttatjuk egymást. Azért vagyok itt, mert bármennyire is ódzkodok a gondolattól, mégis fontos nekem, mert az aggodalom haragos csápként robban ki belőlem, rátapadva és el nem engedve Kazit. Ujjaim idegesen dobolnak a térdemen, ami magam mellett, behajlítva pihen. Kékjeim tapadnak a testére, körbejáratom minden négyzetcentiméterén, hogy a saját szememmel láthassam a változást, ami mindeddig elkerülte a figyelmem. És nem nyugtat a tudat, hogy nem csak én hunytam szemet az egyértelmű jelek fölött.
- Visszarángattalak volna, hogy miután elmondtam mekkora barom voltál, én magam fojtsalak meg - szám széle rándul meg, ahogy próbálom elnyomni a kikívánkozó mosolyt. Kékjeim villannak arcára, amiket a groteszk humor közepette is harag és aggodalom sötétít el. Gyenge lettem és fogalmam sincs, hogy ezt is Fenyvessy számlájára kéne-e írnom vagy csak pusztán személyiségfejlődésként írjam jóvá. Ha így haladok, még a végén megbarátkozok a szerelem gondolatával is és egy férfi karjai közé fogok menekülni, hogy biztonságban érezhessem magam... Merlin óvjon meg ettől.
Csendben hallgatom végül a történteket. Kékjeim villannak egy-egy részletnél, kezem rándul meg a düh és a tehetetlenség jegyében, arcom mégis szenvtelen marad. Nem fogok felesleges kirohanásokba kezdeni, se találgatni, az egész sztorit akarom, minden apró részletével együtt. Holott pontosan tudom, hogy nincs jogom faggatni, sem számonkérni. Vajon ő mikor fog megjelenni nálam, hogy magyarázatokat követeljeb tőlem? Merlinre, remélem soha... legalább az ő szemében maradjak erős.
- És mondd, kérlek, hánytattad is magad? Vagy odáig nem aljasodtál? - billentem kissé oldalra a fejem, ahogy odavetem elé negédesen a szavakat. Ahogy tudatosul bennem az általam megütött stílus, fejemet előre billentve sóhajtok reszketegen és egyik emelem mentegetőzve magam elé kezeim, hogy onnan vezessem fel arcomra őket, kicsit megdörgölve azt.
- Folytasd - ejtem le kezem az ölembe és emelen kékjeim őrá, hogy a hangsúlyát alátámaszthassák arcvonásai. - Figyelek, mondd végig. Mit mondott Kazanov? - kérdem sokkal halkabban, mint eddig, ám hangomba mégsem vegyülnek érzelmek. Kivárom a végét, ám Kazi tudhatja, hogy mindez csupán a felszín. Másképp ugyan miért érdeklődnék? Miért figyeltem volna ennyire a mimikáit, a hangjának változásait? Ismerjük egymást és az apró gesztusok teszik ezt nyilvánvalóvá, amit egymás irányába teszünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=837273#post837273][b]Ombozi Boróka - 2021.09.25. 13:29[/b][/url]

Pofátlanul képmutató vagyok. Szenvtelen arccal hallgatom Kazit, ahogy saját magával küzd a kimondott szavak súlya alatt, egyre meztelenebbé téve magát előttem, míg én nyakig felöltözve, a zúzódásaim gondosan takarva mondok felette ítéletet. És ahogy én se vetten észre az ő küzdelmét és zuhanását, úgy neki se tűnik fel az enyém. Hogyan is fedezné fel? A gyűrűm sosincs rajtam, a ruháim lehet, hogy olykor szokatlanul vastagok, de elegánsak és nem engedtem, hogy a kisugárzásom más legyen. Nem engedem felszínre törni a félelmeim, a megtörni látszó lelkem, a testem is sikíthat akárhogy, nem mutatom, hogy fáj. Vajon mit szólna, ha meglátná a zúzódásaim? Mit mondana, ha beavatnám mindenbe? Vajon ugyanúgy kiakadna, mint én az ő meggondolatlanságán? A különbség csupán annyi, hogy neki volt választási lehetősége. Tudom, csúnya ezt mondani, de így van. Engem belekényszerétettek, míg ő önként vetette bele magát az önkínzásba. Nem mintha ez jelentene bármit. Mindketten titkolózunk mindazok előtt, akik szeretnek minket.
Kékjeim arcáról a kezére vándorolnak. Először nem látok semmi érdekeset, majf egyszer csak megakad a tekintetem a világos hegeken. Akaratlan húzom el a szám és ül ki arcomra az undor. Ennél lejjebb már tényleg nincs. Elmondhatatlanul haragszom rá, legszívesebben ordítanék vele, de egy lesajnáló pillantásnál többet mégsem engedek meg magamnak. Lehetc hogy nem ez a legjobb módszer, de éreztetni akarom vele, hogy mennyire ostoba volt. Merlinre esküszöm, fordított helyzetben zokszó nélkül tűrni fogom ugyanezt tőle.
- Gratulálok, tényleg. Remélem megérte tönkrevágni a saját tested - vetem még közénk a szavakat, majd szusszanva engedem el a dühöm. Ijesztő, hogy mennyire feldühít a tudat, hogy meg is ölhette volna magát. De itt van, nem? Ennek kéne számítania.
Csendben hallgatom a történtek végét. Ujjaim lassan ökölbe szorulnak, majd ahogy mondandója végére ér, halkan szitkozódásba fogok, úgy igazán kifinomultan és nőiesen, természetesen.
- Felnőtt ember, de az biztos, hogy az eszét az anyáddal együtt eltemette... Hihetetlen, hogy Kazanov mindig lehet hülyébb. Pedig már azt hittem nem tud újat mutatni - csóválom meg a fejem és karjaimat összefonom a mellkasom előtt. Kékjeim vezetem ismét Kazi arcára. - Tudod, legszívesebben arra kényszerítenélek, hogy tégy megszeghetetlen esküt, hogy többé nem süllyedsz idáig... - mondom halkan, majd sóhajtok. Nem, ennyira pofátlan még én sem lehetek. - De elég lesz a szavad is. Ha úgy érzed, hogy nem bírod, kérj segítséget, rendben? - Akár szemen is köphetném magam. Ennyire kétszíbű szavak se hagyták még el soha a tökéletesen vörös ajkaim. Egyszer mindent el kell kezdeni... ám ezzel lezártnak tekintem a témát, amiről a szám szegletében bújkáló mosoly is árulkodik.
- Rendben. Emlékszel, hogy tavaly meséltem egy rellonos lányról? - nem szoktam csak úgy lányokról beszélni, így konkrétan egy főre redukálódott a szóba jöhetők száma. - Szerintem egyszer próbáld ki te is így a szexet. Meglepően jó - vigyorom egyre szélesebbé válik, a végén még kacsintok is egyet felé. Gondolataim közé beúszik Darik képe, ahogy rám vár az ágyban és ezzel egyidőben a gyűrűn is égetni kezdi a zsebem. Én mégis csak Darikra figyelek és arra a nyugalommal teli izgatottságra, amit minden alkalommal kivált belőlem.